Prágai Magyar Hirlap, 1926. január (5. évfolyam, 1-25 / 1039-1063. szám)
1926-01-16 / 12. (1050.) szám
1926 Január 16. Szombat Hamis frankokat kerestek egy Hodzsapárti titkár házában A „Slorák" pikáns szenzációja — A kutatás eredményiről nem tettek közlést Pozsony, január 15. Nem mindennapi, pikáns politikai mel- lékizü szenzációról számol be a „Slovák" ta- polcsányi tudósitója. Vasárnap dé.után Habén rendörfogal- mazó vezetésével a pozsonyi rendőrigazgatóság politikai osztályának három detektivje és négy csendőr jelent meg Nádlic községben, a rolnickárpárt ottani titkárának, Kedrivics Vladimírnak házában és ott házkutatást tartottak. A titkár a szomszéd községben volt a hatóság embereinek megjelenésekor, küldöncöt küldtek érte s azután a község lakosságának nagy bámulatára a padlástól a pincéig felkutatták a házát. A házkutatás oka az volt, hogy néhány jtiappal ezelőtt a pozsonyi rendőrigazgatóság politikai osztálya „megbízható helyről" érte- j sitést kapott, hogy i a rolnickár titkár a Windisehgraetz pénz- S hamisító műhelyéből származó 15 darab hamis ezerfrankost rejteget lakásán. A házkutatás jóidéig eltartott, de nem lehet tudni, hogy pozitív vagy negatív eredménnyel végzödölt-e, mert a rendőrség sajtó- i irodája minden felvilágosítást megtagadott. A Slovák ebből az ügyből természetesen | politikai tőkét kovácsol s azt a következtetést ! vonja le, hogy Hodzsa Duhaj volt szenátor ré- | vén a pesti mágnáskörökkel is kapcsolatban : áll s lehetséges, hogy az agrárius párt is ér- idekelve van a frankhamisitási afférban. Segítség! Segítség! Titokzatos haláleset az ungvári kórházban Gyilkosság vagy szerencsétlenség? — Napo kig eszméletlenül a kórágyon Ungvár, január 15. (Saját tudósítónktól.) Tegnap délután a; ungvári közkórházban titokzatos sérülés következtében meghalt S z 1 e z á k Alajos nagy- bereznai jómódú iparos. Az ungvári közkórházba még szombaton szállították le Bereznáról eszméletlen állapotban, melyet egy a halántékon söiétlő, ütéstől eredő hatalmas kék folt okozott. A kórházi orvosok megállapították, hogy az ütés következtében agyhártyagyulladást kapott, A beteget nem lehetett kihallgatni, mert a különösen erős szervezetű ember eszméletét egyetlen pillanatra sem nyerte vissza és igy halála körülményeit egyelőre homály fedi. Két verzió kering. Az egyik szerint egyik rendelőjével szólalkozott össze, kinek kezét suszterkésével lel is hasította e ez ütötte volna íe egy kődarabbal. A másik verzió szerint részeg állapotban találták meg az ulcáu és a halált okozó kék folt már akkor ott volt a halántékán. Széleskörű nyomozás indult meg annak kiderítésére, hogy Szlezák szerencsétlenség-1 nek vagy gyilkosságnak esett-e áldozatul. i A piramisok titka Alpir amisokat építtetett egy fáraó, hogy a hulla- ráütök elten megvédje sírját — Folyosók és díszes termek a kincskeresők megtévesztésére Kairó, január közepe.. A piramisok mivoltáról és építésüknek céljáról « tudós világban uj viták indultak meg azóta, hogy a bostoni Harvard-egyetem expedíciója a múlt márciusban a Nagy Piramistól keletre, kétszáz méternyire megtalálta Szeneim fáraó sírját. A tudósok már évezredek óta kutatják a piramisok eredetét A legnagyobb piramist' Cheops építette; az építkezés titkának kutatásába már nem egy tudós beleörüU. Legtovább érvényesült az a nézet, hogy a nagy piramis tulajdonképpen csillagászati megfigyeld intézet volt, amelynek lépcsőiről a pápok a csillagokat