Prágai Magyar Hirlap, 1926. április (5. évfolyam, 76-99 / 1114-1137. szám)
1926-04-10 / 82. (1120.) szám
'Jrjfcáü&űrj. v lAkúcAk'KilüiAií iúí.u liyillie iüj íWiiiUw. Elfogták a rimaszombati fogházból megszökött Simó testvéreket A poltári csendorörs tette ártalmatlanná az egyik rablót — A másik ónként jelentkezett a börtóníelügyelőnél — A P. M. H. tudósítójától — rüiREK^Közbejött nyomdatechnikai akadályok miatt lapunk mai számát csak tíz Oldal terjedelemben jelentethettük meg. — Dolánszky lett az uj kassai vasutigazgató. Kassáról telefonálják: A köztársaság elnöke Dolánszky Károlyt véglegesen kinevezte a kassai vasutigazgatóság vezetőjévé. Dolánszky Károly eddig helyettes igazgatói minőségben működött Kassán. Rokona a volt igazságügyminiszterüek. — Gömbös bejelenti a Szózatnak újból ▼aló megjelenését. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Gömbös Gyula nemzetgyűlési képviselő egyik fajvédő vacsorán bejelentette, hogy a Szózat cimii lap legközelebb újból meg fog jelenni. Majd az utóbbi időben oly sokat emlegetett titkos szervezetekről szólott, amelyek szerinte léteznék és a keresztény gondolat sikeréért dolgoznak. A kormány rövidlátását igazolja, — mondta, — hogy a frankügyet a titkos társaságok elleni hadjárattal szeretné befejezni- Ha kell, a fajvédők akár katakombákba is vonulnak, mint az első keresztények a kormány elől. Hangsúlyozta, hogy a zsidókérdést sürgősen meg kell oldani, de ez nem az első feladat, mert először az álkeresztényekkel kell leszámolni. — Maniu lemond a nemzeti párt elnökségéről. Bukarestből jelentik: Az Adaverul jelentése szerint Maniu Gyula, a nemzeti párt április 11-én Kolozsvárt tartandó konferenciáján lemond a párt elnöki tisztségéről, mert nincs megelégedve a pártfegye- lemmel és a legutóbbi eseményekkel. Helyét átadja Vajda-Vojvoda Sándornak. — Pallavicini njabb kihallgatása. Buda- pésti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A vizsgálóbíró ma délelőttre újból beidézte Pallavicini György őrgrófot a frankügyben való vallomástételré. Az őrgróf „Az Est“ munkatársának kijelentette, hogy meg fog jelenni a vizsgálóbíró előtt, hogy kifejtse a maga véleményét, de, hogy mire fóg kitér- jeszkedni, azt még nem móndhátja meg. — Vizsgáznak a nyár folyamán Ruezin- azkó tisztviselői. Ungvári tudósítónk jelenti: Rüszinszkó ruszin tisztviselőinek junius hó végén vizsgázni kell a cseh nyelvből s amennyiben a vizsgát sikerrel le nem teszik, állásukból menesztik őket. A hir azonban hallgat árról, hogy a nyelvrendelet követel* ményeként az itt szolgálatot teljesítő cseheknek, ukránoknak, nagyoroszoknak, kell-e majd ruszinból és magyarból is vizsgázni. — Céányi László wóbrot kap Zalaegerszegen. Budapesti szerkesztős égünk jelenti telefonon: Zalaegerszeg elöljárósága elhatározta, hogy a negyvennyolcas idők egyik neves vezérem/berének, Csé- nyi Lászlónak, aki megszervezője volt a nemzetőrségnek. szobrot állít a városban. Csányi László a szabadságharcban is tevékeny részt vett. Pozsonyiján s később Kolozsvárott működött. A Szemere- mmisztériumban közlekedésügyi miniszter volt s ekkor építtette az Alfö'ldön a vasutat, amelyet Brassóig tervezett. Világos után Haynaunak szolgáltatták ki, aki fölakaszthatta. — A Toldy-Kör évadzáró irodalmi és művészi estje. A Toldy-Kör április 11-én, vasárnap este fél 7 órai kezdettel a Primás- palota tükörtermében évzáró irodalmi és művészi estét rendez, mely változatos programjával méltó keretbe foglalja az idei tiz kulturest gazdag anyagát. Műsor: 1. Grieg; Sonata E-moll, op. 7. I. és III. tétel. (Allegro moderato, alla Ménuette, ma póco piu lénto). Zongorán előadja Horváth Ferenc, 2. Bognár Cecil dr. egyetemi m. tanár szabadelőadása: A modern irodalom és művészet lélektani alapja. 3. Gyóni Géza: „Csak egy éjszakára", költemény, szavalja Neumann Tibor dr. 4. Alapy Gyula dr. megemlékezik Jókai Mór pozsonyi kiadójáról, majd bemutatja saját történeti novelláját- Griég lírai alkotásaiból: Gade. Alomkép. Törpék menete. A tavaszhoz. A bölcsőnél. Kohold. Zongorán előádja. Horváth Ferenc. A belépés ingyenes. Ruhatár kőtelező, I.—III- sor fenntartva. — A Rákóczi-ünnep Komáromban. Komáromi tudósítónk jelenti: A Jókai Egyesület április 25-én nagyszabású Rákóczi emlékünnepet rendez. Ezen az ünnepen több előadásban méltatják a nagy fejedelem és sza- badságbős emlékét. — Házasság- Wilvéber Mária és Uschlbetz Pál április 10-én délután hat órakor a Selmecbányái plébánia templomban házasságra lépnek. 5293 — ősszel döntenek Károlyi Mihály elkobzott vagyonáról. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Károlyi Mihály gróf vagyonelkobzás: pőrének tárgyalása, amelyen megállapítják, hogy Károlyi hitbizományi és magánbirtokai milyen arányban hárulnak az államra s milyen arányban maradnak meg a család kezelésében, ősszel lesz. Előzőleg az országos földbirtokrendező bíróság végrehajtja a földreformot az óriási birtokon. , , .. ~ Revolver a gyermek kezében. Nagy- kapósról jelenti tudósítónk: Braun Sándor a pála veudégeskedő Spiegel Jenőnek apja revolverét mutogatta. A töltött revolver elsült és Spiegel Jenő karjába fúródott. Rimaszombati április 9. Mint megírta a P. M. H., február végén a rimaszombati fogházból Simó Mátyás és Simó Pál rábök a, padlásról lopott összetsavart lepedőkön megszöktek s azóta a rimamenti és poltári erdőségekben bujdostak. Két héttel ezelőtt a rimaráhói cséndőrörs az erdőben rátalált a két felfegyverkezett rablóra, azonban erős tűzharc után kénytelenek voltak visszavonulni a jő fedezékből lövöldöző rablók élői. A múlt héten a poltári Csendorörs téves félreértése folytán egy Szikéra Mise nevű földmivest lőtt agyon abban a hi- szembeü, hogy a szökevények egyike. Husvét hétfőjén végre hosszas kutatás után a poltári cséndőrörs rátalált az erdőkben bujkáló, fejszénél és karabéllyal felfegyverkezett Sintó Mihályra. — Klein Sámuel dr. főrabbi végleg elhagyta Érsekújvárt. Érseküjvári tudósítónk jelenti: Kiéin Sámuel dr., az érseküjvári zsidó hitközség volt főrabbija, aMt, mint ismeretes, az elmúlt évben a jeruzsálemi zsidó tudományegyetem professzorának hívtak meg, tegnap hajnalban végleg elhagyta Érsekújvárt. Búcsúbeszédét a zsúfolásig megtöltött zsinagógában kedden délben tartotta meg, majd az istentisztelet után a hitközség elöljárósága és képviselőtestülete Gutb Jenő dr. elnök vezetésével testületileg kereste fel lakásán a kiváló tudóst. Guth Jenő dr. elnök, Fuohs Ferenc alelnök és Rom Miksa dr. iskolaszéki elnök búcsúszavai után Klein dr. megindultan mondott köszönetét az iránta megnyilvánuló szereteti rt és ragaszkodásért s kilátásba helyezte, hogy az ősz folyamán ismét ellátogat néhány hétre Érsekújvárra. — Klein Sámuel dr. fiatalon, 37 éves korában ért. el karriérjé- uek fényes állomásához. Előadásait a jeru- zsálemi egyetem földrajzi fakultásán a május elsején kezdődő félévben nyitja meg. — Negyvenegy lakás épül Érsekújváron. Tudósítónk jelenti: A város által adományozott telkeken megkezdik a katonai havidíjasok h csehszlovák őrmesterek érseküjvári fiókjának építkezését. A két épületben összesen 41 uj lakás fog a lakáshiány enyhítésére szolgálni. A 2d éves fegyencet egy juhakólban abban a pillanatban fogták el, amikor dum-durri lövegekkel töltött karabélyát a szalmába elrejtve a juhász lakására akart besurranni. A két manlicher rászegződött. Siino nevetve adta meg magát: — Itt vagyok hát, lőjjétek belém, ez lesz úgy is a legjobb megoldás. Megvasalva bevitték Pohárra. Öcese hollétéről nem akart vallani. A Sirno Pál után küldött csendőrjárőr Guszonáról eredménytelenül tért vissza. Éppen tovább faggatták az idősebbik testvért, amikor megszólalt a telefon és jelentette, hógy a 21 éves Simo Pál jelentkezett a rimaszombati fogház kapuörié- généi A harmadik testvért, akit az esküdtszék öt évi fegyházra ítélt, közben már Lipőtváfra szállították. — A Rimaszombati Polgári Olvasókör kabaréja. Rimaszombati tudósítónk jelenti: Az itteni RPOS sportklub javára husvét hétfőn pompásan sikerült kabaréestélyt rendezett a Polgári Kör mükedvelőgárdája táblás ház mellett. Javorszky Lenke, Tóth Bella, Ahrág Ica, Vladár Ica és Jelűnek Miklós egy kabarótréfával, Smál Aruka, Zemlényi Manci és Fráter Ernő pedig egy 2 felvonásos vígjátékkal szerepeltek, Lévay Ilónka a Csőkos asszonyból énekelt Kolbay Sári zon- gorakiséretével, Lengyel Malvinka pedig Abrányi-nak egy melodrámáját adta elő H. Beliczky Böske kísérete mellett. Varga Lenke, Molnár Sándor és Szőke Sándor bemutattak még egy parasztjelenetet, azután Molnár Sándor kuplézott, majd Mibalik Dezső dr. vezetésével a Polgári Kör nagyszerű zenekara játszott. A konferenciere szerepét Márkus Sári töltötte be ügyesen. A sikerült kabarét táncmulatság zárta be. — Csalárd bukással vádolt kereskedő. Nyitrai tudósítónk jelenti: A nyitrai törvényszék Weisz Adolf nagysurányi kereskedőt, akit csalárd bukással vádoltak, egy havi fogházbüntetésre Ítélte, az Ítéletet azonban felfüggesztette. — A nyitrai kereskedők és a záróra. Nyitrai tudósítónk jelenti: A járási hivatal rendelete szerint április elsejétől kezdve az üzletek este nyolc óráig nyitvatarthatók, A kereskedelmi testület azonban felhívta tagjait, hogy üzleteiket továbbra is hét órakor zárják, mert az alkalmazottak csak 9 órán keresztül foglalkoztathatók és Így a rendeletnek praktikus értelme nincs. Léván zászlót bontott a magyar főiskolai ifjúság A gaxamvölgyi főiskolások &s országos magyar főiskolás szövetségért — A főiskolások lévai diszgyülése — A P. M. H. tudósítójától — Léva, április 9. A garamvölgyi magyár egyetemi polgárók, akik a tél folyamán megalakították itt a Garanivölgyi Főiskolások Szövetségét, diSzgyülést tartottak a városi színházban. A magyar egyetemi polgárok szervezkedése tekintetében ez alkalommal újabb elhatározó lépést tettek. ftt bontották ki a magyar főiskolás ifjúság országos szövetségének lobogóját. A gyűlésen díszes közönség vett részt. A magyar főiskolások szervezkedésének programját Túri Nagy János ismertette tömör beszéd keretében. Rámutatott arra, hógy a magyar társadalmat csak akként lehet életben tartani továbbra is, hogyha szellemi utódokat nevelünk neki. Kétszeresen fontos a jelenlegi időkben, hógy azt társadalmi utón érjük el és tudatosan hasson a társadalom is ebben az irányban. Nem akarjuk — mondotta az előadó, — hogy olyan idők jöhessenek, mikor a mai társada* lom arra ébredne, hogy szokásával, felfogásával és tradíciójával egyedül maradt, mert az uj nemzedék meg nem értő és idegen lett számára. Ámde ez a ragaszkodás a múlthoz még nem jelenti azt, hogy az ifjúság konzervatív lenne, hanem azt, hogy talajt kérés további fejlődése számára. A szervezkedés pedig fontos az egységes munka érdekében. A magyar ifjúság világvárosokban tanul és az ott szerzett ismereteit és kulturkészségét a szövetségben kívánja felhalmozni. Ezen a részen meg van a reményünk arra nézve, hogy műveltség- terjesztő tényezők legyenek és eleven propaganda kultúránk érdekében. A helyi szervezkedéssé! egyidejűleg felmerült Léván gz öésZes szlovenszkói magyar főiskolások szövetségének gondolata is. A köztársaságban a csehszlovákoknak és a németeknek már meg van az országos szervezetük, a magyarok pedig hiányát érzik. Az előadó a garamvölgyi magyar főiskolások érré vonatkozó tervét ismerteti ez* utáü: Felhívni az összes szlovenszkói vá* rosok egyetemi polgárságát helyi egyesüle* lek alakítására. Ennek megtörténte után ezek az egyesületek és az egyetemi városokban már működő főiskolás szervezetek tömörülnének a magyar főiskolások országos szövetségébe. Teljes önállóságukat és vagyonukat megőriznék s csupán összekötő kapocs gyanánt emelnék maguk felé az országos szövetséget* Rozsnyón már szintén megalakult a] helyi szervezet^ Rimaszombatban, Kassán és Ipolyságon pedig megalakulás előtt áll. A mozgalom tehát folyik és sikernek néz elébe. Végül megígérte az előadó lelkes taps által kisérve, hógy a főiskolások rajta lessnek, hogy a magyar élet ne csak álmokban éljen. A főiskolások ezután nívós művészi programmal kedveskedtek a közönségnek. D e n k Pál, a komáromi származású egyetemi hallgató fejlett és hatásos zongorajátékával tűnt ki, Feledy Olga, Adler Ilonka, Hrdina Lajos mély érzéssel interpretáltak egy pár szép költeményt, Maloyér Albert felolvasásában a materializmus ellen foglalt állást. Strasser Elemér Rákóczi Ferencről mondott lelkes magyar érzéstől hévülő dicsőítő-beszédet. Winkler Sándor ("hegedű1) és Bógner Gyula (zongora) meleg hangulatot árasztó magyar dalokat játszottak szép siker kíséretében. A magyar főiskolások mozgalmának lévai ünnepi megnyilatkozása újabb jelentős lépés a szlovenszkói magyar kisebbség jobb jövőjének kiépítésére. — Meghalt a füleki országúti rablómé- rénylet áldozata. Füleki tudósítónk jelenti: Tegnapi számunkban részletesen beszámoltunk' Horváth Ferenc füleki cioészsegéd rablógyilkos merényletéiről. A gyilkos támadásnak halálos áldozata van. Kupferstein Samu téglagyári igazgatót, a feltámadás éjjelén a vasúti töltés mentén támadta meg a gyilkos és revolverével súlyosan megsebesítette. Az igazgatónak még volt annyi ereje, hogy lakásába vonszolta magát, ahol első segélyben részesítették. Husvét vasárnapján a losonci közkórházba szállították be, ahol megállapították, hogy a golyó beleit teljesen összeroncsólta és így azonnali operációra van szükség. Az operáció meg is történt, azonban nem segíthetett a szerencsétlen igazgatón, aki kínós szenvedés után méghalt. A tiszteletreméltó téglagyári igazgatónak tragikus sorsa mindenütt általános részvétet ébresztett— Letartóztatott híres budapesti ügyvéd. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A budapesti rendőrség ma délelőtt letartóztatta Kánitz Emil dr. előkelő budapesti ügyvédet, mert nem tudott elszámolni a gondnoksága alatti házak bevételével, körülbelül egy fél milliárd magyar koronával. A letartóztatást a Wódianer család feljelentésére eszközölték, amelynek az ügyvéd jogtanácsosa volt. — Eltűnt kassai kisleány. Kassáról jelentik: A Dénes hölgyfodrászüzlet Stószi M. nevű 15 éves leányaíkalinazottja még a ttiult szombaton este üzletzárás után azzal távozott, hogy hazamegy, azonban hozzátartozói azóta nem látták. Á rendőrségnek ina jelentették be a leány eltűnését. Megindították a nyomr.váftt— A dobsinai német kulfaregyesület husvétja. Dobsinai tudósítónk jelenti: Husvét vasárnapján rendezte meg szokásos mulatságát az itteni német kmlturegyestilet, az ifjúsági kör közreműködésével. Színre került a „Kényszérbeszállásolás" cimü vígjáték, amelyben Gál Guszti, Krausz Mihály, SchleSinger Emma, Wecb Lepp, Kirschner Károly, Lichy János és Nikodemus Jáiióe arattak sikert. Ezután a dobsinai társaság legjobb műkedvelői az „Anya és fia" cimii 3 félv. népszínművet mutatták be. Kitűnő játékukkal főként Köhler Ella, Wech Lepp, Kracsun István, öhlschleger kisasszony, Szikéra Berta, KraCsun Etelka, Brenner János, Gál Guszti, Csellár István és Szíkora Margit tűntek ki. A nagyszerűen sikerült estét táncmulatság követte. Dobsina város ifjúsága ezzel az estéllyel is bebizonyította, hogy a társadalmi életet a régi tradíciókhoz híven akarja ápolni g úgy mint azelőtt, tekintettel van a város mindhárom nyelvű lakosságának kulurszükségletére. — „A Rákóeriak ősi fája" cimü lapunk március 30-iki számában közölt cikkünkben a családfa eleje igy helyesbbitendő: Léüs- tak de genere Bogáth Radvány 1170, Lucáéin* 1217, Raynold 1247, ülés 1252, István 1282, Mihály de Gyapol 1327. Ma este találkoznak • BA-TA-KLAN-ban Vác la vaké n&mSsti, Kőfal Adri* Ott játszik a híres Mozsi Károly wgáayprimM Kitűnő magyar faiborok. Elsőrangú kisrolgáUa, Mőra*k#H4r«k Feiehard Wl* Mnwitar — Leányrablő eigánylegéayek Jenkiről jelentik: Tegnapelőtt este Markovié* János téesői cigánylegény társaival behatolt Sárközi Mária jenkei cigányasszony putrijába és leányát Zsófit, a hirés szép cigányleányt az ágyból felkapva, elrabolták. Anyja mintegy hét kilométert futott a leányrablók után és Ungváron sikerült is rendőri segítséggel elfognia leánya elrablóit. Markovié* a rendőrségen kijelentette, hogy a leányt feleségül akarja venni s azért rabolta el. — öngyilkos részvénytársasági igazgató. Budapesti szerkesztős égünk jelenti telefonon: A dunai halászok tegnap Ercsinél rendkívül elegáns ruházatú, 50 év körüli férfihullát fogtak ki a Dunából. A zsebében találtak égy ötrekeszes pénztárcát, amelyben tíz darab .félmilliós bankjegy volt. Ezenkívül találtak még nála egy arany ébresztőórát, aranylánccal s egy Wertheim-szekrény kulcsot. Az arca már teljesen oszlásnak indult, úgy, hogy fel- ismerhetetlen volt s tárcájában nem találtak semmiféle okmányt, amiből kilétére lehetett volna következtetni. Az orvosok véleménye szerint a hulla hónapok óta lehetett a vízben. A kiszállott rendőr- bizottság ma délelőtt megejtette a vizsgálatot, mely- nek során megállapítást nyert, hogy « kifogott férfibulla a hónapokkal ezelőtt eltűnt Braun Dezső berettyóujfalusi részvénytársasági igazgató holtteste. Az igazgató minden valószínű ség szerint ön- gyilkosságot követett el. — Ima után öngyilkossági kísérletet követett el egy budapesti urileanv. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: ,\ Rókuskórház mellett munkába sietők ma reggel a kórház előtti Mária-szobornál buzgón imádkozó fiatal nőre lettek figyelmesek. A leány hosszasan imádkozott, majd hirtelen revolvert, rántott elő s azt halántékának szegezte. A járókelők és a sarki rendőr hozzásiettek s lefegyeverzték. A revolver azonban közben elsült, de szerencsére senkit *eni talált. Az életuntat bevitték a legközelebbi rendőrszobára, ahol megállanitást. nyert, ’ hogy Huszár Erzsi. 24 éves budapesti keres--,.' kedö leánya. Tettének okáról nem akart val», I lomást tenni. Elbocsátották szülei lakására. A •se