Prágai Magyar Hirlap, 1925. február (4. évfolyam, 26-48 / 769-791. szám)
1925-02-11 / 33. (776.) szám
Szerda, február 11. 3 Bécsi levél Irta: íiistoricus. Bécs, február 9. A stájer alpokban, nyári meleggel tűz a napsugár, kétezer méter magasságon felül, csak a Hochschwalb peremén fehérük egy kevés hó: Aflenz, Máriacell, a Semmering feketén ásítanak a hopponmaradt télbe. Hegymászó sétáinkról korán ébredt alpesi rózsa fehér csomóival térünk haza s a leolvadt jégpálya helyén rendbehozotr teim; ingujjra vetkőzve kergetjük a labdát. Mivel azonban sítalpainkat és bobjainkat nem gyalogséták, virágszedés és tenniszezés kedvéért cipeltük ide a magasba, — gyors pakkolás, — viszontlátásra a jövő télen! — hét óra alatt Becsbe röpít a gyors. Mert hiszen szép a hegyek csendes romantikája, de isten tudja, örömmel élvezzük a ragyogóan kivilágított - császárváros gyüzsgő-mozgó nagyszerű esti képét, a hegycsúcsok kristály- ózónja helyett gyönyörrel szívjuk a kultúra levegőjét is. Egylovas droskénk cikk-cakk- ban kanyarodhatik csak a magyar gárdapalota felé. A Ringen százezernyi tömeg, a villamos áramot szolgáltató vízmüvek befejezése örömére széltében-hosszában tündérfény- ben úszik a Rathaus csipkézett orma s tornya tetején strázsáló vasemberkéje reflektorok fényében tekinget a boldogan eléje sorakozott bécsi nép felé. Ezen a héten azonban Bécs teljesen a magyarság jegyében ragyogott. A lapok szin- liázrovata, irodalmi körök a nem kevésbé társaságszerte: Lengyel „Antóniájának" diadalmas Becsbe vonulásáról tárgyalnak. A bécsi magyar követség jótékony teája, s a magyar művészek hangversenye tisztára magyar világot varázsoltak az osztrák főváros farsangjának közepére. Azonban, hogy politikai csemegét is száliitsón Budapest Becsnek: a három év óta tartó betegségéből felépült Hegedűs Lóránt feltűnést keltő cikkei a Neue Freie Presse vezetőhelyén a legkomolyabb tényezők figyelmét is Magyarország felé irányították, laikus körökben is közbeszéd tárgyai a súlyos szavak. A legnagyobb zajjal persze a Színházi Élet nagy estéje, a magyar művészek felvonulása járt. S mondhatom, szokatlan, meglepő, meghatóan magasztos látvány volt a bécsi Konzerthaus dobogóján: Jászai Mari. Félix Salten a magyarságnak udvarló megnyitója nem hatott meg, — a köteles udvariasság bókja lehetett a kitűnő osztrák iró prológja — ám mikor a zsúfolásig megtöltött ház díszes közönsége Jászai Mari megjelenésekor mint egy ember állott fel s percekig ünnepelte a nagy magyar művésznőt, elhittük Bécsinek, hogy Ausztria hódol Hungáriának. A Góth-házaspár szereplése mint díszes koszorúba font illatos rózsa tündöklőit a gazdag műsor virágpompája között. A közönség persze hetvenöt per centben magyar volt, a bécsi Collegium Hungaricum s a Bécsi Magyar Akadémikusok is nagy számmal képviselve voltak, azonban a megjelent osztrák társaság talán még a magyaroknál ‘is jobban élvezte ezt a nem minden- j napi: bécsi asztalon szervírozott — magyar | Meghányták-vetették; hogy is lesz az a nagyút? A Moluárék fecskéje jelenti, hogy az ő máeodköltés fiai még csak most kezdenek tolla- sodni. Arra még várni kell! Ebadía késlekedője! Miért nem igyekezett jobban?! . . . Elnézegetem őket: liát ti is? . . . Néha még zizzent a lomb a szellőtől s ököriiyál húzott, hosszan, csomósán. Hát már ez is itt van? ... A nyár, mint egy álom eltűnt . . . Isten veletek erdők, mezők, Gira hegye, szabadság. . . . Reggelinél azt mondja édesanyám: — Reves megint pcregrinál. — Honnan tudod? Kérdi édesapám. — Töri a kukoricáját, pedig még csak tejben van. Édesapám nem szólt rá semmit. Ment a szobájába. Ennek a szobának a gangra is volt ajtaja, még pedig kettős a belső üveg. Ha a külsőt is behúzta édesapám, akkor vagy tanult, vagy irt, vagy prédikált. . Ilyenkor nem ment hozzá senki, nem volt itthon, ha kereste is valaki. Most is bcakasztotta a külső ajtót. Mi, édesanyámmal a ládámat pakkoltuk. Hisz már holnap megyek. Egyszer csak, mint a forgószél berobog Reves bácsi. Egy ostor a kezében. Egyik bajusza csára, másik hajszra borzo- lódik. Még a kalapját is a fején felejtette. Mi csak nézünk rá: mi lelte ezt? nem is köszön, rekedten hadarja: —, Tisztelcndőné asszony, tessék csak kijönni! Gyere te is, int felém az ostorral. Megyünk utána kíváncsian: hát ezt mi kergeti? Odakint elszorul a szivem. A kapuban, az akácfa alatt, ott áll a Reves bácsi gereblye lova, utána egy nagy szekér tök. csak úgy domborodik ki a kasból. De hát már most mindegy. Majd csak megsegít az Isten . . . Megyék a szekérhez édesanyámmal, mint Izsák Abrakaimmal a hegyre. Az öregnek nyárban nem volt kocsisa, csak télben: az Iskolás gyerekek , * , Odaművész csemegét. A páholyokban díszes előkelő társaság. Ezer látcső kereszttüzében Fedák Sári. Állandóan figyelik, akinek ő tapsol, a publikum, csak hogy kedvében járjon maga is kettőzött hévvel tapsolja. Ám még egy magyar művész-fejedelem látogatta e héten Bécset. Vecsey. Hiába: tehetségek kiapadhatatlan kiríja a magyarság. Legyen az New-York, vagy Bécs, ó- vagy Uj-Világ, magyar értékkel mindenütt találkozhatunk. A népszövetség létjogosultságét a magvar és az osztrák szanálás sikere dönti el Budapest, február 10. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) Bethlen István gróf miniszterelnök Szabóky Alajos pénzügyminiszteri államtitkár kíséretében szerdán Géniből visszaérkezik Budapestre. Popovics Sándor is befejezte genfi tárgyalásait és a népszövetség megállapította, hogy a Nemzeti Bank működése megegyezik a szanálás alapelveivel. A Nemzeti Újság arról értesül, hogy a népszövetség hozzájárult a közalkalmazottak fizetésrendezéséhez. Ezenfelül tárgyaltak a szorzószámról és a béke- szerződés íerheiröl is, de az eredmény még nem ismeretes. Népszövetségi körökben az a vélemény uralkodik, hogy a népszövetség fenmaradásának létjogosultságát a magyar és az osztrák szanálás sikeres megoldása fogja eldönteni. A magyar minisztertanács elfogaűln a választóinál javaslatot Rakovszky belügyminiszter a választójogról. Budapest, február 10. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjeleiitcse.) A miniszter- tanács tegnap esti ülésén változtatás nélkül elfogadta a választójogi javaslatot. Rakovszky Iván belügyminiszter egy ujságiró előtt kijelentette, hogy a választójogi és a főrendiházról szóló javaslatokat a miniszterelnök i hazaérkezése után fogják közölni a nyilvá-1 nossággal. Annyit azonban elárulhat, hogy a I kormány a titkosság terén messzemenő engedményeket tett, amennyiben öt kerületben, nagyobbrészt bányavidékeken bevezette a titkosságot. Ezenfelül az uj javaslat a választási bíráskodást a közigazgatási bíróság hatáskörébe utalja át. A két fontos közjogi javaslat elfogadása után a nemzetgyűlés országgyűléssé alakul át. Végre EseliszlöváKilan is ettek eiMosí! Szenzációs fordulat a jelentéktelennek vélt trebitschi gyilkosság ügyében — Tizennyolc letartóztatás — Mit evett a háborúban az éhező lakosság Prága, február 10. A rendőrs ég és a köz vélemény kezde tben nem nagy jelentőséget tulajdonított annak a gyilkossági esetnek, .amely a morvaországi Trebitsch nevű faluban történt. Dvo- naeek cipészimester ittas állapotban elmondta Poüítzk'i több évvel ezelőtt eltűnt cipészmester fiának, liogy tud apja eltűnéséről. A megindított nyomozás folyamán kitűnt, hogy az eltűnt Politzkiit és annak bátyját maga Dvo- racek ölte meg. Mára ennek ,a gyilkosságnak szenzációs fordulata támadt, amennyiben kitűnt, hogy nem csak a Politzki testvéreket, hanem még hat miás egyént is megölt a bestiális cipészmester. Trebitsch faluban a háború alatt lengyel menekültek tartózkodtak s ezek közül szedte áldozatait a gyilkos. S ami a legretíenetesebb, húst adták el olcsón a háború alatt kiéhezett és ritkán húshoz jövő népnek. A kezdetiben közönségesnek látszó bűntényből igy lett nagy szenzáció, amely egész fölépítésében hasonlít a hannoveri Haarmann és a münsterbergi Denke esetére. Prága közvéleményét a hasonló esetekre szinte betegesen hajló mai világban nagy érdeklődésben tartja a trebitschi eset. Most végre mondhatják: Magyarország után végre Csehszlovákiának is meg van a maga világraszóló érde- kességü, emberhusevéssel egybekötött gyilkossága! Trebitschben eddig Í8 egyént tartóztattak le bűnrészessé? cimén. Azt a malmot, amelyben a gyilkosság történt, katonaság őrzi, mert az érdeklődő embertömegek mindent elárasztanak a vidéken. a nyomozás legújabb fordulataiból kitűnik, hogy az áldozatok húsával kereskedést folytattak. Dvoracek bűntársa, a fiatal Fejta töredelmes vallomást adott le. A megölt lengyelek húsát megpörkölték, hordókba raktározták és Trebitsch környékére szállították, ahol mini disznótámasztja az ostort a lőcshöz, fellép a íerhécre, s fekete markában nyújt felém egy szép nagy sárga tököt: — Olvasd! — riad rám keményen — Éljen a haza! — mondom csendesen. Édesanyám csak néz nagy szemekkel. Előkapar egy másik tököt, s nyújtja: — Ezt is olvasd! — É . . . eppen knapp! Motyogom. Édesanyám mosolyogva fordul félre. A harmadikat is veszi már. Velem forog a világ: teremtő Isten mi lesz itt? Olvasnám ezt is, de sehogyse fog a nyelvem. Pedig könyv nélkül is tudom, ki is van forrva gyönyörűen a nagy sárga tökön. Az öreg bökdösi fekete körömmel a szép recés betűket és segít, hogy végre kinyögjük: — Reves T- Kehes — Reveske — Hess! Re (vés + Ke) hes = Rehes — Rihes. Édesanyámnak nem tetszik a számtani képlet, látom a vonalon a két szemöldöke között . . . Én mintha akasztófa alatt áillnék. Végre veszi a bácsi az utolsót: — Hát ez? Olvasom a nevem. Az öreg lelép a ferhéeröl, nyúl az ostor felé. — No most jön, aminek jönni kell, gondolom. De a másik kezével a gyeplőt fogja már. — Büntesse meg tanító ur! szól édesanyám. — Büntesse az Isten! Vijo Ráró, gyű Peikó! Húz végig mérgesen a gereblyén. —- De tessék megmondani a tisztelendő urnák! — Bök az ostorral a gangi kettős a ajtó felé. — Ekkorra — hosszú gondolkodás után, — megindulnak a ge- reblyék is. Az öreg bácsi baktat mellettük, a tökök meg zötykölődnek a rögös utón a kasban. . . Ebéd után édesapám maga után intett a szobájába. Ment és a külső ajtót is behúzta. No, most jön a számadás a tökért. Én kíváncsian néztem szét a szobájában! mintha... sosem láttam valtjia. Dvoracek könnyedén és cu/Lusan viselkedik, épp úgy, mint nagy elődje, Haarpiann (maiga a gyilkosság itt is véletlenszerűen, Dv.raőek ittas bőbeszédűsége következtében pattant ki. szakasztott úgy, mint Hannoverben), inig bűntársa, a fiatal Fejta megtört és vall. A két Po'litzky holttestéit már kiásták, mig a hat lengyel teteme után serényen nyomoznak a malompatak medrében. Nagy pipaszag. Egy hosszú asztalon könyvek, papírok, újságok, tintacseppek. Félretólt egy csomót s leült a gyckényülőkéjü nagy székbe. — No állj csak ide elibém és nézz a szemembe! Reszketve néztem szép, szelíd kék szemébe. — Holnap elmégy messze, idegenek közé, hogy ember legyen belőled. Elbúcsúztál már mindentől, mindenkitől itthon? Mintha vackort ettem volna, úgy összeszűkült a torkom. Alig bírtam kinyögni: — Igen! — Szépen búcsúztál el az öreg tanítódtól. Embert próbált faragni belőled, s te igy háláltad meg neki. Megérdemelte ezt tőled? Bizonyosan azért vándorol az ország egyik szélétől a másikig, mert ilyen nebelok keserítik mindenütt, mint te vagy! Tanítónak lenni a legkeserübb, leghálá- datlanabb dolog. Quem dii odere, pedagogum fecerc.: majd megtanulod Patakon nemsokára, mit jelent? Már akkor potyogtak a könnyeim és csak homályosan láttam drága kck szemét. — Csak azt csodálom, hogy olyan szamár voltál, hogy a nevedet is odakarmoltad arra az egyik tökre. — Hisz a nevemet a mi tökünkre irtam, meg azt is, hogy „Éljen a haza" — oldódott meg a nyelvem hirtelen. Édesapám szeme clszomorodott. — Hát igy, hát igy . . mormolta a foga közt. — De most elmégy — tette hozzá keményen, — és szépen bocsánatot kérsz tőle. A feleségétől is, tudod. Még a kezét is megcsókolod, de nemcsak a néninek, hanem a bácsinak is! No egy kettő! Fordulj, indulj! . . . . . . Elemi tanulmányaimnak ez a méla akkord lett á-Yége , . , A P. M. H. SZERDAI ROVATA írja: glln Egtjeáem-begtjedem... Jer ide kis fiam, aki tulvagy az első foghúzáson és igy tudod, hogy ilyesmi történik néha az életben s nem mindig csokoládéropogtatás ís já:- szunk. Számolni fogok és akire a sors esik, az a iéllábára ál! és háromszor körül táncolja a másikat. Ez jó játék kis fiam, ezt meg kell szeretned, mert ha megnősz, akkor is játszani fogod, nem is fogsz tudni róla és mégis játszani fogod. Találsz egy lányt, szép lesz, bársonyos a bőre, mint a tied most ott, ahol a nyakadra hull az aranyos hajad, mosolyos a szeme, mint az álmod, mint az ürömöd, mint az édesanyádé, ha te örülsz. És ezzel a lánnyal játszani fogsz. Vagy te állsz a féllábadra, bizonytalan lesz alattad az akarattalaj, ugrálós a lépésed, vagy a lány húzza fel az egyik lábát és körülötted ugráltatja a szerelmes szivét s te állsz és nézed a szemét és néha az ugráló féllábát, ami feljebb húzza a térd körül mókázó szoknyáját. Akár igy lesz, akár úgy lesz. boldog leszel, mert boldognak lenni annyit tesz, mint ugrálni v.raki korit! vagy ugráltatni magunk körül valakit. De azután eljön egy délután, mikor a lány azt mondja: nincs kedvem játszani és otthagy téged az udvar közepén, ahol szerelmes kakasok tipegnek molett tyúkok körül néha két, néha egy lábon és te dühös leszel a kakasokra. És igy megtanulod azt, mi az a szerelem, bolondosán ugrálni féllábon, sohasem biztosan, mindig úgy, hogy a másiknak csak a két ujjúval kelt bökni egyet és felborul az ugráló és felborul a szerelem. De ugyanígy fogod megtanulni azt is, mi a barátság, mi a társadalmi élet, mi a hivatal és mi a politika — igen a politika fiam az nagyon fontos, enné! nagyon vigyázz, mért ez tömeg- játék ma. milliókat állatnak féllábon egyek, ugiáu- doztatnak -körbe-körbe, de nem elégszenek meg a három körrel, de többet követelnek, sokat, annyit, amennyit bir a féllábad, a tüdőd, a szived és nem lehetsz türelmetlen, nem állhatsz meg két ábbal az ugráltató előtt és nem mondhatod: nekem elég volt. most ugrálj te, mert aki a középen áll és aki kőiül inog a féllábas táncod, az azt feleli, hogy ö érted játszik, a te kedvedért állt be a körbe s légy boldog, hogy ugrálhatsz körülötte. Itt különösen vigyázz, fiam és inkább csaljál a számolásnál, mikor elkezded: egyedem, begyedem, tengertánc... csak te légy az, akire az utolsó előtti szó esik, aki a körbe áll, aki körül táncolnak, n politikai egyedem-ibegyedemnél a csalás nem bűn. dehogy bűn — ügyesség és emellett megszokott dolog, mindenki, aki a kör közepén áll, csalással kerül* oda. Ezt ne felejtsd el, kis fiam és játszunk: — egyedem, begyedem, tengertánc . . . A borravaló Prága, február 10. A vendéglő, ahol délben, este asztalhoz ülök, egy kis Bábel. A prágai cseh polgártól a japán! követség! titkárig minden náció képviselt. A Ganymedes azonban otthon van ebben a Bábeliben s minden vendégét az anya- nyelvén szólítja meg. Csodálkozom. Honnan tudja minden vendégének a nemzetiségét? — Könnyű megismerni a vendéget, ha már volt egyszer az üzletben, — nevet a „főur". — Miről? — Hát a borravalóról. Az sohasem csal. Két koronától — ötig, magyar. Egy korona az angol, ötven fillér a francia. A német húsz, a prágai cseh tiz fillért hagy az asztalon. A japánt pedig nem csak az arcáról, mandula- szeméről lehet felismerni, hanem arról is, hogy egy fillér borravalót sem ad. Csak a szlovák vendéget téveszteim ö!ssze néha a magyarral, mert az is nagy gavallér, igaza is lehet annak a cseh tanárnak, aki a szlovákokat a magyaroktól származtatja. A tanitó ur, aki az asztalom mellett szokta elkölteni knédliből és főzelékből álló ebédjét s a tizfilléresek osztályába tartozik, a fejét csóválja s csak' úgy a fogai között mormogja: Ostobaság! A „főur" azonban elkapja a szót s rári- pakodik: — A múltkor két szlovák képviselő mulatott itt s ezer korona borravalót adtak. Ezer koronát! Talán magától örökölték ezt a gavallériát? A vegetáriánus nem szól. csak rám vet egy szemrehányó pillantást, amiért a pincérrel vitába állok. A „fizetőt" a szomszéd asztalhoz szólítják. A vendég Homér klasszikus nyelvén mormogja az elfogyasztott ételeket és italokat. A pincér jegyez. Egy percig csend. Aztán heves disputa, amelyből a „főur" hangja kerül ki győztesen. A vendégek müíelhaboro- dással távoznak, a soknyelvű pincér pedig visszajön az asztalunkhoz: — Az elébb kifelejtettem a görögöket. Ez a balkáni náció nemcsak a borravalót felejti cl, de letagadja a ,.cech“-nek a felét. De velem nem tudnak kitolni, én már ismerem a nemzeteket. Hja, ha mind olyan volna, mint a magyar! Fizetek, Persze, hogy öt korona borravalót adtam. A tanitó ur szánakozva néz végig s kikotor a tárcájából egy tizfilérest.
