Prágai Magyar Hirlap, 1926. július (5. évfolyam, 147-171 / 1185-1209. szám)

1926-07-04 / 150. (1188.) szám

Könny nélküli önsiratás Búcsú gyanánt küldöm azoknak, kik még remélni tudnak Talán utolsó dalom ez, e könnynélküli csöndes zokogás, • talán ma sírom el minden keservem, ma még feljajdulok sebzetten, leverten, de holnap már jön a komor, néma gyász. Talán utolsó dalom ez. Nem voltam soha virtusos legény, nem döngettem a korcsmák asztalát, s ha néha mégis nótára jött kedvem, nólázó kedvvel inkább sírni szerettem, s vélem sirt mindig egy-lcét jóbarát. Nem voltam soha virtusos legény Azt hittem, hogy az Élet: az élet és hogy minden ember egy-egy Jézus talán, hogy bűn a gyűlölet és borzalom a vér. De jaj, itt kenyér kell. Kenyér! Kenyér! És gond-kolomp lóg minden ember nyakán. Azt hittem, hogy az Élet: az élet. Hátam mögött hajcsár áll: a Sors és kegyelemért hiába esedez az ajkam. Bele kell gázolnom piszokba, vérbe, mert kenyér kell, fehér, minden ebédre. Pedig tanúm az Isten, én nem igy akarlam, jaj, nem igy akarlam. Horkai W. Jenő. Reichenthal Ferenc E héten állami ösztöndíjjal Párisba indul. Berlin, Budapest, Prága és Bécs után Paris. Aki festményeit és grafikonjait látta, tudja, hogy Reichenthal nem áll meg, nem pihen meg. A metropolisok a művészi keresés külső állomásait jelzik, de Budapestről Párisig hosszú belső fejlő­dési utat tett meg. Orosz fogság gigantikus láz­álmát hozta magával Berlinbe ez a rendkívüli te­hetségű magyar fiú és ha George Gross irányitó hatással volt rá, ez nem jelentett mást, mint a közös világszemlélet külső kifejezésében való ta­lálkozást: iskolát. Már túl van rajta, már önmagát adja, Reichenthalt, akiben felzug a végnélküli Oroszország orgonája, aki még nem tudta magát vissza-b el eélni az európai szűk korlátok közé és aki még mindig nem hiszi, hogy a „régi világ“ újra itt van és napról-napra erősölik, de amit világszemlélete még nem tud és agya még nem appercipiált, művészete már megérezte és kife­jezi, A német expresszionizmust maga mögött hagyta Reichenthal zseniális ecsete és Párisban nevetni fog a rue Jaques Callott-ban a „surrea- listes“-nek titulált kivénhedt fiatal óriásokon, akik újat keresnek, újat hirdetnek és nem tud­ják, hogy a nagy régiek mennyire megelőzték őket. Ezeken nevetni fog Reichenthal, de fel fogja fedezni Domenico Theotocopuli-t, az „El Grecot“ és benne, minden festészet legmisztikusabb festő­jében, aki az egyetlen igazi klasszikus expresz- szionista, — önmagát. Reichenthal egy régi pasz- telije, egy „Keresztlevétel" függ dolgozószobám­ban. Szerinte elavult, ő túl van ezen saját képén. Én nem. Én többre becsülöm, mint azokat a dol­gokat, amelyek azóta teremtődtek. Én tudom, hogy most Párisban ezt a képét fogja újból fellelni. Erőszakos ember, zseniális festő és ezért azt hi­szem, hogy minden akadállyal meg fog küzdeni. Mert nagyok az akadályok, mig újra önmagához, mig ehhez az én „Keresztlevételemhez" érkezik el megint: legnagyobb akadálya saját maga, a megrontott, az élettől kikezdett, az agyonpolitizált Én, amely számára a művészet eszköz politikai és társadalmi célok elérésére. Ezt a régi Ént, az igazi művészet szentül naiv és politikamentes Énjét fogja Párisban fel­lelni. El kell felejteni Oroszországot és Középeuró- pát, hogy művészi látása, amelyet a fogság, a for­radalmak és a háború utáni Berlin elhomályosí­tott, újra szabad és tiszta legyen. Az önmagáért való és semmi cél szolgálatában nem álló művé­szet elvét Páris termelte ki önmagából, mert Pá­risban az animális élet is valahogyan még min­dig teret hagy a fölösleges energiák játékának: a művészetnek. Reichenthal Ferencben megvan a rátermettség és a technikai felkészültség: ha most Páris megtalálhatja vele a szabad embert, aki csak a művészetnek szenteli magát, nagyot, maradandót és újat fog alkotni. N. P. 1U __________________ ^I ^<^iVUsa-feARHmLAE 1926 julius 4, vasárnap. KABUBAd Speciális diatikus gyógy­intézet, Villa STRUNZ Szakszerű, sikeres karlsbadi kúrák biztosítva — Fekvése Karlsbad legszebb helyén — Olcsó árak — Szabad orvosvá­lasztás — Kérdezősködésekre választ és prospektust készség­gel küld a Villa Strtmz diatikus gyógyintézet 5317 vezetősége Karlsbad i. B. Magyar miniatűrök Irta: Jarnó József IV. A honvédőrnagy A kritikus meleg, fülledt levegőjű szobában dolgczoiit, amelyet csak rosszul világított meg az asztalra állított füstölgő petróleumlámpa. Egy verseskötet hevert előtte, amelynek cím­lapjára nagy, nehézkes betűkkel nyomtatta rá a címet a budai nyomd a vállalat: „Petőfi Sándor kol- teményei“. A kritikus maga előtt látta a költőt, ezt a kó- cosfejü, dacosbeszédü fiatalembert, aki füstös, pisz­kos kávéházakban „Istent pózol" néhány hasonlóan kócos, dacos fiatalember előtt. ^ Jegyzeteket osináit kis papirszeletekre és eze­ken a papirszeleteken rajta volt minden keserű­sége, amit a maga öregsége és a mások fiatalsága szikiásitott fel benne. Egymásután rajzolta papírra a sorokat, amelyekből később formába önteni szán­dékozott a „Magyar Irodalom Kézikönyvének" azt a fejezetét, amelynek ,,Petőfi Sándor" címet kell viselnie. — Határozottan lehetséges fiatalember. Per­sze: tulszilaj, tulfiatal. Még nem csiszolódott le róla a kezdés sok durva kinövése és sokszor esik abba a hibába, hogy úgy ir verset , mintha népénekes lenne. Durvasága gyakran trágársággá fajul. Re­mélhető, hogy később el fog érkezni arra a magas­latra, ahol már az Ízlés kifinomult s akkor versei hasonlatosak lesznek azokhoz a gyöngyszemekhez, amelyekkel Kisfaludy és Kölcsey ajándékozták meg a magyar irodalmat... — Szerelmes verseiben gyakran feledkezik meg a költői eszményítés szabályairól s ilyenkor olyan sorokban énekli meg női ideáljait, mint a parasztlegény a maga szeretőjét... ... Aztán eszébe jutott a kritikusnak, hogy egy esztendő előtt a Nemzeti Muzeum erkélyén látta ezt a sovány, izgága fiatalembert. Akkor volt ez, amikor néhány hebehurgya jurátus elébevágott az eseményeluiek, mert azt hitték, hogy esernyőik­kel is meg lehet csinálni a forradalmat... Petőfi valami verset szavalt akkor a Muzeum lépcsőjéről, valami szokatlan, fiatalos modorban irt verset. A kritikus a homlokát dörzsölte. Sehogysem akart eszébe jutni a vers kezdő sora. Lapozni kez­dett az előtte heverő verskötetben. Sokáig tartott, mig rábukkant a versre, amelyet keresett. — Talpra magyar, bí a haza, — olvasta fél­hangosan. Figyelmesen végigolvasta az egészet. — Olyan, mint egy kortesbeszéd követválasz­táskor ... Utcán beszélnek igy az embereik, nem versben, — morogta haragosan, aztán elővette jegyzeteit s miég hozzáírta: — Hazafias versei gyakran a parlagias hang hibájába esnek. Hiányzik belőlük az a nemes páthosz, amely bearanyozza a magyar lMteratura hazafias költészetét és amelyet legteljesebb mér­tékben Berzsenyi Dánielnél találhatunk meg. ... Ezzel aztán a kritikus már be is fejezte aznapi munkáját. Karszékét odahuzta a kályha mellé, megtömte szüzdoihánnyal a csibukját és ked­venc költőjének, a latin Horáciusnak, egyik kötetét kezdte olvasgatni. * A Pilvax-kávéház zsúfolásig megtelt fiatalem­berekkel, akik nagyobbára jurátusok voltak. Akadt köztük néhány szabadságolt honvédtiszt is, aki a harctérről vetődött vissza Pestre. Egy kócosfejü, kecskeszakállas fiatalember, aki kinos gondossággal öltözködött bohómes-rendet- lenre, lelkesen szónokolt: — Persze, az öregek nem akarják észrevenni Petőfit, ők még Kölcseynél és Kisfaludynál tarta­nak. Nem veszik észre, hogy Petőfiben éppen az az erő, hogy utcasarkon, vagy korosmapadon Írja a verseit. Hogy durva? — nem is elég durva! Petőfi még sokszor megalkuszik: még népiesebbnek, még erősebbnek kell lenni, mint amilyen az ő költé­szete ! Hogy állításait rögtön be is igazolja, egy gyű­rött papírdarabot ránoigált elő zsebéből és arról kezdte felolvasni legújabb költeményét. A vers rossz volt: Petőfi Sándor minden hi­bája le volt másolva benne, — de minden költészet nélkül. A jurátusok azonban megéljenezték a fia­talembert, mire az másik verset ciháit elő zsebéből. Ezt azonban már nem tudta felolvasni, mert egy izgatottarcu fiatalember rontott be a kávélházba. Ez felugrott egy asztalra és onnan szónokolt: — A forradalom veszélyben van, az orosz csa­patok már átlépték a határt, hogy az osztrákok se­gítségére siessenek. Bem apó visszavonulóiban van. Damjanich vörössipkásait is az oroszok ellen vezé­nyelték. Izgatott mozgás keletkezett. Egy felkötött karú honvédtiszt, akinek arcára már rózsaszint varázsolt a tndővész, rikácsoló hangon kezdett kiabálni: — A szabadságharc nem buktat el. Egy nem­zet áll fegyverben a szabadság védedimére. Az oro­szok ellen fel fog sorakozni a külföld... Valaki a Kossuth-nótát kezdte énekelni. Az énekhangolviba lassan belemámorosodott mindenki. Úgy énekeltek, mintha ezekből a hangokból akar­nának falat építeni az oroszok eben. Az énekhangok kiszűrődtek. az utcára is. A nyitott ablakok mögött alvó budai polgárok dühö­sen. ébreditek fel a szokatlan lármára S polgárőrsé­get emlegetve, csukogatták ablakaikat. — Ich bins doch á guter Ungar, — dohogott életepárjának az egyik hálóinges bürger, miközben függönyt húzott hangfogónak az ablaka elé, — aba doch lieber is‘ mir dér Kaiser Franz Josef, als die RotzkerP, — von die ká‘ mann übertaupt nicht schlafen... Később becsukták a Pilvax-kávéházat is. A jurátusok elszéledtek s Budára ráborult a jó, ápo- irodott, fullaszló csönd. Nóta, nagyon messziről, idehaiilatszotf egy-egy ágyulövós is, de ezt már megszokták a bürgerek. Tudták, hogy annak csak a hangja ér ide ... A segesvári mezőn két férfi sétált egymás mellett: egy zömök öregur és egy nyurga fiatal­ember. A fiatalabbik a honvédség egyenruhájában volt, amelyet őrnagyi disztinkciók diszitettek. Az öreguron is valami egyenruhaféle zöíyögött, de er­ről maga Mars isten se tudta volna megállapítani, hogy tulajdonképpen melyik hadsereg egyenruhája. Ebben a különös maskarában — amelynek tán minden darabja más-más ország hadseregének uniformisából került ki — inkább nyugalmazott katonatisztet lehetett volna sejteni, mint a magyar honvédség keleti hadseregének főparancsnokát. A két tiszt halkan beszélgetett: — Tábornok ur, Ön azt hiszi, hogy a háborút elvesztettük? — Nem. Ha hinném, nem készülnék a holnapi ütközetre, de szélnek ereszteném a katonákat. Hanem már nem hiszem, hogy a háborút megnyer­hetjük, — de békét talán még lehet kötni. Meg kell próbálni... Talán valamit még el lehet érni, mielőtt elejtjük a fegyvert. — Tábornok ur, Ön most megint oroszokkal kerül majd szembe. — Igen, — de ez tulajdonképpen mindegy. Én mindig úgy érzem, hogy oroszok ellen verekszem — Lengyelországért. Mindig oroszok ellen: tegnap­előtt otthon, tegnap Becsben, ma itt és holnap talán Olaszországban... Pedig talán nem is érdemes: Lengyelország már alszik megint és talán sohase is fog felébredni. A lengyel urak mulatnak's nekik tán végeredményben mindegy is, hogy lengyel, vagy orosz kormánynak fizetnek adót a pálinka után. Ha jói berúgtak, eléneklik, hogy „nincs még veszve Lengyelország", — de a fiaikat már orosz nyelvre taníttatják és tiszteket nevelnek belőlük a cárnak. A lengyel asszonyoknak pedig talán tet­szenek is az orosz gárdatisztek. Szép, magas em­berek ezek s minden aranyból van rajtuk. A sap­karózsájuk, a vállrojtjuk, a kardjuk... No, mind­egy: én már megszoktam a verekedést. Nekem mindegy, — de maga! Magáról azt mondják, hogy költő s maga a reménysége Magyarországnak. Ma­gáért kár. Menjen haza, talán ma még nem késő, csukja be a ládafiába az uniformist s kezdje ott, ahol elhagyta: írjon verseket! — Magyarország reménysége? Néhány fiatal­ember szavazgatja a verseimet s leutánozza a sza­kállamat ... öreg kritikusok megveregetik a válta­mat, ha szépen sírom el, hogy tönkre kell men­nünk, — ha jobban jajdul elő belőlem a fajtám átka, lebunkóznak az esztétikával... Ezt kezdeni elölről? Nem, ezerszer nem! Különben is, tábornok ur, éo most katona vagyok és itten a helyem! — Hát igy is jól van, — mordult egyet az öreg ur. Lovaglópálcájával nagyokat csapott csiz­mája szárára s aztán faképnéd hagyta a fiatalem­bert. Bement a Bátrába, lefeküdt s néhány perc múlva mélyen, egyenleteseket lélegezve, aludt. * A honvédőrnagy még osavargott egy darabig a sátrak között. Egyenruhája előtt néha vigyázzba vágta magát egy-egy őrtálló katona. Hyqakor szó­rakozottan szalutált. Az eget nézte. Visszagondolt egy márciusi napra, ami szép volt és egy csomó másik napra, ami sokkal kevésbé volt szép. A tábornok keserű szavai még a fülében zúgtak ... Valahol eldörrent egy fegyver. Az őrszemek megmarkolták fegyvereiket és vigyázó szemekkel meredtek a messzeségbe. A hon véd őrnagy károm­kodott egyet s aztán ő is lefeküdt aludni. PfjE&r. ru ;wflTat-vmanAiwi ‘ Mendikáns. Az Élet ősutja a „tanulságot" tar­talmazó utolsó két sor elhagyása és az első rim- pár átcsiszolása esetén nyomdaképes lehetne. — F. I. Zsoltárformája egészen tűrhető, de visszatérő sorok nagyon közel esnek egymáshoz. Beküldhet többet. — „Arany utján.