Prágai Magyar Hirlap, 1925. január (4. évfolyam, 1-25 / 744-768. szám)
1925-01-01 / 1. (744.) szám
Csütörtök, január 1. telen-ek voltunk tisztán pozsonyi egyesületekre szorátlk'ozni, miért tehetetlenség Ungváirról vagy Kassáról 2—3 játékost lehozatal. A jövő nemzetközi programuntobain azonban ki akarjuk küszöbö'nii ezt az egyoldaluságot. Célunk a vidéki kerületeket is belekapcsolni válogatott meccseik rendezésénél. Tárgyalásban állunk jelenleg több külföldi szövetséggel s 'minden jel arra vall, hogy ez évben hosszabb külföldi turnét fogunk rendezni. Érmek természetesen alapfeltétele, hogy megfelelő együttes álljon rendelkezésünkre Talán srókeriil ez évben nyélbeütni a magyarországi testvéreinkkel rég óhajtott válogatott mérkőzést ás. ElsőosztóJyu svájci csapat Prágában. Sváljc a párisii olimpiászori ólért eredményekkel óriási feltűnést kelteti A svájci csapatok ritkán túráznak mifelénk s legtöbb nyíre odahaza fogadják a kö- zópeurópaá elitcsapa tóira t. Éppen ezért örömmel vesszük tudomásul, hogy a baseáfi Old Boys jövő év tavaszán Prágában fog játszani a Sparta elten. Újévi hitballprogram. Prágában csak egy mérkőzés van, a Sparta vendégül látja az Admftrát Becsből. A Sparta Káda kivételével komplett fed- á’LBtásban fog játszani. — Prága város válogatottja Drezdában játszik. A válogatottat Viktória Ziikov képezi Jégbockeytorna Davosban. A Davis-cupért kiirt verseny folyamára Oxford 15:0-ra verte még Milánót, Cambridge pedig 2:0-ra győzött Piőtzterras- cíorf feBett — Barátságos mérkőzés keretében a Berliner Schlttschuh Klub 3:0-ra verte meg a London Llons angol olimpiai csapatot s a berlini klub tártálékcsapata győzött 2:0-ra Madrid felett. A seriegmérkőzés fináléja újév napján tesz. ===== Cl péti == CSAK „WAOW-" NAL VEGYEN KASSA, FŐ-UTCA 25. 1779 JémzMfM Cseh-Szlovákia gazdasági helyzete 1924-ben Prága, december 31. A cseh-szlovák köztársaság gazdasági helyzetét vizsgálva az uj év küszöbén .megállapíthatjuk, hogy” a ma lezáródó kereskedelmi mérleg aktív ugyan, de az aktívum távolról sem közelíti meg a remélt nivót s már csak azért is kisebb a tavalyinál, mert a jelek szerint a jövő évi mérlegtől még kevesebb jót remélhetünk. Az -idei mérlegben számos olyan téted találunk, mely nyomasztó súllyal nehezedik a gazdasági életre és akadályozza az egészséges fejlődést. Az elmúló év kemény esztendő volt sa legjobban éppen a fixfizetéses és a munkásosztályt sújtotta az élelmiszerek árának jelentékeny emelkedése. A diágulás minden vonalon jelentékeny. A gazdasági élet fejlődésének legfontosabb tényezője az élelmiszer, a tüzelő, a világi ló anyag és a textiláru árának stabilitása, illetve emelkedése vagy esése. Ha ezek a cikkek drágulnak, úgy a drágaság a munkabérek fölemelésében nyilvánul meg, ami viszont az ipari termelés költségeit fokozza. Az év üegszomorubb ténye, hogy a kormány minden erejét arra volt kénytelen koncentrálni, hogy a drágaságot letörje és még szomorúbb, hogy ezt az igyekezetét neim koronázta eredményAz elmúlt év elején 2.20 koronát fizettünk a kenyérliszt kkogramjáért, amely az év végére 1 teljes koronával drágult meg. A fehér buzasütő- feszt 0.60, a fehér főzőliszt 0.80 és a burgonya 1 koronával drágult. A marha-, a borjú- és a sertéshús 0.5—1 koronával drágult kilogTammokint, a belföldi sertészsír ára 1, a külföldi sertészsír 1—2, a vaj 1—3, a margarin ára 1 koronával emelkedett kilogram önkin t. Megdrágult a tej 0.10 koronával litereukint, a tojás darabja 20 fillérrel drágább. A tűzifa ára 4 koronával emelkedett. Megdrágultak a textiláruk, a bőráruk és megdrágultak az egyéb életszükségleti cikkek- A drágaság következtében a munkások sok helyütt béremelést követeltek. Számos kollektív szerződést mondtak fel és számos iparághoz tartozó vállalatok fölemelték a munkabéreket- A béremelés eddig ugyan még nem nyilvánult meg az iparcikkek árának a felemelésében, de eükerülhetetten, hogy a drágulás át ne terjedjen az iparcikkekre is. Az iparcikkek árának emelkedése eddig tehát még nem korlátozta a cseh-szlovák ipar verseny- képességét a külföldi piacokon. Ez a tény annál is fontosabb, mert a versenyképesség csökkenésével csökkenni fog a kivitel s ezzel a külkereskedelmi mérleg aktívuma. Az 1924-es esztendő nem hozta meg azt a gazdasági fejlődést, amelyet mindenki remélt tőle. Mindenki azt 'hitte, hogy a háború utáni viszonyok állandósulása után ebben az esztendőiben fejlődésnek indul a gazdasági és az ipari élet minden ága. A háború utáni válság még nem múlt el és ezért nem lehet jóslásokba bocsátkozni; annál kevésbé, mert hiszen a háború után alakult államok gazdasági rendszere csak most van kialakulófélben. Évtizedek múlhatnak még el, amíg az uj gazdasági rendszer kialakulása befej'ezést nyert Az elmúlt év gazdasági életét legjobban jellemzi a pénzpiac állandó feszültsége. Erre a kérdésre azonban csak a legközelebb fogtunk visszatérni— Országos akció a hadfitölcsönkötvény tulajdonosai sérelmeinek orvoslására. Ruszínszkói szerkesztőségünk jelenti: A hadikötosönkötvények tulajdonosai Ruszinszkóiban országos akciót indítottak sérelmeik orvoslása érdekében- Az akcióhoz való csatlakozásra fölszólították a szlovemszkói hadi- k olcsónk ötvén ytu lajd onosokat is. Az akcióval kapcsolatban vasárnap értekezlet volt Ungvárofct, melyem -különösem a 1 ómba r dk öles önökben érdekeltek vettek részt- A vita során az a mézet alakult ki, hogy a lombardüzletieknéi csakis a hadik öflesönköt- vények tekinthetők fedezetnek s ha azokból a bankok nem képesek magukat kielégíteni, úgy a kötvénytulajdonosok ellen végrehajtási joggal annál kevésbé léphetnek feli, mert a kötvények a haxü- kölcsönt jegyzők birtokába nem kerültek és a jegyzésnél az élőirt formalitásokat be nem tartották. Az értekezlet határozatát megküldik a szlovén szkot érdekelteknek is. A határozat lényege a következő: A jegyzők legnagyobb része nincsen abban a helyzetben, hogy magát ráfizetéssel kártalanítsa, ezért föl kell htivn! a pénzügyi kormányzatot, hogy találjon -módot arra nézve, hogy a vagyontalanok minden ráfizetés nélkül cserélhessék be kötvényeiket. Továbbá arra kérik a törvényhozást, hogy ameny- nylben valaki a 216-934. törvény alapján magát, kártalanítaná és az uj jegyzésben részt venne, ez ■esetben a két kötvény teljes névértékében a va- gyortdézsma és az egyéb köztartozás fizetésére bárki által fölhasználható tegyen. Az értekezlet végül abbeli kívánságának adott kifejezést, hogy törvényhozási utón intézkedjenek aziránt, hogy a hadik ö’csönökből származó lombardiperekvt beszüntessék. Ezenkívül kérik, hogy -az 50.039 koronánál kisebb értékű vagyonokat a vagyondézsmár.a való tekintet nélkül újból becsüljék föl. Az akció érdekében kilenctagú bizottságot alakítottak, amely minden kedden a közönség rendelkezésére ál! az ungvári kereskedelmi kör helyiségeiben— Április elsején életbe lép a genfi rendszer. A munkanélkülieknek a gén ti rendszer alapján való segélyezéséről szóló törvény rövidesen megjelenik a törvények és rendeletek gyűjteményében- A törvény április 1-én lép életbe.-— Választások a prágai értéktőzsdén. A prágai értéktőzsde tőzsdetanácsának és döntőbíróságának tegnap választották meg a tagjait az 1925—1927 évi időszakra. — Január elsejétől forgalmi adót kei! fizetni a gyújtó után. A pénzügyminisztérium közli: A gyujtóáruknak a forgalmi adó alól való mentesítéséről szóló 1009-20. számú miniszteri rendelet december 31 én érvéustet veszti. 1925 január 1tő1 tehát a gyuitóáru után 2 százalékos forgalmi adót kell fizetni. — A kartelleHenes törvény. A kartellel- lenes törvényjavaslat, amelyről eddig az egyes minisztériumok és az érdekeltek tanácskoztak, január elején a minisztertanács elé kerül. — Vizűm nélkül iöhebiek a prágai minfa- vásár külföldi látogatói. Mtáircius 12 és április 8-ika között a cseh-szlovák határt a prágai mintavásár minden külföldi látogatója útlevelének láttamiozása nélkül átlépheti, ha birtokéban van a cseh-szlovák külföldi hatóságok által lebélyegzett mintavásári igazolványnak. Az igazolványt a kiutazás előtt minden külföldi látogatónak láttamoztatnia kell a mintavásár irodájában (Prága I-, Régi városháza), vagy a mintavásár tartama alatt a kiállítási terület C. pavilloniában (március 22—29.) — Fölemelték a Magyarországgal való telefonbeszélgetések d»ját. A posta- és'ítávir- da’gazgatós-ág közli: A Magyarországgal való telefonbeszélgetések dija január 1-től az első zónában 40, a másodikban 45. a harmadikban 50, a negyedikben 65 és az ötödik zónában 70 centi)me-el drágább. — A behozatali illetékek mérséklése és megszüntetése. A k ere sk ebei em ügyi miniszter a 'következő uj behozatal illetékeket állapította meg: 37. sz. vámtétel a) barack 0.5 százalék, 39. sz. nem külön megnevezett gyümölcs stb. hordókban, szál- vaiz cukornélkül illetékmentes, 44. sz- mindennemű főzelék stb- illetékmentes, 71. sz. lovak 1 százalék; ex 97 b) degras illetékmentes, 98. ceresin illeték- mentes, 100 síz. kocsikenőcs stb. illetékmentes, 107. sz. sör 0.5 százalék, 112. sz- természetes és mesterséges ásványvíz illetékmentes, 114 sütemény illetékmentes, 116 tésztaáru illetékmentes, 119 sajt illetékmentes, 124 kávészurrogátum illetékmentes, 127. sz. kakaómassza, csokoládé stb. illetékmentes, 128. sz. bús, halkonzerv, 129 jsz. főzelékikonzerv illetékmentes, 130- sz. gyümööcskonzerv, must, gyümölcs -és málnaszörp illetékmentes, ex 131 sz. a) dobozokba, üvegekbe és egyéb légmentesen elzárt edényekbe csomagolt élelmiszerek a gyümölcs- konzerv kivételévé! 0.5 százalék; ex 141 b) mü- faragvány és esztergályos anyag illetékmentes, 145. sz. gipsz illetékmentes, ex 150. sz. közönséges és oltott mész, Malta 0.5 százalék, 155. sz. illanó olaj illetékmentes, 158. sz- tölgy és fenyőkéreg ■illetékmentes, szurok iletékmentes, 183—187. sz. pamuteérna illetékmentes, 189. sz. közönséges pa- irrrutáru illetékmentes, 190 vastag pammtáru stb. illetékmentes, 194 gyapotszallagáru a bársonyszállá g kivételével illetékmentes, 198 csipke üHeték- meutes, 199 paszomány és gombám illetékmentes, 200 sz. kötött és szövöttáru Illetékmentes, 212 csipkézett kézimunka illetékmentes, 228 pokrócok stb., 233—238 darócáru, 239 műszaki cikkek, valamreny- nyien illetékmentesek. Továbbá illetékmentesek a következő cikkek: ex 244 b) müselyem 246. sz- se- lyemcérna ssb., a kiesiyöen való eladás céljaira adjusztálva, 252 kötött és szövőttáru, 256 szalHag- áru, 254 paszomány és gombáru, 258 félselyem kötött és szövöttáru. — Uj cukorgyár Temes várost. Temesvárról jelenítik: Egy részvénytársaság ajánlatot tett a városnak egy modem cukorgyár építésére. A vállalat alaptőkéje 250 millió lej. A város a cukorgyár céljaira 40 kataszitráli's holdnyi telket bocsát rendelkezésre, melynek el len értéké gyanánt részvényeké1- ■kiap. A cukorgyár két év alatt épül föl. — Holnwp megszűnnek a ki- és beviteli tilalmak Magyarországon. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Holnaptól kezdve az összes be- és kiviteli tilalmak megszűnnek. Behozni mindent szaibad bizonyos hadügyi és olyan cikkek kivételével, amelyek állami egyedáruságot alkotnak, kivinni is mindent szabad, kivéve kulturális szempontból nagyobb értékkel biró műtárgyakat és még néhány cikket. — Mi késlelteti a cseh-szlovák—magyar kereskedelmi tárgyalásokat? Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Hivatalos magyar körök véleménye szerint a magyar— cseh-szlovák kereskedelmi tárgyalások január közepén újból megkezdődnek. A cseh-szlovák delegátusok valószínűen már január első felében megérkeznek a magyar fővárosba. A tárgyalásokat egyelőre a cseh-szlovák agrár- védelem kérdése késlelteti, magyar részről azonban semmi esetre sem fognak belemenni a tárgyalások újabb elhalasztásába— Újabb nagy fizetésképtelenségek Budapesten, Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A Kurzer Gyula textilkereskedö cég kétmilliárd korona passzívával fizetésképtelenséget jelentett be. Rajta kiviil még nyolc cég lett fizetésképtelen 70—200 millió koronáig terjedő passzívával. — A gyógyszeráruk behozatalának szabaddá tétele. A kereskedelemügyi miniszter a hivatalos lap szerint szabaddá tette azoknak a gyógyszereknek behozatalát, amelyek nem haladják túli az 500 gramos súlyhatárt és amelyek címzettje gyógyszerész vagy gyógyszeráru nagykereskedő. A rendelet január 8-án lép életbe. — Üzletfelén a bőrpiac. A bőrpiac a Hanté und Leder szaklap értesülése szerint stagnál. Az üzlet- telenség ellenére az árak szilárdak. Általános az a remény, hogy újév után a forgalom megélénkül és az árak tovább emelkednek. A báránybőr ára változatlanul szilárd s J-oibb minőségű áru iránt némi kereslet mutatkozik. A noir gíacé, chromes és tabaikáru iránt főképpen angol vevők érdeklőditek. Közepes és jóminőségü basaues árut osztrák vevők vásároltak. Élénk kereslet mutatkozik szürke bélésbőr iránt. — Oroszországban aranypénz lesz. Moszkvából jelentik: Január elején megkezdik az orosz aranypénz verését. Az orosz állami bank először egy cservoneces aranyakat ver, melyek értéke 10 aranyrubelnek felel meg. Az aranypénz csak 1926-ban kerül forgalomba. — A borkereskedők a palackbor fényűzés! adója ellen. Jelentettük, hogy a borszal- lagadótörvényt novelláim fogják olyképpen, hogy borszallagadót csupán pezsgőbor után kell fizetni, a bor fogyasztási adóját fölemelik s a palackborok utánHO százalékos fényűzést adót rónak ki. A borkereskedők szervezetei tiltakozást jelentettek be a tervezett fényü- zési adó ellen. — Gyarapodott a Lengyel Bank arany- készlete. Varsóból jelentik: A Lengyel Bank aranykészlete december második dekadejá- ban 140.000 zlotyval 2,700.000 zlotyra gyarapodott. — Az aranykorona uj szorzószáma Magyarországon. Budapestről jelentik: A pénzügyminiszter elrendelte, -hogy január 1-től az aranykoronát 15.100 papirkoronával számítsák át. Az aranykorona szorzószáma eddig tudvalévőén 17.000 papirkorona volt. — A minta vásáron kláSitott tárgyak ideiglenes szabadalmi védelme. A kereskedelemügyi miniszter 1924 december 9-én kelt rendeletével Ideiglenes szabadalmi jogot biztosított a prágai tavaszi mintavásáron (március 22—29) kiállításra kerülő uj találmányoknak. — Olaszország a tavaszi mintavásáron. Olasz kereskedők a prágai tavaszi mintavásáron (március 22—29) olyan nagy tömegben vesznek részt, hogy az olasz kiállítóknak valószínűen egy teljes pavillont fognak rendelkezésre bocsátani. Főképpen az élelmiszerszakmából jelentkezett számos kiállító— Tavasszal megkezdik az uj mintavásári palota építését. Az uj mmtavásári palota építését a mintavásár vezetőségének közlése szerint tavasz- szal fogják megkezdeni. A palota 8700 négyzet- méternyi területen épül. j Világszerte a másodkezes ára nyomja a gabonapiacot Az európai kikötőkben olcsóbb a tengerentúli búza, msnt Amerikában Prága, december 31Ami eddig nálunk az egyre emelkedő árak következtéiben csak a íreztpiacon volt érezhető, hogy tudniillik az úgynevezett másodkezes spekuláció a napi árnál olcsóbban kínálja a cikkeit, most ez az összes európai gabonapiacokon észlelhető. Mindenütt nagy a pénzhiány és azok, akik néhány hónappal ezelőtt áremelkedésre számítva vásároltak, most kénytelenek realizálni és mivel a jelenlegi árak mellett haszonnal adhatnak tul készletükön, elárasztják ajánlataikkal mindazokat, aikük eddig közvetlenül kűliföldi termelőhelyeken vásároltak. Érdekesen tapasztalható ez például az amerikai búzánál, amelynek az ára (Manitoba 2) ab Trieszt 18 és fél hollandi forint, tehát elvámolva osztrák irtaiomáílomáscn 5800 osztrák korona, holott Amerikában a fuvarköltségek figyelembevételével jóval drágább a tengerentúli búza. Még szerencse, hogy a belföldi árak állandó drágulásuk dacára is ab osztrák malom állom ás elvámolva alatta maradnak a tengerentúli búzának, tehát valamiképpen versenyezni tudnak. Érthetetlen, hogy ennek dacára Ausztriában is igen sok amerikai búzát vásárolnak, holott a mi tiszavidéki 'búzánk sokkal jobb és a tengeren túli búza mellett, ami tavaszi búza, csak az szól, hogy tisztább, mint a miénk. A rozs a búza mellett lemaradt, mert Csehszlovákiában és Ausztriában /lágy a munkanélküliség e kenyérmag legfőbb fogyasztói, a bányamunkások körében. A roegcsökkent fogyasztás miatt egyelőre a készleteket eszik fel, de Magyar- országon is számítanak arra, hogy az ünnepek után jelentékenyen növekedni fog az érdeklődés e cikk iránt és akkor rövid idő alatt ismét helyreáll majd az az arány, ami a búza és a rozs ára között ■régebben fennállott. = Mezőgazdaság! kérdések a cseh-szlovák —lengyel kereskedelmi tárgyalások előterében. A oseh-szlovák—lengyel kereskedelmi tárgyalások előterében újabban mezőgazdasági kérdések állanak, amennyiben a lengyelek ragaszkodnak az élő marhának Cseh-Szlovákiába való szabad behozatalához. A lengyel gazdák továbbá azt követelik, hogy az élő jószág behozatali vámját egyszer- smlindenkorra állapítsa meg a cseh-szlovák kormány. — Ausztriában bevezetik a gabonavámot. Bécsböl jelentik: A nemzeti tanács főbizottsága tegnap délutáni ülésén hosszas vita után elfogadta a gabonavámrendeletet. OOOOOOOOOOOOOOOOOOGOOOOOOOOGOOOO Szent-Ivönyl fözseS nemzetgyűlési képviselő Könyve a: Mezfigazdasidi-köHywitel január 10-én kaaula el a sajtói. A 24.— koronás bő ti árú könyvet a Prágai Magyar Hirlap előfizetői és olvasói 20.—- koronás árban kapják, ha január 10-ig ezt az árt kiadóhivatalunkhoz beküldik. OOOOOOOOGOOGXDOOOOOOOOGOOGiOOOOOGO » _________ H 0 m i JL ÜL* ü S S flP 10® ILII SF% áf^k ü 8 & JEL 9 oution, vászon, damast. Datlst, percaünok II H m fjl #3 ml I Pl i IMI Uf Ili fi Jcm 9 Popianiepedó-cretonok Ai$óiepe>»3-vásznak .wiici^inrii nw %£fa"i isiis « 1 Í©-s&. TO. vászon 3 „ , oorrai szemoen.j közök, teKCr és színes terítékek. Valód! rumSaiát készítményül paplanok. Régi paplanokat átdolgoztat. Dnrdl vásznak mlndenszélesséirnen m %v