Prágai Magyar Hirlap, 1925. szeptember (4. évfolyam, 196-220 / 939-963. szám)

1925-09-03 / 198. (941.) szám

Csütörtök, szeptember 3.

port részére is. Amikor megtörtént az első lépés a -német parlamenti szövetség szétrob- bantására, az össznémetség ügyéhez hűnek maradt politikusok mindegyike csak a legmélyebben sajnálhatta ezt a lépést. És ha ma visszaidézzük az okokat, amelyek a szakadást előidézték, akkor azok az általunk vívott harchoz viszonyítva oly jelentéktelenek, hogy az a lépés ma még jogosulatlanabbnak látszik. Dogmákon való lovaglásból eredt az egész. Már pedig eredendő hiba irányelveken és alaptételeken rágódni olyankor, amikor cselekedni kell. Téves álláspont az, amelyik azt mondja, hogy az ellenzék összefogása azért nehéz, mert hiányzik az egységes cél- Ellenzéknek mire való a hosszadalmas program? Az ellenzék védekező harcot folytat. Védekezésében kénytelen az ellenfél támadásához alkalmazkodni. Mindössze egy bizonyos főpontra nézve kell tudnia, hogy mit akar. De ez a főpont már meg volt adva abban a pillanatban, amikor a parlamentarizmus helyett bekövetkezett a koalíció basás- kodása, amely minden ellenzéket elnémít, de magát a parlamentarizmust is agyonütötte. Olyan parlamentben, amelyet egyes emberek dróton ráncigáinak, amelyik arra Ítéli saját magát, hogy válogatás nélkül elnyelje azt, amit mások előrágtak, még a legegészségesebb, legkülönb ellenzék sem tud érvényesülni. Épp ezért csak egy cél volt és ez a cél abban állt, hogy a parlamentarizmust újból érvényre juttathassuk. Ebben az összes ellenzéki pártoknak össze kellett volna fogniok.Még magáiknak a kommunistáknak, akik nem sokat adnak a parlamentárizmusra, még azoknak sincs ma semmi fórumuk, ahol jobban érvényesülhetnének, mint éppen a parlamentben. Mekkora gyönyörűsége lehetett a cseheknek esztendőkön át szemlélni, mily elszigetelten ellenzékieskedtek az egyes csopor- '■ tok, hogy akartak külön-külön érvényesülni s milyen könnyen lehetett elintézni őket, mig egységes föllépéssel lehetetlenné tettük volna, hogy a koalíció a maga aránylag csekély többségével föníarfhassa a mai rendszert- Tessék elképzelni, jobbról a szlovákok, középen a kommunisták s balról a németek és a magyarok: ez egy egységes föllépésnél erőteljesebb képet mutatott volna, mint azok az elszigetelt jelenségek, amilyenekben elég sok részünk volt, de soha célhoz nem vezethettek. Hogy az ellenzéki csoportok közeledése lehetséges lett volna, eléggé megmutatta az állami költségvetésnél tanúsított magatartásuk. Csak sajnálni lehet, hogy az akkor jól sikerült kísérlet nem lett gyakorlattá.

A választásoknál követendő taktika természetesen elsősorban attól függ, hogy a koalíció a választási törvény tervbevett módosítását keresztülhajszolja-e, vagy sem. Eléggé biztató, hogy a koalícióban komoly meggondolások merültek föl -a módosítások ellen és kétségen kívül áll, hogy a tervezett módosítások az ellenzéki csoportok összefogását lényegesen megkönnyiíenék.

A második szkrutinium szavazatelosztása az államalkotó pártok és a kisebbség nézőszögéből ítélve, ugyancsak erős zavarba hozta a koalíció táborát- Talán valóban csak

Simplex gondolatai a szlovenszkói magyar irodalomról

3- §.

melyben Simplex kifejti, hogy milyen baj eseti a tiszta irodalommal s hogy leit az iro*

dalomból, mint művészetből mesterség*

Minden, amit használnak, elhasználódik. Minél többet használják, annál jobban. Ez nemcsak a kézbeli szerszámokra áll, de a szellemiekre is. Csak példának hozom fel hogy minden nyelvben azok a szavak köp tak /.rendhagyókká", melyeket leggyakrabban forgatunk a szánkban. Eszem, iszom, va* gyök, én, te; ő, síb. a nyelveket tanulók nagy bánatára minden nyelvben kirúg a hámból kivéve az — esperantót.

Az irodalmat is használják. Nemcsak; az aki csinálja, de más is, aki hasonló helyzet, ben van. A Hortobágyon van több juhász is nemcsak az- aki poétáskodik. De van gulyás is, kondás is, sőt csikós is. És mindegyik várja a vasárnapot, a tisztát; a Sárit, a bazsalikomot, meg csókot. A nóta rájuk is talál megtanulják. De miért? Ugyanazért, amiért a nótás Juhász kigondolta a rigmust, hogy enyhüljön általa a lelkűk. A keserűség megfekszi a lelkűket, a nótában felszabadul a bánat terhe alól.

Tessék elhinni a sor mindenütt ugyanaz. Csak a müveit emberek ezt úgy fejezik ki. hogy ;,tudatalatti lelki tények" s azok felkutatása pszichoanalízissel történik, ha a nyo* masztó gondok annyira fajulnak, hogy belc- bctcgszik az ember- Az életbe többé kc- vésbbé belebctcgszik minden ember, minél magasabb kuUurfokon van, annál inkább s

a kisebbségeknek a jövő választások alkalmával elfoglalandó állásfoglalásától függ, hogy az a hurok, amit a koalició a választási

törvény módosításával nekünk szánt, tényleg a kisebbségeket, vagy, ami valószínűbb, a koalíciót fogja megfojtani.

teáéin

s fcemzíéiipzoáMIsia pirt emséiéért

„ie uraim, Önöknek igazuk van..."

Egy pillantás a belpolitikai kulisszák mögé — Hogyan jön létre az obiagát „megegyezés*

Prága, szeptember 2Aki a köztársaság területén megjelenő bármilyen nyelvű napilapok belpolitikai rovatait figyelemmel kíséri, könnyen fejfájást kaphat az egy napon megjelenő s egymással merőben különböző jelentésektől. Az egyik lap például egész bizonyossággal állítja, hogy a választások kiírása csak napok kérdése, ugyanakkor a másik újság égre-föidre eskü- dözik, hogy a mai parlament még tavaszig fog rágódni megemészthetetlen törvényjavaslatokon s Tausik képviselőnek hetvenkét mentelmi ügyén. A jóllértesült kormánylap szerint a petka végleg összeveszett, a még jobban értesült azonban a leghatározottabban tudja, hogy a petka éppen ma békült ki és szorgalmasan dolgozik a parlament mun- katervezetén.

Másnap azután az egyik lap a másiktól átveszi a csalhatatlan és feltétlenül megbízható jelentéseket, hogy az a közpollgár is, aki csak egy lapot járat és olvas, beleörülhessen a belpolitika labirintusába, ha csak idejekorán nem dob félre minden újságnak név ezhető sajtóterméke t.

S aki úgy cselekszik, igen jól jár s legfeljebb a petka elnökét, Svehla miniszterelnököt sajnálja., akinek ugyancsak beleíájdul- hat a feje a sok veszekedésben s az összeütköző pártérdekek egyengetésében.

Pedig ez tévedés. A pétikaeínök, mint jó agrárius, azt tartja, hogy „nagy a feje, búsuljon a ló..." holmi kis pártérdokösszetü- zések miatt igazán nem érdemes íelindulni.

A múlt napokban alkalmam volt egy olyan törvényhozóval beszélgetni, aki ma az „államellenes" ellenzék soraiban foglal helyet, néhány évvel ezelőtt azonban még az egyedül üdvözítő koalíció egyik pártjának a tagja, sőt mi több, a deszlitlkának egyik reprezentáns alakja volt. Ez árulta el a nagy titkot, hogy milyen módon folynak le azok a „viharos" petka- és deszitkaüiések, amelyeken a haza sorsa, főleg azonban a mandátum időbeli tartama s a husosíazekak kiosztásának ügye szokott eldőlni.

