Prágai Magyar Hirlap, 1923. június (2. évfolyam, 122-145 / 275-298. szám)

1923-06-10 / 129. (282.) szám

2 _______________________$^<ZtrJUcrA£7fm£tp ——————————————————— Ilii II IU 1—1IHMI nr nm-rnww—mmmmmmmam> Az első ruszinszkói református püspök beiktatása. Bertók Béla elfoglalta hivatalát. — A munkácsi kálvinista gyülekezet lélekemelő ünnepsége. Az angol kormány hétfőn doni Paris, junius 8. A Temps jelenti London­ból, hogy a kormány hétfőn a szövetsége­sekkel folytatott eszmecsere után meg fogja vizsgáíni a német jegyzéket. Hivatalos kö­rökben úgy tudják, hogy Anglia nagy súlyt helyez arra, hogy a szövetségesék közös választ adjanak Németországnak. Az olasz sajtó a n ;met javaslatról Róma, junius 8. A Giornale di Roma utal arra, hogy a német jegyzék ez alkalom­mal nem hangoztatja az ismét követelt nem­zetközi konferencia pártatlanságát. Hogy engedjék — kérdezi a lap — a szövetsége­sek a versaillesi szerződést elejteni és hogy engedjék át a döntést a szerződést alá nem iró hatalmaknak? — A Nuovo Paese elis­meri. hogy a jegyzék szövege rendkívül ügyesen van fogalmazva. Az a francia— beiga követelés, hogy Németország adja föl a ruhrvidéki ellenállást, Németországra nézve teljesíthetetlen. Ezt Franciaország nagyon jól tudja és így bizonyára ez a kö­vetelés arra szolgál, hogy a kívánt jóváté­tel! konferenciát, amelyet Anglia és Olasz­ország nem utasíthatnának el, lehetetlenné tegye. Mivel Németország a gazdasági részt elszakítja a politikától és a praktikus útra lép, a Franciaország, Anglia és Olaszország közötti ellentétnek előtérbe kell lépnie. A Messagero úgy találja, hogy a német jegyzék messze eltávolodik a valóságtól, mert nem jelöl meg pontos összegeket. A német jegyzék nem beszél a Ruhr-kérdésről és ezzel az ellenállás hallgatólagosan föl lett adva. Amerika kielégítőnek találja a német garanciákat Newyork, junius 8. (Saját tudósítónlkitól.) A Chicago Tribüné közlése szerint amerikai kor- moáykörökben a Németország által fölajánlott garanciákat kielégítőnek találják és megelégedés­sel konstatálják, hogy a birodalmi kormány Hug­hes államtitkár javaslatát magáévá tette. A sajtó is kedvezően fogadta a német jegyzéket. Ismét megkezdődik Németország antantellenőrzése. Páris, junius 8. (Havas.) A szövetséges Kormányok egyhangúan elhatározták, hogy a nagyköveti konferencia utján ismét fölveszik Németország szövetségközi ellenőrzését és a német kormányt felhívják, hogy tegye meg az intézkedéseket arra nézve, hogy a katonai bizottság munkáját megkönnyitse. Munkács, junius 9. • (Saját tudósítónk jelentése.) A szétzilált magyar református egyháznak a Kárpátok alatt megmaradt népe ünnepet ült Munká­cson, ahol a hívek pásztor nélkül tévelygő nyája végre négyévi hányattatás után meg­találta főpásztorát: Bertók Bélát, akit a most megalakult kárpátalji református egyház- kerület püspökévé csütörtököm avatott feli lélekemelő ünnepségek között az egyház- kerület és akit lelkes szere te tűkbe fogadtak nemcsak a reformátusok, de a ruszinszkói magyarok valamennyien. Mintha minden fe­lekezeti és társadalmi válaszfal egyszerre le­dőlt volna a magyarság között, mikor Bertók püspök megfujta a jerichói kürtöt, fennen hirdetvén, hogy nincs más ut, csak a szere­tet útja. A ruszinszkói reformátusok ünnepének ez volt az igazi lelki tartalma. Rövidesen immár másodszor gyűlt ün­nepre Munkácson össze Ruszinszkó magyar­sága, amikor csütörtökön az újonnan alakult kárpátalji református egyházkerület ünnepi és diszgyülésén első püspökét: Bertók Bélát ünnepiesen beiktatta. Méreteiben nagy, le­folyásában lélekemelőén impozáns volt a gyűlés. Ruszinszkó minden református lakta községének küldöttségei már szerdán dél­után megérkeztek Munkácsra. Az egyház- kerületi gyűlés hivatalos résztvevői ugyanis szerdán délután előértekezletet tartottak. Az egyházkerületi gyűlés. Csütörtökön reggel már a kora reggeli órákban népesek voltak Munkács utcái az ünneplőbe öltözött magyaroktól, kik mind­nyájan a Kossuth-utcai egyszerű, sok vihart kiállóit református templom előtt gyülekez­tek. Magán a templom külsején iis meglát­szott az ünnep. A templom ajtaja felett tölgy- faleveiekből kirakva díszelgett a mondás: „Istené a dicsőség!“, a templomajtó oszlo­pait virágfüzérek díszítették. A. templomban a lelkészeik ülőhelyei, a katedra, az Urasztala és a padsorok virágkoszorukkal voltak bo­rítva. Kilenc óra után egy pár perccel az egyházkerületi gyűlés hivatalos résztvevői bevonultak a templomba s elhelyezkedtek az Urasztala körül levő székeken. A templom­ban megjelentek Ruszinszkónak és Munkács városának más felekezetű előkelőségei is. Ott láttuk a munkácsi görögkatolikus püs­pöknek, Papp Antalnak képviseletében Kos­sey Elek főesperest, Szabó Lajos munkácsi római katolikus esperest, Margóosy Aladár ungi evangélikus esperest, a munkácsi általá­nos, valamint az izraelita nőegylet, továbbá a kereskedelmi kör és munkácsi iparoskör kiküldötteit. A karzatokon a református ének­karok helyezkedtek el, a jobb oldalon a har- imimctagu református leányénekkar tagjai voltak mindannyian magyar ruhában, a bal­oldalon pedig a református férfikar. Az első padsorokban a kárpátalji református egyház- községek lelkészei és gondnokai ültek. Nem­sokára megkezdődött az egyházkerületi gyű­lés. Az Urasztala ajtajánál az elnökség ré­szére fentartott helyen Biky Ferenc helyet­tes püspök, mármaros-ugoosai esperes és Polchy István dr. helyettes főigondnok, a be­regi ref. egyházmegye gondnoka foglaltak helyet. A gyűlést a helyettes püspök magas- szárnyalásu imája nyitotta meg, mely arról szólott, hogy a felettünk elvonult nagy vihar ugyan négy század hatalmas alkotásait rom­bolta szét és szent oltárok tüzét forgatta fel, de a magyar reformátusságban olyan erők vannak, melyeket a poklok kapui sem vehet­nek meg. A kárpátalji református egyház- kerület megépült hajója pedig most indul az Isten szent házából, hogy a nyugalom révé­be érjen. Majd Peleskey Sándor viski lelkész terjesztette be György Endre főgondnok le­velét, melyben távolmaradását igazolja. A megjelentek igazolása után a helyettes fő­gondnok a gyűlést megalakul ínak jelentette ki. Ezután kijelölték a jegyzőkönyv hitelesí­tőit és a szavazatbontó bizottság jegyző­könyvének felolvasása után a választás ered­ményét tudomásul vették és megerősítették. Ennek megtörténte után Biky Ferenc helyet­tes püspök Sütő Áron egyházkerületi főjegy­zőtől kivette a hivatalos esküt és meleg sza­vakkal átnÁmította neki az egyházkerület fő­jegyzői pecsétjét. Sütő Áron kijelentette, hogy uj hivatalát a jobb időbe vetett hittel, erős akarattal, soha meg nem szűnő remény­nyel veszi át, esküjét pedig híven fogja •telje- siteni. Az egyházkerületi gyűlés ezután Bíhary Lajos és Peleskey Sándor egyháziak, Bgry Ferenc, Molnár Ferenc és Bakó Bertalan vi­lágiak személyében kijelölte azt a küldöttsé­get, amely a megválasztott püspököt a gyű­lésbe meghívja. A gyűlést erre felfüggesztet­ték. A templom közelében lévő egyszerű lel­készlakból megindul a magyarruhás lányok sorfala között a feketetaláros református lel­készek kíséretében Bertók Béla püspök. Ha­rangzúgás mellett haladt a templomba, hol az orgona hangja mellett az ünneplő gyüleke­zet föl állva fogadta. A püspök a rendes lel­kész! helyére ment, majd pedig, mikor az egész gyülekezet énekelni kezdte a 37. zsol­tár első versét, az Urasztalálhoz lépett. Az ének elhangzása után a püspök imát mondott, amely szétszórattatásumkról, ezer fájó, vérző sebünkről, megaláztatásunkról és a magyar reformátusság siralmakkal teljes kálváriájá­ról szólott. Polchy István dr. helyettes főgondnok beszédet intézett a megválasztott püspökhöz. Beszédében kiemelte, hogy a világ protestán­sainak üdvözlete száll ma e kicsi templom falai között összegyűlt ünnepi gyülekezetre. A kárpátalji magyar református egyházkerü­let — így szólt — feltette fejére a koronát, mikor első püspökévé Bertók Béla munkácsi lelkészt választotta meg. Ezután kérdést in­tézett a püspökhöz, hogy hajlandó-e elfogad­ni e méltóságot és letenni az előirt esküt? • — Igenis, hajlandó vagyok — mondotta a püspök. Az eskü és a felavatás. Azután Sütő Áron főjegyző lépett az Űr- asztala előtt álló püspök elé, aki a főjegyző kezébe letette az esküt, melynek évtizedek­kel ezelőtt megalkotott szövegében a refor­mátus egyház igazi demokráciája és minde­nekkel szemben való autonómiája domboro­dik ki. A gyülekezet állva hallgatta meg az esküt. Az eskü elhangzása után pillanatokig mély csend honolt a templomiban. Aztán Biky Ferenc esperes, Szentimrey József és Kimi- zsy Nagy Sándor helyettes espereseik téptek az Urasztala elé. A püspök letérdelt, a három esperes fejére tette kezét és Biky Ferencnek, mint egy öreg. dolgos életben kifáradt apos­tolnak áldás tkérő szavai között avatták fel az uj püspököt. A fölavatott püspököt az egyházkerület részéröl Polchy helyettes íőgondmck üdvö­zölte elsőnek. — Kárpátalja magyar református népét — mondotta — megrázta a vihar, de ez a nép ma már hisz, testi és lelki fájdalmait Krisztus fájdalmain át meggyógyulnak hiszi és bízik a lélek föl támadásában. Ez a nép ma már egységes egész, meg nem rendíthető sziklatömb, eggyé, egésszé olvasztották a közös sors, az azonos vágyak és az együttes csalódások. Ennek a jó magyar református népnek a képviseletében üdvözli lelke egész melegével a püspököt, teszi lábai elé a hűség babérkoszorúját és nyújtja át a püspöki ha­Vasárnap, junius 10. Tárcaro válunk: Kedd: Az ellopott város. (KritÉkía Egon Brwin K1 s c h vígjáték ár ól. Szerda: P é c h y-H orvá t ii Rezső: Lma néni hagyatéka. Csütörtök: Qyőry Dezső: A malcxnréti vigalom. (Vers.) Orosz Sándor: A vendég. (Nimród.) Péntek: Gergely Pál: Jean Richepin „összes élete". Szombat: H lekéi Mária Pauila: Várady, a csiz­madia. Vasárnap: Merényi Gyula: Megváltás. (Vers.) Dutkó Zoltán: Terra con variadone. Egy asszony zongorázik. Két gödrös kéz cikáz a zongorán, mint misztikus vihartól vert galambok. Oly méla lettél férfi-cimborám, ki tán kerestél röpke kis kalandot. A zongorán viharzik a zene és Beethovennek tornyos lelke tombol; a félhomályban rádmered szeme és mintha sírna testvérszánalomból. Egy pontra nézel, úgy görnyed fejed, .ló, hogy támasztja két bunkóm öklöd. Nagy felhő-szörny húz el fejed felett s egy vámplrvégzct vérért rádkönvöklötí. ...És látom: most egyszerre megtelik billentyűkkel öklöd, szemed s a váltad, szíved felé futtat húrt mlndemik. hol ős sebekben ős fájások állnak. Varázs van rajtad férfi-cimborám, karod földet túrt, könyvet írt, csatázott, — de Ádámtól évezredek során az Asszony mindig rajtad zongorázott.,. S hol ö zenélt: száz rózsa kinyílott, vagy nyíltak szörnyű torkú szakadékok s a férfi dárdát, vérszomjas nyilat röpített, vagy fújt szappanbuborékot. Hol ö zenélt, a dudva is kikelt, vagy termés duzzadt a családi fákon, a férfi leigazolt vad vihart, tengert avagy hevert párnán, virágon .(.. Bújhatsz oltárhoz, könyvbe: megtalál s billentyűz rajtad mindenütt az Élet. 4. — Míg egyszer fínlszt játszik a Halál szótlan szerszámmá planózva Téged... Mécs László, Kain. — A Prágai Magyar Hírlap eredeti tárcája. — Irta: Radnay Oszkár. A Halál először mutatta meg ember- arcról magát a világnak. Nem látszódott sok belőle eddig, amíg azt a földre nyúlt nagy testmasszát hanyatlóditotta az a közel fölötte görbülő emberiv, melynek 'két le- merevitett karja vonaglott még a végig- feszitett izomgörcsök gyűrődésein és a ma- rokraszoritó ujjakon. A vouaglás aztán las­san elcsendesült. A letapadt ujjak leháimlot- tak a másik mind puhább nyakáról. Oda­esett melléje a véresvégü fabunkó is, ami pedig sokszor volt már ilyen véres szétvert állatkoponyákból. Megmozdult most egész vonalában az élő, átgörbült test és úgy bom­lott le arról az arcra borult, elvánnyadt má­sikról, mint az óriáskígyó, amely erős vad­dal küzdött és még nem bizonyos benne, hogy ő maradt meg a küzdelemben,.. Féltérdelve fokozatosan kiegyenesedett a nagy alak. Mellre szegzett fejét is emelte a mozgással. Izzadt, szögletes arcát a dele- lőről zuhogó naptiiz átfényezte, amitől ki­egyenlítődtek ugyan a gyűrődések rajta, de a lihegő száj félignyilt résén jól látszott, hogy fogait öss^evicsoritja még. Aztán fel­állt a besüppedt, szétnyomott göröngyről. Bozontos, dús haján meglibbent a szellő, érte izzadt hátát is és megborzongott tőle. A szellő valahogy hideg volt most, amilyen nem futott át ezen a láthatárig terpeszkedő réten eddig, az érzés is uj... és mintha a nap- tíiz is bágyadna... a fény is vörösödne... az­tán az a lent heverő, elnyúlt ember se moz­dul... csak vér folyik összetapadt hajáról és megalvad a földön, ahova bele van túrva a feje... Visszatérdelt lassan hozzá, nézte, nézte... a fejét, az elterült kezeket, melyek ujjai a földbe markoltak... és azt, hogy nem mozdul... Úgy érezte, hogy ö is kihűl köz­ben... már fázik... Egy ösztönös indulattal megragadta a lentheveröt és átlóditotta a hátára. Nagy ívben buktak át az inaszakadt ta­gok másik göröngyre, a fej is clőlendült a túrásból és piszkosan, véresen megmutatta magát a napnak. Az első halottember árca! Az élő alig bírta el ezt a szörnyű értel­metlenséget. Vonaglott a szája tőle, elborult a szeme, visszaesett a két karja és megérez­te a szivét, ami fájni kezdett most, ami sose fájt azelőtt, csak dobogott. Megérezte, hogy más a lebunkózott állat, mint ez az elnyúlt testvérember, akinek pedig ugyanolyan vé­res a feje és ugyanúgy mozdulatlan. Egyszercsak megfogott gondolatai ke­letkeztek ettől a sok hirtelen rázuhanó ér- zástől-látvámytól és észrevette a halált, ami semmivé tesz embert is és félelmetesen el­torzult arcra írja rá a maga jelenvalóságát... amivel vége is van az életnek... ilyen csú­nyán, ilyen hiábalévőn, ilyen üresen... ami után nem halija már ez az elnyúlt testvér, hogy tele van a világ madárfüttyel és ra­gyog a gyönyörű nap és legelik a friss, jó- szagu füvet a bárányok és... és ha este lesz, azt se látja... semmit többé! Aztán... csontok maradnak belőle is később, ahogy a rothadó állatdögből, az emberből is! Irtózatos féle­lem szorította körül. Borzongások indultak végig nagy testén onnan, ahol térdei a földet érték és mind belészántottak az agyába. Most már azt is tudta, hogy ő volt... és szé­dülten táotorodott talpra, hogy meneküljön. Ezalatt az égboltozat elfakult, amelyre a Kert felől izzóvörös átsimulások húzódtak. Egy foltban előbb, majd mind terjengöbben, mind éigőbbszinüen. A reflex így növekedőén ráterült a földre, amitől olyan lett a rét, a viz, a fa, minden, mintha vér folyt volna rá. Ádám fiai is beleestek ebbe az égő áradásba. Ráömtött ebből a piszkosarou halottra és megtorpaatotta az összezsugorodott élőt, aki nem mert az égre nézni, csak két karjá­ba ölelte a fejét és imbolyigott. Amikor vér- szinnel átivódott már az egész világ, ott, ahol legizzóbbra fényezte a nap az eget, megnyílt a boltozat, mögötte puha bíborossá vált a hasadék. Az onnan küldött fényözön pedig azt a földbeszorult embert emelte a hasadékból szóló Ur szava elé: — Kain, megidézlek teulelkedhez. Tudd, hogy az ember második bűnét követted cl. ; Elűzlek ezért a Kert mellől és széjjelszórlak ivadékaidban a földön. Szaporodó nemzet­séged hordozni fogja az apák megsokszoro- sodó bűnét és halálos életet éljen miatta. Én meg felnyitom fejüket, hogy megérezzék a hordozott bűn súlyát. Kain, elűzlek bűnben szaporodni! ^ Megállt a hatalmas megnyilatkozásra minden. A szavak rázúdultak a fénnyel ki­emelt emberre, mégjobban legörnyesztették és zsibongni kezdtek testében addig, míg minden rezgés az agyába ért. Ekkor mintha világosság áradt volna szét benne, mintha elsimult érzésekkel terhesültek volna agy- sejtjei és az égi hangokkal való iszonyú sze­retkezésből már a megtermékenyült nagy emberjövöt viselné. Fejére ölelt karjai fel­nyíltak, körülnézett mögülük. És látta, hogy elmúlt egészen a vörös szín, de szürkére felhozott az églap, nincs ragyogó kékség se­merre többé. A szürkeség pedig ránehezüíc a tájra, elmosta a messzeséget, beleszürődött a levegőbe is, ami nedvessé lett tőle. És ott, ahol megnyílt a bolt, ott van a rettenetes vérbélyeg. amit az elborított nap rajzol kö­rül alig átérő sugaraival. Megrezzent egész vonalában a görbült test, átszántott rajta - a félelem első vaeogása. Arcán a dagadt inak­ra kifeszült a bőr, amire a homlokról hideg verejték csörgött. Félt, félt valamitől... A vérbélyeg rettenetes... És érzi mögötte a ha­lott testvérembert... És magában azt, hogy ő tette... a bűnt... az átkot. Félelme nő, a torkába szorul össze. Lélegzése zörög, tüde­jéből nem tudja kilehelni a fogak közt szívott nedves levegőt... Könnyeket is érez. de bele­égnek a szemgödrökbe és fáj, fáj... Karjai is a feje elé merevedtek... amiket szét kell fe­szíteni... szét kell... kell... mert fojtogatja a nagy bűin... sípol a torka...! óriási viasko- dással küzd. Megbillen tőle. Erre a mozdu­latra felszabadul, átesik testsúlya a kifeszi- tett másik lábra, majd emeli a lendülettel az elsőt... mind gyorsabb mozgással... mind­inkább a maga erejéből. Aztán eszeveszetten futni kezd az első üldözött ember. ...Végtelen tájakat hagyott maga mö­gött, midőn vánszorogva este a hegyek alá ért, amik útját állták. Fclbotorkált a lanká- son a sziklákig még. de nem bírta már ma-

Next

/
Oldalképek
Tartalom