Prágai Magyar Hirlap, 1923. július (2. évfolyam, 146-167 / 299-320. szám)
1923-07-10 / 153. (306.) szám
Kedd, Julius 10. — A ruszinszkói fapiac. Ungvárié! Jelen-tik: A ruszinszkói fapiac az utóbbi hetekben megélénkült. Beregmegyéből naponta negyven vagont exportálnak. A magyarországi tüzelőfaexport is megélénkült. A tüzelőfa ára ab határállomás száz métermázsánként 1000—1100 cseh korona. A Németországba szállított vasúti talpfa ára ötven százalékkal esett. Bútorgyártás céljaira alkalmas fát Ruszinszkóból Magyarországba, Jugoszláviába és Olaszországba exportálnak. Az exportálók panasza szerint csak 70—75 mé- térmázsát befogadó vagonokat kapnak és 100 métemnázsának megfelelő díjszabást kell érte fi- z'etniök, — A budapesti sertésvásárról. Budapestről jelentik: A seriésvásáron a múlt heti felhajtás 5091 darab sertés volt. A napi felhajtás átlag 1000 darabot képezett, kivéve a' hétfői vásárt, amikor 2500 darabot hajtottak fel. Az üzlet egész hét folyamán csendes lefolyású volt. Az árak azonban erősen változtak. A zsir- és szalonna- lizlét a hét vége felé el lanyhult, úgy. hogy ezen cikkekben 2—300 korona áresés észlelhető, míg a sertéshúsnál az erősebb kínálat folytán az árak 5—600 koronával emelkedtek. Nagytétényből 850 darab sertést trairatáltak a cseh és az osztrák piacra. Az árak a következőik voltaik: Príma uradalmi 3200—3400 korona, príma szedett 2600— 2800, középmmöségü szedett 2500—2650. könnyű, silányabb 2400—2550, könuyü-sulyban 2250— 230}. öreg urasági nehéz 2900—3000. öreg szedett nphéz 2500—2600. sónk ama! ac 2700—3200. süldő 3000—3300. zsír nagyban pénzben 4800. áru 4930. — Dunántúli lóexportvásárok. A magyar föld- mivelésögyi mimszter intézkedésére Székésfeiher- váron augusztus 6-tól 8-ig, Nagykanizsán aiugusz- iüs 21-étől 23-ig. Gvőrött szeptember 3-tól 5éi>g, Budapesten szeptember 15-től 17-ig s Kaposváron szeptember 28-tól 30-ig lóexportvásárohat fognak tartani. • — A dalináciai borpiaeról. Jugoszláviai szerkesztőségünk jelenti: Dalmáciából az utóbbi időben olyan nagynmennyiséigü bori szállították ki külföldre, hogy egyeis vidékeken a bonpincék és a. borraktárak teljesen kiürültek. Egész Dalmáciában még mintegy habTanezer hektoliter bor vár eladásra magas árakon. A vöösborok literje ma 46—50 dinár, az alkoholtartalom szerint, míg a fehérborok ára mindössze csak 9 dinár literenként. A kíiskeresikedelemben a bor ára egy dinárral emelkedett. — Jugoszlávia cukorrépatermése. Jugoszláviai szerkesztőségünk jelenti: 'Az SNS királyság ezidei cukorrépatermése a* szokottnál rosszabb lesz, sőt a. szakkörök véleménye szerint különösen rossz lesz. Az utóbbi tizennégy nap alatt a terméskilátások némileg megjavultak, mert a nedves időjárás kedvezőéit itatott a cukorrépa' fejlődésére. — Yámleszállüás Olaszországban. Az otasz kormány a drágaság leküzdése céljából jelentékeny vámleszállitást szándékszik életbeléptetni. A vámleszáliitás főképpen terményekre, élelmiszerbe, olajra és rizsre vonatkozik. Ezeknek az élelmiszereknek vasúti és hajókedvezményeket is biztosítanak. — Az uj magyar bortörvényjavaslat. Budapestről jelenítik: A íökltnivelésügyi miniszter a nemzetgyűlésnek benyújtotta a bor előállításának, kezelésének és forgalmának szabályozásáról és a borhamisítás tilalrríazásáról szóló törvétiyffavtas- J altot. Az indokolás szerint a javaslatot az tette szükségessé, hotgy a közös vámterület védővám- intézkedéseinek megszűnésével a bor értékesítése terén egészen uj hely-zet állott elő. 