Prágai Magyar Hirlap, 1926. április (5. évfolyam, 76-99 / 1114-1137. szám)
1926-04-11 / 83. (1121.) szám
1926 április 11, vasárnap. nn&tíAli V tA.<x£AR-MlKLAE> Korunk Dienes László havi szemléje, Kolozsvár Egy társadalomtudomány szemlére, mely a kavargó és forrongó világnézeti problémák mai zavarában áttekintést és tisztultabb látást akar adni, óriási misszió vár különösen az utódállambeli magyarság között. Ezen a téren vagyunk a legmostohábban. Nem csak mi, utoüáviambeli magyarok, hanem az egész magyarság is. A szétszóródás utáni idő sajátságos elosztása folytán pedig éppen az utódállambeli magyarságra szakadt az a feladat, hogy a magyar fejlődést szellemiekben igyekezzen összhangban tartani az európai nivóval és az utódállambeli magyar ifjúságra szakadt az a feladat, hogy lépést tartson az európai szellemmel, megszűrje magában a világon át- seprő mozgalmak szellemi csapadékát és ne engedje, hogy a magyarság, mint kultureg1 ség, szerencsétlen jelen állapotainál fogva visszaessen és elmaradjon a száguldó világié Az utódállambeli magyarságnak, különösen a fiatalságnak ez a történelmi küldetése ma még csak kevesek előtt világos és nem hatja át a nagy tömegek lelkét, sok helyen i’-'-v 1^5 körüliben is idegen még a küldetés felismerése. De ennek a kulturmissziónak tudatosítása az első lépés az egészséges munka- felfogás és életbeállitás felé- Ennek a tudatosításán pedig semmivel sem lehet jobban dolgozni, mint egy ilyen szemlének megszerkesztésével és terjesztésével. * Amire nagy szükség volt, amit sóvárogtunk — itt van: Dienes László szerkesztésében Kolozsváron megindult egy uj havi szemle a „Korunk“ címmel, mely a nagy szükségben segítségre siet. Üdvözöljük Dienes László vállalkozását. Tudjuk, hogy olyan munkára vállalkozott, amit a magyar jövő fejlődésének biztosításában nagyon nélkülöztünk. * 0 Dienes László nagyhorderejű és hatalmas küldetésü havi szemléjének első száma a szenzáció örömével hatott közöttünk. És ezt az örömet csak fokozta az, hogy ügyes, gondos és mély lélekre valló összeállitásban olyan cikkek sorozatát foglalta föl, amelyek utódállambeli magyar viszonylatban szinte hihetetlenül magas, önbizalmat és kedvet adó nívót képviselnek. A szerkesztő, egy tartalmas, mély elgon- dolásu és IWtünQéh 'világos beköszöntővel ismerteti a szemle célját és terveit: A mai problémákon vergődő, széthullott és egység után szenvedő kort egy szintetikus kornak kell követni, hogy Európában uj, életerős kultúra fakadhasson. Ehhez szüksége van a most lezáruló kor analitikus ere laié- nyeire, de szüksége van arra is, hogy az európai lélek kiszabaduljon a túlzottan egyoldalú analitikus beállítottságból s felébredjenek a szintézisre nélkülözhetetlen intuitív képességei. nia olykor, hogy nem tűr foltot apai tekintélyén. —- Tette volna az én apámnál, tudom én, megemlegette volna. Micsoda lump fiatalság!... $ Táncolni nem köll mindennap. Mindenféle szemétnéppel csavarog, oszt hazajön valami betegséggel, összetöröm, összelapitom azt a gazembert. — Talán valami lánynál lesz, — mondta Ter- ka nyomatékkai, hogy véget vessen a meddő do- hogásnák. Az apa nem éTtette a lányt. . — Hun lesz? — A menyasszonyánál és most hagyjon békén. Erre a kijelentésre nagy csend támadt. Legelőbb is az apa ocsúdott föl a meglepetésből. — Menyasszony!... A fene!... És csak úgy mondod: menyasszony. Én kutya vagyok, mi?... Ránk nem tartozik, ugye? Terka vállat vont. Nem az ő ügye, őt hiába faggatják. Csöppet sem ljpita, hogy elszólta magát, hiszen