Prágai Magyar Hirlap, 1926. február (5. évfolyam, 26-49 / 1064-1087. szám)
1926-02-28 / 49. (1087.) szám
A munkásság jövedelmi adója és a keresztényszocialisfa munkásság Pozsony, február 27. Mint ismeretes, a munkásság körében óriási elkeseredést váltott ki a pénzügyi hatóságok azon rendelkezése, hogy az elmúlt öt évre visszamenőleg most hajiják be a jövedelmi adót, még pedig olyképpen, hogy a hetibér 5%-át a vállalatok és üzemek által a bérből levonják. A keresztényszocialista szakszervezetek munkástanácsa Pozsonyban február hő 25-én megtartott ülésében foglalkozott a munkásságot ért ezen súlyos sérelemmel. A keresztényszocialista szak- szervezetek munkástanácsa tiltakozó határozatot fogadott el, amelyben élesen elítéli a jövedelmi adónak sérelmes behajtási módját, mivel ez nincs tekintettel az egyes munkás kereseti viszonyaira, esetleges munkanélküliségére, családi helyzetére, sem a mostani rossz kereseti viszonyokra, amely egyébként is alig biztosítja a megélhetést. Elhatározták továbbá, hogy éppen a sérelmes adóbehajtás, megváltoztatása érdekében a megfelelő lépéseket az illetékes fórumoknál haladéktalanul megteszik. Az országos munkásbiztositó hivatal likvidálása Prága, február 27. Március 3-án a népjóléti minisztérium épületében a szociális biztosítás végrehajtására kinevezett szlovenszkói albizottság tart ülést. Ez az albizottság a következő kérdéseket fogja tárgyalni: 1. Az országos munkásbiztositóhivatal feloszlatása következtében a betegbiztosítók szövetségének adandó teljhatalom. 2. Az országos hivatal feloszlatásának módja, vagyonának felosztása és a felosztás következtében előálló személyi kérdések elintézése. 3. Az országos hivatal felosztásához szükséges végrehajtási rendelet megszövegezése és az uj szloven- szkői biztosítópénztárak alapszabályainak megszerkesztése. Az ülésen jelen lesz a munkásbiztositó országos hivatalának egyik szakembere s valószínű, hogy a vagyonelosztásnál differenciák támadnak, mert a bizottság egyik része azon a véleményen van, hogy az összegyűjtött vagyon a szlovenszkói betegbiztositópénztárakat illeti, mig a másik része azt szeretné, hogy a vagyont egy közös gyógyintézet létesítésére használják fel. A második terv elfogadása esetén a Tátrában egy nagy tüdőbeteg- szanatóriumot építenek. Briand a német-francia barátság őszinteségéről A kés nagy namset nem találkozhat többé a harctereken — „Ha Loc^rnófi valaki lábbal tiporja, akkor az semmiesetre sem francia lesi" Párts, február 27. A kamara tegnapi ülésén a marokkói hitelek kérdésén kivül a lo- carnói szerződéselvről is szó volt. Délután hat órakor Briand miniszterelnök olyan beszédet mondott, melyet a francia parlament egyhangúan megéljenzett A karzatok sűrűn teli voltak s a diplomata páholyban ott ült Hoesch német nagykövet is. A miniszterelnökön látszott, hogy Locarnóban valódi szívügyét adja elő és egész egyéniségét arra a kártyára teszi, amelyet most véd. Hosszas bevezetés és a locarnói mii történetének elmondása után, Franciaország igazi békeszeretetéről emlékezett meg. Az utóbbi időben főleg a népszövetségi tanács kibővítésével kapcsolatban sok szó esett árról, hogy Franciaország hüllői lett Locarnóhoz. Ez teljesen alaptalan beállítást de a békét akarni nem könnyű dolog. Annakidején Ralhenau szintén közeledést keresett PArishoz, de Franciaországban nem hittek neki, otthon pedig meggyilkolták. A legértékesebb, amit Lo- carnó teremtett az, hogy a nemzetek kezdenek bízni egymásban. Németország és Franciaország őszinte megegyezése föl- tarthatatlan dolog. Nem igaz az, hogy a német nép nagy része rosszakaratú. „Két nagy nemzet vagyunk — mondta Briand — és gyakran találkoztunk már a harctereken. Az a kérdés, vájjon okvetlenül szükséges-e, hogy minden 25—30 évben találkozzunk ott? Én azt mondom: nem és soha!