Prágai Magyar Hirlap, 1923. augusztus (2. évfolyam, 172-197 / 325-350. szám)
1923-08-03 / 174. (327.) szám
e Péntek, augusztus 3. — Előkészítik az uj vámtarifát. A Tribuna közlése szerint a gazdasági min iszteóuim ok most készítik elő az uj vámtarifát. A vámok leszállítása kérdésében a jimiusi minísztcrközi értekezleten elhatározták, hogy bevárják a Franciaországgal való kereskedelmi tárgyalások befejezését. (Ez közben meg is történt. Aszerik.) Azután egy szőkébb bizottság meg fogja vizsgálni a vámtarifát és előkészíti az autonóm vámkoefficiens végleges revízióját. A minisztertanács július utolsó hetében tartott értekezletén megbízták a pénzügyi és kereskedelmi minisztériumokat, hogy a földművelésügyi minisztériummal együtt készítsék elő a kereskedelmi szerződések megkötéséhez szükséges irányelveket, valamint a koefficiensek leszállítását. A föl dinivel és ügyi minisztérium tudvalévőén az ipari vámok leszállítását kívánja, de inkább valószínű, hogy megvalósítják a gabonavámokat. Az érdekelt minisztériumok között e tekintetben közeledés történt olyan irányban, hogy a gabonavámok jövedelmét a széna-dó leszállítására, tehát az ipari termékek olcsóbbáíételére fogják fordítani. Ilyen föltételek mellett a szocialista pártok sem fogják ellenezni a gabona vámokat, mivel az ipari vámok általános leszállítása a gyáripari munkásság érdekeit veszélyeztetné. Valószínű, hogy a vámujitásokat rendeleti utón fogják végrehajtatni, mivel a mezőgazdák az ebből adódó előnyöket már az idei aratással kapcsolatosan is igénybe akarják venni. — Az amerikai gyapottermés. Newyorki távirat jelenti: Az idei gyapottermés hivatalos becslés szerint 11,516.000 bála lesz. (Egy bála 500 font.) A termésbecslésnél a július 25-iki tér-* másállapotot tették alapul a bejelentett vetési területek figyelembevételével. A termés átlag 67.2 százalékot tesz ki az előző óv 70.S százalékával, az 1921-ik év 64.7 százalékával és az 1920-ik év 74.1 százalékával szemben. A gvapot- te-rmés utolsó tíz évi átlaga 72.4 százalék. — Uj értékálló állami kölcsön Németországban. Berlini szerkesztőségünk távira- tozza: A birodalmi kormány elhatározta, hogy dollárértékre szóló tizenkét évi tartamú értékálló kölcsönt fog kibocsátani, amelyet különböző adókedvezményekben részesít. Berlini szerkesztőségünk u-jabb jelentése szerint fel fogják hatalmazni a birodalmi kormányt, abból a célból, hogy az 500 millió aranymárkás kölcsönkamat szolgáltatását fedezze, vagyonadópótlékokat vessen ki és a tőkevisszafizetés esedékességeit szükség esetén az adózókat adó alá eső vagyonuk erejéig vonja bele az akcióba. A tőkéért és kamatért az egész német gazdaság. a bankok, kereskedelem, gyáripar, mezőgazdaság. valamint mindenki, aki adóköteles vagyonnal rendelkezik, szavatol. A kölcsön a birodalmi kölcsönpénztáraknál lom- bardirozható és kibocsátása után azonnal bevezetik a tőzsdére. A kölcsön címletei a következők: 4.20 márka egyenlő 1 dollár, 8.40 egyenlő 2 dollár, 21: 5 dollár. 42: 10 dollár, 105: 25 dollár. 210: 50 dollár. 420: 100 dollár. 2100 : 500 dollár és 4200 márka egyenlő 1000 dollár. A 4.20, 8.40 és 21 márkás címleteket kamatszelvények nélkül bocsátják ki és az 19.35 szeptember 2-iki esedékességnél a névérték 50 százalékos felpénzével váltják be. A 42 márkás és nagyobb címletek 6 százalékot hoznak és 1 éves kamatszelvénnyel vannak ellátva, a kamatok 1923 szeptember 1-tő! számítanak és első esedékességük 1924 szeptember 1. E darabokat az 1935 szeptember 2-án való esedékességük alkalmával a névértékkel fizetik vissza. A címleteket, valamint a kamatszelvényeket márkában váltják be a július 15-től augusztus 14-ig terjedő átlagos dollárárfolyamhoz mért át szám itassa!. A jegyzési ár egyelőre 100 százalék márkával való befizetés esetén, amennyiben eddig dollár kincstári utalványokkal vagy devizákkal fizetnek, ami szintén.meg van engedve. egyelőre 95 százalékos előny árfolyamot számítanak. A jegyzés kezdő határideje augusztus 15. Emelkedtek az árak a magyar borpiacoti. Budapesti szerkesztőségünk jeleníti: A borpiacon hirtelen hossz állott be, úgy hogy az árak 100 százalékkal emelkedtek, de még igv is alacsonyak az árak és jellemző, hogy az uj boréyt magasabb árakat kínálnak, mint a régiért. A forgalmai megnehezíti., hogy a hordók árai is nap- rúl-napra emelkednek. Svájc h>- szerint megkönnyítette a magyar bor behozatalát és a behozatali illetéket 1 frankról 50 certtimesre számította 1c hektoliterenként. Azonkívül a havi 50 vagont kitevő kontingenst 75 vagonra emelte fel. — Bártfai pénzintézetek fúziója. E napokban tartotta a Bártfai gazdasági bank rendkívüli közgyűlését, melyen a Tátrabank- kal való fúziót elhatározták. A részvények két harmadrészben tátrabanki részvényekre cseréltetnek be és az intézet ezentúl mint a ’f'átrabank fiókja fog működni. Hasonló transzakció iránt megindultak a Bártfai első hitelbank, a legrégibb bártfai p.'uzii rezet részéről a tárgyalások az Általános szlovák, lúteibankkal. — A magyarországi malomérdekeltség a buzakivitel ellen. A Pesti Napló Írja: A gabonakivitel kérdése hetekig foglalkoztatta a közvéleményt. Most talán nyugvópontra jut e kérdés, mert mint értesülünk, a kormány, bár . szűkét) b keretek között, mint ahogy a gazdák eredetileg óhajtották, mégis lehetővé teszi a búza és rozs kivitelét. E kérdésben az államérdek és a malmok magánvállalat: érdeke került szembe egymással. A malomérdekeltség hihetetlen szívóssággal használt fel minden eszközt, amellyel a kormányra nyomást gyakorolhatott a gabonaexport elejtése érdekében. A gazdaérdekeltség sem küzdött egységes fronton a gabonakivitelért. Hogy mégis az egész közvélemény feszült figyelemmel kisérte e kérdés elintézését, azzal lehet magyarázni, hogy az állam katasztrofális devizaszegénysége mellett a külföldön nyakig beadósodott kereskedelem és ipar egyedül a sürgős kiviteltől remél legalább is átmeneti enyhülést. A külföldi piacokon lisztben egyáltalán nincs kereslet, ennélfogva a komoly segítséget jelentő sürgős kivitelről csak búzával kapcsolatban lehetett szó. örvendetes, hogy nem a malmok üzleti érdeke, hanem az általános közgazdasági és pénzügyi érdek került ki győztesen ebből a mérkőzésből. — Románia áHatexportilletékei. Kolozsvárról jelentik: A napokban a bánsági ál la tex pontőrök és tenyésztők küldöttsége memorandumot adott át Bkatianu miniszterelnöknek, amelyben a kiviteli vám illetékek le szál Utas át kérik. A memorandum •ismerteti azokat a lehetetlen állapotokat, amelyek folytán Románia állatexportja megsemmisülése felé hadad. A bizottság arra kérte a miniszterelnököt, hogy a sertés kiviteli vámilletékét darabonként ötszáz leiben, a szarvasmarháét három- vagy négyszáz leiben állapítsa meg. Bratia- nu válasziában kijelentette, hogy a memorandumot a minisztertanács elé terjeszti, nmeíly rövidesen dönteni fog. — A cseh-s/.lovák köztársaság expor!egyesületének uj tengerentúli fiókja. A cseh-szlovák köztársaság exportegyesülete, amelynek tudvalévőén Votruba J., a prágai mintavásár agilis igazgatósági tagja az elnöke, a kanadai Mon- trelban uj fiókot alapított. Ennek a fióknak az lesz a feladata, hogy a köztársaság és Kanada kereskedelmi .kapcsolatait fejlessze. Az uj fiók átvette a Czecho-Kanodian Import et Export Comp. Ltd. nevű társaságot. — Váltó pénzhiány Németországban. Drezdai távirat jelenti: Néhány nap óta óriási hiány van itt papírpénzben, úgy hogy a munkabéreket sem tudják kifizetni. Ezt a Cseh-Szlovákiából érkező utasok is megsinylík, mivél nem képesek koronáikat beváltani. A váltóbódékat hétfőn és ked-t den ki sem nyitották, a drezdai pályaudvaron sem működött a pénzváltó-üzlet. Ezt a helyzetet természetesen kihasználják az idegenekkel szemi — Tartott volt a pozsonyi terménytőzsde. A unai terménytőzsdén a gabonaárak tartottak voltak. Árpában elég kínálat mutatkozott, de a forgalom nem fejlődhetett, mert sokalták a kért árakat. A következő jegyzések fordultak elő: 77 —80 kg-os búza 120—125, 76 kig-os 114, uj merkantilárpa 95—110, uj szlovenszkói zab 100—110, teugeri 135—140, uj szlovenszkói borsó 130— 140, uj kék mák 530—560, uj kömény 1300—1400, repce 190—210, bükköny 120—150, nullás búzaliszt 225—235, búza főzőliszt 205—215, 5-ös sz. búza kenyérliszt 185—190, 7 és feles számú búza kenyérliszt 135—140. 71—74 kg-os rozs 82—86, nullás rozsliszt 180—185, 1-es sz. (rozsliszt 140— 150, finom rozsliszt 145—155, sötét rozsliszt 115 —125, nullás magyar búzaliszt 220—230, korpa 45—47, takarmányliszt 65, kötetlen széna 25—30, uj félédes széna 40—45, uj alomszalma 28—33, ételburgonya 30, pozsonyi bor 5, rizling 6, bazini rizljng 7 és 1-es sz. Burmarizs 230—240 cseh korona. — A briinni terménytőzsdén változatlan az irányzat. A tegnapi brünni terménytőzsdén nagyobb volt a látogatottság, mint máskor, de az irányzat változatlan maradt. A kedvező időjárás miatt a gabonaárak nem nagy változáson mentek ált annál kevésbé, rnckt a magyar llsztkinálat egyre jobban szorítja az árakat. Árjegyzések: Ui morva búza 134—138. uj szlovenszkói búza 122— 127, ui morva rozs 90—98, uj szlovenszkói rozs 85—90, 1923-as válogatott árpa 105, 1922-es zab 130—140, Yeüilow tengeri 140—145. sárga borsó minőség szerint 200—250, morva mák 750—850- uj ételburgonya 30—35. morva édesszéna 45—50- kézzel csépelt rozsszalma 35—40, drótba préseli alomszalma 145—155, nullás 55 százalékos rozsliszt 185—195, 1-es sz. 72 %-o-s finom rozsliszt 150—160. — Továbbra is szilárd a prágai tőzsde. A hét eleji szilárdság a mai forgalomra is kiterjedt, ámbár némely értékben és igy különösen a nehéz korlátpapiroíkban a realizációk túlsúlyban voltaik, mfáíltel ezek a papírok árfolyamveszteséget szenvedtek. Viszont az eddig elhanyagolt szén-, vegyészeti és gépértékek iránt nagyobb volt az érdeklődés. Igen szilárd volt a C-eska-Moravska (plusz 410) és a Rézmüvek, valamint a Ringhoffer- müvék. A forgalmi értékeik közül a Nordbahu 1400-at vesztett árfolyamából, a többiek szilárdabbak. A beruházási piac értékei mind gyengültek. A záró irányzat gyengült. A devizapiac csendes, a legtöbb érték csökkent, viszont szilárdabbak voltak: Kopeuhága, London, Belgrád. Szófia, Becs és Budapest. ben, úgy hogy egy cseh koronáért 33.000 mábika helyett csupán 27.000 és 25.000 márkát adnak. — Tovább gyengül a cukorpiac. A hanyatló irányzat továbbra is érvényesült a tegnapi világpiacokon. Amerika szeptemberre 29 pontott vesztett. Paris is erősem csökkent és augusztusra 242 és felet jegyzett. Gyengébb volt London is. Ehhez képest a helyi piac erősen lanyhult és jegyzései a következők: októberre és decemberre Amssig loco és átrako- dóbely 195 pénz. 215 áru. Kolin—Pardubitz 185 pénz, belföldi finomított áru változatlan, exportíinomitott áru in ponttal alacsonyabb. — A prágai húspiac. A mai húspiacon a következő árakat jegyezték: Üsző 11—13, borjú 10 —13, belföldi sertés 13—15, bakonyi setrtés 15— 16.25, dán sertés 15.50—16; belföldi marhahús: ökör eleje 11—14, hátulja 13—16, bika 11—13, tehén eleje 10—12. hátulja 11—14.50, egy éven aluli üsző és tinó 9—12, vágott hús 6—S cseh korona kilogramonként. A forgalom közepes volt. — Valamivel szilárdult a pilseni terménytőzsde. A tegnapi terménytőzsdén gyenge (látogatottság melilett valamivel kisebb volt a kínálat, amit akra vezetnek vissza, hogy az esős időjárás hátráltatja az aratást. Csekély forgalom mellett kissé szilárdultak az árak. Jegyzések: 76—80 kg cseh buz.a 150—160, 70—75 kg rozs 100—105, cseh árpa 115—125, zab 155—165, B. búzadara 315— 320. 0/GG. búza sütőliszt 290—295. 1-es sz. búza főzőliszt 285—290, 4-es sz. búza kenyérliszt 180 —185, 0/1-es rozsliszt 120—125, finom rozsliszt 175—180, 0/GG magyar liszt ab Bécs 260—265, Viktória borsó 375—425, sárga borsó 200—250, lencse 500—550. nyári bükköny 180—200, jugoszláv tengeri 135—137, rozs korpa 50—55, búza- korpa 60—65, 1923-as széna 45—55, kézzel csépelt rozsszaihna .55—60. alomszalma 30—35, étcíl- burgonya .,janovki“ 45—50. mák 750—825, kendermag 280—300, lenmag 275—300, belföldi köménymag 1500—1500, burmarizs 240, árpa malátakávé 240, rozskávé 220, belföldi sertészsír 1075—1100. c’nr.t nagyság szerint 200—370. — A budapesti terménytőzsde. Budapesti szerkesztőségünk távirata szerint a következő árakat jegyezték: 76 kg-os t isza vidéki búza 77.500—78.000, egyéb ’77—77.500, 78 kg-os tisza- videki 79-80.000. egyéb 78—79.000. rozs 52— 56.000. zab 73—73.500, takarmányárpa 44—46.000, tengeri 56.500 -57.500, korpa 33—36.000, repce 130—140.000 magyar korona. A pénziigymintsz- tc ■ n mezőgazdasági ingatlanok vagyonváiltsága után fizetendő búza árát augusztus hónapra mé- tcniiázsánként 50.000 koronában állapította meg. Augusztus 2 Augusztus l 100 hollandi forint 1353.— 1357.— 1353.— 1357.— 1000német márka. 0.029 0.02S5 0.03 0.03C 100 Buen. Air. peso 1168.— 1172.— 1168.— 1172.— 100 belga frank . . 160.25 161.75 165.— 166-59 100 finn márka . . 94.75 95.25 —.— —.— 100 svájci frank . 614.75 617.25 614.75 617.25 100 norvég korona 550.25 552.75 552.75 555.25 100 dán korona. . o23.50 626.50 618.50 621.50 1 font sterling . . 155 25 156.75 154.75 156.25 100 spanyol peseta 484.— P86.— 491.— 493.— 100 olasz líra .. . 148.25 149.75 149.95 151.45 l dollár (kábel). . 34.05 34.45 34.05 34.45 100 francia frank. 196.25 197.75 201.— 202.50 100 svéd korona . 914 50 917.50 920.50 923.50 100 jugoszl. dinár • 35.875 36.375 35.75 36.25 100 magyar korona 0.19 0.21 0.165 0.185 100 román lei. - . —•— —.— —.— —.— 1 török font .... 22.60 23.40 23.60 24.40 100 lett lat .... 678.50 681.59 678 50 681.50 100 bolgár leva. . 31.175 31.575 30.80 31.20 100 lengyel márka 0.00)3 0.010-1 0.0101 0.010 100 osztrák korona 0.0467 0,0517 0.0467 0.0517 100 Brazil, millreis 364.— 366.— 362.— 364.— BUDAPEST: ! holland forint 7480.— 1 román lei . . . 95.— l dán korona . . 3434.— l norvég korona 3034.— 1 font sterling Ő6970.— l német márka. 0.018 ] olasz líra . . . 823.— 1 francia frank . 1091.— 1 caehszl. korona 557.— 1 svéd korona . 5053.— 1 svájci frank . 3400 — 1 osztrák korona 0.26S 1 bolgár leva - • 171.— 1 jugoszl. dinár . 199.— 1 dollár .... 19025 - 1 lengyel inárka 0.085 1 belga frank . . 884.— BÉCS: 1 holland foriut27900.— 1 jugoszl. dinár 738.— 1 német márka . 0.05 1 belga frank . 3144.— 1 magyar korona 3.55 1 román lei. . . 354.— 1 norvég korona 11330.— 1 dán korona. . 12690.— 1 font sterling 324200.— l spanyol peseta S930.— 1 olasz Ura . . . 3054.— 1 dollár ............... 70935.— 1 francia frank . 4032.— 1 csehszl. korona 2070.— 1 bolgár léva . . 636.— 1 svéd korona . 18820.— 1 lengyel márka 0.31 1 svájci frank . 12655 — ZÜRICH: VM11/2 VIII,1 100 csehszl. Korona . 16.50 16.50 100 magyar korona. 0.02625 0.02625 100 német márka . . 0.00017 0,00040 100 hollandi forint . 220.— 220.37.3 i00 dollár........ 559.50 559.75 l font sterling . . . 25.565 25,56 100 francia frank . . 31.95 32.425 100 olasz lira .... 24.20 24.225 !Ü0 belga frank . . . 25.60 26.75 100 dán korona . . . 99 375 100,— 100 svéd korona . . 148.875 149.— 100 norvég korona • 89.50 90.— 100 spanyol peseta • 78.75 79.50 1(W Buen. Air. peso. 187.50 18850 100 jugoszláv dinár. 5.825 5.775 100 bolgár leva . . , 5.125 —.— 100 osztrák korona . 0.00787 0.0070 100 lengyel márka . 0.0025 0.0025 100 román lei .... 2825 2.825 svájci írauk PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP Szlovenszkói szerkesztő: Ruszinszkól szerkesz: TELLÉRY GYULA, RÁCZ PÁL, IGLÓ. UNCiVÁR. Kiadja. FI a c h b a r t b Ernő dr. — Nyomaté a Deutsche Zeltungs-Aktjen-Gcsellschaft nyomd iában, Rí ágéban. — A nyomáséit felelős: O. Holl fazsdcfiriolgamoH csütörtökön, augusztus 2-án: PRÁGA: 1023. kincs*, utalv. . 100.— Prágai Hitelbank , 817.50 1921 kincst. utalv. . 99.10 Szlovák Bank . . . 162.— Nyereménykölcs. . . 99-50 Zivnostenska .... 439.62 fi°/o-os bernh.-köles. . 93.10 Angol-Cslov. Bank . 180.50 6°/0-os lisztköles. . . 88.50 Osztrák hitel .... 184.50 Morvaorsz.-kölcs-1911 Bécsi Unionnank . . 249 .V) 4>/2 °!o................... 83.75 Wiener Bankv.. . . 125 50 Mo rva orsz--kö:cs. 1917 Nordbahn............... 10500. —5%....................... 92,25 Cseh Cukor............... 1565.— Pr ága város 1913 köles Kolini műtrágya. . 850.— o°/o....................... 91.25 Kolini kávé .... 478.— Pr ága város 1919 köles Kelini petróleum . 377.50 4 %....................... 71.50 Kolini szesz .... 1160.— Br iinn város 1921 köles Tejipar rt..................... 525.— 6%....................... 92.50 Első pilseni sörgyár 2380.— Po zsony vár. 1910kölcs Breitfeld-Danek • • 523 — 4°/0'........................ 66.50 Laurin és Klement 244.— Pr ága vár. takrpt4 % 87.25 Ringhoífer............... 780.— Csl. vörös kér. sorsj. 32.— Cseh északi szén . . 1900 — Magyar 5 frtos v. kér. 5-— Cseh nyugati szén . 575.50 Magy. jelzálog sorsj. —.— Alpiue ....... 43 >.50 Bp. Bazilika sorsj. . —.— Poldi....................... . 529.50 Agrárbauk...................415.50 Prágai vaslpar . . 1260,— Bo hemia................... —.— Skoda...............................618.— Cs eh üuion Bank . 446.— Pozsonyi kábel, . . —.— Leszámítoló. .... 429 50 Inwald.......................610 — Cseh Iparbank. . . 461.50 Prágai papír. . . . — BUDAPEST: Magyar Hitel . . . 375000 MagyarFegyvergy. 760039 Osztrák Hitel . . . 157000 Ganz-Danubins . 13200000 Ang.-Magyar . . . . 65000 Ganz-villamos. . 11 00000 Leszámítoló ..... 72000 Győri vaergongyár 11QC30 Magyar-Olasz . . . . 23000 Hofherr. .". . .180000 Jelzálog....................... 27000 Láng.......................... 1 350 00 Ha zai bank .... 135009 Lipták.............................26300 Eg yesült takarékpt — Scblick.......................I200i>0 Fö ldhitelbank . . . 295000 Báród..............................18)00 Me rkúr....................... 25000 Izzó............................. 37000) Ke reskedelmi bank 730000 Outinann.................. 370040 Ma gy. ált. tkpt . . 120000 Klotild . ...... 170300 Első hazai Lkpt . 1825000 Magyar Cukor .. 2300000 Salgó ...................... 550000 őstermelő ................ 240000 Ri ma . ....... 165000 G-ummi...........................125100 Kö zúti ........ 35000 Nascliitzi .... 1ÓOO.OOJ Délivasut ..... 110000 Neuschloss .... . 13750 AUamvasut .... 390000 Orsz. fa................... — Bo rsod-Miskolci. . 128000 Győri ólai............... — Co neordia ................... 87500 Szlavónia................ 84000 Bu dapesti malom . 128000 Teudloff-Ditrich . . . 62030 Gizella malom ... — Egyes, fa................. . 43000 Viktória................... — Lignuin-tröst .... 63500 Hu ngária malom . . 79000 Zabolni ................... 110000 Be ocsini......................70UOOÜ Papir........................... 63000 És zaki szén .... — Bóni.................................. 8500 ) Es ztergom-Szászvár 450000 Matomsokv.................19m0 I elsőm. szén. . . . 630000 Rézbányái................... 59000 Dr asche................... 155000 Égisz ....................... 25000 Ma gnezit .... 1600000 Óceán..........................30)00 Ma gy. ált. kőszén 202oü0Ö Pálfalvai................... 70090 Ur ikányi . ; . . 800000 Kóburg . . • .... 420.0 Adria....................... 650000 Magvar szalámi . . 27039 At lantika.....................59ű00 SDÓditim................... 230000 Le vante ...... 465000 Hungária műtrágya290000 Tröszt ....... 95000 Telefon ...............*. 93)00 Cs áky ........................... 50000 Goidherger .... . 72000 A d unai áüamok magyar / közgazdasági újságja /* Állandó és kimerítő cseh- / / szlovák, román, jugo- I I szláv és német-ősztr. / át j| / ^ rovatok. Megjelenik // * hetenként. Pontos^ /Előfizezavartalan pós- . / W tés 1 évre taí szállítás 2ízII 200 Ke. A összes utódy 'i^|r /Magyar Lloyd államok- / /a legolcsóbb és ka* / ^/ legalkalmasabb f // hirdetési orgánum 4 / / bankok, gyárak, ex/ / portőrök stb. számára. / / Szerk. és kiadóhivatal: Sieiisnstenipse II., Móczi-üt 73, 13 AJLAAAA A A AAA AA A A A A AAAAA A AAA A A&£ f Mm S i Horona szai!««ia“ I 1 nyári helyisén nepyili! I i £ A kerthelyiség fedett részében > íj (Reclambar) minden este fellép ► \ isi l JkIiü dg SÉrspil 1Í világhírű táneduo ► 5 10 óra után a közönség táncol ► 5 Amer&ftün drinfts Mo&öfaí! ► 3 ► < OBcs«5í disrcbBcY 1207 t . firVVTYTYYTVTTTYVVf toré l^irdelés®k IcIlKés leveleket csak akkor továbbítunk, ha a portóköltséR mellékelve van. * It I MGSDORFB A X (Kn!o-[SZÖBAT — konylvílinsjmA^ i nrvofc^ ¥4; lnltal, vagy nnélkül -- G5 AR PEXSIO uapi 35 , , • , ,, . Vő-ért nyújt elsőrendűi koros báMspár. esetleg Hátast. ÉRDEKLŐDNI! Prága környékén is. Szi;:ÍÍvfT HKÍtrNGSDoni-" vos ™?*™***\ r"*’ WIlAlELM STHASSE 4. zaspár jelig* re a hinduNÉMETORSZÁG. 1411 bn kérőinek. I4U Deflzaárlelgameh csütörtökön, augusztus 2-án: ' PRÁGA: