Prágai Magyar Hirlap, 1926. július (5. évfolyam, 147-171 / 1185-1209. szám)

1926-07-24 / 165. (1203.) szám

Mai számunk JüflBSKSft 26 «Ma.l V 0203) szám ■ SSOlVlbat ■ 1926 július 24 ry^\2^YARHIttMB Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyedévre 76, havonta 26 Ke ,* külföldre: évente 400, félévre 200, negyedévre 100, havonta 34 Ke. Egyes szám ára 1*20 Ke /4 szlovenszköi és ruszinszkói ellenzéki pártok Főszerkesztő: politikai nQ.pilo.pjCL Felelős szerkesztő: DZURÁNYI LÁSZLÓ FORGÁCH GÉZA Szerkesztőség: Prága II., Panská ulice 12, II. emelet. Telefon: 30311 — Kiadó- hivatal: Prága ü., Panská ul 12/111. —Te­lefon: 30311.—Sürgönyeim: Hírlap, Praha Az Egyke Irta Péter Mihály Az Egyke, ez a halálos büu, .ez a fajtánkat saját magunk által pusztító betegség, — sok tized óta ismeretes már előttünk. Szomorú szívvel olvas­tuk hírlapokban, könyvekben, hogy mint valami undorító ragály, mikép pusztított a régi Magyar- országnak különösen Baranya megyéjében. Hogy azóta is szedi áldozatait, mióta a magyarságot a világháború rettenetes vérvesztesége sújtotta, sőt hogy itt dominál ■ miköxöttünk is, a Csehszlová­kiába szorított magyarság, körében s máid hatal­masabb arányban pusztít: ez egyenesen megdöb­bentő. E napokban a Ref. Egyház és Iskola c. hiva­talos egyházi lapban egy tudósítás jelent meg a hars! ref. .egyházmegye közgyűléséről, ahol az is­mer, et élt eső érési jelentés szörnyű képet fest a barsi reformátusok közt dúló Egykéről. Az iskolás gyermekeknek 1900. évi létszámát hasonltja össze az 1925. évivel es a*r3 az eredményre jut, hogy e 25 év alatt a tankötelesek száma éppen 100 száza- lfiikal csökkeni. Mi lesz ennek a vége, hová fog ez vezetni? számszerű bizonyossággal megállapítható: hová máshová, mint a magyar faj végleges pusztu­lására. A magyarság itteni vezetői, fajtájuk iránti ■kimondhatatlan lelkesedéssel mindent elkövetnek, -y. ■ eggyé teve, hogy nemzetiségűnicét erő­sítsék, vagyonában megvéd elmezzék, szellemi té­ren a régi magas nívóról leszorítani ne engedjék, hogy szellemben,, erkölcsben előbb elfoglalt pozí­ciójából kivetni ne. hagyják, hogy zéngzetes ma­gyar nyelvét az utódok számára is megőrizzék. De hiábavaló e védelem, ha utóljára nem lesz kit vé­delmezni, ha a magyarság maga siet a kormány- hatalom támogatására, ha két kézzel segíti elő azt a politikát, mely a magyarság kivesztésére irá­nyul. Hiszen nem is kell valami nagy bölcsesség annak a megállapításához, hogy a pusztulás felé rohanó magyarság helyét rövid időn a sokkal sza­porább szláv fajta fogja elfoglalni és mihamar megváltozik Bars és a Csallóköz etnográfiái képe. Ha van kérdés, mely a magyarság vezetőinek egész gondját, egész energiáját kell, hogy képezze, úgy ez az. Mert lesz-e gyümölcs a fán, — a költő sze­rint, — melynek virága nincs? Nem hull-e a porba minden fáradozásunk, ha a két kezünk véres ve­rejtékével öntözött fát belül férgek emésztvén, ön­magától fog elkorhadni? Mielőtt azonban az or­voslás módozatait megbeszélnénk, állapítsuk meg a betegség oktat. Hogy Bars és Csallóköz magyar­sága, — (mert hiszen itt nem felekezeti kérdésről van sző, hanem a magyarság szent ügyéről), — fajtánknak ez a legértékesebb része, nem szereli a gyermeket, az Istennek ezt a legnagyobb áldá­sát, vagy jobban mondva, nem szereti a bő isten- áldást, hanem csak egyet, az Egykét, — azt meg­értenek, ha e vidék népe ágrólszakadt szegény volna. De mikor ez az átok éppen a vagyonos osz­tályt sújtja teljes mértékben, akkor bátran ki­mondhatjuk, hogy a baj forrását nem kizárólag a közgazdasági hátrányokban kell keresni, hanem a modern szellemnek, a kényelemnek, a könnyen élni akarásnak, a fényűzésnek, a vagyon, a föld­nek, a nép körében túlságos mértékben és immár tűrhetetlen módon fellépett, a lelkeket egészen