Prágai Magyar Hirlap, 1926. január (5. évfolyam, 1-25 / 1039-1063. szám)
1926-01-22 / 17. (1055.) szám
6 ^iK€AI*A/VA<S^aTJL-HIKBAT? IBgtWIBIWCiiliWtm-miltai&IBdHHBURUBHPBBaLWUmfry' MHHWH—I 1926 január 22. Péntek Jeritza Mária életveszélyes zuhanása a Walkürök szikláiról Hat méter magasságból fejjel lefelé bukott és csodával határos módon menekült meg a haláltól Netcyork, január 20 Újév alkalmából tréfás jóslatokat közölt több newyorki lap. Az egyik azt irta a színházi jóslatok sorában, hogy Jeritza Mária rekordot fog teremteni a színpadi esések terén, anélkül azonban, hogy népszerűsége ezeknek a bukásoknak révén bármi csorbát szenvedne. A tréfás jóslás hamarosan beteljesedett, még pedig könnyen végzetessé válható baleset érte Jeritza Máriát' a színpadon. Egy kiszámíthatatlan véletlen, egy díszletező munkás hidegvére és fürgesége nélkül Jeritza Mária összetörve, véresen terült volna el a színpadon és e percben talán már nem volna életben. A Wasküröket próbálták. Az első felvonásban Jeritza Sieglinde és Siegmund duettjében énekelt A második felvonásban nincs sok jelenése, ezért szünet közben Jeritza felment a sziklára, amelyek hat-hét méter magasságban emelkedtek a színpad fölé, hogy ott megvárja Brünhilda belépését és néhány barátságos szót váltson vele. Mat- zenauer Margit, a Metropolitan temesvári születésű művésznője játszotta Brünhildát. Mikor belépett, Jeritza megszólította. Bodánszky Artúr karmester azonban türelmetlen volt. Kopogni kezdett a dirigensi pálcával mire Malzenauer és Jeritza egyformán helyeikre akartak sietni. Jeritza megfordult, elfeledkezett róla, hogy hol van, lelépett a levegőbe és fejjel lefelé bukott. Sikoltására a szikla alá ugrott egy Thotnas Curry nevű díszletező munkás és hatalmas karjaival elkapta Jeritza Mária fejét és vállát A zuhanás ereje azonban olyan nagy volt, hogy vele együtt a földre bukott. Jeritza kezén és lábán súlyos zuzódásokat és egész testében nagy rázkódást szenvedett. A kiállott rémülettől sápadtan kelt fel, de nagyobb baja nem történt és sietve megnyugtatta az összefutó embereket, hogy aggodalomra nincsen ok. Madame de Thébe jóslata 1926-ra Bosszú tél, földrengés, sok botrány és számos kormányválság lesz az idén Prága, január végén. Isten ments! nem akarom fölfedezni Prágát és annak rejtett szépségét, de végtelenül nehéz szó nélkül elmenni az égbenyulö Szent Vilus-dóm tövében szerényen megalapuló „U Daliborky" nevű utcácska mellett, melynek apró házikóiban egykor tudós alkimisták kolyvasztgattak és keresték az aranycsinálás nagy titkát. A vakon végződő utca olyan piciny, mintha csak játékszer lenne. Zöldre, sárgára, barnára és pirosra festett pirinyó babaházikóiról el nem tudja hinni az ember, hogy bennük lakni is lehet. Attól félek, hogy egy hevesebb szellő elfujja helyükből és az egész bájos kép szertefoszlik, mint fölkelés után a tündért álom... Kocsi nem fér el az „U Daliborkában,‘, keréknyom nem csúfítja el a szűzi hótakarót. Egy hóbuckán galambok csókolódznak. Olyan csöndes és nyugalmas az egész liliputi utca, mint egy nagyon régi Spilzberg-kép. Itt ebben az utcácskában és Prága leghíresebb jósnője, Madame de Thebe, a jövendő titkainak és az okkult tudományok ismerője. A házikó ajtaján tábla van. Rajta a fogadóórák. Megrángalom a csöngő foggantyujit, átlépem a szerencsepalkók- kal kirakott küszöböt és máris bennt vagyok a másféllépés széles és legfeljebb háromlépés hosszú szobában. A hihetetlenül mély várárokra nyitó ablakon keresztül jövő fény ellenére a szobában csak félhomály dereng, egy kitömött fekete macska ij- jesztően mereszti rám sárga szemeit. Egy óra üt — mintha bagoly huhogna s a szoba közepén fekete ruhában áll a feketekaju és fekcleszemü Madame de Thebe. — A barátom jósoltani akar — mondom Reichenthal mesterre mutatva. Kártyák kerülnek egy nyolcszögletű asztalkára és a jósnő beszélni kezd. Szerelemről és ármányról, barátról és ellenségről beszél. Reichenthal rövidesen sok, nagyon sok pénzt fog kapni; kilenc nap, kilenc hét, vagy kilenc hónap múlva... Egy gyönyörű házioltár és egy aranyozott, vagy arany állványra szerelt kétágú mécses vonja magára a figyelmet. Olyan ez a kis szoba, mint egy dúsan fölszerelt antikvárius bolt. Reichenthal kész. Redm kerül a sor. — Asszonyom, engem nem érdekel a sorsom. Újságíró vagyok, a nyilvánosság részére mondjon valamit — kérem. — Mit hoz a világraszóló eseményekben már is olyan gazdag 1926-os esztendő? És Madame de Thebe beszél... — Újságnak nem szívesen nyilatkozom. Ám legyen... — A csillagdában eltöltött éjszakáim során megállapítom, hogy az idei tél szokatlanul hosz- szura fog nyúlni. Azt hiszem, még áprilisban is keresni fogjuk a kályha közeiét. Nagy földrengések lesznek Olaszországban, Japánban és a tengereken. — Az esztendő az Uranus és a Venus bolygók jegyében áll. Ez botrányokat és érzékiséget jelent. A frank-botrány és Károly, román trónörökös lemondása talán e két bolygóval függ össze? — Igen, s a frank-botrányhoz hasonló botrányban még sokszor lesz részünk az idén, de a többi nem Magyarországon fog lezajlani. És miféle bajt okoz a Venus? — Azt nem mondhatom meg, de három hónap és három, nap múlva Európa valamennyi lapja ezzel lesz tele. Mi lesz ;i politikában? — Mélyreható változásokra lehet számítani. Kormányok jönnek és kormányok mennek. A diktátorok ideje lejár, dicsőségük szétpatlan, mint a szappanbuborék. .. És Renessel mi lesz? ' < — Erre nem felelek. Különben kérem ne is írjon semmit a politikáról. Egyszer már megégettem a körmömet. Szlovenszkóra vonatkozó jóslatokba bocsátkoztam egy szerkesztő előli. Másnap megjelent nálam egy rendőrtanácsos és megtiltotta a politizálást. No jó, hagyjuk, de akkor mondjon valami érdekeset. — Érdekeset? Mondok, ha nekem kissé fájdalmas is: — Volt egy fiam, egyetlen gyermekem. Elment a háborúba és nem jött többé vissza. Kél nappal a forradalom előtt kaptam tőle az utolsó levelet — és egy rózsaszínű Feldposlkarlét mutat. — Azóta semmit. Lehet, hogy elesett, de nem hiszem. Spiritiszta vagyok, hívtam a szellemet, nem jött. Egy szellemem azt mondta, egy messzi szigeten él, egy másik meg is mondta: Tahitiban. Azonnal írtam oda és mellékeltem a fényképeit. Nézze ezeket... — A képek egy csinos tüzérönkéntest ábrázolnak. — ... és azt a választ kaptam, hogy él ott egy ur, aki a korkülönbséget tekintetbe véve feltűnően hasonlít fiamra, azonban csak franciául beszél, csehül nem tud. Mutatja a levelet. Tahitiban kell decemberben. Mellékelve van egy férfi képe. Nézem... A két férfi valóban hasonlít egymásra. A francia kopasz, a cseh dushaju. Ez az egész eltérés. Ezt meg is mondom. — A megboldugult uram is fiatalon kopaszodott meg — mondja és fekete szeméből két, nagy könnycsepp buggyan arcára. Utat keres és a kártyacsomagra esik ... Kopp... A kártyacsomagra, amely a boldogtalan anyának nem tudja megmondani, van-e, vagy nincsen többé gyermeke... A bucsuzásnál már nem a büszke és híres Madame de Thebe, hanem egy szenvedő anya nyújt kezet... T <£. Egy csehszlovák expedíció korszakalkotó felfedezése Kisázsiában Megtalálták az ötezeréves Kanes város emlékeit — Ezer ékírásos táblát gyűjtöttek össze Prága, január 2L Az elmúlt esztendőben a kultuszminisztériumnak, az elnöknek és több társadalmi és tudományos intézetnek támogatásával Hrozny Frigyes dr. egyetemi tanár vezetésével tudományos expedíció indult Kisázsiábji, hogy ott a Kültepe-hegység vidékén, Kaisaire város közelében, Angórától délkeletre, régészeti emlékek után kutasson. A Kültepe- hegység már régóta magára vonta az archeológusok érdeklődését Harminc évvel ezelőtt a francia Chantre és azután egy német-török expedíció kutattak ezen a vidéken, az ásatások azonban akkor negatív eredménnyel jártak. A cseh expedíció az angórai kormány engedélyével a múlt évben végezte ásatásait, amelyek egyenesen szenzációs eredményekre vezettek. A kutatások pedig nagy nehézségekkel jártak, mert a Kültepe-hegységet mocsaras síkság veszi körül, amely maláriát terjeszt, úgy, hogy Hrozny profesz- szor és Petras mérnök, az expedíció építészeti szak- tekintélye is maláriába esett Hrozny professzor most tért vissza Prágába és a sajtó képviselőinek elmondotta a kutatások eredményét A kutatásokat először a Kültepe-hegység alatti dombokon folytatták. Már háromnapi ásatások után, megállapították, hogy a kis dombok alatt egy hatalmas épületnek a váza van, amely épület téglából és agyagból készült teraszon feküdt A hatalmas kiterjedésű palota valószínűleg az uralkodónak, vagy a kormányzónak volt a székhelye. Itt szobrokat s reliefmaradványokat találtak, amelyekről megállapították, hogy a bethita-kor- szakból származtak. A falakon égés nyomait állapították meg, tehát valószínű, hogy a Krisztus előtti XII századbari, amikor az északi turáni népek betörtek a hethita birodalomba, égették fel ezt a hatalmas palotát A hethita vár közelében egy dombon a római és görög kultúra emlékeit találták meg, hatalmas, félméteres edényeket és értékes iratokat De az expedíciónak legszenzációsabb felfedezése nem itt, a dombokon, hanem a dombok tövében húzódó síkságon történt Száznyolcvan méternyire a hethita vártól ékírásos táblákat ástak ki és mennél tovább kutattak, annál nagyobb tömegben jelentkeztek ezek az ékírásos táblák, amelyekből legalább ezer darabot gyűjtöttek össze. A táblák részben közvetlenül voltak a földben, részben hatalmas égetett agyagedényekben voltak elhelyezve. Mindegyik táblán ékírásos feliratokat találtak. A táblákból megállapították azt, hogy egy teljesen rendezett óasszir állami levéltár került ki az expedíció ásói alól. Személyek és tárgyak szerint rendezett okiratok voltak ezek a táblák, amelyekből megállapították azt is, hogy erről a helyről irányították a hatalmas óasszir birodalom egész kereskedelmét, amely gazdasági egységbe fonta Kisázsia földjét és Mezopotámiát, tehát az egész egykori hatalmas óasszir birodalmat Hrozny tanár véleménye tehát az, hogy a cseh expedíció az ötezeréves Kanes város romjaira bukkant, ez volt a hatalmas kappadőciai tartomány központja. A leletek rendkívül értékes anyagot szolgáltatnak a Krisztus előtti második évezred társadalmi és kereskedelmi viszonyainak megismeréséhez és egész uj megvilágításba helyezik a* asszír birodalom kulturtörténclmét, amelynek rendkívül fejlett állami és társadalmi szervezetét már idáig is bámulattal szemléltük. A táblák azonkívül az ókori nyelvészet szempontjából is felbecsülhetetlen értékűek. Egy családlrtás epilógusa Félbeszakadt beszélgetés Hajdú Katóval a Rókus-kőrházban Budapest, január 20. — Szemészeti osztály, félemelet, balra, — mondja a télibundás portás a Rókuskór- ház ajtajában, ahogy a szemészeti pavillon iránt érdeklődöm. Nyirkos téli délután van, a Rákóczi-nt zűrzavaros lármája itt kórházi csenddé halkul s a nagyváros utcáinak kellemetlen illatát fölváltja itt a még kellemetlenebb szag: a gyógyszerek, fertőtlenitők illata. Végig a homályos folyosón látogatók járkálnak, egy-két beteg lézeng. Ide, ebbe, az egészséges embernek különös, szokatlan folyosóra hozták be annakidején Hajdú Katót, a Nádor-utcai családirtás egyetlen életbenma- radt tanúját, eszméletlenül, átlőtt fejjel, miután az apai kéz kegyetlenül végzett az anyával, két más gyermekével s végül magával. Hajdú Gyula, katonatiszt, büffétulajdonos és titkos drámairó könnyelműen dobogatta el az életeket: ami az övé volt, amiket ő adott s azét is, akivel közösen adtak uj életet három gyereknek, ő adta, ő vette el is. Az egyiket azonban nem sikerült teljesen eldobni s nem a halál, hanem az élet mementójaként mégis, azért is: megélte a szörnyű éjszakát Kató, a legnagyobbik leány. Félemelet 14: itt fekszik a világtalan Hajdú Kató. Tudom, ha kérdezősködöm, nem engednek be senkit Rokonokon kívül senki mással beszélnie nem szabad. Ezért minden kalauz nélkül kell benyitnom a nagy terembe, ahol Kató együtt van a többi szembetegekkeL A lámpától homályosan világított teremben néhány beteg csak. Halkan diskurálgatnak. Az ápolónő egy beteggel máriást játszik kártyán. Mindenütt végtelen nyugalom. Az ismerősök közvetlenségének jogával kérdezem tőle: !.;• i-W— Hol van Kató? ' ' ^ — Ott ül, az ágy szélén— Egy bubifrizurás, barna hajú, féhórarcu, fiatallány ül az ágy végében, szemben a kályhával. Kékcsikos kórházi ruhája olyan, mintha valami délelőtti házikisasszonyi öltözet lenne, hajában köves csati. Rendes és csinos. ‘ .............. ' .................. ‘| Haj dú Kató határozottan csinos lány, igy, tizenhatéves lányságával, bubi-hajával, ahogy lágyan dűl előre az ágyon s néz maga elé. Szemgolyója tiszta, szemei mozognak: minden feltétel megvan a látáshoz, — mégse lát senkit Nem is fog. . — Hogy van Kató? Azt hiszi, ismerőse vagyok, vagy valami érdeklődő orvos. Nagyon halkan felel s szemével keresi az irányt, ahol állhatok. — Köszönöm, ülök... Pillanatnyi csönd. — Vár valakit? — Igen, látogatóim jőnnnek... A csönd feszültebb. A hangja nagyon halk, félénk bátortalan. Kedvetlen, szomorú. És én, Istenem, mit beszéljek vele most, milyen banális kérdést adjak neki, mikor a legegyszerűbb kérdés is nagy fájdalmat okozhat neki, akárha csak a kinti hidegről s a hóesésről szóljak is vele. Nem kérdezhetek, nem mondhatok semmit Vagy nem elég-e látni azt a fájdalmas fehér arcot, ahogy nem látó s nem reagáló szemeit felém fordítja, mintha rámnézne. Nem biztos még a tájékozódásban sem egészen. Kissé másfelé keres. Hallgatunk. Nem lehet kérdezni tőle semmit s ő meg nem tud mire felelni. Hetek óta sötétség az ő világa. Vagy legyek olyan kegyetlen s arról az éjszakáról beszélgessek vele? Nem. Csak nézem, ö már ismét nem törődik a kérdezősködővei. Ül. Ujjai a fehér ágy karfáját fogják görcsösen 8 révül maga elé. Most két elegáns hölgy jön. Székre ülnek Kató elé, megcsókolják, bensőségesen s megfogják a kezét — Hogy vagy? — Köszönöm, — alig hallani, mit mond. Az ápolónő felfigyel. Odajön csendesen. — Rokona ön? — Nem. — Újságíró? * — Igen! " — Megijed. — Jajj szigorú parancsunk van, hogy újságíróknak nem szabad vele beszélni. Múltkor is itt volt egy és kérem... Bőbeszédűségét gyorsan vissza kell tartani. Közbe kell vágnom: — Sok látogatója van? — Sokan jönnek. — Tudja már a Kató, hogy mi történt vele? — Ugv félig-meddig. Csak azt tudja, hogy az édesanyja meghalt; azt, hogy az apja is, még nem tudja. A többi betegek sem beszélnek vele erről. — Hiszi ő, hogy felépül? — Igen. Mindig reménykedik, hogy egyszer látni fog. Most nem lát egyáltalán. — Sokáig lesz még itt? — Még egy ideig kezelik. Jó itt neki. Nem zavarják. Ül és hallgat Szomorú. Most hirtelen megakad az ápolónő. Eszébe jut, hogy a csendes beszélgetés ürügye formális kikérdezést takar, nyilatkozni pedig neki nem szabad. Szerettem volna neki az előbb megmondani, hogy: „vigyázat, mos*, jönnek a kereszlkérdések“, de