Prágai Magyar Hirlap, 1923. június (2. évfolyam, 122-145 / 275-298. szám)

1923-06-08 / 127. (280.) szám

2

Péntek, junhis 8.

A jegyzők és a konszolidált helyzet.

Szlovenszkó, juiriius eleje.

A os'dh-S’zliová'k állam fennállása óta a koinmánylapok siókat foglalkoztak a jegyzők állam ásításával s a közigazgatási reform kérész tü Ihaj szólás ávial és úgy tüntették mindig azt fel, mint az egyedül boldogító nagymogyerendszer alapépítményét, amely csiaik álltalános me gei éged et tséget válthat ki.

A közigazgatás állami centralizálásába veitett vérmes remények azonban csalódásra váltak. S a csalódást legjobban érzik a jegyzők. Természetesen ama jegyzők, akiket a régi rezsim szolgálatából vettek át állami szolgálatba.

Az állami gépezet utolsó végrehajtó szerve a jegyző és pedig oly fontos szerve, amely nélkül a gépezet képtelen működni.

Az általakul ás után itt maradt jegyzők —. akiket élethossziglan választottak meg — a politikától teljesen függetlenül végezték továibb idegölő és felelősségteljes munkájukat, azzal a pontos és lelkiismeretes szaktudással, ahogy azt a magyar kormány idejében megkívánták, abban a hitben, hogy az uj állam nem lese hozzájuk mostoha. ígéret jött bőven. Különösen a kezdet nehézségeit élő első években. De ez érthető is volt. Szükség volt a képzett, a helyi viszonyokkal ismerős magyar jegyzőikre, akik, mint a végrehajtó államhatalom fontos szervei, a közigazgatás menetét biztosítani tudták. A jegyzők dolgoztak már csak azért is, mert államszolgálatba való végleges átvételükben vakon hittek.

S most, a köztársaság fennállásának ötödik évében mégis mit látunk? Aki figyelemmel kiséri a napilapok híreit, annak nem kel bővebb magyarázat. A négy és fél évig kihasznált, ideiglenesen átvett jegyőket egymásután bocsátják el az állami szolgálatból. Az ok rrrindeniknél különféle, de végeredményben mégis mindeniknél ugyanaz: politikai nregbízh atatlansá g.

A közigazgatás államosításával kapcsolatban a jegyzők az állam exponenseivé váltak, akiknek számtalan politikai természetű, bizalmas ügyet kell keresztül vezet- náök — illetőségi, kiutasitási, megfigyelési ügyek stb. És ha a jegyző csak egy esetben is, mondjuk: tisztán emberi szempontot tekintve, nem a mindenható állam érdekében intéz ei valamit, kész a bünlajstrom.

Bevezetett szokás, hogy a jegyző politikai működését a osendörség figyeli, sőt számtalanszor előfordult, hogy a jegyző által kiállított okmányokat (illetőségi, erköüosi, vagyoni bizonyítványok) a főszolgabíró le- küldte a csendörségnek igazolás és vélemény végett. Ez megalázása a hivatali címnek, mert legalább is abszurdumnak kell tartani, hogy egy jegyző felett egy nálánál kevésbé intelligens és kvalifikálatlan csendőr gyakoroljon felügyeletet s adjon véleményt, különösen akkor, amikor a jegyző miaga is állami alkalmazott.

Természetesen ilyen esetek csak ott fordulnak elő, ahol a jegyzőt a magyar állam szolgálatából vették át, vagy ahol a jegyző magyar, illetve politikailag megbiz- batatlan. A tények szerint tehát csaknem mindenütt.

A régi jegyzőknek a szolgálatból való elbocsátását programszerűen hajtják végre. Hogy miért, az érthető és világos. A négy és fél év alatt kiképzett, de gyakorlattal nem bíró, uj anyag az állam rendelkezésére áll. Ezeket pedig el kell helyezni. A jegyző- ség ma már politikai bizalmi állás. S az elhelyezés gyors iramban történik.

Naponta akasztanak koldus tarisznyát egy-egy a magyar rezsimből átvett jegyző nyakába s sok könny és keserűség omlik csendben ártatlan családok szeméből — a konszolidáció ötödlik évében. Az egyén, a család nem fontos, az államérdek a fő. így történik az Ígéretek beváltása.

Számtalan esetben a jegyző miről sem tud. Beállít hivatalába valaki, előveszi kinevezési okmányát s kéri a hivatal átadását. Miit tehet a kétségbeesett ember? Szalad fűhöz, fához, kutatja az okokat, pörrel, panasszal él, de mindenütt zárt ajtókra és süket fülekre talál.

