Prágai Magyar Hirlap, 1924. április (3. évfolyam, 74-98 / 522-546. szám)
1924-04-19 / 90. (538.) szám
Szombat, április 19. Magyar esték északon Madáeh-centennárium Dorpatban — Az észt köztársasági elnök a revali magyar estén és a követség házszentelőjén Dorpat, április közepe. Hajdanában, nem is olyan régen, még eseményszámba ment, ha magyar ember vetődött a Keleti-tenger partvidékére. Sajno- vics jezsuita páter, aki egy rendtársával együtt asztronómiai kutatások végett barangolt 1769-ben a lappok földjén, a következő évben meglepet ésszerű nyelvészeti fölfedezéséről könyvet adott ki: „Demonstratio. Idióma Ungaronim et Lapponiira idem esse". Sajnovics müve kiinduló kiskátéjává vált nálunk a finn—ugor összehasonlító nyelvészetnek. Hosszú szünet után korán elhalt Reguly Antalunk a múlt század harmincas éveinek végén indult el bét évre terjedő, sok fáradsággal és nélkülözéssel járó északi útjára, majd 1869-ben Hunfalvy Pál barangolta be a keleti-tengeri provinciákat. Németül is megjelent, magyarul pedig két kiadást ért munkája: „Utazás a Balt-tenger vidékein" ma is közismert, élvezetes és tanulságos olvasmány. Az 5 anyaggyűjtésükre támaszkodva, Budenz, Szárnyéi, Gombócz külföldön is elismert, korszakalkotó munkássága vég eg eldöntötte a magyarság finn—ugor eredetét, Bán Aladár, a Turáni Társaság és néhány fiatalabb magyar rajongó társadalmilag is megszervezték finn és észt rokonainkkal kul- turkapcsolatunkat. Az orosz uralom idején azonban nagyrészt visszatartották tudósainkat az utazás nehézségei, meg a cári bürokratizmus kellemetlenkedései. Ma már ellenben, amikor a nemzeti szabadság, amely néhány évvel ezelőtt az álmok prizmáján át jelent meg északi testvéreink porbafulladt lelkében, a valóság köntösében omlik le reájuk: szeretettel nyitják meg kapuikat a déli rokon fiai előtt. Szívből zengő lírájuk valaha vágyódással szárnyalt a nagy, hatalmas, szabad magyar nemzet felé, amelynek egyedül jutott a finn— ugor népek közt osztályrészül az önálló államiság. Ma pedig, amikor a turáni népek sorsának látszó fekete bánat ráborult a magyar lelkére is, elhagy atottságünkban jól esőn melenget bennünket ez a reánk sugárzó északi fény. A testvénépek egymás rátalál ás ának hatalmas küíturdokumentuma volt az a két magyar est, amely legutóbb zajlott le Dorpatban. illetve Révaiban, Az észt Heidelbergában Madách-centen- náriumot rendeztünk, amely alkalomra ünnepi díszt Öltött az egyetem stilusos, antik aulája. A ballüsztrádról komló, tompa, északi színű, kék-íekete-íehér észt zászlók körülölelték a napsugaras, címeres magyar trikolórt. A perzsaszőnyegekkel és babérfákkal díszített emelvényen először az egyetemi vegyeskar jelent meg és két magyar dalt énekelt. Utána Virányi Elemér dr. magyar lektor észt szabadelőadásban méltatta Madá- chot. Lelkes előadása a zengzeíes észt nyelven mély benyordást tett a közönségre. Utána' vetített képeken mutattuk be a költő arcképét és Zichy Mihálynak, az orosz cári udvarban negyven évig élt nagy magyar festőnek „Az ember tragédiájáéhoz készített művészi illusztrációit. Majd Vásárhelyi Zoltán, a revali „Estonia“-zenekar hangverseny- mestere, a kecskeméti származású Hubay- tanitvány, szűnni nem akaró lelkesedés közt játszotta el mesterének „Variációk egy téma; fölött" cimü hatásos hegedükoncertjét. Szünet után egy észt művész fölolvasta fordításban Csekey István „Állambólcseleti elemek Az ember tragédiájában" cimü tanulmányát. Szűnni nem akaró meleg ünnepeltetés jutott ki a már kétizbeni hangversenyköruíjáról itt jólismert Laky-Schuster Matiid zongoraművésznőnek, aki Weiner-, Dohnányi- és Lisztdarabokat adott elő. A magyar tulipánokból összefűzött csokor kifejezője volt a lelkes közönség megbecsülésének. Utána e sorok írója elszavalta magyarul „Az ember tragédiája" végső jelenetét. Az aulát zsúfolásig megtöltő észt közönség hálásan tapsolt az először hallott magyar deklamációnak, amelyet utána pompás műfordításban észtül adott elő egy művész. A magyar himnusz édes, halk zsongása zárta be a magasztos ünnepélyt, amelyet a közönség felállva hallgatott az egyetemi vegyes kar művészi tökéletességű előadásában. A magyar szemek megnedvesedve villantak össze, amikor az észt testvérajkak re- begték: „Megbünhődte már e nép a múltat s jövendőt..." A közönség együtt zsongta az énekkarral, mert a magyar színekkel szegett műsoron nemcsak „Az ember tragédiájáénak végjelenete, de a magyar himnusz észt fordítása is olvasható volt. A dorpati Madách-est, amelyre néhány lelkes magyarbarát több, mint tiz dollárral zn'sAcrjuJ&.