Prágai Magyar Hirlap, 1925. december (4. évfolyam, 272-295 / 1015-1038. szám)
1925-12-06 / 277. (1020.) szám
Vasárnap, december b. 6 Bnigót ettem és borkúti borvizet ittam rá Eperjesen Vajdaság, december eleje. Nagyon a szivembe markolt az a levél, amit a P. M. H. egyik vasárnapi számában olvastam Eperjes-Presovról és nagyon megbizsengett bennem az érzés: ugorjunk egy kicsit vagy harminc évet vissza a gondolatparipán, látogassuk meg egy kicsit a hajdani Eperjest, ahogy a kis gimnazista látta onnan az ősi kollégium tövéből, meg a Tivadar bácsiék szobájából. Két év Eperjesen a kollégiumi Alma Mater kebelén és a kollégiumi alumnium brugóján, többet jelentett abban az időben, mint tizenkét bárhol másutt elvesztegetett esztendő. Nagyon elszontyolodva szálltunk le 1894 szeptemberében mi bártíaiak a kis vicinálisról és nagyon keveset érdekelt bennünket a gyönyörű gesztenyeíasor, ami az állomásról egyenesen bevezetett a görögkatolikus preparandia mellett a városba. Jobban meglógott a hid, amely aiatt „elrobogott44 velünk a bártfai vasút és még jobbon a rengeteg kaszárnya, mindenféle katona. Bártfán ilyen nem volt, csak csodára mutogatták a Höltzl-féle világhírű faszobrászmiihelyt hogy annak a helyén valamikor vadászok laktanyája volt. Azután jött a lakáskeresés, beiratkozás és csupa uj csoda. Első évben a Táborhegy szélén laktam, a töltszéki Zahler-gyerekekkel (Aladárról tudom, hogy jónevü ügyvéd Kassán, Elek és Józsi elvesztek a szemem elől) meg a háziak egy Márkus nevű rokonával, ebedet a konvik- iusban ettem, vacsorára otthon voltam és hétszámra kosztoltam a hig hallevest sósipereccel ■és „bamburki zo mlékom44. Közben verekedtünk az inasgyerekekkel és amikor az ötödmagammal való kvártélyozás megártott a kalkulusok egészségének, kerestünk mást lakást, benn a jó öreg kollégium tövében, Tivadar bácsiéknál, aki vármegyei urunk volt & a különbcjáratos szobáját ideadta nekünk: Kelló Guszinak (a bártfai lute- ránus pap fia, most maga is lelkésze Szarvasnak), meg nekem. Urak voltunk, a konviktusban ettünk ugyan 5 forint 65 krajcárért ebédet és vacsorát, de külön garzonszobánk volt, gyülekezőhelye a barátoknak és csodálatunk tárgya ahová Tivadar bácsi minden este behozta a képes „Budapestet44 és felolvastatta velem. Volt még egy vonzóereje a háznak. A ház átjáró volt és a megyeház-utcai traktusán ott lakott Szutorisz tanár ur, a természetügy és a német professzora, annak, meg a csinos fruskáinak köszöngethetíür.k tízszer is egy nap. Az öreg kollégium megijesztett eleinte, ped;g hát az éppen beszüntetett íranciskánus gimnázium se volt valami nagyon barátságos hely, ott az ezeréves nagytemplom tövében, a malomárok lelett. Csakhogy ott minden tanár személyes jó- ismerős volt, ott becézték az ismertebb uricsa- ládok fiait, itt pedig eleinte bizony nagyon bizalmatlanul fogadták a bártfai inváziót. Még hozzá elbizakodottak is vo'tak azok a bardiovui gyerkőcök, hiszen 80 forint stipendiumot kaptak a várostól — egy évre- Nehezen, lassan szakadnak fel ezek a 30 éves emlékek, a nevek elhomályosodtak, szegény, orosz fogságban elhalt Lichtig Artúr, egy Dirhan nevű osztálytárs, aki örökké malomszerkezeteket rajzolt, egy Jeleink, Martis, Zahler Aladár, a két Melczer-fiu és nem igen van több, pedig tudom, hogy hatvanan lestük a harmadikban a történelemórát, mert senki a világon úgy magyarázni nem tudott, mint Szi- gethy tanár ur. A szűk, sötét folyosókon cigarettázó jogászok, teológusok, felső gimnazisták félistenek voltak, a pince íáskamrává degradált carcerei, a nagyterem komor ünnepélyessége és a millenáris tornaversenyről diadalmasan hazatérő kék-sárga csapat... Vadgesztenyét szedtünk ládaszám, az volt a hadieszköz a katolikus gimnazisták