„Nagyon sajnáljuk, de önt el kellett bocsátani, mert magyarnak van beirva'; mert Hlimka-párti; mert két évvel ezelőtt részt- vett egy gyűlésen, ahol a magyar Himnuszt énekelték; mert magyar lapot járat; mert stb. — politikailag megbízhatatlan. De a magyar nyugdijat kérelmezheti, ahhoz joga van.“ A szerencsétlen család mehet koldulni. Az elbocsátások napirenden vannak s nincs senki, aki eme sérelmes eljárás ellen felemelné tiltakozó szavát.

Az utóbbi időben — csak hogy példa enilittessék — a volt párkányi járásból öt, a volt sági járásból eddig tizenegy jegyzőt bocsátottak el, illetve kényszemyugdijaztak.

Hogy mennyi az összes elbocsátott jegyzők száma, érdemes volna statisztikába gyűjteni. De hogy már nem sokam vannak azok közül, akik megalapozták a közigazgatás épületét, akik reménnyel telve várták sorsúik javulását s helyette keserű csalódást nyertek, az bizonyos.

A jegyzői kar felfrissítése — amint azt már régebben jelezte egy jól informált kor- mánylap — gyors iramban befejezéséhez közeledik; a magyar rezsimre emlékeztető utolsó nyomok is hamar eltűnnek. Az elbocsátottak sok százai pedig levonhatják a konzekvenciát, amit a keserű csalódás váltott ki belőlük, hogy a jog és a törvény csak a kiváltságosok torzsziilötte.

Egy nyugdíjas jegyző.

M m<m&T&€ST úoiadl&tatmaR a vni

Stinnes Milánéban készifi elé Németország nemzetközi kölcsönét.

— A Prágai Magyar Hirlap ereded tudósítása. —

Berlin, juniius 7.

Stinines, alki kétségkívül szellemi kezdeményezője a garanc iaa j aulainak, amint azt a német gyáripar birodalmi szövetsége a német kormányhoz intézett emlékiratában for- mulázta, nem várta be a garanoiaajánlat nyomán megindult eszmecserét, hanem — amint azt egy bizalmas barátjával közölte — Olaszországba utazott, mivel ott fontosabb munkálatok várnak reá Németország érdekében.

Abszolút megbízható forrásból jelenthetjük, hogy

Stinnes ur milánói utazása és onnét további útja Zürichbe nagy horderejű politikai ügynek tekintendő, amely szorosan összefügg az uj német jegyzékkel és melynek az a végső célja, hogy egy Németországnak szánt nemzetközi kölcsönnek a jóvátételi probléma keretében való megoldási lehetőségét keresse.

Stinnes, aki bejelentés nélkül érkezett Milánóba, igen kimerítően tanácskozott az olasz pénzügyi világ egyik vezető személyiségével Toepbt.z úrral, aki a Banca Com- merciale Itialiana ügyveztő igazgatója. Hogy utazása célját elleplezze, Stinnes olyan nyilatkozatot tétetett közzé, hogy milánói sürgős látogatása tisztán személyes és magánjellegű és hogy csak néhány óráig akar ott tartózkodni. Mi azonban megállapíthatjuk, hogy Stinnes a Toepi!itz-oel való megbszé- lés során nemcsak a nemzetközi kölcsön ügyét vitatta meg, hanem más kombinációkat is, amelyek úgy az amerikai pénzügyi érdekeket, mint az olasz 'gyáripart is érintik. Milánóból Zürichbe utazott Stinnes, hogy mdsz- sziója folytatásaképpen más pénzügyi személyiségekkel is tárgyalhasson.

Dahno Carnevali.

A i&9*z©«sB*üwés§ p»ü>h*

s$«e«I®§ 1©!©e»1©z©s©I.

Franciaország szervezte a pucesot. — Bajorország, Báden és Würíembcrg eíssakitása. — Cseh-Szlovákia állítólagos szerepe.

München, junius 6. (Saját tudósítónk távirata.) A Fuchs—Machhaus árulási pör tegnapi első tárgyalási napja elé lázas érdeklődéssel nézett Németország egész közvéleménye. Az államügyészség vádja szerint Fuchs és Machhaus nagyarányú puccsot készítettek elő abból a célból, hogy Bajorországot, Badent és Würtemberget Németországtól elszakítsák és Franciaország, illetve Cseh-Szlovákia szövetségesévé tegyék.

Az első tárgyalási nap folyamán beiga- zolást nyert, hogy Richert francia ezredessel Machhaus vezette a tárgyalásokat. Richert nagy pénzösszegeken kívül katonai fölszerelési tárgyakat és fegyvereket is ígért az összeesküvőknek. Richert beismerte, hogy a franciák igényt formálnak a Rajna bal- parijára,

de Pfalz tekintetében nem tettek kijelentéseket. Bajorországnak abban az esetben, ha az összeesküvés létrejön, megigérték a mainai vonalat. Richert kifejezte azt a reményét, hogy a Cuno-kormány lemondása után, mely a puccs következtében meg fog történni, a franciák szándékai előtt meghajtó baloldali radikális kormány jut uralomra.

Az összeesküvés előkészítésében nagy szerepet játszott Műnk cseh-szlovák állampolgár, aki

több csehországi álíaitiférfiuval lépett érintkezésbe.

A puccs napjául február 13-át tűzték ki, mely napon fegyveres fölkelés mellett diktátort hatalommal fölruházott kormányzótanácsot alakítottak volna és elfogták volna a kormány és parlament tagjait.

Műnk tagadta, hogy a Franciaország és Cseh-Szlovákia érdekeit szolgáló puccs előkészítésében résztvett volna.

Fuchs a keresztkérdések alatt végül beismerő vallomást tett.

A tanuk kihallgatása Mahr vezérkari őrnagy kihallgatásával kezdődött. A tanú előadta, hogy a tervezett akcióba, mint katonai tanácsadót, vonták bele. Machhausnak jegyzéket adott át, melyben többek között százötven tankot, százötven repülőgépet és egyéb katonai fölszerelést követeltek Franciaországtól az akció támogatására. Ezt a jegyzéket Rielértnek továbbították. Az őrnagy előadta azt is, hogy

Műnk társaságában Prágába kellett volna utaznia, hogy a cseh-szlovák minisztériumokkal és vezető katonai hatóságokkal a puccs előkészítése tekintetében összeköttetésbe lépjen.

A tervezett ut végrehajtására azonban nem került sor. Január 29-én Fuchs telefonon Machhaushoz rendelte Mahrt és e találkozásnál Fuchs kijelentette, hogy a puccs napja közeledik, addig azonban Cseh-Szlovákia közreműködését meg kell nyerniük, erről Műnk gondoskodni fog.

Tárcarovaíunk:

Szombat: Vécseyné-Jankovich Lujza:

Utolsó levél.

Vasárnap: Mécs László: Egy asszony zongorázik. (Vers.) Radnay Oszkár: Kain.

Üzenet.

Felhőkkel üzentem:

Alkonyaikor várlak, ígérték, megmondják,

Hiszen arra járnak.

Jöjj! Egyedül leszünk.

Mint mindig egyedül.

A hold sem les majd ránk Felhörongyok mögül.

Várunk szerelmünk Régi helyén,

Ketten:

Szivem — meg én.

Bézay Zoltán.

,-■*—. . . -----------------Mö

gveszi az embör.*.

— A Prágai Magyar Hírlap eredeti tárcája. — írta: Kocsis László.

Keresztes Gáspár mög a hitves felesége Szitás Mária. Gáspár gazda odajárult az ajtó elé, felnézett az égre, meg a csizmája orrán a sárra is, oszt bekopogott. Krákogott egyet és bekopogott. Hogy senki nem szólott oda- bentről, megint krákogott, oszt megint bekopogott . . .

— Hát semmi, szó . . . Mögveszi az em- bör a fődet. Ha van kitől ... De ha nincs. Mer nincs ... Az emibör csak kopogtat. A szegény emibör. Oszt néha béeresztlk, néha mög nem . . . Választáskor bijják is. Le is ültetik. Hogy aszongya tljiék csak le kend Gáspár. Ne csak abból a tavalyi körtvélyesl- ből - . . Vagy egy pohárka sligoyica is jól esne talán . . . Oszt kezelnek is. Jól összeke- zelrrek. Mór Keresztes Gáspár szaval. Olyankor becsülete van a szavaló polgárnak. Most

mög kopoghat az embör . . . Affenét engedik be . . . Azt.

Keresztes Gáspárné született Szálas Mária csiak állott csöndesen az ura háta mögött, várta mikor lesz vége a befelébeszédnek.

— Kopogják csak kend még egyszer. Urnái papnál háromszor szokás. De kopogják ám, ne csak simogassa az ajtó fáját. Persze mikor korcsmázik kend, olyankor kopog. Majd hogy bé nem szakad az ablak keresztfája. Hát csak úgy kopogják.

— Asszony — szóla nagy tekintélyesen Keresztes Gáspár — már otthon megmondám néked, hogy hallgatás essék . . .

De azért bekopogott. Szilas Mária elhallgatott, megvárták mig odabemtről kihallatszott egy takarékosan elbocsátott igen. Möghal- lották. Szilas Mária áhitatosan felnézett az égre, de a tekintete valahogy odaesett a szőlőhegy lábán a tagra, észrevette, hogy az ökörészlegények buzgón szemezgetik a cseresznyét. Hirtelen szakított az ajtatos szándékával, másnapra halasztotta a fohászát, kezdte szépen egysorba emlegetni a Sátánt mög az ökörészek zsivány fajzatát, de mert Keresztes Gáspár utoljára csak kikrákogta magát, Szilas Mária is átlépte utána elszántan a küszöböt.

