Prágai Magyar Hirlap, 1925. november (4. évfolyam, 247-271 / 990-1014. szám)
1925-11-08 / 253. (996.) szám
Vasárnap, november 8. ____________________________________________________________i UM AGYAR VASÁRNAP III B| A PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP IRODALMI MELLÉKLETE g j Egyszeri! versek séta után Emlék ezetböl Mint távol kazlak bronz tüzét borzongó őszi szél Ha egy iramra belekap s az égre fölveti, úgy sodorta föl alvadó szivem vágy-fatíyatt két mágikus szemed. Nem kérdez senki s nem fele! — mint penge, cseng a csend. Rejtő sorsok zarándoka, te s én, nem álmodunk. Csak zsong, bizserg, izeg-mozog szép lelkünk fenekén Torz múlt és vad jövő'. S tán mondtam: És érdekes . . . már melledet nézem s friss lábadat S hajszolva szívom szórt hajad sötét, jó illatát, Vágtat a vágy, Akarjuk egymást! — s közben felborzolunk A lélekröl mesét. Van, van a test s van lélek, izes vágy s lelki kin, Csak nyugvás nincs, nincs, nincs soha. — Hát kérjelek? Beszélj. Beszélj . , . altass el. kell nekünk, te: ellenség s barát, Altass: gyilkolj: szeress. Győry Dezső. íróink arcképcsarnoka ölvedi László Az Akadémia századik születésnapján írta: Schöpflln Aladár Az Akadémiát már régóta mondják öregnek. Hát most meglett száz éves és nagy fénnyel ünnepli ezt a magas életkorát. Ünnepelheti is, mert attól a naptól fogva, amikor Széchenyi híres beszédével megalapította, a mai napig szép munkát végzett a magyar kultúra körül és munkáját sohasem hagyta abba. Lassan, lépés-ről-lépésre építette ki a magyar tudományosság szervezetét a múlt század elejének primitívségétől kezdve addig a differenciáltságig, ameddig ma eljutottunk. Kritikát persze kapott eleget. Mióta akadémiák vannak, mindig és 'mindenütt céltáblái a sajtó kritikájának, a szatirikusok tréfáinak, az öregek helyébe törekvő fiatalok ostromának. A panaszok ellenük nagyjában mindig egyformák, mondhatni tipikusak, ami annak a jele, hogy a dolgok természetéből folynak. A negyvenes évek lapjait ha fellapozzuk, meglepetve láthatjuk bennük azokat a vádakat, amelyek a sajtóban ma is {elhangzanak az Akadémia ellen és a párisi halhatatlanok testületé, az Académie Francaise, vagy rövidebb nevén az Institut rovására a francia élcelődők ugyanazokat az élceket faragják, mint a mieink a M. T. Akadémia ellen. A lényeges vádak: az Akadémia maradian konzervatív, nem áll kontaktusban a korral, elzárkózik a modern követelmények elől. ellenségesen áll szemben a fiatalsággal és minden újítással. Ezek a vádak nem is alaptalanok. Az akadémiák csakugyan mindig konzervatívak, gyanakodva néznek minden újításra, csak akkor barátkoznak meg vele, amikor már elkerülhetetlenül szükséges. Mindig a mindenkori uralkodó szellem hatása alatt állnak, a nagy többség által szankcionált elvek alapján, működésükből hiányzik a merészség, a zseniális iniciativa Ha már Galilei Galileo korában lett volna akadémia, bizonyosan arra az álláspontra helyezkedett volna, hogy: mégsem mozog a föld és szentesítette volna a zseniális pisai elleni intézkedéseket. Mikor aztán általánosan elfogadott tétellé vált, hogy „mégis mozog a föld44, akkor aztán ugyanaz az akadémia kitagadott volna a tudományból mindenkit, ki az ellenkezőt hirdeti. Mint minden konzervativ testület, az Akadémia is, rendesen valamivel utána jár a kornak, mert a maga tekintélyének védelmében mindig gyanakodva nézi a kor eszméit s inkább elutasít olyat, ami valóban életképes és időálló, mintsem hogy szentesítsen olyasvalamit, amiről utóbb kiderülhet, hogy csak divat vagy múló áramlat volt. S a fiatalság elől is lezárja a sorompókat, vagy legalább is megvárja, amíg lehiggad, mert a fiatalság szeret temperamentummal és fantáziával dolgozni, míg az Akadémiák módszere a cirkumspektus meg- gcndoltság. A hevesen nyilatkozó uj tudományos vagy Irodalmi áramlatok annál rosszabb fogadtatással találkoznak az akadémiákban, mennél hevesebben ostromolják falait és mennél nagyobb ellentétben állnak az uralkodó eszmejárással és ízléssel. Ezek a megállapítások az akadémiák természetéből folynak és érvényesek is fognak