'továbbá, hogy az utódállamok nem engedik még a magyar bor bevitelét, a belföldi piac pedig bortermelésünknek mindössze negyven százalékát képes osiak felvonni. Az uj törvényjavaslat oly rendelet eket tartalmaz, amelyek a bor értékesítését a' lehetőségekhez képest előmozdítják. A javaslat, pontosan meghatározza, hogy'- a szőllő éis a must okszerű feldolgozására', továbbá a bor és a must okszerű kezelésére milyen eljárás szükséges, illetve a hibás must vagy bor helyreállítására milyen anyagokat lehet használni. Megszabja a javaslat alzpkat a kellékeket, amelyekkel a bor, a must. a csemegebor, az aszubor. a' pezsgő 'és a habzóbor név alatt forgalomba hozott italoknak rendelkezniok kell. Külön utasítást tartalmaz a javaslat a borok megjelöléséről, forgalombahozata'láról. továbbá a toka j-hegya'ljaí. a csemege- és a’szu borokról, gyógy- horokról, valamint pezsgőről, borpárlatról és a borhoz hasonló egyéb italokról. A most benyújtott törvényjavaslat éppen időszerű, annál is inkább, miért a szomszédos államok rövidesen szinten m-egviylásítják boruk védelmiére irányuló terveiket. Különösen a Szlovenszkóban levő szőlősgazdák és bortermelők kértek védelmet boraik részére a cseh cseh-szlovák kormánytól, amit a kormány meg is Ígért, sőt nagyobb összeget is bocsátott a szőlőtermelők rendelkezésére. A föld- mivelésügyi miniszter egy másik benyújtott törvényjavaslata a’ szölőtelepitésnek. továbbá a_szőlő,vessző és szölőoltványok terjeszbésénak és forgalmának szabályozására vonatkozik. A javaslat indokolása szerint erre ü rendeletre azért van szükség, hogy a mezőgazdasági növények termesztésére alkalmas területeket ne vonjanak cl mező- gazdaságtól. továbbá, hogy a magyar borok jó hírnevét és közgazdasági jelentőségét megóvják attól a veszedelemtől, amellyel a síkon termesztett silányabb minőségű borok elszaporodása .fenyegeti. A javaslat szerint a mezőgazdasági növények terjesztésére alkalmas sikon fekvő és kötött talajú területeket a házi szükséglet mértékét meghaladó terjedelemben betelepíteni tilos.. Sző'ő- vesszéket és szőlőoltványokat termelni és forgalomba hozni csak engedéllyel lehet. Eaifcs'. minőség és fajtisztaság tekintetében megfelelőnek nem minősitett, szőlő-vesszőket nem szabad forgalomba hozni. — A prágai tőzsde igen szilárd. A szombati magánforgalom viharos hausse-a a mai piacra is átnyúlt. A szilárdulást a nagyobb- arányu külföldi vásárlási megbízások okozták, melyek Bécsen keresztül vásárolták saját valutával a cseh papírokat. Egyidejűén számi farnak a cseh korona fölemelkedésére is. A belföldi spekuláció realizációi szilárd irányzat és emelkedő árak mellett történnek. A záróirányzat igen szilárd volt. — A devizapiacon az üzlet meglehetősen élénk volt. Csak az északi értékek szilárdultak, a többiek legyöngültek. — Ismét szilárd a budapesti értéktőzsde. Budapesti szerkesztőségünk jelenti: Igen élénk forgalom melíett írna néhány érték ujatob 10—30 ■százalékos emelkedést, mutatott és különösen az aTÖítrázsértlékek sziLárdúltak bécsi vételre. A zárlat fokozottan szilárd volt, a forgalom élőnk és a hangulat bizakodó. — Viharos hatisse a bécsi tőzsdén. Bécsi szerkesztőségünk telefonjelentése szerint a mai tőzsde viharos haussize-szal indult és bár nyereség-realizálásokra ikljssé lanyhultak az árfolyamok, az alapirányzat a zárlatig határozottan szilárd volt. — A prágai iatözsde forgalma elég élénk. Hivatalosan 2000 köbméter lucfenyő és jegenye- fenyő hosszfát adtak el. A kínálatiban többnyire csúsztatott lucfenyő- és jegenyeienyőfa*. valamint bányafia fordult elő franko vaggon, cseh határállomás. Azonkívül kínáltak luc- és iegenyefenyő távirópóznákat és vasúti talpfákat (3-as típus), más fajtájú fát is kínáltuk a délcs-ehországi hafcár- állömásokibói. Kereslet volt távir ó-póznákban. Iuc- és jegenyefenyőíában. lucfenyődeszíkában. angol és hollandiai méretű jegenyében, franko vaggon Tetschen—Bodebbach és Lauibe. Végül nagyobb- saármi erdei fenyőtalpfát (2-én típus) franko morva és csehországi állomásról kínáltak. OOO0OOOOO0OOOOOOOOOO0OOOOOOOOOOO S Keresünk mielőbbi belépésre egy o O 2-3 évi irodai gyakorlattal bíró, x g az amerikai rendszerű könyve- x 0 lésben jártas, nőtlen, keresztény Q 1 ii$%éwiselői, 1 o 0 O ki a magyar nyelven kívül a tót O 9 nyelvet is tökéletesen bírja úgy g q szóban, mint Írásban. q x Ajánlatok bizonyítvány másola- g Ö tokkal és fizetési igény megjelö- ő Q lésével „Mezőgazdaság 365" jel- 0 0 ige alatt e lap kiadóhivatalába q O küldendők. 1373 G G0OOOOOOOOOOOOOOO0OOOOOOOOOO0OOQ Pálifázali iiiFuÉiíf PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP Szlovenszkói szerkesztő: Ruszinszkói szerkesztő: TELLÉRY GYULA, RÁCZ PÁL, IGLÓ. UNGVÁR. Kiadja: Flachbarth Ernődr. — Nyomatott a Deutsche Zeitungs-Aktlen-Gesellschaft nyomdájában. Prágában. — A nyomásért felelős: O. Holik. | Klimatikus gyógijhelu f • a Magas Tátra legszebb helyén • • ősfenyvesek között, rendkívül A értékes szénsavas és vasas fór- a S rásokkal, moor földekkel, három • főúri villában 40 berendezett 2 szobával, 18 hold erdőséggel, { 8 5 hold kitűnő szántófölddel ® ]j 136; QS I «1 «S €& . § 5 Esetleg Budapest közelében egy 2 • gyönyörű villa, mellékházzal # © együtt, szintén eladó. 8 | MIWWWIMO | •••••••eeeesoMeMeseeeeeeeee®®® 136" A gálszécsi református elemi népiskola orgo- nista-káníortanitói állására pályázat hirdettetik. Fizetése 20 magyar hold szántóföld, melynek évi bére jelenleg 20 métermázsa búza, 200 korona évi készpénz az egyháztól, 4 öl kemény tűzifa kivágva (beszállítás a tanító terhe), szabadlakás és államsegély. Kötelessége 40—50 tanköteles tanitása, orgonista- kántori teendők végzése. Pályázhatnak okleveles szlovenszkói illetőségű, református vallásu, nosztri- fikácios vizsgás, szlovákul is tudó tanítók. Tanítási nyelv magyar. Pályázati határidő augusztus 5. Kellőleg felszerelt kérvények lelkészi hivatalhoz küldendők, Gálszécs (Seovce) zupa Kosicka. ^AAAÁAÁAAAÁÁAÁAAAAAAAAAAÁAAAAAAA^ * Alapítás! óv: 1810. ► I B&IIENlIRfilR I I < ruhafestő, vegytisz< titó és gőzmosógyár 3 líoiice — Mcrssci I ■4 Elsőrangú intézet. — Szakszerű pontos | munka. — Ruhák gyors és alapos vegytisz- S ^ titása. — Gyászesetben ruhák festése feke- J 2 téré soronkivül. — Gallér és kézelő tisztítás. J — Róka- és egyéb szőrmefestés. — Plissée | — Gouvrée. 1326 | 3wyTTTYT?YVVT?VTV7TYVY*'TVTY?V,r I Spárga. |l ma mindennemű I { Anion Fleissig's Nődd. j « íJVéjfa. Tíárodní ti. 20. I ® Alapítva 1884-ben, (Ezelőtt K. Morstadt) I .ei*P, § ^ W GdZFORtSZ ^ B I A KI AH-, All$- ÍS illUMYAi | g LÁDAGYÜP ÉPOLEIASZTMOSI1IINKA | P Nyugvószékek teljesen felszerelve 110 koroná- fi ért bármely állomásra bérmentesen szállíttatnak ^ 1 . 