tanulmányozhatták. A múlt században egy angol tudós kétkötetes munkát irt arról, hogy a nagy piramis nem halandó emberek müve, hanem az isteni kinyilatkoztatás maga, — egy kőből való nagy Biblia, mely a késő nemzedékekkel nemcsak a mértékekre és sulyokra vonatkozó pontos adatokat közli, hanem egyszersmind történeti és teológiai információkkal is szolgái nekik. Az utolso évtizedekben a tudósok megállapodtak abban, hogy a nagy piramisokban tulajdonképpen nincsen semmi titokzatos dolog, — kivéve azt az egyet, hogy az egyiptomi nép miért volt olyan bolond, hogy minden erejét királyai hiúságának szolgálatára ajánlotta fel? A piramisok egyszerűen a királyok sírboltjai. Rejtett folyosóikon át el lehetett jutni abba a terembe, melyben egy gránit szarkofág a fáraó maradványait rejtette magában. Már évszázadok, talán évezredek előtt ki is fosztották a királysírokat és többnyire elpusztították múmiáikat, Szeneim két piramist épített; az egyik, Dasur* nál, csaknem olyan nagy volt, mint Cheopsnak a piramisa. A másik Meiduninál a királyi hercegek sírjaival volt körülvéve; itt volt a fáraó emlék- temploma is; minden jel arra vallott, hogy a fáraó itt van eltemetve. A királyi szarkofágnak azonban semmi nyomát sem találták, s ez a körülmény egy nagy talány elé állította a tudósokat. Dr. Reisner gondolt legelőször arra, hogy’ egyik-másik fáraó ál-piramist épített, hogy ott keressék tetemét és kincseit a halottrablók, holott a ravasz fáraó egy másik piramisba temetkezett, amelyben már senki sem kereste. Reisner azt gyanította, hogy Szeneim a kevésbé díszes dasuri piramisba temetkezett. Érdekes, hogy Herodot, a nagy görög történetiró, aki 2365 évvel ezelőtt irta híres munkáját, egyiptomi látogatása alkalmával, Kr. e. 440-ben, már megírta, hogy Szenefru nem a nagy piramisába temetkezett, melyen 100.000 ember tiz éven át dolgozott az év három hónapjában és amelynek fölépítéséhez 2,300.000 faragott kőkockát használtak fel, hanem a nagy piramis közelében. Herodotról több mint kétezer éven át az volt a tudósok felfogása, hogy ez a görög író fantasztikus meséket adott elő. Most azonban, hogy’ a Harvardexpedició megtalálta a királyi sírboltot a piramistól keletre, a szikla talajba vésve, a tudósoknak módosítani kell a véleményüket. Igaz, hogy a nagy piramis ugyanúgy volt építve, mint a több királyi temetkező helyek; a folyosók és díszes termek azonban csak arra valók voltak, hogy a kincskeresőket félrevezessék. Arab történetírók szerint egy szultán nyolcszáz évvel ezelőtt járt e piramis belsejében; a gránit- szarkofágot fel is nyittatta a szultán, de nem talált benne egveb'l mint feliratos táblákat, melyeket senki sem tudott elolvasni. A sir-rablók ellen mindenesetre ügyesen megvédte a maca igazi szarkofágját Szeneim, az ál- p Várni sok építőié, a modern tudomány elől azonban már ő sem tudott elelrejtőzködni Franciaország és a hamis frankok A „dőzsölő, kártyázó'* magyar arisztokraták bevonultak a francia közvélemény érdeklődésébe — A Quai d'Orsay erélyesen a magy ar kormány mögé állt a kisantanttal szemben A P. M. H. eredeti tudósítása — Paris, január 15. A hamis frankok ügye majdnem olyan szenzációt keltett Franciaországban, mint Magyarországon. Az újságok hasábokon át tárgyalták, az újságírók ezzel pótolták az űrt, amelyet a parlament szünete okozott s Windischgátz meg Nádosy letartóztatása után a bankőhamisitás ügye egyszerre szenzációs politikai üggyé lett, amely a maga nagy arányaival több francia politikai újságíró állítása szerint a világtörténelemben eddig egyedülálló volt. Ezen a hamisításon keresztül egyszerre Magyarország feló fordult Franciaország és a francia sajtón keresztül az egész világ szeme. Magyarországról eddig általában inkább csak romantikus fogalmai voltak az átlagfranciának: huszár, puszta, tokaji és Hunyadi János. Ebbe a fogalomkörbe most, mintha csak kolportázsregény alakjában vonult volna be, belépett a kardos, mentés, kártyázó, dőzsölő és pénzhamisító magyar arisztokrata, a kaszinói genfié mán s ég uj típusa. De ezek mögött az alakok mögött az elkeseredett, fékevesztett patriotizmus levegője is megcsapta a franciáltat s a rengeteg pusztulás mellett, amely a magyar prestige-t érte, talán ez az egyetlen eredmény. Milyen áron! A hamis bankókon keresztül Magyarország a világ elé újból a háború pusztító katlanát idézte, ami természetesen megrémíti a nyugati államokat s a kisantaut malmára hajtja a vizet. Még eggyel szaporította az eddig elkövetett hibákat. íme, mit. ir például Léon Bailby, a népszerű „Intransigeant" főszerkesztője az ügyről: „Hogy Magyarország nem fogadta el a vereségei, azt természetesnek s a maga szempontjából dicsérendőnek tartjuk. Ugyancsak nem szólhatunk a tiltakozás ellen sem, amely a mai Magyarország térképei fölött az iskolákban és a bankokban szerepel: „Nem, nem, soha!" A magyar nép a legjobban szenvedett ama területi változások alatt, amelyek Középeurópára nézve szükségesek voltak; szomszédai között szerteszaggatott területe hasonlít ma a szamár bőréhez. De a hazafiság nem írja elő tisztességtelen és bűnös eszközök használatát, mint amilyenek most kerültek a nyilvánosság elé “ Volt. ebben a pénzhamisító tervben valami olyan macchiavellisztikus, ami a nyugati államok bizalmatlanságát is jobban kihívta, mint Károly királynak mindkét kísérlete. Egyszerre megértéssel fogadták a kisantant panaszait, gyanakvásait, vágyait, amelyeket eddig közömbösen vettek, vágj* elutasítottak. Valóban, ha józanul végiggondoljuk a dolgot, azt kell hinnünk, hogy ezt az ördögi machinációt nem is Budapesten, hanem mintha Magyarország ellenségeinek táborában eszelték volna ki. A kisantant már azt hitte, hogy’ most végezhet 8 olyan pergőtüzet indítottak a sajtóban és a kancelláriákon Magyarország ellen, amely minden eddigi propagandamunkájukat fölülmúlta. Nem is tagadták, hogy most „ki akarják csavarni Magyarország nyakát". A helyzet valóban nem volt veszély nélküli; Róma csendben maradt, de Londonban oly hangok is hallatszottak, amelyek határozottan kedvezőtlenek voltak. Maga a félhivatalos Daily Telegraph is fölvetette a nagyhatalmak és a népszövetség intervenciójának problémáját. Az igazság és a történelmi hűség kedvéért és a közvélemény okulására meg kell mondanunk, hogy ebben a veszélyes helyzetben ott talált Magyarország támasztékra, ahol a magyar közvélemény talán a legkevésbbé várta: a francia kormányban. Le kell szögeznünk azt a tényt, hogy a francia külügyminisztérium és a francia kormány a kezdeti várakozó álláspont után a leghatározottabban, a leglojálisabban és A íegkorrektebbül állapította meg ée hangoztatta, hogy ettől a szerencsétlen akciótól ngy a kormánykörök, mint a közvélemény távol állanak; hogy meggondolatlan bűn volna a magyarság egyetemét felelőssé tenni, vagy a népet azonosítani a „hamisítókkal". A kisantant sajtójának legádázabb gyanúsítása és