Prágai Magyar Hirlap, 1924. február (3. évfolyam, 27-50 / 475-498. szám)

1924-02-14 / 37. (485.) szám

Csütörtök, február 14.

nemzetközi szerződés cikkeinek megsértését, akkor csak a levegőbe lehet panaszkodni, de eredményről, reparációról, a jog uralmának visszaállításáról beszélni reálisan nem lehet. Tehát a st.-germaini szerződés tárgyalt megsértése szinte helyrehoz- hatlan sérelemként veendő számba.

Minek említsem meg azt is, hogy az alkotmányt és annak kiegészítő részét alkotó nyelvtörvényt nem a nép által választott nemzetgyűlés alkotta, hanem egy kinevezett bizottság s hogy a nép által választott nemzetgyűlés elé nem terjesztették ezeket a törvényeket még ratihabeálás végett sem.

Tetszik, nem tetszik, a st.-germaini szerződés szerint érvényes vagy nem érvényes a szóban lévő jogszabály — az mindegy, mert tény az, hogy az állam végrehajtó hatalmának kezelői a 20 százalék nemzeti kisebbség létezésének feltételéhez kötik főként az igazságszolgáltatásban a nyelvhasználati jogot s a st.-germaini szerződésben előirt „könnyítést44 is eszerint szolgáltatják ki. Azonban még ez a megállapítás is korrekcióra szorul. Mért hiszen, amint alább reá mutatok, a valóságban a 20 százalék megléte esetekor sem szolgáltatják ki az igazságszolgáltatási eljárás terén iure pleno azt a jogot, ami a nemzeti kisebbségeket megilleti.

Alapvető sérelem az is, hogy a nyelvtörvény szerint egy végrehajtási rendeletnek kelleti volna jönni, amely rendeletnek többek között tartalmazni kell amaz előírásokat, „hogy milyen intézkedés teendő az oly felekkel való hivatalos érintkezés megkönnyítése céljából, akik nem tudják azt a nyelvet, amelyen az illető bíróságnál, hivatalnál vagy szervnél e törvény értelmében hivataloskodnak, valamint a feleknek oly joghátrányoktól való megóvása céljából, melyek számukra a nyelv nerntudása folytán előállhatnának44. Azonban ez a végrehajtási rendelet nem jött.

A törvény 1920 március 6-án lépett életbe s noha a végrehajtási rendelet az összes államok jogi életének tanúsága szerint egy évnél tovább késni nem igen szokott, a nyelvtörvény végrehajtási rendelete még a mai napig, tehát négy év után sem látott napvilágot. Természetes, hogy a végrehajtási rendelet hiánya elég igazolási alap arra, hogy a hivatalos nyelv nerntudása következtében előálló joghátrányokkal senki sem törődik s hogy a nyelvtörvény 8. szakaszának utolsó előtti bekezdésében említett „zavartalan kormányzás érdekét44 nem kell komolyan figyelembe venni s átmenetileg kivételeket, még ha három helyen kérik is, nem kell rendeletileg engedélyezni. (Gö- mörmegye összes ügyvédei az igazságügyminiszterhez, Szlovenszkó teljhatalmú miniszteréhez és a kassai ítélőtáblához még 1922 január 9-én érdemben egyenlő tartalmú kérvényt intéztek a nyelvtörvény alól átmeneti kivétel engedélyezése iránt, azonban a mai napig még csak arról sem kaptak értesítést, hogy a kérvény megérkezett rendeltetési helyére.)

Igazán alapvető sérelem az, hogy a köztársaság igazságszolgáltatása terén minden jogállam ama kötelező jogszabályát, hogy bűntett vagy vétség csak az, amit a büntetőtörvény annak nyilvánít, illetve, hogy kihágás csak az, amit törvény, érvényes kormányrendelet vagy érvényes kormányrendelettel jóváhagyott szabályrendelet annak nyilvánít, nem tartják feltétlenül kötelezőnek s a személyi szabadság egyik fontos garanciájának. Ez főként a fegyelmi eljárások terén áll.

Nagy sérelem az, hogy a törvények és rendeletek hivatalosan nem jelennek meg a nemzeti kisebbségi nyelven s hogy a hivatalos közlönyt sem jelentetik meg ezeken a nyelveken. Megfosztják tehát a végrehajtó hatalom kezelői a nemzeti kisebbségeket attól, hogy a köztársaság törvényeit, rendeletéit, kőtelező jogszabályait megismerhessék s ezáltal kiteszik őket büntetéseknek is. Ez úgy néz ki, mintha valaki azért bűntetteinek, mert magyarnak vagy németnek született.

MacdonaSd programjának

nnen f{iia{denitanik küiitaSs ielantöségef

Az angol sajtó tartózkodó kommentárjai, a francia sajtó színtelen visszhangja

London, február 13. Az angol afcóház és felsőtoáK tegnap ülést tartott s az akóházban Macdonald, a felsőháziban Lcmd Hajdanié terjesztette dlö a kormány programiját. A kormánynyilatkozat, noha nagyjelentőségű az európai politikára nézve, mégis magán viseli annaik a helyzetnek tartózkodást parancsoló bélyegét, amely mellett az angol munkáspárt, mint kisebbségi kormány szerepel. Macdonaid kijelentette, hogy tudatában van a kormány helyzetének nehézségeivel s hogy a kormány azonnal le fog mondani, ha egy párt felelős vezetői bizalmatlansági indítványt terjesztenek be. A külpolitikai kérdésekről szólva megemlékezett Oroszország elismeréséről, azután annak a nézetének adott kifejezést, hogy ha a megértés politikáját abban a szellemben fogják folytatni, amint az megkezdték, úgy Franciaország Angliával s a többi európai népekkel együtt az év eltelte előtt szívélyesen közrerhunkálkodhatik az európai megegyezés megteremtése érdekében. A szakértői bizottságok jelentései után az összes angol problémák beható mérlegelésére látja elérkezettnek az időt. Hangoztatta a leszerelés szükségességét, valamint a népszövetség tekintélyének emelését s kijelentette, hogy Németországnak és Oroszországnak be kell lépnie a népszövetségbe.

A felsőházban Haldane lord kijelentette, hogy a kormányt az a meggyőződés tölti el, hogy a Franciaországgal való barátságos Összeköttetés fönntartása a legnagyobb fontosságú. Franciaországnak igénye van jóvátételekre, de a szövetségesek nem követelhetnek többet, mint' amennyit Németország fizetni képes. Anglia is kívánja Franciaország biztoságát s a véleménykülönbségek csak az alkalmazandó módszerek tekintetében van. A legjobb módszer a biztonság megteremtésére az egész világ leszerelése.

London, február 13. (Havas.) A Daily Héráid. Daily News és Westminster Gazette minden fentartás nélkül helyeslik Macdonaid nyilatkozatát. A Daily Chronicle megjegyzi, hogy a kormánynyilatkozatban nincs precíz kezdeményezés. A Daily Express szerint a nyilatkozat banálisnak mondható

s annak nem volt sikere. A Times kijelenti, hogy Macdcnaldra elkövetkezik a vizsga ideje, ha programját meg akarja valósítani. A lapok elégtétellel veszik tudomásul a nyilatkozatnak azt a részét, amely a francia-angol viszonyra vonatkozik. A Daily Telegraph megjegyzi, hogy úgy látszik, Macdonaid érdemeket akar szerezni a francia-angol viszony megjavítása által, holott a javulás kétségkívül a Baldwin kabinetjének mérlegén könyvelendő el nyereségként.

Páris, február 13. A Journal úgy véli, hogy Macdonaid tegnapi beszédének semleges és színtelen benyomása valószínűen szándékos volt. —- A Marim Macdonaid ama tervével kapcsolatosan, hogy egy nemzetközi konferencia egybetiivását javasolja, kijelenti, hogy ez a terv bizonyos aggodalmakat vált ki, mert egy ily konferencia alapos előkészület nélkül nem valósítható meg. Franciaország a kezében lévő zálogait és reális biztosítékait csak oly zálogokért és garanciákért cserélheti ki, amelyek az eddiginél produktívebbek. A lap úgy tudja mértékadó körök információi alapján, hogy Macdonaid nem szándékszik tervét azonnal megvalósítani. — Az Fcho de Parisban Pertinax kijelenti, hogy a francia kormány a szakértők jelentésének a jóvátétel! bizottsághoz való beterjesztése után uj tárgyalást fog a londoni kormánynak fölajánlani. F tárgyalások során Franciaország ismét ki fogja jelenteni, hajlandó a mellékes kérdésekben áldozatot hozni, ha ennek ellenében az akipelvet fönntartják. Abban a kérdésben, vájjon a Ruhrt kiüríts ék-e vagy sem. Francia- ország fenntartja azt az előbbi álláspontját, hogy a kiürítés csak hasonló értékű garanciák ellenében történhetik meg.

Mik e Vince lett Nary Gyula utóda. A

választási b:róság Nagy Gyula m°rdáf”mát, akt a mrgyár-rémet szock-ldemokraía párt jelölőlistájával választónak képvise’ővé,

tudvalévőén megsemnr-site'tte. A választási bíróság most Nagy Gyula hely'be Mik’e Vince kisgazdát hívta be.

M mi étgő&eivviiiívtf* este évegc&zeell

győzelmében, aminek eszköze nem a fegyver, hanem az értelmi arzenál. Állandóan hirdetem, hogy egy faj életének nem szükségessége, hogy állami keretre tagolva éljen. elleniben életfeltételéhez tartozik, hogy .kultúráját teljesen szabadon fejthesse ki. Viszont kétségtelen, hogy minél fontosabb szerepet tölt be Magyarország az egymás- másra utalt középeurópal államokban, an- 9tál több garancia van arra, hogy a magyarországi kulturális gócponttal ez a kul- turegyütréllés zavartalanul fennállhat.

Az igazságügyi sérelmek

I.

Az alapvető sérelmek

Irta és a szövetkezett ellenzéki pártok közös bizottsága elé terjesztette: Törköly József dr.

Rimaszombat, február 13.

Há a köztársaság igazságügyi életében sérelmeket keresünk, akkor minden nagy fáradság nélkül egy halmazát találhatjuk a sérelmeknek. Ha ezeket a sérelmeket egyáltalában osztályozni lehet, úgy meg lehet különböztetni alapvető, szervezeti és eljárási sérelmeket.

Az alapvető sérelmek vizsgálatánál abból kell kiindulnunk, hogy a st.-germaini szerződés I. fejezetének 7. cikke előírja, hogy: „A cseh-szlovák kormánynak a. hivatalos nyelv megállapítására vonatkozó intézkedését nem érintve, a nem csehnyelvü cseh-szlovák állampolgárok nyelvüknek a bíróságok előtt akár szóban, akár Írásban való használata tekintetében megfelelő könnyítésekben fognak részesülni.44

Ebből világos, hogy a st.-germaini szerződés a nyelvhasználati jogot semmi korláthoz vagy feltételhez nem kötötte! Tehát a köztársaság életében minden olyan jogszabály, rendelkezés vagy intézkedés, mely a nyelvhasználati jogot korláthoz vagy feltételhez kötötte, a st.-germaini rendelkezés I. fejezetének 1. §-a értelmében érvénytelen, hatálytalan! Ebből következik, hogy a nyelvtörvénynek ama rendelkezése, amely a bíróság előtt a magyar nyelvhasználat jogát a 20 százalékos bírósági járásbeli magyar kisebbség létezéséhez kötötte, a szerződés rendelkezésével ellentétben áll s e szerződés rendelkezése szerint érvénytelen. Ámde az állam beléíetében ez az érvénytelenség az eredmény minden kilátása nélkül alkothatja csak a vitatkozás alapját. Mert a st.-germaini szerződésnek igaz, hogy van szankciója és pedig az, hogy a benne biztosított kisebbségi jogok nemzetközi ellenőrzés alá vannak helyezve s hogy bizonyos esetekben és feltételek bekövetkezése esetére a népszövetség a kisebbségi jogok védelme érdekében intézkedéseket tehet, azonban a praktikus élet azt mutatja, hogy ha maga az állam, illetve a végrehajtó hatalom legfelsőbb fórumai követik el a cseh-szlovák államra kötelező st.-germaini

Tárcarovatunk:

Péntek: Téchy Mária: Két vers.

Rákosy Gyula: Az első titkár II. Szombat: Ottlík Pálma: Magyar zenei élet.

Vasárnap: Kérsék János: Öröm és bánat (vers).

Dániel né, Lengyel Laura: A szerzőnél.

Az első titkár

— A Prágai Magyar Hírlap eredeti tárcája — Irta: Rákosy Gyula

I.

Százados Jenő többedmagával már jó másfél órája kint ült az igazgató ur előszobájában. Úgy látszik, valakinek odabent sok mondanivalója lehetett, mert mióta Százados bent ült, senki sem ment be a fogadóba a kint várakozók közül. Századost különben nem előzhette volna meg senki, mert ö lett volna soron. A sok várakozó, habár az elő szoba elég tágas volt, elhasználta rnár meglehetősen a szoba levegőjét, agy hogy Százados ebben a rossz atmoszférában sűrűn Löhécselt és krákogott. Ezt a torokbaját különben Százados Jenő, akkor még aktív tiszt, a harctérről hozta magával s mindig olyankor kezdett a baja kellemetlenkedni, mikor hosszú ideig kellett rossz levegőben lennie, vagy ideges volt valami miatt. Ebben az esetben nemcsak az egyik ok forgott fenn, de Százados határozottan ideges is volt, mert rendkívüli módon bosszantotta, hogy Jy soká kellett várakoznia. Eleinte csak izgett-mozgott a bőrfotelen, azután fel-, ugrott s fel és alá kezdett járkálni a szoba-' bán, .végre odament az 'íróasztalnál ülő titkárhoz s erőltetetten suttogta, látszott, hogy rikácsolni szeretett volna:

— Mégis csak borzasztó, meddig keli még vár...

Ebben a pillanatban megszólalt az igazgató ur rekedt csengője s a titkár felugrott:

— Megbocsát, de — s itt ujjával az igazgató szobája felé mutatott s arcán néma bocsánatkérő mosollyal, a következő pillanatban már el is tűnt a nagy kitapétázott szárnyasajtó mögött. Százados egyet sóhajtott s bizonyos megkönnyebbülést érzett. Legalább mégis megindult valami, gondolta s újra kényelmesen elhelyezkedett a bőrfotelben. Alig ült le Százados Jenő, a titkár ur máris kiperdült a szomszéd szobából, maga mögött gondosan betéve a kipárnázott ajtót és szíveskedő, barátságos arccal közeledett Százados elé.

— Na végre! — gondolta Százados és felállt, hogy meginduljon az igazgató szobája felé, a titkár ur azonban eléje állt s evik- kerje mögül barátságosan hunyorgatva, udvariasan, nalk hangon szólt:

— Az igazgató ur ezer bocsánatot kér, de, de — nyögdécselte — hirtelen fontos, mulaszíhntatlan ülésre kell mennie.

— De az lehetetlen — tört ki suttogva, de nyersen Századosból a tréfát nem ismerő katona.

— Kérem alázattal, pedig igy van — felelte a titkár és eléje állt, mikor látta, hogy Százados mégis az ajtó felé akar igyekezni.

— Sőt az igazgató ur már el is ment.

Százados kétségbeesett mozdulatot tett,

a két karját tehetetlenül ejtette le, szemével azonban még mindig haragosan nézte a titkárt, aki szabadkozott:

— Kérem, én csak a kötelességemet teljesítettem.

Százados most megsajnálta, hogy kissé kemény volt a titkárral. Elvégre ő maga tudta legjobban, hogy mi a parancs s valóban ez a fiatalember, úgy látszik, csak parancsot teljesített. Igen ám, de viszont neki sürgős, halaszthatatlan volt az ügye. Mit csináljon? Tétovázott magában, mikor a titkár megszólalt:

— Kérem alázattal, nekem utasításom van, hogy vezessem uraságodaí az igazgató ; ur első titkárjához, mert ügye bizonyára nem tűr halasztást.

Százados elégedettén, de kissé csodálkozva kérdezte:

— Az első titkárhoz?

A titkár megérezte a kérdésben a másik kérdést, hogy vájjon mi lehet az az első titkár s mivel különb az, mint ez a második, de főleg, hogy el tudja-e intézni az ügyét? A titkár hangjában biztatással, amiben azonban volt némi irónia is, ennyit szólt:

— Oh, kérem, teljhatalmú!

És labirintusokon, folyosókon vezette Százados Jenőt a második titkár az első titkárhoz. Mielőtt azonban kiléptek a folyosóra, a kint ácsorgó szolgához parancsoló, kurta szóval ennyit szólt a titkár.

— Következő! — A szolga erre belépett a várakozóba s miután megtudta, hogy egy öregebb nénikére került a sor, bevezette az igazgatóhoz.

Az igazgató bent ült az Íróasztalánál s éppen izgatottan beszélt a házitelefonon valakivel. Mikor a belépőket meglátta, arc- izmai idegesen összerándultak és bal tenyerét magasan feltartotta: a szolga rögtön

megértette és a nénikét visszatessékelte s kívülről betette újra ae ajtót.

— Halló... Hogy mit mond? — Idegességében már a telefont sem hallotta jól az igazgató. — Igen... De hiszen küldtem volna már előbb magához, de abban reménykedtem, hogy végre elunja a várakozást és elmegy. Elfelejtettem már, hogy milyen rettenetesen szívós, makacs ember: nehéz dió! Margit, ennek az embernek nem szabad engem meglátnia, mert akkor végünk van, el I vagyunk veszve... Mit mond?... Persze, maga csak nevet! Maga mindig csak nevet! De ez nagyon nehéz eset ám. Ez nem olyan helyzet, mint aminőben a belső embereinkkel szemben vagyunk, akiknek ismerjük az apró ügyeit s igy bármikor összetörhetjük őket, vagy igazgatóságunk tagjaival szemben, akiket szintén kézben tudunk tartani.., Ez egy teljesen független ember, aki ha engem meglát, leleplez és azután nincs mentség, mert a leleplezés után ezek a betömött szájú ellenségeink itt bent úgy fognak flvől- teni, mint a farkasok... Na jó, Margit, hát én megnyugszom és bízom. De most az egyszer legyen még okosabb, tudja, amennyire csak bir! Igen! igen!... Hallói Még valamit, a Szliácsnak az édesanyja jön be hozzám, fizetésjavitást kér bizonyosan a fia számára, mit ígérjek neki? Semmit!?... De hogyan? Hogy az nem veszedelmes ember, nem kell neki semmit sem adni? Na jól van... De okosan!

És az igazgató ur letette a telefon kagylóját. Előbb gondosan megtörülgette izgalmától verejtékező homlokát, azután be- bocsátotta Szliács anyját. Az igazgató ek-