— Adjon az Isten jó napot.

— Kendteknek Js Keresztes Gáspár uram. Hát hoznak-e, vagy visznek? A zsidó az asztal mögül kérdezgetett, azonban Keresztes Gáspár előcipelt valahonnan két széket, feleségestül beleteremtőcltek, amíg ezzel el nem készült, dehogy is adta vónia ki a szót.

— Hát clgyüttfmk mondok a feleségemmel . . .

— Azt már látom.

Az asszony szapora szóval közbevágott.

— Tcccilk tudni a főd végett . . .

—- Affenét . . . Má dehogy is a főd végett. Ne is tessék hallgatni rá . . . Pedlig meg

is mondtam neki, hogy hallgatás essék . . . Má hogy gyönne az emibör ilyenkor főd végett . . . Nem kall most a főd . . .

— Kend mondta, hogy awégett . . .

Kerestess Gáspár felfortyant.

— Hát hiszen mond az embör . . . Mit csiinájjék az asszonyával . . . Mond valamit . . . Hát befogja a száját ... De nem azér, hogy fecsegés legyék . . . Nem azér.

— Hát hiszen . . .

— No ugye? Here ur tudja.

— Már hogy mit tudok?

— Hogy sok baja van az eniböraek az asszonnyal . . . Here urnák is vót. Oszt elvált tüle. Urak elválnak . . .

— Szegény emberek is. De csak nem bolondult meg kend Keresztes Gáspár. Hogy válni akar . . .

— Affenét akarok. Csak mongya az embör. Megszoktam a főztjét. Oszt a kézinek is jó a járása. Korcsmázás után oly egészségesen odateremtődik az embör képire. Oszt beleszokik. Az embör is, az asszony is. Mög nem csinálhat az embör közmegbotránkozást. Elég egy zsidó a faluba — urambocsá . . . Aki elválik . . . Oszt mit szólna az eklézsia... No meg a plébános ur . . . Affene fél tőle, de mégis no . . . Hisz teccik érteni.

— Hát hiszen megértem no.

— Gazdasszonynak is megtartanám az (asszonyt.

— Bolond kend Gásápár — megszólalt megint csöndesen az asszony — nem vóna az akkor válás . . .

— Hát persze hogy nem. Még aszonda- nák, hogy egy bolond százat csinált. Mer a Here urna mondták. Hogy bolondul csinál. Akkor is mikor házasodott. Meg hogy vált is.

— Hagyjanak már békét nekem.

— Hát hisz igön. Csak mongya az embör. Hát mondom elgyüttünk . . .

— Jól tették. Köszönöm a látogatást . . .

A zsidó mosolygott egyet befelé, aztán hogy kikivánkozott a mosolya, fölállt az asztal mögül, elsétált az ablak előtt, ki te nézett rajta, várta a beszéd folytatását.

, Keresztes Gáspár megbökte az asszony könyökét, oszt odasugott.

— Ammondó vagyok, hogy szólhatnál már.

— Kend fogta be a szám.

— Nyitom már no. Nem lőhet ajtóstul rohanni a házba . . . Mög kell fontolná az embernek, hogy mit csinál. Drága a főd . . . Here ur!

— Tessék.

— Elgyüttünk.

— Már mondták.

— Hisz igen . . . Már mondtuk.

Az asszony beleszólt:

— A föd végett . . .

— Affenét — öreg keresztes Gáspár hamar letorkolta. — Milyen a termés. Megkérdezni . . . Nem jól fog fizetni ... A buzia ... Rosszak az esztendők. Az idő is rossz. A főd is rossz . . . ;•

— Nem rossz biz az.

— Már ha én mondom. Elhiheti . . . Rosszak a fŐdek. Lement az ára is a fődnek... Nincs aki vegyék . . . Már nem lesz háború...

Szilas Mária közbebátorkodiik.

— Mink azér vennénk . . .

— Ne beszélj bolondokat. Már hogy a fenébe is vennénk . . . Mikor nem veszünk. Nem vösz az emibör. Minek. Lemegy az ára úgyis. Ha venne is az embör. De mondom nem vösz . . .

— Csak ezért?

— Nincs is jó főd eladó.

— Már hogyne vóna ... — a zsidó közbevágott. — A Nyirjes alatt. Az enyém. Elsőrangú föld.

— Dehogy is elsőrangú . . . Rossz főd. Tudja a fene hogy osztályozzák az urak a