Prágai Magyar Hirlap, 1926. május (5. évfolyam, 100-122 / 1138-1160. szám)
1926-05-06 / 103. (1141.) szám
A parlamentek alkonya (B. C.) A parlamentarizmusnak nem tesz jót a mai kor levegője. Mindenfelé azt látjuk, hogy válságokkal küzdenek a parlamentek. Nemcsak hogy nem segítik az államok szekerét kiemelni a kátyúból, hanem inkább szaporítják a bajt, a gondot Tulajdonképpen az állam egyik legfontosabb szervének kellene lenniök; ehelyett lassankint olyan csökevó- nyes szervvé váltak, amelynek semmi feladata nincs, legfeljebb bajt csinálhat, mint a Valiból az emberi szervezetben. Nincs is már a legtöbb államban igazi parlamentarizmus. Titkos diktatúrák, oligarchiák vannak, ezeknek eltakarására szolgálnak a látszólagos parlamentek. Olyan biztonsági szelepfélék ezek, ahol a pártok, a képviselők tulfeszült elégedetlensége kipufoghat beszédek alakjában. Könnyitenek a lei- kükön azzal, hogy kibeszélhetik magukat, a kormány pedig megy tovább a maga utján. A különböző országok parlamentjeinél a szimptómák nagyon különbözők, de a betegség maga ugyanaz. Mindenféle képviselőtestület létjogosultsága azon az alapgondolaton nyugszik, hogy ne mások határozzanak rólunk nélkülünk, hanem saját sorsunk intézésébe legyen nekünk is beleszólásunk. A demokratikus eszme diadalra jutásával járt a rendi parlamentek megszűnése és a választójog mentői szélesebb körű kiterjesztése. Ez magában véve nagyon helyes. Minden polgárnak, ha viseli a terheket, joga van beleszólnia, hogyan intézik a sorsát. Más kérdés azonban, tud-e ehhez kellőképpen hozzászólni, ért-e saját sorsának intézéséhez? Az embernek legsajátabb kincse az egészsége, mégsem ő maga mondja meg, micsoda orvosságot kell bevennie, hanem az orvos. Nagyon furcsa dolgok sülnének ki, ha egy kórház betegei mindig szótöbbséggel állapítanák meg a diagnózist. A választójog széleskörű kiterjesztése, tehát a legnagyobb, legkevésbé képzett tömegek bevonása a kormányzásba, törvény- hozásba éppen akkor történt, mikor az államok élete mind bonyolódottabb lett. Egy kereskedelmi szerződéshez vagy pénzügyi reformhoz nagyon kevés választópolgár, sőt nagyon kevés képviselő tudna igazán szakszerűen hozzászólni. Maga ez a körülmény már magával hozza, hogy éppen a legfontosabb kérdésekben egyes egyének döntenek. A tömegek nem a véleményekhez, hanem a személyekhez, pártokhoz csatlakoznak. A parlamentekben mindinkább előtérbe nyomulnak a személyi harcok és az egyes pártoknak nem elvi, hanem személyes küzdelmei. A parlamentarizmus mellett nagyon sok okos, igaz érv szól, de vannak bizonyos előfeltevések, amelyek nélkül ezeknek igazsága nem áll meg és amelyeknek megtartása nélkül a parlamentek a gyakorlatban nem működnek megfelelőleg. Ezeket az előfeltevéseket akárhányszor figyelmen kivül hagyják, vagy nem is gondolnak rájuk. Md most csak egy ilyen előfeltevésre akarunk rámutatni. A parlamentek a többségi elv alapján műidnek. A többség akarata, véleménye dönti el a kérdéseket Hangsúlyozni kell, hogy ez csak provizórikus megoldás. Jobb hijján. Mert sehol sincsen megirva, hogy mindig a többségnek van igaza. De hát az ész, a hozzáértés nem mérlegelhető le, tehát kénytelenek az emberek a számbeli többséget döntőnek venni. Különben is még az ész, a tudás sem csalhatatlan. Nagy emberek nagyot tévedtek olyan dolgokban, ahol az egyszerű. józan ész megtalálta a hely°s utat. Skrzynski másodszor is lemondott Chacinski előtérben — Harmadik Skrzynski-kormányról is beszélnek sikerül egy pártnak parlamenti többséghez jutnia. Hiszen a pártok érdekcsoportok szerint alakulnak. A többséghez, a hatalomhoz tehát csak úgy juthatnak, ha koalk'óba tömörülnek. Varsó, május 5. A mai minisztertanács után Skrzynski miniszterelnök a Belvederebe ment, hogy benyújtsa az elnöknél a második Skrzynski-kormány lemondását. Az uj kormányelnök személyéről még semmit sem tudni. Valószínűnek veszik, hogy az a centrum politikusai közül kerül ki. Nem lehetetlen azonban az sem, Hogy Skrzynskit az elnök harmadszor is megbízza a kormányalakítással. A koalíciós pártok tanácskozásait m areggel fejezték be. Lapjelentések szerint a mostani koalíciós pártok abban egyeztek meg, hogy Skrzynski lemondása esetén a miniszterelnökséget Chacinski képviselő, a keresztény demokrata párt vezetője, veszi át. Chacinski azonban kijelentette, hogy nem hajlandó elfogadni az esetleges megbízatást. Szerinte a konnánykrizis a legjobban úgy oldható meg, ba a jelen kormány marad meg, csak bizonyos személyi változások történnek benne. Vito3, a piaszt-néppárt vezére, szintén kijelentette, hogy személye nem kerülhet számításba a kormányalakításnál. Május 18-án tárgyalja a szenátus az agrárvámjawaslatot Sk költségvetési bizottság május 11-én 111 össze — A flsgabonavámok sorsa biztosítva van — A kormány már megkezdte az uj vámtarifa kidolgozását Prága, május 5. A szenátus elnöksége ma délelőtt ülésezett s a polgári pártok sürgősségi indítványát tárgyalta. Hosszabb vita után elhatározták, hogy7 a költségvetési bizottságnak nyolcnapi időt engedélyeznek a vám ja vas lat letárgyalására. A költségvetési bizottságot május 11-ére hívták egybe s 14-ig kell elkészülnie a vámjavaslattal. A szenátus eluökségo még abban is megegyezett, hogy a javaslat bizottsági tárgyalásaiba szakembereket is belevon, valamint meghívja a földmivelésügyi, kereskedelmi, pénzügy- és kiilügymineiztérium kiküldötteit is. Donát javaslata május 18-án kerül a szenátus plénuma elé. A pártok között most arra törekszenek, hogy a javaslat második pontjára nézve megegyezzenek, amely a háború előtti gabonavámok hatszoros valorizálását javasolja. A gabonavámok ügyében ma közös tanácskozást tartott, a földmivelésügyi, kereskedelmi és közélelmezési minisztérium, hogy a fix vámok bevezetésével a fogyasztás terén előálló nj helyzetet megtárgyalják. Minthogy Donát javaslata már ma is elfogadottnak tekinthető, a kormány megkezdte az nj vámtarifa előkészítő munkálatait. Elsősorban átrevideálja a régi, összegyűjtött anyagot és felszólítja a kereskedelmi kamarákat, valamint az érdekelt intézményeket, hogy az uj anyagot a legrövidebb időn belül küldjék be a kormánynak. Ma már arról is folytak tanácskozások, hogy az uj védővámok vonatkozzanak-e azokra a termékekre is, amelyek eddig vámvédelemben nem részesültek. (Például: a szuperfoszfát, müselyem, szalicil és azok preparátumai.) A fix vámtételeket csehszlovák koronaértékekbem veszik föl, mivel a valutánk már stabilizál ód ott. A kormány eltökélt szándéka, hogy a már kidolgozás alá vett önálló vámtarifa javaslatot még ez ér végéig elkészíti és az érdekek köröknek véleményezés végett szétküldi. Mértékadó körökben tisztában vannak azzal is,hogy az nj vámtarifa nehézségeket fog okozni a kereskedelmi szerződések megkötésénél, de ezeket a szerződések revíziójával, vagy a kettős tarifa bevezetésével lehet majd elsimítani. A kormány a tegnap esti szenátusi ülésen benyújtotta a munkabiróságokról szóló törvényjavaslatot. Ezt a javaslatot még az első választási periódusban készítette el a régi koalíciós kormány, azonban plenáris tárgyalására már nem került a sor. A most benyújtott javaslat lényegesen eltér a régitől, mert a kormány tekintetbe vette a szenátusi szociálpolitikai bizottság módositásait is. A munkabiróságok az eddigi iparügyi bíróságok helyébe kerülnek, de kompetenciájuk sokkal nagyobb lesz, mint volt az iparügyi bíróságoké. A munkabiróság hatáskörébe tartoznak csekély kivétellel a munka-, a szolgálati és tanoneviszo- nyoknál előforduló összes vitás ügyek és pedig olyan alkalmazottaknál is, akik eddig munkaviszonyaik következtében a közigazgatási hatóságok jogkörébe tartoztak. Munkabiróságokat állítanak fel Szlo- venszkón és Ruszinszkón is, ahol eddig az iparügyi bíróságok egyáltalában nem léteztek. A döntéseket egy háromtagú tanács hozza, amelyet egy hivatásos bíró, mint elnök, és két kinevezett laikus biró alkot és pedig egy a munkaadók s egy a munkások részéről. A laikus bírákat mindkét csoport szak- szervezeteinek bevonásával nevezik ki. A javaslat a bíráskodás terén az eddigi iparügyi bírósági törvénnyel ellentétben számos újítást tartalmaz. így elsősorban kibővíti a felebbezési jogot és fontosabb ügyekben megengedi a törvényjavaslat, hogy a felek a legfelsőbb bírósághoz is felebbezbessenek jogorvoslásért. A feleket ezentúl korlátolt mértékben ügyvédek is képviselhetik, míg az eddigi iparügyi bíróságnál ügyvédi képviselet egyáltalán nem volt megengedve. A munkabiróság ezután hivatva lesz bérviszályoknál is dönteni, ha kollektív szerződésekről, sztrájkról vagy kizárásokról van szó. De a többségi elv hsak egy esetben elviselhető. És ez az az alapfeltétel, amely mellett a parlamentektől remélhetnénk valamit. Ha a pártok mindegyike az egész ország, az ország összes lakosainak jólétét, érdekeit tartaná szem előtt. Ha csak ennek a jólétnek a megvalósítási módjai tekintetében volna eltérés az egyes pártok között. A parlamentarizmus azonban mindinkább odafejlődött, hogy a pártok bizonyos társadalmi kasztok, bizonyos osztályok érdekeit képviselik. Nem az általános jólétre, fejlődésre, nem a különböző osztályok harmóni- kus együttműködésére, hanem oszlályura- lomra törekszenek. Éppen ez hozza létre, hogy nem mindig A koalíciók azonban nem. a közös program alapján jönnek létre. Sokszor a leg- ellentótesebb elveket valló pártok kerülnek így egybe. A hatalom vágya az, ami összekapcsolja őket Az igy létrejött többség ezután uralkodik. A kisebbség érdekeire való tekintet nélkül. A kisebbségnek a gyakorlatban semmi joga nincsen. Tehát az általános választójog alapján összehozott parlamentek valóságos rendi parlamentek lesznek, mint amilyen volt például a randa parlament a nagy forradalom előtt. Ott a kiváltságos osztályok voltak csak képviselve, a polgárság tömege ki volt zárva. Most a kiváltságos asztályokat a többségbe verődött koalíciós pártok alkotják. A rendi parlamenteket szétrobbantotta az az erő, amely kívülről hatott rájuk: a jogfosztottak elkeseredése. Most az a különbség, hogy ezek a jogfosztottak benn ülnek a parlamentben, mint kisebbség. Mivel az önző többség csak a maga érdekeit nézi, a valóságban nincs jogegyenlőség. A kisebbség és a lakosságnak az a része, amelynek érdekeit a kisebbségben levő páT- tok képviselik, meglehetősen háttérbe szorulnak a többiek mellett. - Azok a törvények, amelyek őszinte jogegyenlőséget vallanak, nem a legújabb parlamentek szüleményei, hanem a régebbi idők hagyományai. Mindenféle kisebbségek között legrosz- szabb helyzetben vannak az úgynevezett nemzeti kisebbségek. A kisebbségi jogok, még ahogyan törvénybe vannak iktatva, úgy sem felelnek meg a jogegyenlőségnek, ahogyan pedig végrehajtják őket, nemcsak kulturális, hanem gazdasági téren is nagyon hátrányosak a nemzeti kisebbségekre. Szóval a parlamentek nem az ország érdekeiről tanácskozó testületek, hanem rosz- szul működő gépezetei a még rosszabbul működő kormányoknak. A betegség tulajdonképpen nem is a parlamentekben van. A társadalom, az állam beteg és ennek nyavalyája ütközik ki egyik szervén. A társadalmakban a disszociáció tünetei mutatkoznak. Szolidaritások alakulnak az államok keretén belül, amelyek szétrepesztés- sel fenyegetik az államot. Természetes folyománya ez annak, hogy az államérdek mindinkább megszűnik közérdek lenni. Nemcsak az egyes államok betegek, hanem maga Európa is, sőt maga az egész civilizált társadalom. Ez is megmutatkozik a népek parlamentjén. A népszövetség az országok parlamentjének készült és célkitűzése nagyon szép volna. De ez is megkapta a parlamentek ragadós betegségét. Itt is ellentétes érdekek ütköznek, amelyeket még nem sikerült kiküszöbölni. Ezért kell azután olyan feladatokat, amelyeknek megoldása a népszövetségre várna, más uton-módon megoldani. Minden parlamentarizmus feltételezi a képviselt elemek szintézisét. Ez hiányzik a legtöbb államban, ez hiányzik a népek között. Enélkül a parlamentekben csak reménytelen csatározások lehetségesek, de nem építő munkák. Bármiféle parlamenti reform csak tüneti kezelés, de nem a baj gyógyítása. Akármilyen más szerv, amelyet a parlament munkájának végzésére kitalálnának, hasonló betegségekbe esnék. A gyógyulás egyedüli útja a mások* rovására való érvényesülési vágy, az elnyomásra való törekvés kigyomlálása a telkekből. évf. 103. (1141) szám • Csütörtök ■ 1926 május 6 Előfizetési ér: évente 300, félévre 150, SzlovenSzkÓi és rUSZÍnSzkÓi ellenzéki pártok Szerkesztőség: Prága II., Panská ulice negyedévre 76, havonta 26 Ke; külföldre: • 12, II. emelet. Telefon: 30311 — Kiadóévente 400, félévre 200, negyedévre 100, pOlltlKCLl napilapja hivatal: Prága II., Panská ul 12/III. -Tehavonta34Ké. Egyes szám ára 1*20 Ke Felelős Jőszerkesztő: DZURANYI LÁSZLÓ Iefon:30311.— Sürgönyeim: Hírlap, Praha