Prágai Magyar Hirlap, 1926. január (5. évfolyam, 1-25 / 1039-1063. szám)
1926-01-01 / 1. (1039.) szám
Mussolini célszerűnek tartja az olasz-angol tárgyalásokat Róma, december 31. Mussolinii miniszterelnök a tegnapi minisztertanácson a fontosabb külpolitikai kérdésekről referált, igy elsősorban a leszerelési konferencia előkészítő munkálataiból. Ezután a Chamberlainnal folytatott tanácskozásairól kijelentette, hogy az angol-olasz tárgyalásuk nagy jelentőségűek és hasznosak. Volpi pénzügyminiszter az olasz .állam pénzügyi helyzetéről tett jelentést és megállapította, hogy a kormánynak sikerült az állam pénzügyi helyzetét ismét rendezni. ^Péntek, január 1. A pápa fogadta az államok képviselőit Róma, december 31. A pápa tegnap ragadta az egyes államok képviselőit, akik tolmácsolták kormányuk újévi szerencse- kivánatait. Slechta az uj prágai rendőrigazgató Prága, december 31- Bienert tegnap délben búcsúzott el a rendőrigazgatóság hivatalnoki karától és átadta hivatalát utódjának, SJech iának, Slecfóa Hermán, az újonnan kinevezett rendőrigazgató, 55 éves. Mint politikai tisztviselő kezdte pályafutását, kerületi kapitány volt Náchodban és Kladnón. A háború alatt a rendőrigazgatósághoz osztották be kormány tanács ősi címmel. A forradalom után Pilsemben volt a politikai kerület élén. Öt év óta a prágai rendőrigazgatóságon dolgozott és helyettese volt Bienertnek. Slechta tehát teljesen Bienert nyomdokaiba lép és ugyanabban az irányban fogja hivatalát vezetni. A távozó Bienert 44 éves s egy prágai hívatalnokcsaládiból származik. Már minit fiatal rendőrtiszt viselő konciiíiáns. A rendőrigazgatóság szervezését nagy energiával hajtotta végre. Bienert a nemzetiségekkel szemben mindig türelmes és megértő volt s működése alatt a nép nyomorának enyhítésére szánt összegeket nemzetiségre való különbség nélkül osztotta szét a szegények között- A' sajtó sajnálattal könyveli el Bienert távozását és őszintén méltatja hétéves működését. Bienert most a politikai közigazgatás al- dnöke lesz s valószínű, hogy a köztársaságban még jelentős szerephez fog jutni. A gyermek Irta: Kóbor Tamás, — Ne korholj érte, — szólt és mosolyogva magához vonta ifjú feleségét. — Lásd, ez már az énemhez tartozik és édesanyám mintegy belémszülte. Szeress és higyj! Ez volt a tanítása és ez volt az életünk. Az emberek olyanok, amilyeneknek kezeljük őket és nálunk sohasem akadt tolvaj cseléd, csaló mesterember, nem volt ellenségünk s nem akadt elpártoló barát. Derülten és boldogan éltünk, mert szerettünk és bíztunk mindenkiben. És lásd, ifjabb János bácsi követte idősb János bácsit az ispánságban s alig venni észre, hogy ö az, akivel egykorú vagyok s nem többé az apja, akinek a térdén másztam. S úgy jánosbácsi- zom, mint az öreget, ő meg uwanolyan morcosán tiszt esség tudó s miniden szal- maszál'la.1 s tyúktojással bezámoló, mint az öreg. S az öreg Julíis szakácsnő az öreg Szabóné szakácsáénak a leánya, aztán Panna, meg a Rózsi csakúgy itt vannak s mamaszállal s tyúktojással beszámoló, mint az édesanvámék cselédei. Jó emberek közt könnyű jó embernek lenni s nézz a szemembe, drágám, nem ragyoghatna benne tiszta boldogság, ha elhomályosítaná a gyanakvás, vagy a lehetőségnek csak a sejtelme is, hogy rossz ember is szívhatja a mi levegőnket. A magas tornácon ültek, mely be volt futtatva vadszőlövel. A tágas kertre néztek, mely pompás virágágyakkal fark állott előttük. A vasrácson túl az országút porosko- dott s szemük előtt terelték hazafelé a nyájat. Ijedtség nélkül ugrott széjjel, mikor a nagy túraautó közéjük trombitáit, csak bele- tünt minden a porfelhőbe s mikor az szét- ; oszlott, nem volt ott többé sem nyáj, sem ; autó. ' — És mondd, — szólt az asszony mei révén gondolkodva, — mindig is ilyen vol- | tál? Diákkorodban is? — Akkor is. — Pesten iís? — Ott is. — És sohasem csalódtál? — Ritkán és mindig könnyű lélekkel. Pesthez és az ottaniakhoz nem fűzött semmi gyökérszál. Itthon mindenhez. Találkoztam- Összekerültem emberekkel. Kellemesek voltak. S ha megesett az az úgynevezett csalódás, akkor hálát adtam édesanyámnak. Má■, sok rögtön megkapták volna a kellemetlen3 Dérer — a hontolanoh minisztere Az unifikációs minisztérium az állampolgárság; és illetőség törvényének a reformján dolgozik Prága, december 31. A Prager Presse részletes cikket közöl arról, hogy az unifikációs minisztérium három év óta milyen munkát végzett. Eszerint a minisztérium politikai osztálya az állam- polgárság és az illetőség törvényjavaslatának előkészítéséhez gyűjti össze az anyagot. Az állampolgárság problémájának megoldására három javas’atot készített elő, amelyeket még 1925 junius 10-én beterjesztett a minisztere’nők ségnek. A minisztertanács azonban eddig még nem döntött. Egy másik javaslat egyesíteni akarja az illetőségi jog megszerzéséről és elvesztéséről szóló törvényt s ez is megérett már a miniszterközi tárgyalásokra. A minisztérium munkaprogramja a jö- vőie nézve a következő javaslatok előkészítéséből áll: Az állampolgárság megszerzése és elvesztése, az illetőség megszerzése és elPáris, december 31. A képviselőiházban tegnap a marokkói hadvezetéssel kapcsolatos hiteltételek tárgyalásánál Briand min’szterel- nök fölszólalt. Többek özött kijelentette, hogy a kormány kész volt és ma is hajlandó Marokkóban a békére, azonban csak va- valódi és tartós békére, melyből újabb konfliktusok nem keletkezhetnek. Franciaországot Marokkóban váratlanul megtámadták s egész természetes, hogy Franciaország védekezik. Franciaországnak nincsenek hóditó szándékai. Franciaország mindössze saját területének épsége fölött áll őrt. — A békeföltételek — mondotta Briand — ismeretesek Abd el Krím előtt. Abd el Krím azonban, kinek hatalma naprói-napra csökken, csak taktikázik, hogy a valódi béketárgyalásokat elódáz- za és további intrikákra időt nyerjen. — A francia kormány közeledett Abd el vesztése, rendőri felügyelet, a minisztérium hatásköre, a név használata és megváltoztatása, a lakosság jelentkezése és a külföldiek tartózkodása, a vadász- és fegyver adó reformja, az egyenes adók reformja. A jog terén többek között az egységes váltórendszeren dolgoznak. A minisztérium elsősorban nagy súlyt helyez Szlovenszkó és Ruszinszkó igényeire s ezért nagy figyelemmel kíséri a jogászok konferenciáit s állandó kontaktusban ál! Szlovenszkó és Ruszinszkó jogászaival. Minthogy Dérer Iván dr.-t a köztársasági elnöik most fogja kinevezni unifikációs miniszternek, reméljük, hogy Dérer, mint miniszter, valóra fogja váltani emberséges koncepcióját és az állampolgársági, valamint illetőségi kérdést most már végre-valaliára rendezni fogja. Krimhez, aki ahelyett, hogy egyenes választ adna, kétes emisszáriusokait küld ki, mint Can- ning, ki egyáltalában nem titkolja a kabilok iránt érzett rokonszenvét. Abd el Krímnek tulajdonképpen csak igen kis, legföljebb tízezer főre menő hadserege van, melyet mindenre kész külföldiek szerveztek. Erőszakkal kényszeríti a törzseket a véradóra. Azonkívül szervezi a franeaellenes pánizlám mozgalmat nem csak Marokkóban, hanem Szíriában is. A kormány minden egyes emberéletet kiméi és a marokkói háborút egyetlen nappal sem akarja nyújtani. — Marokkóban most nincs harc, mindössze tárgyalás folyik egyes törzsekkel a megadásról. Különben is kérdéses, hogy Abd el Krim ma, amikor a kabil törzsek legnagyobb része megadta magát, bir-e jogosultsággal az egész rifí terület nevében tárgyalni, mint ahogy ezt még júliusban tehette. — Franciaország a béketárgyalásokat BE9B99B9HBHBMHH1HRHHPHBBSMBRHH közvetlenül a rifí törzsekkel kezdi meg Abd el Krim közvetítése nélkül és Briand reméli, hogy a kamarának rövidesen a tárgyalások kielégítő eredményéről tehet jelentést. Briand nyilatkozatát, mely ez esetben egy szóval sem