Prágai Magyar Hirlap, 1926. március (5. évfolyam, 50-75 / 1088-1113. szám)
1926-03-24 / 69. (1107.) szám
1926 március 21, szerda. ^RVGAiAAaG^AR-HIRLAE 5 vasai:. Mindig úgy emlékszem rá vissza, amint súlyos keze megcirógatja kócos gyermekfejemet. Szuggesztiv erejű voU mindig, nem tartom különösnek, hogy most ezren, meg ezren esküsznek a nevére. Be valahogy büszkébb lennék a szülőhazámra, ha az emberiség valami nagy eszme hirdetőjének, vagy vértanújának tisztelné a székely Bicsórdyt, mint egy extravagáns szekta megalapítójának. Felscher is iskolát csinált, pedig nincs undorítóbb, mint egy Felscher- módszer szerint kérődző étkező ember. A hasnak apostolai vették át a szív és ész apostolainak szerepét. Vécsey Zoltán. Meghalt az utolsó lázadó hajdú A bukaresti déli korzó nagyon üres lett. Nemcsak nekünk — ötvenesztendős fiataloknak, — “hanem a sir szélén tántorgó legöregebb benszü- lötteknek is, mert nincs olyan ember Bukarestben, aki az öreg Lintia Jón nélkül láthatta volna valaha Bukarest főutcáját, a Calea Vicloriei-1 a déli korzó hullámzása idején. János bácsi meg a XVIII. században született és 127-ik életévét betöltve szállt ma sírba. Ijesztő hosszú életpálya és ebből nyolcvanhét esztendőt Bukarestben élt le. Mozgó múzeumi báb lett már belőle, akihez tanítók és tanárok isko- lagycrek-csoportokat vezettek,' hogy bemutassák rajta vagy róla, milyen volt egy kiveszett emberfaj, melynek már nevét is csak ő tartotta fenn: a ..szurudzsu". Mert János bácsi foglalkozását tekintve, az utolsó százöt esztendőben szurudzsu volt. Jelent pedig ez a török szó a lovakkal foglalkozó olyan urasági alkalmazottat, aki nem lovász, de nem is kocsis. Szóval: szurudzsu. Foglalkozása abból állt, amikor még divatban volt, hogy cifra, sallangos ruhájában repítette a bojárok és a fejedelem kocsiját uttalan utakon, torony irányában. De nem bakról hajtott, hanem a nyolc ló közül a hátsó rudasnak a hátán ült, csak úgy szőrén és rövidnyelü, hosszú, bogosvégü szijkari- kásával kormányozta a négyenkint egymásmellé fogott szilaj paripákat. A kocsis a bakon ül és „vizitiu“-nak hivják. Ez a szó a magyar „veztő"- ből származik, tehát olyan időkre mutat vissza, amikor még a kocsis zabolaszijnál fogva vezette a lovakat. Szurudzsut csak a fejedelem és a pontos jegyzékbefoglalt 9 közjogi méltóságot betöltő nagybojárok tarthattak. Egyenruhájukra a mai nemzedék már nem is emlékeznék, ha Lintia bácsi 'haláláig nem viselte volna. Alit az egyenruha tollaskalpagból, sujtásokkal telerakott, hosszú, sárga és piros darabokból varrt bőrkabátból, feszes bőrnadrágból, mely a lábszáron fel volt hasítva és bojtos szíjakkal kicafrangozva; végződött pedig egy pár sárga bőrbocskorban. A bocskor felkunkorodó orrán rézcsörgő, ugyancsak csörgő a nadrághasitékokon is. Kiegészítette pedig el- maradhatatlanul a hatalmi jelvény, a karikábacsa- vart, hosszú ostor, melyet vállán átvetve viselt nyolcvanhótesztendőn keresztül Lintia bácsi, valószínűleg vele is bált, legalább is enélkül soha emberfia nem látta. Irni-olvasni az öreg nem tudott, s a világ eseményeiről így csak hallomásból értesülvén, meglehetős önkényesen alkotott magának képet az uj korszakról. Uj korszaknak tekintette az utolsó hatvan esztendőt, mikor Cuza fejedelem kiűzetése után a német Károly hohenzollerni herceget választotta meg az egyesült Románia fejedelemmé. Lintia bácsi már mint tekintélyes Udvari ember és az ország első szurudzsuja várta a Duna partján a hajóval megérkező uralkodót és röpítette a székvárosba. Utána hosszú kocsisor, melynek minden fogatát egy-egy szurudzsu hajszolta. Alikor még volt egynéhány ebből a műfajból. Életének ezt az emlékezetes napját állandóan elemlegette. János bácsi erdélyi ember volt, Szászváros környékén született. Hunyadmegvében volt a Mara-családnál kocsis, de valami lányhistóriába keveredett, s kimenekült a Havasalföldre. Itt beállt egy zárdába barátnak, de csakhamar kiütött a Vladimirescu Tudor-féle hajdulázadás, s ő beállt a felkelőseregbe. A lázadást árulással leverték, Tudort kivégezték hajdúi pedig bujdosásnak adták fejüket. Az ifjú Lintia Jón igy bujdosott, amíg valami bojár-udvarba bekerült elébb kocsisnak, aztán a szurudzsui méltóságra emelkedett. Innen már csak egy lépés volt a legmagasabb udvari állásig: Stirbey Barbu fejedelem valahol megismerkedett vele és udvari szurudzsujának tette meg. Ez volt 1839-ben. Az öreg azóta megszakítás nélkül az udvarnál szolgált. Amíg vasutak nem voltak, ő hordozta körül az országban Károly fejedelmet, majd királyt a hántatlan fatörzsekből összeállított utakon a sártenger felett. Százesztendős korától fogva nem engedték a bakra, hanem megkapta az udvari Istálló felügyeletét. Károly király halála után nyugdíjazták, s megtakaritott kis pénzén megvett egy házikót valamelyik külvárosban, ott éldegélt azóta egyes egyedül. Családja sohasem volt, még kalandjairól sem beszélt soha, pedig a mai bukaresti bennszülöttek nagyanyja! sok sikeréről tudtak előkelőbb körökből is. Az öreg szurudzsu azonban diszkrét maradt holta napjáig. Legutolsó kétesztendejét nagyon megrontotta Bicsérdy mester fellépése. Az öreg semmi jót nem jósolt az ilyen világnak, amely bor és cujka helyett narancslevet szopogat e a jő savanyu to- kányt száműzi. A világ forog tovább, Bicsérdy mester tanítása egyre több hívet szerez, a vén szurudzsu azonban tegnapelőtt reggelre elszuny- nyadt csendejen. Igaza is van. Ilyen világban igazán nem érdemes százhuszonhét esztendőnél tovább élni. Útban a büntetőjog reformja Halálos ítélet csak ostromállapot idején — Magzatelhajtás egészségügyi és szociális okokból — A homoszexualitás nem lesz büntetendő cselekmény Prága, március 23. Már röviden megírtuk, hogy a büntetőtörvénykönyv reformjával kapcsolatban halálos Ítéletek csakis az ostromállapot idejében történt bűntettekért hozhatók. Egy kőnyomatos jelentése szerint szombaton elkészült az uj csehszlovák büntetőtörvény javaslata. A javaslat számos forradalminak mondható újítást tartalmaz és úgyszólván teljesen eltér az eddigi elvektől. A leendő büntetötörvónykönyv elvileg nem ismeri el a halálo3 ítéletek jogosultságát, csak kivételképpen hagyja meg a halálbüntetést az ostromállapot idejére. A halálbüntetést minden esetben fegyházzal helyettesíti és pedig nem mindig életfogytig tartó fegyházbüntetéssel. A brünni jogásrkongresszus határozatai alapján rendezi a javaslat a régi büntetőtörvénykönyv 144—147. §-ait, amelyek a magzatelhajtásra vonatkoznak. A javaslat szerint a magzatelhajtás orvosi, szociális, vagy eugeni- kus okokból megengedhető. A 129. §, amely a homoszexualitásra vonatkozik, ugyancsak megváltozik. Az uj szöveg szerint két egynemű személy közötti viszony csak akkor büntetendő, hogyha a 125. § ténye, azaz erőszakos megbecsteleni- tés áll fönn, vagy más büntetendő cselekmény- nycl kapcsolatos. (Pl. csábítás, a közerkölcsök megsértése stb.) A nyomtatott javaslat e napokban már könyvpiacra is kerül. Bizonyos, hogy az erősen szovjetizü javaslat sok ellenvéleményt fog kiváltani és erős kritikán és lényeges módosításokon megy addig keresztül, amig törvény lesz belőle. Két újabb halálos áldozata van a prágai katonai lőszerrobbanásnak Egy piheni lap szenzációs leleplezései -— A hatóságok eltitkolták, hogy a lőszerrobbanás négy halált okozott — Két súlyosan sebesült a kórházban bele pusztult sérüléseibe — Még a múlt héten titokban temették el őket Prága, március 23. A prágai Trahlárska-uteai katasztrofális katonai munlriőszállítmány fel robbanásának, mint ismeretes, széleskörű visszhangja támadt az egész középeurópai sajtóban. Nagyon természetes, hogy ez az erő® visszhang semmiképpen sem volt kedves a hatóságoknak és éppen ezért minden lehetőt elkövettek, hogy a borzalmas katasztrófa okozta felháborodást minél gyorsabban nyugodt vágányokba tereljék és elsimíts ák. Napok óta nem is foglalkozott a 6ajtő a lőszerrobbanás 'katasztrófájával. A szerencsétlenség okául „vis major“-t megállapító vizsgálat mentesítette ugyan az államot a kártérítéstől, azonban a minisztériumok sietve kijelentették, hogy anyagi támogatásban részesítik a károsultakat... S t r i b r n y nemzetvédelmi miniszter a legelsők között buzgőlkodott a közhangulat lecsillapításában- Beszüntette a köztársasági elnök születésnapjára tervezett katonai parádékat is és az interpellációkra adott válaszában kijelentette annakidején, hogy a sebesültek állapota nem életveszélyes és máris valamonynyien túl vannak a sef>14zoi» Annál megdöbbentőbben csapott le most a bomba a pilseni Nova Dóba esti kiadásának jelen-j tése folytán. A Nova Dóba jelentése szerint a Truhlárska- utcai katonai lőszerrobbanás újabb két áldozatot követelt a súlyosan sebesültek közül, a két szerencsétlen halálát azonban a hatóságok mindmáig eltitkolják. A lap értesülése szerint a két uj áldozatot már a múlt héten felboncolták és eltemették. Az egyik Cserny Ottokár 58 éves férfi, aki még a múlt kedden meghalt. A csütörtöki boncolás megállapította, hegy a halált súlyos fejsérülései okozták. A másik Hovorka Antal állami főtisztviselő, aki csütörtökön belehalt súlyos égési sebeibe. A lap a birt — mint írja —• megbízható forrásból vette. A kórházi és rendőrhatóságok a lap érdeklődésére minden felvilágosítást megtagadtak. A lap követeli, hogy adjanak felvilágosítást, hogy a két áldozat ha- < lálát miért titkolták el? A leleplezés általános szenzációt kelt, mert a prágai lapokban sem jelent meg egy sor sem a kért újabb áldozat haláláról. Harc a csempészek ellen a szepesi és máramarosi határon Kassa, március 23. Hónapok óta élénk küzdelmet folytat a csendőrség és pénzügyőrség a szlovenszkói és ruszmszkói határokon a külömböző csempészek ellen. Különösen a szepességi lengyel határon és Iíuszinszkóban, a mara narosi hegyek közt j!r. A a csendőr-ég nagyobb sza- tc'su csemp^sziizchitekio. Már eddig is sok lehutóztatá; történt $ igen nagy mennyiségű árut foglaltak le. Egyes vidékeken egész falvak lakossága foglalkozott csempészéssel, amíg a csendőrségnek sikerült az üzelmeket leleplezni. Huszt környékén ma is tele vannak még a falvak csempészekkel. Számos áldozata is volt már a csempészésnek. Többször előformult, hogy a csendőrséggel harcba szállottak, mire sortüzet adtak le rájuk. A szepesi határon A Tátrában s a szepesi hegyek közt olyan ut vezet átláthatatlan, sürü erdőkön át Lengyelország felé, melyeken hónapokon keresztül alig jár ember. Ezeken az utakon járnak át a két ország csempészei. Főként lovakat, marhákat hoznak Lengyelországból, ahol olcsóbban veszik meg s itt drágábban tudják eladni. Fényes nappal kelnek át állatszállítmányukkal a hegyeken, aztán a lejtős vidékekre érve az erdők sűrűjének védelmében bevárják az éjszakát s igy mennek be a szepesi falvakba, ahonnan könnyű az ut tovább az ország belsejébe. A határrendörség most kettőzött őrséggel ügyel föl a határra s több csempésztársaságot sikerült is elfognia, akik ellen a hatóságok megindították az eljárást, a csempészett állatokat pedig a kincstár javára elkobozták. Legutóbb egy ilyen társaság formálisan harcba keveredett a határrendőrökkel. Mindkét oldalról sortüzet adtak le egymásra. Két csempész súlyosan megsebesült, ezeket elfogták s bekísérték az ügyészség fogházába, a többiek pedig elmenekültek. Ez a társaság lovakat hozott át a határon, de az egész szállítmány a csendőrség kezére került. Szinte hétről-hétre fordulnak elő hasonló esetek. ^.uszinszkóban elsősorban a szeszcsempészés dominál. Romániában ugyanis olcsón lehet hozzájutni a szeszhez, úgy hogy onnan valóságos szervezett társaságok hozzák be az országba a szeszt Alig múlik el nap anélkül, hogy a határon szolgálatot teljesítő csendőrök és pénzügyőrök nem fognának el csempésztársaságokat Minden nap újabb és újabb hírek érkeznek Husztról szeszcsempészek leleplezéséről. A máramarosi hegyek közt az utóbbi időben igen sok esetben halálos üldozatai is voltak már a szesz- csempészetnek. Legutóbb egy Huszt melletti faluból való favágót találtak holtan a máramarosi erdőkben. Ugyanakkor a favágó anyja intelligens emberre valló Írással irt levelet kapott, mely- ban fia közölte vele, hogy Romániában van s nagyon jó munkát kapott. A rendőri nyomozás során megállapították, hogy a titokzatos körülmények közt meggyilkolt favágó a csempészés áldozata. A legszigorúbban folytatták a nyomozást, annak megállapítására is, ki irta a levelet a meggyilkolt favágó anyjának. Valószínű, hogy az ismeretlen levélírónak a nyomozó hatóságok félrevezetése volt a célja. Súlyos gyanuokok merüllek fel két pénzügyőr ellen, akikkel szemben szintén megindították a vizsgálatot. A máramarosi szeszcsempészés nagy károkat okozott eddig is a kincstárnak. A rendőrség és a pénzügyőrség most erélyesen lép föl a falvak lakosai közt megszervezett csempésztársaságok ellen. PALAIS DE DANSE Praha II., Myslikova ul. 31. Telefon 43838. Bar. Tabarln. Újonnan berendezett elsőrangú mulatóhely. Miisor. Tánc. Március 24 Szerda ElifiS Mii Hl ilMÉlI Puffy a lordok bírósága előtt London, március 23. Angliának szent állata a macska, amely nemcsak az angol házban, hanem az angol bíróságok előtt is megkülömböztetett tiszteletnek örvend. A múltkoriban Londonban igen súlyos pénzbírságra Ítéltek egy fiatalembert, akinek fokszterrierje alaposan megcibált egy macskát. Most meg Puffy esete foglalkoztatja a közvéleményt. Egy leedsi Holmes nevű úriembernek macskája átszökött a szomszédnak a portájára éa Buchle urnák galambjai között szörnyű vérengzést végzett. Tizenhárom galambot tépett össze. Buchle ur dühtől tajtókozva a bírósághoz rohant és 8 font sterilng kártérítést követelt. De a bíróság úgy találta, hogy „cats wül be cats“, a macskák mindig macskák lesznek és Buchle urat elutasították keresetével. De 6 nem olyan ember, aki ebbe az ítéletbe belenyugodott volna. A második fórumhoz apellált, de ugyanazt a végzést kapta. Buchle ur energiái minden vereséggel fokozódtak. Kikérte a galambtenyésztők szövetségének véleményét és ezzel felszerelten ment a harmadik bíróság elé, ügyének érdekében egy igazságügyi tanácsost szólított sorompóba, mig a panaszos is hasonló apparátussal vonult fel. öt bíró két napon át tanácskozott a súlyos kérdésen és arra a megállapodásra jutottak, hogy a macska nem háziállat, amelyet állandó ellenőrzés alatt lehetne tartani, nem lehet úgy, mint a kutyát, pórázon vezetni és minden cselekedetére felügyelni. A hármas negatív eredmény sem riasztotta vissza Buchle urat és a galambvédő egyesülettel együtt a legutolsó, a legfelsőbb fórumhoz folyamodott, hogy jogához jusson. És igy Anglia leg- magasabbrendü bírái, a hét magas lord, köztük Anglia lordkancellárja mond majd ítéletet a macskának a tizenhárom galamb elleni perében és akinek ideje van hozzá, könnyen kiszámíthatja, hogy az eredetileg 8 fontnyi követelés a perköltségekkel mennyire szaporodott fel. — A Prágai Magyar Hírlap húsvéti száma a csehszlovákiai magyar újságírás reprezentatív lapja lesz. Szlovenszkó és Ruszinsz- kó magyar közéletének legjelentékenyebb tényezői, politikusaink, közgazdáink, költőink, Íróink szólalnak meg hasábjainkon s a magyar társadalom minden rétegének élvezetes és hasznos olvasmánya lesz ez a már terjedelmében is imponáló ünnepi lapunk. Felhívjuk munkatársainkat, hogy a húsvéti számra szánt kéziratukat haladéktalanul juttassák szerkesztőségünkbe.- Léva uj elöljárósága működésben. Tudósítónk jelenti: A múlt héten megválasztott városi vezetőség már átvette a hivatalt, és hozzákezdett a munkához. A legközelebbi tanácsülésre a városi székház egyemeletes épületének egy emelettel való fölemelését tűzték ki megbeszélésre. Ugyanakkor tárgyalásra került az uj vágóhíd építése is. Mint értesülünk, a magyar nemzeti párt a Léván felállítandó magyarnyelvű gimnázium ügyét is rövidesen a városi közgyűlés elé terjeszti. — Orvosi hir. MUDr. Ungár László ta- nulmányutját befejezve, rendelését néhai dr. Adriányi János rendelőjében Dobsinán megkezdte. — Katolikus egyházi tanácsválasztás Gölnicbányán. Tudósítónk jelenti: A gölnic- bányai róm. kát. egyházközségben e napokban választották meg az egyházi tanács tagjait. Elnök Znak Rezső plébános, alelnök Pacsay József. Tanácstagok: Dlugolinszky Tibor, Bernáth József, Brutovszky Ferenc, Sauer János, Réíháty Jakab, Vaskovics Ferenc, Nemcsak Pál, Krupár Mihály és Kar.ch- nyák Mihályné lettek. — Megőrült, mert üzletét elárverezték. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Salgő Ernő Király-utcai kereskedőnél ma délelőtt hatósági árverést tartottak. A kereskedő az árverés közben őrüűtségi rohamot kapott. Megtámadta a végrehajtót és a rendőröket, úgy, hogy kényszer- zubbonyban kellett az Angyalföldre szállítani. — Tilos Budapesten a Körbe-körbe. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A főváros tanácsa azzal a felhívással fordult a Belvárosi Színház igazgatóságához, hogy Schnitzler Arthur darabjának, a Körbe-körbe-nek (Reigen) bemutatásátél tartózkodjék, különben a színház játékengedélyét megvonják. A tanács végzése szerint a közismert darab tárgya és tendenciája a közerkülesbe ütközik.