úrARfftRm? váltotta meg belépti jegyét, negyvenötezer észt márkát javadalmazott „A Dorpati Egyetem Magyar Intézetéinek. Rá három napra Tallinban.az észt fővárosban is magyar estét rendeztünk, amelynek bővebb volt a művészi programja, előadóul pedig Kettunen dorpati finn professzor szerepelt, bemutatván Magyarországnak há- borueíőtti és jelen helyzetét. Fölvilágosító előadását bő kivonatban közölték az észt- és németnyelvű lapok, amelyek lelkesen írtak Madáchról is, szemelvényeket hoztak müvéből, közölték arcképét és Zichy egyik illusztrációját. A revali ünnepen megjelent az államfő, a kornrány és a diplomáciai kar számos tagja. Utána Jungerth Mihály dr. magyar királyi ügyvivő, aki a dorpati estélyen is részt vett, szőkébb társaságot hivott magához a magyar követség palotájába, amelynek ez volt szinte a házszenteloje- A fényes termeket a magyar állam Budapestre)! küldött pompás bútorai töltik meg, intimitást azonban Jungerth ügyvivő ízléses szőnyegei, képei és porcellánjai lopnak beléjük. Ott'látjuk a külügyminisztert feleségével, a finn követet és meghatalmazott minisztert, a minisztériumok néhány osztály- vezetőjét nejével, Rebanét, a „Páevaleht" cimü legnagyobb napilap főszerkesztőjét, Virro tiszteletbeli magyar konzult feleségeikkel, az estély szereplőit és a magyar kolónia tagjait. A háziasszonyi tisztet Szmazsenka követség! tanácsos felesége látja el. A do- hánynemüek és az italok a tokajitól a pezsgőig mind magyarok. Később érkezik Páts Konstantin köztársasági elnök szárnysegéde kíséretében. Kedvesen, keresetlenül beszélget velünk el és ígéri, hogy a nyáron ellátogat inkognitóban álmai régi vágyába: Magyarországba. Csekey István. Miért maradt el IV* Károly prágai koronázása? Ter;ek, amelyek cselekvéssé nem válhattak — Clam-Martinitz el lent állás a Seidler hajlandósága — Homo regius kiküldését ajánlotta a helytartó A P. M. H. eredeti politikai riportja Prága, április 18. Igen sok időnek kell még eltelnie addig, sutig a háborús évek eseményeinek okozati Összefüggését teljes pontosságában megsimerhetjük. Ma még nem ismerjük mindazokat a rugókat, amelyek a történelem bonyolult óramüszerkezetét hajtották, vagy nem tudjuk megállapítani, hagy miként illeszkedtek egymásba a rugók. A históriai rejtvények egész sora vár még megfejtésre, ,a titkoknak egész hálóját kell még kibogozni, a szereplő személyek alakját minden oklalról meg kell világítom, amíg az oknyomozó történ elem bozzákedhet a kőzekmrt esztendők históriájának megírásához. Minden adat. amely bevilágít a sötétbe, egy-egy értékes gyöngyszem lehet Klió számára. Néhai IV. Károly királynak Szent Vencel koronájával vaöó megkoroná z tatásáról az utóbbi Időben igen sokféle nézetet lehetett hallani, különösen azóta, hogy Brosdi ezredes, néhai Ferenc Ferdinánd trónörökös katonai irodájának főnöke gy bécsi lapban közzétette azt a tervezetet, amelyben a trónörökös meghatározta azokat az intézkedésekét, amelyeket írónkpése után közvetlenül megtenni óhajtott Stemberg Adalbert gróf nemsokára ezután megírta, hogy ő maga 1913- ban kikereste és Ferenc Ferdinánd elé terjesztette a cseh királyi koronázás szertartás- könyvét, amelyet a XVIII. században adott ki Breítfeld báró tárnok mester. E részletek nyílvánosságrahozatala után cseh körökben egyre többe' lehetett halkul arról, hogy Károly. akit bizonyos körökben ma is Ferenc Ferdinánd politikai tanítványának szoktak mondani, szintén erősen foglalkozott azzal a tervvel, hogy Prágában megkoronáztatja magát a Venoe’-koronával. A sokféle mende-monda konkretebb formát