Prágai Magyar Hirlap, 1926. január (5. évfolyam, 1-25 / 1039-1063. szám)
1926-01-06 / 4. (1042.) szám
Szerda 1926 január 6. El utóbbiak közül kiemeljük azt a követelést, hogy a szocialista, vagy szélső radikális prefektusokat ki kell cserélni és hogy el kell ejteni azt a törvényjavaslatot, melyben a kormány a baloldaliak kedvéért elrendeli az egyes politikai és társadalmi szervezetek lefegyverzését, illetve a fegyver viselési tilalom megszorítását; miután ez a rendelet a jobboldali csoportok ellen i-anyuit. Ezeknek a tárgyalásoknak a hatása alatt lehetséges, hogy a baloldaliak taktikát változtatnak és beadják a derekukat Briandnak csak azért, hogy igy a jobboldaliakkal való meg egyezést meghiúsítsák. Mindkét esetben Rriand marad a helyzet és diktátor lesz, anélkül hogy formálisan is felvenné a diktatúra látszatát. i Tíz ul letartóztatás Budapesten ! Szmrecsányi és Perényi Zsigmondi a letartóztatottak között — Bethlen j lemondással fenyeget A szenátus elnöki széke miatt késik a pár! — egy behívása Prága, január 5. A koalícióban ismét általános a bizonytalanság. Az első jelentések szerint a nemzetgyűlést január ltí-re kellett volna összehívni, tegnap viszont azt az értesítést kaptuk, hogy a nemzetgyűlést már 14-én hívják egybe. Most azonban újból az a hir érkezett, hogy szó sincsen a nemzetgyűlés korai összehívásáról, a terminus még nem elhatározott, jóllehet Svehla miniszterelnök kijelentette, hogy a nemzetgyűlés mindkét házát a lehető legrövidebb időn belül össze akarja hivatni. A bizonytalanságnak iőoka az, hogy a cseh néppárt állásfoglalása következtében a szenátusi elnökség kérdését békés utón még Sveh- lának sem sikerül elintézni. Koalíciós körökben junktimot akarnak kötni a két ház elnökségének ügyében. Az agráriusok azonban továbbra is ragaszkodnak a képviselőbázi elnöki álláshoz és nem akarják, hogy Malypetr helyébe más koalícióspárti ember kerüljön. Svehla tehát ismét nehéz föladat előtt áll s mindaddig, amig ezt a kényes kérdést a koalíciós pártokon belül nem tudja elintézni, nem lehet a nemzetgyűlést összehívni. A cseh néppárti Nasinccben Proeházka néppárti szenátor hangoztatja, hogy most is a többségi elvnek kell érvényesülnie s ennek alapján 9 szenátusban csakis cseh néppártit lehet elnökké választani. Ha a szocialisták továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy a szenátusi elnök az ő táborukból kerüljön ki, úgy ez a képviselőházi elnök végleges megválasztásánál komplikációkra adhat okot. Úgy látszik, a cseh néppárt mindenáron Hrnbán részére akarja biztosítani a szenátus elnöki tisztségét. Az olasz anyakirályné halála Róma, január 5. Margherita olasz anyakirálynő tegnap délelőtt meghalt. A francia köztársaság elnöke a párisi olasz követnek a hih, megérkezése után kifejezte részvétét. A pápa, aki a legnagyobb részvéttel figyelte a betegség lefolyását, a hir vétele után megszakította audienciáit és a szomszédos kápolnába ment, ahol hosszantartóan imádkozott az elhunyt lelkiüdvéért. Mussolini miniszterelnök koronajegyzői minőségében Bordighe- rába utazott, hogy részívegyen a végrendelet felbontásánál. Tittoni, a szenátus elnöke és # ' a korona főméltóságai este ugyancsak a ravatalhoz utaztak. Olaszországban tegnap este minden szórakozás szünetelt a gyász jeléül. A magyar nemzetgyűlést most nem hívják egvbe Budapest, január 5. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A tegnapi pártközi értekezlet eredményeképpen a polgári ellenzék teljesen elfogadta a kormány álláspontját és nem látja szükségét a nemzetgyűlés időeíőtti összehívásának. A ház összehívása ugyanis pillanatnyilag nem szolgálná azt a célt, amelyet szolgálnia kell. A szocialisták tovább is ragaszkodnak a nemzetgyűlés összehívásához. Magyar országon szűnik az árvíz Budapest, január 5. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) Az árvizterület- ről érkező jelentések szerint a helyzet nagy mértékben javult. A viz a legtöbb helyen apadásban van. Remélik, hogy az őszi vetések jelentékeny része megmenthető lesz. Az országos akció megindult már a károsultak felsegélyezésére. Budapesten a Duna 10 cm-rel apadt. | Hofmann és Czerny zongorát és | | pianinót a legolcsóbban kölcsönöz és | | elad. Tiszteknek és állami hivatalno- J ♦ koknak havi részletfizetésre. | : Dauer Deista. Dialistára, j | 34jo Paiieádu 01. | Budapest, január 5. Politikai körökben ma a* a hir terjedt el, hogy Bethlen gróf a lemondás szándékával foglalkozik. Már csütörtökön jelentetto ezt Horthy kormányzónak. A kormányzó azonban kijelentette, hogy a lemondást semmi esetre sem fogadja el. Bethlen állítólag csak abban az esetben marad állásában, ha föltétlenül szabad kezet kap a pénzhamisitási affér tisztázására. Budapest, január 5. Windischgrátz herceg bevallotta, hogy részes volt a hamisításban. Lapjelentések szerint a herceg birtokán 18 milliárd adósság van, úgy hogy valószínűleg anyagi momentumok is közrejátszódtak elhatározásánál. A kormány elrendelte, hogy az eljövendő napokban a rendőrség Budapesten állandó készültségben legyen és állítólag katonai erősítést is rendelt a fővárosba. A lapok nyíltan hangoztatják, hogy Rakovszky belügyminiszter és Klebelsberg kultuszminiszter a közeljövőben lemondanak. Ma délelőtt letartóztatták Olchváry Jenő főhadnagyot, a Hamburgban letartóztatott Olchváry Ödön kereskedő és hamisfrankos bátyját. Ugyancsak letartóztatták Winkler Istvánt is, továbbá a katonai földrajzi intézet hét nyomdászát. Bécs, január 5. A tegnapról mára virradó éjjel bécsi lapok szerint letartóztatták Perényi Zsigmond bárót, Tisza István volt bizalmasát. Elfogták továbbá xSzmrecsányi György volt képviselőt is, Windischgrátz herceg bizalmasát. Bonnis Pétert, az Ausztria- ellenes burgenlandi felkelés volt hírhedt vezérét és Budaházy kapitányt ugyancsak azzal gyanúsítják, hogy resztvettek a hamisításban. Nádossy főkapitány állítólag megszökött, de körözőlovclet adtak ki ellene. Franc* nyo Budapest, y. Jule Emery, a Fi*, kiküldött főtiszt viselője símet a magyar lóságoknak V M. T. I. jelenti: tanknak Budapestre ma délelőtt kihallgatáson volt Bethlen István gróf miniszterelnöknél s köszönetét nyilvánította az odaadó, eredményes működést, amelyet a nyomozó hatóságok a frankhamisítás ügyének sikeres felderítésében kifejtettek. Újabb letartóztatások Budapest, január 5. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A budapesti rendőrség tegnap őrizetbe vette Winkler István, volt magántisztviselőt, mert az a gyanú merült fel ellene, hogy részese a frankhamisításnak. Winkler egy Horthy Miklós-utcai bőrön- dösnél ugyanolyan koffert rendelt titkos rekesszel, mint Windischgrátz letartóztatott titkára, Rába Dezső dr. Winkler az utóbbi időben foglalkozás nélkül volt s mindamellett pazarul költeezkő életmódot folytatott. Kihallgatása folyik. A frankhamisítás ügyében ma délelőtt újabb előállítások történtek. A rendőrség nyomozó közegei elővezették ma Olchváry Jenő nyugdíjast, aki testvérbátyja a Hamburgban letartóztatott s magát szerbnek valló Olch- várynak, akinél Hamburgban 105 hamis ezer- frankost találtak. Olchváry Jenőnél egy sürgönyt találtak, amelyet Bécsben adott fel öcs- cséneli. őrizetbe vették. Ugyancsak őrizetbe vette a budapesti rendőrség Gerő József állitólago-; cmkogro fu-t, aki ellen alapos gyanú mcrüU fel, hogy ő vezette nyolc hónapon át a hamisítás nyom- ’uí mt-ikalaiáit Az-előállítottak meg gautak minden vid1- mást Házkutatás Windischgrátz bécsi palotájában Bécs, január 5. Wm.di.schgrát' hercegnek Schwarzenberg-téri tíz szobás lakásában ma délelőtt házkutatást tartottak a budapesti rendőrségnek ama gyanúja amiatt, hogy esetleg Jankovickék a tiz millió hamis frank elhelyezése után pótlásra szolgáló egyéb hamis bankjegyeket ott rejtették el. A kutatás eredményéről eddig hivatalos jelentést nem adtak ki. Bethlen Nádossy felfüggesztéséről Budapest, január 5. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) Bethlen István gróf miniszterelnök Nádossy országos főkapitány felfüggesztésével kapcsolatban a tegnapi gai magyar pénzhamisítók ügye máris világbotránnyá dagadt A lap megemlíti, hogy az ügyben 45 magasrangu budapesti egyén van belekeverve. A párisi sajtó nagy része leszögezi, hogy a budapesti felelőtlen elemek a francia valutát és a francia állam politikai meg nemzeti presztízsét akarták aláásni, miáltal a kisantant is tartahatatlanul uehéz helyzetbe került volna. Az „Augusztineum" szere tet-otthon felavatása * — Saját tudósítónktól — Kassa, január 5. Ezelőtt 87 esztendővel. 1838 „télelőhavában‘ alakult, meg Kassán a „Jótékony Nőegylet“ s egy évre rá megnyitotta kisdedó vóintézetét- Vájjon él-e még valaki az első gyermekcsék közül, aki!: ott tanulták a „fürdik a kácsát" a Flórián-iUcai vastágfaln ház szobájában? Ha él, úgy megtör', „három lábon járó" aggastyán lehet, jó kilencvenes bácsika, néniké, aki sok mindenfélét élhetett meg az első iskolájával egyetemben. Meg i licité - talán mint. tejfeiesszáju kamasz a szabadságharcok talán katona is lehetett, vagy tépést csináló, valakiért aggódó leányzó eztán lehetett az abszolutizmus , üldözöttje, vagy özvegy menyasszony, aztán lehetett uj útnak vágó férfi, a m, gyár jövőnek fiákat nevelő anya a hutvaiiaetűs elszabaaság idejé ben. S ha a Flórián-uieába vitte az öreg sírokat látogató emlékezet, elébe lódulhattak uj nemzedékek, talán imokája iá köztük lehetett. A „Ferdi- nandeum" állt s hivatásától nem fosztotta meg még a legsötétebb Bach-korszak sem. A szabadság és demokrácia korának kellett fölvirradnia, hogy az ódon. házban elhallgasson a „Lánc, lánc, eszier lánc'1, meg a „Nyisd ki, asszony, kapudat". Gr. Wass-Borortkay Klára, Szirmay-SzuJyov- szky Teréz nagyasszonyok, gr. Forgách Mária esik lagkeresztes hölgy s főtisztelendő Danilovics Mihály uram jól végzett, élet után nyugodtan pihentek sírjaikban, nagy tettük, gyönyörű alapításuk élt. s haladt az idővel. Csak három-négy év előtt fordulhattak meg a koporsóban, amikor az uj hátalom bezárta a kapukat a jövőt leső gyermcklel- kek előtt. Ma újra elpihénhetnek a nagy alapítók portó csontjai, az „Augustineiim“-i‘a átkeresztelt régi „Ferdinandeum". ha más céllal is, de újra megnyitotta kapuit a jóságnak, szeretetnek. A kisdedek helyébe őszbaju matrónák lakják pártközi; értekezleten