Prágai Magyar Hirlap, 1925. október (4. évfolyam, 221-246 / 964-989. szám)

1925-10-25 / 242. (985.) szám

Tasflmap, október 25. TfeiGAiAiurfAínfiKitP ráünaik. Az egyik'már kínt is volt, a másik egyszerre visszafordul, előrelép egypt feléin s aztán nagy könnyekkel a szemében a mel­lemre dől s édes ártatlansággal suttogta: „Olyan gyönyörű voft!“ Szabó Dozaö kritikája a íajvédelemről — Talán jó volna mindig igy szentimen- iáliskodni, ha ncn; volna elhivatásom a har­colás a fajom jobb jövője és fölszabaditása érdekében. Mert az a kirakathazafiság, ami ma divatossá vált a fórumon, az a leggyalázatosabb csalás: Álmagyaroknak, ravasz, tehetségtelen svá­boknak tömege vált hangadóvá a politikában, ahol elsikkasztanak minden igaz magyar gondolatot. A sváb szervezkedésnek legve­szedelmesebb, a magyarságra legártalmasabb formája az, amit fajvédelemnek neveznek. Ezek a politikai és irodalmi fajvédők ellen­séges szemmel néznek minden igazi magyar tehetséget és magyartalannak, haza íratlan­nak mondják Ady Endrét, vagy Szabó De­zsőt, akiknek minden idegük magyar és ha­lálos a szerelmük ez iránt a föld iránt... Csupa benső izgalommal beszél, reszket s összeszorul az ökle, amikor kíméletlen őszinteséggel olyan hangon jellemez egyes élő Írókat, politikusokat, amelyet tapintatból 1* sem közölhetek. = Mi a politikai fölfogása? — kérdez­tem. — A legszélesebb demokrácia. Mindéi igazi, magyar tehetségnek legalább a nagy­apja paraszt volt. Mind parasztsarjadékok vagyunk. Ebből a kim e Hihetetlen, magyar kincsforrásból kell mindent kitermelni, ami kihozható belőle. Ami az irodalmat illeti, nem szabad Budapestre centralizálni, nem szabad izolálni a vidéket. Meg kell ismerni a vidék sajátos életét, bele kell kapcsolódni sajátos vérkeringésébe, de nem szabad megszakadri az irodalmi szálaknak, ami bennünket Ma­gyarország elszakított részeihez köt. A szlovenszkói irodalomról = Tsmeri-e a szlovenszkói magyar iro­dalmi életet? — Sajnos. íölületesen. Nem nagyon igye­keznek megismertetni vele. A Prágai Ma­gyar Hírlapot még soha nem láttam, pedig már többen azt is említették, hogy foglalko­zott velem, állítólag cikksorozatban. Az ot­tani költők közül csak Mécs Lászlót ismerem. Föl szokott keresni itt Pesten és nagyon-na- gyon sokra becsülöm őt. Igazi tehetség. Azt hiszem, nem túlzók, hogy ha őt tartom az Ady utáni generáció egyik legnagyobb Urai tehetségének. Témái szépek, mélyek, nyelve nagyszerű, hal­| UHlUW'IIHillllMJUUBMaB íróink arcképcsarnoka Márai Sándor Az életünk nyüzsgött, mint a boly. Sok volt a lárma, a dugába dőlt terv és sok volt a semmi. Apróra szabdalt célok útvesztőiből, közülünk, Kassáról ringó gyors párnáján kihajtott valaki Nyugatira- Berlin felé. Értékeket vitt magával, hitet és fiatalságot, magyar teremtő erőt. Márai volt. Mi itt maradtunk tovább a bolyban- S Márai németországi írásai azért hatottak szenzáció erejével, mert külön világ, külön élet rezgett benmök. A nagy közönségnek idegen volt a for­radalmak utáni fiatal müvészlélck különös, exó- tikus világa. S a Márai-irások — lendületes fej-- lődés irama egy européer nivó ,.embersiirüs gi­gászi vadonba11 menekült magányára — csak ott vertek erős visszhangot, ahol az ő lelke meg­valósulásai