Prágai Magyar Hirlap, 1926. április (5. évfolyam, 76-99 / 1114-1137. szám)
1926-04-14 / 85. (1123.) szám
4 ^^<^-7V\AíGíteR*HÍRI»AE uwwii iH'WB,É>iniB«iBiitiigiyffiiriKyfCTii*iirrnfaM8aa—«i Kern sikerüli a drótosokat letelepíteni Jiiniusban dobra kerül a nagyrónai drótosszövetkezet gyára — A Prágai Magyar Hírlap tudósítójától — Zsolna, április 13. Zsolnától autóbuszon tizenkét kilométeres ut után jut el az ember a kies fekvésű Nagybicsére, Thurzó Ferenc püspök történelmi nevezetességű községébe. A várat 1571-ben építtette Thurzó püspök. Az építési munkálatok kerek egy esztendeig tartottak és mint a hagyomány feljegyzi, egy évig tartott a püspök leányának lakodalma is, amelyen a lakodalmas nép százezer darab borjut, csirkét, ludat és tojást fogyasztott el. A lakodalom kezdetén kezdték építeni a várat és a lakodalom végén fejezték be . . . Tovább pár kilométerre terül el festői szépségű völgyben Nagvrovne, azelőtt Nagyróna község. Lakói nagyrészt Oroszországból bevándorolt szlávok, akik oroszos hangzású nevüket ma is megtartották. A foglalkozásuk csaknem kizárólag a drótosmesterség. Nagyróna már a régi világban is úgy szerepelt, mint a drótosok fészke. Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy itt alakították meg 1920- ban, az összeomlás után két évvel, a Drótosok részvénytársaságát. Áz eszme egy Dsavik nevű drótosé volt, aki jelenleg a szlovenszkói teljhatalmú minisztériumban irodaszo'lga. Dsaviknak fájt a szive, amikor látta a világban szerteszóródó drótostársait, akik nehéz teherrel a hátukon járnak-kelnek, istállókban alusznak és csak nagynéha látják a kéklő hegyek közt hagyott családjukat. Dsavik intenciója a legjobb volt: helyhez kell szoktatni a drótosokat, foglalkoztatni kell egy nagy üzemben őket, hogy ott készítsék a háztartásban nélkülözhetetlen zet körül. A gyár fizetésképtelenséget jelentett a trencséui törvényszéken és büníenyitő eljárás is indult meg a vezetőség ellen, mely azonban kimosta magát és a bíróság bizonyíték hijján fölmentette a csalárd bukás vádja alól. Dsavik, az egyik direktor, az alapító öccse, magához vette a szövetkezet * Prága, április 13. A „Baden-Baden“ fedélzetéről a következő rádiójelentés érkezett: Elhagytuk Ligard-Pointot, Anglia legnyugatibb csúcsát, s azóta az Atlanti-Óceánon járunk. A rotorokat már előzőén, a La Manche- csatornában is fokozatosan használatba vettük, s azt tapasztaltuk, hogy a rotorok enyhe szélben is nyolcvan fordulatot tesznek percenként Amint kiértünk az óceánra, a rotorhajó mingyárt megmutatta, hogy mi az előnye a gőzhajók felett Mikor Pylmouthot elhagytuk, meglehetős északnyugati szél korbácsolta fel a tengert, zuhogó esőben. pénztárában talált utolsó vagyonkát: tizennégyezer koronát és azzal kiszökött Oroszországba. A drótosok a kormánynál újabb félmillió korona szubvencióért kopogtattak, de persze a könnyelmű gazdálkodás után süket fülekre találtak. Elég volt az első félmilliót kiüüDni az ablakon . . . Most aztán végképp megkondul a lélekharang a nagyrovnei drótosok gyára felett: ez év junius tizedikére öt hitelező sürgetésére árverést tűztek ki a gyárépületre és a berendezésre. Ilyenkor a kisebb gőzhajók lassan és bukdácsolva haladtak. A Baden-Baden kapitánya azonban Északnyugat-Nyugat felé irányította a hajót s a rotorokat percenként 105 fordulatra állította be. A hajó erre csaknem megkettőzte gyorsaságát és sokkal kevésbé bukdácsolt, mint azelőtt. A különbség ugyanaz volt, mint amit a vitorláson tapasztalunk, mikor az összes vitorlák kifeszitésével csökkentjük a hajó ingását. Azt a bukdácsolást, melyet a nyílt tengeren horgonyző hajón vagy a lassujáratu gőzösön tapasztalunk, egyszerre abbahagyta hajónk, mihelyt a rotorok forgását gyorsítottuk. Fekete hajó indult az Ördögszigetre... Háromszáznegyven fegyencet szállítottak el Franciaországból — Még mindig nem szüntették meg a „bagnot“ intézményét A rotorhajó az Óceánon Rádió-jelenté* a „Baden Baden“ fedélzetéről — A rotor-hajó jobban állja a vihart, mint a gőzhajó tárgyakat: a habverőket, tepsiket, kuglófsütőket, egérfogókat stb. Az eszme rövidesen testet öltött. Megnyerte annak néhány szlovák képviselő, szenátor pártfogását, Amerikában is gyűjtöttek e célra pénzt az ott élő szlovákoktól. A csehszlovák kormány félmillió korona szubvenciót adott és ezzel, mint főrészvényes, tagja lett a nagyrovnei drótosrészvénytársaságnak, amely egy millió korona alaptőkével 1920- ban meg is alakult. Csinos, földszintes gyárépületet emeltek a faluban és a munka csöndben, minden feltűnés nélkül megkezdődött. Sziovenszkón is mind ritkább jelenség lett a vándorló drótos. Odaát Magyarországon meg éppen kiveszett és egy szép napon Miskolc környékén megjelent az első drótos magyar . . . Egy magyar bádogos- legénynek ötlött eszébe a gondolat: felöltözött szlovák ruhába és kitűnő üzleteket csinált mint ál-drótos — szlovák . . . Két igazgatója volt a vállalatnak: Dole- zsal zsolnai lakos, aki autón járt ki a rovnei gyártelepre és az alapitó Dsavik testvér- öccse. Mintegy 40—50 drótost foglalkoztatott az üzem és a készítményeket közvetítő kereskedők utján hozták forgalomba Csehszlovákiában, sőt még Lengyelországba is szállítottak. Eleinte minden rendén ment, de rövid három év alatt a druzstvo tönkrement. 1925 júniusában kezdtek mutatkozni a bajok: elfogyott a pénz, az alaptőke lassan elúszott. Óriási hiba volt elsősorban az, hogy a kis falu távol esik a vasúttól, úgy hogy a szállítás nagy nehézségekbe ütközött. Egy ízben például a pTágai nemzetvédelmi minisztérium 40,000 darab ekrazitpléhdobozt rendelt a gyárból. Mire leszállították, megrozsdásodott, úgy hogy a minisztérium nem vette át a szállítmányt. Az igazgatók három—hatezer korona között levő havi fizetéseket húztak. Ellenőrzés a vállalatnál minimális volt, rendes könyvvezetés szintén ismeretlen fogalom volt a drótosok gyárában. A hitelezők türelmetlenkedni kezdtek. Vizsgálat indult meg és kiderült, hogy a rovnei drótos igazgatósági tagok még a szegény odatelepitett drótozó napszámosok bérét sem fizették meg. Pedig ezek a szegény, földhözragadt emberek napi tizenkét-tizennégy órát dolgoztak nyolc-tiz meg tizenkét korona napszámért. Perek légiója támadt a drótosszövetkeIgy fiatalít és szépít a Corall-créme teall-puder \ ;/ I FSÍerakat a C. S. R. • t V vészérő: Vörös Rák gyógy tár, Bratislava. Paris, április 13. „Francia Guyana — 840 fegyenc." Ez áll a „La Martiniere" nevű francia gőzhajó papirosában, amely két év óta először