Prágai Magyar Hirlap, 1926. május (5. évfolyam, 100-122 / 1138-1160. szám)
1926-05-09 / 106. (1144.) szám
10 'KWX^ATaGÍ^HIRIíAB 1926 május 9, vasárnap. lenül lehiggad, nem álkot annyira, mint in kább kritizál, elmélyed, meditál... A hu mórra is ez vonatkozik: az is ilyen mérték ben alakul át, egy mélyebb, kevésbé tetszetős, kevésbé csillogó, de igazibb valamivé.. .. A kezdő évek — Hiába, 35 esztendő óta űzöm az irás .mesterségét és nagyon korán, alig 20 esztendős koromban kezdtem meg az .újságírást a Horváth Gyula szerkesztésében megjelenő Magyar Hírlapban,. amely annakidején a modern magyar újságírás kezdetét jelentette. Alikor kezdtünk közeledni a francia és amerikai mintákhoz, ami írj formát parancsolt ránk, amidőn riportok, karcolatok és az aktuális események elmés feldolgozása révén frissebb, színesebb és népszerűbb lett az újság... " — Budapesthőskorábarrvolt ez, ami.egybeesett a magyar újságírás diadalmas hőskorával. Kiss Józsefnek és Márkus Józsefnek, ennek a meglehetősen elfelejtett embernek a szárnyai alatt egy rokonszenves generáció lendült fel a Parnasszusra: Kóbor Tamás, Ignotus, Makay Emil, Lövik Károly, Molnár, Ferenc..— Az ón első komoly sikerem a „Kató“ cimü verskötetemmel volt, amely annakidején valami újat, felszabadulást jelenteti, az akkori borzasztóan nyomott,- nehézkes lírában. Rossz idő járt akkor a lírára, nagyon rossz idő. Ezért hatott különösképpen a „Kató" friss hangja, a dolgoknak, egy játékosabb térre való átterelése. A forma könnyebbsége, a rímeknek uj lehetőségei mind valami megújhodásnak vagy legalább is az újításokra való törekvésnek kezdetét jelentette. S ez az igyekezetem összeesétt a nagy fellendülés idejével, ami a kilencvenes évek idején nem álmodott lendülettel vitte előre a nyugati Európa felé Budapestét és egész Magyarországot. — Én budapesti irö vagyok. Együtt nőttem fel ezzel a várossal, ennek a nagyszerű Íveléssel felfejlődő városnak a szeretőiében fejlődtem én is s az egész akkori irógeneráció. Nagyszerű, felemelő érzés volt, amint magunk előtt láttuk napról-napra Pest szépülését, erősödését, világvárosiasodását- Mi is, az én generációm is. megtett mindent ezért a fejlődésért s a magyarosítás terén bizonyos, hogy sok szolgálatot tettünk. A beszélgetés befejezése után, a bucsu- zásnál Heltai újból szőbahozta a csehekkel folytatott tárgyalásokat: — írja meg, hogy nekünk nincsen más célunk, minthogy visszaállítsuk a normális békeállapotokat és mindent elkövetünk, hogy ez a kezdő közeledés komoly eredményeket hozzon. Józanul csakis ilyen dolgoktól lehet valami jót várni... A szlovenfezkói magyar írókat pedig szeretettel üdvözlöm a viszontlátásig. Sándor Dezső. | állami ép .tésHortJegyek I | készpénz és részletfizetésre. Évenként Ke 16,000.000 j s nyeremény sorsolása. Rendelje meg a sorsjegyet: : ; V. Hrabanek a spol! Praha II., Váciavské nám. 56. j banküzletében. : Szolid képviselők felvétetnek! 5251 : Látogatás Gerhart Hauptmannál Berlin, május hó. Németország reprezentatív írója lassau- kiht legendás aáakká lesz. Az illusztrált lapok fényképei között majdnem minden héten látható az „Altantis" írójának és a „Hannele mennybemenetele" szerzőjének — hogy irói munkásságának ezt a két pólusát említsük — markáns alakja, érdekes feje. Nincsen irodalmi ünnepség, amely büszkén ne vallaná szerencséjének, ha Gerhart Hauptmann az ünnepélyen résztvesz és az egyik nagy berlini lap ünnepi száma se képzelhető el Hauptmann valamilyen prózai, vagy verses megnyilatkozása nélkül. A politikai villongások és súlyos pártharcok német hazájában még az se ártott meg az őt körülvevő hatalmas nimbuszának, hogy a líra egéből leszállt a politika hálátlan porondjára. Republikánus politikai hitvallása a nacionálisok körében nagyon szigorú visszautasításra talált és sok keserű kritikának volt az okozója, de müvei mégse hiányzanak szinte egyetlen németországi könyvgyűjteményben sem és mindig nagy irodalmi esemény, ha hire kel, hogy Hauptmann egy újabb munkáján dolgozik. Grunewaldi villája, ahol meglátogathattam, gyűjteménye a művészet és irodalom szépségeinek, szobrok, képeik, ritkaságok és emlékek tárháza és kincsestára az orien- tális drágaságoknak. Szinte zsúfolásig túl van halmozva minden szobája, de a szemlélőben nem a halmozottságnak, hanem a figyelmes lekötöttségnek és az áhítatnak az érzése kerekedik felül ennyi szépség láttára és annyi szellemi nagyság lenyűgöző tudatában, ameny- nyit ez a gyűjtemény a tulajdonosáról elárul. Egy széles, elmúló karosszékben ül a Mester és kedvesen, lebilincselően anond egyetuiást. Nem egy jól elrendezett, előre átgondolt interjú ez, nem egy a nyilvánosság számára pózoló, „nagy ember" nyilatkozata, hanem egy nagyszerű e m bér rapszodikusan egy témáról a másikra átsikamló csevegése, amelyben mindenről szó esik: irodalomról, íróikról, színházról, politikáról, a napi élet eseményeiről. Mindenről, csak róla magáról, Haupt- mannról nem. Saját magáról nem beszél és mikor az ilyen interjúknál megszokott, szinte már banális kérdést felteszem, — hiszen újságíró vagyok és a közönséget, ezt a sokizlé* sü és mégis egyivásu polypot szolgálom, — hogy miként • dolgozik, miként alkot, akkor elmosolyodik, de — hallgat És ehelyett azt mondja el, hogy milyen szívesen és szeretettel forgatja az evezőt és már reggel öt órakor a vízben van, ha a tengernél nyaral. Ez, mondta, a legszívesebb időtöltése és a legkedvesebb foglalkozása. Persze magyar Írókról, magyar irodalomról és magyar művészetről is beszéltünk. Én elmondtam neki, hogy ma már nem csupán Budapesten van magyar irodalom és ezt a fogalmat nem lehet csak a magyar fővárossal identizálni. Nagyon érdekelte, hogy az utódállamok magyarsága Budapesttől való el- csatoltságában kitermelt egy sereg izmos, erős, maga lábán álló és eredeti irói tehetséget. Hogy az uj államok magyarlakta területein, az elszigeteltségben, az írói talentumoknak mennyi küzdelem és hányattatás jutott osztályrészül. Megértőén hallgatta, amit magyarok, magyar irók, kivetett tehetségek panaszairól néki elmondhattam és nenány rövid kérdése elárulta, hogy ez a fájdalom nem terra incognita előtte. Magyar irók közül Jókait olvasta legelőször. A „Magyar nábob", „Szomorú napok", „Fekete gyémánt" voltak első olvasmányai magyar irók közül. — Micsoda bűbájos meseszövés! — mondta. — A múlt század legnagyobb romantikusa! Ady Endrét csak azóta ismeri, mióta — a háború után — a „Szeretném, ha szeretnének" német fordításban megjelent. — Kár, hogy magyar költő volt, jegyezte meg Hauptmann, világhírre tett volna szert. De, tette hozzá elgondolkozva, Ady versei csakis a sajátságos magyar miliőben teremhettek meg. Megkérdeztem, hogy ismeri-e ezt a magyar miliőt? Hogyne, felelte elmélázva, hiszen évekkel ezelőtt, még a.régi világban, ő is szaladt délibábok után a Hortobágyon és ő is evett utszéli csárdában, magyar parasztok, erős koponyáju, kálvinista nyakú, csontos képű juhászok között jól megpaprikázott gulyást. Akkor valami történelmi tárgyú regényen dolgozott, amelynek egyes részei magyar területen játszódtak valamikor a középkorban. A regény sohase íródott meg, ami kész belőle, valahol az Íróasztal mélyén hever, Hauptmannt elhivatottsága és zsenije egészen más témakörre sodorta; de magyar- országi emlékei megmaradtak és elevenen élnek benne. Pedig régen volt, vagy húsz éve, de szép volt... mondta egy halkat sóhajtva és csöndesen megsimogatta ősz, bozontos fejéit. Molnár Ferencet is említette, de olyan különösen mosolygott hozzá, mintha valamit akart volna mondani, amit azonban inkább elhallgatott Kevesli benne a nemzeti vonást, francia iskola, mondta, internaeiohális. A „Takácsok" szerzőjére egyik-másik, haragos német kritikusa mondja, hogy nemzetközi, de bizony minden sorában, minden müvében benne van a német szellem, a német karakter. Ezért nem is meglepő, ha egy másik nemzet Írójában is keresi a nemzeti sajátságot. Móricz Zsigmondot említette melegen és dicséröen ebben a vonatkozásban, a „Sár- arany", amely vagy három éve jenlent meg német fordításban, megragadta a figyelmét és említette is, hogy azóta mindent, ami Mó- ricztól németül megjelent, elolvasott. Lengyel Menyhértet személyesen is ismeri, abból az időből, mikor a „Tájfun" Trója még. a német fővárosban élt. És mert személyesen ismeri, ezért többet nem is mondott róla. Sok lenne, ha mindent ideírnék, amiről beszélgettünk. Talán más vonatkozásban felhasználhatom még a jegyzeteimet arról a-két óráról, amit nála töltöttem. A végén még visz-- szatértünk az utódállamok magyar íróira.. Hauptmann megjegyezte: — Jó lenne, ha ez az uj magyar irói generáció egy németnyelvű antológiában megismertetné magát a külfölddel. Bizonyaira nagy érdeklődésre találna egy ilyen gyűjtemény. Magam is szeretném őket olvasni. Hát bizony, szükség lenne rá, . hogy az utódállamok magyar tehetségei kikerüljenek. eddigi elszigeteltségükből. dr. n. v, PORIOROSI Az istriai Riviéra legelegánsabb fürdőhelye. Tengeri é&napffirdök. Palast hotel (Hotel RivMÍfa) Pension San Lorenzo Elsőrangú szállodák — Bővebb felvilágpsitást ad Cosulich Line, Praha II., Váciavské nám. 67. és minden jegyiroda. Hálásan köszönöm azt a sok-sok levelet, azokat a meleghangú szavakat, melyekkel volt és leendő kedves munkatársaim fölkerestek abból az alkalomból, hogy a Magyar Vasárnap szerkesztését átvettem. Az a szeretet, mely az ország minden sarkából felém árad azokban a i levelekben biztatóm, hogy munkám, melyhez oly félve fogtam hozzá, könnyű lesz, mert. lesz segítségem hozzá! Kéziratokról. Próza: Én láttam. A tárgy és stílus közt nincs meg az összhang. Római és zsidó alakjai úgy beszélnek, mintha szmokingban járnának. Elbeszélésében volna erő, de a fenti ok miatt nem közölhetem. Zboró. Történelmi adatai mozgalmasan vannak összegyűjtve, a téma maga érdekes is, azonban feldolgozása szétfolyó,' cél- tudatlan. Mint teljesen kiszakított, — helyesebben a tört. ■ folyamatosságból elszakított részlet csak szakemberek előtt birhat érdekességgel,. a nagy közönség nem értené meg, mért íródott e. cikk. Átdolgozás végett megfelelő postaköltség ellenében visszaküldeném írójának. •—A furfangoscsempész. Részleteiben - ^eléggé sikerült,- d^-, témájában teljesen igénytelen kis történet. Köz- > lésre még nem érett, Írójától jobbat, is várhatunk^ — Az ágy. Egy nagyobb elbeszélésbe beillesztve elcsúsznék, mint magyarázó, lei ró részlet, igy magában semmi értelme nincs a leplezetlen drasztikumnak. Versekről és egyéb prózáról legközelebb, Szerkeszti: Sziklay Ferenc dr. Kéziratok a szerkesztő címére: Kosice- Kassa, Éder-utca 9. sz., küldendők. Gazdája újabb kísérlethez folyamodik. Előíró-1 torász a tárcájából egy cigarettapapirost és meg- foldozaa a sebesült szivart. Szépen körülragasztja a papirossal és most fehérbe öltöztetve, ismét szájába veszi. Mintha valami siker mégis volna. A szivar elkezd égni. Vékony, lilaszinü füstszálacskák szállnak felfelé. Csakhamar kiderül azonban, hogy a szivarnak csak egyik oldala ég, a másikon görbén nyújtózkodik a megszenesedett dohánylevél, a megbámult papiros mélán konyul el a szivartól. Most tehát újabb beavatkozás következik. Uti- társiink óvatosan letördeli a megszenesedett ü szkokét a szivarról és fokozott szívással igyekszik elérni, hogy a tűz átterjedjen a másik oldalra is. Gondosan forgatja a tengelye körül, mint mikor nyárson sütnek pecsenyét és azt akarják, hogy minden oldalon egyenletesen süljön meg. Tagadhatatlan, hogy mindez a sok fáradság nem volt egészen eredménytelen. A szivarnak már legalább fele elégett. Igaz, hogy a füstje nem jutott el rendeltetési helyére, hanem mindenféle mellékutakon iparkodott a szabadba. Mi Lajos bácsival élénk figyelemmel kisértük utitársunknak eme reménytelen, de kitartó küzdelmét, végigkísértük volna egészen a szivar teljes elbam vadasáig, de most hirtelen nagy zökkenéssel megáll ott a vonat és az utas sietett kifelé. Az ablakból még láttuk, amint törtetett az állomásépület felé, szájában a szivarral, nagyokat szippantva, anélkül, hogy sikerült volna füstöt kicsalni belőle. Lajos bácsi ezenközben szintén rágyújtott és szivarja vígan ontotta a füstöt. Megvető pillantást küldött az utitárs után és megszólalt: — Látod, ilyen ostobák az emberek! No, gondoltam magainban, Lajos bácsi még mindig a vonat késéséért haragszik, Mikor pedig haragszik, akkor rendesen általánosítani szokott. Olyankor az egész emberiségről, az egész világról, vagy legalább is valamely intézményről általában szokott nyilatkozni, inog pedig felette kedvezőtlenül. Ú ' ... — Milyen kevés okos ember van a világon, — folytatta Lajos bácsi. - A% találkozik az ember olyannal, aki egy -rosszul ,.s*Éelő szivart nyomban elhajítana. Pedig ez-a legokosabb dolog amit. lehet. Barátom, az igazi életmü.v;sze! ez., .eüiapiajw egy szivart, ha nem szelei. Elvégre nem azért szivarozunk, hogy kínjainkat szaporítsuk e siiraiomvölgyében. — De ez valami finom szivar lehetett —■ vettettem ellen —, sajnálta eldobni. — Hiszen ez az, itt van. az emberi ostobaság gyökere! Az a szalag, ami a szivaron van, a legtöbb embert ráveszi ilyen tüdőgimniasztiikéra. Egy olcsó szivart talán eldobna, de hát szalag van rajta! Az emberek mindig ilyen vignetták szerint élik le az életüket. Nem azért törik magukat, ami nekik jólesik, hanem azért, amit mások, vagy a maguk ostobasága ilyen vignettával látott el. — Mert az a vignetta mégis csak a jobb dolgokon szokott lenni. — No persze! Az emberek mindig attól félnek, hogy valami kárba veszik. Megeszik az ételt a vendéglőben, ha belebetegszenek is, ha már. egyszer megfizetik. Ismertein én valakit, áld egyszer valami árverésen összeveti egy csomó könyvet. Mindenféle értéktelen szamárság volt, az igaz, hogy olcsón jutott hozzá. Hát hogy' kárba ne vesz- szen, elolvasta mind. Nem tetszett neki, unalmas volt, utálta, de elolvasta. Végigkánlódott azon a papír halmazon és akkor megnyugodott. Nem dobta ki hiába a pénzét. — Akkor volt ostoba, amikor megvette azt a sok értéktelen könyvet. — Az a kisebb ostobaság. Az előfordulhat, hogy nem tudjuk, mit veszünk. Rossz vásárt csináltunk. Legfeljebb a pénzünk veszik kárba. De ne vesztegessük magunkat utána. Pedig az emberek ezt teszik. Mindjárt mondok egy másik példát. Egy barátomnak hosszú utánjárással sikerült kicsikarnia egy vasúti arcképes igazolványt. Szóval olcsón utazhatott. Nem illette volna meg, de valahogyan mégis megkapta. Nohált persze, mindent elkövetett, hogy ezt az előnyt alaposan kihasználja. Utazott, össze-vissza. Végiglátogatta az alyafiságát, itt is, ott is eltöltött egy unalmas, keserves napot. Hiszen alig ismerte őket, máskor sohasem ment hozzájuk. Egyszer tél víz idején szerzett is az útjában valami nyavalyát. No de kigyógyult belőle, hanem az utazásból nem. Tovább utazott. Szép kis pénzébe került neki a vasúti kedvezmény. Szerencséjére a következő évre nem kapta meg és akkor nyugodtan élt, békében odahaza.. Szóvalj én azt. hiszem, hogy az embernek a legtöbb bajt az csinálja, ha kap valamit, ha van valamije. — No azért, kedves Lajos bácsi, az embernek néha nem csak bajt okoz, ha van valamije... vagy valakije... ' »' Elmosolyodott.. — Te persze asszonyra gondolsz. Rád vall. Hát tudod ... De bizony nem tudtam meg, ment. a vonat zökkenve megállóit és Lajos bácsi felugrott: —- Tyü, terrüigebtét, már itt is vagyunk! Csinos kis kocsi várt bennünket az állomáson. Egy-kettőre beröpitett bennünket Lajos bácsi kúriájára. A háziasszony vallóban szép volt. Kedves mosollyal fogadott bennünket. Az uránajk megveregette, megsimogatta az arcát. —- No, maga rossz ember, ilyen sokáig kellett elmaradni? De most megbocsátok, mert kedves vendéget hozott. Lajos bácsinak az arca sugárzott a gyönyörűségtől. Minduntalan rám tekintett. Pillantása tele volt boldog dicsekvéssel. Uzsonna után előhozta az útitáskáját. Mindenféle ajándékokat szedett ki belőle. — Nézze, mit hoztam magának, Baba! Az asszony turkált az ajándékok között, mint egy elkényeztetett gyerek. Keresgélt — Hát azt a selymet nem hozta meg, a ruhának valót? — kérdezte. — Itt van, — mutatott fel egy csomagot diadallal Lajos bácsi. Az asszony kibontotta. Fitymálva nézegette. — Hiszen néni ilyet mondtam. Világosabbat. Sokkal világosabbat, akartam. — De nézze, Baba, ez sokkal jobban áll magának. Majd meglátja. — Nem, nem, ez nekem nem is kell- Vissza fogjuk küldeni. Kicseréljük, — mondta kelletlen, durcás hangon az asszony. — Mit gondol, dehogy cseréljük ki. Nekem ez sokkal jobban tetszik. Rövid, kemény feleletek röpködtek. Lajos bácsi megpróbált erélyes lenni. Az asszony egyszer’ csak felugrott és kiment. Bevágta maga után az ajtót. Lajos bácsi egy darabig elképedve nézett ma- l ga elé. Azután felugrott. Odament az ajtóhoz. — De, Baba, nézze, Baba, — kérlelte a feleségét. ... Ki akarta nyitni az ajtót, de zárva volt. — No, Babus, — kérlelte, de semmi felelet sem jött. x Restelkedve fordult .vissza. A vacsoránál megjelent az asszony. Úgy tett, mintha semmi sem történt volna. — A fejem fáj és kissé ideges vagyok ma, — panaszkodott. Lajos bácsihoz is szólt néhány, kedves szót, alighanem az én kedvemért. Lajos bácsi erre megvidámodofct és nagylelkű lett: — Hát visszaküldjük a selymet, — ' mondta engedékenyen. — Vagy tudja, mit, Baba, megtartjuk ezt is, de a másikat is meghozatjuk; A világosat. Az asszony nagyon kegyesen fogadta a teljes kapitulációt.. Lefekvéskor Lajos bácsi elkísért a szobámba. Látszott rajta, hogy előttem restelli az esetet. Magyarázkodni kezdett: —■ Tudod, az okosabb enged. Hiába..,nem lehet, vele másképpen. Nagyszerű asszony, de nagyon nyelves. Én már kiismertem. Engedni kell neki. Mert különben... Mindjárt az anyjával áll elő. Hogy otthon jobb dolga volt.. Hogy haza akar menni. Egyszer már össze is csomagolt. — Busán lógatta a fejét, amint ott ült a megvetett ágy szélén. Az utolsó szavakat ijedt, suttogó hangon mondta. Eszembe jutottak mindazok a dolgok, amiket a feleségéről hallottam. Szegény Lajos bácsinak nem sok nevetni valója lehet. A fölényes filozófus most bizony igen megju- hászodva nézett maga elé Nem tudtam elfojtani egy parányi kis %iosolyt. A következő pillanatban már komoly megértést parancsoltam az arcomra. De az öreg gyanakodva nézett rám. Felállóit, indult kifelé. — No, jő éjszakát! Az ajtóban azonban visszafordult. Megint róni? nézett. Egy kissé ő is elmosolyodott. Fanyarul. le. Most te bizonyosan arra a szivarra gondoltál. Meg amit mondtam róla. Nem feleltem. . • . — Hm. Hát persze. Ami az asszonyokat illett; azokkal is úgy van az ember. Ariit a szívírről mondtam,- az igaz. Ha az ember zsebében más szivarok. De ha az a legutolsó szivarja ..... »
