Prágai Magyar Hirlap, 1925. augusztus (4. évfolyam, 171-195 / 914-938. szám)

1925-08-11 / 179. (922.) szám

Kedd, augusztus lí. Ptírfcaevtcí íilMikar a irattant Merffliei fegpwisefője Budapesti szerkesztőségiünk jelenti te­lefonon: A Mikovényi Jenő halálával meg­üresedett hatvani választókerületben tegnap tartották meg a választást Petrichevich bá­ró népjóléti államtitkár, egységespárti és Bu- daváry László nyug. honvédszázados fajvé­dő jelölt között- A választást, amint ismere­tes, mindkét részről heves agitáció előzte meg. Petrichevich 927 szótöbbséggel győzött s igy ő lett a hatvani kerület országgyűlési képviselője. magyarnak Pécs, cschszloválinalf Prága l?ázus Márton érdekes összehasonlítása a rés gí és a mai centralizmus között Prága, augusztus 10. Rázus Márton a politika vívmányairól ir a Narodnie Novinyben vezércikket, melyben szembeállítja egymással a régi Bécs és a mai Prága centralista politikáját. A magyar kor­mánypolitikusok Bécs bizalmára támaszkod­tak, a szlovenszkói csehszlovákok pedig Prá­gában bíznak. A kettő között azonban mégis óriási a különbség- A pesti utcákon nem egy* szer nevezték ezeket a politikusokat árulók­nak, pedig azok Becsben sohasem titkolták el magyarságukat s azt, hogy az ő kötelessé­gük a saját nemzetükről való gondoskodás. Teszik ezt a mi csehszlovákjaink is? — kér­di Rázus. Kigondoltak egy lehetetlen teóriát a „nicsen szlovák nemzet11 jelszavával s ha valaki figyelmezteti őket a hibákra, vagy ba* jókra, mindenféleképpen kibeszélik magukat, csakhogy ne kelljen beösmerniök, hogy más­nak van igaza. Milyen nagy a különbség az akkori magyar kormányemberek és a mai szlovenszkói csehszlovákok között. Míg a magyarok mindig el tudtak valamit érni Bécsben, addig a csehszlovákok szervilizmu- sa Szlovenszkó részére semmit sem hozott- A szlovák nép más munkát és más védelmet várt saját fiaitól, akiket olyan magasra emelt. Egészen másképpen állna a helyzet, ha „szabadságunkat44 — Írja Rázus — Prágától kaptuk volna. De rámutattunk már nem egy­szer, hogy mi a szabadságunkért egy garas* sál sem tartozunk senkinek. Nekünk nem kell kegyelem, mert Isten és a világ előtt jo­gunk van a nemzeti életre. Mi csak kategori­kusan azt kérhetjük, ami bennünket, mint a csehekkel szemben teljesen egyenjogú szlo­vák nemzetet megillet. Politikai vívmányokról ma még egyálta* iában nem lehet beszélni- A szlovák nemzetet, mint olyat: még mindig nem ismerték el s az még ma io küzd létéért. A mai pozitiv mun­ka többet árt, mint használ. Egy jó cseleke­det nem tehet jóvá ezer hibát. Végül is figyel­mezteti a vezetőket arra, hogy pozitiv poli* tik át kell folytatni, mert Szlovenszkón ma már csak a viszonyok gyökeres megjavítása segíthet. A szlovák ellenzék megállította a centralizmust a félúton s továbbra is tudatá­ban van pozitiv nemzeti feladatainak a szlo­vák nemzettel és a köztársasággal szemben-1 Egy zólyomi falut elpusztitott az árvíz és a sziklák lavinája Óhegy második katasztrófája — Autón a Bystrica pusztításai nyomában — Egy földmivest fölnyársalt egy gerenda — Több sebesülés — A P. M. H. kiküldött munkatársától — óhegy, augusztus 10. Két évvel ezelőtt a Zólyommegye észak- nyugati részén fekvő Óhegy községhez tar­tozó Horny-Jelenecen borzalmas katasztrófa történt. A Krizsma-hegyről lerohanó hólavina három házat maga alá temetett tizennyolc lakójával együtt, akik mind ott lelték halá­lukat a hótömeg alatt. Csak nemrég állították föl a szerencsétlenség emlékét megörökítő kőoszlopot s máris uj katasztrófa érte ezt a szerencsétlen helyet. A múlt heti nagy vihar tövestől tépte ki a Krizsma-hegy fáit s elemi ereje egész szikladarabokat szaggatott le, amelyeket a megdagadt Bystrica ragadott tovább s csaknem teljesen eltemette velük a 30 házból álló kis községet. Slávik György dr. zsupán szombaton délután autóval kiment a helyszínére, hogy személyesen győződjék meg a katasztrófa méreteiről és a megye által kiutalt 20.000 korona gyorssegélyt a károsultakhoz juttas­sa. A zsupán autóján kiküldött munkatársunk is a pusztulás helyére ment. Amint az autó elhagyta Besztercebányát és befordult a kanyargós hermaneci útra, már látni lehetett, hogy az egyébként alig két méter széles Bystrica valóságos folyam­má dagadt, teljesen uj medret ásva magának és sok helyen a kocsiutat és a házakat is el­söpörte utjából. Zólyommegye legnagyobb fűrésztelepe teljesen viz alá került, a gátrendszert szét­rombolta a viz, amely a léceket, gerendákat, deszkákat magával ragadta s csak a puszta gépek maradtak meg, de azok is használhatatlan állapotban, mert teljesen beiszaposodtak. A fűrészteleppel szemben állt Zicher Ró­bert kapitány háza, aki az árviz idején nem is tartózkodott otthon s már csak a nagy pusztításra érkezett meg. Lakásából a bútorokat a lerombolt hátsó falon keresztül mindenestől kihurcolta a viz, a padlót fölszaggatta s a szobában körülbelül1' másfél méter magasan a falat teljesen át­mosta, úgy, hogy az épület, amely egyéb­ként oly szilárd volt, teljesen tönkrement. A ház előtt katonai teherautók állanak, amelyek földet és épületfát hoztak. Katonai segéderővel folyik a mentés és helyreállítás munkája. Autónk már csak lépésben tud haladni, mert a viz az országút mentén veszedelme­sen kimosta a partot. így jutunk el Ulmanka községbe, ahol a házak egész sorát rongálta meg az árviz. A pusztító elem különösen a 17. sz. házban okozott nagy rombolást. Kemencék, kémények összedőltek, az ólakban állatok fulladtak meg. , A ház lakói öreg emberek, akik már napszámba sem igen tudnak járni és most egyetlen vagyonkájukat tette tönkre a vihar. Nagy sirás-rivás az egész faluban. Az embe­rek kezüket tördelve szaladgálnak föl s alá, nem tudva, mihez fogjanak, mert a kirendelt katonaság még nem érkezett idáig az épület­anyaggal. Ulmankáról Kostiliabskán keresztül Óhegyre érkezünk, ahol az áradás a legtöbb kárt okozta. Itt emberéletben is pusztulás esett: Turcer Antal földműves a mentési munká­latok alatt egy rohanó gerenda útjába ke­rült, amely a sző szoros értelmében föl­nyársalta. Gyászba öltözött felesége, hároméves kisgyerekét ölében tartva, keservesen sir az autó előtt. A gyorssegélyből a zsupán 1000 koronát juttatott a szerencsétlen véget ért földmives özvegyének. Az Óhegyhez tartozó Habár erdőt telje­sen leberetválta a vihar. A hatalmas fenyő­fákat tövestől tépte ki és röpítette le ötven- száz méternyire a megduzzadt folyóba. A legnagyobb pusztítást a .vihar az Óhegy községhez tartozó Horny-Jelenecen vitte véghez. Ez a kis község öt kilométer hosszú völgyben fekszik s mindössze 30 ház­ból áll, amelyek egymástól több száz méter­nyire vannak. A vihar késő délután érte a községet. A völgyben igen gyakori a heves zápor, úgy, hogy a lakosság eleinte nem vet­te komolyan a dolgot és mezei munkáját sem hagyta félben. A vihar azonban elementáris erővel fokozódott és a völgyre siirü villám­lás és mennydörgés között óriási zápor sza­kadt, amely pár pillanat 'alatt megduzzasz- totta a Bystricát, úgy, hogy a hömpölygő ár­viz elöntötte az egész szűk völgyet és az embereknek, mindenüket otthon hagyva, a hegyoldalba kellett menekülniök, mert a házaknak már csak a kéménye látszott ki a vízből. A zápor pusztító munkáját segítette a szélvihar is, amely gyökerestől tépdeste ki a fákat és hatalmas szikladarabokat tört le, úgy, hogy a rohanó patak csakhamar hatal­mas morénákat cipelt magával, amelyekhez hamarosan a leszakított háztetők, a bedön­tött kémények, ólak, pajták és egyéb épület­részek légiója került. A vihar csak éjféltáj­ban hagyott alá, amikor a község visszatérő lakói siralmas képre találtak otthonuk helyén. Ahol azelőtt virágzó konyhakertek, krumpliföldek voltak, most járhatatlan, szik­lás táj fogadta őket, sűrűn teleszórva hatal­mas fabarikádokkal. Sok helyen olyan magas rétegben bo­rította el a házakat a rohanó ár kőlavinája, hogy a tetőn kellett utat bontani bejá­rásnak. Strmen Alajos földmives házát teljesen tönkretette a vihar, bútorait összetörte a fa­lakon keresztül beözönlő sziklatömeg és a > ház falát romba döntötte, úgy, hogy minde­nestől az ár martalékává lett. Rokona, Strmen János III. Horár a mentési munkála­tok közben egy gerendát akart kirántani a vízből, azonban az erőlködéstől dereka megsza­kadt s most élet-halál között lebeg. Minél jobban közeledünk a völgy vége felé, annál szomorúbb látvány fogad. A sze­gény, föld miv-elő nép egyetlen vagyona: kis házai és gazdasági épületei fekszenek ro­mokban, háziállatot az egész környéken nem látni, azok részben a viz martalékául estek, részben pedig világgá mentek. A járási főnökség összegyűjtötte a kár­adatokat, amelyek a következők: Óhegyen .................. 1,300.000 kor. Ja kabfalván .... 95.540 „ Hermanecen .... 4.910 „ Ulmankáti .... 20.460 „ és Kostiviaskán . . . 1.590 „ A zsupanátus sürgős államsegélyt kért a nyomor enyhítésére, amig azonban ez megérkezik, a megye külön 20.000 korona gyorssegélyét osztották szét a károsultak között. Slávik György dr. zsupán kijelentette, hogy a gyakori viharok által veszélyeztetett vi­dékről a lakosságot mielőbb más helyre fogják telepíteni. Ebben az ügyben legközelebb a szlovén­ekéi és a földmivelésügyi miniszter bevo­násával ankétot *hivna,k össze. Az egy halotton kívül számos súlyos se­besültje is van az árvízkatasztrófának, aki­ket részben otthon, részben pedig a beszter­cebányai kórházban ápolnak. Németh József. & s$re$iaiit ggiiHassag A gazdag Rosen egyetemi tanárt meggyil­kolta a fogadott leánya Berlin, augusztus 10. Vasárnapra virra­dó éjjel Bíschofswaldeban, Breslau külváro­sában meggyilkolták Rosen breslaui egyete­mi tanárt, a botanikai intézet igazgatóját, va­lamint ennek házmesterét, Stoek cipészmes­tert. Az öregedő és nyugodtan élő tudós Rosen volt birodalmi külügyminiszternek testvére volt. Az egyetemi tanárt egy fellö­véssel, a házmestert pedig sok súlyos kala­pácsütéssel ölték meg. A városban nagy fel­háborodást keltett a köztiszteletben álló, elő­kelő és gazdag tudós meggyilkolása s a rendőrség azonnal nagy felkészültséggel in­dította meg a nyomozást. Csakhamar kitu­dódtak a gyilkosság borzalmas és a maga kegyetlenségében páratlan részletei. Neumann kisasszonyt, az agglegény egyetemi tanár gazdasszonyát őrizetbe vették, mert alapos gyanú merült fel, hogy ö követte el a gyilkosságot, hogy igy tör­vénytelen leánya számára minél előbb biz­tosítsa a gazdag Rosen örökségét Rosen ugyanis mindig a legnagyobb szeretettel halmozta el háziasszonyát és an­nak leányát, akit örökbe fogadott és rajon­gásig szeretett. A letartóztatott nő egyelőre tagad, de valószínű, hogy ő követte el a tettet. Pusii ibácsl Irta: Varga Béla. A Mátyás pincében találkoztam vele a minap- Savanyu káposztát evett feltéttel. Mintha rostéit© volna a szegénységét, mente­getőzni kezdett: — Reggelig pezsgőztem a Nemzeti Kaszi­nóban — s megigazította a monokliját, — kis­sé megártott a gyomromnak. Korhelyleves kéne, de ha nincs, jó a savanyu káposzta is. És előkelő mozdulattal tolta félre a tányért­Szeretettel néztem borongós, álmodozó szemébe s a drágaságra tereltem a szót. — Ne panaszkodj öcséin, — mondotta — nekünk már igy is jó, ahogy van. Nekünk már ráadás az élet. Hátha ott pusztultunk volna Szibériában. Szibériában . . . Mennyi fájdalom réz* gett ebben a szóban, amikor kimondta- Szinte érzett a havas tájak dermesztő hidege, távo­li ködök, nyomorúság, a fogolyélet ezernyi szenvedései. Szibériában ... ott találkoztam vele elő­ször a háború harmadik esztendejében. A krasznojarszki fogolytábort nyomasztó életé­ben az ö örök optimizmusa táplálta bennünk a reménységet. Mindig tudott valami kedve* zö hirt, a békekötés pontos dátumát, vagy hogy mikor fognak bennünket kicserélni. A forrást sohasem nevezte meg. „Ha én mon­dom, elhihetitek!“ — szokta mondani. És re­ménytelenségünkben mindnyájan el is hittük neki. % Meséi úgy hatottak letargiában szédült lelkünkre, mint a májusi eső a szomjas föld­re- Elnyűtt, sápadt fogolyarcokon annyi mo* solyt fakasztottak ezek a mesék. Népfelkelő huszárkapitány volt és csak Pusu bácsinak hívta mindenki. Az igazi ne­vét nem is Írom ki, bármilyen szeretettel em­lékezem is róla, talán rosszul esnék neki, ha a nyilvánosság elé kerül- Pu.su bácsit nemcsak Krasznojarszkban, hanem Szibéria valameny* nyi fogolytáborában mindenki ismerte és min* denki szerette. Ragyogóbb fantáziájú ember­rel sohasem találkoztam még az életben. A lelke örökké tele volt mesékkel, melyeknek ő a hőse s amelyek ha nem is igaziak, még sem hazugságok, mert ö maga is hitte azokat. Ha valaha eszébe jutott volna írni, nagyszerű elbeszélő lehetett volna, de az Írástól éppen úgy irtózik, mint bánmilyen más munkától. Ur­nák született. A feje élő lexikon. A Góthai Al­manachot kívülről tudja, éppen úgy, mint a Nemzeti Kaszinó névsorát. Meséi mindig a legfelsőbb körökben játszanak- Emlékezőte* kétségé bámulatos. A fogolytáborban minden­kit névről ismert,, tudta hova való, ismerte az egész nacionáléját. Ugyanannak a társaság­nak ugyanazt a históriát kétszer még téve* désböl sem mondotta el- Történeteit rende* sen igy kezdette: — Amikor Nikolaj Nikolajeviccsel a pé- tervári kadettiskolában együtt tanultunk . . , vagy:-- Tudjátok, hogy Abdul Hamid szultán volt a keresztapám . . . És szőtte, szőtte az érdekes históriák végnélküli .aranyszálait. Mesélés közben „al­kotott44- És ha a meséi valótlanságok is, so­hasem volt más célja velük, mint hogy szó­rakoztassa a bajtársait. Minden este más ba­rakkba hívták mesélni, ő csak azt kötötte ki. hogy legyen előtte egy csésze fekete, meg egy szivar. Ahol Pusu bácsi mesélt, zsúfolva volt a szoba hallgatósággal- Bámulatos mű­vészettel tudott előadni­Meggyőződéssel „színezett44 s ha a társa­ság kacagásra fakadt, úgy tett, mintha észre, se venné, diszkréten cigarettát sodort, vagy megigazította monokliját s csak akkor foly* tatta, ha ismét komoly arcokat látott maga körül. Előadás közben sohasem mosolygott. Egész könyvet lehetne teleirni Pusu bá* esi képzelt történeteivel, egyik szellemesebb mint a másik. A hadifogolyélet emlékei nem volnának teljesek Pusu bácsi nélkül, ha azo­kon keresztül nem nézne felénk Pusu bácsi markáns, kedves arca, vörös sapkásán, hu- szárkapitányoisan, amint mesékről álmodozó szemén megigazítja a ^monoklit s történeté* be kezd: „Amikor az angol királynál voltam udvari ebéden . . .“ Az alábbi esetek valóban megtörténtek. Mindnyájan tudják, akik a krasznojarszki tá­borban ették a fogság keserű kenyerét- A fogolytábor parancsnokává egy Ba­ka j-low nevű tábornokot küldtek, aki a fog­lyok közül még a bevásárlókat sem engedte be a városba, eltiltotta a délutáni sétákat és valóságos gyönyörűsége telt a fogoly tisztek sanyargatásában. A szabót és a cipészt kite* lepitette a fogolytáborból, úgy, hogy a tisz­tek maguk voltak kénytelenek ruhájukat és cipőjüket megreparálni­Pusu bácsi felment a tábornokhoz, kemé­nyen a szemébe nézett és azt mondotta: — Követelem, hogy azonnal nyittassa ki a kapukat, hogy a tisztek kimehessenek be­vásárolni, követelem továbbá, hogy haladék* talanul küldjön a fogolytáborba susztert és szabót! A generális durván rátámadt és elszakí­tott nadrágjára mutatva azt mondotta, hogy: — Én generális vagyok, mégis rongyos a nadrágom­Erre Pusu bácsi nyugodtan, fölényesen csak annyit válaszolt: — Maga járhat rossz nadrágban, de én nem, mert én urnák születtem. Ha pedig kö­veteléseimet nem teljesiti, majd megtanitom én magát becsületre. Ezzel sarkon fordult és otthagyta az ái- mélkodó generálist. Egy óra múlva ismét megjelent az orosz parancsnok előtt és egy nyitott levelet dobott eléje. A borítékján ez a címzés volt oroszul: Ö cári felségének II. Miklósnak Pétervár, cári palota. A levél pe­dig szólott ilyenképpen: „Kedves Miklós! Emlékszel még, hogy a legutóbbi kamesatkai vadászaton szives vol­tál megígérni, hogy ha valamikor igényt tar­tok szívességedre, készségesen teljesíted, bármit is kívánok. Én Przemyslben fogságba kerültem, azonban magyar nemesi büszkesé­gem nem tartotta megengedhetőnek, hogy Té­ged erről a szomorú esetről értesítselek, mert hiszen — sajnos — mi most ellenségek va­gyunk- Most sem háborgattalak volna sora­immal, ha egy rendkívüli eset nem kénysze­rítene reá. A régi barátságunkra való hivatko* zással teljes bizalommal tárom fel a de 1 got előtted és tudom, hogy biztosan teljesíted. A múlt napokban ide í.érült a krasznojarszki fa golytáborba — ahol jelenleg sínylődöm — pa- rancsuoknak valami Bakajlow nevű barom,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom