Prágai Magyar Hirlap, 1925. november (4. évfolyam, 247-271 / 990-1014. szám)

1925-11-01 / 247. (990.) szám

Vasánrar* november í.

v ?i

A szőrmék nagy divatia

Csodaszörmék Párisban — Szörmeláz mindenütt — Maharadzsa járás Európában — A broncebarna rozmárfóka a legújabb — Vége a bokorugró rövidségü kabátnak — A „Ieg- karcsitóbb" kabát a „klasszikus".

Csodaszörmék Parisban. De talán még nagyobb csoda az, hogy onnan is.veszik azt a rengeteg mennyiségű nagyértékü valódi és mitsetmérő utánzatszörmét abhoz a sok mindenféle „kreációhoz", amelyről nem tudjuk, merészségüket, vagy bizarrságukat bámuljuk-e inkább.

„Szőrme, szőrme és szőrme", mintha csak variálni akarnák azt, a háború kellékeként megjelölt, rég ösmert mondást, hogy ahhoz meg „pénz, pénz és pénz" kell. De szépeink is jól tudják, hogy a férfiak meghódítását nagyban előmozdítja egy szép bunda, mert drabiroz és remek főhet ád a női szépségnek és rájöttek arra a nagy gyakorlati jelentőségére is a valódi, jó minőségű szőrmének, hogy az, ha jó, feleltén tartós és szinte tőkebefektetés számba menő. Párís mindent, amit szőrméből lehet csinálni, belőle, vagy vele kombináltál Valóságos szőrmeláz fogta el a sikkes párisi asszonyokat és alig látni ma már az utcán, az autókban, a színházakban, estélyeken dámát, akit valamely értékes, vagy legalább is mutatós szőrme ne burkolna, födne.

De talán még sohasem is volt akkora kelete mindennek, aminek szőrme a neve, mint az idén. Az a rengeteg nyári utazó közönség s köztük a sok nagypénzü maharadzsa, kiséreteivel, feleségeivel, mind-mind, mintha összebeszéltek volna, szőrmét vettek, vettek és vettek.

Csodálatosképpen ám még mindig tudnak a párisiak uij szőrmét hozni, illetve felszínire hozni, divatba juttatni. így a rég elfelejtett, csak a valódi szilszkin céljaira felhasznált rozmárfókának csodaszép, bronz- barna szőrméjét kapták fel, talán éppen azért, mert ritkák és igen exquásit benyomást keltők. De nemcsak egymással ellentétes szőrfeldolgozásukból eredő csodaeffektus adja meg kiváltságosán azt az érdeklődést, amellyel bemutatásuk óta egész Paris utána bolondul, de az is, hogy a fókabőrök ma még aránylag nem drágák, módfelett tartósak, hihetetlenül njszerüek, addig rövid időn belül, ha majd ide is elérkezik divatja — egy kis tétel Budapestre is eljuthatott belőlük —, akkor egyszerre majd mindenki fogja keresni. A pesti' közönség egyik legösmertebb primadonnán fogja egyik legközelebbi bemutatón látni a legelső itthon készült ily rozmárfókabundát és bizonyára épp oly lázba fogja az újdonság a hölgy közönséget hozni, mint aminőt Párisban idézett elő első megjelenésekor.

A rövid bundának végképpen vége van. Ma már senki sem hordja. A „harangozó" kabátok is csak akkor szépek, ha igen, igen karcsú, magas termet veszi fel és nem tül- hosszura szabott, mert az alul való széjjelá- gazása otrombává teszi a kabátot, pláne ' hogyha, mint ahogy ezt néhány német mo- delen láttuk volt, alul még hosszuszőrü prém is díszíti.

A divatos, uralkodó forma ma feltétlenül az a klasszikus, egyenesszabásu, nem tul- hosszu, nem 'túlírovid, nem tirlbő és nem túl- ; szűk kabát, amelynek legnagyobb sajátos- ' sága talán az, hogy a közép, sőt erős terme- tüeket is, éppen hosszúra nyújtott, egyenes vonalai következtében hihetetlenül 'károsítja, annyira, hogy szinte nincs is oly ruhadarab, amely az erősebb termetet ily károsított fór- ; mában tükröztetné vissza. ;

A szőrmekabátok nagy divatját kiiegészi- 1 tik azok a kis nyakkörül futók, vagy mint azt i mi neveznénk: nyakcsokrok „tour ck ^ou“-k, 1 amelyek rendszerint: egy nyestből készül- 1 nek és igen sikkesek.

