Prágai Magyar Hirlap, 1926. április (5. évfolyam, 76-99 / 1114-1137. szám)
1926-04-10 / 82. (1120.) szám
6 fokciós iparban 2-8-k'ail és a szövőiparban 122%- kal. Érdekes az átlagos bérviszony az átlagos teljesitim ényhez. Az 1913. évben az átlagos bér az átlagos teljesítmény 16.7%-a, mig 1924-ben csak 13.5%. Annak dacára, hogy 1924-ben az egy munkásra eső abszolút teljesítmény lényegesen kisebb, mint 1913- ban, a relatív teljesítmény javult. Az 1531.52 aranykorona összes termelési értékből 947.5 millió, vagyis 61.9% ment nyersanyagra, 206.4 millió, vagyis 13.5%, szénre, 72.57 millió, vagyis 4.7% kokszra. Ezen három tétel együtt a termelési érték 81%-a. A többi 19 százalék az általános üzemköltségre esik. A nyersanyag értéke az össztennelési értékhez viszonyítva, a legnagyobb a bőriparban és az élelmezési iparban, ahol 69.4%-ot tesz, a legkisebb a nyomdaiparban, ahol osak 25.8%. A munkabér a nyomdaiparban 46.7%-a a termelési értéknek, a többiben kevesebb, a bőriparban mindössze csak 11.8%, a szövőiparban 10.7%, az élelmezési iparban 5.1%. A fűtőanyag az összérték 6.4 és 10 %-a között ingadozik, a vegyészeti iparban 4.4, a gép- és vasiparban 11.4, a föld-, kő-, agyag- és üvegiparban 19.6%. A fenti számadatokból sok más mellett azon következtetés is levonható, hogy Magyarország, amelyet ipari vidékeitől Trianon megfosztott, a kényszerítő körülmények nyomása alatt olyan ipart igyekszik létesíteni, amely a meglevő nyersanagait legalább a saját szükséglete mértékéig feldolgozza s igy ne szoruljon a vámkülföldre, amely, mint a csehszlovák köztársaság is tette, még a fát is elzárta előle s igy belekényszeritette iparának fejlesztésébe, holott kellő kezelés mellett Magyarország biztos piaca lett volna az iparcikkeknek s viszont szállítója a nyersanyagoknak, vagyis észszerű politika mellett ipartelepeink teljes erővel dolgozhatnának ma is és nem kellene a sok munkáskéznek külföldre kivándorolnia, hogy kenyerét megkeresse. De ennek meglátásához és megértéséhez nem alkalmas a dühtől vérbeborult szem és agy, hanem szükséges a nyugodt megfontolás és főleg a kereskedelmi szellem. Ez pedig mind hiányzott a csehszlovák politika irányításában. Ha Magyarország haragudott volna, úgy még érthető lett volna, hisz tőle vették el a gyárait és a szorgalmas munkáskezeket, de hogy mi miért haragudtunk, azt igazán nehéz megérteni, hisz mi csak kaptunk s éppen tőle kaptunk. Vagy talán éppen az volt a baj s azért haragudtunk, mert nem tudtunk a kapott holmival mit kezdeni. Mert hogy nem tudtunk mit kezdem vele, azt élénken bizonyítják a kihűlt gyárak és g kivándorolt munkások. 1926 április 10, szombat. Az inasiskolában töltött idő beszámitható-e a 8 órai munkaidőbe? A csehszlovák kereskedelmi és iparkamarák központja ezügyben állást foglalt, még pedig oly irányban, hogy az iskolában töltött idő nem tekinthető munkaidőnek s igy nem is számitható be az inas 8 órai munkaidejébe. Ezen állásfoglalásra a szociális ügyek minisztériuma 1925. évi szeptember 4-én, 5602/D sz. a. kelt rendeletével válaszolt, illetve az állásfoglalást helyteleníti. A miniszteri rendelet rövid kivonata a következő: DÖNTVÉNYEK A vámmentes behozatali engedély előtt behozott áru nem vámmentes. Egy nyersolaj finomító, finomítás céljából importált nyersolajat, még mielőtt megkapta volna az erre vonatkozó vámmentes behozatali engedélyt. Az engedély megkapása után az általa befizetett vám jóváírását kérte, melyet a pénzügyi hatóságok nem akceptáltak, mire az ügy a legfelsőbb közigazgatási bíróság elé került. A bíróság az 1925. december 22-én 24.582/25- sz. a. kelt döntvényben kimondotta, hogy nincs igénye a panaszosnak jóváírásra, miután a vámmentesség külön engedélyhez van kötve. Ez pedig az áru behozatalakor kezében még nem volt, tehát az az árura nem lévén vámmentes behozatali engedély, az nem is lehet vámmentesen behozható. Xemesitési eljárás céljára behozott elpusztult áru vámbiztosiíékát nem lehet vissza követelni. Egy cég nemesitési eljárás céljából pamutot hozott be vámbizto- sitékkal. Az áru tűzvész folytán megsemmisült. A cég a vámbiztositékot visszakövetelte azon indokolással, hogy a tűzvész akadályozta meg az áru újra kivitelében. A pénzügyi hatóság ezen érvet el nem fogadta, igy került az ügy a legfelsőbb közigazgatási bíróság elé, mely 1926. január 8-án 56/26. sz- a. kelt döntvénnyel a panaszost elutasította azon indokolással, hogy minden áru akkor válik vámkötelessé, amikor a határt átlépte, tehát az állam vámigénye is ott kezdődik. Oly áruknál, melyek nemesítésre hozattak be, a vámmentesség feltétele az, hogy záros határidőn belül ki is vitessenek. Határozottan kimondatik, hogy olyan árukért, melyek ezen idő alatt ki nem vitetnek, a vám meg fizetendő. A panaszos tévésen állítja, hogy olyan áruk vámja elesik, amelyeknek kivitelét vis major pl. tűzvész akadályozza meg, mert a hivatkozott 217. §. csak oly árukra vonatkozik, melyek romolva érkeznek és vámfelügyelet alatt megsemmisittetnek, vagy visszaküldetnek a külföldre. *A vámtarifatörvény XI. rész 3. száma sem alkalmazható a jelen esetre, mert az azt mondja ki, hogy olyan áruk, amelyek szállítás közben vámfelügyelet alatt, illetve hivatalos raktárban fekve romlanak el, lehetnek csak vámraen- tesekHA A AAAAA AAAAÁkAi. AÁÁáÁ A A KKKKKKKKk §§r§i£$picf mindenki csuk bspM ésTsatasliMzÉte vess, oraissiava, öödwfároa ni. Telefon 1930 és 23Ri. ininTfffVíTifMMraifimrai? Hogy a minisztérium a központ által, az inasok által az iskolában eltöltött időnek a 8 órai munkaidőbe való beszámítása tárgyában elfoglalt állásfoglalására válaszolhasson, szükséges először, hogy azon kérdés tisztáz- tassék, vájjon a továbbképző iskola (inasiskola) az inas praktikus kiképzése s ezzel a munkaidejének egy része-e, vagy sem. Igaz ugyan, hogy az ipartörvény 97. §. szerint az inas az iparosnál az ipar praktikus megtanulására alkalmazásban van, azonban azt is figyelembe kell venni, hogy az inasviszony tartalmának és kötelezettségének megítélésénél az 1885. évi az ipartörvényt szabályozó novellák egyébb rendelkezései is irányadók, amelyek a tovább képző iskolának kötelező látogatását érintik. A törvény maga világosan elismeri az inasiskola elméleti oktatását az illető iparban való kiképzés szükséges és elengedethetetlen kellékéül. A 100. §. az iparost kötelezi, hogy azon inasainak, akik még az inasiskolát vagy azzal egyenrangú más oktatást sikerrel el nem végezték, az inasiskola látogatására időt engedélyezzen. Hogy milyen fontosságot tulajdonit az inasiskola látogatásának a törvény, az a törvény további rendelkezéseiből állapítható meg, igy például a 99. §. b. pontja kimondja, hogy azon inasok, akik még nem végezték el az ipariskolát, vagy ezzel egyenrangú oktatást, kötelesek az inasiskolát annak eredményes befejezéséig rendesen látogatni. A 99. §. b. pontjának 5. bekezdése még az inasidő meghosszabbítását is megengedi, ha az iskola látogatása