Prágai Magyar Hirlap, 1923. október (2. évfolyam, 222-247 / 375-400. szám)

1923-10-27 / 244. (397.) szám

Szombat október 27.

3

Radics győzelme Pasics fölött

Nem utasítják ki Angliából — Az angoí kül- ügyűiinisztéritun hivatalosan érdeklődik a horvát kérdés iránt

Belgrád, október 26.

{Jugoszláviai szerkesztőségünk jelentése.) Néhány nappal ezelőtt úgy látszott, hogy a R ad ics-propaganda valamely titkos ol-dálíáim adás 'miatt hirtelen a sikertelenségbe fulladt. A belgrádi lapok — élükön a Politikával és a Vremével — a kormány tagjaitól kapott értesüléseik alapján ugyanis arról adtak számot, hogy Radicsot kiutasították Londonból. Az óvatosabb horvát lapok nyomban megjegyezték, hogy ez a miniszterelnök taktikázása csupán. Belgrád azonban ujjongott és örült, sőt egyes lapok már azokat a büntetési módozatokat tippelték, amilyeket a parasztvezér ellen alkalmaztak volna, ha — hazatér. Egyesek ugyanis úgy tudták, hogy Radics haza fog térni, még pedig ugyanolyan észrevétlenül és titokzatosan, mint ahogyan külföldre távozott.

Nennsokára rá azonban megállapította a Vreme, hogy Radics hazatérése nemcsak hogy valószínűtlen, de egyenesen lehetetlenség akkor, amikor jelentős sikereket értei LondonbanRadics ezt maga is megállapítja tizennyolcadik levelében. A külföldre menekült parasztvezér ugyanis szorgalmasan és szakadatlanul küldözgeti politikai leveleit Zágrábba, anélkül, hogy a kormánynak ezek közül csak egyetlenegyet is sikerült volna elfognia. Ebben a tizennyolcadik leveliben Radics fölénnyel állapítja meg, hogy .a hivatalos szerb körök aknamunkája visszafelé sült el. Sőt javára szolgált az emigráns vezérnek ós a horvát ügynek.

Tizennyolcadik levelében ugyanis ezeket Írja Radics:

— Pasics miniszterelnök azt kérte a londoni rendőrség töd, a belügyminisztertől és a külügyminisztertől, hogy engem mint bűnöst utasítsanak ki ós adjanak ki a szerbeknek. Ennek az akciónak az eredménye az lett, hogy már eddig is sikerült végrehajtanom a tervemet, amelyet a horvát köztársasági parasztpárt vezetőségének és a horvát népképviseletnek tagjai isméinek. Már eleinte jól tudtuk azt, hogy Angliában való tartózkodásómmal foglalkoznia kell az angol külügyúuinszteriuimiiiiak is és ez alkalom és iiiügy lesz arra is, hogy az angol kormány, ha nem is formálisan, de' ténylegesen állást foglaljon a horvát kérdésben.

— Pasicsnak arra a követelésére, hogy engem utasítsanak ki Angliából, az történt — amit én már biztosan tudok —, hogy az angol külügyminisztérium bekérte áttanulmányozás végett az eddigi leveleimet.

József ott állt a meredek parton és fülei feszülten figyeltek. A hangok, a lópaták dobogása halkult, egyre halkult. Valahol távol, nagyon távol lehetett már a lovascsapat. Figyelt. Forró, tikkadt nyugalom feküdt a levegőben. József állt, várt, teste a feszült figyelésben kifáradva, lassan-lassan összegörnyedt. Lehajolt négykézláb, tapogatva óvatosan bemászott a bokor alá. Fáradt volt, szörnyen fáradt. Lihegett, mint valami terhes munka után. Tapogatva odamászott a leányhoz, végigsimitóttá testét, merev volt, hideg. Vigyázó mozdulattal megfordította, hányát fektetve- Az arc jéghideg, csukott hideg ajak. Föl éje hajolt.

— Lídia, elmentek.

A test jéghidegen feküdt. József kitapogatta az ajkait, fóléje tartotta kifesziteti tenyerét. Nem érzett semmit. Örjöngö sietséggel kapkodott a leány ruhájához, letépte, ráborít a mellére, a szive fölé. Nem hallott semmit, parányi lüktetést sem.

— Lídia! — ordított rettenetes hangon — Lidia! . . •

A hátizsákhoz kapott. Turkált benne. Szeszt keresett Bedörzsölte szive tájékát.

— Lidia! — ordította. A hangja kivágott a bokor alól, a folyó fölé, a szikkadt, perzselt sikság fölé és feléje csapódott vissza, idegenül, sikoltva.

— Lídia, ébredj, Lidia, kicsikém, feleségein, ébredj! — rázogatta, simogatta, gyengéden, türelmetlenül. Leppegö zihálással tört elő l'élekzése, szakadozottan —- Lidia, kelj föl . • .

Hangja tompán, idegenül kongott, szárnyszegettén vergődött ide-oda, aztán mindinkább elhalkult, elhallgatott. Ült mozdulatlan a holttest mellett, magában, sokáig. Tompa üresség nehezedett rá, nem érzett semmit, csak az idők végtelenségét «és saját magának korlátolt parányiságát. Valami halk szellő fölemeli, viszi a folyam fölé ragadva. A folyam fölött lebeg, alatta a folyamiháton ezernyi uszály, hajó, csónak, emberekkel.

— Ennek következtében bizonyos vagyok abban, hogy rólam nem mint Radics Istvánról, hanem mint Horvátország, sőt — ami ennél Is több — Szlovénia, Montenegró, Maoedónia és Bosznia képviselőjéről lesz szó, vagyis mint olyan politikai személyiségről. aki Jugoszlávia olyan berendezkedéBudapest, október 26.

(Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) Az ellenzék — mint ismeretes — akciót indított a népjóléti miniszter lakásrendelete ellen és össze is akarta hivatni a nemzetgyűlést, amelyet a népszövetségi delegáció tanácskozásainak befejezéséig napoltak el. A drágasági bizottság, amely már két Ízben is foglalkozott a rendelettel, ma újból összeült. A mai ülésen sikerült nékniképpen áthidalni az ellentéteket úgy, hogy az ellenzék valószínűen eltekint a parlament összehívásától.

Az ülést Heinrioh Ferenc nyitotta meg. Hosszabb tanácskozás után kibontakoztak a kompromisszumos megoldás lehetőségei. A népjóléti miniszter több engedményt tett és a felszólalások hatása alatt kijelentette, hogy a rendeletből kihagyja a megokolás nélküli fölmondásról szóló szakaszt. Valamennyi lakás 1926 május 1-én szabadulna föl. Az üzlethelyiségeket csak akkor lehet fölimoudaiű, ha az 1917 novemberi bér aranyparitását a negyedévenkénti fokozatos béremeléssel elérték. A második lényeges engedmény a valorizációs szakasz elejtése. A miniszter hajlandó- ezenkívül a novemberre megállapított szorzószámot is bizonyos mértékben leszállítani és belemenni az úgynevezett tiszta ház- bérszámitásba, vagyis elfogadta .azt az álláspontot, hogy a bruttó házbérből le kell vonni azt a részt, 'amennyibe a közüzemi díj kerül és csak a maradék rész után kell fizetni nemcsak a lakók kincstári részesedését, hanem a háztulajdonosok jövedelmi és vagyonadóját is.

Ma este a drágasági bizottság újból ösz- szeüf, amelyben megtárgyalja a részleteket. Valószínűnek tartják, hogy a kormány és a.z ellenzék között létrejön a megegyezés.

Friedrich újabb fenyegetőzése

Mikeis János gróf szombathelyi püspök a bécsi Reídispostten nyilatkozott a legitimisták álláspontjáról, majd kijelentette, hogy a konzervatív körök szívesen működnek közre a kormánynak rendes in áló munkájában. Egy' beszédében még élesebben megbélyegezte a fajvédők szereplését, akiket a rend és a béke

Fölöttük lebeg. És elvonulnak alatta a gályák, az ókort cipelve, a középkort, minden idők végtelen idejét, sót, kenyeret, szenet, szövetet visznek, daloló szüzeket, összeláncolt harcosokat, meggörnyedt véneket, visznek fegyvereket, dalt, örömet, fájdalmat, keservet . . . fölöttük lebeg • . . vonulnak el, tova rendületlen és belevesznek a ködbe, a távolba, az időbe és utánuk mindig kifogyhatatlan tömegben újak tolulnak, sürögve az élet országútién, a hajnalból az alkonyatba.

. . . József föl neszeik Hűvös szél borzongatta meg könnyű, szellős, fürdőruhás testét.

— Alkony — suttogta — bcalkony adott. Minden este bealkonyodik. Gyászruhát ölt a föld minden nap, gyászruhát, mert minden reggel megszüli a fényt, a világot, amely fölfalja, elsorvasztja önmagát. Gyász, gyász, gyász . . .

Valamin tűnődött. Öreg szakállas emberek ajakén síró melódiát hallott egykor zümmögni, halotti dalt, gyászdalt. Hej! régen, kis falu, templom, iskola, aztán föl. fölebb ... Főváros, egyetem, háború, csillogó kardok, Galícia, vonító gránátok, villanás, fény, örült dörgés, sötétség, vakság, megnyugvás, diáklány, Lidia, a falusi birtok, megnyugodott élet, aztán állatok, hörgő, vérszomjas fene- vadák, menekülés és Lidia, Lidia hozta az élelmet, mint a holló az Ur prófétájának.

