Prágai Magyar Hirlap, 1925. október (4. évfolyam, 221-246 / 964-989. szám)

1925-10-30 / 245. (988.) szám

4

Péntek, október 30.

SZralotsikö és DaszlnsiKO iazfl&ságl sérelmei

az aj iioizeíÉtjülés etófl'

Tarián Ödön nagy beszéde és indítványa a besztercebányai kereskedelmi és iparkamarában — A kormányhoz intézendő kimerítő memorandum — Hogy bánt a kormány a szlovenszkói

gazdasági élettel

Besztercebánya, október 29. (Saját tudósítónktól.) A besztercebányai Kereskedelmi' és Iparkamara tegnap-előtti igazgatóválasztmányi ülésén Tarján Ödön jelentős nagy beszéd keretében terjesztette elő indítványát a szlovenszkói és ruszin- szkói kereskedőik és iparosok sérelmeinek memorandumba foglalására vonatkozóan. Az indítványt a kamara egyhangúan elfogadta és azonnal bizottságot küldött ki a kormányhoz intézett memorandum megszövegezésére. A rendkívül fontos beszédet, mely felöleli az egész szerencsétlen szlovenszkói és ruszinszkói kormány-gazdaságpolitikát, teljes terjedelmében az alábbiakban közöljük- „Midőn a besztercebányai Kereskedelmi és Iparkamarának 1925. április 1-től október 15-ig terjedő titkári jelentéséhez hoz-, zászólok, azzal a megállapítással kezdem, hogy álláspontom nemcsak a jegyzőkönyvben érintett kérdésekben tér el a jegyzőkönyvben kifejezésre jutó és valószínűleg a Kamara hivatalos álláspontját kifejező felfogástól, hanem különösen elválaszt bennünket egymástól azon felfogásom, hogy a Kereskedelmi és Iparkamara, mint a gazdasági élet érdekeinek leglnvatottabb képviselője, nem elégedhetik meg bizonyos események regisztrálásával, még akkor sem, hogy ha azok következményekben nem jutnának oly elementáris erővel kifejezésre, mint ez a kormánynak Szlovenszkó gazdasági életével szemben hét év óta tapasztalt politikájából megállapítható*

Véleményéin szerint a Kereskedelmi és Iparkamarának, mint erkölcsi testületnek is van lelkiismerete, nem nézheti tehát tétlenül a reá bízott és az egész lakosság jólétét és kulturális fejlődési lehetőségeit közelről érintő nagy érdekéknek céltudatos elsorvasztását. Meggyőződésem — és ezen senki, ki velem együtt a Kereskedelmi és Iparkamara vezetésében tényleg a kereskedelem és ipar érdekében vesz részt, fen nem akadhat —, hogy ha azon eszközök és módozatok, melyeket eddig a kamara a speciális szlovenszkói érdekek védelmére igénybe vett, eredményekhez nem vezettek, más fegyvereket kell találnunk, melyek módot adnak a gyengébb félnek arra, hogy az amúgy is egyenlőtlen küzdelemben megmenthesse. ami még menthető.

Midőn a titkári jelentés egyes pontjaival azok sorrendjében foglalkozom, leszögezem újólag azon többször kifejezett álláspontomat, hogy a csehszlovák kormánynak kötelessége a békeszerződések által teremtett helyzet következményeit gazdásági téren levonni, Szlovenszkó és Ruszinszkó lakosságának érdekeit gazdasági téren megvédeni és ezért köteles a kormány Szlovenszkó és Ruszinszkó közgazdasága részére, addig, amig a nemzetközi kapcsolatok természetes fejlődése folytán az áruforgalomban az országhatárok jelentősége csökkenvén, természetes piacuk felkeresését termelésünk részére lehetővé tenni, ugyanazon termelési és értékesítési lehetőségeket biztosítani, mint amelyekkel a történelmi országok rendelkeznek Ennek még áldozatok árán is meg kell történnie, mert

az állandósult munkanélküliség és kivándorlás mellett a mai állapotnak természetes következménye lesz az általános elszegényedés és az itt eddig megmentett kulturérdekeknek a pusztulása.

Megállapításaimban nem vezetnek politikai szempontok, állításaimat teljes objektivitással fogom minden egyes kérdésben igazolni és remélem, hogy a Kereskedelmi és Iparkamara igen tisztelt vezetősége hasonló tárgyilagossággal magáévá fogja tenni kifejtendő álláspontomat és javaslataimat.