különbözik a militarista Po- incaré modorától, a többség élénk helyesléssé' vette tudomásul. Két kis gyermek megfulladt a füstben A magukra hagyott gyermekek borzalmas sorsa Komárom, december 31. Rettenetes szerencsétlenség történt Du- naradvány községben a karácsonyi ünnepek előtt. A községhez közel fekvő Domány majorban Virág Pál dohányos feles munkás és felesége este megvacsoráztak és két éves gyermeküket a négy esztendős Pált és a két éves Lászlót lefektették és elaltatták a meleg konyhában. Hogy ők a hideg szobában meg ne fázzanak, az anyjuk a szobában levő ágyukba melegített téglát rakott a tűzhelytől, azután elmentek az uraság dohányszáritójába dolgozni a dohánnyal, amelyet most készítenek elő az állami dohánybeváltó számára. A szárító nincs messze a lakásuktól, a két gyerek szépen aludt egymást átölelve a konyhában és a szülők nyugodtan távoztak dolgukra, abban a hiszemben, hogy a meleg tégla az ágyat jól megmelegiti és nem feküsznek le a hideg nyoszolyába, igy csinálták máskor is, mikor hideg volt. V'rágék este 10 óra után tértek haza a munkáról és az anya kitárja az ajtót, de visz- szahökölt a rettenetes füsttől. Zajt csaptak, hogy tűz van, az apa rémülten rohan a kis gyermekek ágyához, de már csak a halálra vált két gyermeket cipelte ki karján. Az orvosi segítség sem tudta visszaadni az életnek a két szép és egészséges gyermeket. Az orvos megállapította, hogy halálukat a füsttől való megfulladás ókozta. A szobában keletkezett a tűz a forró téglától, melytől az ágynemű tüzet fogott, de mivel nem volt levegője, csak füstölt és lassan izzott tovább és tovább. A szerencsétlen embernek a lakása is elégett. A tragikus véget ért két kis ártatlanságot karácsony első ünnepén temették el az egész község részvéte mellett. A szerencsétlenségért a szülőket sem lehet felelőssé tenni, akik ezerszer megbün- hődtek vigyázatlanságukért. Franciaország ui békealánlata Hbd @S Krímnek' Briand harcias beszéde a marokkói háborúról — Abd el Krim szervezi a pánizlám mozgalmat — Franciaország önvédelmi (?) harcot folytat séget, én csak a csalódás pillanatában, annyi idő múltán, mely alatt nekem ezek az emberek is kellemesek voltak. — És mondd, — szólt vontatottan az asszony, — bennem sem csalódtál? Az ember szenvedélyesen magához kapta. — Látod, te vagy édesanyám tanácsának legnagyobb áldása. Másoknak csalódás és végromlás lett volna, nekem — beiga- zolás. Hát nem vagy itt? Nem vagy az enyém? Tizenöt év múltán, tragikus kerülővel. Visszakaptalak volna — bizalom nélkül? Az asszony nagyon különös bensöséggel nézett rá, aztán homlokon legyintette és az ölébe ült. — Igaz, más ember keservesen csalódott volna s nem fogadott volna újra a szivébe. — Nem fogadtalak be újra, ott voltál mindig. Te voltál életem legnagyobb fájdalma, mikor máshoz mentél, te vagy életem legszebb jutalma, hogy özvegységre jutván, hozzám jöttél. És én örültem, hogy nem voltál álnok, hogy mindig engem szerettél, de kötelességed mást parancsolt. Nem számítottam rád, nem vártam rád, csak úgy maradtam, mint az elhagyott madárfészek, melybe más nem köitözködlietiik, csak akinek rakták s üresen marad, ha vissza nem tér. S visszatértél s itt vagy és olyan természetesen történt, oly magától értetődő volt, hogy beállítottál: itt vagyok, ha még kellek és én térdre borulva a kezedet csókoltam. Jutalmam vagy, ahogy szenvedésein voltál. Elhallgatott. Az asszony sem szólt. A júniusi nap elhanyatlása tüzbe borította az eget. Nézték. Legalább az ember nézte és nem gondolt semmit, csak átérezte a lét boldogságát. Az asszony tán nem,, mert mintha csak folytatta volna, amit a csönd megszakított, megcsókolta urát s félig szánakozva mondta: — Gyermek! \ Az ember fölriadt boldog elmerülitségéböl s mosolyogva nézett felesége szemébe: — Hála Istennek! — Pedig olyan erős vagy különben, olyan férfiasán tudod az összes külső dolgokat intézni. — A