eben, a bomba, a sra-pnell és a gépfegyve- golyója, azután együtt csúszkáltunk be a katolikus gimnázium, meg a megyeháza közötti befagyott lejtőn. A temérdek galamb a két templom körü! és a Rákóczi-házban lakó suszter énekes fekete rigója, amelyik naphosszat fütyülte a katonai indulókat, vakmerő fürdések a Tárcában, csónakázás az azóta rég betemetett f vasúti pocsolyán ás kirándulások egy darab kenyérrel, esetleg egy falat szalonnával az „eidei lak44 állítólagos helyére meg Borkuíra. Hogy mit adott Eperjes a diákjainak, arról köteteket kellene írnia annak, aki végigcsinálta, nekem, a kis második és harmadik gimnazistának íelmclcgitctte a szivemet és megtöltötte a lelkernet a tudomány, a művészet, a szépség szeretetéve! és az emberi érzés és a megértés eszméjével. A liptószcntmiklósi Holéczy-fiu velünk egy udvarban lakott, de előkelőén, Szutorisz tanároknál, de hozzánk járt be cigarettázni. Minden második kis diák elszitt néha egy-két Drámát, de Holéczy rendszeres dohányos volt, Purzsicsánt szívott és mindig dicsekedett ezzel, hogy ő akkor se ijedrfe meg ha betoppanna a mamája, legfeljebb eldobná a cigarettát, mert az édesanyjának nincs szagló érzéke. Ezt irigyeltük, nem az édesapja világhíres üzletét. Most még elmondom, melyik volf a legboldogabb órám Eperjesen. Ehhez fel kell egy kicsit eleveníteni a konviktusi életet. A konviktusban étkeztünk vagy háromszázan, szigorttan megállapított rangsorban helyezkedvén cl a fehérrel szépen megtérített asztaloknál. Aki előbb ért be, az ősz,tóttá cl a brugót, a kollégiumi cipót, természetesen a legszebb gyürkés darabot magának tartva. Azután bejött a „szenior44, sza had választás utján erre a tisztségre emelt teológus, aki a hetenként ötszöri sóbafültet darabolta egyenlő adagokba. A legkorábban bejö t „junior*4 osztotta el a darabokat a hosszú tálakba és az volt a „vicc", hogy mindig tudnia kellett, melyik tálban hány darab van. Ezért a munkáért kapott egy velős koncot és szabadon választhatta a legszebb, legizesebb darab húst. Másfél évig hiába lestem az alkalmat, mindig megelőzött valamelyik stréber, pedig nagyon fájt a fogam a velőre. Mit lehet itt tenni? Egyik délelőtt, negyedtizenkettőkor felálltam a rajzórán és bejelentettem Balló tanár urnák, hogy nagyon fáj a fejem, hazamegyek. Ez volt a legboldogabb eperjesi órám. Junior lettem aznap, de el is • vétettem a számadást, amiért a velőscsonton kívül még egy barackot kaptam. Arányi Jenő. Az apja fia... Beszélgetés Betihlen István gróf magyar miniszterelnök idősebbik fiával Parisban - „Édesapám mint. ember és mint politikus: demokrata!“. — mnotíoíta Bethlen András — A P. M. H. tudósi-tójától — Budapest, december 4. Zsoldos Andor magyar újságíró Párisban találkozott Bethlen Andrással, Bethlen István gróf magyar miniszterelnök idősebbik fiával. A találkozásról az alábbi riportban száimo' be: Egy párisi kávéházban beszélgetek Bethlen Andrással, Bethlen István gróf miniszterelnök idősebbik fiával- Szép száii legény; amikor bejöttünk — megfordultak utána a nőik. Huszonötéves korában ilyen lehetett a miniszterelnök. Feltűnő izgalmasság tükrözik vissza arcáról. Dolgozni és tanulni — Két órám van még Párisban — mondja —, ötkor indul a vonatom Oherbourg felé. öl nap múlva — New York! — Miért megy Amerikába? — Dolgozni és tanulni akarok. — Mit? — Közgazdaságot, kereskedelmet. Már van állásom is! — Mennyi fizetéssel? — Ezt még nem tudom biztosan. Mindenesetre annyi lesz a fizetésem, amennyiből meg tudok élnd- Vagy inkább: annyiból fogok megélni, amennyi fizetésem lesz— Azt hiszem, az első féléviben havonta száz dollár. — Hazulról nem kap támogatást? — Nem. Megkértem édesapámat, hogy ne küldjön pénzt. Nem én leszek az egyetlen huszonötéves fiatalember Amerikában, aki a munkájából él. — Édesapja akarata az 5n amerikai útja? — Édesapám nem kívánta volna hogy Amerikába utazzam, ha én nem mennék szívesen és boldogan. Kapcsolatokat és összeköttetéseket szeretnék teremteni Amerikában, a* magyar kereskedelem és pénzélet számára. — Az ön munkáját nagyon megkönnyíti édesapja tekintélye. Az apa tekliííélye — Tudom. Én azonban édesapám tekintélyét csak akkor fogom segítségül hívni, ha azzal a magyar kereskedelem és közgazdaság javát szolgálhatom Magam érdekében soha. — Miért hangsúlyozza olyan erősen a kereskedelmi szót? — Mert erre különös súlyt fektetek. Semmi- 1 vei sem vagyok több, mint az a fiatalember, aki pályát választott azért, mert ehhez a pályához I kedve van. Én ezt a pályát meg is becsülöm, ugyanolyan mértékben, ahogyan a földművelést és ipart. — Az ön édesapja politikus, egyik fia mezőgazda, másik közgazdász és édesanyja sikerrel és tehetséggé'! foglalkozik irodalommal. Úgy tudom, most színdarabot irt? „Cserebogár4* — óh, édesanyám sokkal többet foglalkozik írással, mint ahogy tudják róla- Harmincéves korában kezdett írni — leginkább magyar vonatkozású témákkal foglalkozik. Van egy színdarabja: Cserebogár a cime. én ezt olvastam el legutoljára. Bevallom: engedeletn nélkül, titokban, mert édesanyjául csak az Íróasztalának k, pedig — fiúi elfogultság nélkül mondom — nagyon szép minden, amit ir. — Mi az ön politikai meggyőzödébe? — Nem politizálok— Szokott az édesapjával politikáról beszélgetni? ■ — Reggelinél az ő társaságában olvasott el a lapokat. Arra, hogy politikáról beszélgessünk is, soha sincsen ideje. — Előfordult már, hogy egy nagy politikus és a fia ellentétes elveket vallottak. — Baldwinra és fára gondol, Angliában? Ez nálunk nem fordulhat elő! — Azokból, amiket mondott, azt következtetem, hogy ön demokrata. (Erős hangsúllyal, szinte sértődve felel-) — Azt gondolja, hogy édesapám nem az?! Én tudom, hogy az Mint ember és mint polifkus — Csak azok vannak más véleményen, a,leik nem ismerik. Édesapám mint ember és mint politikus demokrata. — Mikor jön haza.? — Amikor valami komoly eredményt hozhatok. Én csak egyet szeretnék: ha távoliétem matt elérhetné édesapám, amire legjobban vágyik. — Mi az? — Hazamenni a birtokra, nyugodtan, csöndesen gazdálkodni. — Ennél magasabb ambíciója nincs? — Nincs. Ennél a „Nimcs4‘-né? Bethlen András arca egészen kipirult a meggyőződés hevétőlAzért nem szólítottam egvetlen-egYszer se. gróf ur“-nak a miniszterelnök ur rokonszenves fiát, mert beszélgetésünk első mondatában tiltakozott ellene. Az emberszeretet szepességi otthonában Látogatás a szepesszombati Tátrakórbázban — Szász Ágoston dr. negyvenéves jubileuma —- A szepesi orvosegyesület őszi közgyűlése — A P- M. H. kiküldött tudósi tói át ói — Szepesszombat, december 5. Kis városka Szepesszombat, kicsi még a szepesi városkák között is. Valamikor nagy híre volt: itt futottak össze távol vidék utjai. De amióta a város kuruc érzelmű polgársága a hatvanas években nem akarta megengedni, hogy Bach a városon keresztül vezesse „a maga útjait44, a 80-as években pedig a katolikus papok járták ki, hogy az „erkölcsrontó vasút4* messze ívben kerülje el a várost, azóta Szepesszombat csendes, kicsi hely iett. A forgalom Poprádra terelődött, Szepesszombat pedig, amelyet még a imát század elején élénk szellemi életéért „Klein-Wien“-nek nevez- gettek, szuninyadozik. Már csak országos vásárai és a járási hivatalok tartják benne a lelket, ezeket is elvitték volna már Poprádira, ha ott nem lenne oly lehetetlenül kínos lakáshiány. De Szepesszombat szerencséjére Poprádon még aranyért sem lehet lakást kapni, igy hát a hivatalok hivatalosan Poprádon székelnek, de Sze- pesszoinbaton működnek. A Tátrakórház felé Azaz hogy egy híressége még van a városkának és éppen emiatt igyekeztem oda. Megszólítok az utcán két gyermeket: — No fiuk, merre van a Tátrakórház? Az egyik szótlanul bámul ráim, majd azt mondja: „Nerozumiim44, de a nagyobbik rövid gondolkozás után örömmel mulat észak felé: — Erre tessék, csak végig a városon. Ez még magyarul járhatta az elemit, azóta is hallhatott magyarul, bár a nagyobbak még mindig magvarul bestzélnek — ha a tanár nem hallja. Hanem a kisebbek? Fulmws Trocs . . . Amint az utón jobbra fordulva elhaladok a plébániatemplom, a városháza és a járási épület mellett, bejutok az utcasorba. Kis csoportok állanak a házak előtt, német, magyar, itt-ott szlovák szó hallatszik vegyest. Már éppen kérdezősködni akarok, amikor hatalmas vörös kereszt ötlik a szemembe a falon — jó helyen vagyokAz ajtón a hideg dacára is fedetlen fejű, gyors mozgású férfi lép ki. Ismerős, valahol már találkoztam vele- Persze! — Nem Gattinger dr.? — Az vagyok. — A kórházat jöttem megnézni, meg az ünnepet. — Tessék, magam is odaigyekszem. Szépmüvü vasrácsos kerítés mögött uj épület fekszik, már a domb alján. Kanyargós utón kerülünk melléje s az oldalajtón be- Franciská- n-u-s nővér köszönt, a folyosó ragyog a tisztaságtól, csak a szag árulja ei. hogy kórházban vagyunk. A kórház története — 1910-ben épült a kórház —- meséli az orvos — apósom, Szász Ágost dr. építette, a Tátra átdottszivii nemtőie. a felejthetetlen Teleki grófné segítségével. A híres „Szikra44 voit ő, ismeri? Férje, Sándor gróf, főmegibizott volt a Vörös- keresztnél, hát segíthettek az alkotásban. A grófné főleg a Tátrában gyűjtött, a gróf a központnál segített, de szépen adakozott a vidék is, a testületek. városok és a megye. Tá-trakórnáznak szánták, hogy a szerencsétlenül járt turistáknak közéd, gyors segítsége legyen, de a Tátránál nagyobb fontossága lett a környékre. Az országhatártól innen, egész Lőcséig és Korompáig, nincs rendes kórház a környéken, sokszor egésznep! korsizássa! hozzák ide a betegeket. Az orvos ezalatt végigvezet a folyosókon, megmutatja az épület beosztását, a központi fekvésű mfltötermet, a férfi- és női osztálytA műtőben . — A műtőterem egészen uj, inkább atclierhez hasonlít, ugy-c? De ez a miniden oldalról jövő világítás kitűnő az operációhoz. To'óajuWai csukódik. Ide csak gummicipővel, fehér köpenyben lehet bejönni, minden aszeptikus legyen. Itt előtte van a vetkőző, itt balra a sterilizáló szoba, a műszerek, ruhák, eszközök sterilizálására. Az egésznek külön központi fűtése van, hogy akikor Is meleg legyen, ha a többi épületet nem fű tjük már. Mert ha a beteg kibontott belekkel fekszik vagy két órát az asztalon, akkor bizony meleg keil hogy legyen. — Kik ápolják a betegeket? — Hat íranciskánus nővér, őík vezetik a konyhát is, de van egy gondnoknőnk és sok cselédségünk. — Harmincnyolc ágyunk vau- De ha a sebészei újra megindul, ismét kevés lesz. Nagyon kellene több ágy, de csak addig nyújtózhatunk, ameddig a takarónk ér. Kimegyünk a kapun. Szép parkban állunk, keletre hatalmas virágos kert, azon alul zöldséges és gyümölcsös húzódik le egész a Felka | vizéig. Kerítések közt kis házba érünk, az ueról azonban impozánsát mutál az épületA tüdőbetegeknél — Ez a tüdőbeteg-gondozó. Ezt is az apósom épületté két évvel ezelőtt, egidősebb fia Emil volt az e'ső orvosa. Nagy ambícióval átott neki a tüdőbeteg-gondozás megszervezéséhez, kitűnő szervezetet dolgozott ki, de akkor megválasztották ÓtátrMüred vezető főor/osának és át kellett adnia a helyet- Nem szívesen tette, neki való munkakör volt. Szerencsénkre kitűnő utódját kaptuk a kakaslomnici Stenczel Pál dr-ban. Megmutogatja a tüdőbeteggondozó mintaszerű laboratóriumit, egy sötét alkóvban a szepesi orvosegyesület könyvtárát, átvezet a folyosón, a várószobán a rendelőbe s átad Stenczel dr.-nak, egy gyerm-ekarcu, szimpatikus fiatalembernek. Stenczel dr. magyarázza aztán tovább a tüdőbeteggondozó feladatát, szervezetiét és' működését és megmutatja főértékét, a gazdag Röntgenlaboratóriumot. Elköszönök és visszakapaszkodom a Főtérre, keresve az ünneplő házat- Nem nehéz megtalálni, autók, kocsik állnak előtte, sürgés-forgás, vig beszéc. Szinte a tálba esem be és a kedves invitálás dacára is restellem magamat. ünnepeljük Szász Ágostont Kitűnő tízórait kapunk, ugyancsak dicséri Gatt inger rtó Szász Lenke asszony konyháját. Együtt van a Szepesség legtöbb orvosa, a messze szepesófalví Küchel dr. épp úgy. mint a lőcsei Szende dr. és a göfeiobárnyai Bene dr- Negyven éve annak, hogy a ház feje. Szász Ágostou dr. megyei főorvos az orvosi működését megkezdte és mive! a szepesi orvosegyesület úgy határozta, hogy az orvosi működés negyvenedik évét illik meg — az ötvenediket nagyon kevés oívos éri meg —, tehát Összegyűlt szeretett elnöke ünnep! és éré vagy Ötven kartárs. Teschler Antal dr. iglói főorvos, szenátor- ielölt üdvözli az ünnepeltet, mint ifjúkori barátja és osztálytársa, és átnyújtja neki az egyesület ezüst koszorúját. Szász Ágost d-r. nemes, méltóságteljes alakja, erőteljes hangja szinte betölti a termet, amikor válaszol. Visszagondol a negyven év előtti Szepesszorrrbatra, amikor a katolikus egyház kis betegszobája volt az egész környék egyetlen „kórháza44, amikor első operációi egyikén operáció közben leszakadt az ágy a beteg alatt s anrkor antiszepszisről még fogalma sem volt senkinek. Szembeállítja vele a mai állapotot a kitünően felszerelt kórházzal és a_ pompás tüdőbeteggondozóami és k-öszönetet mond a Vöröskereszt-Egyletnek és a szepesi társadalomnak, hogy az emberszeretet hatalmas menházait .felépítenie segítették. Matheóci Scholtz Viktor a vöröskeresz4egyleti fiók nevében. Kiss Alfonz dr. mint legifjabb orvost, az orvosegyler nesztorát, a 83 éves Daits Ede d-r. fe'kai orvost, mint a Tátramuzeum fáradhatatlan őrét köszönti fel. mig Guhr Mihály dr- szép szavakkal köszönti a kórházak patrónuaát. matheóci Schoít-z Atbertnét és a bájos háziasszonyt. A Szepesi Orvosogyesület gyűlése Már d'éífelé jár az idő, amikor végre felszedő löd z-ködilnk és áimégyün-k a városi vendéglőbe, a Szepesi Orvosegves-ület őszi közgyűlésére. Szász dr. elnöki megnyitójában visszapillant immár két évtizedes elnökségére és hangsúlyozza. hogy mindenkor a kartársi viszony ápolása, az önképzés és önsegélyezés voltak vezető eivei. Aztán letárgyalják a pénztári jelentést, a minisztériumnak — Isten tudja hányadik — alapszabály változtató leiratát, mint mindig, most is teljesítik a kívánságokat és felolvassák az egész tervezetet, abban a reményben, hogy a minisztérium hét év múltán talán végre mégis csak Jóváhagyja azokat és megengedi a már ötvennyolc éve áldásosán működő egyesület további létezését. Elhatározzák, hogy az egyesület muzeális ieilegíl műszereit és könyveit a Kárpátegvlet poprádi múzeumának adják át megőrzés végett- Az ünnepelt fia, Szász Emil dr., ótátrafüred főorvosának tartalmas előadásával az ülés véget ér4. A közös ebéden Szász dr., Szontagh dr., Guhr dr. és mások mondtak lelkes pohá'•köszöntőt. Csendesen ballagok le a szürkületben a dombról, amelyen Szepesszombat épült. Lent ki- gyul Poprád állomás hosszú lámpasora, mögöttem sötétbe vész Szepesszombat jellegzetes temploma a szépmivü reneszánsz harangtorony- nyai és ódon házaival- És amíg lelkem előtt újra e'vontil a nap sok érdekes benyomása, feleithetet- ienill belcvérsődlk egy ritka ember alkotása és egy serény nép szakadatlan kulburkészsóge.