Leszögezem tehát mindenekelőtt, hogy a kormány készakarva nem teljesítette semmiféle gazdasági és pénzügyi kérdésben Szlovenszkóval szemben kötelességét,

shogy minden a gazdasági helyzet megjavítása érdekében a kormánynál tett lépés, történt ez akár az itteni iparkamarák, akár más előkelő érdekképviseletek részéről, semmiféle komoly kérdésben meghallgatásra nem talált. Hogy ezen állításom részemről nem politikum, idézem a szlovenszkói Központi Gyáriparosok Szövetsége múlt évi jelentéséből (annak 6. oldalán) a következőket: „Die wirtschaftlichen Forderungen werden den Forderungen dér Tagespolitik entspre- chend beurteilt. Unzahligemale fühlten wir, dass unsere Forderungen, die dem Interessé des ganzen Staates entsprechen, nur des- halb nicht erfüllt worden sind, weil wir nicht die Möglichkeit hatfcen eine politische Partéi an dicsen Fragen unmittelbar zu interessie- ren“. A legelőkelőbb nagyipari érdekképviselet lojalitásában és ilyen határozott és súlyos megállapításában, azt hiszem, nekünk sincs okunk kételkedni. Ezen megállapítás pedig kétségkívül útmutatásul szolgálhat az érdekeink védelmére megválasztandó eszközök tekintetében.

Rosszakarat a magyar-csehszlovák kereskedelmi szerződés elintézésében

A titkári jelentés a kereskedelem politikai részében megállapítja, hogy a Magyar- országgal évekkel ezelőtt megkezdett tárgyalások lassan haladnak előre, mert, bár elismeri, hogy ezen szerződés megkötése elsősorban Szlovenszkó érdeke, mégis „tekintettel kell lennünk közgazdaságunk általános érdekeire.11 A magam részéről ezen álláspontot csak akkor tudnám elfogadni, ha az illetékes körök minden egyéb kérdésben a mi érdekeinkre volnának tekintettel.

De amikor érdekeinket sehol figyelembe nem veszik, ellenben a bennünket legközelebbről érdeklő kérdésekben azokat az általános érdekeknek rendelik alá, becsületes meggyőződéssel ebben is kénytelen vagyok rosszakaratot megállapítani*

Hogy Magyarországgal a kereskedelmi szerződés nem volt megköthető, annak köz- tudomás szerint igen fontos politikai okai vannak.

> A kormány által Magyarországgal szemben folytatott külpolitika nem eredményezheti a gazdasági téren való közeledést. Ez pedig bennünket nemcsak a mai termelés szempontjából érdekel, hanem érinti egész jövőnket is, mert a csendes gazdasági háború alatt Magyarországon keletkezett uj iparvállalatok versenye a jövőben is éreztetni fogja Magyarországgal való forgalmunkban hatását 1924-ben a Magyarország által Csehszlovákiában vásárolt áruk értéke 211.86 millió aranykorona, a Csehszlovákiába szállított áruk értéke 43' millió aranykorona és igy az aktív saldó 167.95 millió aranykorona. Ez volt a forgalom akkor, amidőn Magyarország az engedményezési eljárással és prohibitív jellegű vámokkal védte saját termelésének érdekeit. Természetes, hogy a kereskedelmi szerződés megkötése esetén ez a forgalom nagyon lényegesen emelkedni fog.

A kereskedelmi szerződés megkötése Magyarországgal, a szlovenszkói termelésnek legfontosabb érdeke, melyet összes érdek- képviseleteinknek a kormánynál forszírozni kötelessége.

SzJcveRSzüs© és a kraszálfótás©k_

Hogy a titkári jelentés sorrendjénél maradjak, mely a továbbiakban a külkereskedelmi információs szolgálattal és az árukeresletek közlésével foglalkozik, kérnem kell a kamara vezetőségét, hogy az ilyen közléseket a sajtó utján hozza a közönség minél szélesebb rétegeinek tudomására és ezen célból vegye igénybe természetesen a kisebbségi sajtót is.

Az állami és

ltözszállitások

tárgyalásánál a jelentés megállapítja, hogy az úgynevezett szlovenszkói kedvezmény

1926-ra is kiterjesztett, de az egyes gazdasági minisztériumoknak megadták a jogot, hogy a kedvezmény mérvét korlátozhassák. Miután a Kereskedelmi és Iparkamara igazgatóválasztmányában a viszonyokkal ismerős urak ülnek, talán fölösleges is bővebben indokolnom, hogy ez mit jelent. Az állami és közszállitások az elmúlt években az állami kötségvetés adatai szerint megközelítették a 10 milliárdot*

Ebből a lakósság számarányában minket 2 és fél milliárd korona részesedés illetett volna meg, auii körülbelül 700

millió korona munkabér és 250 millió korona évi hasznot kötött volna le Szlo- venszkón és Ruszinszkón. Ezen összegeket tapasztalat szerint majdnem teljesen elvesztettük*

Jóakaratra tehát, ha a döntés a minisztériumok diszkrécionális joga nem számíthatunk.

Következménye ennek a munkanélküliség és a legértékesebb szakképzett munkásoknak kivándorlása egyrészről, másrészről pedig a folyton növekedő elszegényedés.

A közlekedésügy megbeszélésénél megállapítja a titkári jelentés, hogy forgalmi tekintetben

a kívánatos változás nem állott be. Köztudomású, hogy ezen legfontosabb érdekünket Prágában hogy kezelik, s ne hogy elfogultsággal vádoltassam, ismét idézethez folyamodom, idézem pedig a Csehszlovák Központi Gyáriparosok Szövetségének 1924. évi jelentéséből, melynek 29. oldalán a következő mondat olvasható> „Das Verkehrsko- mitee und das Verkehrsreferat des Zemtral- verbandes dér cechoslovakischen Industri- eiien kann mit besonderer Befriedigung am Ende des Verwaltungsjahres konstatieren. dass sein umíassendes Programúi, das es sich um Jahre 1922 streckte, fást in allén seinen Einzelheiteu im Berichtsjahre aner- kannt wurde.“ Ugyanezen évi jelentés 59. oldalán a szlovenszkói közlekedésügyek fejezetében az alábbi mondatokat találjuk: „In

dér zweiten Hálfte des Jahres ist die Staats- bahn-Verwaltung im raschen Tempó an die Verstaatlichung dér Lokalbahnen geschrit- ten. Den eingeschlagerién Vorgang dér etap- penweisen Verstaatlichung in dér Weise. dass zunáchst in dér ersten Etappe die vöm Staate oder den Lándern garantierten Lokalbahnen zu verstaatlichen seien, in dér zweiten die slovakischen und dér dritten allé übrige Lokalbahnen, stets im Wider- spruch mit den wirtschaftlichen Interessen dér Slovakei.“ Lássuk azonban közelebbről, hogy a kétféle mérték mit jelent a gyakorlatban- Jelenti azt elsősorban, hogy

míg a történőim? országokban az állam két fő és négy helyiérdekű vonalat vett át 758 km. hosszban, addig Szlovenszkóban eddig csak 125 kilométert*

Amíg tehát 1924 március 1-én a történelmi országokban 10 km. állami vasútvonalra 3.94 magánvasut jutott és összesen a szállítmányok 3.19 százaléka, minek következménye, hogy ott a szállítmányok 97 százalékánál az átszámított alacsony fuvardíjakat fizették, addig Szlovenszkón és Ruszinszkón 10 km. állami vasútvonalra 8.09 km. magánvasut jut továbbra is, melyek az összes szállítmányok 60.07 százalékát bonyolítják le. Közben a folyó évben megtörtént a történelmi országokban 42 helyiérdekű vasút államosítása, ezáltal ott 10 km. állami vasútvonalra 0-448 km. magánvasut esik, mely a forgalomnak csak 1-51 százalékát bonyolítja le. Következik ebből, hogy Szlovenszkó évek óta ráfizetett a csehszlovák áliamvasutakra, miután az úgynevezett üzleti koefficiens, vagyis a kiadások és bevételek hányadosa a történelmi országokban 70.33 százalék, míg nálunk 50.26 százalék, ami közel 40 százalék differenciának felel meg Szlovenszkó terhére.

A szlovenszkói cukoriparban, mely a köztársaság cukorexportjában 13 százalékkal részesedik, ez a különbség normális évben vasúti fuvarokban 27 millió ckoronára rúg. Adódik pedig ezen összeg a répa, a szén és a kész áru fu- vardlfíerenciájábóL Ennyivel kedvezőtlenebb a vasúti fuvarok következtében a cukorgyártás Szlovenszkón és Ruszin- szkón, mint a történelmi országokban.

A kamara által is kívánt uj vasútvonalak kiépítése csak lassan és csak részben fog a bajokon segíteni, mert amint ez az eddigi tapasztalatokból megállapítható, a kormány a vasútvonalak kiépítését nem óhajtja komolyan keresztülvinni. Egy pillantás az 1919— 20. és 1921 évi állami költségvetés záirszám- adásiaba, meggyőzhet erről- Csak néhány tételt említek. J.919-jien a költségvetés bevételei az előirányzatot majdnem 100 százalékkal haladták meg és mégis az egész köztársaságban megtakarított 142,1.34.115 millióból

51,875.865 millió koronát sikerült az akkori kormánynak Szlovenszkón és Ruszinszkón megtakarítani. De ez nem véletlen. 1920-ban a bevételek az előirányzott 7.6 milliárd helyett 13-5 milliárdot tettek ki. Mégis az ütés hidiépitésre Szlovenszkón felvett 15,650-900 koronából 5,869.000 koronát, Ruszinszkóbam 2 mfi'Üió koronából 685.000 koronát takarítottak meg, míg a rendkívüli hídépítések tételénél Szlovenszkóban a megtakarítás 4.78 milliárd előirányzattal szemben 4.5 milliárd. A vasúti felépítményeknél az egész köztársaság területén az előirányzott 110 millió koronát a zárszámadások szerint 11.37 millió koronával lépték túl, ellenben Szlovenszkón az előirányzott 27.8 millióból 4 millió megtakarítottak.