bombaharca között ismét megvédte a magyar hatóságot éa kiemelte azt a korrektséget, amellyel az első percek tájékozatlansága után a magyar nyomozók és bírói közegek az ügy kiderítését elősegítették és siettették- Ezekkel a kijelentésekkel a francia hatóságok és a francia külügyminisztérium a magyar név és a magyar prestige szolgálatába állottak. Nem tudjuk ellenőrizni, de nagyon valószínűnek tartjuk, hogy a kisantant sajtópropagandáját egy nagy diplomáciai akcióval párosította. Azt azonban már objektiven meg kell állapítani, hogy a Quai d'Orsay minden ilyen ellenséges szuggeszciónak vagy démarche-nak határozottan ellentállt. Amint az első hivatalos jelentések a francia külügyminisztérium kezei közé érkeztek, ez rögtön azt a hivatalos álláspontot képviselte, hogy a magyar kormány és a kormánykörök az ügytől teljesen távol vannak. E megállapításnak igen nagy diplomáciai hordereje volt; mert ha a Quai d'Orsay arra az álláspontra helyezkedik, hogy a magyar kormány felelős az ügyért, akkor ezzel megteremtette azt a nemzetközi jogi alapot, amelynek alapján a kisantant beavatkozására és olyan megaláztatásokra kellett volna elkészülni, amelyek minden eddigit fölülmúltak, volna. A drága tandíj és a sok tanulság mellett, amelyet az ügy magával hozott, újra le kell szögeznünk ezt a tényt. Franciaország és a francia kormány, amelyet Magyarországban az elkeseredett, hazafiság prizmáján keresztül gyakran nagyon ferde színben látnak, bizonyítékát adta, hogy Magyarországgal szemben az a szellem, amelyet Trianonban sikerült fölkelteni, mar elpárolgott a francia külpolitikából. Ha Franciaország Magyarországgal szemben kis szövetségeseinek érdekei ellen nem is akar cselekedni, viszont nem hajlandó Magyarországot föláldozni ellenségei gyűlöletének- Nemcsak azért nem, mert a Briand-kormány ki akar tartani a Loearnóban űiaugurált politikai szellem mellett, hanem azért is, mert a francia politikának Magyarországgal szemben talán ineszr szebbmenő céljai is vannak. (g. gy) Ungvári tönkreteszi a diktatúra Az- önkormányzatától két éve megfosztott város diktátorainak „felelőtlen*' munkája — Nem létező kiadások beállítása és meglevő bevételek elhallgatása a költségvetésben Ungvár, január 15. (Saját tudósítónktól.) Ruszinszkó fővárosának, Ungvárnak, 8 napokban közszemlére kitett 1926. évi költségvetése közmegbotránkozást okozott Mint a P. M. H. is megírta annak idején, a zsupán a város vyborát „munkaképtelensége" címén két évvel ezelőtt feloszlatta, bár ez a vybor is már meghamisítása, volt a polgárság akaratának, mert a megválasztottak névsorát telitüzdelték „kinevezet- tek"-kel, sőt az állami főjegyző személyében még a kinevezett polgármester fölé is gyámot állítottak a legmesszebbmenő vétójoggal. Ungvár városnak 1924 óta nincsen községi önkormányzata. A városi közigazgatás élére kinevezett, kormánybiztos került Hrbek, az állandóan szabadságolt cseh erdész személyében, kinek a város gazdasági ügyeiről -— jővén valahonnan nagyon messziről — fogalma sem volt és a várost anyagilag a tönk szó1 éré juttatta. A kinevezett kormánybiztos, felelőtlenül az átmeneti folyóügyek vitelében megnyilvánulható hatáskörét átlépve, olykor milliós vállalkozásokba is belevitte a várost, az adófizetők meghallgatása nélkül, sőt azok tiltakozása ellenére. A demokrácia önkénye a főszámvivői székbe egy’ Jeíremov Szergiusz nevű nagyorosz menekültet ültetett, akit 1924-ben a vybor a városi közigazgatás életében emlékezetes botrány kíséretében közösített ki a város kötelékéből, amikor a zsupáni hivatal pucs- csal igyekezett a gazdasági tanácsos^ állásba bejuttatni. Gazdasági tanácsos jelenleg egy Terray Elek nevű volt reudörkapitány, kit annak idején a zsupanátus a vyborban történt megválasztása dacára sem akart véglegesíteni. Ez a hármas direktórium készítette el azt a költségvetést, amely mindenképpen magán viseli a felelőtlen munka jellegét. A költségvetés elő sem állható kiadásokat és bevételeket állít be, várható bevételeket elhagy, felvett kölcsönöket kifelejt, ellenben törlesztésüket fölveszi, fölösleges kiadásokra százezreket irányoz elő. És az adózó közönség feljajdulásáí sem a zsupanátus, sem a kormányzóság nem akarja meghallani. Az adófizetők elhatározták, hogy’ tiltakozásukkal felmennek a legmagasabb fórumig és ha ez sem használna, akkor az utolsó betevő falat megmentéséért a külföld elé viszik panaszukat a hallatlan oktroj és a kö&igazgatási önkény ellen ! Szabó Dezsőt a Segítség című regényéért Bodor Aladár in eífigie inzultálta Irodalmi csata a budai Phiiadelphia-kávéháiban ha valami sértő szót mondanál, hogy a pofont átnyújthassam. Mikor Szabó Dezső a váratlanul iötí támadás után az első meglepetéséből lélek- zethez jutott, megpróbálta akadémikus útra terelni a személyes vágányokra jutott párbeszédet. — Nem értelek — felelte. Én a tiszta irodalom nevében beszéltem és nem akartam írásaimmal elérni mást, mint megjavu* lását annak a magyar társadalomnak, mely gyökeréig megromlott. Ezeket a dolgokat \ egyedül én vagyok hivatva megírni — mondotta az őt jellemző pátosszal és dagadó önérzettel —mert én vagyok ennek a csonka, megnyomorított, lerongyolódott magyar nemzetnek egyetlen orgonája, fájdalmasan zengő zongorája, amelynek búrjain feliaj- dulhat minden magyar csalódás és fájdalom. Bodor Aladár azonban —• úgy látszik nem volt hajlandó elismerni Szabó Dezső orgona és zongora voltát s a kényes beszélgetést -a következő szavakkal zárta le: — Abban éled ki magadat, hogy a te szennyes nyáladat fecskendezed a magyar közélet embereire és társadalmi szereplőire, Vedd úgy, mintha megpofoztalak volna! Szólt és távozott. A dolog folytatásáról már nem tud a Budapest, január közepe. | Szabó Dezső az az egyéniség, akinek | j minden lépését a rokónszenv és ellenszenv j nagy hullámverése kiséri s minden könyvé-. ; vei nagy vitákat és viharokat vált ki. Kü!<> t nősen áll ez a legfrissebb regényére, a Se- J gitségre, melyben megfölebbezhetetlennek . vélt kritikát ir a magyar közélet és iroda- j lom ismertebb alakjairól és csömörét főleg a kritikusok képeiben önti ki, de általában mindenről és mindenkiről „leleplezést" j akar adni. Természetesen a kritikusok némelyike j hasouló animózitással kritizálja viszont Ől,1 a kritikusok kritikusát. A mul-t hét egyik napján ez a kölcsönös kritikai hév Szabó Dezső és a budapesti kritikusok egyik leg- kiválóbbja, a Szlovenszkón is nagyon népszerű Bodor Aladár között szenzációs irodalmi afférban lobbant ki. A budapesti pletykák szerint az eset úgy történt, hogy Bodor Aladár odament a regényíró kávéházi törzsasztalához és minden bevezetés nélkül a bohémkörők szokásos stílusában a következőket mondta: — Azért jöttem, hogy megpofozzalak legújabb regényedért, ahol a legkiválóbb magyar közéleti férfiakat állítod pellengérre. Az összes magyar írók nevében tiltakozom a te ocsmányságaid ellen. Szeretném, 4