Nagy a chinchilla opossumokból készült . széles sálaknak a keletje is, de viszatért a « rókanyakbave-íők nagy divatja is, aminthogy 1 el sem volt képzelhető, hogy a rókákat állan- < dóan mellőzni lehetne. Hiába, nincs ma már í tökéletes női toilette, amelynek kiegészítéséül ! ne szolgálna egy-egy remek szép rókanyak- ] bavető. (

Az őszi átmeneti divat is majd mindent i prémmel diszittet. Kosztümök díszítésére lég- i inkább a perzsa, a nutria és az opossum i szolgál, e szőrmék praktikusak, hordásban jóknak bizonyulnak ha minőségük is: jó. A ’ többi, utánzatszőrmével úgy vagyunk, hogy 1 inkább csak a látszatnak készültek,- mintsem: j hordásra vatk és nincs bosszantóbb, hogyha ( „dísznek" használt szőrme csúfítja el r kosz- j tümöt, kabátot vagy ruhát, mert amilyen ér- tékes és maradandó becsű a jó szőrme, j olyan „drága", mert hasznavehetetlen, az i „olcsó", vagy annak vélt szőrme. D. L. i

Elítélték a trebttsciii gyilkosokat

Három életfogytiglani, egy tíz havi súlyos börtönt kapott — A többieket felmentették

— A P. M. H. tudósitójtó! —

Iglau, október 31.

Egy heti tárgyalás után tegnap hoztak Ítéletet a trebitschi halálmalom haramiáinak tömegbünpörében. Az Ítéletet óriási tömeg várta feszült izgalommal.

Egy napos tanácskozás után hozták meg verdiktjüket az esküdtek, akik 61 kérdésre feleltek. Az esküdtek beigazoltnak találták a Po'liczky-testvérek halálában a vádlottak bűnösségét, a lengyel menekültek megölésének ténykérdésében azonban nemmel feleltek.

A verd;kt alapján a bíróság egy órás tanácskozás után hirdette ki az Ítéletet:

Fejta Józsefet, Dvoracsek Károlyt és Dvoracsek Annát gyilkolás és többszörös rablás büntette miatt é'etfogytigla- ni, ifi. Fejta János pedig rablás büntette nratt 10 hónapi snlyos börtönre ítélték. !d. Fejta János,’ Masek Tamás, Kunst Jójsef és Kment József vád’ottakat felmentették a vád és következményei alól.

Az Ítélet kihirdetésekor Dvoracsekné elájult. Az elítéltek védői semmi ségi panaszt jelentettek be. A felmentettek még az esti vonattal Treb'tschbe utaztak.

Az Irefí forra^isw* ií«iiw*»cn romantikus

anagükossaga

Az ir függetlenségi harc egyik vezére egy. női hajfürt miatt men«kült halálba — Majdnem megismétlődött Wilde Oszkár esete

— A P. M. H. levelezőjétől —

London, október 31.

Darreil Figgis, ir költő és drámairó, volt forradalmi vezér és képviselő öngyilkossága az angol főváros legújabb szenzációja. Figgis, aki néhány nappal ezelőtt érkezett Londonba, abba a penzióban, ahol megszállt szivenlőtte magátAz öngyilkosság mögött titokzatos szerelmi tragédia lappang. Figgis barátnőié, egy dublini táncosnő, öt nappal ezelőtt műtét következtében meghalt. A táncosnőt Figgis vkk rá arra. hogy tiltott operáriónak vesse alá magát. Figgist a rendőrségre citálták, de a hatóságok tekintettel F?gg‘s irodaim? ás hazáia szabadsagáért V’feíte** ténykedéseire, a letartóztatástól eriáFottak.

Az ügy kipattanása azonban m-egoeesé- te'lte Figgis sorsát. A halál gondolatával foglalkozott és napestig bucsuzkodó leveleket irt. I.egmeghatóbb sorai a rendőrségnek szólnak.

— Négy nap óta nézek farVasszemeif a revolver hideg és halá1‘hozó csövével. Küzdelmes és szép voF az élet ?dr Mr-e-te c risg- szariasztó. de örökre megbékélt az, akit a hantok takarnak.

Élete tele van tragikus mozzanatokká’- Felesége a múlt évben ezen az 5 cV^ton autón sőtakocsizásra ment Vnblin kömvékén s a7 autóban revolverrel ma^ák

Ezt a revolvert Michel Colhíns. De Valóra, a republikánus ir hadsereg vezérkari főnöke ajándékozta nekik védelmi eszközül, volt is alkalma azt akkoriban használni, mert mikor megtámadták házukat, a Figgis házaspár ezzel a fegyverre! védte magát.

A harc közben Figgis felesége a nyakán meg is sebesült. Figgisnek nagy része volt a függetlenségi mozgalomban. Már a világháború előtt is

önkéntes lázadó csapatot toborzott és négy ízben tartóztatták le.

1922-ben a haditörvényszék halálra is Ítélte és csak egy kapitány

mentette meg csellel a kivégzéstől.

Az ir autonómia proklamálása ótn fő koszoló ja volt az Angliával való békének- Figgis. aki negyvenhárom esztendős volt s olyan népszerű lett. hogy Pearce. Singe. Stephens és Catherine Tvnan mellett őt tekintették az ir !roda1otn legkiválóbb képviselőiének.

A londoni lapok közül egynéhány gyanús kommentárt Fiz Figgis halálához. Azt Írták, hogy a rendőrség szándékosan halogatta a letaróztatást és úgy, mint annakidején Wil- -1? Oszkárnak,

nek? is időt hagyott az öngyilkosságra.

Wilde nem lett öngyilkos és börtönbe került, Figg;s a halálba menekült.

Középeurópa legnagyobb cukorgyárában

A nagyszombati cukorgyár épület és gép rengetegében — Száz napi megfeszített munka

Hogyan készül a nyerscukor

Nagyszombat, október vége.

Barátom szombat estére jelezte látogatását. Úgy beszéltük meg hetekkel ezelőtt, hogy a csöndes vénasszonyok nyarában kirándulunk a környékbeli hegyekbe, megnézzük a Pálffyak évtizedek óta épülő várkastélyát, a Felvidék egyik remekét: Szomolányt és onnan felhágunk

Eleskőre, a Kis-Kárpátok legszebb hegyére. így volt, igy tervezgettük, de az idő mást gondolt.

Szombat este csendes eső szemerkélt és vasárnap reggelre nyúlós alföldi sár tette járhatatlanná az utakat. Köd gumiyasztott a tájon és az ég vigasztalanul borús. Nem lehet itt mást tenni, mint maradni, megelégedni a város látványosságaival. Különös, mennyire másnak, újnak, szokatlannak és még szépnek is látja az ember azt a talpalatnyi helyet, ahol él, mindennap jár, ha másvalakinek mutatja meg és szinte annak a szemén keresztül nézi a dolgokat. A házak uj szint kapnak, ornamentikájuk díszesebb; stílusosabbnak tűnnek és héttemplomos egykori papiváros öreg dómja nemes egyszerűséggel magaslik fel előttünk a lassan eltisztuló ködben. De barátom nemrég tért meg Svájcból, még mámoros Basel középkori romantikájától, gótikus szépségétől és igy hamar megelégeli a kóborlást, a temlomozást, a kisvárosi görbe utcák szürkeségét a szemező esőben. Szegény fiú, sajnálom, hogy elmaradt a hegyi séta: Szomolány, Éleskő és itt hurcolom magammal a négy nyelvtől hangos délelőtti korzón. Töröm a fejemet, hogy mivel kárpótoljam. Hátha az iparunk érdekelné! Eszembe jutnak a gyárak. Van itt néhány országszerte ismert gyár; a Coburg-miivek, a Fischer- csokoládégyár, a malom, a gyufagyár és — itt a megoldás, a menedék: a cukorgyár! Azonnal

megkérdezem, nem volna-e kedve a most teljes üzemben levő cukorgyárat megtekinteni?

S délután háromkor ott állunk a város északi végében elterülő gyárkomplexum kapujában. Egy ismerősöm kalauzol és magyaráz, mig félórás nézegetés után rábukkanunk az üzemmérnökre. Egyenesen a gyár szivébe megyünk, egy archi- tektónikus szempontból is lenyűgözi' és hatásos külsejű, öt-hat emelet magas és száz méternél is hosszabb óriásterembe, a répaházba, melynek pompás homlokzatának timpanonja akkora, mint a Rarthenoné. Benn szédítő lárma fogad, emelet- magas fehér gépszörnyek merednek ránk, szédítő

hajsza, szédítő rohanás, energiatornyozódás és

értelmetlen zavar.