el­sorvasztó szeret etében. Ez igazságot saját szemeimmel szemléltem nemrég ezeken a területeken. Az Egykeleányka részére a szülék már gyermekkorában kiszemelik az Egykefiucskát. Az egyiknek van, tegyük fel, 50 hold szántója, a másiknak ugyanannyi. Mily szé­pen lehet a két ötvenből százat csinálni. És ez így megy fokozatosan, úgyhogy ezzel az Egyke­rendszerrel mihamar néhány száz hold fut össze a második és harmadik generációnál. Az az Egyke aztán kevés gondot is okoz a mamának. Azt az Egykét továbbá gyönyörűséggel lehet öltörtetni. Mint az 1923-ban ülésezett lévai zsinat tagja, jelen voltam egy közeli községben tartott istentisztele­ten, ahol oly kép tárult elém, melyet sohasem lo­gok elfelejteni. Az urasztalát, ezt a szentségei szimbólumot, 12—20-ig, vagy magasabb korú lány­sereg ülte körül, valami 3—4 sorban, akiknek ru­házata, de különösen ékszereik, egyen-egyen va­gyonokat érő volt. A nyakon 4—5-soros aranylán­cok, fülbevalók, nyakkötők, karperecek, mind me­sés értékűek. Megdöbbentem e pazarláson, e té­kozláson, különösen ott a szent hely közelében szemlélve ezt. Ottjártamkor széjjelnéztem a gazdaságokban, $i istállókban. Mindenütt a vagyon tüntető nyilvá­Poincaré — BriancS — Htrri@í Diktatúra helyett: a nagy nemzeti koncentráció kormánya A frank rohamosan Javul - Poincaré múltját meghazudtoló baloldali kormányt alakított - A Jobboldal kedvtelen Paris, julius 28. A legújabb Havas-jelentés szerint Poincaré a következő miniszteri tárcákat véglegesen kiosztotta: Elnökség, pénzügy és ujrafölépités: Poincaré, igazságügy és Elzász-Lotharingia: Barthou, külügy: Briand, tengerészet: Leygues, belügy: Sarraut, gyarmatügy: Perrier, kereskedelem: Bokauowsky, közmunkaügy: Tardieu, nyugdíjügy: Lemarin. A legújabb szenzációs jelentések szerintPoincaré okvetlenül ragaszkodott ahhoz, hogy a hadügyi tárcát Painlevé, a közoktatásügyi tárcát pedig Herriot vegye át. Mindkét állam- férfiú hajlandónak mutatkozott a fölkínált tárcák elfogadására. Herriot fölszólította Queuillet radikális képviselőt, hogy vegye át a földmivelésiigyi tárcát, ugy hogy a jelen pillanatban csak a munkaügyi minisztérium nincs betöltve* Poincaré az Elyseéhe ment, hogy a köztársaság elnökének bejelentse az uj kormány megalakulását. Ha Herriot, Briand és Poincaré tényleg egy kabinetben foglalnak helyet, akkor való­ban megteremtődött az a nagy nemzeti koalíció és köztársasági koncentráció, amelyről már régen beszélnek Franciaországban, s amely az egyetlen lehetőséget jelenti, hogy dik­tatúra nélkül szanálják a frankot. Poincarénak kétségtelenül nagy sikere, hogy megte­remtette ezt a koalíciót és az utca hangulata dacára mégis alkotmányos alapokra helyezte Franciaország kormányzását/ Mellon és Morgan Európában — Poincaré sorsa tőlük függ London, julius 28. Mellon és Morgan a Majestic nevű hajón ma délelőtt CJherbourgba, azaz francia partra érkeztek. Még a hajóról táviratoztak londoni bizalmi embereiknek, hogy Southampton helyett egyenesen Franciaországba mentek, ahol tárgyalhatnak Stronggal és Morreauval, a Francia Bank kormányzójával. Mellon részére külön kocsit rezerváltak Cherbourgban, de az amerikai pétízügyi államtitkár a kikötővárosból azonnal autón ismeretlen helyre távozott. Beavatott körök szerint Poincaré szántszándékkal késik kabinetalakitásával és programjának kihirdetésével, mert előzőleg tárgyalni akar a két amerikai pénzügyi szaktekintéllyel. A legújabb jelentések szerint Mellon és Morgan egy párisi külvárosba érkeztek, ahol Poincaré. meg Morreau meglátogatták őket. Poincaré nehézségei és elszánt tárgyalásai Páris, julius 23. Egy órakor délben Poin­caré még mindig nem alakította meg kormá­nyát. Kitűnt, hogy á nehézségek sokkal na­gyobbak, mint a beavatottak az első pillanat­ban gondolták. Főleg a radikális szocialisták gördítenek akadályokat a megoldás elé, hol­ott a döntés csakis tőlük függ. Pártülésüket ma délutánra halasztották, úgy hogy tiszta képet csak az ülés után lehet majd nyerni. Mára a diktaíurahangulat elmúlt s ez első­sorban a frank hatalmas feljavulásának kö­vetkezménye. Ismét szabályos parlamenti keretek között akarnak Parisban kormányt alakítani, de épp ezért nagy nehézségei van­nak Poincarénak, aki a baloldali többségű kamarában nagyon nehezen tud boldogulni. Az ellenségeskedés nem Poincaré személye ellen irányul és mindenki szívesen bele­egyezne abba, hogy a pénzügyminisztériumot átvegye, hanem azzal nincsenek megelégedve a baloldalon, hogy Poincaré, akinek politikája 1924 május 14-én oly döntő vereséget szenve­dett, újra a kormányrúdhoz került s ezzel át­vegye a belső és a külső politikáért járó fele­lősséget. Ebben a tekintetben a középpártok is Poincaré-ellenesek. A jobboldalon viszont azt kifogásolják, hogy az uj dezignált minisz­terelnök kabinetjének határozott baloldali színezetet akar adni s ezáltal szinte deza- vuálja régi politikáját. Poincaré ugyanis nemcsak Briandot meg Painlevét szólította fel az együttműködésre, hanem magának Her- riotnak is tárcát kinált, aki persze az ajánla­tot nem fogadta el. Helyette valószínűleg Daladier lép be a radikális szocialisták közül a kormányba. Ha Poincaré ma délután meg­alakíthatja kormányát, akkor az uj kabinet körülbelül a kővetkező tagokból fog állani: miniszterelnök és pénzügyminiszter: Poinca­ré, külügyminiszter: Briand, igazságügymi- niszter: Barthou, közmunkaügyi miniszter: Bokanovsky, tengerészügyi miniszter: Ley­gues, hadügyminiszter: Painlevé, vasutügyi miniszter: Sarraut, gyarmatügyi miniszter: Peret, közoktatásügyi miniszter: Daladier. A kereskedelemügyi miniszteri tárcát André Tardieu kapná meg. Tardieu kinevezése több személyi nehézségbe ütközik, mert Tardieu volt az, aki Poincarét annakidején a legheve­sebben támadta s így a kormányfő részéről rendkívül önmegtartóztatást jelentene, ha most mégis meghívná kormányába. Minden­esetre már a listából is látni, hogy Poincaré- ban meg van az igyekezet, hogy miniszterei­nulásait láttam, azét a vagyonét, mely mestersé­gesen egy7 kézben futott össze, de ennek <a vagyon­nak 3—4 magyar lesz az áldozata. Szép a vagyonosság, szép a jólét, de mehet ez igy tovább, ha az ára a magyarság pusztulása?... Nem és nem, itt össze kell fogni míuden hivatott tényezőnek, hogy a romlás tovább ne terjedjen. A természet és az Isten törvényével űzött ez a bűnös visszaélés ott köztudomású, javasasszo­nyok szabadon iizik garázdálkodásukat. De vár- hatjak-e ennek a káros tünetnek á megszünteté­sét ettől az államtól, mely különben is arra törek­szik minden eszközzel, hogy- magyarságunkat fo­gyassza, veszejtse. Az egyházaknak, közöttük elsősorban a ref. egyháznak a feladata, hogy minden elképzelhető eszközzel ennek a pusztító miazmának, mely ve­szélyesebb a keleti pestiseknél, mihamar gátat vessen. Az Egyke nem más, mint bűnös megcsúfo­lása az Isten törvényének, gálád porbaíiprá-a a vallás parancsának. Ezt a merényletet kell tehát megtorolni és pedig azáltal, hogy az Isten törvé­nyének a tisztelete mielőbb helyreálljon. Az egyházakban oly erkölcsi, oly fegyelmező erő van, hogy ha alkalmazását a jók, a Krisztus és nemze­tünk ügyét szivükön viselők igénybe veszik, — a helyzet javulása azonnal észlelhető lesz. E léha, hiú, romlott életfelfogás helyébe, mely nemzetünk lassú pusztulásának a szülője, egyháztársadalmi utón első sorban, újat, tisztultat, becsületesebbet kell teremteni. Ezt kívánja nemzetünk jövője, sorsa. Ez a munka nehéz, kétségtelenül, mert ma még úgy vagyunk, hogy a romlott közszellem a véletlenül több gyermekkel megáldott szülőt épp úgy kineveti és pellengérre állítja, mint az a falu, melynek minden lakosa sánta volt és nagy volt a vihogás, mikor egy épkézláb ember vetődött közé­jük. Egy lelkészbarátom könyvéből olvastam, hogy az egyik baranyai községben a menyecské­nek egy másik gyermeke is született. Mikor aztán ezt a másikat keresztelni vitték, az anyós a tem- plomajtő előtt állt és torkaszakadtából leringyózta a menyét, hogy egy másik gyermeket is merészelt nek megválasztásával a polgárság egész köz­véleményét kielégítse és múltját mintegy el­feledtesse. Sarraut vagy Poincaré Poincaré tegnap este 11 óráig tárgyalt Brianddal és Barthouval. E tárgyalások alatt megbeszélték az uj kabinet alapelveit, de nem hoztak végérvényes határozatot. Ma dél­előtt 9 órakor uj tárgyalások kezdődtek a há­rom politikus között. Briand és Barthou be­lépése nem ütközik nehézségbe s mindkét ál­lamférfin föntartás nélkül elfogadta Poincaré indítványait. Briand külügyminiszter lesz, Barthou pedig az igazságügyminisztériumon kívül a miniszterelnökhelyettességet is át­veszi. Egyedül Sarraut helyzete igen kényes. Poincaré a radikális szocialistáknak és a köztársasági szocialistáknak öt tárcát ajánlott, köztük a belügyit is, amelyre Sarraut személyét szerette volna meg­nyerni. A radikális szocialisták határoza­tukat a kamarai pártfrakció határozatá­tól tették függővé. Ma délelőtt tanácsko­zások kezdődtek, de úgy látszik, a párt kebelén belül is heves viták folynak, mert délelőtt nem tudtak megegyezni s délután folytatták az ülést. A radikális szocialisták egyelőre nem tudják, milyen álláspontot foglaljanak el, de bizonyos, hogy Herriöt bukásával és Peret kama­rai elnökké való választásával a kartell végérvényesen megdőlt s így a párt már szabadon dönthet jövő magatartásáról. Nem lehetetlen, hogy a mai frakcióülé­sen a képviselők nagy része Sarraut miniszterelnökségét fogja kívánni. A ra­dikális szocialisták elvben nem ellenzik Poincarét, csak a nevét nem szeretnék a minisztérium élén látni. Sarraut minisz­tériumában Poincaré teljhatalmú pénz­ügyminiszter lenne. A döntés mindenesetre még ma megtörté­nik. Poincaré, akár mint miniszterelnök, akár mint egyszerű pénzügyminiszter, Sergentet, a szakértő bizottság híres tagját, veszi maga mellé munkatársnak. Angliában szívesen üdvözlik Poincarét London, julius 23. A Daily Telegraph ma vezércikkben foglalkozik a francia krízis­sel. Általános az a nézet, hogy Poincarénak sikerülni fog kormányát megalakítania. Franciaország minden barátja szerencsét kí­ván neki, még akkor is, ha utlosó miniszter- elnökségének eseményeire nem szívesen gondol is vissza. Európa minden idegszálával érdekelve van Poincaré sikerében vagy csőd­jében. Ha ez a kormány is lehetetlen, mi ma­rad akkor hátra? Franciaországnak olyan kormányra van szüksége, amely erejével l szülni. Ma még ilyen a közszellem, de nem le­hetne ezt a jobbak összefogásával megfordítani? Én hiszem, hogy igen. De ha ez a kérdés nemzeti kérdés is, a lé tfen tartás, az élet és halál kérdése, akkor nemcsak az egyház íérfiainak, hanem ezt az ügyet minden igazán szivén viselőnek köteles­sége, hogy keresse a panaceát és a megol­dandó programpontok közzé vegyék ennek az un­dok betegségnek a gyógyítását. Annál inkább szükség van erre, mert mit látunk maguk körül? Úri birtokososztályunk pusztulóban, a hivatalnoki osztály mentalitását mihamar átváltoztatja a kor­mány asszimiláló politikája. Akire támaszkodha­tunk, akit a nemzet gerincének mondhatunk, az magyarságunk ' földmi vés osztálya, ez a független, jőzaneszü, okos nép. De miképen számítsunk rá, ha önmagát pusztítja, maga magát fogyasztja évről évre. Egészségesebb felfogást kell megérteim köp­tük, összefogva, mint a vész idején szoktak az emberek összefogni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom