Prágai Magyar Hirlap, 1926. április (5. évfolyam, 76-99 / 1114-1137. szám)
1926-04-10 / 82. (1120.) szám
'’>tx!*^-*:mAjrZ*ií&!{&!aig&iM!m^B&^mMfmmiB^^ „III ■EgWBIMMMIIMBy A PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP KÉTHETENKÉNT MEGJELENŐ MELLÉKLETE Magyarok vagyunk-e? Az iparosok, de főleg a kereskedők közül jgyakran halljuk azcn kijelentést, ha arról van szó, hogy a magyar nemzeti pártba, illetve annak egyik csoportjába belépjenek, hogy ez áirtana üzleteiknek, mert elesnének cseh vásárlóiktól, illetve állami szállításaiktól. Vizsgáljuk meg ezt a feltevést egy kissé. Erkölcsi szempontból véve a dolgot szemügyre, azt találjuk, hogy nemzetiségünk el- tagadása, amellett, hogy igen csúnya foltot hagy rajtunk, nem is észszerű, hisz csehszlovákok nem lehetünk nemzetiségileg, mert ez nem létezik, amint a szlovákok is tagadják ezt, de azért sem lehetünk, mert ott abban a patentirozott csehszlovák társaságban, mint olyanokat, minket be sem fogadnak. Mi nem lehetünk egyebek, mint a csehszlovák köztársaságnak magyar nemzetiségű állampolgárai, éppen úgy, mint annak cseh, szlovák, német, rutén, lengyel nemzetiségű állampolgárai is vannak. Erre legjobb példa Amerika, ahol, az Egyesült Államokban, mindenféle nemzetiségű állampolgár van és azért, hogy ott boldoguljanak, egyiknek sem kell letagadnia azt, hogy milyen az anya- nyelve, pedig uj hazáját ő maga választotta ki saját akaratából s nem akarata ellenére szabták abba bele. De nézzük a dolgot a gazdasági, illetve anyagi oldaláról, ami a kijelentésből láthatólag súlyosabban nyom a latban. Nézzük, hogy mi változik akkor, ha magunkat magyaroknak valljuk s nem hallgatunk ezen kérdésről bölcsen meglapulva. Lehet, hogy egy-két hivatalos ur úgy tesz majd, mintha neheztelne ezért ránk, de csak úgy tesz, sőt csak rövid ideig fog úgy tenni, hiszen ő azt úgyis tudta és úgyis úgy könyvelt el minket eddig is minden elbujásunk dacára. Minket, akiknek az anya nyelve magyar, soha másképp nem tekintettek ezen államban, akár nyíltan megmondtuk, hogy magyarok vagyunk,'akár lapultunk ezen kérdés elől, sőt megbecsülnek, ha nyíltan kimondjuk, hogy magyar nemzetiségűek vagyunk. Ha pedig a kimondott vagy elhallgatott magyar voltunk dacára is kaptunk eddig megbízásokat tőlük és résztvehettünk közszállitásokban, ez nem azért történt, mert elhitték rólunk, hogy csehek vagy csehszlovákok vagyunk, hanem azért, mert valamely okból szükségük volt ránk, illetve azon árukra, melyeket tőlünk vettek. Hogy miért volt erre szükségük, azt esetleg nem is tudjuk mindig megállapítani, de az az egy bizonyos, hogy nem az irántunk érzett egyéni szimpátia volt az oka, melyet azért éreznek, mert eltagadtuk magyar voltunkat. MegáHapithatjuk, hogy az idehelyezett cseh tisztviselő s egyéb cseh lakosok jövedelmüknek csak egy kis részét költik el itt s azt is lehetőség szerint honfitársaiknál. Mindenre, amiben nagyobb fogyasztás észlelhető, csakhamar megjelenik egy cseh iparos vagy kereskedő és akkor honfitársai már csak odaviszik, sőt néha erőszakosan is odatolják az iskola- stb. fogyasztókat, gondoljunk csak a hentesekre, vendéglősökre, könyvkereskedőkre stb. És ezt az összetartást az ő szempontjukból csak dicsérni lehet. Ennek ellenében mit látunk nálunk? A rohanást bevásárlási célból Prágába, holott, ha talán nem is oly nagy választékban, de esetleg jobb minőségben, megengedem, itt-ott pár százalékkal drágábban, itthon is megkapnék ugyanazt. Az ára is kiegyenlítődik akkor, ha az útiköltségeket elosztjuk a bevásárolt árura arányosan. Hogy ennek mi az oka? Részben a magyar ember régi rajongása minden külföldi után, hisz a régi világban is vásároltuk saját nyergeinket — Angliából, saját tormánkat — Németországból. Másrészt és főleg azonban az az oka, hogy ha nem merjük megvallani nemzetiségünket, hogy fejlesztjük az összetartozóság érzését, különben mi is azt megcsinálnák, amit a cseheknél, megdicsérhetünk, hogy azok pénzüket lehetőleg honfitársaikhoz viszik. Viszont, ha megváltjuk nyíltan azt, akkor ezen parancsoló és felemelő érzés kifejlődik bennünk és magyar ember, magyar asszony csakis magyar iparoshoz, kereskedőhöz viszi majd a pénzét s viszont a magyar iparos és kereskedő jobb üzletmenethez jutván, nagyobb választékot lesz képes nyújtani vevőinek. Ezen az utón haladva megkíván-1 hatjuk majd azt, hogy magyar magyarnál szerezze be szükségletét, úgy mint a cseh a csehnél teszi, sőt fog jutni abból a magyar iparosnak is, mert a magyar iparos készítménye van olyan jó, mint bármely másiké, mert becsületesen van elkészítve s a magyar kereskedő áruja is csak onnan ered, ahonnan a másiké, tehát nem lehet rosszabb. S ha majd kiküzdöttük a vasút és más egyéb, a termelést megdrágító tényezők egyenlővé tételét a köztársaság minden részében, akkor árban sem lesz meg majd a különbség. A szlovenszkói gazdasági életet egész nyugodtan lehet a háború szótárából kölcsönzött szóval harci frontnak nevezni. Harctér ez valóban, amelyen élethalál-harc folyik. Exisztenciára menő harc, melynek megvannak a maga halottai és a sebesültjei. Hiszen alig van Szlovneszkón iparos, aki a Bat‘a-cég és társai gazdasági inváziójától ne kapott volna halálos sebet, alig van Szlovenszkó és Ru- szinszkó területén kereskedő, aki az uj adózás és a jövevény kereskedelem konkurenciája miatt ne éreznó azt, hogy lassan el kell vé- reznie. Azonban hála Istennek, ezen gazdasági harctérnek nemcsak halottjai és sebesültjei vannak, hanem hősei is. A szlcvenszkói iparosok és kereskedők közül a napokban szép példaadásával egy fejjel magasabban emelkedett ki a rimaszombatialt bátor magyar harcos csapata. Pedig nem csináltak semmi különöset: csak elvhüségükről tettek hitvallást, amikor kimondták, hogy nem követik más vásártartó városok példáját, melyek piacukat elzárják a szomszéd magyar vidékek vásáros iparosai elől, hanem következetesen kitartanak a kereskedelem teljes szabadsága mellett nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is. Nemcsak altkor,, amikor az rájuknézve előnyös, hanem akkor is, ha a példaadásuk pillanatnyilag hsak- hátrányt jelent is. S ezért van hősiesség ebben az önfeláldozó állásfoglalásban. Mert mi a hőstett? A veszély perceiben való önzetlenség- A veszély pillanataiban mindenki csak önmagára szokott gondolni, de az olyan ember, aki a saját veszélyében a kölcsönös önzetlenségre számit és elsőnek nyújt példát erre az önzetlenségre: az hős. S a rimaszombati kereskedők és iparosok ezt csinálták meg. A rimaszombatiak tulláttak a mindennapi apró torzsalkodásokon a létért való küzdelem szűkkeblű, kicsinyes vidéki távlatain és rámutattak arra a legfőbb elvre, amelyre a szlovenszkói és ruszinszkői őslakos iparosok és kereskedők gazdasági önvédelmi harEzen a címen Zimmermann E. alapos munkája jelent meg a „Mitteilungen des Deutschen Hauptverbandes dér Industrie" cimü folyóiratban. A cikk oly gondolatokat foglal magában, melyek minket is érdekelhetnének s ezért abból alábbiakban szemelvényeket közlünk: — Európának nyugalomra, munkára és tőkére van szüksége, hogy a neki szánt kul- turfeladatot teljesíteni képes legyen. A háború előtti állapotokkal összehasonlítva, a be- és kiviteli számok erős eltolódást mutatnak. Azáltal, hogy Oroszország kiesett, Európa nagyobb gabcnabehozatalra szorul, anélkül, hogy ennek ellenében kiviendő ipari csereértékek fogyasztóra találnának. Oroszország az uralmon levő kormányzati rendszer és vásárlóképességének csökkenése miatt nemcsak mint szállító, de mint fogyasztó is majdnem számításon kívül esik. A háború által okozott áruéhség folytán az európai kulturállamok- ban az ipar bámulatos módon fejlődött a háború utáni időben, úgyhogy annak kapacitása nem áll arányban a meglevő fogyasztó képességgel. Ez azáltal is fokozódik, hogy egyes államok, amelyek számottevő európai áruk fogyasztói voltak, a világkereskedelem pangása által rákényszerültek, hogy ipart létesítsenek s ezt ma fenn akarják tartani, ba már megvan és éppen ezért megnehezítik a behozatalt. Európa a rosszabb táplálási viszonyok és megnövekedett ipari termelés Azért azok, akik magyarok vagyunk, •legyünk csakugyan magyarok és ezt valljuk meg nyíltan, mert a bujkálás nem illik a magyar természet őszinte nyíltságához s nem lesz kárunk benne, hisz azért lehetünk éppen olyan jó állampolgárai a köztársaságnak, sőt közbecsülésben is részesülhetünk, mert ma már az első és második osztályba való sorozása az állampolgároknak szünőben van és egészen meg kell annak szűnnie s ez hamarább megszűnik akkor, ha mindnyájan nyíltan kijelentjük, hogy igenis magyarok vagyunk. cát alapozni kell: a kölcsönös segítség törvényére. A multszázadbeli gazdasági liberalizmusnak volt egy nagy hibája: az, hogy túlhangsúlyozta a darwini elv jogosultságát: a minden egyén harcát minden más egyén ellen s szabadjára bocsátotta és kiélezte szabadság címén az egyéni érdekek kíméletlen versenyét. De a darwini: bülum omnium ccntra omnes (mindenek harca mindenek ellen érvényével egyidejűleg létezik és uralkodóan hat egy másik nagy természeti törvény is: a kölcsönös segítség elve. Ez nem erkölcsös frázis, nem vallási dcgma, hanem szigorú és kíméletlen természeti törvény, mely épp oly döntő a társadalomnak és egyének életére nézve, mint Darwin törvénye. Hiszen történelmi tanulság az, hogy azok a társadalmak, melyek a Darwin-féle létharc radikális szabályát túlhangsúlyozták, vagyis az exiszten- ciák kölcsönös marakodását minden más hasonló exisztencia ellen ezt tették a gazgaságí élet főmozgatójának: azok a belső meghason- lás következtében széthulltak és csakhamar elpusztultak. Ellenben azok, melyek a kölcsönös segítség természeti törvényét követték és annak alapján kollektív életet éltek: *sok belsőleg megerősödtek, fejlődtek és felvirágzottak. Ez neiricsák az emberek életében van igy, hanem az állatfajok társadalmainál, is. A rimaszombatiak határozata rámutatott minden gazdasági bajunk legfőbb okára: a gazdasági elszigetelődés hátrányaira. Európa uj földarabolói a gazdasági szétdarabolás szétizoláló politikájával, a kereskedelmi határok barbár megszorításaival már úgyis bátravit- tek legalább egy évszázaddal bennünket: tehát magunk ne fejlesszük ezt a bomlasztó rendszert, sőt minden áron s minden téren, ez ellen kell küzdenünk. A rimaszombatiak ezt csinálták, ezért oly tiszta csengésű a szózatuk. Ezekben a sivár időkben ez a hang több mint utópisztikus vágyakozás a gazdasági élet szabadabb vérkeringése után: ez már gyarkorlati lépés ebben az irányban. Példaadás. Hőstett. Kövessük őket mellett igy még jelentős piacokat is vesztett, melyeknek visszaszerzése nagyon is kétséges. Ha még emellett azt is figyelembe vesz- szük, hogy az Európában keletkezett uj államok szintén iparuk kifejlesztésére törekednek, tisztán áll előttünk a ma egész Európában uralkodó gazdasági krízis oka. Ezen megállapítás önkéntelenül is oda tereli gondolatainkat, hogy egy európai gazdasági szövetségtől nem volna-e az általános gazdasági helyzet javulása várható s vele az egyes államoké. Mindenesetre bizonyos, hogy a vámhatárok megszüntetése egyes iparágaknak és egyes ipartelepeknek létalapját megszüntetné, de ez csak olyan ipartelepeknél eshetnék meg, melyek létüket kizárólag a vámvédelemnek köszönhetik. Tehát egy gazdasági szövetség természetszerűen, mint minden egyéb haladás is, áldozatokat kívánna, azonban ezek átmeneti jellegűek volnának és az elért előnyök nemsokára kiegyensúlyoznák azt a köznek. Azáltal, hogy egyes népek, a nekik speciálisan illő kereseti foglalkozáshoz térnének vissza, Európa táplálása biztos alapokra volna fektethető, de az ipari termelés a fogyasztással is összhangba volna hozható. Azáltal viszont, hogy a specializálódás folytán gazdaságosabb termelési módok és eszközök a termelést olcsóbbá tennék a fogyasztás fokozása volna lehetséges. Ez azonban az általános megélhetési feltételek javulását és a fokozott jólét forrását jelentené. Az amerikai viszonyok arra tanítanak, hogy éppen az államok szövetsége vezetett az ottani gazdasági élet rendkívüli kifejlődésére. Bár az amerikai viszonyok nem alkalmazhatók minden megfontolás nélkül az európaiakra, azért kétségtelen az, hogy Európa egységes gazdasági terület alakjában kedvezőbb kilátásokkal birna a jöwőben, mint inai alakjában. Még egy más ok is kényszeríti Európát a közös munkára s ez, hogy az angol világuralom mindig nagyobb ilyen zárt területet képez s viszont a tőkeszegény latin államok mindjobban Amerika befolyása ala kerülnek. Oroszországban ma még ugyan nem észlelhető, de előre látható, hogy ázsiai érdekcsoportjával együtt hasonló nagy gazdasági területi egységgé fog igyekezni a jövőben kifejlődni. Ezen hatalmas gazdasági egységek mellett az egyes egyedül álló európai államok önkénytelen is egymás felé kell, hogy tekintsenek és gazdasági szövetségre gondoljanak, amelyek megalakítása az összes államok érdekében való volna. Remélhető, hogy a még ez évben megtartandó gazdasági konferencián ez a felfogás kifejezésre fog jutni és megalakul az a szövetség, amelytől gazdasági életünk felvirágzását várhatjuk. A magunk részéről csak azt tartjuk szükségesnek megjegyezni, hogy ezen kialakult több nagy gazdasági egységnek viszont szintén szövetségbe kell valamely formában lépnie, mert mindegyik, főleg a rajtunk kivül állók mindegyike, oly nyersanyagoknak majdnem kizárólagos birtokosa, amelyre a többinek feltétlenül szüsége van a termelésben s ez megtiltja az izoláltság állapotát Lehet ugyan a helyzetet úgy is elképzelni, hogy mindegyik gazdasági érdekterület a maga szükségletét a termő helyen igyekszik majd biztosítani, azonban ebből mindig súrlódások támadhatnak a termelő s a többi állam között A magyarországi gyáripar fejlődése A magyar statisztikai hivatal közlései alapján a magyarországi gyáripar fejlődéséről a következő képet alkothatjuk. A jelenlegi Magyarország területén 1913. évben összesen 2080 gyáripari telep volt, míg 1924. év végén 2755-re, tehát 32.5% -kai emelkedett ezek száma Az egyes iparágak szerint az emelkedés a következő: Vas- és fémipari teüep 240 252 + 5% Gépgyártás és vill.-telep 229 306 + 33%% Agyag- ée üvegipar 421 402 —4 %% Fa- és csontfeldolgozás 225 301 + 33%% Bőr-, szőr- és toliipar 48 86 +79% Fonó-szövőipar 125 188 + 50%% Ruházati ipiar (konfekcióé) 105 100 — 5% Papíripar 52 56 + 6% Élelmezési ipar 378 772 +104%% Vegyészeti ipar 150 196 + 34%% Nyomdaipar 107 97 — 9% % Ebből a táblázatból látható, hogy az élelmezési ipar fejlődött a legerősebb mértékben, utána a bőripar, azután a szövőipar, vegyészeti, fa- és csontéi végül a gépipar és villamossági ipar. Mind olyan iparág, amihez a nyersanyag az országban megvan, de a háború előtti időkben a jelenlegi Magyarország területén kivül került további feldolgozásra és készen jutott vissza a nyersanyag termelési helyére. Ma már ezek teljesen az országban dolgoztatnak fel. A gyárak csökkenése az agyag- iparban az építkezések csökkenésével jár, a ruházati iparban és nyomdaiparban szintén a kereslet megcsappanásának következménye. A 2080 ipartelep 1913. évben 219.282 munkást foglalkoztatott, míg 1924. évben a 2755 telepen 252.434 munkás állt munkában, vagyis míg a telepek száma 33%-kal szapox-odott, a munkásoké csak 15%-kal, ami talán nem annyira a kisebb telepek szaporodására mutat, hanem inkább azon törekvésre, hogy helyes berendezéssel a munkások számát a nagyobb telepek is apasszák. Az 1913. évben a 2080 telep munkásainak 274.65 millió aranykoronát fizetett ki munkabér fejében, tehát egy munkásra 1252 aranykorona munkabér esett. 1924. évben 206.41 millió aranykoronát tett ki a munkabér, ami egy munkásra 818 aranykoronát tesz ki, tehát 34.7%-kal kevesebb a munkabér aranyban számítva, mint 1913-ban. Csupán a ruházati ipar az a boldog tér, ahol a bérek 18%-kal emelkedtek. A produkció összértéke 1913. évben 1641.4 millió aranykorona volt, mig 1924-ben csak 1531.12 millió, vagyis 6.5%-kaI kevesebb. Egy telep átlagos produkciójának értéke az 1913-ik évben 790.000 aranykorona volt, mig 1924-ben csak 500.000 aranykorona, vagyis 29%-kal kevesebb. Az átlagos teljesítmény értéke egy munkásnál 1913-ban 7485 aranykorona, mig 1924-ben csak 6066. tehát 19%-kal kevesebb. A termelés abszolút értéke a legtöbb iparágban 10—30%-kal csökkent. Emelkedett az élelmiszeriparban 1 %.-kal, a bőriparban 15%-kal, a konA rimaszombatiak példája A világgazdaság jövő feladatai