maradni az akadémiákkal szemben mindvégig. A mi akadémiánknak becsületére válik, hogy leginkább. csak ezek a tipikussá vált panaszok merülnek fel ellene. Egészében véve becsülettel töltötte be hivatását, amely döntő jelentőségű volt a magyar tudományra nézve. Alapítása óta nagy- változásokon ment át, melyek közül a legnevezetesebb az, hogy az eredetileg nyelvművelő társaságnak indult testületből lassankint a magyar tudomány összességét képviselő szervezetté vált és egyre jobban k'domborodott benne a tudományos jelleg. Kezdetben az irók domináltak benne s mellettük még a nyelvészeknek jutott szerep. Nem csoda, mert akkor voltak olyan Íróink, mint Berzsenyi, Vörösmarty, Eötvös, Bajza, Toldi Ferenc, ellenben alig voltak igazán európai színvonalon álló tudósaink. Lassankint aztán háttérbe szorult az irodalom és a tudomány vette át a vezetést, ami helyes dolog is, mert sokszorosan differenciálódott és gyorsan haladó, folyton forrongó és változó irodalmi élet egyre nehezebben szorítható bele egy akadémia kereteibe, viszont a tudományos munka egyre jobban megkívánja az egységes szervezést. Az Akadémia tagjainak csak elenyésző számú töredéke az írók s ezek is együtt vannak az első osztályban a nyelvtudósokkal, filológusokkal, iroda- fcmtörténettudósnkkal. Az irodalom átment a szoros értelemben vett irodalmi társaságokba és még inkább a szabad, korlátokhoz nem kötött irodalmi életbe, az Akndóm’ában inkább csak képviselteti irrzát. N!ncs Is szüksége az Akadémiára, élni és fejlődni tud né'küle is. Az akadémiai pályázatok elvesztették csábító erejüket, többé aligha fognak ui nagy tehetségeiket felszínre vetni s az írói sikerek sem várják többé úgy az AkadAm:n szentesítését, műit vakba. A tudományos munka ellenben okvetlenül rászorul az AkaA húszéves ölvedi László nevét a Bányász Éneke széliében ismertté tette és azok, akik várakoztak arra, hogy a magyar balsors költője is hallassa szavát és megszólaljon a magyar fájdalom hangja is költőink kobzán: meglepődött örömmel állapították meg, hogy az ifjú bárd minden izében a várt nemzeti költők egyike. A történelmi idők szülötte, történelmi nevű városnak, a régi kuruc végvárnak, Érsekújvárnak a fia; kis házuk helyén háromszáz éve még várbásíya állott, talán éppen felette lengett a Patrona Hungáriáé képe a. háromszinü zászlója festve, magyarok Nagyasszonyáé, vitézek ótal- rnazójáé . . . Ölvedi László a szlovéné zkói magyarság Végvárija, aki ott dobol és ott tárogaíózik az el- alvó magyar lelkiismeret felett, hogy ébredjen szörnyű álmából, mert elveszünk, ha meglep a dermedtség fáradt álma bennünket. Fel a bástyákra hajdúk, lóra kurucok, kapuink előtt az ellenség, vetéseinket tapossa, földjeinket, éli! Nemzeti költő, akit megihlet a magyar föld és falu ezer szépsége; az erdő zúgásából nemzetének sóhajtását hallja és a barsi hegyek felől MátyusfÖlde felé rohanó szél izenetet hoz neki. az őszi rózsa felé int és lelke megérti a virágok beszédét. És minden, minden, a Nyitra szeszélyesen futó vize, virág, az erdő, a Kis Magyar Alföld gyönyörű síksága a magyar sorsot juttatja eszébe, ezeket dalolja ki a huszonkét esztendő irigyelt ifjúságával, döbbenetes őserejéve^ sokszor szertelenül tomboló érzések vadságával. A költő verseiben nemcsak énjét vetíti ki, hanem nemzete lelkét is; a nemzeti lélek életét a múlt hagyományai táplálják, mert gyökerei messze történeti idő'k humuszába mélyednek. Aki ezt a kapcsolatot nem érzi magában, az nem nemzeti, hanem kozmopolita költő. A ma divatos dekadens költészet, melyet a tulíinomult élet termelt ki magából, csak magyar nyelven irt költedémia pártfogására. A mi viszonyaink között alig lehet arról ábrándozni, hogy tudományos szakkönyvek csupán csak a közönség érdeklődésére támaszkodva jelenhessenek meg. Jóformán egész tudományos irodalmunk az Akadémia kiadásában vagy legalább is támogatásával jelenik meg s ami problémát megoldott a magyar tudomány, abban mind benne van az Akadémia keze. Mai kulturális tudatunk javarészét az Akadémiától kaptuk. Különösen a speciális magyar problémákat illetőleg. A magyarság eredetének, a magyar nyelv történetének, rokonság! viszonyainak, szerkezetének, grammatikájának, etimológiájának stb. kérdéseit az Akadémia tudósai tisztázták, hosszú, nagy polémiák után, nemzedékek nagy munkásságával, milliónyi adatok megvizsgálásával és tisztázásával. Ma a müveit magyar ember ma öntudatosan, kultureimber módjára tud élni anyanyelvével, abban az Akadémiának van oroszlánrésze. Az Akadémiában végzett kutatások eredményei eljutottak az iskolákba, ezek révén a nagyközönségbe. Úgy kell a dolgot felfogni, hogy’például egy mai kis iskolai magyar nyelvtan minden mondata valamely az Akadémia tudósai által elvégzett fáradságos kutatás és intenzív szellemi munka végső leszürődése, Egy ményeket ad elénk, amelyeket éppen így megírhatna francia, német vagy norvég költő is. Ennek hiányzik a kapcsolata a nemzeti lélekkel, mely magyar irodalmunk elválhatlan kísérője. Én a dekadens költőket szívesen átengedem a magam részéről Nyugatnak. Nagy nemzetek fényűzése ez, amelyeknek irodalma elért tovább nem szárnyalható Íveléséhez. Kis nemzetek irodalma. kis nemzetek költői ne legyenek a nagy világ költői, óceánok világító tornyai, hanem maradjanak meg nemzetük dalos vagy énekmondó lelkiisimeretének. ölvedi ezen az utón jár. Csüggeteg lelkekbe ui életet öntő, magyar balsorssal dacoS'an szembenéző, szebb és boldogabb jövőt sürgető, erős hittel megáldott ember ez a költő, akinek hibái is a huszonkétéves ifjúság szilaj őserejéből fakadnak. • Magyar áíillás deák, nemrégen még apró kis cserkész-fiú, múltja még nincsen és máris valaki. Érsekújvárt tágranyilt szemekkel bámulja a háborús világot, az éjjel-nappal dübörögve rohanó katonavonatokat, majd a gimnázista csodálkozva felfigyel a vörös támadásokra, a városon végig rohanó idegen katonák durva szitkaira. Szomorú ifjúság. Azután Budapest következik, egy letiport nemzet nyomorgó fővárosa; szorgalmas lakója az Eötvös-kollégiumnak, hol a doktorátust megszerzi. Ebben az ifjúságban nincsen öröm, ha kínálja is az élet, elutasítja magától. Lelkében nemzete szenvedései sajognak, profán örömök ne szennyezzék be azokat. Talán innen van, hogy ölvedi László nem íirikus természet, legalább is szerelmi lírája csaknem teljesen hiányzik. Lelkében egy megalázott nemzet keserűsége háborog és viharzik és líráján inkább egy a babiloni vizek mellé száműzött nép fájdalma vibrál. De a fájdalmak kohóját izzó érzések lángja hevíti és megtanítja dacolni sorssal, idővel, szenvedésekkel. Alapy Gyula dr. időben divat volt gúnyolódni ezeken a nyelvészkedéseken és különösen kitűnő céltábláknak mutatkoztak az összehasonlító nyelvészet laikusok számárá furcsa dolgai, de ma már bizony mindenki belátja, hogy ezekből alakult ki a. nyelvünkről való mai tudatunk. Csak ezen az egy munkatéren is akkorát müveit az Akadémia, hogy a nemzet a legnagyobb hálára van neki kötelezve. Hasonló munkát végzett ezenkívül a magyar történelem és irodalomtörténet, a magyar föld és élete megismerése terén is. Ebben rész tv ettek a külön speciális feladatokra alakult intézetek és társulatok is, de ezek sem tudtak volna dolgozni az Akadémia támogatása nélkül. Az Akadémia az az akkumulátor, amelyben a magyar tudomány erői központosítva vannak és különböző vezetékeken át eljutnak az életbe. Most ünnep van, elhallgat a kritika és a tréfa. Komolyan kell számot vetni az Akadémia érdemeivel. Többet* mint amennyit tett, nem tehetett, nagy tudományos egyéniségeket nem teremthetett a semm’ből, de amit megtehetett, azt nem mulasztotta el és semmi jót meg nem akadályozott. Széchenyi szelleme nyugodtan nézheti a tragasságos égből a müvet, melyet száz cv előtt alkotott. Régi akadémikusok Apróságok a százéves Magyar Tudományos Akadémia első éveiből — Gyanús szemmel nézték az Írókat és tudósokat — Széchenyi és Vörösmarty összevesztek — a honorárium miatt Tanulságos ez a megható epizód-sereg, mely a gyermekcipőkben jáiró magyar kultúra levegőjébe visz el- Azóta egy százados fejlődés szédületes iramát hagyta maga mögött a magyarság s az Akadémia jubileumának évében biztatást meríthet a kis feljegyzések óta elért nagy eredményekből a következő száz évre. Amikor a magyar tudósokat legelőször összehívták az Akadémia alapitói, hogy velük a tudós társaság szervezetét megvitassák, gróf Teleki József Csanádi főispán, aki a tanácskozást vezette, nem a legjobb véleménnyel volt a vendégeiről. A szoba egyik sarkában állott s kezeit a zsebeibe dugva egy-egy biccentéssel fogadta a vendégeit. A vendégek közül a katolikus papok az egyik sarokban csoportosultak, a protestáns urak egy másik sarokban s ha azt mondjuk, hogy bizalmatlanul pislogtak egymásra, nagyon enyhén fejezzük ki érzelmeiket. A katolikusok sokalták a protestánsokat s elég hangosan mondogatták, hogy „úgy látszik, itt valami consistorium cal- vinistarium. valami kálvinista zsinat lészen44. A reformátusok is dörmögtek: „sok itt a reverenda!“ Kazinczy is gúnyolódott, a debreceni orto- lógusokra pislogva: „ah, itt vannak a boeotiaiak!44 A költők zúgtak: „Úgy látszik, itt nem lesz hely a béliét risztikának!44 A tanácskozás nagyon kedélyesen folyt le: a neológusok folyton beleszóltak az ortológusok beszédébe, a saját stílusokra kiigazítva az ellen- párti szónok mondatait és szavait. Az egész társaságban leghiggadtabb volt Kisfaludy Sándor, aki a többé-kevésbé elmés szócsatákban csak figyelt s ha valami okos dolgot hallott. Horvát Istvánnal beleiratta a ta- ; nácskozás jegyzőkönyvébe. Az ö éberségének köszönhető, hogy már az első napi tanácskozáson ezzel a két uj szóval gyarapodott a magyar nyelv: „szünidő14 és „ellenőr44. Az okos emberek cívakodása abban' különbözik az ostoba emberek civakodásától. hogy az okos emberek veszekedéséből rendszerint valami okos dolog is származik. Ahol a legjobb erők szállnak egymással szembe, az elme még a harc közben is produktív: bevilágít homályos területeket s életre kelti és gondolattá fejleszti az addig csak tódat alatti sejtéseket. Mert régente az Akadémia nem volt olyan békés társaság, mint ma: régente sokkal tera- peramentumosabbak voltak az emberek. Mikor arról volt szó. hogv Vörösmarty Mihálv az Akadémia számára készítsen egy német-magyar zsehszótárat és a nagv költő honorárium gyanánt valami szerény összeget említett, Széchenyi az akadémiai ülésen szemébe vágta: — Shylock! Akkor még furcsa volt, hogy egy író is pénzért akar dolgozni s a honoráriumnak már az említése is merényletszámba ment a Maecenas zsebe ellen. Vörösmartyt megbékítették, de a többiek, akik az Akadémia első kiadványainak szerzői voltak, egyelőre nem mertek honoráriumot kérni. Nem is mindnváian érdemelték, mert az első évtizedekben kötéllel fogták az akadémikusokat. Ha valamelyik úri családnál a házitanitó irt egy tó számtant menten beválasztották az Akadémiába. Az akadémikusok közt nem kis számmal voltak, akik nem voltak se tudósok, se írók. Ez azonban csak használt az Akadémiának. Mert ha egv testületben tehetséges és tehetségtelen emberek is vannak, a tehetségtelenek le akarnák torkolni a tehetségeseket csak uey tudnak ellenük védekeznl. hogv olv dolgokat produkálnak, melyekkel a tehetségtelenek semmi szárnypróbálgatása nem veheti fel a versenvt. Az Akadémia életében a legnagyobb harcok a finnisták és a turkolóeusok közt folvtak le. Ha ezek a tudós urak a legkíméletlenebbül nem boncolták volna szét egymásnak a munkáit: a magvar nyelv és a magyar fai rokonsági viszonyait s ezzel legrégibb történelmünket sohasem sikerült volna tisztázni. Egy kis hannoveri német. Budenz József volt e harcoknak nagy stratégája, aki jobban ismerte az. északi nyelveket, mint a magyart s teliesen tisztában volt a modern filológia módszereivel, mis az ellentábor teliesen nélkülözte ezt a fegyvert. Pécsett élt egy nagyon különc öreg ember, Mátyás Flórián, aki valami franclskánus barát volt valaha Dalmáciában: ennek a fele rettentően meg volt tömve mindenféle tudománnyal, de egészen rendszertelenül s ígv n zseniie nem tudott érvényesülni. Flórján bácsi sokáig egyedül állta a harcot a . fhimté$j törekvések ellen'', eh' modernebb ellenfelei foiénvesnu gvőzfek volna vele szemben, ha az utolsó órában be nem fut
