Prágai Magyar Hirlap, 1925. február (4. évfolyam, 26-48 / 769-791. szám)
1925-02-11 / 33. (776.) szám
4 Szerda, február 11. Tizenöt évi ártatlanul elszenvedett fegyliáz Akit Denke, az emberevö, szabadit ki a börtönből Boroszlő, február 8. Á bor-oszlói lapok a múltkoriban közölték, hogy Denke Károly tömeggyilikos hagyatékában megtalálták azoknak az áldozatoknak a pontos névjegyzékét, akiket évek hosszú során át legyilkolt. Ezek között egy olyan nevet találtak, amelynek meggyilkolásáért egy borzasztó tévedés következtében egy más ember tizenöt évig ült ártatlanul a (egyházban. 1909 decemberében Miinsterberg közelében az erdőiben megtalálták Emma Sander Jő! éves leány holttestét. A feje és karja le volt vágva. Akkoriban a combon különös sebeket állapítottak meg: a sipcsontbói egy nagy darab ki volt vágva. Ma a Denke-eset irtán az emberevőre terelődött a gyanú, mert Denke az emberi testrészekből különféle dolgokat gyártott. Akkor azonban egy Traut- maen nevű hentesmestert tartóztattak le, bár nem sikerült ellene teljesen a bizonyítás és az óriási pör, amelyen 200 ember vett részt, nem nyert befejezést. Trautmannt Í5 évi (egyházra ítélték el, amely büntetését azóta le is ülte. Trautmann akkoriban megesküdött ártatlanságára és 15 hosszú éven át nem szűnt meg ártatlanságát hangoztatni. Senkisem adott hitelt szavainak, bár az egész pör alatt pozitivet senki sem tudott ellene felhozni. Ma kétségtelen, hogy a leányt Denke Károly gyilkolta meg. Akkoriban föltűnt, hogy a rendőrkutyák a rendőrség embereit nem Trautmannhoz vezették el. Elitéltetésének főoka az esküdtek szerint az volt, hogy az az ember, aki a sipcsontbói egy ilyen részt kioperál, feltétlenül szakember kell hogy legyen, tehát vagy ana- tóm, vagy hentes. S mivel Trautmann kitűnő hentes hírében állt, ezt a főbizonyitékot hozták föl ellene. Denke akkoriban minden valószínűség szerint kéjgyilkosságokat követett el, ellenben a csontokat és a bőrt már akkor is gyártási célokra használta föl. A 15 évet ártatlanul elszenvedett Trautmann mint öreg összetört ember él Münsterbergben. Hogyan fogja a társadalom jóvátenni azt, amit vele szemben vétett? R. G. Milliós hrilliánsok a londoni aszfalton London, február 10. A City és az Eastend között, a Hátion Garden széles terén, ahol a világ legnagyobb gyémántkereskedőinek szürke üzletei állnak sorba, fantasztikus alakokat lát az ember nap- ról-napra a sürti londoni ködben. Tarkóra tolt, kopott, kemény kalapban, rojtos nadrágban, gyűrt nagykabátban, nyakuk körül vastag gyapjusálban, kis csoportokba verődnek, vitatkoznak, alkudoznak, hadonásznak és ismerős hangok ütik meg az ember fülét. Mint amikor a háború előtti Pesten árverés előtt összeverődtek a hiénák. Néha nagyi tót feszit egyik-másik a szemére és a kabátzsebéből piszkos kis papírból valami csillogó kerül ki, sokkarátos, ezer színben szikrázó királyi brilliáns. Ez az utca a iondoni gyémántbörze és a gyanús alakok a londoni gyémántügynökök, akiknek gyűrött kabátja zsebében milliárdot érő gyémánt rejtőzik. A nagykereskedő minden reggel fontok ezreit érő drágaköveket biz az ügynökére, aki ezekkel a kövekkel kiáll a járdára és várja a vevőt. Olyan teljes és megingathatatlan a megbizó bizalma e íoprongyos ügynöke iránti hogy még csak írásos elismervényt sem kér tőle az átadott ékszerekért. Mondhatni soha, egyetlenegyszer sem fordult eíö, hogy az ügynök a kövekkel megbízójának pontosan el ne számolt volna. A sürit forgalmú utca járdáján állnak ösz- sze az ügynökök, a vevő és eladó megbízottai, ott kint a szabad ég alatt veszik kezükbe, forgatják és vizsgálják a köveket. A királyi kő, császári koronák ékessége, asszonyi keblek szikrázó dísze itt e komor londoni ködben, gyanús alakok között jár kézről-kéz- re. Az ember csodálkozik, hogy a policeman, a londoni „zsaru“ nyugodt egykedvűséggel sétál közöttük, soha gyanús pillantást nem vet rájuk, sőt, mintha az idegent, aki meg- megáll közöttük, figyelné óvatos pillantással. A. gyémánt utjának utolsó stációja a londoni utca, itt jelennek meg reggelenként a nagy amerikai és párisi ékszerészek ügynökei, itt vásárolják be a pompás köveket, gyémántokat, amelyek hirtelen fölcsillanó üstökös gyanánt villának meg, tengerzöld szafirok és néha tragikus vércsöpp gyanánt virul föl e piszkos ujjak között a mogyorónyi nagyságú rőt rubin. Csak gyöngyöt nem.lát kezükben az ember, mert a kényes gyöngy a nedves, nyirkos levegőt nem viseli el. Viszont igazi ékszerész követ zárt helyiségben se meg nem becsül, se meg nem néz s ez az oka annak, hogy a drágakővásár itt a szabad térségen bonyolódik le. Hosszú és igen alapos vizsgálat után, amelyre szakszerű vita következik, szép-e a kő, hibátlan-e, színárnyalata tökéletes-e, amely vitában régi jó keleti szokás szerint nemcsak a két érdekelt fél, hanem az outsiderek is nagy hévvel vesznek részt, következik az üzlet második stációja. A felek bevonulnak a Hatton Garden egyik mellékutcájába, a Charles-streetbe, a londoni Grczy-kávéházba, egy züllött, piszkos, szennyes kis vendéglőbe s itt bonyolítják le az üzletet. A kis vendéglő csak olyan, aminőt ezerszámra talál az ember London keleti felében. Rozzant asztalok, rozoga székek, egy-két tükör, sürü pipafüst és bábeli zsivaj. De az utcára nyíló ablak mellett alacsony emelvényen két kis asztal áll és ezen a két kis asztalon évröl-évre nagyobb vagyonértékek cserélnek gazdát, mint akár a budapesti, akár a bécsi tőzsdén. E kis asztalok egyike mellé telepszik a vevő és eladó, a gyémánt uj és alapos vizsgálat alá vétetik s hosszú alkudozás, vitatkozás és hadonázás után a „Hie Geld, hie Wa- re!“ elve alapján kő és csekk gazdát cserél. A kő elkerül a Westend valamelyik nagy ékszerészéhez, vagy Párisba, New-Yorkba, a csekk pedig a nagykereskedőhöz. Az ügynökök járandósága 1 százalék, ami tekintve, hogy nincs olyan nap, amikor egy-két ezer font értékű követ ne adnának, vagy ne vennének, igen tekintélyes jövedelmet jelent. A londoni gyémánttőzsde tipikusan angol intézmény, amelyben minden a kölcsönös bizalmon alapszik s ezen csak az idegen csodálkozik, a londoni embernek szürke és megszokott jelenség csakúgy, mint a Citynek az a két sötét udvari szobája, ahonnan akkora ültetvényeket kormányoznak, mint a mai Magyar- ország. Konunista MsMeies tüntetés PrásüDan Prága, február 10. Ma délelőtt a prágai régi városháza téren többszáz főből álló kommunista tömeg verődött össze. Minthogy a gyűlés nem volt a hatóságoknak bejelentve, a rendőrség az ősz- szeműiteket rövidesen szétzavarta. A tömeg Szovjetoroszországot éltetve s az árdrágítókat válogatott kifejezésekkel szidalmazva feloszlott azzal, hogy az esti órákban újból ősz- szegyülekezik, hogy szónokait meghallgassa. Vasárnap: a jugoszláv belpolitika sorsdöntő napja — A Prágai Magyar Hírlap eredeti tudósítása a választás lefolyásáról — Szabadka, február 10. A tomboló vihar, a korteskedés lármája és a közbeesett fegyverdurrogás elnémult; csendben és példás rendben sorakoznak a választópolgárok a szavaz óhelyek előtt, amelyekből bőven kijutott, mert Szabadka város 24-000 választója 37 helyen szavaz. A korcsmák zárva, az utcákon erős járőrök, semmi felvonulás, semmi lárma, csak a radikális párt sűrűn elhelyezett irodáiban hemzseg a nép és csak a radikális párt autód, fiakkerei dübörögnek, mert a többi párt nem mer jelvényes kocsikat járatni, bár az utcai hangulat egyáltalában nem fenyegető. A radikális párt élet-halál küzdelmet viv a hatalomért, ami abból is meglátszik, hogy az eddigi erö- szakoskodás és megfélemlítés után jónak látta két olyan trükk alkalmazását a felében magyar szabadkai kerületben, amivel biztosítottnak véli győzelmét. Szombaton, a választások előtti napon rendelet jelent meg, amely szerint Szabadkán csak az a választó juthat be az urnához, aki előbb a rendőrségen igazolványt szerez arról, hogy szabadkai lakos. Elképzelhető ennek a hatása. A radikálisok saját párthiveik részére titokban már előre elkészítették az igazolványokat és szétosztották, az ellenzék kénytelen volt ott tolongani a városházán — egy nappal a választások előtt, nagy elkeseredve otthon maradni. A másik eset, hogy vasárnap reggelre elárasztották a várost a magyarpárti Hírlap rendkívüli kiadásával, amely bejelenti, hogy a pártvezetőség megegyezett, paktumra lépett Pasicsékkal. A Hírlap szerkesztősége és kiadóhivatala zárva lévén, senki sem tud bizonyosat, mert a rendkívüli kiadás nagyon gyanús, se a szerkesztőség megjelölve, se évfolyam és folyószám, sem aláirás, sem pedig nyomdai impresszum nincs rajta. Hogy az urnák felbontása mit hoz. az Szabadkán már alig kétséges ezek után, az országból azonban a legellentétesebb kombinációk terjednek el. Az utolsó napok véres botránykrónikája bőven talált feljegyezni valót. Zágrábban szétrombolták Pribicsevics lapjának a szerkesztőségét, egyeskerületekben a radikálisok és Pribicsevics hivei között véres verekedések folytak, Davidovics ismételten a királyhoz fordult védelemért, a zágrábi rendőrség a hétszemélyes tábla határozata ellenére internálva tartja a Radics-párt alvezéreit. Bajmokon egy montenegrói telepes agyonlőtt egy békés, köztiszteletben álló magyar polgárt, mire sürgősen bevonták a magyarok és németek fegyver- tartási engedélyét, úgy hogy a község lakói teljesen védtelenek az odatelepitett és állig felfegyverkezett 40— 50 dobrovoljáccal szemben. De még a verekedéseken és a választás izgalmain is túl foglalkoztatja a közvéleményt az a nyilatkozat, amelyet a kormánysajtó dr. Spaho Mehmed muzulmán pártvezérnek irn- putál. Spaho dr. állítólag azzal dicsekedett, hogy a legutóbbi udvari bálon, amikor hosszasan beszélgetett vele a király, Ígéretet kapott, hogy akármi lesz a választások eredménye, az ellenzék kap megbizást kormányalakításra. Ezt a szinte hihetetlen indiszkréciót és illojalitást hiába cáfolja kétségbeesetten Spaho dr. és úgy tessék-lássék a kormány is, a kacsa repül és akiknek érdekükben állott azt felrepiteni, nem hajlandók a dementireVasárnap hat órakor lezárultak az urnák s eldőlt, hogy Jugosz'áGa jövőjét ki fogja 1 intézni. Újabb részletek a jugoszláviai választások atrocitásaiból Miért szavaztak a magyarok a radikális pártra? Szabadka, február 10. (Szabadkai tudósitónk távirati jeletése.) A választások befejezése óta a választási bizottságok állandóan együtt üléseznek és egymásután foglalkoznak a választások alkalmával elkövetett visszaélésekkel. Különösen a szabadkai, zombori és baranyai kerületek adnak sok munkát és a legtöbb visszaélés ezekben a kerületekben történt, ahol tudvalévőén a magyar választók vannak többségben. A választók tömegesen keresik fel a bizottságokat és bizonyítékokkal felszerelve terjesztik elő panaszaikat. Különösen a dobrovoljácok és a rendőrök ellen merült fel sok panasz. Megállapítást nyert, hogy a dobrovoljácok és a rendőrök igen sok szavazót egyszerűen nem engedtek- az urnákhoz. Csak azok mehettek leszavazni, akik a radikális párttól igazolvánnyal rendelkeztek, ez pedig egy fehér papírlap volt vörös vonallal. Szabadkán a választási bizottság elnöke Putnik Vásza zombori törvényszéki bíró volt. akinek jelentést tettek az erőszakosságokról. Putnik Vásza erre sorra akarta járni választási helyiségeket, hogy a való tényállásról meggyőződjék, ekkor azonban az a bizarr eset történt, hogy mivel nem rendelkezett a radikális" párt bizonyítványával, öt sem engedték be a választási helyiségekbe. Mivel a választási bizottságokban az ellenzéki tagok vannak többségben, bi- j zonyosra veszik, hogy a bácskai kerületek j legtöbbjében meg fogják setnmisiíeni a vá- j lasztásokat és uj választások lesznek. Az ellenzéki pártok közös felhívással fognak híveikhez fordulni, amelyben megbélyegzik a kormány eljárását és közös frontot fognak alkotni. A hallatlan terror és a különböző választási trükk következtében igen sok magyar szavazat, szinte a szavazók akarata ellenére a radikális partra esett. A radikális párt jelöltjei között ugyanis számos népszerű és megbízható magyar ember is volt a Vajdaságban, akikre a nép szívesen szavazott. Hi szerint e jelöltek csak az erőszaknak enged tek, amikor jelöltették magukat a radikálisé listáján. A mosolygó halál Berlin, február közepe. Mosolyogva az emberek csak egy o szágban halnak meg: Mexikóban. Európai en bér nem érti ezt a halált. A fájdalomtól jól; bán félnek, mint a haláltól. Ha valaki meghal nem gyászolják. Mexikóban mosolyogva, derűsen halnak meg az emberek. Valami csodálatos, számunkra érthetetlen melegség önt. el a lelkeket, valahányszor a halál az ajtón kopog és bebocsátást kér. Ha vasárnap az ünnepi piacra megy ki az ember, ezer változatos játszi könnyedségü, gyerekes alakban látja a halál szimbólumait: csokoládéból, marcipánból, mintha édes volna a halál és az élet öröme. A gyermekeiének a felnőttek marcipánhalált ajándékoznak, hogy játszadozzanak vele, hogy megszeressék, hogy barátjukká váljon. A .temetésen résztvevők nem sírnak, nem szomorúak, nem öltenek gyászruhát. Szemükben nem a borzalom és a misztérium feletti csodálkozás ül, mert a halál valakit közülök kiragadott. Az egyik temetésen egy meggyilkoltat hoztak. A gyilkos az áldozat ütőerét vágta föl és arca rettenetesen el volt torzítva. Ezt a borzalmas arcot mégis oly szeretetteljesen, szinte irigykedve nézték, mintha nagy boldogság érte volna. A mexikói gyilkosság nem olyan, mint az európai, csendesebb, meghittebb, természetesebb. Mexikóban sokat gyilkolnak. Az ember nem hinné, hogy a gyilkosság romantikája menynyire burjánzik itt. Nem pénzért gyilkolnak, hanem dicsőségért, többnyire azérí, mert az áldozat ugyanabba a nőbe volt szerelmes, mint a gyilkos s talán a nő öt tüntette ki jobban. Mexikó temetője nem európai temető. Itt nem járnak kisértetek, itt nem szomorkodnak a szomoruíiizek, itt a halott veleél a természettel és a természet nincs elzárva az élőktől. Mexikó egyes helyein a föld maga konzerválja a testet. Kiszárítja, kicserzi. Guana- juato temetője valóságos panoptikum. A földben hosszú sorban múmiák vannak fölállítva: egy széles folyosóban falnak támasztva úgy állnak sorfalat, mintha várnák a császár megjelenését, a halált. Évszázadok óta állnak itt falnak és egymáshoz támasztva és a város őslakossága hetenként többször kijön ide, hogy kiki a maga halottjával beszélgessen. Utódok az ősökkel tanácskozásokat folytatnak és ha egy családban valami rendkívül fontos történik, csak a múmia ad tanácsot. Az özvegyek legszívesebben itt fénykép eztetik le magukat és a mexikóiak kedvenc kirándulóhelye ez a halotti folyosó. Nem félnek a haláltól. Megszokták, szeretik, becézik. Európában mennyi jajveszékelés, mennyi hazugság, mennyi halottas üzlet. Az európai embertől a halál mindent elrabol. Mexikóban a halál az életnek egy más formája. Az egyház szerette volna ezt a népies hitet megváltoztatni és a halállal a népre ráijeszteni. Ez eddig nem sikerült. Szeretik a halált, tehát nem félnek tőle. Mexikóban a halál hozzátartozik a családhoz: az élethez. N. Pál. 3|Ce tétovázz, Állj fsacSléfaft? {Fizetss