1 BlS3lS3ÍS3lS3ŰBiSSlS3153lS3B3lS3lS3lSs2[SgiS3Ü a AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA Biztos eredményt csak akkor ér el, ha hirdetést a Prágai Magyarban ad fel fTffTTTTTTTTTTTfTfTTTTffTTTTTFTT 'OO0OOOOOOOOOOOOOOOOOOO0OOO0OOOOO 1 Francia borok I G a termelőktől közvetlenül a fogyasztó ó g közönség számára engros árakban X 0 1919 Graves Mauriac .......................1 lit. 18 50 Kö. Q 0 1920 Graves Mauriac...................... „ 17.10 .. Q 0 Í020 Graves Superieures............... „ 19.25 „ Q G 1920 Haut Sauternes ....................... „ ?3.—- „ O G .1920 Bordeaux moelleux, ászt. bor „ 15.50 „ Q G 1920 Meiloc................................................. 17.10 „ O 0 1919 Medoc Cliat. Lat. Sourger . . „ 28.-- ,, Q 0 1018 Medoc St, Julién................... „ 28— „ O G (7/miit. üveg 2 K-val olcsóbb plus szalag) O X 1920 Ohabljs....................................7/10 lit. 32.- KG. Q X 1919 Móniin h vont....................... „ 26.70 „ X UHU Pouuiard................................ „ 35 70 „ x G A cég vezérképviselete: G | Mafiler-Besse & Co„ BORDEAUX, Marra & Cesarol | x j:go Pince; Q | Pratia-li, Salmoíská 8 Telefon 6388 § OOOGGOGOGO0QOOGOGXDOOGOOOOOOOOGOO APRÓ HIRDEItSEH Minden szó egyszeri közléso 68 fillér, vasár- és ünnepnapokon 78 fillér. A legkisebb hirdetés ára 6 korona, A hirdetés alatt levő kis szám alapián megtudható a cim a kiadóhivatalban. — Levélbeli tudakozódásokra pontosan válaszolunk, kérjük azonban a szükséges póstabélyegetv Vidékről beküldött apróhirdetést csalt a hirdetés dijának előzetes megküldése esetén közlünk. Apróhirdetéseket postautalvánnyal is lehet feladni, a «zóveget a szelvényre lehet Írni. — Apróhirdetést felvesz i kiRdóhivnt.nl • Prásro I. LlUovo ,iUee ÍR. szár* Jeligés leveleket csak akkor továbbítunk, ha a portóköltség mellékelve van. BIZTOSÍTÁSI és kereslte- HÁZASSÁGOKAT lepelő- delmi ismerettel bíró nyösebben közvetít Klein egyén BÁRMILYEN AL- Mór házasságközvetitő LAST KERES. Szerb és Aiud-Nagyenyed (Bománémet nyelvtudás. „Szór- nla). Valaszköltségre 2 galiuas" jeligére a Ida- KA melléklendő. 1087 dóba. 1371 _________________________ mr nv~ , . . 55 ÉVES ROM. KÁT. NYUG. AJ®FͰbb pár- pénzügyi tisztviselő — iíffvJSÍ!rn0ffiHá ?r-r0Swu‘ esetleg itteni húrom nyolvet beszélő tanítónő ró- RfféBT ^vnn^ni^íu.’ szére is — bármiféle gyezve Klefn Mór bázis- KTválltr^0^0 Wztositék ^ifg vény ed1Románia) -W” MckÍSSSÍ vífflX" Íí .forgalmasak" jeligére melléklendő. 1089 n lüadoba kéretnek. 1366 ;NYATíI LAKÁST keresek, RUSZINSZKÓI hivatásos l’rága környékén. Azon- házasság - közvetítőkkel nnli beköltözésre. A,ián- összeköttetést keres latokat ..Jó levegő" jel- Klein Mór házasság-köz igére a kiadó továbbit, vetítő Aiud-Nagyenyod 1890 (Romául*) 1088 TOzsdcárlolQamok hétfőn, julius 9-én: Prága: Értéktőzsde: 3sl. vörös kér. sorsj. 32.50 Kolini műtrágya. . 817.50 Magyar5 frtos v. kér. i*.— Kolini kávé .... í,70.— Mágy. jelzálog sorsj, —.— Kolini petróleum . 393.50 Bp, Bazilika sorsj.. —.— Kolini szesz .... 950.— Agrárbank ................411.50 Tejipar rt. ..... á97.50 Bo hemia................. —Első pilseni sörgyár 2865.— Jseh Union Bank . 405.50 Breitfeld-Danék . - 475.— -leszámítoló ..... 404.50 Laurin és Klement 248.— Cseh Iparbank. . . 444.50 Einghoffer............. 742.50 Pr ágai Hitelbank . 796.— Cseh északi szén . . —.— Szlovák Bank . . . 169.— Cseh nyugati szén. 485.59 Sivnostenska .... 406.— Alpine.................... 336.— Án gol-Cslov-Bank. 151.— Poldi................... 505.— Is ztrák hitel .... 150.— Prágai vasipar . . 1100.— Bécsi Unionbank . . 187.— Skoda....................... 594.— íVienér B ankv.. . . 105.— Pozsonyi kábel. . . 1700.— ■sordbahn................. 8000.— Inwald.................... 589.— >s eh Cukor. ... . 1365.— Prágai papír. ... — Devizák: Julius 9 Julius 5 L00 hollandi forint 1298.— 1302.— 1298.— 1302-— 00 német márka.. 0.003 0.013 0.0159 0.0209 00 Bueu. Air. peso 1168.— 1172.— 11 83.— 1187.— 00 belga frank. . 156.25 157.75 161.75 163.25 00 fiun márka . . 88.75 39.25 90.75 91.25 00 svájci frank . 555,75 558.25 571.75 574.25 00 norvég korona 525.75 528.25 523.75 526.25 LP0 dán korona . . 571.50 574.50 559.50 562.59 font sterling . . 149.65 151.15 150.25 151.75 L0G spanyol peseta 456.— 458.— 459.— 461.— 00 olasz líra. . . 135.75 137.25 141.25 142.75 dollár (kábel) . . 33.15 33,55 33.15 33.55 00 francia frank. 187.50 189.— 193.625 195.125 00 svéd korona . 869.50 872.50 863.50 871.50 00 jugoszl. dinár. 33,75 34.25 35 55 36.05 00 magyar korona 0.355 0.375 0.39 0.41 00 román lei. • . —•— —.— —.— —.— török font. . . . 20.10 20.90 20.10 20.99 .00 lett lat ... . 658.50 661.50 668.50 671.50 ■00 bolgár leva. . 31.30 31.70 34.80 35.20 00 lengyel márka 0.0275 0.0325 0.0335 0.0335 .00 osztrák korona 0.0447 0.0497 0.045 0.05 .00 Brazil, millreis 309.— 311.— 309.— 311.— Budapest. Értéktőzsde: Magyar Hitel . . . 191000 Osztrák Hitel ... .74000 Ang.-Magyar .... 3600C Leszámítoló ..... 4C500 Magyar-Olasz .... 18000 Jelzálog.................... 15500 Ha zai bank...............61000 Egyesült takarékpt.53000 Földhitelbank . . . 198000 Merkúr....................11000 Ke reskedelmi bank 412000 Magy. ált. tkpt . . . 47000 Első hazai tkpt • . 830000 Salgó .................... 316000 Ri ma........................... 84000 Közúti........................21000 Dé livasut ...... 52000 Állam vasút, .... — Eorsod-Miskolci • • . 67500 Concordia................. 27000 Budapesti malom • . 51750 Gizella malom • • *31000 Viktória.................... 95000 Hu ngária malom . • 32000 Beocsini................. 460000 És zaki szón .... — Esztergom-Száázvár 202000 Felsőm, szén - • • . 310000 Drasche................. 88000 Ma gnezit , . . . . — Magy. alt. kőszén . 935000 Urikányi.............. 480000 Adria.................... 307000 Ái lantika ...... 40000 Levante ...... 350000 Tröszt ........ 56000 Csáky....................... 26000 Ma gyarFegyvergy. 420000 Ganz-Danubins . 7150000 Ganz-villamos. . . 630000 Győri vaggongyár. 54000 Hofherr.................... 82000 Lá ng............................75Ö00 Li pták.........................14100 Sehlick.................... 56000 Ba róti....................... 9500 Izzó ........ 183000 Gutmann ............. 116000 Kl otild . .................... 54000 Ma gyar Cukor . . 950000 őstermelő.............. 119000 Gummi.........................69000 Naschitzi ................60OÜOO Ne uschloss ..... 5750 Orsz. fa................. 157500 Gy őri olaj................. 52000 Sz lavónia..................35OOO Te ndloff-Ditricb . . . 35OOO Egyes, fa................. 24000 Li gnum-tröst .... 34OOO Zaoolai.................... 