úgysem vigyázott volna, mivel nő ő is. Magától Hajdú Katótól ezeket úgysem kérdezhetem meg. Mire az interjúnak végét érem, az ápolónő ravaszul mosolyog, hogy nem szól ezután semmit, én *á- vaszul úgy teszek, mintha nem hallottam volna semmit s ehelyett kérek indiszkréciómért az osztályvezető főorvos úrtól engedelmet. Bár jó későn. Hajdú Kató, az áldozat ott ül. Nagyon csendesen beszélgetnek. Uj látogatói jönnek. A lámpák már régen égnek a teremben, mikor a nemlátó leány hirtelen felfelé néz s egy kissé erősebben szól: — Ugy-e, most gyújtottak lámpát? •— Igen, Kató, — mondja az egyik hölgy halkan. Kató örül. Azt hiszi, lát. Akarja, hogy ezt tudják is. Pedig a lámpák réges-régtől égnek- Ebben a kegyetlen téli időben talán egész nap is. Vájjon hogy érzékelhette éppen ezt a pillanatot? Nagyon csendes itt minden. Alig egy-két sző. Aztán még hallom, mikor mondja Hajdú Kató: — Igen, azt hiszem, nemsokára látni fogok... ~ v~-- • Odakünn a hamis frankokról beszél mindenki s már el is felejtették, hogy . pár hét előtt Hajdú Gyuláék kiirtott családja foglalta el a hamis frankok ujsághasábjait Szombathy Viktor. Utazás Gömörországban... Feled nemsokára várossá fejlődik — Villanyvilágítás a falusi utcákon — Itt mindenki házat épít Sebesen gördül a prágai-pejsőci gyors. A vonatban sokan ülnek egymás mellett, közönséges és hivatásos utazók. Mi közönségesek, magyarul beszélgetünk, a hivatásos utazók azonban, a menetrendet forgatva kezükben, németül diskurálnak egymással. — A' so, und wann werden wir in RimavskáSobota? — Um zwei És egymásra ásítanak egy át nem aludt éjszaka minden lehangoltságával. Kattognak a kerekek, palócosan nyújtott melódiák verődnek fel az ablakokon keresztül. Kinn tavasz van, simogató napsugár csókolgatja a Rima termékeny völgyét. A fekete magyar humusz asz- szonvos kacérsaggal nyújtja elébünk hosszúra nyúlt testét. A domb mögül két templomtorony ágaskodik a magasságnak, a kerekek mind halkabban kattognak és — Feleden vagyunk. Egy darab Gömörországből. Falu, városias jelleggel, uj épületekkel, az ut mentén most szerelik fel a villany lám pákát: Feled utcái ezentúl villannyal lesznek világítva. Az ut mentén szép sorjában emelkednek az újonnan épített, vakolatlan s hosszú száradásra Ítélt házak, a járási hivatal épülete cifra kőkerítésé- . vei, mint büszkélkedő kúria emelkedik közöttük. Feleden ma mindenki házat épit, aki teheti. Egyrészt, mivel mint vasúti csomópont soha nem lesz halálra ítélve, — amennyiben ez a „soha" belátható időkre vonatkozhatok, — másrészt, mert Feled, mint járási székhely egyúttal természetes gócpontja a szélesre nyújtott völgynek. A serkei-ut mellett békességesen megfér egymás mellett a katolikus és a református templom, a katolikus parőchia XVIII. században épült falai emlékeztetnek a régi, körülkerített lovagvárakra. Szegény a nép, ide-oda hullámzanak az élet forgatagában. De nyílt tekiníetüek, egyenesen tokintenek az ember szemébe is: magyarok. Olyan jól esik közöttük járni, velük együtt szívni a Rima völgy friss levegőjét Két ökör fogva az egyik szekér elébe. A gazda tisztességtudóan köszönt. — Adjon Isten jónapot! Jól esik messze Gömörországban a magyaros köszöntés és hosszan utánanézek a Iassán tovahaladó szekérnek. Aztán, nagy hirtelen, mintha láthatatlan kezek borították volna a Rima fölötti égre a fekete palástot beborul és apró pelyhekben nekiszitál a januári hó. Egy délelőtt tavasza után fehérre meszelődnek a széles utcák, Gömörország még téli álmát alussza s a takaros házacskákban néznek csak vágyakozó készülődéssel a tavasz elébe. Apró villanykörték sárgállanak a koreestbea, Feled ma ünnepli aa utcák kivilágítását... x Farkas István, \
