Prágai Magyar Hirlap, 1923. augusztus (2. évfolyam, 172-197 / 325-350. szám)
1923-08-12 / 182. (335.) szám
^ ________________________________________Vasárnap, augusztus 12. Fr iedrich fölkiált: Nem mondtam, hogy megvesztegettek valakit is. Bethlen : Azt mondotta, hogy ajándékrészvényeket osztogattak a képviselőknek. Még egyszer kérdem, föntartja-e a vádját, vagy sem? Friedrich : Tessék konkretizálni. Bethlen: Az igazságügyminiszter válasza az összes vádakra megadta a választ. Friedrich : Büntetőjogi szempontból. Fölkiáltások a szélsőbalon: Erkölcsi szempontból nem. Bethlen : Megengedem, hogy a kérdést idehozzák, hogy védekezésre alkalmat adjanak, de Friedrich egyedül a belügyminiszter nevét említette. Nem fogom megengedni, hogy a belügyminiszter védekezzék, mert akkor, amikor az ügyről rebesgettek, a belügyminiszter az erre vonatkozó levélváltást megmutatta nekem. Hoyos Miksa gróf: Nekem hetekkel ezelőtt beszélt róla. Bethlen: A belügyminiszter testvérbátyja kezeli a családi vagyont. Bátyja negyven éve van a Kereskedelmi Bankkal összeköttetésben. A belügyminiszter vagyona legnagyobb részét az elcsatolt területeken elveszítette, a megmaradt részt gyümölcsöz- tetni akarja. Ez semmi egyéb, mint egyszerű részvénybevásárlás, amelyben semmi inkorrektség nincsen. Farkas István szociáldemokrata: Kéri az igazságügyminisztert, nevezze meg, ha a listán szocialista neve is van. Rakovszky Iván belügyminiszter: Kijelenti, hogy mikor a kormányba lépett, vagyona kezelését fivérére bizta, aki egyébként a családi ügyeket is kezelte. Tiltakozik az ellen, hogy ravasz utón becsülete ellen törjenek. Aki azt meri mondani róla, hogy megvesztegették, álljon ki olyan helyre, ahol elégtételt vehet. A Ház ezután elfogadta az elnök napirendi indítványát. Az ülés végén a képviselők a terem közepén maradtak és izgatottan tárgyalták .az eseményeket. Bethlen István gróf miniszterelnök indulatosan kiáltott feléjük: Ez nem politika, ez becsületrablás. A terem csak lassan ürült ki, de a folyosókon még sokáig vitatkoztak a képviselők. Napirenden a részvény-ügy Az ingyenrészvények ügyét az ellenzék a nemzetgyűlés tegnapi ülésével nem tekinti elintézettniEik. Az ügyet továbbra is napirenden kivárnák tartani mindaddig, miig végleg el nem intézik. Az ellenzék pártgyüléseken is szóvá akarja tenni az ügyet. A belügyminiszter fivérének nyilatkozata Rakovszky István kormány főtanácsos, Rakovszky Iván belügyminiszter fivére a belügyminiszter ellen elhangzott támadással kapcsolatban a Magyar Hírlap munkatársa előtt nyilatkozatot tett, amelyben kijelentette, hogy fivére részére a részvényvásárlási ügyet ő bonyolította le, arról fivérénék tudomása sem volt, mert testvereőt a kormányba való belépése óta megbízta gazdasági ügyeinek vezetésével. —• Világos — mondja Rakovszky István —, hogy fivéremnek alkalma sem volt a jegyzés alkalmával a neki kiutalt részvényeket visszautasifcani, mert én a tranzakciót csak akkor közöltem vele, amikor az emlékezetes Ulain felszólalás megtörtént a parlamentben. — Ez ügyben tett lépéseimben sem könnyelműséget, sem kivetni valót még ma sem láok, mert egy miniszter végtére nem tesz szegénységi fogadalmat és nem követ el inkorrektséget, ha készpénzért nyilvánosan jegyzett részvényeket vásárol, különösen akkor — mint a jelen esetben — ha a vételről nem is tud. Andréka