vágyként és álomként éltek a lelkek­ben. Legelső sorban irótársaiban. Az írók Írója lett. S ma tán ő az egyedüli közöttünk, aki mii-* vészeiével keresi a kenyerét Szép pozició volt ez- És Márai igyekezett is e.zt erősíteni: művész akart lenni. Az akart lenni, akinek hittük. Szép és magyar embernek újból termő ma­gány a nyugati metropolisok embermii,líós Bako­nya. Az ember ember lehet, az ember önmaga lehet. Korlát és gát nélkül, már aki tud önmaga lenni. Jó elmenekülni. Jó jóba lenni a szerencsé­vel- És jó felülről hátranézni. Minden szentimen- talizmusit és siró lírát pózos fölény gunyjába hi- degiteni. Megszabadulni az emberektől, hogy an­nál jobban emberek lehessünk. Lerázni minden reális kapcsot és meleg vonatkozást, hogy az el­vonatkoztatott legnagyobb realitáshoz, az élet- lényeghez és a legmelegebb vonatkozásunkhoz, embervolt unithoz kapcsolódhassák Az emberhez: aki nem én vagy ő, nem mi és nem te. De ember- valaki, aki nincs, tán akinek lenni kellene. És feltartja a tükröt: ma ilyen az ember­0 milyen mai élet és mennyire élet! A keret: fölény, mosoly, kávéház, világváros. A figura torz. De legtöbbször hü S minden torzsáig mö­gött lelket sejt az ember é.s nagy megfeleléseket. A Márai-versekben és kapós Írásaiban, melyeket ma már német, francia és magyar lapok közöl­nek. a széles univerzum zenéje szólal meg — „óriás zengő húrokon" . . . Márai szerencsés ember- A szerencse nem minden, de sok ő. Lehe­tett reprezentáció. Az ő érdeme, hogy lett is. És őt ma épp úgy lehet szabadulásnak, mint lehető­ségnek tartani. Sokan hiszik róla, hogy cinikus, hideg és fö­lénye mesterkélt. Elegáns, biztos és fölényes Írá­saira az életben is hasonlít. Világvárosias, ele­gáns és biztos megjelenésű. Ady Párásában ta- Kllt kikötőt. S ahogy akkor sokaknak Ady jelen­tette a Nyugatot, most ez a párisi magyar jelent­heti. De mást is el kell mondani. Mert van Itten más is. Egy kolletginám, aki ez évben Páréban talál­kozott vele, egy kis képet hozott róla. így mond­ta el: >,Egy naiv lélek ő* egy nagy gyerek, aki megundorodott az itteni szűk viszonyoktól. Égy naiv lélek, aki talán akkor sir, mikor gúnyosan nevet." A fotográfia szép- Feltartom ezt a képet. A stílus bravúros művészete, a magasból élesen megfigyelő sasszem bríllirozása, a gátnélküli te­remtő forrongás vad lobogása mögött én is, má­sok is, ott szeretjük érezni a szivet, a naiv lelket ás az ujformáju hitet: von-agló szájon perdül a könny. És az életben talán nem is fontos, hogy mit és hogyan szeret az ember. Talán nem is az a fontos, hogy borzasztóan benne éljen vaiarrrbem. Azért is szeretjük mert nem egészen a mienk. S mert szeretjük mégis csak a mienk. Az írók igy kritizálgatták: a legmüvészibb A közönség azt mondta rá: badar- Azt mondták: póz és „in­ternacionalizmus". Láttuk- könnyes szív és síró embergyermek is lehet. Ki mondja meg. mi lesz? Ma érték és művé­szet. Magya-r művészet. És ha az lesz, akinek llátjuL elfujódík majd — mint. könnyű por — a sok Tpró mai valami, mai semmiség. Az. hogy Szerencseim, hogy el­menekült, hogy sok minden rossztól megőrzött és hogy a könnyebb részt választotta a startnál. Mer az élet örökös start úgyis- És neki is sok van még hátra, mert ha tagadná is, mégis csak érték — és magyar. Győry Dezső. latlanu! gazdag, kifejező formája erőtel­jes, nem ha.Uik sem a poros konzervati­vizmus, sem va’amilyen „izmos" felé s jóizlésse! őrizkedik a rossz értelemben veit h2zafiaskodástó!. '•sokait bizony nem ismerek, de ha sor ‘ rül egy szlovenszkói fölolvasó túrára, úgy nagy érdeklődéssel tanulmányoznám, Tár­gyalnak velem 8—1(3 előadás tartására s én. ha jól megfizetnek, el is megyek. Mert én most úgyszólván fölolvasásokból élek. Min­denemet, még könyvtáramat is elköltöttem a külföldön. A „Segítség!“-gel, azt hiszem, néhány évre rendbe hozom magam anya­gilag. Közben megérkezett a kiadócég igazga­tója. hogy a szerződésről tárgyaljanak. Sza­zmmBmaBeammm bó Dezső egyszerre száraz üzletember lett. Ebben is elüt a régi Íróktól. Amikor a re­gény első kötetének kéziratát átadta, egy kötelezvényt Íratott alá, hogy a kézira­tért 50 millió koronás szavatosságot vállal a kiadó ... Elbncsuztam. Szabó Dezső barátságosan kikisér a lépcsőbázig. Fáradtan mentem le­felé a lépcsőkön. A lépcsőház ablakán kite­kintettem egy színes, virágokkal telitüzdelt kertbe. A virágok színe még égett. Az ősz hiába próbálta kikezdeni a termékenysége:. Minden virág frissen, öröklétet Ígérőén, emel­ten hordta a fejét. A nap melegei, bclesütött az őszbe ... ... Beszéltem Szabó Dezsővel... Sándor Dezső. később egy inci-fincl amerikai lányról, aki ak­kora, mint egy pár hetes,, macska, de ha ránéz azzal az istenáldotta diószemével, hát egyszerre sokkal magasabb és erősebb nálánál is. Már ittam a lagzira. talán a keresztelőre is ... de nem úgy a Gyurka! Azt irta: Ittam rá egy éjszakát, pedig hát sajnálom rá a pénzt, de mégis, ki kellett inni magamból. El is ment azonmód Newyorkba . . . és ... és vagy öt év se tellett belé . . . egy nyári estén betoppan hozzám a Gyurka. Testes volt, férfias, gyönyörű szál legény. És hogy belépett, az volt az első kérdése: Van-e sok szappanod? Mert sokat kel! lemosnia arról a kézről, ami most újra úri kéz lesz . . Az ám, megtollasodott. Hogy miképpen? Newyorkban lézengett és valami fürge zsidó fiú megsúgta neki, hogy Masahusetben egy olyan forrást találtak, amiben a sánták egy nap alatt kigyó­gyulnak. A farmernéoség mng azt sugdossa hogy az Udvezitö járt ottan, onnan a csoda. Ebből meg az következik, hogy egy hét se telik bele és felmennek a masahuseti telkek árai. Vett is telket, minden pénzén, amit cselédsorban össze- kuporgatott és hát be is vált a csoda. Aztán saját farmja volt. dolgozott nem aludt, kipréselt a földhői minden1 szemernvl erőt és most itt a dollárral bélelt bngveDris. Már azon este fel akart menni a kastélvha Alig tartoztathattam. De nem is aludt egész éjszaka . . . Kora reggel már ökölbe! kopogtatott a kastély rácsos kapiréu pedig hát újfajta csengő is díszelgett az ócska cikornya szomszédságá­ban. De az uj gazdinak nem volt ilven sietős a dolog fent időzött Pesten és pár napig nem is igen lehetett számítani rá. Nehéz napok voltak ezek. Gvurkában szinte ámulatba eitő ui ener­giák gyűltek, egy nercig se találta helyét. Ha kint jártunk a szántókon, fel szeretett volna forgatni mindent. Oktatott nevelt, birkózott a nehéz konzervativizmusommal: — Hogv ő maid megmutatja, mi az amerikai belteries