Prágai Magyar Hirlap, 1923. augusztus (2. évfolyam, 172-197 / 325-350. szám)
1923-08-21 / 188. (341.) szám
áSÍ W II. évfolyam 188. (341.) szám. Prága, kedd, 19^3 augusztus 21. Főszerkesztő: PETROGALLI OSZKÁR dr. A Szlovenszkói és Rusziuszkéi Szövetkezett Ellenzéki Pártok politikai napilapja Felelős szerkesztő: FLACKBARTH ERNŐ dr. BSBBJWBSSI Politikai helyzetkép Bajorországról (fi ) München, augusztus Bajorországban, amelyet a szeparációs törekvések hazájának szoktunk tekinteni, politikai téren most a legnagyobb nyugalom uralkodik. A bajor országgyűlés ülésszakának elnapolása közelfekvő magyarázatát adja e szólcsöndnek. De ettől teljesen eltekintve, a viszonylagos nyugalom összefügg azzal is, hogy az elszakadási törekvések, amelyek a nagy összeomlás óta egészen az elmúlt év nyaráig folytonosan erősödő tendenciát mutattak, azóta fokozatosan veszítenek régi -erejükből. A bajor partikularizmus apró külsőségekben ugyan gyakran jut kifejezésre, de a mai viszonyok között legföljebb a birodalom teljes összeroskadása, vagy valamilyen más vis major idézhetné elő ennek az államnak elszakadását a birodalomtól. Az ezernyi vésszel kíizködő Németországnak a bajor szeparáció kérdése most nem okoz még uiabb gondot. A franciák az összeomlás óta egyik legfontosabb diplomáciai föladatuknak tekingették a német birodalom egységének szétzúzását. A rajnai szövetséges állam, amelynek Vesztfália, azután Poroszország rajnai tartománya; továbbá a Pfalz és Hessen alkotnák a részeit, kedvenc terve a francia külügyminisztériumnak, amely a suba alatt tevékenyen támogatta a hazaáruló Dorten mesterkedéseit. Ez a terv azonban hajótörést szenvedett a német nép egységén és ennek folytán már eleve meghiúsult a franciáknak az a másik, még nagyobbszabásu terve, mely Bajorországot igyekezett elválasztani a birodalom testéről- Bajorországnak a Rajna balpartján fekvő és az anyaországgal semmiféle földrajzi összefüggésben nem álló területére: a Pf-alzba, a franciák még két évvel ezelőtt bevonultak és mint említettük, ezt a területet is be akarták kapcsolni a rajnai állam mesterséges koncepciójába. De mivel ez a koncepció nem sikerülj még kilátástalan nabbá vált a Rajna jobbpartján fekvő tulajdonképpeni Bajorországnak elszakitása. A délnémet szövetség, ámenhez Napóleon idejében tudvalévőén Bajorország is tartozott, száz évvel későbben tehát meg nem valósítható álomnak bizonyult, akárcsak; az az időről-időre fölbukkant fantasztikus eszme, amely Lotharingia néven a Rajna balpartján elterülő vidéket Svájctól egészen Belgiumig egy pufferál-lamba szerette volna egyesíteni, A mostani viszonyok között teljesen lehetetlen föltevés tehát, hogy Bajorország akár egy másik délnémet állammal, akár pedig Tirollal és Vorarlberggel, esetleg egész Ausztriával a német birodalomtól független állammá alakuljon. Csak valami elképzelhetetlen hon putarem idézhetne elő ilyen fordulatot. Szeparatisztikus törekvésekről tehát nem beszélhetünk olyan értelemben, mintha Bajorország politikailag el akarna szakadni a birodalomtól. A szeparáció éppenséggel nem találó elnevezése alatt csupán olyan mozgalmat szabad érteni, amely a mosiani német alkotmánj/, a berlini centralizmus és ■a mai berlini kormányzati rendszer ellen irányul. Az egész kérdés tehát nagy iában a centralizmus és a föderalizmus régi vitája körül forog. A német birodalom 1871. évi alkotmánya valamennyi nem-porosz állam között Bajorországnak biztosította a legszélesebb önállóságot, olyan felségjogokkal, amelyek már-már