nem volt értelme Géza titkolódzásának. <: Illés dühe lelohadt és most egészen más, friss izgalom bizsergett ereiben. — Menyasszony! — nézett mormolva maga elé. — Ugyan, hát mért titkolja. A szülei vagyunk, nem tetszik, hogy igy felrúg minden tisztességet és hallgat. Nincs nekem kifogásom, ha nősülni akar... Kit választott? — Terka nem telelt. -— Te nem tudod?... Akkor igaz so lesz! — De igaz, kérdezze Gézától! — Ilyet nem szokás titkolni, — osudálkozott az öreg, — nem is illik. Hiszen nem zavarom ki azt a lányt a házból, ha rendes, takaros... Aznap mind a hárman megvárták vacsora után Gézát. A fiú későn jött, inig evett, nem szóltak hozzá, csak nézték. Az anya éles ellágyu- 1 ássál, fényesre gyulladt szemmel, -- s egyszer oda is ment az asztalhoz és amit utoljára a háborúból való megtérésekor tett: megsimogatta a haját, —- az apa kíváncsian, kicsit mosolygósán, büszkén... Micsoda pompás étvággyal harap a kolbászból villogó fehér fogaival!.... Egyszerre ő is megéhezett, szrlt a kolbászból, a kenyérből és leült Géza mellé. — Na, fiam, hallom Terkától, hogy szűk neked a ház, — kezdte nagy nyugalommal. — Nem fogunk vissza kötéllel, ha menni akarsz. — Géza Egyik nagyapám Perceg a szú, zizeg a régmúlt, nagyon szép ember volt, beszélik, jóllakott délutáni órán, ilyenkor jön s eldiskurálunk, vig, furcsa űr a nagyapám. „— Az anyád még gyerekasszony volt, nagyon szép volt s épp téged várlak, de én már nem tudtam bevárni...“ — simítja szőke kör szak állat, s meséje nagy szellemkezével lelkem arcát odaszorítja az életem gyökérzetéhez, mikor halántékára tette — — Ügy volt, hogy kitavaszodott s ideges, pőre indulat cikázott a földi élet erein keresztül, a birtok rég elúszott s a pengők bőgőkbe, tükrökbe vándoroltak, a kesernyés lett a szája szélén szép régi uriasszonyok sok könnyelmű csókja — s mikor mindennek vége volt, szégyenlette, hogy arra jött rá, hogy uj életet kell csinálni, — igazi férfi volt, magyar: szemérmes annyi hibás bánatára — fogta magát s a pipatóriumból egyel szívott még kedvesebb pipáján, eztán leült a rozzant méhesébe, szembenézett a nyirkos csőüreggel, legyintett egyet s homlokábalőtt— — fiatal volt, ur volt, ki gondja...? Hol utálom, hol meg imádom, pedig én más vagyok egészeií: ősi ízt érzek még a borban, kószálok kakukfüves erdőn, s néha a csókom is hetykébb lesz, mintha ő belecsókolt volna — de én már aratókkal beszélek a el-elnézek kőművest, ácsot, a tanítót embernek tartom s eljárok a comoédíákba, köszönök piszkos bányászoknak s a nyomdában testvérnek érzem a szedőket s a gépeket, s akarom a munkát, a szerzést: minőm inek a kenyeret! Csak néha üt belém az ördög... kavart és zavaros leszek... — Félember.' fél, fél! — s felsikoltok: jaj, nagyapám, jaj, nagyapám! perceg a szú... két részbe szaggat... leihez tartozom hát, hová...?! Győry Dezső. „Annak tehát, aki egy alkotó jövő eljövetelét akarja, két irányban kell dolgoznia: egyrészt ki kell válogatni a múlt eredményeiből azokat az elemeket, amelyek a jövő épületének építőköveiül felhasználhat,ók, másrészt pedig hozzászoktatnia saját magát és kortársait egy uj szintézis szükségességéhez, gondolatához, ami ezzel együtt jár, felébreszteni az ehhez szükséges pozitív alkotó lelki képességeket. Az útjára induló szemle ehhez a munkához akar hozzájárulni ereje szerint... hogy ráébressze az embereket azokra a nagy problémákra, amelyek megoldása nélkül nyugodt építő jövő el nem jöhet & adalékokkal hozzájáruljon ahhoz, hogy a nagy nyugati szellemi áramlatok közvetlen érintésétől elzárt, de gondolkodó és tépelödő emberek könnyebben tisztázhassák önmagukban azokat a fájó kérdéseket, amelyek elöl egy igaz ember sem zár- kózhatik el.“ * Korunk pompás kiállítású, 80 oldalas első száma a bevezető után megkezdte Czakő Ambró „A kereszténység és modern’ lélek'' című, a múlt év nyarán a birminghami (Anglia) Selley Oak Collegeban tartott népszerű előadássorozatát. „Egy nevetséges ember álma", Dosztojevszky egy kevéssé ismert, magyar nyelven meg nem jelent kitűnő novellája következik ezután. Elekes Miklós dr. „Korunk neorózdsa", Hamburg József „A cionizmus az emberiség méHegén", Bedér Sándor „Kö- zépeurópa gazdasági problémája, Tunov- sziky Sándor „A proporcionalitás és a román választójogi javaslat" pompás cikkei; egy gazdag, sokoldalú és népszerű kulturkrónika végül egy hatalmas szemlerovat (Beer M.: A szocializmus története, Ohasama: A Zenizmus, Hackman H. A laikus budhizmus Kínában, Bagdasar: Történelem és logikus megismerés, Oppenheimer: A bünbeesett állam, Überschaar: Oroszország és Japán, — A nyájas polgár tükre, — Az önkéntes szolgaság, — A szabad pályák válsága, — Az erdélyi sajtó Nagyromániában) egészíti ki a Korunk első számát ígéretes, megörvendeztető kul- tureseménnyé. A messziből nyújtom kezemet Dienes László felé és férfias magyaros melegséggé1 rázom még. Nem könnyű feladatra vállalkozott. De lapját ’három-négy ország magyarsága szomjazza, azok, akik akarják a magyar jövőt. A szemlének nagy, külön missziója, hogy összefogó kapocs legyen közöttünk és köztük. Gy. D. Könyvek l’j Auróra. Jankovics Marcell és Dobai János irodalmi almanachja tuljadonképpen már nem szorulna méltatásra: ötödik esztendeje- ugyanazt a kedves szerepet tölti be a szlovenszkói magyar közönség irodalmi igényeinek kielégítése körül. Célja, iránya nyílegyenesen ugyanaz: a nemzeti érzés ápolása és a magyar Önbizalom erőteljes fejlesztése s a nevek is körülbelül ugyanazok, akik a múlt irodalmi hagyományaihoz erősen és tudatosan ragaszkodó almanachban évröl-évre szerepelnek. A Szlovenszkón kedvelt könyv irói zártabb irodalmi kört és irányt képviselnek: a mérsékeltebb po- zsonyvidéki irodalmi kört. akikhez harmonikusan csatlakozik a mindenütt otthon levő és irodalmi csoportosulásokon fölülálló Mécs László, valamint a keletiek mérsékelt irányú legjobbjai. Minden esztendőben megismétlődik a vita arról, hogy joggal és méltóan képviseli-e az almanach kifelé a szlovenszkói magyar irodalmat? Ez teljesen téves megfogalmazása a kérdésnek. Az iit szereplő Írók valóban a legjobb alkotásaikkal lépnek az olvasók elé s ebben a keresztmetszetben az Uj Auróra a maga nemében a legjobbat nyújtja. De miután a szerkesztők kimondottan csak a mérsékelt irányhoz tartózó írókat válogatták be a kötetbe, az Uj Auróra természetszerűleg nem nyújthatja a szlovenszkói magyar irodalom évi termésének keresztmetszetét. így a kritika kizárólag a szerkesztésre vonatkozhatik. Az almanach bizakodó alaphangja föltétlenül a megválogatás érdeane s ez a harmonikus magyar optimizmus tiszteletreméltó vonása minden Uj Aurórának. Viszont a szerkesztés terhére róható a kötet színvonalának egyenlőtlensége. Hogy csak a magyar optimizmust, az irodalmi idealizmust, vagy legrosszabb esetben a racionális realista fölfogást valló írókat válogatja össze, ez teljesen jogosult álláspont, de ezen megszorítás keretén belül a kötet színvonalának nem volna szabad annyira ingadozónak lennie. Különben a kötet ez évi gárdája a következőkből áll: prózairók: Bognár Cecil, Jankovics Marcell, Dobai János, Vittnyédy Pál, Aixinger László, Alapy Gyula, Ticíiy Kálmán, Madame sans Géné, Nagy Árpád, Telek A. Sándor, Szüday Ferenc, N. Jaczkő Olga, Rácz Pál, Tamás Mihály, G. S., Torna István, Szijj Ferenc, Marék Antal, Tichy Lajos, Orpheus. Költeményekkel szerepel: Mécs László, Jankovics Marcell, Tamás Lajos, Szeredai Grüber Károly, Páll Miklós, Kersék János, Wim- berger Anna, őlvedi László,- Telek A. Sándor, Kli- mits Lajos. Igen kedves ötlet a naptári rész fejlécein az ősi hun-székely betűk sikeres alkalmazása. Idem. Karácsonyi János: Szent László király életrajza. Nyolcszázegynéhány esztendővel ezelőtt németek, oroszok, , lengyelek, kunok, morvák, besenyők, görögök fegyveres csapatai zagyva összevisszaságban küzdöttek hol egymás niellett, hol egymás ellen Magyarország végvidékein. A nyugat akart terjeszkedni kelet felé, hogy a maga rendjét odaültesse és a Kelet ostromolta a nyugatot, hogy a népvándorlás elmaradt törzsei is, akiket uj feltörő erők szorítottak napkeletről, elhelyezkedhessenek. A népeknek ebben a kavargásában Magyarország már szilárd pont volt és rajta törtek meg a kelet és nyugat bajvívóinak hullámai. A még száz évet is alig megért magyar királyság a maga nyugati hitével, nyugati szövetségekben szorította vissza a háborgó keletet s aztán keleti rokonok és fegyveriársak felhasználásával állt ellen a terjeszkedni akaró nyugat dühös szemmel méregette húgát. Az apa még kerülte a szót; jobban esett volna, ha Géza, mint ü- lik, ünnepélyesen bejelenti szándékát, de hogy hallgatott, folytatta: — Én is a te korodban nősültem. A kuzinod is családalapításra gondol, hát. menj, fiam. A háborút megjártad, van kereseted, ember vagy. Az anya sírva fakadt s megint megsimogatta Gézát. — Mért nem hoztad ide ... hozzám ... szeretni fogom, a lányom lesz, ha téged szeret. — Majd, nemsokára, — mondta tétován a fiú. — De hát ki a menyasszonyod? — kérdezte egyszerre a két szüle. Géza maga elé mered és hallgat. — Kicsoda? — kérdi még egyszer az anya, de már bizonytalanra való hangon. Jaj, ez a fiú titkokkal jár, itt baj van. Nyugtalan tekintetet vált az urával, Illés a fejét csóválja, neki sem tetszett a dolog. Géza arra gondolt, hogy rövidesen kihirdetik őket harmadszor, de különben is a maga ura, a házasságát alaposan megfontolta és nincs a világon senki, akinek joga volna lebeszélni, vagy beleszólni. — Sárinak bivják... Kozma Sárinak — mondta. Illésnek torkán akadt a falat, az anya elsápadt és mintha valaki durva marokkal a szivébe kapna, megrázkódik és felkiált: — .Géza... te... az a.... meggondoltad, fiam?... Hát nincs annyi pénzed, hogy megfizesd ------------. Többet nem mondhatott. Géza öklét emelve rikácsol: — A menyasszonyom — értik!... Nem tűröm, hogy piszkolja. Éppen maga! ... És nem is igaz, hazugság!;.. Mirftha különb lett volna' A többit már nem hallotta az anya. Berohant a szobába, őrületes vad fájdalom hasit felé, nem bírja már, a szivéhez kap és elalél. Majd föléled, azt hiszi, hogy a szive megszakad és arcát tépi, hogy körme nyomán kiserked a vére. Kiált, hörög. jajong, de odakint nem hallják. Aztán elakadt a lélekzete; most vége: Illés kiparancsolta Gézát... az ajtó becsukódik. Elájul, j Illés bejön s remegve éleszti. Nincs szavuk, nincs vigasz, csak nyögnek, sóhajtanak. Vége. A fiú elment. Nem is jött vissza aztán. * Hideg, szomorú őszi napok jöttek. Hajnaltól napszállatig a borús ég és a sáros föld között soha meg nem szakadt az eső bágyadt, lassú fonala, mintha láthatatlan oreő pergette volna. Didergő szivük nem talált vigaszt, nem tudtak belenyugodni, ' felejteni. Egy hétköznap délután feketébe öltözött az anya.. — Géza ilyenkor a gyárban van. Máskor nem mehetek, — magyarázta a kérdően rátekintő Illésnek. Illés bólintott: megértette. — Maradj, Anna, nem lesz jő vége. Az anya nem felelt és Illés tisztában volt, hogy meg kell tenniük e®t is, az utolsó próbát! — Add ki a ruhámat, — szólt a feleségéhez. — Magam mennék, — ellenkezett az anya, de Illés nem tágított. így aztán együtt indultak. Hétköznap, ünneplőben — a lányhoz. Illés zsebébe csúsztatta a takarékkönyvet. A lányt otthon találták. Szerencsés jel; erőre kaptak, felbátorodtak. Jóalaku, sovány és halványbőrü lány volt, rozsdaarauy égő TizianhajjaJ, mely lapos és nyomott homlokot . árnyékolt. Érdekes és energikus arcvonásaiban keménység volt s a szeme szúrós, hűvös. Az anya elszoruló szívvel nézett körül. Olyan volt ez a szoba, amilyennek képzeletben Háttá: olcsó nippek, fényképek, szinehagyott aranyrámába ' fogott olajnyomatok, cigarettafüst, széles ágy és dívány. A fogason egy fórfikabát: Gézáé. Zavarban voltak mind a hárman. Az anya napok óta készült erre a vizitre, minden szót megfontolt, de hogy szemben ült a leánnyal, zavarában egészen másról, őket alig érintő dolgokról beszélt: - • — Géza napok óta nem jár haza, — kezdte végre tapogatódzva. — Haragszik ránk ... a kisasszony megmondhatja neki, hogy nem akartam megbántani. Istenem, olyan hevesvérű és indulatos. ... „ / — Megmondhatom, ha kívánja, — felelt a lány barátságosan és szigorú arca megenyhült, amint megérezte, hogy békés indulattal jöttek a szülők. — Géza olyan fiatal és tapasztalatlan, — mondta az anya felháborodva. — Még gyerek. Alig egy éve, hogy a gyárban dolgozik és keres valamit. Otthon nem fizet, szállásért, kosztért, nem tudja, mi az élet, mennyi kell egy háztartásra. A lány felállt. Kezdte tisztán látni a szülők szándékát. — Nem kívánom, hogy rám is keressen. Tudok dolgozni, nem jönnék zavarba, ha nem tudna eleget keresni. Most csak átmenetileg nem vagyok hivatalban. Ezt a szót: „átmenetileg" nagyon erélyesen mondta és egy mozdulattal jelezte, hogy ezek a panaszok untatják. Cigarettára gyújtott. Megint leült, harcra készen, kicsit gúnyosan mosolyogva és farkasszemet nézett az anyával. — Nem gondolja a kisaszony, hogy jobb volna várni... Egy esztendőt csak, hiszen gyerek még a Géza. — Most, várni!? Gyéreknek tartja a fiát? Csak' tudom, hogy 'bein az. Persze, a kötője alá dugná ..* Ugyan, hallgasson már! Aztán van maguknak is pénzük, nem fogják tőle megvonni, ami az övé. A szülők összenéztek. Illés elérkezettnek látta az időt, hogy ő is megszólaljon. — Igen, á pénz, az minden . . A lágy idegesen nevetett. — Nem értení;Ttt ülnék és beszélnek, de még mindig nem tudom, mit akarnak? Bizonyára nem azért jöttek, hogy bölcsességekkel kioktassanak .. Na, most már elég volt a komédiából. Tudni akarom, miért jöttek? Gézát akarják, ugye? Vigyék, ha megy! Nem hívtam magúkat ide, Gézát se hívtam. Azt teheti, amit akar. Parancsoljanak rá! De hogy tudják: szeretem! — Szereli! — rázta" Hitetlenül az. anya a fejét. .— A szerelem egészen más valami — — — Majd éppen maga fog rá kioktatni... Engem maga ne tanítson, öreg anyám... Na, ne köhögjön. Úgy látóin, régen elszokott a cigarettafüsttől. Nem parancsol rágyújtani? Az anya arca tűzbe lobbant. — Hallgasson rám, kisasszony — csitUgatta Illés a lányt. — Engem jóban fog megérteni. Nem 9