A deszitkának hajdani tagja a belpolitika kulissza mögötti életét a következőképpen vázolta:

A kitűzött órában és helyen — amennyire csak lehetséges — idejében jelennek meg a haza sorsát vállaikon viselő „tizek" s helyet foglalnak a hosszú, zöld asztal körük melynek főhelyén az elnök, Svehla ül. Egy bájos pillantás, ezzel az értekezlet kezdetét veszi olymódon, hogy mind az öt pártnak a kiküldöttje egyszerre kezdi el mondőcská- ját. Aki jobban bírja tüdővel, az a többeket tu lharsogja, mire a gyengébbek dekres- cendo elhallgatnak s békésen bevárjak, hogy

mikor a „győztes" befejezte szavait, újra nemes versenyre kelhessenek a szó elsőbbségéért.

A tárgyalás napirendje legtöbbször ugyanaz, csupán azzal módosul időnként, hogy ha ma a szociáldemokrata elvtárs kívánja az uj választásokat, két nap múlva ö fogja a legtüzetesebbeii ellenezni. Ugyanakkor a nemzeti demokrata hazaárulással vádolja meg a cseh szocialistát, aki viszont a „klerikálisokénak a koalícióból való kieb- rudálását sürgeti véres szájjal.

Így folyik a vidám eszmecsere egy, két, három órahosszat, sőt néha még tovább.

Az elnök pedig ezalatt némán ül karos- székében s ugyanannyi ideig békésen törül- geti szarvasbőrreil a szemüvegét, mintha ez volna most a legfontosabb tennivalója. Mikor már eléggé tiszta (a szemüveg és nem a helyzet), akkor az orrára illeszti azt, ami a vita befejezését is jelenti. Hosszú órák némasága után Svehla ajkalit rendesen ezek a szavak hagyják el:

— De uraim, Önöknek valamennyiek- nek igazuk van!.-..

— ? ?

Ezek a kérdőjelek ábrázolják azt az ámulatot, amely a többiek arcán ezekre a szavakra visszatükröződik. De vanamennyí ábrázat felderül, midőn ismét megszólal a vezér:

—* No igen, mindnyájuknak igazuk van. Természetesen megcsinálunk mindent. A szociáldemokrata elvtársnak a kívánsága, a szociális biztosítás, igazán természetes, hogy ezt megcsináljuk. A szocialista testvér az elválasztást sürgeti; hát ki nem' akarja azt? Hiszen pokrokárok vagyunk,- nemde?! A néppárti főtiszt ele ndő Ur újabb, helyesebb földreformot kíván: hát ez csak igazán csekélység; megreformáljuk még a földreform reformját is. Ami a parlament összehívását illeti, hát azt is összehívjuk s ismét szétoszlatjuk- No, ugy-e, hogy valamennyiöknek igazuk van, csak egy kis türelem, uraim s egy kevés idő s minden meg lesz, én mon- j dóm.

A felderüít képű deszdtkatagok immár tűkön ülnek s midőn az elnök helyéről felemelkedik, mindegyik rohan a lapja szerkesztőségébe, hogy kikürtcl.jék a világnak, hogy az ö álláspontjuk győzedelmeskedett a deszitkában.

S másnap reggel bámulva olvashatja a közönséges halandó az öt különböző párt lapjában, hogy öt egymással merőben ellenkező felfogás „győzedelmeskedett". Éljen a győztes! T.

A földreformot a maradékbirtokoSolínak csinálták — A munkásnyomor ellenszere az autonómia — Nagy tüntetés Szüllö Géza dr, mellett

Cétény, szeptember 2.

A keres'ztényszoeialista párt vasárnap délután a nyitramegyei Cétényben szépen sikerült gyűlést tartott. A gyűlésen megjelent a pozsonyi központból Sohuster János főtitkár’ helyettes, Voszatkó János és Gálffy István, Nyitráról pedig Cséfay Géza körzeti párttitkár.

Jarusek József helyi alelnök lendületes

szavakkal nyitotta meg a gyűlést- Cséfay Géza nyitrai körzeti titkár a keresztény gondo* lat és az egyház ellen intézett támadásról beszélt. Részeiét esen foglalkozott a kér. szoc. program gyakorlati megvalósításával, mely a kereszténységtől áldozatot kíván.

Voszatkó János beszéde elején megkérdezte, hogy van-e a hallgatók közt égj is, aki meg van elégedve a mai politikai helyzettel. Utána főleg a napi politikával foglalkozott. — Hogy a kormánypártok erősen készülődnek a választásokra — mondja többek közt — az meg né tévesszen senkit. Az előkészületek úgyis csak ígéretből állanak, ezeknek pedig már úgysem hisz senki- A földreformot a mi számunkra csak .elméletben foganatosítják, valóságban főidet csak önmaguknak osztanak. A telepesek ma rosszabbul állanak, mit akkor, midőn a földet kapták. A telepítésnél csak azok jártak jól, akik a maradékbirtokokba ültek, mint uj földesurak. A hontalanok, az állampolgárság nélküliek, az elbocsátott közalkalmazottak sorsa borzalmas. Az autonómia kivívásáért folytatóit élethalálharcban csak akkor várható eredmény, ha az autonómia alapján álló pártok közösen mennek a küzdelembe. A kér. szoc. párt minden olyan pártot támogat, mely Szlovenszkó függetlenségéért, harcol, mert aki az autonómi* áért harcol, az tulajdonképpen a maga és családja mindennapi kenyeréért küzd- Ma már nemcsak Szlovenszkó népe, de a morvák is autonómiát követelnek.

A lelkesedéssel fogadott beszéd után Gálffy-István munkás meggyőzően egyszerű, keresetlen szavakkal ecsetelte a munkás nyomorát. A nyomornak a mai áldatlan rendszer az oka, mely munkanélküliséget teremtett. Ha a munkástömegek a széthúzás helyett a be* csületes keresztény fehér zászló alá állanak, akkor nem lesz majd munkanélküliség, mert az autonómia föllenditi Szlovenszkó gazdasági életét. A kér. szoc. párt követeli, hogy r földreformot becsületesen hajtsák végre és először azoknak a földigénylőiknek a kívánságát teljesítsék, akik azon a földön születtek és élnek. És csak ha marad, akkoT osszanak má* soknakSchuster János főtitkárhelyettes szerint a magyar nép súlyos helyzetének nemcsak

ennek a nagy, szociális pszichopatológiának folyománya s egyúttal orvossága az irodalom, meg a többi művészet.

Az irodalom tehát kell. Az iró orvosa magának s azoknak, akik együtt élnek, együtt szenvednek az íróval. Az irodalom legalacsonyabb fokán éppen úgy, punt a lég- magasabbon.

Csak az a különbség, hogy a nem po- étás juhász stb. ingyen szerzi az orvosságot a kulturember pénzért veszi. Ha ugyan veszi Mindegy- Az irodalomhoz két — hogy is mondják? — tényező kell, aki csinálja és aki fogyasztja, mert mindenkinek szüksége van reá, de nem mindenkinek van kedve, ideje ‘tehetsége ahhoz, hogy maga Írjon. Aki ír, az az iró, aki az írást fogyasztja, az a közönség. S mivel közönség több van, mint iró — (lég* alább rendes körülmények közt Így van, mert bizony Szlovenszikón majdnem fordítva van a dolog) — kevés iró ir nagy közönségnek. A nagy közönség pénzt ad a kevés írónak, megveszi azt, amit megírtak. Ebből az adás-ve* vésböl származik az a baj, ami az irodalom* mai megesett.

Vannak ugyanis írók, akik az Írásból mint hivatásból meg is akarnak élni, akárcsak az orvos, aki szintén gyógyít. Van orvos. aki nem törődik avval, undorodik^ a páciense a — ricinusztól, azt rendeli, mert az kell. A páciens azt mondja rá, hogy nagyon drasztikus, hív egy másik orvost, az megkérdezi, mit szeret őnagysága s ha limonádét mond, limonádét rendel- Ez már kapós orvos. Meg is gazdagszik, bár nem gyógyít, a másik meg, aki tudna gyógyítani, legföljebb — elvekben lesz gazdagMihelyt a pénz belcártotta magát az iro* dalomba, megromlott az irodalom tisztasága,

Aki kontár, sarlatán, lelkiismeretlen, az mind] rávette magát erre a kenyérkeresetre. Nem elhivatottságból Írnak az emberek, de ^hivatásiból, igazságok helyett limonádét szálli* tanak a közönségnek s az nem gyógyulás vé. gett szedi, csak élvezetnek, nem hogy egész* séges legyen, de hogy felejtse a baját. Mint a hogy a fogfájósok 80 százaléka nem fogorvoshoz megy, hogy kihúzassa a fogát, de aszpirint vesz be este,/ hogy éjjel aludni tudjon avval nem törődik, hogy holnap újra kezd a foga fájni, sőt tovább odvasodik.

így lett az irodalomból mesterség, az irodalom társadalomgyógyitó, lelki felszaba* dúl ást okozó céljából szórakozás, sőt élvezethajhászás.

Az igazán jó, de goromba orvosnak s a komoly, meggyőzödéses írónak jóval kisebb a közönsége, mint a „jómodoru" szalonorvos- nak és a — farkasimréknek.

A gyakori használatban igy használódod el az irodalom, igy keverődött el a tiszta* sága, igy lett a művészetből mesterség, tár- sadailomgy ógy it ó túl a idonságá ból na rkó ti kum, gyógyító hatásából morfinizmus s az iró és közönség ideális viszonyából üzleti vi* szonyAhol u- ti. kultúráiét van, mindenütt igy van. Ahol üzlet van, ott megterem a kereskedő. Az irodalomnak is van kereskedője, nem- csak égy, de legalább kettő. Az iró nem adja el közvetlenül a közönségnek az írását, de megveszi tőle a kiadó aki' a könyvet kinyomatja. A ki* adótól a nagykereskedő: a könyvterjesztő vállalat, attól a detilista: a könyvkereskedő s az adja el végre a közönségnek- A könyv tehát négy.kézen megy keresztül, mig az Írótól a közönséghez jut. Mindegyik kéz tulajdonosa meg akar élni a munkája után, sőt jól akar élni s igy az irodalom hallatlanul drágábban jut el a közönséghez, hiszen az üzleten még a nyomdásznak is keresnie kell Számokban kifejezve: vegyünk egy 10 K*ás könyvet. Az előállítás maga legföljebb négy koronába kerülhet, mert a 10 K-ból 25 száza, lék a kiskereskedőé, 15 százalék a nagykereskedőé, az írónak legföljebb 10 százalék juthat, hiszen valamit kell keresnie a nyomdának is s a kiadó sem vállalja ingyen a rizikót. A szellemi termék tehát legalább 150 százalékkal drágul, amíg az írótól a közön* ségliez eljut.

Első pillanatra ez nagy igazságtalanság a szellemi miunkás kiuzsorázása, de egy elő- nye van, hogy megmenti az irót a szellemi munkájától idegen, anyagi és adminisztratív munka végzésétől. Az önadminisztráció a legförtelmesebb munka az Írónak s ha drága árat fizet is azért, hogy ezt más végzi el helyette, megérzi, mert amit elveszt a réven megnyefi a vámon, amíg mások, —- ha nem. is önzetlenül, de üzleti érdekből, — terjesztik a könyvét, az alatt megír egy uj könyvet.

Mi már most a különbség a juhászirodalom és a kulturirodalom közt? Az elsőben két tényező van, az iró és a közönség, a másodikban több, iró, kiadó, nyomda- nagy- és kiskereskedő, közönség- Az első öntudatlan szépsége természetes, mint a vadon nőtt virágé, a másik öntudatos, szépsége kereseti Az elsőnek egy célja van, a lelki felszabadít lás, a másiknak több, legelsősorban az üzlet aztán a gyönyörködtetés, aztán a dicsőség, hírnév, kenyérkereset, esetleg meggazdagodás s utoljára marad az eredeti cél, a lelki felszabadulás és felszabadítás- Ez cl is ma-> radhat s az irodalom mégis irodalom marad