Prágai Magyar Hirlap, 1926. július (5. évfolyam, 147-171 / 1185-1209. szám)

1926-07-02 / 148. (1186.) szám

6

T82G JulTus 2, pénteK.

A bukaresti magyarok

Beszélgetés Horváth György; plébánossal, a Bukarest—belvárosi magyar párt elnökével

Bukarest, junius vége.

Ahogy egy időben Budapest után Bécs volt a legnagyobb magyar város, úgy ma bátran elmondhatjuk, hogy Budapesten kivül Bukarestet lakja a legtöbb magyar; átimenetileg és állandóan százezernél többen tartózkodnak Románia fővárosában, ki itt keresi meg kenyerét, ki csak ügyes-bajos dolgát jött ed elintézni. A Calea Victorieim lépten- nyomon megüti az ember fülét a magyar szó, a szállodában a személyzet javarésze magyarul beszél, majdnem minden üzletben van valaki, aki érti a nyelvet, a kocsisok legtöbbjének anyanyelve a magyar és öt vendéglő hirdeti az „erdélyi konyhát”. Erdély kezd lassan Bukarest felé orientálódni, az erdélyi nagyvállalatok, amelyeknek a központi hatóságokkal annyi a dolguk, állami szállítók egymás után állítanak fel saját képviseletet Bukarestben, vagy pedig magát a központot helyezik át a fővárosba. Nagy a római katolikus magyarok száma (50.000), mig a népes református (egyház 40.000 híve kivétel nélkül az.

Már a háború előtt is nagy számban telepedtek le magyarok Bukarestben; egy részük erdélyi paraszt, akik mint. „birjar“-ok, bérkocsisok és szolga- személyzet keresték kenyerüket, de ezenkívül megfelelően képviselve volt az intellektuális elem Ss. Az osztrák-magyar klub, a Szent István-társu- dat és a magyar kulturális intézményeknek egész sora működött a háború előtti Románia fővárosában. Magyar templom, magyar iskola nevelte a bu- ikaresti magyarok gyermekeit. A háború után bezárták a magyar iskolát; ma már — remélhetőleg még csak rövid ideig — nincs Bukarestben magyar Iskola, a családi körön kívül csak az egyházak gondoskodnak arról, hogy a magyar szót el ne felejtse a felnövő generáció.

Az Averescu-kormány jóakarattal látott hozzá a kisebbségi kérdés megoldásához; ígéretet tett a bukaresti magyar iskolák visszaadását illetőleg is, de ezenkívül lehetővé tette a bukaresti magyarság politikai szervezkedését is, úgy, hogy ma már az országos magyar pártnak két tagozata is működik Bukarestben. A Bukarest—belvárosi magyar párt elnöke Horváth György plébános, aki már a háború előtt is működött Bukarestben, ma a Bara- tiei-plébániát vezeti.

Felkerestem a plébános urat, mondjon valamit a bukaresti magyarokról, életükről, politikai szervezetükről. Végtelen kedvesség, jóság sugárzik Horváth plébános arcáról; a nagy, fékétekereies szemüveg mögött élénken villannak meg a szemek. Az a típusa a papoknak, aki híveinek barátja, együtt örül velük örömükben, vigasztalja bánatukban, irányítja, vezeti őket és ők szívesen, bizalommal eltelve mennek papjuk után. Nemcsak jő pap, de jó magyar is, akii nemzetének, anyanyelviének harcos védelmezője, istápolója.

k : A bukaresti magyarok

— A bukaresti magyarság összetételében — kezdi beszédét Horváth plébános ur — a háború mély eltolódást okozott. Mig .a háború előtt főleg az alsóbb néposztály: bérkocsisok, szolgák, cselédek képviselték Bukarestben a magyarságot, az intelligencia pedig csak kis szigetet alkotott, addig ma már a helyzet, az arány erősen megváltozott. Nemcsak számbelileg nőtt meg a magyarság a fővárosban, de az intelligens elem mindinkább szaporodik, mindig nagyobb és nagyobb számban tódul Bukarestbe a szellemi munkások hada: vállalati vezetők, mérnökök, orvosok, ügyvédek, magán- alkalmazottak, önálló kereskedők, amivel az itteni magyarság nívóját, befolyását, tekintélyét emelik. Sajnos, nincsen egyelőre az egyházakon kivül olyan intézmény, amely a bukaresti magyarságot összetartaná. A Szent István-iársulat és a Koós Ferenc- kör tagjai az ős-bukarestiekből kerülnek ki, azok , inkább iparoskör-jellegüek. Az osztrák-magyar klubot még a háború kezdetén feloszlatták és azóta hiányzik olyan intézmény, egyesület, amely egyesítené falai között a Bukarestben szétszórtan élő magyarságot.

A bukaresti magyar párt

— Csak a legújabb időben, a legutolsó napokban szinte, alakult meg az országos magyar párt két tagozata. Az az uj áramlat, amelyet az Averescu-kormány, programja alapján, a kisebbségekkel szemben inaugurált, a megértés atmoszféráját teremtette meg és lehetővé tette, hogy mi, Bukarestben élő magyar kisebbség, politikai pártba tömörüljünk. A nagy politikába mi nem avatkozunk, nekünk csak az a célunk, hogy kisebbségi jogainkat, elsősorban az iskolákat illetőleg, a békeszerződések adta jogainkat megvédjük. Nem kívánunk privilégiumokat, nem akarunk az államnak kiváltságos, csak egyenrangú jó polgárai lenni, akik meg akarják védeni, fejleszteni, ápolni kultúrájukat. Ez a főcélja és első feladata a bukaresti magyar pártoknak.

A bukaresti Magyar Ház

•—Tervbe vettük egy bukaresti Magyar Ház létesítését is. Ezt a tervet Tőkés Ernő református esperes már évekkel ezelőtt felvetette és részletesen is kidolgozta. Otthont akarunk nyújtani a bukaresti magyar intézményeknek, a Magyar Párt parlamenti képviselőinek, de ezenkívül magyar éttermet. és kávéházat is akarnunk az uj otthonban létesíteni, azután üzleteket, amelyek a székely háziipar termékeit, Erdély szorgalmának a gyümölcseit ismertetnék meg, terjesztenék román polgártársaink körében. A Magyar Házat részvény- társasági alapon óhajtjuk megteremteni; minden reményünk megvan, hogy ezt az akciónkat szép siker fogja koronázni.

Az iskolák ügye

Legégetőbb problémája a bukaresti magyarságnak az iskolák ügye. A magyar iskolákat még a háború után a kormány bezáratta, azóta küzdünk, hogy vasszakapjuk őket. Az Averescu- kormány megígérte e kívánságunk teljesítését is és remélem, a jövő iskolaévben már újra megnyithatják kapuikat a mi iskoláink is, ahogy a németek iskolája is már évek óta működhetik.

Végül megkérdem a főtisztelendő urat:

Milyen a, viszony a bukaresti magyarok és románok között?

— Békességben és barátságban élünk egymás mellett. Ha a sajtóban néha-néha meg is jelenik egy-egy támadó cikk, amely igazságtalanul támad bennünket, ennek semmi hatása a népre. A románság megbecsüli az itt élő magyarságot, elismeri kultúráját, tiszteli szorgalmát, becsületességét, józanságát. Viszont mi is igyekszünk hasznos, becsületes polgárai lenni az országnak és valóban szívélyes viszonyt létrehozni a két nép között. Kovács Jenő dr.

99

Lássa a világ és Ítéljen!“

Ruszinszkó első kormányzójának ropirata Ruszinszkó csatlakozásáról

Ungvár, junius vége — Ruszinszkói szerkesztőségünktől. — Ruszinszkónak közönséges nagyzsupává való visszafejlesztése az őslakosság körében hihetetlen visszatetszést szült.