“ A miniszterelnök e kijelentését a ház óriási tapssal fogadta. Majd Briand tovább beszélt. A famcia nép békét akar. Ha Locar- nót valaki lábbal tiporja, akkor az semmieset- re sem francia láb lesz, de reméljük, hogy német sem. Uj idők küszöbén állunk'Ss Európát nem lehet többé büntetlenül lángbabcri- tani!’ társaságot, semmint a birodalom karjaiba lökni. Ez az álláspontja a római és a belgrádi köröknek. A németország problémán és a balkáni kérdésen kivül (melyekről már beszámoltunk) Lengyelország népszövetségi tanácstagságáról is szó volt a rendkívül fontos római találkozáson. Olaszország megígérte Jugoszláviának, hogy szintén teljes tekintélyével a lengyel álláspont mellett lesz. Harcias jugoszláv-olasz szövetség Hincsics és HssssoSitti óvintézkedései Ausztria csatlakozása ellen — A Jugoszláv külügyminiszter Mont restesben — Akár fegyverrel Is Németország elleni A nagyszombati adóháboru Nagyszombatról jelenti tudósítónk: Hétfő óta megszakítás nélkül folynak az adókivetőbizottság tárgyalásai. A személyenkénti eljárásra és az adófizetők nagy számára való tekintettel a bizottság naponta legfeljebb egy betűvel készül el. Az adófizetők gyakori erélyes fellépései, a válságos gazdasági helyzetükre való utalás megfelelő eredménnyel járt. A fantasztikus összegű adőjavaslatok, amelyek az iparos- és kereskedővilágot és elsősorban a mezőgazdákat tőnkrejutással sújtották volna, tarthatatlanoknak bizonyultak és az adókivetőbizottság sok esetben méltányos összegekre redukálta a javaslatba hozott adókat. A mezőgazdák adóinak tárgyalására az áthidalhatatlan ellentétek miatt eddig nem került sor. Az eddigi kulcs alapján javaslatba hozott adók, mint arra ismételten rámutattunk, hihetetlenül magasak és igazságtalanok. Az a körülmény, hogy a mezőgazdák adóinak tárgyalását március 10-ére halasztották, arra mutat, hogy mérvadó helyen győzött a józan belátás, amely az adókulcsnak méltányos leszállítását eminens államérdekből követeli. A nagyszombati pénzügyi körlethez tartoző gazdák megkezdték szervezetük kiépítését, amely elsősorban adóérdekeik megvédését tűzte ki sürgős feladatául. Rőnigenország Irta Karinthy Frigyes Költőietlen, száraz, tudákos szó —- mégsem tudok birtelenében más jelzőt találni annak a csudálatos meseországnak a meghatározására, ahol álmomban jártam a minap. , Ügy volt az álom, mint egy rendes utazás — vasúton érkeztem meg, útlevéllel, vízummal, ahogy illik. Az első furcsaság a vámvizsgálatnál lepett meg — bejött egy anyaszült meztelen ember a szakaszba, fején szolgálati sapkával. Meghökkenve néztem körül, de utitársaim nem csodálkoztak. A vámtiszt udvariasan meghajolt, gyors pillantással végigfuttatta tekintetét a padsorokon. Aztán egyenesen hozzám lépett. — Az a cigarettatárca vám alá esik — mondta udvariasan. — Melyik cigarettatárca? — csodálkoztam. — A mellényének a belső zsebében, jobbról. Ijedten kaptam oda, aztán gyanakodva megint körülnéztem: ugyan ki árulhatott be? •„ —■ Tessék a revolvert is kivenni a hátsó nadrágzsebéből — folytatta a vámtiszt —, áz itt marad, fegyvert nem lehet bevinni az országba. Engedelmeskedtem, elhülve, megszégyenülve. Egyik utitársam, látva zavaromat, megsajnált és ajánlkozott, hogy bekalauzol a városba, látja, mennyire újonc vagyok itt. ö már többször járt. Röntgenországban, kiismeri magát. Jó is volt, hogy volt valaki, akibe belekapaszkodhattam — az első pillanatokban okvetlenül orrahuktam volna ámulatomban. Az utcákon, tekintettel a nyári bőségre, meztelen férfi-k és nők siettek — csak néhány fá'/'V-abb öreg burkolódzott könnvii burnuszba. Róma, február 27. Jelentettük már. hogy Nincsics jugoszláv külügyminiszter római tartókodása alatt rendkívül fontos európai problémákat beszél meg Mussolini minisz-! terelnökkel. Valószínűnek látszik, begy a balkáni politikán kivül elsősorban Ausztria magatartása okozta e találkozás létrejöttét. A legutóbbi időben ugyanis egyre gyakrabban hangoztatták Becsben a csatlakozás szükségét, úgyhogy e csatlakozási mozgalom ellen az elsősorban érdekelt két állam: Olaszország és Jugoszlávia szükségesnek tartotta a védelmi intézkedések megformulázákút. A jugoszláv külügyminiszter tegnap délelőtt igen bosszú táviratot küldött Pasiösnalc. Ezután több mint egy óra hosszat tanácskozott Contaiimval, az olasz külügyi hivatal főtitkárával, majd délután ismét Mussolinival beszélt Nincsics este találkozott a római francia nagykövettel, az éjjeli órákban pedig elutazott Svájcba, Montrenxbe, ahol két napra meglátogatja ott tartózkodó családját. Március 2.-án a jugoszláv külügyminiszter Parisba utazik, végül Brinaddal folytatott megbeszélései után Genfbe megy. A Voce Republicana nevű félhivatalos olasz lap szerint Rómában jugoszláv-olasz garanciaszerződésről tárgyaltak. Ma már megállapítható, hogy Nincsics római látogatása nem történt ötletszerűen, hanem már fél év óta aktuális volt, de a végső lökést mégis a német-olasz ellentét okozta. Olaszország ugyanis egyre jobban fél Ausztriának Németországhoz való csatlakozásától s ebből a szempontból szükségesnek tartotta a kooperációt Jugoszláviával, mely ugyancsak érdekelt e kérdésben. A két állam elhatároztas hogy a csatlakozás esetén, akár fegyverrel is, egyesülten jár el a birodalommal szemben. Inkább hajlandók föloszlatni a németosztrák közKatasztrofális viharok Amerikában Paris, február 27. A Petit Párisién new- yorki jelentése szerint az Egyesült Államok nyugati részén katasztrofális áradásokkal összekötött heves viharok dúlnak. Az anyagi kár már eddig iá többmillió dollár. 11 ember életét vesztette s számos falu még mindig veszedelemben forog. Tavasz a marokkói fronton Madrid, február 27. A spanyol sajtó számos hadi akciót jelent Marokkóból- Spanyol repülők Abd el Krím községeit bombázzák, mig a francia zónában a csapatok támadásba kezdtek. A riffkabilok újból agitálni kezdtek a közelmúltban elszakadt törzseknél, de eredménytelenül. Még Abd el Krim közvetlen környezetében is egyenetlenség uralkodik, úgy hogy a riff vezér borzalmas nehézségekkel küzd. Tangerben a spanyol rendőrség letartóztatott néhány veszedelmes egyént, akik pánizlám agitációt folytattak és Moszkvával állottak összeköttetésben. Eleinte szemérmesen kapkodtam a fejem, de látván, hogy senki nem szégyenli magát miattam, megnyugtattam magam, hogy afféle vademberek közé kerültem, mint a bushmanek vagy ujzélandiak: fölösleges minden illedelmes pirulás, a meztelenség ez alacsony fokán álló civilizáció vidékén épp oly természetes dolog, mint nálunk a szmoking vagy báli belépő. Biztonságom azonban nem sokáig tartott. Vezetőm, úgy látszik, ismerősével találkozott — szakállas, szelíd tekintetű úrral, aki barátságosan szorongatta vezetőm kezét, aztán hirtelen felémfordult. — Bradula, egyetemi orvostanár vagyok — mutatkozott be. — Nagyon örülök, hogy megismerhetem. — Van szerencsém — dadogtam. — Régen ismerik egymást? — tette hozzá a tanár ur elfogulatlanul. Aztán barátom néhány elsuttogott felvilágosító szava után nyájasan folytatta, csevegő hangon: — Ah úgy, idegen? Remélem, jól fogja magát érezni nálunk. Éghajlatunk remek s tekintettel uraságodnak balról kissé belapult jobb tüdőszárnyára, még gyógyhelynek is t<^ kinthető. Egyébként igazán nem szorult ránk, mint örömmel látom — ha valakinek ilyen pompás színben van a veséje, Grön- landban is kibírja. Csak vizet ne igyék sokat erősen rádiumos a vizünk: kár volna ezért a szép, nagy májért, ha meglobosod- na. A vakbelét ki vette ki? Pompás munka!1 A világ forgott velem. —■ Hültl Hümér ... — dadogtam. — Csókolom az , agytáját, nagyságos | asszonyom — csapott el mellettem egy magas, szőke, evikkeres ur. az utca túlsó oldala felé integetve. — Jónapot, Feri! — mosolygott vissza napernyője alól egy kedves, gödrösarcu asszonyka. — Merre jár? Miért nem volt ott tegnap a bridge-pnrlinál? Mi az, mi van a bárzsinggyürüjével, miért olyan piros? Már megint ittak? Ó dehogy, nagyságos asszonyom- Szolidan lefeküdtünk! . . . — A szemembe füllent? . . . Hiszen a reggeli kiflijét már majdnem megemésztette és még mindig látni rajta a pezsgőfoltokat! . . . Ez az utolsó mondat volt az, amitől most végre világosság gyűlt bennem — mintegy villámcsapásra, egyszerre megértettem, hogy micsoda különös és csodálatos országba kerültem. Most már nyilvánvaló volt, hogy az emberek meztelensége itt korántsem alacsony kultúra, még kevésbé szemérmetlenség jele — egyszerűen fölösleges a ruha ebben az országban, mert az emberek itt teljesen keresztüllátnak egymáson úgyis, mint az üvegen, vagy még inkább valami finom, vörös folyadékkal telt palackon, amiben, mint különböző szinti, átlátszó tárgyak, lebegnek legbelsőbb szerveink, csontvázunk, vesénk, beleink, szivünk. Csaknem ugyanakkor, hogy erre ráeszméltem, határtalan lelkesedés és öröm töltött el. Mit, Röntgenország, gondoltam magamban — ez az Igazság országa, a Valóság Megismerésének országa, ahol a tisztán- látó bölcsesség lakik! ahol leomlottak a hazug külszin festett kulisszái s valódi mivoltában áll embertársa előtt az Ember — a Tiszta Ész, a kanti Kategorikus Imperativus világa ez, mely lerázta magáról a hitvány mázat, amit ostoba illúziók kancsal tekintete hazudott rá a mi nyomorult életünkre. Itt nem csaphatja be csinált mosollyal, piszkos festékkel, megtévesztő látszattal egyik ember a másikat — itt nincs szükség szépítő hazugságra — mert minden szépség szürkévé és jelentéktelenné válik minden széoségek kutforrása és célja: az igazság vakító napfénye mellett! itt ismerik az Igazságot — itt megtudhatom végre magam is, amire tudatraébredésem óta gyötrődve törekszem — kihez forduljak, hová menjek? mert rögtön, azonnal meg kell tudnom, elég . soká vártam rá! A könyvtár! villant eszembe — Röntgenország könyvtára — minden Bölcsesség kutforrása — azonnal odamegyek. Vezetőm kalauzolása mellett néhány perc múlva bent ültem a hatalmas épület olvasótermében. Türelmetlenül csaptam fel a katalógust — mindegy, akárki könyve, akármiről, csak tanulhatok belőle. Találomra egy Abradabra nevű költő leghatalmasabb müvét kértem ki — a katalógus szerint Röntgenország legnagyobb büszkeségének könyvét, akit kortársai és az- utókor Goethe és Dante fölé helyeztek. A gyönyörűen kiállított kötet versekkel volt tele. Annál jobb, gondoltam, itt végre megkapom azt a prófétai kinyilatkoztatást, amit a költőtől vár szomjasan szivünk és értelmünk — a költőtől, akinek nem kell Arany János tanácsa, hogy „költő, hazudj!“, mert nem a látszatot, hanem a lényeget látja. A kinyitott könyv jobboldalán formás kis vers kötötte le figyelmemet Egy Lélia nevű hölgyről szólt a vers, akihez a költő, mint a végén kiderül, csókért rimánkodik — s hogy kérését támogassa, leírja a DŐt és azokat a testi bájakat amik a költő szivét, mint ahogy írja, „megzavarták és elbűvölték". „Mert szebb a te májad a feslő rózsa- bimbónál" — irja a költő — „és vastagbeled halványsárga kanyarulatáért odaadnám az egész világot ... ó, ha én egyszer epehólyagod türkizkövét felttízbetném — ö, ha én rózsaszínű mandulád érinthetném ó, ha rekeszizmodra ha itatnám fejem mert minden asszonyok között a te hasnyálmirigyed nedves csillogása esiPog az én váoyam éisznkáiáhon, mint oda fönt az Aloione, b,a felkel a Hold." Földbözcsaptam a könyvet és undorral felébredtem. . ■ esomasaasm + ''XrO-K.' J*.' JfL JlL ....... wO ) V aowi 4iap« SorsfeÉeket y mindenki csak fiaspierifi es Tsa laakldiaian vesz, Braüsiava, RaünKná ul. Telő fon 1920 és 2365.