á Pesti Hírláp érfósülé- az ócska házat, az élet hajnala helyett az élet alsó szerint a következőket mondotta: —- Az országos főkapitány szolgálati szempontból inkorrektséget követett el, mert ellenkező irányba vezette a nyomozást, mint azt utasításai alapján vezetnie kellett volna. Azonnal intézkedtem felfüggesztése iránt s megindittattam ellene a fegyelmi vizsgálatot Nádossy főkapitány felfüggesztése után azonnal beadta lemondását. A külföld és a frankhamisítás A francia követ Párisba utazott — Ulain szerepe — Bethlen miniszter- elnök erélyesen a puccsisták ellen fordult Budapest, január 5. Clmchat, az uj buda-1 szeptember közepétől december közepéig pesti francia követ Párisba utazott, hogy kor, I Amerikában tartózkodott s már csak ezért mánvának beszámoljon a frankhamisítás sem vehetett részt a budapesti bankóhamisitásban. Teleki és Gratz ortodox legitimisták, mányának beszámoljon a frankhamisítás ügyében végzett magyarországi nyomozásról. Ugyanekkor Korányi báró párisi magyar követ Budapestre érkezeit. A nyomozás a frankhamisitók után a legnagyobb eréllyel folyik. A rendőrség eddig a pénzhamisító bandának körülbelül 45 tagját nyomozta ki s amint kellő anyag áll rendelkezésre, azonnal elfogja őket. Windischgrátz hercegen kívül még három magasrangu személyiség van kompromittálva az ügyben. A rendőrség e három személy nevét nem hozza nyilvánosságra, csak megemlíti, hogy mig az eddig leleplezett hamisítók az ellenpárthoz tartoznak. Windischgrátz . maga eredetileg Károly király hive volt, de mióta Albrecht főherceg személye előtérbe került, az uj irányzathoz pártolt át és szakított a régi legitimizmussal. A kompromittált személyiségek legtöbb tagja ugyancsak Albrecht-párti. Bethlen gróf miniszterelnök és a parlament többsége már régen rossz szemmel nézik a felelőtlen elekonyára sugároznak meleget a falai. A 87 esztendős „Jótékony Nő.egylet." Gerlóczy Gézán é elnök, Pausz Bélánó ügyv. elnök és Korányi Ilona titkár vezetése alatt és fáradhatatlan munkája árán, nemrég elhunyt nagy püspökünk nevére keresztelt' Augustineumot szervezte meg a megszüntetett kisdedóvó helyén, mint elhagyott nők szeretetotthonát. Az intézmény megnyitása 3-án, vasárnap délelőtt folyt le egy szerény, do bensőséges ünnepség keretében. Olt voltak a hatóságok legmagasabb fejei, Szlávik György zsupán. Szlaviesek rendőriguzgatő, Polák Gyula dr. pol- gármesterhalyeítes, Bernovsky zsupáni tanácsom, Varga Kálmán városi tanácsos. Ott volt az uj mo- gyéspüspök, -Csárszky József és Tost Barna, Kassa plébánosa. A közös ebédlőt zsúfolásig megtöltötték a nőegylet tagjai, a testvér izr. nőegylet képviselői, Gönczy Gábor ref. és Gregüss Gyula eV. lelkészek é a sajtó képviselői. És a notabiiitások előtt elsősorban a szerelel- hóz első lakói. Laubek Mária-tanítónő volt. Botion Regina, Kassa egykori fŐerÖomestörének, Moyp Mária, Abauj vármegye néhai főjegyzőjének leánya és Höíflér Emma volt tanítónő .(csak ÍQ, évet szolgált -közszeretetnek örvendve, igy ..hát nyugdiját nem érdemelt ki az államtól:), az ot»hon első íö- nöknőjé.. Együtt közel SÓD év ráncai vésődtek a négy jóságos arcra s ki tudjaj mennyit' simifott §t meg rajtuk az életük alkonyán is uj jövőt 'igefő jótékony kéz. Az intézet,, illetve-a nőegyíef történetet Bér. deky László dr., az egylet ügyésze, ismerte-:! te s szives, szavakkal köszöntötte a. hivatali .és egyházi noíábilifásokat s a vendégekéi. U-fáéa fíöííléy Emma néni mondott hálatelt köszönő í-závakátmindhárman külföldre távozták. Az egyiu ; mek királypuccsra irányuló kísérleteit és min-; mindazoknak; akik az. intézményi életrohivfák-s a Olaszországba ment, a másik svéd, dán ^ j dig a legélesebb ellentétben állottak Albrecht j megalkotásához segédkezet nyújtottak. Pausz Récédben tűzte ki az otthon rie- >czy . Gézáné átadta ai otthoni norvég vízummal Skandináviáim, a harmadik pártjával. A frankhamisítással kapcsolatban ’ iáné lendületes b pedig Berlinbe. Valószínű, hogy az Olaszországba távozott kompromittált egyén nem más, mint Ulain Ferenc fajvédő képviselő, aki már több hasonló ügyben szerepelt. Bethlen gróf miniszterelnök a legutóbbi minisztertanácson, amely az árvizén kívül a frankhamisítással is foglalkozott, kijelentette, hogy . egyetlen pillanatig sem marad helyén, ha a pénzhamisító társaság legutolsó tagját is ki nem nyomozzák és meg nem büntetik. Teleki Pál gófot, akinek a neve a frankhamisítással kapcsolatban sokat szerepelt, kihallgatták, de nem tartóztatták le. A sajtó Gratz Gusztáv volt külügyminisztert is bevonta az afférbe, Gratz azonban a gyanúsításokkal szemben cáfolatot adott ki, melyben elsősorban a prágai újságok ellen fordul, melyek minden alapot nélkülözve hozták forgalomba nevét. Felhozza cáfolatában azt is, hogy valószínű, hogy ez z ellentét most már nyílt- j,nes céljait s C... tá válik s Bethlen nyugodt, józan politikája 1 hivatásának. ..Aztán Polák Gyu.á bizíösüntta az szembefordul Albrechték tevékenységével. í otthon7t a vároj ***?&!$ joinduiaíáróí, Csárszky ! Egyes lapok már határozott terveket tulajdo- í P';ISP°* »a. szó a.iutia meg t? rd,?/ i »n. , , , ....... , * . pan meghatva jeleotette ki, hogy a |otrkonyságbmi nitanak Albrechtnek, aki állítólag a hamis |‘Q !a.rác.,} AlAsJiezerfrákosok segítségével szerezte meg a királypropagandára szükséges összegeket E lapok szerint az Albrecht-puccs küszöbön állott, csak előbb még a mai alkotmányos kormányt kellett volna eltávolítani. A Pesti Napló tegnapi számában Apponyi Albert gróf cikket irt, melyben élesen elitéli a frankhamisitókat és igen károsnak mondja azokat a következményeket, melyek a meggondolatlan tettesek bűncselekményeiből származhatnak. Berlin, január 5. A berlini sajtó igen sokat foglalkozik a hamis ezerfrankosok ügyéveL A Vossische Zeitung megállapítja, hogy a pénzhamisitási manőver a monarchista mozgalom szolgála,iában állott. Paris, január 5. A Journal szerint a háa nagymegye is részt kivan magának. Mialatt a vendégsereg régi magyar szokás szerint áldomást kocintgátoU, öreg főiiáns került az asztalra. Első lápján' az alapító jegyzőkönyv onnan, majd egy évszázad távolából. Sárgult Lapokon lúd- tollas irás, patinás, szép,, régi magyar nyelv. /$ valahol a vastag könyv derekán égy uj jegyzőkönyv acéltolla! — talán aranyfólia! — írva, hogy egy újabb száz év után a mi dédunokáink olvashassák majd azok nevét, akik változott időben, tálán sietősebben. talán idegesebben, de egyforma nagy szeretettel adtak uj célt, uj hivatást az ódon épületnek. Ma még csak négy, otthonos kis szobában pihennek meg az élet megfáradottjai, adná az ég, hogy hamarosan valóra váljék a nemesszivü vezetők alma, hogy férjen el a házban minden védelemre szoruló, jobb napokat is látott urinő s az épület szép emlékeit díszíthesse föl mindegyik megpihent vándor, a maga emlékeit szövögetve kör éjük.