Érdekes volna megállapítani, hogy hány szlovenszkói vállalkozó részesedett ezekben a munkálatokban.

Az útépítésnél elért megtakarításnál meg van az a vigaszunk, hogy az állami költség- vetésben megtakarított összegek helyett megyei útadó formájában járulhatunk hozzá a szlovenszkói úthálózat kiépítéséhez. Hasonló a helyzet 1921-ben, amidőn a bevételek 4 miMrddal haladták meg az előirányzatot. Dacára ennek, a befektetésekre előirányzott 3.8 milliárd koronával szemben ténylegesen csak 1.77 milliárdot fordítottak beruházásodra. Az előirányzatban Szlovenszkó és Ru- szinszkó 394 millió koronával részesedett, melyből azonban 316 millió koronát megtakarítottak.

Tehát a befektetések összege Szlovenszkón kereken 78 milliót, a történelmi országokban pedig 3 millió hijján 1.7 milliárdot tett ki.

Ilyen tapasztalatok után nem nagyon bizhatunk benne, hogy a kormány feladja eddigi céltudatosan követett politikáját és gyorsan segítségünkre siet. Ezen legfontosabb kérdésben természetesen legkevésbbé elé* gediheíünk meg a titkári jelentés megállapításaival, mert azok egyáltalán nem foglalnak magukban javaslatokat a bajok orvoslására.

Takarékosságot I

A titkári jelentésnek az adó- és pénzügyekre vonatkozó része megemlíti, hogy a kormány elismerte a közterhek Leszállítása iránti kívánság jogosságát és javaslatot dolgozott ki az egyenesadók és az önkormányzati területek pénzügyi gazdálkodására vonatkozólag. Megállapítja, azonban, hogy a politikai viszonyok megakadályozták a törvényjavaslat letárgyalását és az adóreform keresztülvitele bizonytalan időre kitolódott. Közismertek a sérelmek, amelyek Szloven- szkót és Ruszinszkót az adózás tekintetében azáltal érik, hogy adótörvényeink bonifiká- l'ása tekintetében éveken keresztül a kormányok semmit sem tettek. Végeredményben azonban tisztában kll lennünk azzal, hogy

az adók leszállitása mindaddig csak komolytalan ígéret, amig az állmháztartás szükségleteit a takarékosság elvének szigorú keresztülvitelével nem fogják lényegesen leszállítani.

Amíg a kiadásokat nem apasztják, addig az állam nem mondhat le a bevételekről. Ma a helyzet az, hogy 1925-ben, például állami adósságokból a köztársaság egy-egy lakosára 23.5 aranykorona, Olaszországban 11.4 aranykorona jut, külügyi képviselet nálunk 1.3, Olaszországban 0.46 aranykoronába kerül, míg a nemzetvédelem nálunk 20 aranykoronát, Olaszország egy-egy lakosára számítva 14.25 aranykoronát emészt fel. Ezzel ellentétben a forgalmi, luxusadó, szeszadó, és házbéradókból az egész köztárssaág területén az önkormányzati területeknek jutott 794 millió koronából Szlovenszkóra és Ru- szinszkóra 25 millió esik, amivel ezen egy tételnél Szlovenszkó és Ruszinszkó minden lakosa évenként 52 koronával károsodik. Az adók leszállitása a folyó évben a hivatalos teendőkért felszámított illetékek bevezetésében nyilvánul meg.

A titkári jelentésnek a kisiparra vonatkozó közlésével kapcsolatban rá keli mutatnom arra, hogy a kisipar foglalkoztatását egyrészt az építkezés nagyobbmérvii állami támogatásnak biztosításával, másrészt a közép! tkezéssk né 1 a helyi érdekeltség támogatásával kell biztositaüi.

Egész lehetetlen helyzet, hogy a múlt év szeptember végéig a hivatalosan közzétett statisztika szerint a történelmi országokban az állam 3.8 milliárd értékű építkezést szubvencionált a szlovenszkói 226 millióval szemben.

Jelent ez pedig a gyakorlatban annyit, hogy Szlovenszkó közel egymilliárddal kevesebbet épített, műit amennyi építkezéshez joga lett. volna, ennek megfelelően többszáz- utillió államsegéllyel károsodott és elvesztette