Prágai Magyar Hirlap, 1926. március (5. évfolyam, 50-75 / 1088-1113. szám)

1926-03-14 / 61. (1099.) szám

10

1926 márefus 14, vasárnap.

Terézia leánya letartóztatását, mert az s erkölcstelen életet élA budai tanács erre átirt a kassai hatósághoz és aktáját „bűnügyben” (in causa cri- minali) jelzéssel látta el- A három vádlottat erre mint közönséges gonosztevőket hurcolták végig a todruegek a<. uk.-a gunykocajától kisérve és börtönbe vetették. Azok kétség- beesetten fordultak magas pártfogójukhoz: gr. Csáky Antal főispánhoz, aki meg is tette a kellő lépéseket a városnál. Az azonban védi a maga álláspontját Nem tehetett máskép, „bűnügyben” igy hangzott a budai leirat jelzése.

Utána járva a dolognak, kisült kó-öbb, bogy a budai tanács csak azért alkalmazta ezt a jelzést, mert ezer esetben a posta gyorsabban továbbítja az akti?1 és ami a fő: díjmentesen!

Egvelőre azonban Csáky kétszeri közbenjárásának meg iett az eredménye. A három vádlottat öt nap múlva ide g,leneséit szabadlábra hely4'tét Annál is inkább, miután kiderült, hogy a legmagasabb belyokrői, a Palatínustól, Erdély he Ívta: lej átöl vannak tisztességes életmódjukat bizonyító u n. útleveleik.

Bodenburgék újra szabadok voltak tehát, sőt még játszaniok is szabad volt De a kapukat azért biztonság kedvéért állandóan őriztették, nehogy a színészek eltávozhassanak a városból. A vádló u. i. bejélentette érkezését és a végleges döntést akkorra halasztották. Bodenburg azonban egyre késett Ismételten jövetelre szólították föl; végre is junius elejére ígérte jöttét

Közben azonban majdnem megint baj támadt A budai hatóság u. i. junius elején kijelentette, hogy az útlevelek nem szolgálnak feltétlen bizonyítékául annak, hogy a színészek tényleg tisztességes és erkölcsös életmódot folytattak. Mert midőn megidézték annak a háznak a tulajdonosát amelyben ő Budán előadásaikat tartották, az kijelentette, hogy ő azon egyéneket feltűnően gyanús életmódjuk miatt Isten büntetésétől való félelmében házából kiutasította.

Ki tudja hová fejlődött volna a dolog, ha a junius közepén végre megérkező Bodenburg egy váratlan fordulattal véget nem vet az egésznek.

A megérkező Bodenburgot u. i. azonnal letartóztatták és a katonai parancsnok elé vezették. Ennek adjutánsa barátságosan kijelentette neki, hogy aki igv jár el feleségével és leányával szemben, az megérdemli, h°gy huszonötöt húzzanak rá. A derék Bodenburgo erre úgy kilelte a félelem, hogy vádját visszavonta és aláirt egy nyilatkozatot, mely szerint nejét, leányát és Andrascht csak bosszúból támadta meg és bocsánatot kér tőlük a miért a becsületükben gázolt és a jó hírnevüknek ártott. Állítólag egy Czigl nevű bécsi ember biztatta fel, kitől Bodenburgné annak idején leánya kezét megtagadta.

Mi volt igaz a dologból, mi nem — soha se derült ki. Az igaz, hogy nem is kutatta senki. Az ügyet elintézeítuek tekintették és a három vádlottat végleg sazbadon böcsáj- tották.

Bodenburgnénak természetesen esze ágában sem volt előadásait folytatni. Alig várta, hogy Istenhozzádot mondhasson a kapufélfának és hátat fordíthasson a városnak, ahol olyan keservessé tették számára különben is nehéz éleiét. Az első rendszeres darabokat játszó színtársulat eltávozott anélkül, hogy működése meghozhatta volna gyümölcseit és bogy a város tudatára ébredt volna annak, mit veszített.

Kassát pedig az eset után messzire elkerülte minden vándorszínész társaság. Tizenkét évnek kell eltelni, mig Thalia vándorló papjai ismét feléje fordítják a szekerük rud- ját ,

Kvapil Jaroslav

a cseh és magyar színházi kultúra közeledéséről

A cseh-magyar kulturális közeledés érdekében bármikor Faragó rendelkezésére bocsátja a színházát — Szívesen rendezné egy cSeb darab budapesti magyar bemutatóját

Reggeli ének*

Szemünk puha fészkében mint riadt fecskék verődnek össze forró és bágyadt álmok.

Az ősz elillant — e vén tolvaj, ki álnok kézzel meglopta a fáknak sötét lombját.

Haj, elűztük már az éjjel szörnyű gondját s imánk: a vállunkra ülő reggeli fény.

Dalunk; zengő zöreje a vig utcának,

piac lármája, gyárak tütülő kürtje,

gyermek kacaja, édes, mint szőlőfürtje,

bánatos trillája egy kis cselédnek,

kit a harang kongásai szivén érnek

s úgy elvágják a gazdag, dús mezőkre. v

Szerencsénket a holnap titka őrzi, mint vak tükör, sok régi, néma arcot.

Felejtsük el az ősi testvérharcot, s kezünket lóbázva, halkan fii työrészve a fal mellett, hol senki sem vesz észre, nézzük a napfényt cgv öreg koldus hátán.

B. Palotai Boris.

* A szerző „Tavaszi Áradás” c. sajtó alatt lévő kötetéből.

Találka

Irta: Juhász Árpád.

Gyönge kis szél bujt a rácsos ablakok alá s ingatta magát az apró házak közt, mint egy boldog asszony a hintán. Édes melegség szállt a sarjadó füvekből, a zöld vetésbe fakadó földek felöl.

A férfi széttárta karjait és nevetett.

— Tavasz van, bolond áorilis. Látja, kedves, a föld élete újra születik, minden évben újra friss és tiszta. Csak mi öregszünk minden esztendőben s úgy állunk itt egymás mellett, mint az elmúlt évek két csúnya sírköve.

Az asszony megdöbbent pillanatra. Kék szemén könnyes beszélgetés hallgatott. A(

Prága, március 13.

Prága tízegynéhány cseh színháza közül — az államiakat kivéve — egyetlen színház sem fordít annyi gondot a közönség szellemi színvonalának emelésére, mint a vinohrady-i Városi Szánház. Jaroslav Kvapil igazgató kényes Ízléssel rostálja és válogatja meg a színházában bemutatásra kerülő darabokat és — noha repertoárját úgyszólván teljesen betöltik a klasszikus és az irodalmi súlyú modern darabok — mégis telt házai vannak. Rostand „Cyrano de Bergemc”-jának egyik legutóbbi előadásán jutott eszembe, hogy megkérdezzem tőle, miért nem hoz színre magyar színdarabot, amikor magyar írók müveit Európaszerte játszák.

Másnap fölkerestem. Kvapil igazgató, kultusz- minisztériumi osztályfőnök, soron kívül fogadott és annak ellenére, hogy még számos látogatója várta, lekötelező udvariassággal állott rendelkezésemre, hangsúlyozva abbeli örömét, hogy magyar újságírónak rendelkezésére állhat.

— Kérem, ne vádoljon elfogultsággal — mondotta — és főleg ne keressen politikát abban, hogy az utóbbi időben nem látott magyar darabot a színházamban. Nagyon szívesen mutatnék be irodalmi értékű magyar színdarabokat, de az utóbbi időben nem találtam ilyet. Azután még egy nehézség van: fordítóink és Íróink közül vajmi kevesen beszélnek magyarul, miért is a magyar darabokat többnyire csak másodkézből, német fordításból ismerjük meg. Végtelenül hálás leszek önnek, ha fölhívja figyelmemet egyik-másik magyar újdonságra, melyet igazán szívesen mutatnék be a cseh közönségnek. Higyje el, nagy tisztelője vagyok a magyar szinházi kultúrának és nem egy előadást néztem meg Budapesten a Nemzeti, a Magyar és a Vígszínházban.

— Tudom, hogy a prágainál csak a budapesti Shakespeare-kultusz nagyobb és nálam csak Hevesi igazgató játszatja gyakrabban e halhatatlan angol költő örökszép alkotásait.

— Ismerem a sziovenszkói magyar színészetet is. Elismerem annak magas színvonalú művészetét és teljes mértékben értékelni tudom azt a munkát, amelyet Faragó

férfi rögtön észrevette, megérezte s már simogatta is szép, békítő szavakkal.

— Ostoba vagyok, kedves. Bocsásson meg. Mást akartam mondani, de néha elcsuk- lanak a szavaim, akár a rosszul lenveit étel. Maga ma szebb, Marianne, mint máskor.

Idegesen jött föl az asszonyból a kérdés:

— Miért nevetett?

— Nevettem? — csodálkozott a férfi. — Észre se vettem. Talán nem is nevetés volt, csak annak látszott— Nem akarom, hogy igy nevessen. Érti? Nem akarom, hogy igy...

— Bocsásson meg.

A völgyben zöld gesztenvefák közt guggolt a város. Egy nagy ásatással el lehetett volna nvelni az egészet. Fönt a bepv^n fenyők végtelen templomos áhitata sötétlett.

A város kertiéin túl, a fenyőerdő alatti kis tisztáson álltak. Az a°szonv most odasi- muit a férfihez, fölgerjedő borzongással, a kezük összeért és nagy, néma játékba kezdett. Szeretsz? — kérdezték az asszony uüai. A férfiujjnk pedig mély tenorral felelték: nagyon, nagyon.

— Olvan jó most.

— Jó. Jó.

— Ha nem kellene soha visszamenni.

— Soha. soha.

Elrévedtek a zöld tengeren, amit félénken, apró kezekkel dagasztott kis szél. Aztán az asszony egyszerre hangosan felkacagott

— Nevessünk, játszunk.

És kergetőzfek. az erdő felé. A férfi el- elknnta a menekülő asszonyt, megcsókolta és uira eleresztette. Az asszony megint tovább futott, a férfi újra kergette. Nevetve, boldogan szaladtak, szájukon csendít az öröm. Az erdőben megálltak, kifulladva borultak ö°sze.

— Jaj, de jő .,.

— Kedves — húzta macához a férfi és mindnk'rtten lihegtek a fűtáriől.

— füvének voltunk, mint két kis suhanc.

A férfi megcsókolta.

igazgató fejt ki a kulturális közeledés terén. A cseh és a magyar nemzetnek még kell értenie és meg keli találnia egymást. Egymásra utalt szomszédok vagyunk. Ezt a megértést pedig legjobban kulturális téren lehet és kell előkészíteni.

— Faragó igazgató megtette a kezdeményező első lépést. Prágai vendégszereplése nagy erkölcsi sikert eredményezett a magyar művészeknek, de a vendégszereplés, értesülésem szerint, deficittel végződött. Ennek oka, nézetem szerint, az is lehetett, hogy nyáron és a várostól messzire eső másodrendű színházban játszottak. Ha Faragó igazgató megismételni óhajtja prágai vendégszereplését, akkor éppen annak politikai jelentőségére való tekintettel készséggel bocsátom rendelkezésére bármikor a színházamat, melyben máskülönben sohasem kerül színre operett.

— Nézetem szerint a sziovenszkói magyarság érdekében mindent meg kell tennünk, hogy magyar polgártársaink jól érezzék magukat a csehszlovák köztársaságban és állami hovatartozandóságukat ugyanazzal a büszkeséggel nevezzék meg, mint amilyen büszkén mondotta egykor a római polgár: „Cívis romanus sum.”

— Át tudom érezni és méltányolni tudom az anyaországtól és fajtestvéreiktől elszakított magyarok fájdalmát és éppen ezért mindent el kell követnünk, hogy magyarjainkat kulturális téren kárpótoljuk azért a veszteségért, ami őket . érte,

— De hagyjuk a politikát!. Legutóbb lent jártam ‘Kovák volt miniszter társaságában Szlovenszkón, ahol személyesen győződtem meg a magyar nép lojalitásáról. A hadügyminiszterek ismételten megállapítják, hogy a magyar kitűnő katona. Miért ne élnénk békességben és barátságban a magyarokkal? Miért ne jönne el a lelkek igazi békéje?

— Ez a szerencsétlen frankbotrány —

sajnos — ismét elmérgesitette a helyzetet. De azt hiszem, Benes se veszi olyan komolyan az ügyet, mint ahogy az látszik; hiszen másnapra mindig visszaszivja előző napi kirohanásait.

— Majd ha elmúlik a zivatar, akkor ismét előveszem a cseh-magyaT kulturális kapcsolat kimélyitésére . vonatkozó terveimet, melyek között szerepel az is, hogy Budapesten én magam rendezem egy cseh darab magyar bemutatóját.

Schubert kisasszony, Kvapil titkárnője, jött be. Valamit jelentett. Á fülemben még ott zsongtak Jaroslav Kvapil páratlanul érdekes, szép szavai a magyar kultúra sziovenszkói jövőjéről, a lelkeit békéjéről... Mily szép lenne, ha mindez valóra válna...

Mintegy álomból felriadva pillantottam az órára. Dél volt. Nem tartottam ildomosnak e nagy elfog! altságu ember idejét továbbra is igénybevenni. Kvapil melegen megrázta a kezem. A._viszontlátásra-----mondotta — és ha találkozik Faragó

direktorral,. adja át neki szívélyes üdvözletem. A megbízatásnak, ime, eleget teszek. T. L.

Körtánc

Egvek vagyunk mi valahányan,

Rabságunk lánca zeng utánunk.

Ma te, holnap én, vagy ő Szabadul ki a nagy Semmibe S ha jő a hajnal, újra mienk A fájdalmaknak örök tánca.

Mimiig körbe... ki elesik e bús játékon, Félrevert szívvel, némán tűr.

Mert szó vagy hüs kéz e sebekre nincsen. Felettünk lebeg a puszta Ür, <

És néha, néha Isten.

fiz irodalom országútiján

Gábriellé D’Annünzio egv uj regényen dolgozik, melynek főhőse Mussolini lesz.

'• ’ • ‘ :

Josef Delteil a „Nouvelle Revue Francaise"- ben nagy Jeán D’Arc-tanulmányt irt, melyben a franciák nenizeti hősnőjének emberi szeretet- reméltőságát és nagyszerűségét tárja fel.

; -•■'■' v ; ? : “ * ; , ''' ;■ /'■

nasénklever most fejezte be „Gyilkosság* \ cithii nj drámáját, amelynek alaptémája az, hogy . vájjon van-e különbség a tényleg elkövetett és csupán gondolatban elkövetett gyilkosság között.

— Mennyi csönd fér el egy szóban és mennyi szó egy percnyi csöndben! — gondolta az asszony.

A férfi mosolyogva fordult feléje és megszorította a bosszú, finom női újlakat. A Drázus-patakhoz értek. A viz tékozló lelkesedéssel sietett a meddő céltalanságba.

— Itt el fogunk szénen válni. Egyedül megvek haza, nem akarom, hogy valaki meglásson macával.

— A Csucsomi-utcán még lekisérliet- ném.

— Nem, nem. Isten mentsA férfi sokáig nézett utána, az asszony is párszor visszafordult, búcsút integetve. Aztán az első kanvarulatnál eltűnt. Megszánó* rázta lépteit s össze-vissza gurba utcákon tört hazafelé A kaput gvórsan húzta be maga után, kis táskájából előkotorta a lakáskulcsot. Kabátiát, kalapiát előbb ledobta az ágyra, átöltözött házi ruháiéba, majd mindent szépen belerakott a szekrénvbe. A korújában percek alatt tüzet gyűjtött, vizet tett fel teának s csak akkor ült le. Kézimunkát 1 ártott a kezében, mintha egész déhitán itt dolgozott volna. K^knrnes gondolatok ringják. Egv titokban eieitett csők emlékét cs’kb-n- doztn vissza. Mooslvpott. Valahogv szétbWa magát egv, végtelen öleié0 elé. boldog odaadással. fűszeres, boTvbos lélekkel. És a délutáni kis dalt dúdolta. Mpgnyuitózott benne.

Kopogtak’ az aitón. Az asszonv v’kán még énekelt a mosoly. Fordított a kulcson. A féri Jött. sugarasan, jókedvűen. Megölelte a feleségét..

Az asszonyból hirtelen kiesett ni v^n. A tea elnvuM. idnges. ro°°z vonásokká görbült a mosoly szája széléről.

— Ne. ne — hárította el magától. — Hagyj békén.

— Ml balod van. kis fiam? .

— Fái a felem. E~é°z nap itt ülök és gyötör a fein-firecern. Ne bánts.

A féri saipádkozva simogatta.

—- Pzegépv kts asszobv.

Szerelt0 vpino m° AY*eőpelpÍ Mé'Te'T'’.SZOp merrSiraogatta:. A tea főni kezdett a tűzhelyen. j

— Szeretsz igy játszani? — kérdezte az asszony.

A férfi leteritette kabátját a fűre. Lehe- veredtek. A nap fiatal sugarakkal bódult lá- j baik elé. Régi dalok villantak az asszony | eszébe, amit az anyja énekelt, régen. Tőle tanulta, el is felejtette s most egyszerre valahonnan előbujtak. Édes, meleg kis hangokon dudorászta bele a csillogó napsütésbe.

Aztán feltámaszkodott jobb karjára és másik kezével megsimogatta a férfi arcát.

— Te! — mondta és a hang valahonnan messziről jött belőle ...

Egy nyúl szökött át a tisztáson. A fák közül jött, nagy ugrásokkal, nyomában a párja- Perc alatt tovatűntek a kertek felé.

— Nvul aki

— Milyen édesek!

ők is felugrottak s elkezdtek kergetőzni, mint a nyíllak. Nagy ugrásokkal szöktek fáktól fáig, csak az asszonynak ment kissé nehezen az ugrás a szűk szoknyában.

Az asszony hamar kifáradt. Megállt bágyadt szomorúsággal. Engedte, hogy a férfi megölelje.

— Üljünk le.

A fűben egvmósra mosolyogtak. A kezük összesimult, játékos, szótalan beszélgetésre. Sokáig ültek igy némán, mégis tudták, mit mondanak hang nélkül.

Hűvös szél bodrozott az erdőből. Az asz- szony megreszketett.

— Fázik?

Nem, nem — mentegetőzött. — Miért?

— Megremegett.

— Dehogy, nem.

És már gvors kanyarulattal haznPQndolt- Zoltán mindiúrt jön az irodából. Vacsorát kell főzni. Nem szabad, hogy ne találjon otthon.

— Megvünk, jő?

— Már? — kérdezte a férfi.

— Igen, gyerünk.

Lassan elindultak a tisztáson át a kertek felé. öspzesimulva P'entek, kevés sZő iött ki belőlük, a férfi erős kézzel szorította ma- jgához az asszonyt.