A répa útját járjuk. Földalatti csatornákon patakviz sodorja a terembe a répát, melyet emelők szinte házmagas répamosókba emelnek és öntenek. Spirálisan elhelyezett lapátok görgetik, forgatják és mossák itt a sáros répát és görgetés közben a nagy teknő túlsó felébe szállítják, ahol szitaszerkezeteken hull át és páter- noszterek segítségével pillanatok alatt a 17 méter magasságban fekvő Kronosz mázsába szalad fel. 45 fokos hőségben félmeztelen alakok sürögnek itt és mosolyognak vastag ősziruhánkon, verejtékező arcunkon. Kábitó ez a hőség, mondják, hogí'- napsütéses időben a vaskorlátok szinte izzóvá hevülnek és a hőség a trópusinál is pokolibb.

A vágógépeknél vagyunk, melyek finomra szeletelik a répát. Ezek a gépek furcsa henger - alakú katlanok, alsó részükben percenként 1800 fordulatot végző, késekkel ellátott korongokkal, melyekre a répa önsúlyával ránehezedik és felszeletelődik. Ez a felszeletelt friss „édesszelet" nagy transzportszallagokon a diiíuzőrök fölé fut.

— Két battériánk van, mindegyik 16 difíu- zörrel, — magyarázza a mérnök és hatalmas, ókori urnákra emlékeztető tartályokra mutat. Itt lugozzák ki meieg viz segítségével a répát. A víz és a szelet körben jár, egyik tartályból a másikba, mig innen szivattyúk segítségével az előmelegitőkbe kerül az úgynevezett nyerslé.

Szemlélődés közben elmondja vezetőnk, hogy a szükséges meszet saját bányájából kapja a gyár és maga égeti, oltja. A mészégetésncl képződő szénsavat használják fel a szaturálás céljaira. Az ott végbemenő kémiai processzus igen egyszerű; a szénsav keverődik a mésztejes nyerslével, miáltal a lében levő, idegen dnyago- kat tartalmazó tejet kicsaphatóvá alakítja át. A világos sárga szirup innen ugyancsak szivattyúk segítségével a mésziszapprésekbe kerül, melyeknek szerkezete vasrámákra kifeszitett, egymás mellett álló, mindkét oldalról összenyomható rongyokból áll, melyekben bennmaradnak a szilárd anyagok. A lé további szürőkatlanokon és elpárologtató készülékeken, — nagy hasas fehér tömbökön, — halad át és ragadós sűrű, gyönyörű aranybarna, de még cseppfolyós állapotban uj tisztitó készülékeken átnyomódva gyüjtőtar- tályokba folyik.

Csodálatos ez az ut, a fotytonosság s minden talpalatnyi helynek, energiának kihasználása. Kábultan és a hőségtől elgyengülve követjük a mérnököt a vákuum aparátusokhoz, ahol elgőzösi- tés utján kikristályosodik a cukor. Eddig a répa kb. 10 órás utat járt meg, itt a vákuumokban 6—8 órát vesztegel. A megfőtt, kásaszerü cukormassza, mint első termény, közvetett utón pörgetőgépekbe kerül, — szitás korongalaku készülékek, vagy 20 darab egymás mellett, ahol centrifugális erő minden cseppfolyós anyagot kihajít a szitákon; a ráeresztett gőz lemossa a kristályokra rátapadó szirupot, mely eddig sárgára festette a cukrot és ily módon megfehériti.

A centrifugálás következtében kivált anyagok még erősen cukortartalmuak, ezért háromszor befőzik és pörgetik őket. Az ily módon nyert cseppfolyós anyag u.iból befőzbe mint melasz ismeretes. A kilúgozott és gyártásra már felbasznűl- hatatlan répaszeletet vaskutyák gyüjtógödörbe szállítják, vagy az idegen termelők részére készenlétben álló vasúti kocsikba hullasztják. Ez is, mint minden a gyárban, csodálatos rendben, automatikusan, fennakadás nélkül történik.

Amint a cukor a rázó és szárítógépekhez ér, kiszabadulunk a forró pokolból, de oly nagy lárma fogad helyette, hogy vezetőnk már csak kézzel magyaráz. Benn vagyunk a gyárnak legmodernebb és legújabb részében: az önműködő

cukormázsánál és a villanyerővel hajtott elmés transportáló készülékeknél. Mindenütt táblák: magasfeszültségű áram! A mérnök csipked, amint nyakunk közé húzott fejjel haladunk a lógó villanykocsik utján a raktárba. Persze, ő tudia, mihez lehet nyúlni, mihez nem. Könnyű neki! Mi legszívesebben hason csúsznánk. A raktárban hatalmas cukorhavasok kéklenek a villanyfényben.

— A Montblanc! — csodálkozik Genfre emlékező barátom. A mérnök egy számot mond:

— Egyelőre 600 vaggon fekszik itt.

Hat-hét emeletes magasságból kitekintünk az

alkonyodó városra. A szürke égboltra kirajzolódnak az árnvak, tömör, középkori tornyok, kupolák, az Invalidusok templomának barokkos homlokzata, a dóm gótikus fasszádja. fekete tetők, csupa tusszin: előttünk csend, egy el-elalvó város középkorra emlékeztető sziluettje és mögöttünk vasárnapi munkaszünetben gépszörnyek dübörögnek. néhány száz ember lihegve, félmeztelenül robotol negyven fokos hőségben, készül a cukor, az izek édesítőié, itt nincs éjszaka és nincs nappal, csak megszakadás nélküli 100 napos munka van: impozáns lélekemelő munka, rabszolgaság, félelmetes gépkuHura. mindennapi egyformaság és költészet! A gép ritmikus, konstruktív költészete.

Vezetőnk felráz a merengésből. Indulunk vissza. A gépházban megállunk néhány percre. Világos, szellős terem 2000 lóerős gőzgépekkel, 2 turbógener.átorral és három közvetett erővel hajtott áramfejlesztőgéppel. A gyár erőforrása! Egy hatalmas kapcsolótábla mellett, — akorra mint egy nagy szoba fala, — kékruhás ember áll. Mereven figyel az órákra. Ránk ügyet sem vet. Nagyon öntudatos, energikus arc. Egy elhibázott mozdulat, egy fegyelmezetlen pillanat és a baj elháríthatatlan.

Itt a gépházban már egészen tisztán látom, hogy a gyárban nincs egy fölösleges ember, egy egy fölösleges mozdulat. Mindenki a helyén, a gépe, munkája mellett. Egy szó vagy figyelmeztetés se halik. Gépemberek!

Megint átmegyünk az egész répaházon és vezetőnk a kazánházban kollégája gondiaira biz. Csodálatos, a kazánházban vagyunk, szinte áttekinthetetlen sorban emeletmagas kemence mellett és ez a pokol hideg! Százméteres helyiség és alig látni fűtőt. Itt is gépek töltenek, szabályoznak és a Főbelzebub, — egy pirosarcu. joviális mérnök feldirigál csigalépcsőkön az automatikus etető és szénszállitó készülékhez. Kisvártatva mélyen a föld alatt vagyunk, ahová szitaszerkezeten át hull a speciális szén és gummiszallagon felfut a magasba. Végre kiérünk a szabadba. Hatalmas szénhegyek ölelnek körül. Nem látunk utat. A mérnök mutatja. Közben néhány adattal kábít:

— A gyár napi teljesítőképessége 230 vagon, amelyből a répa cukortartalmához mérten 30—35 vasúti kocsi cukor készül. Egy saisonban 2 millió rr.étermázsa répa körül feldolgozásra, kb. 6000 termelőtől. A napi szénfogyasztás 20 vagon!

Előttünk a gyár kilométeres sinhálózata, répagyüjtőmedencék, a mészégető, egy 60 méter magas füstölgő kémény, távolabbra egy 45 méteres. Balra az irodák és műhelyek. Már nem bírjuk az iramot. Fáradtan és boldogan állunk a szemező esőben, az émelygős savanykás szeletszagban, mely kora tavaszig érezhető az egész városnegyedben és kis papírzacskókból szopogatjuk a még meleg kristálycukrot.

Hat óra van. Munkásváltás. Jönnek a falusi napszámosok sűrű rajokban és köszöntenek. Mint a faluban.

A városban megkondulnak a harangok. Este van. Ünnepnap este, pihenő. A kávéház ablakában egy öregur éppen cukrot tesz n/snrmakávé- jába és egykedvűen kanalaz. Egri Viktor,

— (Az „ellenzéki" Lelleiék.) Nagytapoksány- ból jelentik: A magytapolcsányi járási főnöknél

megjelent Kniiha és Merre!- Lellei két hii csatlósa, autójukba vették Ujsági Imrét, a járási hivatal Írod a tisztjét, elrobogtak vele Ghinorányba és az ottani körjegyzői hivatalban a járási hivatal kiküldöttjének asszisztenciája mellett szerezték meg és hit elesi tett ék Lelleiék jelölőlistájára a s áztiz aláírást- Kiváncsiak vagyunk, vajion más ellenzéki párt is dicsekedbetik-e a hatóság ekkora előzékenységével? Avagy ez csak a Lellei- fége „ellenzéknek" jár ki?