Sokan már nincsenek is tisztában azzal, hogy Ruszinszkó tulajdonképpen mily cimen jogosult az autonómiára. A hivatalos kormányzati körök ezzel a kérdéssel érthető okból nem szeretnek foglalkozni. Nagyon aktuálisnak tartjuk tehát, hogy ezekben a sorsdöntő napokban elővegyük Zsatkovics G. I. dr., Ruszinszkó első kormányzójának „A csehszlovák és kárpátaljai ruszin egyesülés alapvető tényei* cimü röpiratát, melynek jelmondata, élénken elárulja, hogy a volt kormányzó minden reményt elvesztette az iránt, hogy Ruszinszkó az őt megillető autonómiához hozzájuthasson.

A jelmondat ugyanis: „Lássa a világ és Ítéljen.” — Ezt mondja, vagy inkább kiáltja, Zsatkovics exkormányzó, aki látván ruszinszkói munkájának sikertelenségét, még 1921-ben visszatért Amerikába.

A röpirat különben az „Informacia Bjuro Ru- sinov Greek Cath. Union Building, Homestead, Pa. America” kiadásában jelent meg és az Amerikában élő összes ruszinok ismerik.

Az államembrio

A röpirat bevezetésében Zsatkovics azonnal a következőket szögezi le:

„Az amerikai ruszin nemzeti tanács, amely 500,000 amerikai ruszint képvisel, 1918 julius 16-án Mekeesportban, egyhangúlag elfogadta a következő határozatot:

1. A kárpátaljai ruszinok teljes függetlenséget tartoznak kapni. Ha ez nem volna lehetséges, akkor

2. A kárpátaljai ruszinok egyesüljenek a galíciai és bukovinai testvéreikkel. Ha ez szintén nem volna lehetséges, akkor kapniok kell:

3. Autonómiát.“

Ezután zárjelben azt jegyzi meg Zsatkovics, hogy a memorandumban foglalt jegyzőkönyvet 1918 október 21-én Woodrow Wilson személyesen vette át.

Már Wilson maga is azon a véleményen volt, hogy az első két kivánalom „nem találkozhatik az antanthatalmak jóindulatával.” Az amerikai Nemzeti Tanács — ugylátszik —erre a feleletre azt az utasítást adta Zsatkovicsnak, hogy „mint teljhatalmú képviselő” minden törekvését az autonómia elnyerésére irányítsa.

A röpirat további részében feljegyzi, hogy a ruszinokat 1918 október 3-án a Középeurópai Unió tagjai közé fogadták el és mint külön

önálló nemzetség vonult be a szabad nemzetek sorába, és mint ilyen jogot nyert „a Wilson-féle ismeretes önrendelkezési pontok alapján szabadon megállapítani jövendő kormányzati formáját“

Masaryk első szerepe

Sok vitára adott már alkalmat annak felderítése, hogy milyen formában történt meg Ruszinszkó autonómiájának biztosítása és az azóta is sokat vitatott határkérdést milyen alapon kell a szlovákokkal elintézni. Erre vonatkozólag a Zsatkovics röpirata a következő történeti tényt jegyzi fel: „Október 25-én Philadelphiában a Bellevue- Stratford szállodában, az amerikai Ruszin Nemzeti Tanács öt tisztviselőjének jelenlétében tanácskoztam T. G. Masarykkal, a ruszin és csehszlovák fe- deráció lehetőségéről.

Masaryk elnök kijelentette, hogy .„ha a ruszinok elhatározzák a csehszlovák köztársasághoz való csatlakozásukat, teljesen autonóm államuk lesz s a határokat is úgy állapítják meg, hogy a ruszinok elégedettek lesznek velük*

A „csatlakozás^ Ruszinszkó csatlakozása tehát lényegében Maii saryk elnök eme kijelentésére alapult. Ezt igazolja Zsatkovics következő beszámolója:

„Ezen ígéretek alapján, amelyeket az amerikai újságok is részletesen közöltek, az Amerikai Ruszin Nemzeti Tanács 1918 november 12-én Scranton, Pennsylvania városában, egyhangúlag fogadta el a következő határozatot:

„A kárpátaljai ruszinok, a legszélesebb ön- kormányzati jogokkal, mint állam foede- rativ alapon, csatlakoznak a demokratikus csehszlovák köztársasághoz, azon feltétel alatt, hogy a mi országunkhoz kqll tarloz- niok az összes eredeti kárpátaljai ruszin vármegyéknek, úgymint: Szepes, Sáros,

Zemplén, Abauj, Gömör, Borsod, XJng, JJgocsa, Bereg és Máramaros Ehhez Zatkovics még a következőket fűzi: „Ezen jegyzőkönyv szabályszerűen kiállított másolatait november 13-án személyesen adtam át Masaryk elnöknek Washingtonban.”

(Folytatjuk)

Ahol még gyöngyös főkötőben járnak

A népviselet egyik szigete — Bányászok és íöldesgazdák — Érdeklődnek odaát — A

bubifrizura mint átok

Mátraszele, junius vége.

De ez már „odaát-tulnan van” Fehér határkövek jelzik, hogy másik országban vagyunk, pár lépésnyire a gömöri hegyektől, a hires-nevezetes Medvesaljától, apró dombok és tekintélyesebb zöld Mátrahegyek rengetegében, a salgótarjáni kőszénmedence egyik völgyében, ott, ahol a Zagyva még csak. kis patakként szalad le a vízválasztóról s ahol még vasúti meg postaállomás is csak órajá- rásnyira van. Ha felállunk egy-egy dombtetőre: az előttünk fekvő hegyek felé járást már tiltja a határkő, pedig szinte kézzel markolhatnánk bele az ajnácskői hegyekbe, vagy a Losoncot környező erdőkoszorubaFurcsa, érdekes vidék ez. Mátraalja. Palócok lakják, testvérei a nógrádgömöri vidék tulnan fekvő oldalának, ugyanolyan nyújtott beszédüek, ugyanolyan zamatos hangzásuak; a nagy palóckoszoru másik fele ők. Csak szemük nem kese-kék és hajuk nem olyan világos, mint a feljebb lakóké.

Erről a vidékről a múltkoriban négyezer bányász akart gyalogosan elindulni Pestre, hogy a minisztertől magától kérje a szénkri- zis megoldását. Szerencsétlenségében is boldogan naiv népség, gyerekes, önmagával meghasonlott, még nem bányász, már nem teljesen földmiveslelkü emberség. Erre a falura, meg a környezőkre mind, Kazárra, No- vákra, Terenyére úgy törhettek rá a szénbányák felfedezése s az ipari vidékké válás, mint valami nagy. hatalmas, átalakító forradalom, aminek nyomában teljes felfordulás s utána rettenetes megváltozás következik. Nem is gondolható el másképp, a földjei mellett robotoló, évszázadoktól otthon kujtorgó, vidékéhez kötött és bezárt látókörű falu hirtelen iparvidékké ugrik elő, mérnököket kap, iparvasutat, ledérebb, költekezőbb bányásznépet, felvilágosodottabb eszniéjii városiakat az ö gyöngyös főkötős, évszázados szokásokat soha el nem hagyó falujába. Kell, hogy

nagy változásokra gondoljunk ezekből az adottságokból.

És itt tűnik elő a magyar paraszt kon- zervatizmusa. Mert ez a nagy átalakulás nem történt meg, vagy ha meg is történt valamennyire, olyan elenyésző a megadott lehetőséghez képest, amilyen elenyésző már csak lehetséges volt- Hiába bányásznépség és könnyű városi erkölcs, kommunizmus és val- lástalanság, ez a nép máig is megőrizte szokásait, gyönyörű népviseletét, a lányok nyolcas varkocsba font haját, a jegyben járó lány feketeruháját, a menyecske gyöngyös,. tornyos, szalagos, csipkés főkötőjét, a meglettebb asszony széleskontyu fehér csipkekendőjét, a vének feketeségét, a pruszlikot, a hétszoknyás riszálást, a szemérmes vihogást, a mennyasszonyi ládát, a bigottság felé hajló vallásosságot, a legények szemérmetes udvarlását, ^.z erkölcsi hibátlanságot, ahogy csak tiz körömmel, öntudatlan erőfeszítéssel megőrizhette. A bolsevizmus pusztító orkánja szinte nyomtalanul viharzott el fölöttük.

Nem zsíros, elbizakodott alföldi parasztok, akik csak saját jólétükkel törődnek. Ezek már hegyvidéken élő, kevésföldü, kénytelenkelletlen ipari munkássá váló magyarok, akik határszélre jutottak s egyrészt a közlekedési lehetőségük szűkült meg fölfelé, másrészt a konjunktúra utáni idők kegyetlenségét érzik meg az alig-alig működő bányákon keresztül.

Ahol azelőtt egymást váltották a munkások, ott most egy-két bányász dolgozik.

Az európai szénkrizis végső hullámai végeredményben ilyen apró. nedves, lucskos, alig látogatott bányatárnák, nehéz levegőjű szénpaclmalyok zsákutcáiban ülnek el.

Hátborzongatóbb és a veszedelmek realitását jobban érzékelhetőbb a szénkrizist és az európai pangást itt meglátni, az Árpád, vagy a Lajos, vagy mittudomén, minevii aknák dinamitpatront fogával elkészítő, sápadt munkásának arcán keresztül s nem a tőzsdék urainak harcán át. Az ostor csattanó vége, a pangás mérgének legcsipősebbje ide jut el, ahol a bányavasutak kocsijai mélán s tehetetlenül sorakoznak egymás mellé.

A konjunktúra nagy és hatalmas beruházásai mint összeroppant óriások várják az egyszeri újra fellendülést. A Bélista s a leszorított bérek nyomasztó fenyegetése ülnek meg itt.

A földekre meg árvíz és esőzés jutott. Soha annyi rétet, ahol úgy kuruttyolnának a békák, mint itten a füvek között.

S mégis élnek. Esténként hangos vihán- colás hangja siklik a falu házai felett, mert udvarolni csak este illik, hisz megszólják azt a legényt, aki napközben szól a lányhoz- A lebontott templom dombjáról tárogatóhangot szór szét a szél, valahol harmonikát nyeker- get egy szerplmes szív. Idillikus, falusi béke. Mintha soha, mi sem történt volna. Ámde ekkor komoly beszélgetés kezdődik. Tempós, komoly öreg, jógazda dűl a kapunak, a sötétben csak pipája látszik. Zamatos beszédű, beretvaeszü, falusi tanácstag, amilyet majdnem minden falu termel, de aztán csak egyet-egyeí az emberöltő alatt. Riska memóriájában nem zavarodnak össze a legjelentéktelenebb dátumok, nevek sem, okos, értelmes beszéde mindig hasznára van a falunak. Konzervatív, érett bölcsességébe azonban öntudatlanul is belekeverődik egy-egy ujmódi kifejezés, amit népszőnokoktól hallott, egy-egy uj eszme foszlánya, amit a maga módjára szabdalt fel aztán. Józan paraszti bölcseleté, konzervatív elmélkedése összekeveredik a mai problémákkal, beszivja, átdolgozza, alakítja. Fejlődik ő is mindig, ő az eszmefelvevő s átdolgozó. Ő benne és ő általa forr, fejlődik a falu ereje, véleménye, borrá váló mustja. Ó a betartóság s a józan mérséklet a haladásban. Régi jobbágyok felszabadult, jőzaneszü utódja.

Azt mondja: „nincstelenek!" Meg: „a

falu érdekéért kell dolgoznom, mindig csak a közérdeket tartom szem előtt!" így beszél, de valahogy úgy érzem, hogy ezeket a programbeszédből átvett szavakat ő komoly valósággá, bitté, ténnyé gyúrta át s hogy megtehesse, amiket jónak s közérdekűnek gondol, épp úgy szembeszáll a jegyzőjével s a felsőbb hivatalokkal, mint a „nincstelen" napszámosokkal. így forr, alakul a falu. Bámulni kell a tehetséget, a konzervatív erőt, az átalakító készséget, amivel a kor eszméit az ő igényeikhez, az ő értelmükhöz tudják átformálni. Mindig csak csipetnyit vesznek át belőle, de azt azután jól átgondolják, átformálják, igényeikhez alakítják és sohasem rohannak radikálisan előre. Itt még a bányászmunkások is józan betartásnak, hiszen földmivesgazdák ivadékai s maguknak is földjük van. S a két érdek, a bányászérdek s a gazdaérdek között mégis csak a gazdáé győz.

S ezzel a szívós kitartással őrizte meg nagyapái szokásait, erkölcsét, viseletét, divatját, nem engedi elvenni, ragaszkodik hozzá. A világ haladása után mindig két lépéssel ballag, óvatosan, parasztosan, kicsit önző, kicsinyes, rátarti módon- De kára nincs belőle.

Az öregek minden iránt érdeklődnek. Az egyik elnéz messze, a gömöri hegyek felé, aztán igy szól is:

— Hát aztán mi újság odaát? Nem lehet most ollyan könnyen átmenni, útlevél kéne, vagy határátlépési engedély. A sógorom nem láttam a háború óta. Akkor is Lembergbe, ahol árbájtosok vótunk, meg szekeresek. Furcsa a világ sora. Se nagyapám, se apám nem járt soha sehol. Én meg a sógorommal Lembergbe tanálkozok. oszt azóta se, pegy itt él a közeibe. Én sokat gondolkoztam rajta, hogy miilyen furcsa ez a világ, amibe most élünk.

Most mosolyogni kellett, mer Rozi néne szószerint ezeket kottyantotta bele az udvarról a férfiak beszédjébe:

— Én tudom, mér van ez a esső, meg

már nem jár a bánya, meg mér vét háború. A lyányok, meg az asszonyok is kurtára nyírják a hajókat, meg festyik magokat- Hát ezér! ♦

Olyan határozottan mondta el az egész falu véleményét, hogy az emberek se intették le. Bólongattak hozzá. .Tegnap egy legény is azt mondta, kitépné a haját annak a lánynak, aki rövid hajat visel. De ebben a faluban még a tanítónőknek is bosszú, kontyos hajuk van! Vájjon meddig azonban?

Ilyenekről beszélgettünk. Meg a világ járásáról, a szlovenszkói árvízről, meg a tarjámról. A munkaalkalom hiányáról, a földekről, meg a földéhségről, ami nagyon is nagy problémája ennek a vidéknek, csakúgy, mint minden magyar vidéknek. Nagyon érdeklődnek a feljebb eső földek magyarjai iránt. Hallották, hogy ott is sok az adó.

Ezeknek az embereknek, az egész vidéknek, a Rimától a Zagyváig, az Ipolytól a Hernádig mindig egy problémájuk volt, egy rokoni kapcsolatuk. Palóc faj voltak, közös témával, közös érdekkel, közös bajokkal s közös javakkal.

S most. mindebből kettő lett- A felsőbb vidéken fekvőnek más már az érdeke, más a problémája, külön áldókeze s külön ostora van most, mindakettőnek. Lassan-lassaU szétválnak egymástól, más kapcsolatok s más érdekek fűzik össze vagy választják el