a teljes állami szuverénitás' határait érintették. Ismeretes, hogy igen jelentős államférfiak még Így is túlságosan súlyosaknak érezték a porosz közponíositó törekvéseket. Nem véletlen, hogy Foerster, a müncheni egyetem hires szociálpedagógusa, a forradalom előestéjén, Bismarck centralista hagyományaival ellentétben, Frantz Kon- j stantinnak, a hatvanas évek konzervatív publicistájának föderalista tanításait ajánlotta követendő példa gyanánt. Azok a nagy politikai harcok, amelyeket a bajor szeparaíis- ták úgy a müncheni országgyűlésen, mint a berlini birodalmi gyűlésen vivtak az elmúlt 'esztendőkben, az 1919 augusztus 11-iki alkotmány megváltoztatását tűzték ki tulajdonképpeni céljukul. A mozgalomnak ezt ez igazi természetét jól megvilágítja a következő igen jellemző formaiság. Bajorországban ünnepségek alkalmával — a hivatalos épületek kivételével — a kék-fehér bajor zászlókon kívül mindenütt a fekete-fehér-pi- ros zászlók lengenek. Tudni kell, hogy az alkotmányozó nemzetgyűlés, a jobboldali pártok heves ellentállása ellenére, a Hohen- zollern-császárság fekete-íehér-piros színeit eltörölte, illetőleg gyakorlati okokból csak a tengeren tartotta meg és helyükbe a fekete- piros-sárga színeket, az 1848. évi liberális mozgalmak színeit parancsolta a birodalmi trikolórra. Az uj alkotmány ellenfelei tüntetésképpen a régi színeket használják, mig a mostani köztársaság hivei, közöttük a szociáldemokraták is, a fekete-piros-sárga zászlóval vonulnak föl. Bajorországban a fekete- fehér-piros szín az uj alkotmány ellenzését, de egyúttal a nemzeti egységhez való ragaszkodást is jelzi. Az ily értelemben vett szeparációs mozgalom tavaly nyáron érte el a tetőfokát. A köztársaság védelméről szóló törvényjavaslat, amelyet Rathenau meggyilkolása után terjesztett elő a birodalmi kormány, robbantotta ki az ellentéteket a centralisták és a bajor szeparatisták között. A viszály, mint emlékezetes, oly éles formákat öltött, hogy a bajor kormány egy rendeletében a berlini parlament által megszavazott törvényt a weimari alkotmánnyal és a demokráciával ellenkező eljárásnak bélyegezte és ellentétben a törvénnyel, a politikai bűncselekményeket a lipcsei állami törvényszék helyett a bajor népbiróságok hatáskörébe utalta, valamint a nem-bajor rendőri hatóságoknak bajor területen való eljárását kereken megtiltotta. Ebért birodalmi elnök és Lerchenfeld gróf akkori bajor miniszterelnök tapintatos magatartásukkal letompitották a konfliktus élét és létrehoztak egy kompromisszumot, amelynek lényege abban állott, hogy az állami törvényszéknek külön délnémet tanácsa legyen. A szenvedélyek hirtelen lehiggadtak és a szeparációs mozgalom a megszokott parlamenti formák medrébe tért vissza. Knil- ling kormányzása óta csak apró epizódok merültek föl. Közéjük tartozik a radikális iMiessbaoher Anzeiger és a Hiti er-párti Vöi- kischer Beobachter főszerkesztőinek esete. Mind a kettőt le akarták tartóztatná;a köztársaságvédő törvény alapján, de a letartóztatást a bajor hatóságok passzivitása miatt mindmáig nem foganatosították. Heves ellenkezést váltott ki a vasutak államosítása is, amelyre a berlini vasutügyi minisztériumnak a weimari alkotmány nyújtott módot. Jellemző, hogy a bajor vasutasok most is a régi kék egyenruhájukat viselik és vonakodnak fölvenni a porosz egyenruhát. Idetartozik végül az a törekvés is, hogy ' Bajorországnak külön állami elnöke legyen. A német alkotmánnyal egy állami elnök (Síaaísprá- sident) választása nem áll ellentétben, de mivel