46500 Pa pír....................... 19250 Bó ni.......................... 36000 Ma lomsoky ..... 9000 Rézbányát................. 23000 Ég isz....................... 14500 Óceá n- -. .................... 27000 Pá líalvai................. 32000 Kó burg . . • .... 27009 Magyar szalámi . . 16000 SDÓdinm................. 108009 Hu ngária műtrágyái 56000 Telefon.................... 48500 Go ldberger............. 39500 BU DAPESTI DEVIZAÁRFOLYAMOK: 1 holland forint 3393.— 1 román lei. . . 42.— 1 dán korona . . 1517.— I norvég korona 1406.— 1 font sterling 3959" — 1 német márka . o.ű49 1 olasz lira . . . 365.— 1 francia frank . 502.— 1 csebszl. korona 263.— 1 svéd korona .2290.— 1 svájci frank . 1480.— 1 osztrák korona 0.1231 1 bolgár leva • • 87.— 1 jugoszl. dinár . 91.— 1 dollár.............3510.— 1 lengyel márka 0.074 1 belga frank . . 416.— Bécs. Értéktőzsde: Magy. koronajárad.. . 6450 Magy. aranyjáradók 4100 0 Anglobank............. 308900 Ba nkverein Wr. . . 22 3000 Bodenkredit............. 535000 Kr editanstalt .... 335000 Ung. Kredit .... 7350G0 Landerbank ..... 314000 Lom bard....................... — Me rkúr ....... — Osztr..Magyar Bank — Union Bank Wr. . . 376000 Cseh Union.............. 978000 Zivnostenská Banka 925000 Dunagőzhajózás . . 2750000 Kassa-Oderbergi . . — FerdinandsNordb.18700000 Staatsbahn . . . 1369009 Südbahn................. 219300 Südbabu prioritát . 598QG0 Alpine.................... 748000 Kr upp.................... 539000 Po ldi....................... 960000 Pr agerEisen. . . 2800000 Rinia ........ 349000 Coburg 142000 Salgó.................... 1360000 Ur ikány.............. — Skoda.................... 1230000 Rj ngholler .... — Magyar cukor . . 45G0009 Inwald................ — BÉ CSI DEVIZAÁRFOLYAMOK : 1 holland forint 27670.— 1 jugoszl. dinár 723.— 1 német márka . 0.20 1 belga frank . 3284.— 1 magyar korona 7,25 1 román lei. . • 335.— 1 norvég korona 11180.— 1 dán korona. . 12080.— i font sterling 322000.— 1 spanyol peseta 9930.— 1 olasz lira . . . 2944.— 1 dollár.............. 70935.— 1 francia frank . 4052.— 1 csehszl. korona 2139.— l bolgár lóvá . . 688..— 1 svéd korona . 18370.— l lengyel márka 0.49 l svájci frank . 12060.— BERLINI DEVIZAÁRFOLYAMOK: 1 lluu márka . . 4937.50 1 osztrák korona 2,6184 1 csehszl. korona 5436.— 1 magyar korona 20.44 1 bolgár léva. . 1815.— 1 holland forint 70423.50 1 lorvég koroua29127.— 1 dán korona. . 31421.— 1 svéd korona . 47381.— 1 font sterling . 817950 — 1 Buon. Air. peso62343.50 1 dollár .... 179550.- 1 belga frank . . 8628.— 1 olasz lira . . . 7531.— 1 francia frank . 10184-— 1 svájci frank . 30723.— I spanyol peseta25436.~ l lengyel márka —.— A zürichi devizaárfolyamok 100 csehszl. korona . ICO magyar korona. 100 német márka . . 100 hollandi forint . 100 dollár................. 1 font sterling . . . 100 franoia frank . . 100 olasz líra .... 100 belga frank. . . 100 dán korona . . . 1()0 svéd korona . . 100 norvég korona • 100 spanyol peseta • 10U Bueu. Air. peso. 100 jugoszláv dinár. 100 bolgár leva . . . 100 osztrák korona . 100 lengyel marka . 100 román lel • • * • VII/9 VII/7 17.75 17.75 svájci frank 0.0675 0.06375 „ 0.0031 0,0006 229.25 228.50 ” " 586.75 588.— 26.75 26.825 " " 33.875 33.80 24.75 24.60 " 27.85 27.575 102 25 99.50 154.75 154.— " - " 95— 94.83.10 82.50 „ " —201.— 6.15 615 5.90 5 85 0.0C83 0.00825 „ 0.003 0.00525 2 90 - „ „