Károly nyilatkozata. Andrélka Károly főkapitány}] elyettes a Friedrich-féle leleplezésekkel kapcsolatiban a 'következőket közli: — Friedrich Istvánnak a Ház tegnapi ülésen elmondott beszédére az a megjegyzésem, hogy a Kereskedelmi Banknak állandó komittense vagyok, ott nagyobb értékpapír- letétem és folyószámlám van. A dorogi részvények kibocsátása alkalmával éppen úgy, mint a többi komittensek. én is előjegyeztem s a bank az akkori árfolyamon nekem ivem nyolcvan, hanem ötven részvényt adott el, amelyet én ki is fizettem. E részvényeket a bank hozzácsatolta a letétben lévő többi részvényeimhez. A fajvédők aknamunkája Az egységes pártból kivált képviselőknek és a fajvédő pártortkivirli képviselőknek első rohama, amit a kormány elleti intéztek, tegnap zajlott le a nemzetgyűlésen. A rohamot ;nár napok óta előkészítették a parlament folyosóján bizalmas tárgyalásokkal. Értesülésünk szerint az akció célja az volt, hogy a kormányt megingassák vele és ezáltal is pressziót gyakoroljanak a kormánypárt kisgazda tagjaira, akiket már a íöldbirtoknoveila előtérbe dobásával igyekeztek maguknak megnyerni. Megállapítható azonban, hogy a fajvédőknek újabb kísérletezése is eredménytelen maradt. Elfogadták az adóvalorizációs javaslatokat A nemzetgyűlés tegnapi ülésén általánosságban elfogadta az adóvalorizációs javaslatokat. Izgalmas ülés A nemzetgyűlés mai ülésén hozzákezdtek az adóvalorizáoiós javaslatok részletes vitájához. A napirendi javaslat vitájánál Hall le r István azt kérdezte az igazság- ügyminisztertől, hogy kaptak-e ellenzéki képviselők is ingyenrészvényeket. Nagy Emil: Igen. A hivatali titoktartás miatt azonban többet nem mondhaok. (Nagy zaj.) Felkiáltások: Neveket kérünk. Nagy Emil: Ulainnak a bíróság előtt alkalma lesz bizonyítékokat előterjeszteni, várják meg tehát, inig ez az ügy ott tisztázódik. Ben ár d Ágoston: Kérdezi, vájjon fajvédők is vannak-e a listán? Nagy Emil (haragosan felugrik): Nem szólok többet egy szót sem. (Nagy zaj.) Ezután a Ház elhatározta, hogy üléseit egy órával meghosszabbítja, majd áttért az interpellációkra. Az ülés tart. Nem lesz szünet A Tőzsdei Hírlap arról értesül, hogy az adójavasíatok vitájának elhúzódása és a részvényügyeknek a Ház elé kerülése miatt lehetetlen lesz, hogy a Ház nyári szünetet tartson. A nemzetgyűlés csupán a koppenhágai konferencia ideje alatt kap két hetes szünetet, azután újból összeül. Elbocsátott mozdonyvezetők A MÁV igazgatósága közli: A sztrájkot rendező mozdonyvezetők közül a MÁV igazgatósága huszonöt mozdonyvezetőt elbocsátott állasából. A többi sztrájkoló ellen folyik a fegyelmi eljárás. A Bethlen—Prónay-affér Az MTI a Bethlen-Prona.y-üggyel kapcsolatban megjelent hírlapi közleményekre válaszolva a követíyröö "hyilátkőzátot • teszi közzé: Érthetetlen előttünk,' miképpen jelenthet a Nemzeti Sajtótudositó Iroda bármit is' ebben az ügyben, Mindenkor és mindenki részéről követett elv, hogy a folyamatban levő becsületügyi tárgyalásokból semmiféle hir nem kerülhet nyilvánosságra. A jelen esetben a sajtóközlemények találgatáson alapulnak, amihez megjegyezzük, hogy egyáltalában nem fedik a valóságot. A Bethlen István gróf segédei által felkért döntőbíró Norval'li-Konek Emil ellentengernagy, a döntőbíróság elnöke pedig Szurmay Sándor báró. Rövid táviratok A török közoktíatásügyii miniszter visszavonta a