ez csak a weimari alkotmány alapján létrejött bajor alkotmány megváltoz atása utján volna lehetséges, előbb az alkotmányváltozáshoz szükséges kétharmad többségnek kellene megalakulnia. Ámde az országgyűlés mai összetétele mellett ilyen többséget nem könnyű összehozni, mert a szeparatista bajor néppárt és középpárt mindössze hetvenkilenc szavazattal bírnak a százötvenöt képviselőből álló országgyűlésen. A többi párt — az országgyűlésen nem képviselt Hitler-féle nemzeti szocialistákat is beleértve — vagy kifejezetten centralisták, vagy I— miként a panaszípárt és a demokraták — kétszínű játékot űznek. A kép teljessége kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy a bajor szeparatisták vezére Kahr, a volt miniszter- elnök, aki protestáns ember létére mind a katolikus hegyvidéken, mind a protestáns északi területeken, ahol a porosz centralizmus befolyása erősebb, nagy népszerűséggel bír- A volt uralkodóház semlegesen viselkedik és úgy véli, hogy a Wittelbachok ideje még nem jött el. Rupprechtet, a volt trónörököst mindenütt nagyon szeretik és tisztelik, sőt vannak újságok, amelyek őt Bajorország királyának nevezik. A Ruhrvidék megszállása csak megerősítette a bajoroknak hűségét a birodalomhoz. Sehol Németországban nem talált oly fogékony talajra a franciaellenes propaganda, mint éppen ebben az államban. Minden kommunista, vagy ultraszocialista előretörés elBudapesí, augusztus 19. A L‘Ere Nouvdle Szófiából Budapesten átutazó szerkesztőjének szívességéből módomban volt megiisii^erkedni Frajnciaorsiziág egyik liegtekintéilye'S'eibb gazdaságpolitikusával, aki a háború alatt kereskedelemügyi miniszter volt s szavánaík a mai Franciaországban ás súlya van. Nyilatkozatának bizonyos pikáns politikai hátteret ad az a körülmény, hogy fivére Franciaország diplomáciai karának egyik igen súlyos és ma különösen exponált állást betöltő tagja, akit már bosszú ideje mint a legposszibiliisebb külügyminiiiszte- riumi igazgatót emlegetnek. Az illusztris gazdaságpolitikus ugyancsak Szófiából jött s Budapesten mindössze két napot töltött — ezt iis a legszigorúbb inkognitóban, amelynek sértetlenül tartása természetesen tudósítójukat is kötelezi. A hosszabb ideiig tartó .fesztelen beszélgetés, amelynek folyamán a világpolitika minden fontos kérdése megbeszélésre került, természetesen az utolsó négy esztendő centrális problémá'jáinalk, a jóvátételek kérdésének lehetséges megoldásaival indult meg. Ámbár informátorom véleménye erősen különbözött a középeurópai „legyőzött álás- pointtó!“, s a hagyományosan egyoldalú francia nézetet képviselte, mégis nagy figyelmet érdemel már csak az. „audiatur et altéra pars“ jogcímén is. A jóvátéfeli kérdés — mammuth-probléma — A jóvátételek kérdése látszat szerint ama mammutihproblémák arányaiba fog belenőni, — kezdte a beszélgetést — amelyeket Nagy Károly fiainak 743-ban megkötött ver- duni szerződése óta minden harminc esztendőben uj néven isimer meg a világ. Még mindenki emlékszik a marokkói kérdésre, Nagy Péter híres, Konstantináipolyra vonatkozó végrendeletére, Anglia gyarmati politikájára, az „európai egyensúlyra44 — és igy tovább. Mindezekben a látszólagos vagy igazi problémákban szinte kibogozhatatlanul kászálódik össze az egyes csoportok hatalmi aspirációi s az igazi cél a bevallott céltól megmérhetetlen távolságban feküdt. Példákkal bőven szogálihatok — gondoljon például Napokon kontinentális blokkjára. — Mindig egyetlen probléma volt az, amely körül Európa sorsa megfordult. Csakhogy a világháborút megelőző periódus számára a titkos diplomácia a diplomácia egyetlen formája lévén, ez a probléma a takargatás, leplezés, féligikimondás ezer fátylával volt leboritva. A háborún tárni demokráciák nyílt kártyákkal játszanak s nekünk ma már semmi szükségünk a takargatásra: a jóvátétel! kérdés Franciaország szempontjából fontosabb és égetőbb, mint Németország szempontjából tekintve. lenben fokozza a centrifugális törekvéseket. Jellemző, hogy a bajor néppárt Stresemann kormányának bemutatkozása alkalmával azért tartózkodott a szavazástól, mert két okból várakozó magatartásra helyezkedik a kormánnyal szemben. Az egyik ok az, hogy a bajorok nem találják elég élesnek az uj kancellár beszédének a franciákra vonatkozó részét, másfelől viszont félnek attól, hogy az uj kabinetben meghatványozódik a szocialisták befotyása azáltal, hogy ez a párt kapta meg a belügyi és igazságügyi tárcát. Mentői vakmerőbbek a franciák, annál erősebb a bajor hűség, mentői gyöngébb a kormány a franciákkal és a kommunistákkal szemben, annál nagyobb tért hódit a politikai szeparáció gondolata. Bajorország egyszer már végigszenvedte a tanácsköztársaság borzalmait és nem kér belőlük még egyszer. Ez talán paradoxul hangzik, de valóban így van: Franciaország 180 milliárd frankot adott ki az elpusztított területek ujrafelépité- séne s kapott eddig 6 milliárd aranymánkát; Franciaország lakossága elviselhetetlen adóterheik alatt nyög — a német nagyiparos játszva fizeti ki mellényzsebéböl a „vagyon- .válts ág14 -oi. Mert ne»felejtsük fi: a klemet „gazdaság! összeomlás64 üres fikció, a német tárgyi értékek (valeurs réelies) érintetlenek, sőt gyarapodtak s a német ipar minden nagyobb erőlködés nélkül ki tudná fizetni az inflációs bankjegyforgalmat. Mindez nem áll Franciaországra, amelynek leromlása — éppen mert pénze' többé- kevésbbé állandó értékmérő — valóságos s súlyos zavarokkal jár. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Északfranciiaország ipari termelése még ma is csak 60 százaléka a háború előttinek. Nem osztom a León Daudet és a camelots diu roi esztelen és lehetetlen politikai szándékait, amelyek egyidőben komolyan hangoztatták a német egység felbontásának üdvös és hasznos voltát, annál ke- vésbbé, mert a német birodalom felbomlása a jóvátételek megfizetését beláthatatlan időkre lehetetlenné tenné. Egy azonban bizonyos : a jóvátétel! kérdés ma már nem Francia- ország és Németország, de az emberiség és a civilizáció kérdése. Ez nem nagy szavakkal való játék, de komoly valóság: ha Franciaország roppant terűiéitől, amelyeket az elpusztított területek ujrafelépi'tése rakott rá, valamilyen módon meg nem szabadul, úgy további termelését s ezzel együtt egész társadalmi szerkezetét, a legkomolyabb zavarok’ fenyegetik. Franciaország egész közgazdasági, társadalmi és politikai élete ma kizárólag a jóvátételek effektuálására van beállítva; ha ez az effektuálás elmarad, úgy a teljes gazdasági összeomlással s ennek következményeképpen a politikai és társadalmi összeomlással kell Számolnia. Hogy ez Európa amúgy is lefelé menő kultúrája és civilizációja szempontjából mit jelentene, ezt — úgy hiszem — fölösleges tovább magyaráznom. Franciaország ma ép100 cscls-szl. Koronáért fizettek ma, augusztus 20-án: Zürichben 16.175 svájci frankot Budapesten —.— magyar koronát Bécsben 207700.— osztrák koronát Berlinben 12468700.— német márkát „Franciaország a iciccrí harcol" Egy francia exminiszter nyilatkozata a Prágai Magyar Hírlap számára