akkor kezdett ölteni, amikor az úgynevezett maffia egyes tagjai is úgy nyilatkoztak a nyilvánosság előtt, hogy a koronázás terve valóban komolyan fogtel- koztatía a bécsi udvart és hogy Prágában minden előkészületet ts megtettek rá, sőt a prágai helytartóság és a rendőr Igazgatóság már ki is kérték a cseh politikusok véleményét arról, hogy miképpen fogadnák a csehek a koronázást. A cseh politikusok — így mondják — határozottan állást foglaltak a koronázás ellen és jórészben ez az ellent állás volt az oka, annak, hogy a terv vízbe esett. Más tekintélyes cseh politikusok viszont a leghatározottabban kétségbe vonják, hogy ez a terv komoly formáiban egyáltalában fölmerült. E kényes kérdés megvizsgálásához a legnagyobb óvatosággaí keli hozzáfogni. A maffia tagjai ugyanis nem rosszhiszeműségből ugyan, de könnyen megmagyarázható elfogultságból gyakran túlzott fontosságot tu- lajdonitamík annak a szerepnek, amelyet szervezetük a háború alatt játszott. Közrejátszik ebben Kramáróknak az a törekvése, hogy Masatyk ás Benes küífö’di akciójával szemben erősebben aláhúzták a „belföldi forradalom" jelentőségét. Ez az igyekezet azonban nem birt kellő alappal, mert hiszen az osztrák rendőrség, amely a maffia minden lépéséről tudott, maga sem tulajdonított annak különösebb jelentőséget. A maffia tagjainak azonban érdekűikben áll, hogy működésüknek egyes részleteit túlozzák, vagy legalább is kiszínezzék és ezért a koronázásról szóló elbeszéléseiket is a legnagyobb óva- tosággal kell fogadni, mert föl lelhet tenni, hogy ,.jóíinformá)'tságuk" látszatának megőrzése kedvéért valóságnak tüntették fői a puszta íTnende-anondát is. ' A máskor oly bőbeszédű memoirirodalom erről a fontos tervről csak keveset árul el. Nowak tábornok talán az egyedüli, aki a „Weg in die Katastrophe" ciánén megjelent emlékirataiban egy pár szót elejt róla. Cou- denhove volt az — Írja —, aki a koronázást ajánlotta, de Seidler állást foglalt e terv ellen. Amint azonban később látni fogjuk, ennek a beállításnak éppen az ellenkezője az igaz- Sokkal valószínűbb Nowak egy kommentárjának az megjegyzése, hogy inkább a cseh arisztokrácia akarta a koronázást, mely a cseh közjogi kiegyezés betetőzését jelentette volna. Nagyobb figyelmet érdemel Margutti báró tábornoknak, I. Ferenc József szárnysegédének a „La Tragédie des Habsbourg"- ban tett megjegyzése. Margutti elbeszéli, hogy Károly királlyal és Zita királynővel utoljára 1918 május 1-én beszélt, amikor a török delegátusok tiszteletére rendezett udvari ebéden vett részt Badenben. A király polgári kabinetirodájának főnöke, akinél a királyné föltűnő haligatagsága iránt érdeklődött. azt közölte vele, hogy a királynő már hosszabb idő óta újból és útból foglalkozik ázzál a tervvel, hogy Prágába utazik, de nem tudja magát erre rászánni. A csehek fölajánlották neki a koronát, de kívánságuk teljesítése maga után vonná a magyarok elhidegü- láséí, amelyet követne az ausztriai németek elhidegülése is. A maffia tagjai közül Hajsmati, a sokszor emlegetett rendőri ágens egy előadáson, majd újságcikkekben is határozottan kijelentette, hogy IV. Károly igenis meg akarta magát koronáztatni cseh királlyá. Előadásán Sárnál, a köztársasági elnök kancellárja és Bienert prágai rendőrigazgató is részi vettek, de egy szóval sem cáfolták meg eddig. Mivel azonban Stanek, a reichs- rati képviselők klubjának elnöke, a későbbi cseh-szlovák földművelésügyi miniszter, továbbá több más cseh politikus határozott formában azt hangoztatták, hogy ők sohasem hallottak IV- Károlynak erről a szándékáról és hogy maga a király sohasem szólt nekik erről, Hajsman több ismeretlen adattal akarta bizonyítani az igazát így a többi között arra hivatkozott, hogy a prágai helytartóságon már 1918 nyarán teljesen elő volt készítve a prágai koronázás programja. Herben cseh Író, aki jelenleg a szenátusnak is tagja, közölte Hajsroannal, hogy 1918 szeptemberében a rendőrségre fölkérették, ahol kikérdezték, hogy a csehek miképpen fogadnák a koronázást, amelynek lehetőségét Bécsben komolyan mérlegelik. Az osztrák rendőrségnek egy volt magas- rangú tisztviselője is elmondotta, hogy 1918 szeptember végén a prágai helytartósághoz leérkezett a koronázás kész programja, mivel azonban a helytartó és több magas hivatalnok véleménye a koronázás célszerűségéről nem egyezett meg. ki akartak hallgatni néhány előkelő cseh politikust arról, hogy a csehek miképpen fogadnák a koronázást. így Svehlát, a mostani miniszterelnököt állítólag maga Coudenhove helytartó hallgatta ki. Ámbár a rendőrség és a helytartóság — ellentétben a helytartóval — igen szkeptikusan nyilatkoztak e tervről, Bécsben mégis kitartottak mellette, sőt már katonai készenlétet is kivezényeltek * koronázás esetére. Állítólag már a koronázás napját te megállapították: 1918 szeptemberében kellett volna a nagy eseménynek megtörténnie. E gyér nyomóikból kiindulva, bővebb részleteket akartam megtudni erről az érdekes tervről, amely kellő időben megvalósítva, talán egészen más fordulatot adott volna az eseményeknek, mint ahogy anélkül alakultaik ki. Meg vagyok arról győződve, hogy a magyar olvasóközönséget is közelről érdekli a közelmúlt történetének ez a homályos fejezete — hiszen IV. Károly magyar királjmak megkoronáztatása a Vencel-koronával, a dualizmus végét jelentette volna! — és ezért elmondom, amit erre nézve informátoromtól, egy az akkori eseményekbe igen beavatott úrtól megtudtamMár az 1917. év közepén, Clam-Martinitz gróf miniszterelnökségének idejében egyes elejtett megjegyzésekből arra lehetett következtetni, hogy a prágai királykoronázás tervével foglalkoznak, de ezek a megjegyzések nem bírtak kőtelező jelleggel. A Reichsrat német tagjainak április 19-iki császári kihallgatása, amelyre Urban volt miniszter vezette a német politikusokat, szintén ezeknek a megjegyzéseknek volt a kifolyása, szinte azt lehetne mondani, hogy annak represz- száliája volt Károly császár és király ünnepies audi- encán volt kénytelen fogadni a németeket, amikor is nyomatékosan kiemelte, hogy a németek különösen kitettek magukért a háborúban. A németek audienciájának hatása alatt a csehek is mindenáron audienciát akartak maguknak kieszközölni, ami végül sikerült is nekik. Az uralkodó május 21-én fogadta Stanekot, Smerált és Fiedlert, noha a miniszterelnök és a helytartó egyaránt ellenezték ezt az audienciát Clam-Martinitz miniszterelnök, aki maga is a cseh feudális és konzervatív arisztokráciáiból került ki, a lövészárokból visszatérve hallani sem akart már a koronázásról, sőt annyira ment, hogy a cseh politikusokkal nem is beszélt cseh nyelven. Clam-Martinitz alatt viszont a csehek valószínűen még alkalmas megoldásnak tekintették volna a közjogi program megvalósítását és a cseh királyság fölujitását. Amikor 1917 június 23-án SeidleT került a kormány élére, a helyzet egy kevéssé megváltozott. A koronázás terve, amely az udvar! köröket állandóan foglalkoztatta, az ő kormányzása alatt konkrétabb formát öltött anélkül, hogy egészen határozottá vált volna. A különbség Clam-Martinitz érájával szemben főként az, hogy a császár által kezdeményezett tervet a miniszterelnök is átvette, persze csak elméleti értelemben, mert a németek állandóan támadták emiatt Egészen bizonyos az, hogy a koronázás akkor, ha a csehek kérik, bekövetkezett volna. A következő évre esik IV. Károly csehországi utazása, amely 1918 március 25—27 között folyt le. Ezt az utazást eredetileg úgy tervezték, hogy az uralkodónak Prágán keresztül kellett volna utaznia, ámde Couden- hove Miksa gróf, a csehországi helytartó állást foglalt e terv ellen, mert attól félt, hogy a csehek valami ünneplés formában kívánni fogják a koronázást A helytartó éppen úgy, mint a katonái körök, különben állandóan ellenezte a korü- náztatás tervét, amelynek Seidler miniszterelnökön kívül különösen Polzer kabinetirodai főnök volt egyik legnagyobb mozgatója. Seidler 1918 július 25-én bukott meg, amikor a vég már rohamosan közeledett. Az utolsó hónapokban már Coudenhove is töi- adta az ellentállást. Szentember 13-án, apókor még forrongott; a talaj és amikor Prága