megyénél rettegnek tőlem — mosolygott az ember. — De hát gyöngének kell lenni annak, akit csupa becsületes ember környékez? — Nem — szólt most anyás fölöt tess éggel az asszony —, hanem aki nem nyitja ki a szemét, annak könnyű nem látni. En pedig meg fogom nyitni a szemedet. — Mit akarsz ezzel mondani? — Hogy meglopnak, drágám — szólt az asszony. — Egy hete sem tértünk vissza nászutunkról s máris tudom, hogy mindenki megcsal, meglop. — Drágám! — Ez igy van s nem lesz többé így. Azért vagyok itt, hogy megóvjalak a nevetségességtől. Az ember, aki előbb megriadt, most csöndesen mosolygott. — Ti asszonyok mind gyanakvók vagytok. — Es ezért sohasem csalódunk. En értek a do-lgomihoz. Az öreg Julis szakácsné négyszer annyi zsírt számol el, mint kell. Pannát próbára tettem. A tükrön hagytam egy tizfrankos aranyat. Eltűnt. A holmija között megtaláltam. Már el is kergettem. A Rózsi . . . Ebben a pillanatban megint porfelhő kerekedett az utón. Ökrös szekerek szénát hoztak. Három szekérrel. — Márton! — kiáltott le az asszony. A szekerek megálltak. Márton lekapta kalapját. — Hat szekér ment a kaszálóra, hol a többi három? Márton a fejét vakarta. — Nos? Megnémultál? — Instállom, nagyságos asszony, a még jön. — Bajuk történt? — Nem, instállom, hanem másfelé mentek. — Hová? — A kengyeldülőre. — Üresen? — Megrakodva. — Miért mentek oda? — Hát a János bácsi ezeket is odaküldözte. — Ezeket is? Mát másokat is? — Instállom alássan, ez mindig igy volt. A fele széna a kengyeldülőre megy. — Te küldöd oda? — kérdi az asszony oldalt pislogva sápadozó urára. — Nem, — motyogja ez, — a János bácsi kis földje az. — Mehettek! — kiált le az asszony és diadalmasan néz az urára. — A János bácsi kis földje. Az édesapjától tíz Holdat örökölt s most hatvan holdja van. A béréből összespórolhatott öt-hat esztendő alatt ötven holdat? De a szénahazahozásból igen. Milyen gazda vagy, hogy észre sem veszed, ha öt- ven hold kaszáló mellett szénát kell vásárolnod? Hát ez a János bácsid. A Rózsi ládája pedig tele van mindenfélével, ami nem az övé. Az ember mereven a távolba nézett. Arcából eltűnt minden szín. A foga vacogott, mintha láza volna. S akaratlanul eltolta öléből az asszony t. Ez pedig diadalmas buzgó- Sággal könyökével az ura térdére ereszke* dett, úgy beszélt fel hozzá győzedelmes fölöttességgel. — És most össze fogom neked számlálni, hogy ezek az emberek mind mennyit loptak tőled tizenöt esztendő alatt. Hát először a János bácsid . . . S összeszámlálta, menyit lophatott János bácsi. A rózsás ujjait használta számlálógépnek, majd mikor ez nem volt elég, nem röstelte papirost és ceruzát keríteni, az al- konyi félhomályban összejegyezgetni a mind dagadó számokat. Aztán következett a Julis néni, a Márton öregbéres, meg a többi. Az ember pedig a messzeségbe bámult s hallgatta, noha nem értette. Most értette és nézte az asszonyt. Különös bámuló, fejcsóváló figyelemmel, aztán hirtelen eltolta magától és fölkelt. — Mi lelt? Nem felelt, szó nélkül visszaült és bámult tovább maga elé. Az asszony egy darabig tűrte, aztán felfortyant: — Talán haragszol rám, hogy megóvlak a tolvajoktól? Nem felelt. — Talán fáj, hogy óvom a miénket? Nem felelt. — Talán az ő pártjukat fogod velem szemben? Erre sincs felelet. — Beszélj már, hadd értselek! Most az ember széles, gyámoltalan mosollyal nézett rá: — Úgy sem értenél. Ezt jól mondod — csipősködött az asszony -—, egy ilyen . buta teremtés, a.ki mindent meglát és egy olyan okos ember, aki vak. Megrázkódott. Ez az asszony még mindig itt tart, holott ö — hova gondolt már? Mindent meglát? A szénát, meg a tojást, azt igen. De hogy őbelőle kilopta eddigi életét, hogy helyébe megszégyenítést és elviselhetetlen fájdalmat ültetett, azt nem. Ezt ő sem látja, az okos asszony, akit nem téveszt meg semmi sem. Mosolygott és bólogatott. Az okos asszony pedig nekibuzdulva folytatta.
