Prágai Magyar Hirlap, 1924. november (3. évfolyam, 249-273 / 697-721. szám)
1924-11-08 / 254. (702.) szám
Szombat, november 8. 3 A magyarországi ellenőrző bizottság ülése Páris, november 7. A Magyarország szanálásának ellenőrzésére kiküldött bizottság kedden tartotta itt első ülését. Ezt a bizottságot a jóvátétel] bizottság állította össze abból a célból, hogy a szanálás folyamán ügyeljen a-rra, nehogy a szanálási .akció prejudiikáíjon a jóvátételnek, amelyet a szanálás keresztülvitele érdekében évi éz millió aranykoronára szállítottak le és a jóvátételre fönnálló zálogjogokat is föloldották. A bizottságnak jogában áll a népszövetségi főbiztostól szóbeli és Írásbeli jelentéseket 'kérni. A bizottságnak a következőik a tagjai: elnök Cavazzini (Olaszország), áléinak Jurics (Jugoszlávia), Cook (Anglia), Bo uniói® (Franciaország), Pospisil dr. (Cseli-Szlovákia) és Neoulcea (Románia). A keddi tanácskozáson a szervezeti szabályzatról és az eddigi munkáról tanácskozott a bizottság. A bizottság legközelebbi ülése a Prager Presse értesülése szerint a jövő óv januárjának első felében lesz. Magyarok Szófiában Szófia, november 6. A magyar-bolgár testvériség sok századon keresztül tartalomnélkiili jelszó volt csupán, amely a világháborúban nyert belső tartalmat. Több nagyobb magyarországi gyárnak és kereskedelmi exportháznak sikerült mintegy 30—40 évvel ezelőtt beférkőznie Bulgáriába és itt mély gyökeret eresztenie, azonban csak azóta szervezettebb a* magyarbolgár gazdasági viszony, amióta az Angol- Magyar Bank érdekeltségébe tartozó ipari vállalatok Szófiában képviseletet szerveztek és megalakult a Magyar-Bolgár Bank, mint kijegecedési pontja a gazdasági összeköttetésnek. A magyar gyárak, melyek a bulgáriai piacot meg akarták nyerni, kénytelenek voltak saját expoziturúkat létesíteni itt és igy keletkezett Szófiában egy kis magyar kolónia amely 26 esztendővel ezelőtt megalapította a Szófiai Magyar Egyesületet. Ez az egyesület, amelynek mintegy 100 rendes tagja van. Erdős elnök és Bráder Ferenc titkárral a-z élén valóban elismerésre méltó munkát végez itt. A Magyar Egyesület mellett mintegy másfélévé áldásosán működik itt a szófiai Magyar Munkások Petőfi Kultur Köre. Ennek tagjai majdnem kizáróan magyar ipari munkások köréből rekrutálódtak és számuk meghaladja a 150-et. E két egyesület zajtalanul de annál tiszteletreméltóbb eredménnyel végzi magyar hazafias és emberbaráti feladatát. Az itteni magyar követség a támogatásra szoruló magyarokat valóban a legjobb helyre küldi, amikor e két egyesülethez utasítja őket. Az utóbbi időben sűrűn veszik igénybe az egyesületek támogatását a román szigu- ranciák zaklatásai elől idemenekült romániai magyarok is és a Friedrich István-féle balsi- kerü törökországi akció szerencsétlen áldozatai, akik lerongyolódva, kiéhezve, anyagilag, testileg és lelkileg elnyomorodva érkeznek ide. Tavaly, tavalyelőtt még igen tekintélyes számban jöttek ide erdélyi, bánáti, bácskai, sőt szlovenszkói magyarok is, az utóbbi időben azonban az utódállamokból már igen ritkán jelentkeznek magyarok az egyesületnél. A Szófiában élő magyarok száma, beleél tve az utódállamokból jöttékét is, 600-ra tehető. Tulnyomórészben kereskedelmi pályákon találtak elhelyezkedést és az ipari szakmunkákban. Képzett szakmunkásokban Bulgária ugyanis még igen szegény és ezért a szorgalmas, józan magyar munkásnak nagy becsülete van itt, ha már sikerült munkát kapnia. Ez azonban ma már nem olyan könnyű. Bulgáriát sem kímélte meg a gazdasági krízis, melynek bénító hatását a kereskedelem és az ipar súlyosan érzi, uj munkaalkalmak nem igen kínálkoznak idegen munkások számára és a szófiai rendőrség ezen kivül még nagyon nehezen adja meg a tartózkodási engedélyt, az úgynevezett „Licana-Kartát“. Ez a rendőrség az idegenek ellenőrzésének rendszerét a romániai rendőrségtől kopirozta le és mirui elszomoritóbban növekszik azoknak a szerencsétlen magyar munkásoknak a száma, akik saját bőrükön kénytelenek megállapítani, hogy a szófiai közigazgatás az idegenek zaklatásában nem marad a román szigu- ranciák mögött. A vidéken ez idő szerint még békében hagyják az idegen munkásokat, de ez a vidék •annyira elviselhetetlen, hogy a nyugatabbra fekvő országokból jött emberek tartós megélhetéséről otí szó sem lehet. Ipari szakmunkást a vidéken nem fizetnek meg, mezőgazdasági munkásra pedig Bulgáriában nincs szükség. Figyelmeztetni kell tehát a Bulgáriába szándékozó munkásokat a fenti körülményekre, de még határozottabban igyekezni kell visszatartani az úgynevezett értelmiségi pályán működöket a Bulgáriába való kivándorlástól, mert a föltörekvő bulgár nép olyan aránytalan mértékben fokozza az ifjabb ge-j neráció kiképeztetését (vagy 2000 bolgár] diák tanul külföldi egyetemeken), hogy röviBukarest, november 7. Nagy szenzációt feltett az Universul cikke, melyben a lapxözli a parasztok nemzetközi tanácsa elnökségének táviratát Moszkvából Lupu dr-hoz, a román paraszt- párt vezéréhez. Ez a sürgöny szakasztott oly felszólításokat intéz a román parasztsághoz, mint aminőket Szinovjev levele tett az angol munkásságnak. Fölszólítja Lupu dr.-t, hogy szervezze meg a nemzetközi forradalom érdekében a Belgrád, november 7. 1 Mint már jelentettük, hetekig tartó kísérletezés után, a jugoszláv politikai élet visszatért oda, ahonnan kiindult: a Pasics— Pribicsevics-féle ‘kabinethez. Pasics fölépüléséig az áilamügyeket Trifkovics fogja vezetni. A huszonkét miniszteri tárca közül a fontosabbakat a következő politikusokkal töltötték be: miniszterelnök Nikla Pasics, küíügy Nincsics dr., beliigy Andra Stanics, pénzügy Stojadinovics, igazságügy Lukinics (demokrata), közoktatásügy Pribicsevics (demokrata). A kormányban két horvát és egy szlovén tag is van. London, november 7. Tegnap kinevezték a kormányt. Pre- miérminiszter Stanley Baldwin,, külügyi államtitkár Austen Chamberlain, lordpecsétőr Saíisbury marquis, a titkos tanács lordelnöke és a felsőház leadorja Curzon marquis, pénzügyi államtitkár Winston Churchill, belügyi államtitkár Sir William Johnson Hicks, gyarmatok Amery, hadügy Sir LamingWor- thington Evans, India Earl of Birkenhead, léghajózás Sir Sámuel Hoarc, az admiraliíás első lordja Bridgeman, egészségügy Ncville Chamberlain, földmivelésiigy Edward Wood, Skócia Sir John Gilmour, közoktatásügy Lord Eustace Percy, munkaügy Sir Arthur Steel Maitland, főállamiigyész Sir Douglas Hogg. A kormánylista körülbelül a várt neveket tartalmazza. Csak Churchill mint pénzügyi államtitkár jelent szenzációt, mert eddig Sir Róbert Horné volt a pénzügyi tárca jelöltje, nem pedig a még csak néhány hónap előtt liberálispárti Churchill. Hogy mégis Churchill került erre a fontos helyre, mutatja Bádwin ama törekvését, mely mindenképpen a mérsékelt, haladó kormány alakítására irányult. Austen Chamberlain külügyminiszter, a nagy Chamberlain fia, szintén mérsékelt ember a a visszahuzódzkodó, megfigyelő, óvatos angol politika híve. Lord Birkenheadról is csak a kontinensen vannak elterjedve oly hírek, melyek re- akcionárius voltáról szólnak, alapjában védésen Bulgária képtelen lesz megélhetést biztosítani saját intelligenciájának is. A kereskedelmi vállalatok máris túl vannak terhelve j bolgár alkalmazottakkal, a hivatalokban pe- j dig egyenesen bénító a fölösleg. A paraszti ' Bulgária testén komoly veszedelmeket tartogató betegség csiráját rejti magában a bürokrácia. amely agyonadminisztrálja az országot s melynek leépítése még súlyos gondokat fog adni a kormánynakromániai parasztság harcát a földért, a szabadságért és a hatalomért. Lupu dr. a parlamentben beismerte, hogy tényleg kapott ilyen táviratot, azonban elejétől fogva az volt az impressziója, hogy ez hamisítvány és azon gyanúját fejezi ki, hogy a táviratot a kormány küldötte, amelynek az utóbbi időben fölfedezett panamák után szüksége volna egy ellenzéki politikus kompromittálására. Az uj belügyminiszter tóvaittailbaliépésekor elrendelte Radics letartóztatását. Zágrábból azonban azt jelentik, hogy a horvát parasztvezér még az éjszaka folyamán, ahogy megtudta Pasics kormányalakításét, a külföldre menekült. Állítólag Fűiménél már át is lépte az olasz határt. Hír szerint Olaszországon keresztül Londonba akar menniA közeli napokban föloszlatják a jugoszláv parlamentet és uj választásokat írnak ki, melyeket valószínűleg a jövő év februárjában fognak megtartani. ve ő az indiai kérdés egyik legmérsékeltebb megoldóinak. Az angol sajtó az uj kormányról London, november 7. A sajtó mindenütt kedvezően Ítéli meg Baldwin uj kormányát- A lapok különösen a konzervatív pártnak újraegyesítését üdvözlik a kabineti összeállításában. Szerintük az uj kormány sokkal erősebb mint a volt Baldwin kormány volt. Á legnagyobb szenzáció Churchilhiak pénzügyi államtitkárrá való kinevezése. A Daily Graphic szerint Baldwin csak megerősítette választási ígéreteit, amidőn olyan pénzügyminisztert választott, aki híres szabadkereskedelmi nézeteiről. A radikális Daily News szerint Churchill választása a lehető legjobb. Chamberleln Külügyminiszter is a legjobb választás, mert ő az egyedüli kompetens és elővigyázatos államférfit! Angliában. A Westminster Gazette szerint a kormány teljesen homogén testületet képvisel és ígéretet jelent arra vonatkozólag, hogy mindig az egézséges haladást fogja szem előtt tartani. Chamberleln kora ifjúságától kezdve foglalkozott a német francia problémával és különösen kedvelt a londoni diplomáciai testületben. A munkáspárti Daily Héráid megállapítja, hogy Baldwin hívei már most is marakodnak a kormány összeállítása körül, ami az. mutatja, hogy a tory-többség könnyen darabokra szakadhat. Németország megvásárolhatja régi gyarmatának, Kamerüsmíak, nagyrészéí Paris, november 4. Daily Mail jelenti: Mucdonald egyik legutóbbi rendelet© folytán november 24 és 25-én Kamerunnak nagy része, körülbelül 20-000 négyzetkilométernyi terület nyilvános árverés alá kerül. Németországnak igy alkalmat adnak, hogy ezt a területet ismét megszerezze. Leverték a perzsiai felkelést London, november 7. Tehcráni jelentések szerint a kormánycsapatok a Seydun- folyó közelében leverték a lázadó csapatokat. A felkelők vezére, aki Mir Abduliah egyik bátyja volt, elesett a küzdelemben. A Rsihr kiürítése fokozatosan halad Berlin, november 7. Lap jelentések szerint a franciák tegnap kiürítették a mett- mani kerületbe tartozó Wilfrath községet. Werdent is tegnap hagyták el az utolsó francia csapatok, miután a francia vasutasok már tegnapelőtt kiürítették a pályaudvart. Az olasz frontharcosok országszerte a fascisták ellen fordultak Róma, november 6. A Tribuna szerint Nápolyban Összeütközésre került a sor fascisták és a frontharcosok „Itala Libera“ szövetsége között, mely alkalommal két ember súlyosan megsebesült. — Az Epocha szerint Casal'e Monferrato közelében az országúton egy facsista milickatona holttestét találták. A gyilkost letartóztatták. •— A Tribuna jelentése szerint a fascisták és a frontharcosok november 4-én lefolyt római ütközete következtében Penrio, a san sebas- tianoi képviselő írást intézett Mussolinihez, melyben bejelenti a fascista pártból való kiválását. Milánó, november 7. Bresőiében tegnap este a győzelmi ünnepélyről hazaiménet ismeretlen tettesek megtámadtak két fascistát és •könnyebben megsebesítették őket. Róma, november 7. Amidőn ima reggel Viotto szocialista képviselő megjelent a városházán, hogy interveniáljon egy lakásügyben, Turati fascista képviselő fölszólította, hogy hagyja el a helyet. Viotto vonakodott, •mire Turati kétszer arculötöíte. Erre még más fascisták is megtámadták, megverték és kitűzték a városházáról. A téli divat bemutatója Páris, november 7. A P. M. H. párisi íudósiíójától. A jóizlés szempontjából nagyon örvendetes, hogy a bemutatott téli divatkreációk föjellemvonása a tartózkodó, diszkrét elegáncia- A ruha egyenes, egy crepe de chine nyakkendő, félmagas matt, állatbörből készült állógallér, ugyanilyen övvel. Ezek alkotják a modern, ideális asszony ruháinak diszeit. A divat délelőtt férfias, séta alkalmával a sport és utca számára íérfiszerü öltözékeket látunk, viszont délután a tea-asztalnál 5—7 óra között, a hotel halijában levő táncnál: kötelesség a nőiesség hangsúlyozása. Fölösleges megjegyezni, hogy a most divatos estélyi ruha és köppeny a kokettériát szolgálja. A paunel- roche és aranytüllből készült toilette levétele után, a hálóinget felveszi a modern nő, újra fiúvá lesz, mert a modern női hálóing egészen egyszerű az anyagtól eltekintve. Egyszerű bubigallér, plasztrón, hosszú ujjak, és gyöngy-gombokkal zárva. Reggel az előkelő hölgy a divat előírása szerint musszlin pyja- máí, fog viselni, olyat amilyent a kissé divatjamúlt Prévost regények hősnői viselhettek. A setaruha cotalaine-bőrből, a fekete-fehér sakktáblaszerü anyagból van. Más alkalommal a sétaruha rendkívül modern chiné gyapjuanyágból készült. Vöröses szürke színben. A ruhán körülbelül harminc centiméterrel a térd felett szürke szőrmecsikot helyeznek el. A ruhához járuló kabátka gallérján és ujjain ugyancsak ilyen szőrme.van. A chine gyapjuanyagok a kasha mellett a téli divat klujai* A délutáni ruhák túlnyomó részben feketék. különböző tréfás iocroyable nyakkendőkkel diszitve. Egy fekete ottomán ruhán tüzvörös crep de chine nyakkendőt láttunk. A délutáni ruhákon kivétel nélkül magas gallért hordanak- A dekoltázst már se- holsem viselik elöl, legfeljebb a háton lehet valamivel nagyobb, hogy helyet adjon a nagyszerű ékszereknek, amelyeket már csak a háton viselnek. •pOOOOCOCCXXXXXXXXXX50€XX5Q©?XX^3ÜCOCCX500CCOC«r?OOCOr^3bGÓCC ÓOOQOOQQW Igazgatók! Gyárosok! Nagykereskedők! Építészek! Bevásárlók! Ji fegjo&Jü* szmeviSk&i biiteutngiis száma miül Sürgönyeim: g-—- —Telefon síám: Wjon &r<Mé 9S&0. '' *T ......ászt ' ~ J ” * í* fia<ieéwBiog I éMöfeöit jpon] a éé&et vétel bémj szer néSbüt. meéfksvásra bemutatja VIEIM «£ C11E, (Fvague ti$>áe&Mdéná 5, xxxxx»ooocxxxxxxxxxwoooooooooooooooooooooooooooqooocx>ooooo« ♦♦♦♦♦♦♦ Chamberlain kfiiogbf mimsztersÉgíl nagy Örömmel fogadták parisban Churchill kincstári kancellársága szenzációként hatott Londonban I hözfársasógfóK föh&sége m atncrilfei Kongresszuson Washington, november 7. A republikánusok összesen 246 helyet szereztek a repre- lentúciiós házban, tehát 21 szavazattal több eí, mint volt utoljára és 28-ai többet, mint z egyszerű többséghez szükséges. A széna tusban 49-ről 52-rc omellkcdett számuk. leglsméllőűöll a Szinoviev-ievfl csele fltmásitábaii Lupu dr. állítólagos moszkvai sürgönye Radics elmenekült Jugoszláviából