Prágai Magyar Hirlap, 1923. december (2. évfolyam, 273-295 / 426-448. szám)

1923-12-24 / 291. (444.) szám

20

Hétfő, december 24.

tetés volt. YViíehall ur kieszközölte, hogy az ítélet kihirdetése után találkozzék megláncolt barátjával, akinek köny- nyezve borult a nyakába:

— Nono, csak semmi elérzékeny.e- dés, — törülte le az elitéit gyöngeszivü üzlettársa könnyeit. — ön nagyon jól tudja, hogy ezt az eshetőséget is belevettük üzleti számításainkba. A három esztendő elteltével megkapom a jutalmamat, veszek magamnak egy kis farmot és csendes nyugalomban töltöm munkás életem alkonyát...

A hirdetésiroda tulajdonosa és az ékszerkereskedő lelkűk mélyéig meghatva távoztak Themis palotájából. S mister Witehall mély meggyőződéssel monda mister Dicksonnak:

— Úgy viselte magát, mint egy antik római. Önnek azonban, tisztelt barátom, leszek bátor holnap prezentálni a számlát ezért a rendkívüli reklámért...'’

I!■II■WU1T■TIIII IMI I WllWMmiüBBMW

Szemtől-szembe.

Irta: Dánielné Lengyel Laura.

Ott, messze a budai hegyek között lassan ment a kocsi. A férfi az asszony arcát nézte, amint lecsukott szemmel halkan beszélt.

Azt hiszem, teljesen szemérmetlen és romlott teremtés vagyok, mert íme, már az sem érdekel, hogy mit gondolsz e percben felőlem? Hogy becsülsz-e, szeretsz-e az ölelések után is egy kicsit? Hogy gondolsz-e reám, ha parfümöm illatát nem érzed, magad mellett. Hogy szerencsétlen, a szenvedélyek fergetegébe bejutott asszonynak tartasz-e, vagy kicsiny kalandok cini- \ kus hősnőjének, ki elég ügyesen játszotta el kis játékait, ami nem csoda, mert nagy gyakorlatot szerzett a drága benne? Fel van jegyezve nálad, hogy könnyen, majdnem minden vonakodás nélkül lettem a tiéd? S ha igen, hova jegyezted föl, a tartozik, vagy követelés rovatába? Ne felelj reá. Nem érdekel. Mindegy az. Én mindenképpen imádlak.

A férfi megfogta az asszony kezét. — Hát jól van, nem felelek. Akármit mondanék neked, ez újabb táplálék volna önkinzásod folytatására. Ehhez igen sok tehetséged van, drágám. De verset mondani szabad, ugy-e?

Az asszony nem felelt. Kibámult a kocsi ablakán. A férfi gyöngéden megfogta fejét és maga felé fordította az arcát.

Verset mondani, annak a költőnek versét, kit mind a kelten egyformán , imádunk. Emlékszel-e egyetlenem’ ; hogy beszélt az öreg Göthe titkos ta- , nácsos ur az ő kis Vulpuis Krisztiná- i járói.

És kissé tréfásan, erősen skanda- dálva a római elégiák egyik versét kezdte mondani:

I

Hogy magad oly könnyen megadád kedves, sohse bánd meg. Rosszal rólad nem gondolok érte, ne félj. Sokféleképpen hatnak Ámor nyilai, némelye

karcol,

S lassan evő mérgét sínyli sok évig a szív. Mások erős szárnnyal, metsző élesre

hegyezve, |

Lobbantják fel a véri és szegik át a velőt. . . j

Elnevelte magát és ugv kérdezte: Akarod még tovább hallani? Álca rod meghallgatni, hogy a világ egyik legnagyobb elméje mint mozgósította az egész Olympust, hogy kis kedvesének kellemest mondjon?

S még erősebb skandadálva folytatta ! az elégiák sorait:

Rég, mikor Istenek, Istennők gyullak

szerelemre, j

Látást vágy követett, rögtön vágyat az élv. Mit gondolsz, mikor \nkhizest, berkében ,

Idának, i

Vénusz megszerető, vaj habozott-e soká? j Lima ha késik a szép alvót csókolni: irigy n i Ébresztő vala föl azt Váróra hamar.

He ró a vár ormán mihelyst meglátta

Leánderl,

Forró testtel a hiis árba vetette magát. Korsójába vizet mert merni Tiboré királyi. Szűz Rh eá Szylvia, ■% ott Mars keze

megragadó.

Így nemző fiait Mars, farkast szoptak

az ikrek.

S Rómát úrnőként tiszteli máig a főid.

' Egyetlenem, ha én verselni tudnék. De igy csak megcsókolom a kezedet és azt mondom; Köszönöm, hogy jót} vagy hozzám, köszönöm, hogy szeretsz, hogy szerethetlek. Mit akarsz még?

• — Semmit. Még ha beszélnél is,

| megtiltanám. Nem akarom tudni, hogy j azonkívül, hogy szereted a hajam és j szemem színét, mit gondolsz rólam? Hogy mikor a minapában Becsben voltunk három napig, egyszer sem kérdezted, mint szabadulhattam hazulról? Milyen förtelmes hazugságok, milyen becstelen ámítások áron menekülhettem veled, hozzád? Nem voltál kiváncsi és én köszönöm, hogy nem kellett beszélnem róla.

| A férfi arcán a kedvetlenség ideges í kifejezése futott át, de csak egy pillanatig, aztán megint nagyon gyöngéd leit.

Nem akartalak megbántani, gyö- ! törni, kínozni. Tapintatos akartam lenni és ha hibái követtem el, bocsánatot kérek.

i Nem, ne hijjál igy el előlem a hűvös i udvariasság és a korrekt gentlemen- ség gyémánt várába. Nem látod, hogy ezzel mindennél jobban megalázol. Es \ nincs is miért bocsánatot kérned. Én magam akartam, hogy igy legyen. Hogy mikor összejövünk, találkozunk, felejtsük el, kik vagyunk, mit csinálunk, mit élünk ott abban a világban, melyből úgy egymás karjába menekülünk. Én nem akartam, hogy áthozzunk onnét semmi bánatot, keserűséget, diszharmóniát, és minden az lenne, amit áthoznánk.

— Úgy van, az lenne — bólintott a férfi komolyan.

De, hogy te ... te ... te, aki szeretsz, akit imádok, soha nem kérdeztél semmit az ottani, másik életem felől? . . .

— Megtiltottad és én engedelmeskedtem.

— Igen, túlontúl, engedelmes, lova- gias és gyöngéd vagy. És olyan kevéssé kiváncsi. Megdöbbenek, ha az eszembe jut.

— Bízom benned. És ez bánt téged?

— Szeretném tudni mégis, mit gondolsz rólam? Mert a gondolataidnak nem parancsolok. De még te sem parancsolsz nekik. Ha elkalandoznak arra, a tilalmas táj felé. Van bátorságod utánuk menni és mernél-e nekem róluk beszélni?

A férfi kissé összehúzta homlokát.

— Ha kívánod, igen.

— Csakhogy nem kívánom, nem akarom hallani. Nem akarom megtudni, hogy szárnyrakapott szabad gondolataid, hogy látnak engem? Mit gondolsz első találkozásunkról és arról, hogy elmentem hozzád? Nem íöp- renkedel azon, hogy te vagy az első, az egyetlen, vagy . . .

— Klára, már elég . . .

— Haragszol? Köszönöm, édes, még ha úgynevezett müharag és csinált felháborodás volt, akkor is köszönöm. De mégis látod, én sem lehetek róla én se foghatom le a kósza, repülő gondolatokat, nekem is gyakran jut eszembe, hogy én talán nagyon ügyetlen, vagy nagyon elvetemedett asszony vagyok. Nem tudom, volt-e a lelkiismeretemmel bajom, de tudom, hogy neked sohasem beszéltem róla. Nem í tudom, nehéz volt-e megcsalni, elámi- j tani azokat, akik szeretnek, de te sem- j mit sem tudsz a nehézségekről.

— Hálás vagyok néked, hogy meg- j kíméltél a könnyzáportól, a haldokló j lelkiismeret vívódásától, meg a többi j régi színpadi kellékektől. Szerettél, az j enyém voltál, szerettelek, a magamévá j tettelek. Ami áldozatot ezért hoztál, S azért igen-igen hálás vagyok, éppen \ mert nem beszéltél róla. Tudom, hogy j sok könnyel, vívódással, vergődéssel j fizettél ezért a pár óráért, mit együtt j vagyunk, de ha már nem bírlak meg- j kímélni attól, hogy fizessél, boldoggá J és büszkévé tesz az, hogy nemesen, . finoman és gavallérosan tudsz fizetni, sóhaj, panasz, könny, szemrehányás * nélkül.

Az asszony a férfi vállára hajtotta í fejét:

— Ne félj, nem leszek Ízléstelen ( ezentúl sem. Tudom, ettől félsz a <eg- ; jobban. Fanatikusa vagy az Ízlésnek, ! a jómodornak, a korrektségnek, és ez mindennél fontosabb előtted. Ne húzd el a kezedet. Én olyan leszek tovább is, a milyennek te szeretsz, nyugodt, csöndes, Ízléses, mértéket tartó, még

a tomboló vihar közepette is, Ha az örjöngő hisztérikákat imádnád, há- * rom hét múlva biztosan azzá válnék.

A férfi mosolyogva simogatta az asszony haját, az folytatta;

—. Sohasem tudsz meg rólam semmit, mert alapjában sohasem voltai reám kiváncsi. És én megtiltottam, hogy kérdezősködjél, mert láttam a hideg, áthatian közömbösséget a szemedben, akkor is a mámoros szerelmedben is, mikor az enyém voltál, mikor a magadévá tettél.

— A megfigyeléseid nem túlságosan hízelgők rám nézve. Azok a percek nem lehettek számodra túlzottan mámorosak, ha pszikológiai tanulmányokra használtad őket.

— Mindegy az. Tudod, hogy a tied vagyok és a tied maradok, mig csak kívánod. De ha egyszer majd nem fogod kívánni, semmit sem tudsz majd többet rólam, mint találkozásunk első órájában. Semmit az életemből én nálad itt nem hagyok, a tiedből — Istenem, a tiedből nem merek én tőled kérni . . ,

— Klára . . .

— Te is tudod, hogy igy van. És most jön az én romlottságom, szemérmetlenségem, nem is bánom, hogy igy

van. Már nem tudok búsulni azon, ' hogy soha közel nem eresztettél ma- | gadhoz. És most már nem fáj az sem, hogy vívódásaimból, vergődéseimből, könnyeimből, embervoltomból én neked semmit át nem adhattam. Hogy nem tudod, milyen feleség, anya, gyermek voltam, mielőtt a sors veled ösz- j szellőzőit. S embervoltomból nem látsz, nem ismersz, nem szeretsz, nem gyűlölsz semmit. És ha egyszer majd ; jön a válás órája, úgy állunk egymás- I sál szemben, mint az első találkozás- 1 kor. És az elszakadás után nem tudsz, nem tudhatsz rólam egyebet mondani: Jó asszony volt, csöndes, ízléses, egy csöppet sem alkalmatlan, kár,

, hogy igy esett. De hát, Istenem, az i emberek találkoznak, — elválnak, ez j az élet! — Ugv-e, hogy ez az élet,

; drágám?

Két nagy könnycsepp gördült alá j szeméből. A férfi felcsókolta a köny- j nyékét. Aztán nem beszéltek tovább.

* A kocsi lassan hajtott vissza a zugó I nagy város felé.

A magyar kisebbség kulturális egysége.

Irta: Alapy Gyula dr„

muzeum- és könyvtárigazgató.

A magyar nemzeti kisebbség öt év j alatt számos jelét adta annak, hogy j egységre törekszik. Míg a trianoni bérce i becikk-elyezve nem volt., ez a folyamat csak politikai téren indult meg, de az akkori kormány, mely a kivételes ha- j lalom minden eszközével rendelkezett. | a katonai diktatúra és statárium idején, ezt a mozgalmat csirájában elfojtotta.

A Magyar Nemzeti Párt éppen hogy i csak megalakulhatott, de a nemzetgyűlési választásban már részt nem vehetett. így alakultak meg mostani politikai pártjaink, melyek hosszabb időre kitolták e kérdés megoldását.

A magyar kisebbség legfájóbb sebét azonban kultúráján szenvedte és ennek gyógyításáról kívánt elsőnek gondos- ! kodni. így alakult meg 1920-ban a Ma- ; gyár Népszövetség. Rövid pár hét alatt j tízezrek jelentkeztek tájéiul a szövetség- í nek és a kormány ezt látva, csakhamar j betiltotta a szervezkedést is. Ugyanerre } a sorsra jutottak a .Magyar Kulturszö- j vétség és végül az ez évben a Magya- ! rok Szövetsége is, a mely alapszabályaiban körülírva célját körvonalozva fel- I adatait (iskolák ,internátusok létesítése és támogatása), zárójelben idézte a saint-germaini békeszerződésnek a kisebbségi jogokról szóló 8. szakaszát, a melyből a kormány a prior megállapította, hogy a szövetség politikai célokat fog szolgálni, ezért az alapszabályokat j nem látlamozta. Sajnos, a legfelsőbb ! közigazgatási bíróság is erre az álláspontra helyezkedett. így tehát a kul- : turális szervezkedésnek erről a íbrmá- j járói legalább is egyelőre le kell mon- j dánunk.

Mivel azonban nincsen olyan iör- vény, vagy törvényerővel biró rendelkezés, a mely bármely kisebbségnek kulturális éleiét korlátozhatná, a magyarságnak meg kell keresnie és meg kell találnia a módozatokat, amelyek j mellett ez lehetséges. A kormány egye- \ sületeinkkel szemben egy ősrégi, Í875. ! évi magyar belügyminisztériumi rende- ! lel alapjára helyezkedik és visszafordítja ránk annak szúette rendelkezését, ! hogy „nemzetiségi vidékeken csak iro- 1 dalmi egyesületek alakíthatók.”

Nekünk tehát az adott helyzettel keli számolnunk és a lehetőségeket mérlegelnünk. Ha kulturális szervezkedé- j síinkbe politikát magyaráztak, bár attól j az teljesen távol állott, sőt azt abból j alapszabályszerűen is kizártuk, az irodalmi és tudományos szervezkedésnek útja nyitva van előttünk, sőt ennek keretei is adva vannak. Az egyes magyarok lakta városokban, de azokban is. ahol a magyarság nagy arányszámát a díj a a lakosságnak, megvannak a kiépített irodalmi és tudományos társaságok és egyesületek.

A pozsonyi Toldy-Kör, a kassai Ka. zinczy-Kör, az ungvári Davka-Társa- ság, a losonci Kármán József Egylet, a lévai Reviczky-Társaság, a rimaszombati Múzeumi Egyesület, a komáromi Jókai Egyesület, egy-egy vidék magyar kultúrájának a fókusa. Nincsen egyébről szó, mint arról, hogy ezek a társa ságok egységes irodalmi és tudományos

céllal működjenek és ebből a célból közös szervezetet alkossanak.

Ezt nyomatékosan kívánja az a kormányintézkedés is, amely megtiltja az 1918. év Előtti magyar könyvek behozatalát, sőt megtiltja a tudományos folyóiratok, köztük még az orvosi szaklapoknak bejutását is. Ha irodalmi és tudományos szervezkedésünk nem volna lehetséges, ez annyit jelentene, hogy 1918. végén-álljunk meg, mert nem szabad onnét tovább jutnunk. Ez ugyebár képtelenség volna, mert a tudomány és irodalom élő folyamat és azt holt pontra szoritani nem lehet; de egyébként is nemcsak az írott jog, de a természeti jog' is biztosítja, hogy minden nemzet szabadon élheti ki kulturális életét és ennek ellenkezője a huszadik században. éppen egy demokratikus, tehát a polgári egyenjogúságra alapozott köztársaságban el sem képzelhető.

Az irodalmi szövetségnek előfutárai, tudományos, irodalmi és művészeti folyóiratok megindulnak, ezek szellemi kapcsolatot létesítenek a magyar kisebbség láncában. Egy könyvkiadói vállalatra égető szükség van, éppen azért, mert nem juthat be hozzánk magyar könyv és folyóirat. De szükség van olyan tudományos alakulásra is, amely az itt élő és tudományokkal foglalkozó szakembereket munkájukban támogatja és működésüknek teret biztosit. Ezzel nem Akadémiára gondolunk, de olyan intézményre, amely a tudományos törekvések útját egyengetni hivatott. Csak egyre hivatkozunk: nincsen egy olyan fórum, amely szakavatott bírálatot mondana azokról a hihetetlen silányságokról, amelyek a mostani iskolai tankönyvgyártás hamar-munkáját jellemzik és magyar iskoláinkat, gyermekeinket felületességükkel, igen sokszor tendenciájukkal téves utakra irányítják.

Az irodalmi szövetség uj irodalmi középpontokat teremtene és egyesítené az itt élő nem csekély szánni és kvalitású magyar írónak irodalmi célkitűzéseit. Pályadijak kitűzésével nemcsak a szorosan veti szépirodalmi téren, de a színmű írás terén is abszolút értékekhez juttatná az itt élő magyarságot, tudományos kérdések megvitatásával pedig fejlesztené és előbbre vinné a tudományt. Lehet-e ennek akadálya? azt hisszük; nem. Ha Erdély magyarsága eljutott kulturális fejlődése utján ehhez az állomáshoz, hátrább talán mi sem állhatunk meg, akik nem a Balkánon élünk.

Magától adódik ezeknek az irodalmi céloknak a művészettel való kapcsolódása is a színpad, a különböző esztétikai célu vállalkozások és törekvések támogatásával és a művészi szép kultuszával.

A magyarság nemzeti kultúrája olyan eleven erő, amelyet ideig-óráig lehet korlátozni; de amint minden forrás, minden patak kivájja a maga medrét és azon siet a folyó felé, ezt a természetes folyamatot megakadályozni és lehetetlenné tenni nem lehet. Kis patakokból lesznek a nagy folyók. A mi kis patakjaink is összefolyni igyekeznek a