Átszaladt egész testén, keresett, kutatott valamit- Sötét volt. Iszonyatos sötét, látta a sötétséget.

— Sötétség hercege — mosolygott kesernyésen —, sötétség hercege és harmincán állatok, ti. vagytok az élet, esztek és újra éltek és újra esztek százezer évig, a folyam mentén és kell nektek egy szent ember, mint én voltam, szent, aki őrült szólamokkal és őrült semimiségkkcl elaltasson benneteket.

Kinyújtotta kezeit.

— Lídia — simogatta a kihűlt testet. —■ Lidia, most már egészen egyedül vagyok a folyamin art nn.

sére törekszik, amelyet Anglia is örömmel üdvözölhetne.

Rádiósnak e nyilatkozata után érthető, niiért nem lehet szó arról, hogy a horvát parasztvezér hazatérjen. Radics most kezd belekóstolni a siker aszú borába és még nagyon sokat fog hallatni magáról... — (h. r.)

kerékkötőiként állított oda. A fajvédőik tegnapi vacsoráján Friedrich István válaszolt Mikesnek. Kljeién tette, hogy a fajvédők másképpen képzelik el a rendet, minit a kormány. Miaijd foigínlkozott a kormánynak ama rendeletévd, amely megtiltja a köztisztviselőknek, hogy olyan egyesületek tagjai legyenek, amelyekben esküt kell teúrnök és

Prága, október 26.

Lapunk megelőző számaiban röviden ismertettük a szövetkezett ellenzéki pártok népszövetségi memorandumának első fejezetét, amely a közigazgatásnak és a nemzeti kisebbségeknek egymáshoz való viszonyával foglalkozik. A memorandum második fejezete az 1921. évi népszámlálást világítja meg, kimutatja az akkor elkövetett visszaéléseknek egész sorozatát és megcáfolja a belőle levont következtetéseket. Az idevonatkozó anyagot szükségtelen volna részletesen ismertetni, mert hiszen a magyar közönség saját tapasztalataiból jól ismeri és ezért mindjárt áttérhetünk a memorandumnak elvi tekintetben is érdekes harmadik fejezetére, amely szóról-szóra a következőképpen szól:

A nemzeti kisebbségek viszonya az államhoz

A cseh-sziovák delegációnak e tárgyban készült emlékiratának végkövetkeztetése a némettel együtt azzal a váddal illeti a Csehszlovákiában élő magyar nemzeti kisebbséget, hogy az állammal szemben irredentista és illojális agitáoiót folytatnak.

Ez az állítás nehezen egyeztethető össze Benes Eduárd urnák, a cseh-sziovák népszövetségi delegáció elnökének egy nyilatkozatával, amely egy igen előkelő angol lapban, a The Economistban jelent meg,

— Ami a szlovenszkói magyarokat illeti — mondotta Benes ur —, ezek nagy tömege szigorúan lezárt és körülhatárolt nemzeti biokban él délkeleten s ideális állampolgárok, amint ezt a legutóbbi mozgósítás is bizonyiÜ'lit sokáig, talán órákig, talán percekig, felhúzott térdeire fektetett fejjel. A folyam sóhajtott és hideg csókolással folyta körül az esti levegő. Felállt. Szilárdan, keményen. A merev testet derékon átfogta és emelő mozdulattal lassan vállára fektette és megindult a lejtön lefelé. A testét hátrafeszitette, aprókat lépett, kitapogatva talpával a földet- Pár lépés. Letette Lidiét. Fejjel előre osonva, a víz felé tapogva keresgélt. Megvan. A csónak orrát érte. Vissz alkus zott a holttesthez, Megfogta a lábát. Húzta.

— Lídia — susogott -- ugy-e, nem fáj?..A csónakig húzta. A csónak orrát erősen, mélyen behúzta, benyomta a partba cs a sekély mederbe. Bele állt a vízibe. Magáihoz húzta Lídia testét, fölemelte és belefektette a csónakba, hosszában. Beszállt ö is. Aztán rázta iszonyatos erővel a csónakot. Meglazult szilárd állásában. Ringott. József belemű szőtt vigyázva, óvatosan— Lidia — simogatta meg a lány hideg arcát —, megyünk, megyünk a tengerig.

Belenyomta, feszítette az evezőt a fövénybe. A csónak meg tán torodott, aztán lassan, lassan megindult. József fölemelte az evezőt, belenyomta a vízbe és hajtotta a csónakot, be, a viz közepe felé. Birkózott, erőlködött a vízzel. A folyam sodra mind erősebb, egyenletesebb lett. Már a közepén járhattak.

József nagyot lélekzett, eleresztette az evezőt. Egyet loccsant és a viz szippantó habzsolással csókolta magába.

— Lidia — simogatta a lányt —, megyünk a tengerbe . • .

Végigfeküdt a csónakba a holttest mellé. És a viz nyugodtan, méltóságteljesen ringatta őket lejebb és lejebb. Majd erőre kapva sebesen és sebesebben, rohanva, ringva, kavarogva, mint egy menekvö anya a gyermekét ölbekapva, vitte őket a folyam a tenderbe . , .

így folytatta: — Történtek eskük Szegeden, Siótokon és Budapesten a román megszállás alatt és olyanok részéről is, akik ma magas Polcokat foglalnak el. Ezekhez az eskükhöz ragaszkodunk, ezeket az esküket semmiféle pótsrend ellett el eltörölni nem lehet. Ezeknek az esküknek legnagyobb részét a magasabb hatóságok tudtával tették le a megbízható polgárok ezrei. Deferálunk a miniszterelnök előtt, ha azt kívánja, hogy mindenki lépjen ki az illető egyesületekből, de nem ismerünk cl semmiféle olyan hatalmat, amely a letett eskü alól föl oldhatna. Gyávának és árulónak bélyegezzük azt, aki ezt az esküt a rendeletre h ivatlko zvia csert).enhagyja.

Beszéde végén Friedrich rejtélyes célzásokat. tett a fajvédők magas összeköttetéseire és azzal fenyegetőzött, hogy a közvélemény a közel jövőben tisztában lesz olyan körülményeikkel1, amelyekről ina még nem tud.

tolta, A magyar intelligencia, amely Szlo- venszkó északi és keleti részein él, ahol a szlovákság túlsúlyban van, a jelenlegi rezsimmel elégedetlen és irredentista. Ezek az irredentislák azonban az együttműködés hiánya által, amely viszont megint gazdasági szükségszerűségeken alapul, előbb-utóbb alkalmazkodni kényszerül a körülményekhez. Éppen abban áll az én politikám, hogy mindazoknak a kisebbségeknek, amelyek a jelenlegi status quo-t elismerik, megadjuk mindazoknak az engedményeknek a maximumát, amelyek a cseh-sziovák köztársaság létével összeegyeztethetők. (The Economist, 1922 augusztus 5.)

A cseh-sziovák kormányzat a külföldön leginkább ismert képviselőjének,

Benes Eduárd külügyminiszter urnák nyilatkozata tehát azt állapítja meg a magyarság legnagyobb részéről, hogy ideális állampolgárok, tehát a lojalitás legnagyobb fokát tanúsítják az államhatalommal szemben.

Ez a nyilatkozat — nézetünk szerint — teljesen eldönti azt a kérdést, hogy vájjon a magyar nemzeti kisebbség a lojalitásnak olyan mértékét mutatja-e föl. amelyet tőle el lehet várni.

PAivel azonban az emlékirat éppen az ellenkezőjét mondja annak, mint Benes említett nyilatkozata, kénytelenek vagyunk erre is kitérni. Előrebocsátjuk azonban, hogy elvi fölfogásunkhoz képest, nem térhetünk ki azokra a fejtegetésekre, amelyek egy Magyarországban állítólag szított irredentáról vélnek tudni. Ezért csak azokkal a vádakkal foglalkozunk, amelyeket ellenünk, Szloven- szkó és Ruszinszkó földjén élő nemzeti kisebbségekkel szemben emel az emlékirat.

Ezek a vádak nem ismeretlenek előttünk. A cseh-sziovák kormány minden ténybeli alap nélkül az irredentizmus és hazaárulás vádját emeli a nemzeti kisebbségek egyeteme, egyes tagjaik és törvényes egyesületeik s testületeik ellen, hogy a nemzeti kisebbségekkel való bánásmódját legalább v a 1 am i v el megokolh as s a.

Ezek a vádak azonban eddig mindig alaptalanoknak bizonyultak, mert a bíróságok jogérzéke következetesen elvetette őket.

Számos monstrepürt indítottak már eddig is a szlovenszkói és ruszinszkói magyar és német kisebbségek ellen. Az állami impé- rium átvétele után, azután közvetlenül az 1920. évi nemzetgyűlési választások előtt, majd ,a határkiigazitó bizottság működésének idejében, továbbá az 1921 októberében elAz égési életre

Nem hívják össze a magyar nemzetgyűlést

Megegyezés a lakásrendelet ügyében — Friedrich fenyegetőzései

A lojalitás — Az autonómia — Az „államelletiesség„