indult el ismét szomorú utasaival Cayenne és az ördögsziget felé, amely utóbbi hely Dreyfus kapitány révén telt szert szomorú nevezetességre. Egész Francia- országban nagy feltűnést kelt a „La Martiniere" útja, mert a nacionalisták bukása után mozgalom indult meg aziránt, hogy szüntessék meg a civilizáció szégyenét, a bagnot és Herriot kormányának gyarmatügyi minisztere ezt határozottan meg is Ígérte. Utóda azonban nem teljesítette az Ígéretei és igy történt, hogy a La Rochelle mellett levő Saint Martin de R6 szigetéről útnak indult az a „fekete hajó", amely Manón Lescaunt és Desgri- eux számozott utódait vitte a tropikus fegyenc- gyarmat poklába. Erre az „ünnepélyes" alkalomra restaurálták a „La Martiniere"-t, amelynek kajütjei abban különböznek a többi személyszállító hajó kajötjeitől, hogy láncokkal vannak felszerelve és valóságos vaskalitkák. Az utasok és a személyzet részére tízezer kilő húst és egy egész birkauyájat hajóztak be. A fe- gyencek az utón naponta kapnak húst, azonkivüli fejenként fél liter bort és egy óra hosszat sétálhatnak a fedélzeten, de géppuskák csövei előtt. Régebben gyakran tört ki lázadás a hajón. Most azonban ez lehetetlen A lázadást ugyanis gőzzel fojtják el. Amint kitör a forrongás, forró gőzt bocsátanak a kazánból a polvpszerü szerteágazó csöveken keresztül a lázadókra, akik rettenetes halállal pusztulnak el. Tudják ezt jól a fegyencek és meg sem moccannak. — A „Le Journal" Paul Erio nevű munkatársa, aki jelen volt a fegyencek elutazásánál, ezeket írja lapjában: Az egyforma szürke ruhába öltözött fegyencek közönyös arccal ültek a padokon és várták az indulást. A szállítmány parancsnoka ezeket mondta az újságírónak: — Két héttel ezelőtt tudattuk a íegyencekkel, hogy Guyanába viszik őket, de valamennyi közönyösen fogadta az értesítést és csak eat kérdezték: „Ott is kapunk bort?" Arra, hogy visszatérnek-e onnan valaha, nem is gondolnak. Amikor megadták a jelt a beszállásra, fölkerekedett a szomorú menet, mire filmoperatőrök készenlétbe helyezkedtek, de az őrség könyörtelenül elűzte őket. * Csupán egyetlenegy fegyenc hozzátartozója jött elbúcsúzni: Bronchort volt kapitány barátnője. A kapitányt zsarolásokért és csalásokért ítélték el és tányt zsarolásokért és csalásokért Ítélték el és szép szőke barátnője eljött Párisból, hogy „Isten hozzád“-ot mondjon neki. Nem beszélhettek ugyan egymással, csak jelekkel búcsúztak el. A nő zsebkendőjével intet neki, ő pedig csókot dobott feléje és szájából zihálva tört ki a kiáltás: — Merci ma chére! A hajóhidat felhúzták, egy fütty és a „La Martiniére", elindult Algír felé, ahol még 300 fegyencet vesz fel és viszi őket oda, ahonnan nincsen visszatérés. A rádióhullámok útja A rádió élvezőit bizonyára érdekelni fogja, hogy miként jutnak el a rádióállomások közlései az amatőrök felvevőkészülékeihez, melyek sokszor több száz, sót ezer kilométernyire vannak a leadóállomástól. A stúdióban felvett zenét vagy beszédet a mikrofon átalakítja elektromos árammá, s drótvezetéken eljuttatja a tulajdon- képeni leadóállomásra, hol különféle erősítő-berendezéseken keresztül felkerül az antennára, amely aztán hullámok alakjában szertesugározza a szélrózsa minden irányába. A leadóállomás tehát nem hanghullámokat, hanem elektromos hullámokat továbbit, melyeknek sebessége a fény sebességével azonos, vagyis másodpercenkint 300.000 kilométer. Ez a magyarázata annak a kissé furcsán hangzó ténynek, hogy például a londoni rádióállomás zenéjét mi ugyanabban a másodpercben halljuk, mint azok, akik történetesen a londoni állomás stúdiójában tartózkodnak. A rádióhullámok nem terjednek tova szigorú egyenes vonalban. Az akadályt megkerülik, s követik Földünk görbületét is. Nem veszik a legrövidebb utat, hanem azt. amelyen a legkevesebb akadályt kell legyőzniök. Az elektromágneses hullámok minden nem fémes anyagon, fákon, falakon keresztülhatolnak, csupán a jővezelő fémeken nem. Ezek a hullámokat elnyelik, illetve visszaverik, mint a fénysugarakat a tükrök. A hullámok terjedése nagy mértékben függ az időjárástól is. A levegőben állandóan nagy elektromos mennyiségek halmozódnak fel. s zivatarok alkalmával, — még ha távolink, akkor is — nagy feszültségkülönbségek állanak elő, melyek elektromos szikrák és villámok alakjában egyenlítődnek ki. Ilyenkor hallhatók a felvevőkészülékben azok a kellemetlen recsegések, ropogások, melyek a vételt lehetetlenné teszik. Az eddigi tapasztalatok szerint a köd hatása általában kedvező. A havazás is kedves a rádióvételnek. A legjobb azonban a vétel akkor, amikor egyenletes párás a levegő a felvevő és a leadó közötti területen. Nappal a rádióhullámok sokkal rosszabbul terjednek, mint éjjel. { A felvett jelek erőssége nappal a legkisebb, naplementével nő és a legkedvezőbb naplemente és éjfél között. Többfélekép igyekeznek e jelenséget megmagyarázni. A legvalószínűbb az, hogy a Nap ultraviola-sugarai a levegőt ionizálják, azaz vezetőképességgel ruházzák fel, s ezáltal nagy mértékben elnyelik a hullámokat, melyek ilymódon nem juthatnak el a mintegy %00 kilométer magasságban lévő Heaviside-réteghez, melyről a rugalmas ütközés szabályai szerint visszaveretnek a föld felé. Ez a réteg földünket fémből készült, gömb- tükör módjára veszi körül s hatása a legerősebben az éjjeli órákban érvényesül, amikor a napfény ultraviola sugarai a levegőt már nem teszik vezetővé, s igy a hullámok akadálytalanul jutnak el hozzá. A napsugaraknak fenemlitett ionizáló hatásának tulajdonítható továbbá, hogy a nyári hónapok alatt a rádióhullámok terjedése sokkal rosz- szabb, mint ősszel és télen. Amatőrjeink igen gyakran tapasztalhatták, hogy a felvett hullámok egyszerre csak minden ok nélkül elgyengülnek, egyidőre teljesen el is tűnnek, majd ismét újra megerősödnek, s a beszéd vagy zene ismét hallhatóvá válik. Az angol és 1926 április 14, seerda. amerikai rádiótechnikusok ezt a jelenséget fadinghatásnak nevezik. A hangerősségnek ezt a különös ingadozását szántén a Heaviside-réteggel magyarázzák. Az elektromos hullámok, melyek a leadóállomás antennájáról indulnak ki, kétféleképen terjednek tova: egyrészt a föld felületén — ezek az úgynevezett felületi hullámok, — másrészt a levegőn át, — ezek a térbeli hullámok. A felületi hullámok a talajban terjednek tova, mig a térbeli hullámok a Heaviside-réteghez jutva visszaveretnek a föld felé. A felületi és visszavert térbeli hullámok találkozásukkor egymást hol erősitik, hol gyengítik. Ez attól függ, hogy milyen fázisban találkozik a két hullám Ha hullámhegy hullámheggyel, vagy hullámvölgy hullámvölggyel találkozik, akkor egymást erősitik, ha viszont hullámhegy hullámvölggyel találkozik, úgy egymást megsemmisítik, s előáll a „fading" jelensége. Érdekes félemliteni, hogy ez a felfedezés tisztán az amatőrök érdeme. Az amatőrök kísérletei fényesen sikerültek, s értékes eredményekkel gazdagították a rádiótechnikát. Első helyen az amerikai Beinarlz-oi kell felemlítenünk, ö mutatott rá először a rövid hullámok előnyeire, melyek szerinte sokkal kevésbé vannak kitéve a légköri zavaroknak és a fading-hatásnak, mint a hosszú hullámok. A rövid hullámok főelőnye azonban az, hogy általuk rendkívül megnövelhető a leadóállomások száma. Mig 400 és 500 méter hullámhosszak között csak 15 állomás lehet működésben, addig 10 és 100 méter között nem kevesebb mint 2700 állomás létesíthető anélkül, hogy egymást működésükben zavarnák. Egyelőre tehát nem kell aggódnunk az éter telitettsége miatt. Bizonyos, 'hogy ma a rövid hullámoké a jövő. Amerikában már számos broadcaeting-állomás dolgozik 100 méteren aluli hullámokon, sőt már 10 méteren aluli hullámokon is létesültek álló- mások. Rádiótechnikusainknak és amatőrjeinknek tehát főkép ezekkel a hullámokkal kell kisérié- tezniők. Bicsérdy és a hentes — Bicsérdy úrhoz van szerencsém? — Csakis! — A bicsérdiéta Bicsérdyhez? — Hát ez miféle kérdés?! — No mert van Bicsérdy, aki nem bt- esérdista és van bicsérdista, aki nem Bi- csérdy. — Talán megmondaná végre, hogy ot kicsoda. — Én Szmarodik János vagyok. — A hentes? •— Csakis. — Maga járt deputációban, hogy ai orvosok üldözzék a bicsérdistákat? — Én is benne voltam a deputációban. — Pedig magának se ártana, ha nehány kilót leadna a hasából. — Hiszen éppen ezért akarom, hogy az orvosok tegyenek valamit a bicsérdisták ellen. —■ Éppen ezért? Hogy érti ezt? — Uram, én bicsérdista vagyok és azóta hízok, amióta a maga módszere szerint élek. — Ne beszéljen ilyeneket! Maga mindennap két kiló kolbászt eszik meg. — Úgy van, uram, és mégis hízok. — Mégis?! Hát sovdnyodni akar két Mid kolbásztól? — Ha a bicsérdizmus nem svindli, akkor nekem olyannak kéne lennem, mint az ujjam- nak. "• —-Úgy látom, akkor is elég kövér lenne. — Jó, jó, de az ujjamnak is soványabbnak kéne lenni. És ezért mondom, hogy az egész bicsérdizmus svindli. — Ne egyék két kiló kolbászt naponta. Zöldséggel éljen, zöldséggel. — Azzal élek, uram. í — És a két kiló kolbász? — Az két kiló kolbász. — Az két kiló hús. — Kedves Bicsérdy ur, én megeszem két kiló kolbászt, de az ember megehel öt kiló kolbászt is és mégse eszik meg egy gramm húst se. — Hogy mondhat ilyet? — Úgy látom, maga még sose evett a Szmarodik-féle hentesáru gyár kolbászaiból. — Ebben igaza lehet. — És ezért nem is tudja, hogy én, Szmarodik János igazi bicsérdista vagyok. — Csakugyan? — Egy gramm hús sincs az én kolbászomban. — És mit akar ezek után? — Azt, hogy ne prédikáljon a kolbász ellen, mert egy igazi bicsérdista nem prédikál a bicsérdizmus ellen. — Becsületszavára mondja, hogy egy gramm hús sincs a kolbászaiban? — Igen, a legszentebb becsületszavamra mondom,. — Köszönöm, kedves Szmarodik ur. Többé nem essem a maga kolbászaiból. Lynkeuss. m *