gazdálkodás, hogy mi zsiványnk vagyunk a földdel szemben és még igy is sovánv a ter­mésünk. Ha pedig odahaza maradt körmölt egész áldott nap iveket rótt tele. Azt hUtem. talán az uj gazdálkodás tervek de ahogy belenillanthattaru láttam, hogv hizonv nem szárnyaló láz az. hanem egyszerű névsor Gondosan összefnndált száma­dás régi dolgokról, emberekről, akik ott voltak, kidobták az apai jussból, nyelvöltögető zsellérek, megjutalmazandó hűséges cselédek meg az a két csendőr is . . . Végre aztán megjött az uj tulajdonos is. Csak úgy az udvar, közepén tárgyaltak, mint akiknek nincs titkolni valójuk. A kerítés mögül figyeltem őket, mert féltettem Gyurkát a hirtelenségétől. A varga ember zsebrerakott kézzel hivalkodott, hol a fejét rázta, hogy a vállát húzogatta, vagy a tenyerét forditgatta húsos felével kifelé, akár­milyen tiizre is gyűlt a Gyurka. Csak a hango­sabb szót hallhattam, hogy: ki se számíthatja, miket invesztált . . . aztán meg egyáltalán, na­gyon kedvére van ez a gazdaság. Hiába Ígérte Gyurka, hogy megfizet ő minden szögecskéért . . Nem, hallani se akar róla: Minek adja? Hogy drága pénzen másikat vásároljon? Aztán abba is idő telne, mig beleszokna . . . Nem . . . szó se lehet kérem . . Gyurka kedvetlenül jött haza, de azért lán­golt benne a bizakodás. — Meg akar zsarolni a csiszlik — mosolyogta ravaszdin — de egye a kő. Várt egypár napig, pedig már sütötte tal­pát a türelmetlenség, hogy percig nem állhatott egy helyen . . . aztán mégis csak zablát rakott a türelmetlenségére. Megkerülte, telekügynökö­ket küldött a nyakára . . . mesébeillő árakat kí­nált . . . Semmi ... A ravasz varga nem akart megválni a földtől. Gyanút fogott. Biztosan aranyat vagy szenet fedezett fel az a furfangos amerikánus a földjén, azért kinálja érte a halom pénzt ... És hát ha annyit adna érte, akkor neki is biztosan megéri azt a árat . . . Látták is kora reggel a cselédek, amint a földeket járta és le hajolt egy különösebb göröngyért vagy kőért . . . Már furdalta az ördög . . . Gyurkában pedig kezdett lanyhulni a biza­kodás. Már nem járt olyan sebbel-lobbal, mére­getni a saját határát, nem terveit, nem is dudo- rászott. Ott gunnyasztott napok hosszat a szoba mélyén. A szemében különös gonosz tűz égett . . ravasz és könyörtelen hadicseleken törte a fejét. Egyszer aztán mint akit az ördög kapott a hátára, berohant a városba a megyei rokon­sághoz. Sose kunvorálgatott, de most mégis ráfanyalodott ... Tán a megyei uraságoknak sikerül majd egy kis adósajtolással, vagy tekin­téllyel odahatni, hogy eladja a birtokot . . . Úgy gondolom rá is izentek egy kis úri biztatással, dehát semmi látszatja nem volt. Fizette a dupla adót is a látatlan kincsre. És hát hiába . . . mégis csak az ő szerzett birtoka . . . Ezzel aztán be is dugult minden remény . . . Későn kelő lett. semmise érdekelte, szidta az országot, kormányt, rokonságot, akiktől még ennyi csekélységet se várhat el az atyafija. Éjszakánként kimaradt, inni kezdett. — Ne bomolj — vigasztalgattam — Van a környéken úribb birtok is, szebb is, jövedel­mezőbb is és olcsóbban is megkaphatod . . . Csak sunyitott: — Nem érted te ezt. Olyan ez, mint mikor egy szép asszony megkíván egy gyönysort. ígér­hetsz te neki szebbet is, jobbat is, neki csak az kell. Aztán meg eszerint csináltam meg már a terveimet valahol a texasi istálóban . . , nehéz volna felforgatni. Elnézett, a csizmája orrával rajzolgatott a porba, talán szégyelte is az érzékenységét. Nem is lehetett kibeszélni belőle. Úgy járt naphosszat, akár a holdkóros, szégyelte magát az emberek előtt, a szavát nem lehetett venni, még engem is került. Egyszer aztán — nála mindig igy jött az elhatározás — elkapta az utcán a fiatalságot: — Gyertek el este a Központiba, nagy muri lesz, tűzijátékkal. Senkise tudta, mire invitál, de jó­kedvű volt friss és elégedett. Ott is volt bizony minden valamire való ember estére a Központi­ban. A Gyurka frakkban, ünnepi arccal . . . ban­kettre terített asztalok, dupla banda még a ka- szirnő is extrán kikészítve. — Tán megvetted a birtokot, arra a nagy cécó — vallattam. —Majd meglátod — sunyitott ravaszul. Az ördög búit belé Valósággal öntözte a pezsgőt, a banda csak néki húzott, kurjantott, csárdásra perditette a lihegő kaszirnőt. tükröt zúzott, még tán a plafont is kirúgta. Éjfélre azonban hirtelen elkomolvodott. Töltetett mindenkivel és igy. töl­tött bilikommal oda invitálta a vendégsereget a nagy, tükrös ablakhoz. Az arca szinte áhitatos volt a boldogságtól: — Most uraim, igyunk a nagy tűzijátékra. Tényleg, ahogy éjfélt konditotta a toronyóra. egyszerre vörös lett az égbolt. A park alvó fái „Itt a halk és komoly beszéd ideje" Babits nyilatkozik uj verseskönyvéről. Budapest, 1925 október. Ezekben a hetekben jelent meg Babits Mihály legújabb verseskötete „Sziget és J e n g e r" címen. Babits Mihály a következőket mondta uj kötetéről: — A „Sziget és Tenger" az ötödik verseskönyvem. Olyan, mint a komolyabb öcs- csök, akik szüleiknek vénebb korukban születtek már, noha még nem tartom magamat egészen vénnek. De elképzelem régi könyveimet s meg­lep, hogy mind-mind más és az uj is ennyire más lett. Az első, a „Levelek írisz koszo­rújából. a fiatalság önkénytelen kiömlése volt. csupa tarkaság, minden látvány, inger, tör­ténet, gondolat: azonnal verssé vált. A második­ban — „Herceg, hátha megjön a tél is" — a klasszikus szépséget kerestem; szobrot faragni, zenévé olvadni akartam. A „R e c i t a- t i v" már befelé fordult, kényszerültén nyűgöző élmények, nagy magányok sovárságai s a rette­netes háború első döbbeneté töltik meg ezt a könyvet. Azután keresztülmentem a — „Ny u g- talanság Völgyén": minden meginogni, elveszni látszott és egy iszonyú kábulat emléke lett a negyedik könyvem. így értem el ehez az ötödikhez, amely talán nyugodtabb, ámhár sorai mögött még a régi nyugtalanság remeg. — „Régen elzengtek Sappho nap­jai" — ezt irom az uj kötet legelső versében: és csakugyan nagyon távol vagyunk a szép versei, rímek és csengések idejétől, amikor a költők egvéni bu-baja. szerelmei és bánatai ejtették meg a gyenge sziveket. Mi foghatia meg a mai sokat szenvedett embert a poézisben? Sokan azt hiszik, hogy hitet és örömet kell adni vigaszt és balzsamot cseoegtetnl. De a mai lélek nem kép­zelt beteg, hogy hazugságokkal gyógyítsuk. Én név gondolom, az öröm még messze van és hit helvett, amit önáltatás nélkül adni tudunk inkább csak remény van közel. Mindenesetre nem ma­gamról — magamnak akartam nvögdicsélni ebben a könyvben. Ma olv időket élünk, mibor mind- annyiunk sorsa egyetlen hajszálon függhet s Ma­gyarország és Európa nem puszta nevek többé, hanem életünk alakító közegei, mint a víz és levegő. Mindannyiunknak van mondanivalónk egymáshoz, mint ahogy nagv-nagv betegségek ideién mindenki orvos lesz és valóban gvógvit is. ha nem orvosságával, hanem sóvárgásával és szeretetével. — Mi a programja tehát az uj kötetnek? — A fentemlitett mondanivalón van a hang­súly ui könyvemben, melv formájában egészen egyszerű s nem akar kitűnni sem virtuozisával, sem szabadsággal. Kiáltás volt elég. most úgy érzem, itt a halk és komolv beszéd id°ie. Barbár áramlatokat látok köröskörül, a szellemi kultúra sokakban megingott: sport és tánc sodra kapta el a világot. Ha a költészet versenyezni akar az idegen államokkal és beáll sportnak és táncnak, ha nem tud adni egyebet és fontosabbat, alul marad a versenyben. Más sportról és táncról álmodik a költő: mely csupa lélek, mint a görögöké s jaj a versnek, mely maga is csupa test akar lenni, csupa ököl és láb. Ez a legna­mMTI-n— ■W1IIIMI ■miim.miLlMWUWlMHWtiWtJ. UHIHIMW fölött fellobbant a tűz ... a kastély mind a négy sarkán . . . Egy pillanat se telt belé, mintha serény kezek élesztgetnék, átharapózott a gaz­dasági épületekre . . . Nem maradt ott tűz nélkül, még a legutolsó zsellérház se . . . Rohant is mindenki az oltásra. Csak Gyurka maradt. Néz­tem ... Az arca keserűre fordult, földhözvágta a poharat és a feje ráesett a riadt kaszirnő vál­lára . . . Keservesen zokogott . . . Reggelre aztán bekopogtattak hozzám a csendőrök, két szepegő öreg cseléddel, akik be­vallották. hogy ő biztatgatta őket a gyújtogatás­ra. Nem is tagadta. Ott állt előttük, lélektelenül, mint akinek már minden mindegy. — Az enyém volt — mondta úri fásultsággal — felgyújthattam, ha úgy akartam. Megfizetek érte. Fizetett is . . . az utolsó dollárjáig., _ No és mi lett vele aztán — kíváncsisko­dott az egyik piszécske pesti lány. _ Hááát . . semmi . . . Ott lógott még va gy egy félévig az én kúriámon. A módos ame­rikai ruha lerongyolódott róla. újra előkerült a régi vadászzeke. meg a furfangos sörtés kalap . . Hol eltévelygett az udvaron, hol meg vállára kaüta a vadászfegyveremet és elbarangolt az erdők mélyén ... Se nem élt . . . se nem halt . . A rokonság összedugta a fejét fent a vármegyé­nél . . Nem mehet igy tovább . . . Jöjjön be valami hivatalba . . . Vagy tán az lesz a leg­jobb, ha újra kimegy Amerikába . . . Próbáljon újra szerencsét . . . Hiszen járatos benne . . , Össze is adták az útiköltséget — Eh. minek — mondta — most már nincs semmi célja. Hát igy volt. — No dehát úgy olvastam . . . Károlv kínosan feszengett a székén: — Ejnye no . . . minek szomoritsak? Hiszen mulatságon volnánk . . . Talán inkább egy csár­dást . . — Mondja meg már a végét is, ha már el­kezdte. — Hát az volt . . . igen . . . Egypár héttel ezelőtt . . . Ott találták az üszkös romok mel­lett ... a „saját udvarán". . . Mellette az én vadászfegyverem . . . „Két jó golyó volt benne". Mind a kettőt magába eresztette . . . Dehát ki gondolhatta volna, hogy ilyet forgat a fejében?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom