Prágai Magyar Hirlap, 1923. december (2. évfolyam, 273-295 / 426-448. szám)
1923-12-24 / 291. (444.) szám
Hétfő, december 24. 2i magyar kultúra folyójába. Mi is tagjai vagyunk az európai kulturközösségnek. : amely irodalmunk és művészetünk oly i sok reprezentánsának nevét irta év- ' könyveinek lapjaira. A magyar irodalmi és tudományos szövetséget tehát ó’etre kell hívnunk meglevő és működő ily egyesületeinknek. A helyi célokból meg kell alkotniok irodalmi és tudományos céljaink közös eredőjét, amely meg fogja teremteni kulturális é’etünk egységét. Ha politikai egység eddig nem jöhetett létre, ha gazdasági egységbe forrásunk az osztályok érdekellentétein szenved hajótörést, kulturális egységünknek nem látjuk semmi akadályát. Hriptafárás. Irta Aixinger László. Ami mellett mindennap elhaladunk, azt méltatjuk legkevésbé figyelemre. Épp oly valóság ez, mint ahogy a legegyszerűbb igazságokat is a legkönnyebben felejti e! minden kornak szétforgácsolt figyelmű embere, aki előtt évszázadok, sőt évezredek leszürödöit bölcsességének eredménye nem egyszer úgy tűnik föl, mint valami újszerű. Pozsony múltja nagy eseményektől terhes. Ezeknek a nagy eseményeknek egyik megkövesedett emlékeztetője a székesegv- ház, amelynek minden egyes köve történelmi tanulságokat sugároz ki magából. Egy ország, nemzet, város évszázados sor* sa: dicsőség, szenvedés, emelkedés, hanyatlás, öröm és bánat; némán, de a könyv betűjénél és a tudós magyarázatánál érthetőbben és hatásosabban szól itt hozzánk. Rajtunk múlik, hogy megálljunk-e, meg- hallgas^uk-e, amit a múlt regél, és okuljunk-e? Vagy tovább siessünk-e a siető korral, amelynek frázisai nemcsak embereket, nemzeteket pusztítanak el, de — igazságokat is. A jelen megcsalhat, a jövő csak reményforrás, de amit a mull megállapít, az — • az igazság. * Sok hónap telt el azóta. Rekkenö meleg- ségü nyári nap volt, amikor kis társaság verődött ősze, hogy a székesegyház kripta jóba leszálljon. A templom hajójához a XV. . században hozzáépített Szent Anna-kápolna padlózata fel volt bontva és két, a sötét ben elvesző meredek lépcsőjárat várta, hogy leereszkedjünk rajta. Dohos, hideg légáramlat csap felénk, amint fáklyák fénye mellett lejebb hatolunk. A lépcső meredek, fokai hiányosak Látszik, hogy rég nem jártak rajta, nem használja őkel senki. Most tárták fel őket, mert a legrégibb sírokhoz vezetnek. A templom alatt és a templom körül levő terülei egyáltalában tele van sírokkal A templom alapjait a XIII. században rakták le és az óta itt állandóan temetkeztek. Lejutunk. Keskeny, sötét folyosón állapodunk meg. Sulvos kőtábla lábaink alali. amely mélyedést borit be. A mélyedésben csontok Ossarium fölött állunk, amelybe a cellákból bizonyos idő múlva kivett hullák csontjait helyezték el. Tovább megyünk. Szűk nyílás látszik a fáklya imbolvgó fényében. Katákon baszerü folyosók torkoltának ide. amelyek a dómiskola felé haladnak. Ezekbe nem hatolunk be mert csak négykézláb lehet olt előbbre jutni. E folyosók egyikében négy rmeranus férfi alussza örök álmait. Hogyan kerülhettek a katolikus templomba? Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1619-ben ellenállás nélkül elfoglalta Po zsony várát. 1621-ben azonban Bouquoi gróf császári hadvezér visszafoglalta a várat, amely ellen Bethlen újabb ostromol indított. Ez alkalommal esett el négy tábornoka. őket temették ide. mert a templom Bethlen uralma alatt az országgyűlés határozata alapján a protestánsoké volt. A katakombákban még rendkívül sok történelmi anyagra lehetne bukkanni, de csak fáradságos és költséges bontási munkálatok révén. Visszatérünk a Szent Anna-kápolnába és a másik 22 fokos lépcsőn megyünk le. Ez jobb álapotban van. Lent a folyosó falazata is mindenütt ép. A befalazott cellákon az ott pihenők nevét olvashatjuk. A legutolsó akit ide temetlek, a tudós Daiikó József prépost ft 1895). Azóta egészségügyi okokból már nem temettek a dóm kriptájába Dankó fekete márványlábláján sértetlenek az aranyozott betűk, csak csöppen kínt csurog le a tábláról a talaj nedvessége. Ez a nedvesség sok érctáblának feliratát teszi olvashatatlanná. A vakolatra fekete festékkel illesztett feliratok azonban épek, és j könnyen olvashatók. A XVIII. században ! és a XIX. század első feliben elhunyt tekin- i télyes polgárok — férfiak és asszonyok —- : nyugosznak itt. Olvassuk a Strohmayer nevet. A folvosó vegén vörös márványtábla nagy címek, előnevek Méreg főispán, kamarás alussza ott örök álmait. Egyes cellák felborítva. Betekintünk. A Orgonaoirág Nem tudom melyik napon kell lenyesni az orgoQabokorról egy nedves, az ősz- ■ végi haldoklásban is duzzadó ágat és beállítani a vizzeltelt üvegbe, hogy karácsonyra friss orgona legyen az otthonunkban . . . Nem tudom, hogy szokás ezt csinálni. de úgy emlékszem, hogy valamikor hallottam ilyesmiről és valamikor tudtam volna örülni annak, hogy a télben is virágos lehet az otthon . .. Sokai felejtettem, sok ilyen kedves szokás receptjét veszítettem ki a memóriámból. Kár azért, amit elfelejtettem, kár azért, amit elvesztegettem . . . Kár. hogy a felejtés pókhálója kezd ráborulni arra, amit valaha igy hívtam: otthon. Kár hogy a nagy fejveszteltségben, ami megzavarta az életemet, elvesztettem az otthonomat is . . Kár, hogy nincs orgonabokrom és nincs éles bicskám, amivel metszeni tudnék az ágak hegyéről és nincs vízzel telt palackom, amit oda lehetne tenni a szekrény i tetejére és nincs melegem. az otthon langyos, este álmositó, reggel megfüiyörészletö melege, ami mellett rügy és bimbó pattan még akkor is ki, ha kint tél van és havas pamacsok kergetőznek a szürkeségben. Csak az emlékem van meg. az is fakulva és elmosódva él, csak az tud arról, hogy valvhol valaki, valamikor org<magalyat dugott a palackba és virág nyílt belőle karácsony napjára. Friss, fürtös, lila, kedves és talán még illatot is lihegő virág . . . giin. fakoporső már összekorhadt. De kivehető > a feketévé aszott koponya és az egész alak. j Ruhafoszlányok, sőt az egyik nőholttesten j. a barna selyemruhának majdnem ép ma- j radványai. A holttestek kelet-nyugati irány- ; bán feküsznek, fejjel a folyosó felé. Mellékfolyosón át világos helyiségbe jutunk. Az Alamizsnás Szent János-kápolna alatt vagyunk, amelynek ablaka nyílik a dómtérre. Négv prímás pihen itt egymás mellett: Barkóczy Ferenc (t 1765), Csákij Miklós (t 1757), Esterházy Imre (f 1745) és Batthyány József (f 1799). A koporsók mindegyike nemcsak haial- i más arányaival tűnik föl, hanem művészi ' díszítéseivel is. A hatalmas arányokat az > magyarázza, hogy a prímások bebalzsamo- í zott tetemét kettős koporsóba helyezték, j A koporsókon ércből készült biboroskalap, j püspöksüveg, feszület, ostyatartó és homok- j óra.. Mögöttük ércláda, a halolt lágy ré- ] szeivel A ládákat megtámadta már a nedvesség. Falukon rések, amelyeken át vöröses, sötét massza látható. Valaha talán éppen ez volt a szív ... Visszafelé indultunk. A bontási munkálatokkal csak eddig jutottak. Sejtjük, hogy alattunk, mellettünk még számos folyosónak és sírnak kell lennie. Mennyi érdekes és értékes történelmi anyag vár itt még feldolgozásra! De nincs tovább. A kripták feltárásához nemcsak idő, fáradság keil, hanem — pénz is. Ebből pedig most nem telik. Talán valamikor a jövőben, jobb idők beálltával. Érdeklődésünk nincs kielégítve, főleg egy irányban. Tudjuk, hogy a nagy Pázmány Péter hamvai is itt nyugosznak a dóm- j templom kriptájában. Sírja zarándokhelye lehetne a mai kor viharvert magyarjának, ahol fajáért és hitéért folyó küzdelmében erőt, kitartást és reményt meríthetne a dia- ; dolmasan küzdő prímás emlékéből. De Pázmány sirja ma még nem közelit- j belő m^g Legutoljára 1859-ben — mint azt mesélik — Knauz Nándor (1895—lS98-ig pozsonyi prépost és neves törlénettudós) járt még Uáplánkodása idejében Pázmány sírjánál. Látta magát a csodálatosan ép letemet is sőt — állítólag — szakállábó! három szálat vett el és azt Pázmánynak nála levő festményére illesztette. De 1859 óta emberfia nem közelíthette meg a sirt. amelynek okvetetlenül a szentMv alatt kell tennie a PálíTv-csaíád sírboltja közelében ■ (ahol Pál ff y Miklós, a győri hős is nyugszik), hihetően a Pázmány-szobor alatt. A ; kripta e részébe vezető lejárat ismeretlen, j Föl kellene bontani az egész szentély kőpadozatát. amire azonban, ezidő szerint, ! gondolni sem lehet. Pázmány Péter nyugalmát tehát még hosszú ideig nem fogja megzavarni profán emberi zaj. Jobb is igy. Maradjon tőle távol a mai világnak tradíciókat becsmérlő, csúf tülekedése. A kik nemzetük ügyét a meggyőződés erejével, önzetlenül akarják j szolgálni, igv is megtalálják az utat Pázmány szelleméhez. * Nem a múlandóság sötét árnya az, amelyet a kriptajárásra való visszaemlékezéssel akartam a karácsonyt ünneplők elé varázsolni. Karácsony a hit és szeretet ünnepe. Meghitt hangulat árad a sok lobogó pyertya meleg fényéből. Gyermekszemek csillogásában visszatérni látjuk álmokat szövő múltúnk legszebb éveit., gyermekszemek csillogásában keressük jobb jö- : vőnk reménységeit. A múlandóság gondo- j lata ne kerülgessen most bennünket. Öntudatos nemzetek örökké élnek! De gyújtsunk a hit és szeretet ünnepén lobogó lángot emlékezetünkben azoknak, akiknek példája monumentuma annak az igazságnak hogy a nemzethez való ragaszkodó. tántoríthatatlan hit. ha küzdelmek osztályosává tesz is. egyedül vezethet a lélek harmóniájához, ezzel a tisztult boldogsághoz és — az igazi emberi nagysághoz! MII eslnálsz, Mihály? Irta: Szederkényi Anna. — Szejetsz? — Szeretlek. — Nem szejetsz, hanem imádsz? — Imádlak — Nemcsak imádsz, hanem a legis- Iegjobban szeretsz, vagyok az életkéd? — Az vagy, az életkém vagy. — Miéjt? — Mert jó vagy, kis fiam. — Jó vagyok, azéjt szejetsz? — Igen, azért szeretlek. — Szejetsz? ... És akkor kezdődik az egész élűiről. Közben te, Mihály fiam, tornyokat épitsz és döntögetsz, hidakat versz, felállítod a legislegnagyobb álíatkertet és beleülsz a kellős közepébe. Még csak rám sem nézel, de mondatod velem szüntelenül Kell, hogy állandóan duruzsoljam a füledbe a megszokott mon- dókámat: igen, én szeretlek. Nemcsak szeretlek, hanem imádlak, mert te vagy a jó, a legjobb ... . . . Már férfi vagy, Mihály! Ne is tettesd magadat, hiába jársz szoknyácskában — különben is kinőttél már belőle — az vagy te már az utolsó porcikádig. Csak hatalmaskodjál. Meg sem próbálok birkózni véled úgyis tudom én azt. hogy hiába. Már kifogtál az én legjobban kieszelt módszereimen. Hogyan is volt csak a Neveléstanban? A nevelésnek két módja van: a testi és lelki nevelés. Elkezdtem a lelkiekkel, az ugyneve zeíí meghatássnl. Fenkölt beszédekkel és példázatokkal. Ezt is ellenem fordítottad, M’hálv. Itt van mindjárt a megható példázat a jó fiúcskáról és rossz fiúcskáról. Ezt is mire használtad föl — Anuriám, Anunás — kezdted este, imádkozás után, akkor amikor a szem- pilládat is lusta voltál már nyitva tartani — Anunás. ugy e, neked nem kell a jössz fiú? — Nem. dehogy, nekem csak a jó kis fiú kell. — Azt a jössz fiút eiküidjük messze, m-e-ssze .. — igen, elküldjük, te csak aludj. És akkor felpattantál az ágyban, kerekre nyitottad álmos szemedet. — .Jössz vagyok. a ka jók és akajok jössz lenni. Én akajok jössz lenni! Szelet.sz, Anunám?! — A szemed tele volt éleitek követeléssel. Dacos akarattal, kihívással — de két gömbölyű karocskádat hizélke- dőn fontad a nyakam köré. — Hiába minden, az vagy te már, férfi az utolsó porcikádig. Már ilt állsz szembefordulva a szülőanyáddal, az első asszonnyal 'ki utadba akadt. Már most kezded. Már kiköveteled, igy szeresselek, úgy szeresselek, csak azért is, rosszán is szeresselek, arra való vagyok, asszony vagyok. ^ * Odakünn, a rengeteg világban most sokat beszélnek férfi dolgáról, asszony dolgáról. Uj világok születnek — vérrel és kínnal, mint minden uj élet — és az uj világban az ember és az asszony a helyét keresi. A helyéi kifelé és egymással szembe fordulva. Ugye különös, hogy annyi ezer esztendő óta még mindig nem találták meg azt a pontot, ahol végre meg bírnák vetni a lábukat: most helyben vagyunk 1 Én nézlek téged, kis fiam, Mihály és kezdem megérteni, miért igy: ember, asszony ... Miért az örökös keresés, a soha megnyugvás és soha — vagy mondjuk oly ritkán — megértés ... Mások vagytok ti... Ha meghalunk bele, akkor is mások. Már igy, a csirájában is mások, hatalmaskodók, leigázásra törekvők, asszonyt sirva-szeretők. Jöttök, megsimogattok bennünket, kicsit kedveskedtek, kicsit hízelegtek és közben szép csendesen elveszitek tölünk a mi fiatal életünket. Jól teszitek. Nekünk is jól esik ez, hiszen erre születtünk. Bizony erre, csak éppen nem akarjuk ezt mostanában bevallani. Tagadóba vettük és ezen nincs mi csodálkoznunk. (Az emberek az utóbbi időben kezdtek magukra ébredni és lázadozni az iga ellen.) És kerestünk valami mást, valami jobbat, valahogyan nem úgy, ahogyan eddig volt, évezredek óta. Sok szó esett erről. Férfisorsról, asszonysorsról. Hogy igy és úgy. Hogyan is vagyunk mi egymással? ... Majd mikor felnősz kis ember- palánta, én ki tudja, hol leszek akkor — talán már lejebb leszek két férfi lépéssel. (No. látod, ezt is férfilépéssel mérték ki.) Vagy ha itt lennék is, fogsz-e velem beszélni arról, hogy sugaras kék szemed asszonyra vetetted rá? Mit tudom én, leszek-e bizalmasa, barátja a szivednek, vagy úgy teszel majd te is, mint tettem én és tenni szokták a gyermekek. Hét lakattal zárod el előlem szived titkát és hallgatni fog arról ajkad, amiről legjobban kellene beszélned. Azt mondom neked, Mihály, arrafelé indulj majd, ahol beszélni keveset tudnak az életről Ahol nem kérdik és kutatják. miért és hogyan, hanem élik és adják az életet, mert ez magától értbe tedő, természetes. Aki nagyon jól tudja, aki meg tudja mérni eleitől-végig, annak méreg az itala, sós a kenyere: nem lesz az neked virágos kerted, Mihály. . .. Mihály, próbáld ki azt a leányt, úgy ahogy engem. Kérdezd meg tőle: „Szejetsz? Még annál is jobban sze jetsz?“ Majd úgy eleitől —- végig, ahogyan engem. Meglátod, mit felel rá! Nekem elhiheted, én jót akarok neked. Próbáld ki azt a leánvt, kettőtök közül kit szeret jobban? önmagát, vagy pedig téged? Mert ezen fordul meg minden. Ma úgy van általában, hogy önmagé kát kezdik jobban szeretni. Neki indul nak erről is, amarról is, megkerülni is próbálják — az öröktől fogva valósa got. ők még nem tudják, hogy azt, de én már tudom. Én tudom, mert mesz- s/iről nézek vissza. Én láttam az életet, Mihály. Egészen közelről láttam. Megsebeztem a lába mát és szivemet. Mást mondok. Láttam magamat a teljes teli életben és láttam más asszonyokat is. Jót, rosszat, mindenféle fajtájút. De furcsa egy szerzet az asszony, istenem! Annyit mon dók neked, hogy asszonyt, akár jól, akár rosszat, olyat, aki önmagát teljesen el tudja felejteni, bizony keveset láttam. Legtöbbet olyat, aki a tíz körmével, mint a héja, kaparta ki a szemét az életnek. Csak ne kereskedj ott, ahol ezek járnak. Hallgass rám, nekem már mind egy. Én úgy mondom, ahogyan gondolom és kimondom, ahogyan gondolom, Nincs a világon semmi, amiéri érdemes lenne másképpen mondani, avagy letagadni. A világon csak egy dolog van. a szived Mihály. ... Látod, ez az! Te úgy fogsz mostani életedre visszaemlékezni, mint az anyatej izére. Majd visszarémlik neked néha, inkább csak álmodban. Vagy olyankor, amikor elnézegeted, mint én gyűjtöttem össze láng-lobogások idején. De én, én itt állok a kellős közepében ennek a nagy felfordulásnak, amikor minden másképen van. mint lennie kellene. Most ugv van, mint a bibliában írva vagyon. Meghasad a föld, a vizek kilépnek medreikből és a hegyek megindulnak. Vér! ad a tehén és vér sir a föld. Elhagyta minden az embert és ez ember elhagyott mindent. Csak egy maradt hü önmagához, egyetlenegy: a szivünk, Miliáh Ez megmaradt. Rongyokra tépve, vonaglani, de mégis megmaradt. Ez az: ami a szivünkbe-! van. ,.. Ezért mondom neked, jól nézd meg azl a leányt. Mit tud? Az a fö.