nelh járt volna a kellő eredménnyel, vagy az inas büntetésből hosz- szabb időre eltiltatott volna az iskola látogatásától. Végül még rámutatva a 14. §■ a. pont rendelkezésére, amelyből kitűnik, hogy az ipari oktató intézetekben (ipari szakiskolákban) elsajátított elméleti képzettség a szükséges inasidőnek legalább is egy részét helyettesítheti. Sem a törvény, sem a joggyakorlat nem tartotta szükségesnek, hogy az egész inasidő az illető iparban a praktikus kiképzéssel töltessék el. Ebből következik, hogy az ipari továbbképzőiskolában (inasiskola) elsajátított elméleti képzettség egy részét képezi az inas kiképzésnek és ennélfogva a 8 órai munkaidő be kell, hogy számíttassák. A 8 órai munkaidő törvény is a minisztérium ezen álláspontját igazolja, amikor a törvény 1. §. 1. bekezdésében a 8 órai munkaidőről azt mondja, hogy minden az ipartörvény alá tartozó, illetve ipar- szerüleg űzött vállalatban a munkások munkaideje nem tarthat tovább 8 óránál, akkor a törvényhozás meghatározta a valódi munkaidő fogalmát az előkészítéssel eltöltött idővel szemben, melyről a 7. §. 1, bekezdésében van szó. Miután azonban mint fennebb megállapittatott, hogy az inasiskola látogatásával eltöltött idő az inasok munkaidejének s igy a valóságos munkaidőnek, nem pedig az előkészítő munka idejének részét képezi, nem hivatkozhatik a központ az 1. §. 1- bekezdésének szavaira azon célból, hogy a szociális ügyek minisztériumának azon álláspontját vitássá tegye, hogy az inasiskola látogatásával eltöltött időnek a munkaidőbe való be nem számítása a 8 órai munkaidőről szóló törvény idézett §.-ával ellentétben áll. Tovább még az ipartörvény 100. §. is kimondja, hogy a munkaadó köteles az inasiskola látogatására szükséges időt inasának engedélyezni, ami szintén a minisztérium álláspontját igazolja. kaadót arra kötelezni, hogy inasának az is kólához szükséges időt engedélyezze, hanem ez esetben elegendő volna csak az inast kötelezni az iskola látogatására, hisz az iskolák tanítási idejüket ez esetben a helyi viszonyok szerint a szokásos munkaidő után volnának kénytelenek rendezni Az inasiskolák feladata és jelentősége szempontjából sem állhat meg a központ azon állítása, hogy a munkaidőnek az iskola- látogatás általi gyakori megrövidítése kedvezőtlenül hat az inas kiképzésére. Az inas nemcsak kizárólag praktikus, de elméleti kiképzést is kell, hogy nyerjen. Az inasiskolában annak a népiskolában szerzett általános műveltsége, valamint a hivatásához szükséges szakmabeli elméleti ismeretei is ki- egészettetnek, és igy az inasiskolában eltöltött idő az inasidő elveszett részének nem tekinthető. Annál kevésbbé tekinthető annak, mert azon körülmény, hogy az inas az inasiskolát látogatja, nem jelenti azt, hogy szakmájában a jövőbeli iparos, vagy keres kedő kevésbbé volna praktikusan kiképezve, mert ellenkezőleg az inasiskolában elsajátított elméleti tudás arra képesíti őt, hogy hivatásának praktikus munkában elsajátítandó részeit könnyebben és jobban meg érthesse. Figyelme különböző dolgokra hivatok fel, melyet mestere esetleg nem tudna vele megértetni, megtanulja, hogy hogyan kell gazdaságosan dolgozni és kevesebb fáradsággal ugyanazon eredményt elérni stb. Ezen módon az elméleti tanításnak köszönheti, hogy iparának célját és feladatát rövidebb idő alatt érti meg. így nem érthető, honnan ered a központnak azon megállapítása, hogy az iskolalátogatás által megrövidített munkaidő károsan befolyásolná az inas kiképzését. Elegendő arra hivatkozni, hogy éppen az inasiskola kötelező látogatása emelte iparosainkat és kereskedőinket a mai erkölcsi, szellemi és anyagi nívóra. A központnak azon észrevételére, hogy az inast az őt szabad idejében fenyegető rontó befolyás ellen védeni kell, annyit jegyez meg a minisztérium, hogy az inas szabad idejéről csakis a nagyobb városokban lehet szó, mert a vidéken az inas a munkaidő, vagy az iskola után, rendszerint vidéki lévén 1—2 órát gyalogol, vagy utazik haza, esetlen várakozik a vonat- összeköttetésre, és ha csak a rendesen befejezett munka után jutna az iskolába, úgy csak a késő esti órákban kerülne haza s miután kora reggel kell a munkába mennie, a nemalvás és tulfáradás által egészsége veszélyeztetnek és igy sem az iskola elméleti oktatását, sem a műhely praktikus tanítását ezen állapotban nem kisérhetné a szükséges figyelemmel. A miniszteri nyilatkozatra a központ a következőket válaszolta: A központ utalt arra, hogy a mesternél való gyakorlati kiképzés lényeges részét képezi a mester és az inas viszonyának és a 8 órai munkaidőtörvény erre vonatkozik- Ugyanakkor arra is rá kell mutatni, hogy az inasviszony nem egészen tanvíszony, hanem mindinkább a bérviszony jellegét. ölti. Bizonyos, hogy a törvényhozás ezen rendelkezés által az inasnak bizonyos előnyt, a munkaadónak bizonyos kötelezettséget óhajtott adni. Azon esetben, ha az iskolában eltöltött idő nem volna a 8 órai munkaidőbe beszámítható, úgy az inas nem előnyt nyerne, ellenkezőleg a törvény még uj munkával terhelné őt, s nem is volna szükséges a munA minisztérium leiratában foglalt álláspont részben helytelen, részben eltér a tárgytól. A felvetett kérdés megítélésénél a nyolcórai munkaidő törvényből kell mindenesetre kiindulni, mely 1. §.-ban következőket rendeli el: Az ipartörvény alá tartozó, vagy iparszerüen űzött üzemekben a munkások munkaideje 24 óránként csak 8 óra, vagy hetenként legfeljebb 48 óra lehet. Itt kü- lömbözik a szociális ügyek minisztériumának, illetve a csehszlovák kereskedelmi és iparkamarák központjának véleménye. Az utóbbi véleménye szerint az ipartörvény alá tartozó üzemekben eltöltött munkaidő fogalma alá az inasiskolában eltöltött idő még erőszakos magyarázat alapján sem vonható, ennek ellenében a minisztérium az ellenkezőt állapítja meg, mikor azt a felfogást nyilvá- nvitja, hogy az inasiskola látogatása a praktikus inasképzésnek részét képezi Már eredeti beadványunkban rámutattunk arra, hogy kétféle kiképzést kell meg- külömböztetni, az elméleti kiképzést, melynek célja nemcsak az ipar megtanulásához való előkészítés, hanem az általános műveltség kiegészítése is, vagyis előkészítése az inasnak jövő helyzetére, mint állampolgárnak, és egy gyakorlati kiképzést, melynek célja gyakorlati ismeretek elsajátítása iparában a mestertől. Ezen megkülömhöztetést az ipartörvény 97. §.-a is kifejezi, melyben az ipar gyakorlati megtanulásáról vau szó. A szociális ügyek minisztérimának álláspontjára vonatkozólag van szerencsénk a kereskedelemügyi minisztérium figyelmét arra felhívni, hogy szociális ügyek minisztériuma egyáltalában nem következetes a fogalmak használatában, mert egyik alkalommal az inasiskola látogatását, mint az inas praktikus kiképzésének részét említi, a másik alkalommal pedig mint az illető ipar számára kívánatos kiképzésnek szükséges részét. Ennek ellenében megállapíthatjuk, hogy mi nem kétkedünk abban és azt kétségbe sem vonjuk, hogy az inasiskola látogatása szükséges része volna az inas teljes kiképzésének, vagyis kiképzésének mesterségében és jövő társadalmi pozíciójára mint állampolgáréra, de semmiesetre sem része a mesternél való gyakorlati kiképzésének és semmiesetre sem része az inas és mester közötti viszonynak, ami az ipartörvény 97. és a nyolcórai munkaidőről szóló törvény 1. §.-ában szabályoztaíik. A szociális ügyek minisztériumának álláspontját a további §.-ok sem erősítik meg, melyekre nem is történik hivatkozás. Az ipartörvéuy 99. §.-a bár azt mutatja, hogy a törvény nagy súlyt helyez az iskola látogatására, de sehol nem mondja azt, hogy ezen tanítás a nyolcórai munkaidő törvénye alá tartozó munka lenne. Ami az ipartörvény 14. §. a. pontját illeti, ez határozottan megállapítja azt, hogy a 14. §. 2. bekezdésének 1. pontjában megjelölt igazolvány helyettesitheto egy bizonyítvánnyal, arról, hogy az inas valamelyik ipari tanintézetet eredménnyel látogatta, melyben gyakorlati útmutatást és szakszerű kiképzést nyert. Tehát a tulajdonképpeni gyakorlati kiképzés teljes helyettesítését fogadja el, vagyis nem a tanviszony egy részéről, hanem a mester általi kiképzés teljes helyettesítéséről van szó, mely egy speciális szakiskolában történik. Továbbá azt is megengedi ezen idézett §. 2. bekezdése, hogy ameny- nyiben ilyen tanintézetben az illető szakma gyakorlatilag legalább három éven át taníttatok, az ugyanezen §.-ban a segédekre előirt foglalkoztatási idő ezen tanintézetet végzett egyénekre 1 évre redukáltassék. Ál- litja-e a szociális ügyek minisztériuma, hogy ezen iskola látogatása szintén alkotórésze a segédek foglalkoztatásának? Ugyancsak ezt mutatja ezen §. 3. és 4. bekezdése is. A szociális ügyek minisztériumának álláspontja szükségszerűen azt vonná maga után, hogy ezen intézetekben a tanítás sem tarthatna napi 8, illetve heti 48 órán túl, a nyolcórai munkaidőtörvénynek megfelelően, ami pedig komolyan nem állítható A szociális ügyek minisztériuma hivatkozik még a nyolcórai munkaidő törvény 1. §.-ának 1- bekezdésére és szembehelyezi a „valóságos" munkaidőt az előkészítésekre fordított idővel ellentétben, melyek a 7. §. 1. bekezdésében foglaltatnak. Ezen megállapítást mi szűknek találjuk. Mi javaslatunkban nem a valóságos szót kívántuk hangsúlyozni, hanem az egész kifejezést: „az ipartörvény alá tartozó, vagy iparszerüleg űzött vállalkozások munkásainak valóságos munkaidejét", amely alatt laikus sem érthet mást, mint bér és kereseti munkát és semmiesetre sem iskolai oktatást. Tehát a szociális ügyek minisztériumának a nyolcórai munkaidőtörvény 1. §.-áuak 1. pontjára alapított egész érvelése összeomlik, azáltal, hogy érvelésünk szerint megdől az,, hogy az iskolalátogatással eltöltött idő az inas gyakorlati kiképzésének lényeges része volna. Ami az ipartörvény 100. §.-át illeti, a kamarák központjának nézete szerint nem világlik ki, hogy ez a szociális ügyek minisztériumának álláspontját igazolná. Mi már eléggé kifejtettük, hogy az abban fog- htot intézi’0'1 é*»l: kötelezik a munkaadói arra, hogy az inasnak az inasiskola látogatásához való időt engedélyezze, azonban ezzel sem mi esetre sincs kimondva, hogy az iskolában eltöltött idő az inas rendes munkában. a műhelyben töltendő idejébe beleszámít tassék- Az inas előnye abban áll, hogy a mester öt még akkor is iskolába kell, hogy engedje, ha esetleg a mühe.lybeu saját munkái szempontjából ,ez előnytelen volna és az