“ A vers közben lejött. A fordítás jó, csak kissé hosszú. Rövidebb munkákat könnyebben tudunk elhelyezni. Azért besoroztuk a közölhetők közzé. — Pünkösd. A téma igen érdekes, de a földolgozása, stílusa naiv. Minden­esetre ígéretes mesealkotő képességről tesz tanú­ságot. — „Emlék.“ Nótaszövegnek igen csinos. Ér­demes a megzenésítésre. Az irodalmi rovat szín­vonalának azonban nem felel meg. — Emlékezés, Határon... Gyengéd, finom megérzés, mit azonban a kifejezés formái összetörnek. — Bár. A tartalom elvész a formák Prokrustes-ágyában. Mért ad föl magának fölösleges formai nehézségeket. A tarta­lom a fontos. Az teremti magának a formát. Ön­bizalmáról ne mondjon le, de figyelmét az érzés­tartalomra fordítsa. — Praeludium. Az első vers kerekded egész, a második széthulló. A Praelu- diumnak csak a zsoltári egyszerűségű alakja hat kellemesen, a stílusa már ósdi és sok helyen hamis gyöngyök csillognak az ékes kifejezésekben. Maga a kirészletezett allegorikus párhuzam is ilyen dísznek látszik. A szabadvershez föltétlenül több érzéke van, mint a kötötthöz. Szerkeszti: Sziklay Ferenc dr. Kéziratok a szerkesztő címére: Kosice- Kassa, Éder-utca 9. sz., küldendők. Szállodai takaréktüzhelyeket, valamint komplett konyha- berendezéseket alegjobb minőségben és legmodernebb kivitel­ben szállít „E II © S” Franz Wmternitz & Co. kálvhanvár Praha Vili., Královská tf. 366. Árjegyzék ingyen! Célszerű kozmetikai tanácsok a nyári idényre! A- ^ápoláshoz idő és nyugo-7' 'g szükséges! Nyaraló hölgyeknek alkalmas! Hogyan távolítsuk el a kellemetlen mit- essert? Zsíros, pórusos arcbőrt hogyan ápo­lunk? Naponta háromszori meleg arcmosás­sal ^'s minden másodnap arcgőzzel. Alapos és észszerű oktatást szerekkel együtt küldök. Garnitúra 37 korona. Biztos és kellemes szer szeplő és májfolt elHn, garnitúra 37 korona. Makacs, régi szeplő és pattanásnyomok ellen hatásos bőrujitót ajánlok, amelytől az arc 4 nap alatt rózsaszínűvé válik. A haszná­lat a társaságban való tartózkodást nem gá­tolja, ára 20 korona. Mindennapi toalett arcápoló és szépítő garnitúra, nagy 77, kicsi 47 korona. Orr- és kézvörösség elleni szer 47 koro­na, szemápoló, szemszépitő és szemfestő gar­nitúra 47 korona. Kebelerősitő és fejlesztő garnitúra meg­telem Ur’ ' fással 77 korona. Szőrtelenitő garnitúra 37 korona Henné hajfestőszer minden árnyalatban, használati u’-ütással 77 korona. — Rende­lésnél hajminta beküldését kérem. Külde­mény cégjelzés nélkül, diszkréten megy. Számtalan köszönőlevél. „IZA“ kozmetikai intézet Pozsony-Bratislava, Stefanik ul. 19. Syfilidologe Dr. Koüb ezelőtt a prágai, frankfurti és berlini bőrklinikák tanársegédje és niásodorvosn BFrrfsstca EH. Ve»aSi«EH*íiJ»w«i 31. sac<di*BTS. Wassormann vizsgálat! ^asooc®o©ao©aoo®©©oo©3oao®ooo0®^ Vasas, szénsavas, gyógyiszapfürdők. Elsőrendű 'RBSfek IBI Különböző szórakozások. — Elsőrendű modern gyógyhely női bajok vérszegénység sápkór, §|J| WM ME átalakított szállodák, villák, vendéglők, gyomor baj ok, szívbajok, érelmeszesedés ellen. BBBjm 5H BT US Wm Hatszáz holdas ősfenyőerdő közepén, harminc KSj® |H|| fii! É kávébázak. kilométeres parkírozott sétánnyal. Sporttelepek 3^ATMk É* Klimatikus gyógyhely! (BARDI0V) ayőaylíMi. Klimatikus i

Next

/
Oldalképek
Tartalom