konstantinápolyi vilajet vezérlőtamcsá- nak azt a rendeletét.'mely eltörölte a francia nyelv oktatását a középiskolákban. Acworth, angol vasutügyi szakember, kit Zimmerimann ausztriai főbiztos a népszövetség nevében Bécsbe hivott meg, hogy tanulmányozza az osztrák vasutakat s tegyen tapasztalatairól jelentést a népszövetségnek, befejezte munkáját s (referátumát átadva Zimermannak, el utazott Bécsböl . A párisi görög követség a legesélyesebben megcáfolja a görögországi zendülésekről 'terjesztett híreket. Kucharski, lengyel kereskedelmi miniszter speciális gazdasági megbízatással Pá!fisba utazik. Az ir szabadállam parlamentjét feloszlatták. Az uj választások eredményét augusztus 27-én hirdetik ki. Az uj parlament szeptember 19-én ül össze. A spanyol minisztertanács tegnap befejezte tanácskozásait a marokkói helyzetről. A minisztertanács határozata titkos. A vezérkart megbízták, hogy vizsgálja felül a minisztertanács határozatát. La Föltette amerikai szenátor tegnap Londonba érkezett, hol fiz napig fog tartózkodni. La Follctte Londonból európai tanulmányútra indul. A szovjeiüköztársaságok szövetségének Arég- rehajitóbizottsága rendeletet adott ld, mely a munkásság katonai előkészítésére vonatkozik. A rendelet a tefritoriális munkásszervezetek megszervezését írja elő, mivel a végrehajfőbizottságnak az a nézete, hogy elér kezeit t az idő a milícia-rendszer megvalósítására. A mohamedán egyház második mindonprosz kongresszusa befejezte munkáját s egyhangú határozatot hozott, melyben a mohamedán lakosságot felszólítja, hogy a világ olsö munkás- köztársaságának védelmét viselje, a szív éjt. Szentpétervárra egy dán kereskedelmi tár- saaág érkezett, mely tárgyalni fog az orosz-dán kereskedelmi érintkezés ujirafelvételérőil. Miért ragaszkodnak a lengyelek a Javorinához? Prága, augusztus 11. A Zabranicni politika Kutreba lengyel tanárnak „Külpolitikánk14 cimü cikkéből a következőket idézi: — A Javorina iránti követelést a Tátráért rajongók csoportja fejezte ki és terjesztette a lengyel közvélemény elé és felhívták a közvélemény figyelmét arra a tényre, hogy a Tátrának csak milyen jelentéktelen része jutott Legyelországhoz A háború előtti Ausztria és Magyarország között nem volt vámhatár és a lengyel turisták szabadon mozoghattak a Tátrában, Ma pedig a tátrai kirándulás rengeteg akadályba ütközik. Lengyelországnak nincsen klimatikus gyógyhelye, amely pedig a nagy állaim részére nagyon is szükséges. Ezért kérték a lengyelek a csehektől, hogy a Jávorinál egynéhány hozzá tartozó völggyel hagyják meg nekik. A völgy északra nyúlik és a cseh-szlovák részről nehezen megközelíthető. A Javorina különben is a határ ama részén van, amely kiigazítás alá esik, ezért nem kellene mást tenni, mint a határkiigazitó bizottságnak a Javorináért cserébe egy más kis területet felajánlani. Például két falut, Kocwinát és Niedc'czét. Ezek lakossága ugyan lengyelekből áll, de a falvak fekvése gazdaságilag inkább a Tátra déli részéhez csatolja őket. a Jiavorina-'kérdés nem annyira érdeke Lengyelországnak, mint inkább Cseh-Szlovákia jóakaratának próbája. A Venkov, amely a cikket reprodukálja azt a kérdést fűzi hozzá, hogy mi lenne akkor. ha a szénért rajongó nagyiparosaink felkeltenék a közvéleményünk figyelmét arra a tényre, hogy a porosz Sziléziának milyen jelentéktelenül kis részét kapta Cseh-Szlo- vákia és mekkorát kapott Lengyelország. *»+++♦♦♦»♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦»♦♦♦♦♦♦♦»♦♦♦♦♦♦»♦♦«♦♦♦♦♦♦« Cseh sajtóvita a Iajstromos szavazásról Prága, augusztus 11. A Iajstromos szavazás, amelynek lényege abban áll, hogy a választók nem személyekre, hanem pártokra szavaznak, már sok gondot okozott a cseh-szlovák köztársaságban. Emlékezetes még ma is a választási bíróság ama döntése, amellyel a cseh nemzeti szocialisták soraiból kivált Vrbenskyt és három társát madnátumuktól azzal a megokolással fosztotta meg, hogy a képviselőnek nem a saját belátása és legjobb tudása szerint kell cselekednie, hanem köteles a párthatározat értelmében eljárni és szavazni. Stránsky szenátor, a szenátus mentelmi bizottságának előadója is ezzel a fölfogással támasztotta alá Ítéletét, mellyel Vrbenskyék fölött még a választási bíróság döntése előtt pálcát tört s amelyben Vrbenskyék kilépését alacsonymotivumu és tisztességtelen cselekedetnek bélyegezte.t Stránsky szenátor, a cseh nemzeti demokrata párt rutinirozott debattere, az ellenzéki . támadások pergőtüzében kénytelen volt akkor beismerni, hogy a rendszer — talán — nem helyes, de addig, amig Cseh-Szlovákiában Iajstromos szavazás lesz, addig a mandátum tulajdonosa nem a képviselő, hanem a párt lesz. A Iajstromos szavazás kérdése körül a cseh sajtóban most élénk vita indult meg. amelynek kapcsán a fascista 28. Rijen a következőket ir ja: — A kötött jelöltlajstrom, a választási rendünk eme legrosszabb intézkedése, a parlamenti életünk siilyedésé- nek közvetlen oka körül nagy nyilvános vita indult meg. A legérdekesebb azonban, hogy a vitában a két szocialista lap is részt vesz, noha röviddel ezelőtt a kötött jelöltlajstrom érdekében mindkét kezükkel is hajlandók voltak jótállni. A nemzeti szocialista Ceske Slovo belátja a választási rend tarthatatlanságát; a Pravo Lidii azonban, mint a szociáldemokraták lapja, jobb ügyhöz méltó buzgalommal veszi azt védelmébe. A P- L. csak azért ragaszkodik hozzá, hogy a párt vezéreit ne fenyegethesse a mandátum elvesztésének réme. A lap álláspontja a nálunk olyan nagyon kifejlődött önzésen alapul. A szociáldemokraták süllyedő pártjuk érdekeit eddig fölibe helyezték az állam és az egészséges parlamenti élet érdekeinek. Most azonban egy sokkal nagyobb lépést tettek. Hogy a szociáldemokrata párt főnökeit megválasszák, egész politikai és parlamenti közéletünk el kell, hogy aljasodjék; azért, hogy Nemec, Johanis, Meissner stb. urak egész életükre biztosítva legyenek a mandátumuk iránt. Ezért kell, hogy a választási rendünkben ott kisértsenek a kötött jelöltlisták- Hát ez mégis sohase hallott túlzás, hogy egynéhány emberke mandátumár nak érdekében, akiknek képviselői kvalifikációja is erősen hiányos, ragaszkodnak a Iajstromos szavazáshoz, amely, ellen a többi pártok küzdenek. A P. L. elveszett ügyet vesz védelmébe. A községi választások alkalmával meg fog győződni arról, hogy sem a kötött lajstrom, sem pedig a kötött jelöltek nem fogják tudni mandátumaiknak táborát megőrizni. Meggyőződésünk szerint az idei választások alkalmával választanak uíolszor kötött jelöltlista alapján. A poseni Remet szövetségeket feloszlatták Varsó, augusztus 11. A lengyel távirati iroda jelenti: A poseni vajdaság kezébe került okmányok eléggé bizonyítják a poseni német szövetségek és szervezetek állam ellenes tevékenységét. A rendőrség a kompromittáló adatok alapján házkutatást tartott a szövetségek központjában, valamint a brombergi parasztegyesületben és a szervezetek számos vezetőszemélyiségének a lakásán. A bromberi szövetségi közipontot és összes fiókjait feloszlatták. Sok letartóztatás várható. A szovjet elégtételt kér a bulgáriai vöröskereszt kiutasításáért Moszkva, augusztus 11. Az orosz távirati ügynökség jelenti: A szovjetköztársaság követségének külügyi népbiztossága táviratot intézett a bolgár kormányhoz, amelyben tiltakozik a bulgáriai orosz vöröskereszt kiutasítása ellen és elégtételt kér Morzow meggyilkolásáért, valamint a kiállítási delegáció tagjait ért inzultusokért. Ha a bolgár kormány nem tesz eleget a szovjetkormány követeléseinek, akkor a szovjetkormány ellenrendszabályokkal fog élni az Oroszországban élő bolgár lakosokkal szemben. IMliüMM Pesti gyerektipusok — Korra.iz — Goethe: Wir sollen es mit den Kindern machen, wie Gott mit uns, dér uns am glíicklichsten macht, wenn er uns im freundlichen Wahne so hintau- meln lásst... A mai Budapest így értelmezheti ezt a goethei mondást: „Ebben az ordítozó gazdasági viharban nem bírom megakadályozni, hogy ne tegyem azt a gyérekekkel, amit isten á hagy okkal szökött tenni. • .“ Kinövekedtek tehát ennek a szomorú magyar fővárosnak még szomorúbb gyer- mektipusai, amikből bemutatok hármat. Villanegyedben sétáltam egy délután és az egyik gyönyörű nyári palota kertudva.rán két apró leányt láttam játszadozni. Virágokat tépdestek. Senki se figyelte, aludhattál: az ebédutáni, jóllakottak álmát a szülők, a házmester-kertész pedig a inelsooldali parkon dolgozgatott. Az egyik leányka az uraké volt, a finomak ápolt, a szőke, göndörhaju. A márik a házmesteré. Élesen érződött is a nagy társadalmi távolság közöttük. Csöndesen engedelmeskedett a vézna, kócos kicsi a parancsoló, biggyesztett szájú nagynak, bár egyidősek lehettek, olyan öt-hat esztendőben lévők.. Most kinyílik a parkfelőli kertkapú, hófehér ruhában egy hölgy jött be az utcáról azon. Tisztelettel köszöntötte őt a földeskezii kertész leemelt kalappal. A hölgy beljebb megállt a verandaJépcsö alján, meglátta az oda nem messze játszó kisleányokat. — Éviké...! — szólt rá a szőkeliajura, aki fölhajitotta a levegőbe teli köténykéje virágszirmait és futott a fehérruhás hölgyhöz. Micsoda ragaszkodással ugrott annak karjaiba és hogy csókolta parányi piros angyalszájával, ami olyan csúnya volt az előbb még úgy lebiggyesztve!... Aztán egész zacskó cseresznyét kapott. A hölgy a verandalépcsökön át eltűnt a házban, a kis Évi meg visszament a kócos házmesterlányhoz. — Tudod, ki volt ez a néni? — szólt újra lebiggyedt szájjal az urigyerek. — Erzsiké néném, anyuskám testvére, a szanatóriumban van . •. Úgy látszik, észrevehette a kócoson, hogy ez a foglalkozás nem föl tétlen hatású és az ilyenhez fehér ápolókötényt, fejkötőt képzelhetni el a háború óta, nagy. gúnyos fölénnyel rögtön hozzátette: — De nem ápolókisasszony ám, hanem főkönyvelő. Az Andrássy-uton. mindjárt a Vilmos császár-uti keresztezésnél, ahol egy- öreg, izzadt anyóka árulta az újságot, most két fin árul helyette néhány nap óta. Az örökké köhögő nagyanyó két rongyos, mezítlábas unokája. Az egyik ott posztói a sarokstandon és teli tüdőből orditja: Az Est, Uj Nemzedék,