Prágai Magyar Hirlap, 1923. május (2. évfolyam, 99-121 / 252-274. szám)
1923-05-31 / 121. (274.) szám
Csütörtök, mrjus 3L Jászi Andrássyról. Itra: Molnár Béla dr., volt magyar országgyűlési képviselő. II. Elég merész vagyok azt állítani, hogy az elmúlt ötven év alatt, de különösen annak utolisó felében, Magyarországon sok volt a formula és kevés az olyan férfi, mint Teleky László és Tisza István, akik adott szavukért és meggyőződésükért készek voltak életüket is feláldozni. Megfordítva mindenesetre jobb lett volna, talán nem is jutottunk volna idáig. Hagyjuk ezt most, reményiem lesz még alkalmam e formulákról hosszabban csevegni. Az emigránsok tehát haza igyekeztek, hogy iltthon megszervezve a nemzetet annak idején irányíthassák a mindinkább valószínűvé váló tárgyalásokat. Helyesen tették, hogy hazajöttek, mert Andrássy diplomáciai ügyessége, Deák vastag nyaka, kemény feje és nem hajlongó dereka, lelkes és önzetlen munkatársaik önfeláldozó közreműködése nélkül, a fáradt, élni, fejlődni kívánó, a napfényt, a szabadságot sóvárgó nemzet, jóval rosszabb kiegyezést is elfogadott volna. Mért most Andrássyt, — aki Jászii ur közlése szerint is, Kossuth és az emigráció nagyszabású nemzetiségi politikáját, melynek alap- gondolata a nemzeti kisebbségek föderatív alapon való megszervezése volt Bécs ellen, a magyar nemzet szupremáciájának feladása árán soha sem helyeselte, — Kossuth és az emigráció, jellembe vágó elárulásával és hit- szegéssel vádolni, amelyet azért követett el, hogy a feudális nagybirtokokat és speciálisan a saját latifundiumait megmentse, tökéletes Ízléstelenségre, — illetve pardon — telivér és hamisítatlan Jászi-féle Ízlésre vall. A nemzetiségi kérdést is helytelenül állítja be Jászi ur. Mindenekelőtt kereken tagadom azt, hogy Magyarországon csiak föderatív alapon lehetett ió és békés nemzetiségi politikát csinálni, valamint tagadom azt is, hogy Deák és Eötvös liberális és idealista törvényei az ő föderatív velleiltásaikra engednek következtetni. Hát az Istenért, ekkor csak nem csinálta volna meg a tiszta dualizmust s alig mondta volna „Eltiporhatnak bennünket, erőszakkal elvehetnek tőlünk mindent, mindazt visszaszerezhetjük, csak azt, amiről önként mondunk le, azt nem szerezhetjük vissza sohasem.*4 Föderálisa kalandokra komoly magyar politikus sem hatvanhét előtt, sem utána nem vállalkozhatott, mert a nemzetiségek beszervezése és a közös roham Bécs ellen egy hisztérikus lázálom volt csupán. Ezért téves az a beállítás, hogy ezt a nagyszabású tervet Andrássy a feudális nagybirtok megmentése végett akadályozta meg. Bécset az Ígéretek terén le- konkurrálni soha sem lehetett, mert a magyarok legfeljebb a teljes egyenjogúságot ígérhették be, — Bécs ellenben nyugodtan beígérhette a magyarok vagyonát és kizsákmányolását is. Azt talán még Jászi ur is koncedálni fogja, hogy a föderalizmussal elTárcaro válunk: Schickele könyvéről.) Szombat: Radnayné Soltész Ilona: Asz- szonylátoimások. (Napi odaír a>bká k.) Vasárnap: W a 11 en t i n y i Dezső- így lesz (vers). S z e r e d a y-Q ruber Károly: Dialógus a tavaszról és a nőről. Merényi Gyula „Az idegén" című versét a 6. oldalon közöljük. „Nem akarunk meghalni 1“ Egy költő küldetése/') — A Prágai Magyar Hirlap eredeti tárcája. — Irta: Fábi^ Zoltán. Iöh schwöre ab jegliche Gewalt, i cd-vádén Zwang." . (Schickele; Am Qlockcnturm.) Kéné Schickele uj könyvében vannak fejezetek, lapok, mondatok, melyeket naponként kellene olvasni, köteksségszerüen uj megismeréssel, folytonosan. Profán breviárium — a profán papi rendnek ... Meditációs délutánok csendjében, az alkotás lázas éjféli munkájában, az életmámor reggeli csömörében — felütni a vigasztalás, a remény, a valóság és cél könyvének lapját... felvenni a nyugalom, a béke dacos fonalát: az emberjövő vérből, bűnből, halálból fakadó sikolyos mondatát: Nem akarunk meghalni...! A profán papi rend breviáriuma. Mindenkinek, aki unalomból, iparból, játékból és meggyőződésből markolja a tollat, mindenkinek kell. hogy ott legyen négyfalas szobájában, kávéházas tömegárvaságában redukciós gépszerűségében — a latrok lahotájától ostorozott, milliós emberek vágyát, javítását, feltámadását irányító, a halott mai semmiből fakadó jövőkapaszkodás testvérmondata: Nem akarunk meghalni... Akik tollai a kezükben dolgoznak. *) René Schickele: „Wir wollen niclit sterben". (Kiirt Wolff, München, 1922.) sősorhan Bécs és az ottani egyáltalán nem magyarbarát körök kacérkodtak. Vegyük mindjárt legelsőnek Ferenc Ferdinánd trónörököst, aki, ha a végzet meg nem akasztja útjában, bizonyára kísérletet is tett volna a megvalósítására. Hát engedelmet kérek, ezek az urak igazán nem a magyarság függetlenségét és prosperitását akarták vele előmozdítani, hanem ellenkezően alkalmas eszközt láttak benne a magyarság eltiprásá- ra. Magyaországot 1867-ben csak a dualizmus mentehette meg, illetve kelthette életre. Minden föderativ alakulat, Magyarország majorizálását jelentette s a fejletlen iparú agrárállam uigy politikailag, mint gazdaságilag, továbbra is szomszédaink és ezek fejlett iparának maradt volna könnyen kizsákmányolható gyarmata. Nem kell feledni, hogy a hihetetlenül valk és rövidlátó Hab'sburg-politika, a magyarság nemzeti törekvéseitől való ideges félelmében a magyarságot, az egyetlen nemzetet, amely sehova sem gnavitálhatott, úgy politikailag, mint gazdaságilag évszázadokon árt szisztematikusan elnyomta, úgy hogy a kiegyezés megalkotói szinte emberfeletti munkára vállalkoztak, mert hiszen majdnem a semmiből kellett teremteni. Hogy a dualizmus Magyar- országnak mesterségesen elnyomott és a fejlődéstől elzárt gazdasági erejét aránylag rövid idő alatt bámulatosan kifejlesztette, ezt Jászi ur minden igyekezete mellett sem tudja letagadni. A bekövetkezett pusztulásért pedig sem a dualizmust, sem annak nagynevű megalkotóit okolni nem lehet, ezt majd megfogja állapítani az elfogulatlan történetíró. De meg fogja állapítani azt is, hogy a magyar nemzet, sajnos, nem értette meg kellőképpen az őt környező nagy veszélyeket s a dualizmus nagy alkotóinak akaraterejét, önzetlenségét és önfeláldozását az önzés és a szertelen hatalmi vágy váltotta fel, úgy hogy a megerősödésre és erőgyűjtésre felhasználandó drága idő meddő politikai harcokra lett elpocsékolva. Ez tette aztán lehetővé azt, hogy Jászi ur és elv társai rothadt teóriákkal, szu módjára megrághatták az épület gerendáit s a nemzet a sorsdöntő pillanatban megmáztsáJtatván, könnyűnek találtatott. Elő smer em, azt, hogy a nemzetiségek egyenjogúságáról szóló 1868-iM törvényt vagy nem kellett megcsinálni, vagy pedig végre kellett hajtani. Ez talán a leggyengébb, a legsebezhetőbb pontija a magyar kormányok nemzetiségi politikájának, bár azok, akik szó nélkül elnézik azt, hogy az utódállamok kormányai, egyszerű ürüggyel vagy anélkül, nem tisztelik a trianoni, nemzetközileg garantált szerződésben a nemzeti kisebbségek számára biztosított jogokat, egyáltalán nem jogosultak e téren a magyar kormányoknak szemrehányásokat tenni. Mindazonáltal a nemzeti kisebbségeknek nem volt valami különösen rossz dolguk Magyarországon. Az itt lakó románok és szerbek kultúra dolgában felette állottak az önálló államokban lakó fajtestvéreiknek, egyedül a csehek állottak magasabb fokon, minden leírt szó után átíjanak meg, pillanatra tartsanak itéletnézést: a leírt mondatban ott van-e a jövő, a kötelesség, az emberek emberi méltósága vágya, a kereszitrefeszitett Krisztus diadala, az igazolás: Neim akarunk meghalni... A profán papi rend breviáriuma: az egyforma isteni és emberi prédikációk alapja, melyet a templomos tömeg az utcára cipel magával: haza — szobákba, városokba, falvakba — reménynek, hitnek, szeretetnek. És daccal, sikollyal fenyegetően és kéréssel, izgalomérdekléssel elér mindenhová, ahol lándzsás, gépfegyveres őrök állnak az ajtók előtt, elér a szobákba, ahol a szeretet ellen dolgoznak géppel, számmal és kényszerrel, eljut az egyforma emberi zsarnokok: a Poincarék, Leninek. Trockijok és más hadvezérek és egyéb gyilkosok bársonyos szobájába — tiltakozó, emberszerető, emberictlenséget gyűlölő mementóniak: Nem akarunk meghalni! Élni akarunk! Mert emberek vagyunk. Emberek, mert lélek van bennünk. Lélekingásra válaszként doboló ütem: szív. És bennünk az élet: melegség. Tcstvérszoritás, szerető, szerelmes csók és hidegben — fájdalom, lein, szomorúság, mert meleget akarunk, mert meleget adunk. Ezért vagyunk, ezért várunk, ezért hiszünk. Élni akarunk, a mások rövidítése nélkül, élni egyetlenegy formában, jövőakaráisiban, egyetlenegy szóban: szeretet. A millió halott kényszerítő, életne- vált utópiája: szeretet. Az utópia bolondja, megnevezettje, folyton fáradhatatlanul sikongó. kérő. ostromló embere: a költő. René Schickele dadogó örömü, ijedt sietésti mondata: „Minden szerétéibe fejesugrással vetem magam" — Az utópia: a mai éllet egyetlen reális eredője, a jövő egyetlen biztos alapköve: szeretet. Mégegyszer. százszor, ezerszer alkalmazni, élni, mondani a szót: szeretet. Magasra emelni a tiltakozás tör- vcnytábláját: Nem akarunk meghalni, nem akarunk gyilkolni, nem akarunk bántani. Dacosan odaállni a parancsok, az emberi törvények ostorcsapásai elé, ordítani: Nem vagyunk állatok, nem vagyunk állatok ... És sírni hangtalanul, el- fojtottan magunkért, mindnyájunkért, inért — emniiint a szlovákok és ruszinok, de a galíciaiak és az orosz birodalom népei semmi esetre sem. A nemzetiségi béke Magyarországon azt hiszem irfkábfo kicsinyes kormányzati tö- kéletienségeikein, mint nagy elvi kérdéseken múlt. Ne feledjük, hogy Oroszország összeomlásáig a szláv mozgalom egyenesen ru- szofil irányban halladt, amelytől az intelligensebb szlovák lakosság meglehetősen távol állott. Különösen az Amerikát megjárt szlovákok, dacára annak, hogy túl a tengeren nagyarányú pánszláv propaganda dolgozott, nehezen akarták elhinni/ hogy az orosz cári kuncsufca nagyobb szabadságot jelentsen, miint a magyar „elnyomatás". Egyenesen őrület elhinni, vagy pedig rosszhiszemű per- fidia elhitetni akarni azt, hogy a cári absolu- tizmus a nagy birodalom határai mentén eltűrte volna apró szláv egységek függetlenségét és alkotmányos szabad berendezkedését. Bekebelezte, illetve elnyelte voltra őket úgy, ahogyan keblére ölelte annak idején a lengyeleket, ukránokat, litvánokat, kisoro- szolkat stb. Hogy pedig ez mit jelentett/ arra ott van példaként Lengyelország 150 éves mártrromsága. Hát vájjon hiszi-e komolyan Jászi ur, hogy ha Oroszország ma nem lenne egy véres tetem, melynek vooagló eleven húsát hiénák marcangolják, hanem Kelet- Európa térképét a győztes cár rajzolta volna meg, ma Varsóban és Prágában köztársaság volna? Románia talán Nagyrománia lenne és örülhetne Besszarábia birtokának? Hogy erre mifelénk mi lett volna, annak elképzeléséhez sem kell túlságosain élénk fantázia és mérget vennék reá, hogy az atyuska nem segített volna Jászi urnák a „magyar Svájc“ mcgvalásitásábam. Akár Ausztriában, akár Magyarországon külön-külön, vagy pedig kettőben összevéve, direkt szlavofil, helyesebben oroszlbarát politikát csinálni az öngyilkossággal határos naivitás lett volna. Egyenesen a „Rothkaippchen" története a nagymamának öltözött farkassal, vagy ha jobban tetszik medvével, ami gyermekmesének megható lehet/ d'e komoly politikának elképzelhetetlenül naiv. (FVlytatJuk.) Mentelmi ügyek napja a szenátusban. Klofácsék kiadatását megragadták. A mentelmi siralmas jelentése. Prága, május 30. A szenátus mai ülése a mentelmi ügyek jegyében zajlott le, ami természetesen fokozta az érdeklődést és helyenként mozgalmas jelenetekre adott okot. A tárgyalás alatt álló három mentelmi ügy közül politikai jelentősége miatt Vrbensky éknek Klofács, Stastny és Klouda szenátorok kiadatására vonatkozó kérelme állott az érdeklődés középpontjában. A mentelmi bizottság siralmas jelentése, amelyet Stransky terjesztett elő, rabulisztikus és logikátlan tartalma miatt a prágai parlamentarizmus okiratgyüjteményé- nek egyik legszoniorubb fejezete, mert a .párturaiom érdekeinek szolgálatában eljutott az egyéni politikai meggyőződés szentségének nyüt megtagadásához. A kormánypárti előadó és az ellenzéki közbeszólók érdekes szócsatájából világosan kitűnt, hogy melyik fél részén van az igazság. Az ülést Prasek elnök féltizemkét órakor nyitotta meg. Miután második olvasásban elfogadták Kronoky szenátor javaslatát a büntetőnovella módosításáról, több eftxamenti állami birtok elidegenítéséről szóló javaslat sürgősségét mondották ki és azt vita nélkül elfogadták. Majd a Pocserád-vriunani vasút megvételéről szóló javaslatot, sürgőssé nyilvánítása után, úgy az első, mint a második olvasásban megszavazták. A napirend következő pontja a mentelmi bizottság jelentése volt Klofács, Klouda és Stastny szenátorok mentelmi ügyéről, akiknek kiadatását Vrbenskyék kérték. Stránsky (nemzeti demokrata) előterjeszti a mentelmi bizottság jelentését. Az eset ismertetése után bejelentette, hogy a bizottság nem javasolja Klofácsék kiadatását. Matuscsák (kommunista): Éljen Vrbensky! (Nagy derültség.) Chlumecky (kommunista): Vrben- skyék tisztességesen és választóik intencióinak megfelelően jártak el. Egy kormánypárti hang: Azt majd a választások fogják megmutatná. Chlumecky : Azonban a választásokat sohasem fogják megtartani. Stránsky előadó folytatja: A koalíciós pártok a rendtörvény beterjesztésére nézve megegyeztek és abban állapodtak meg, hegy a plénumban nem fognak rajta változtatni. Ez a határozat valamennyi koalíciós klub tagjait kötelezte. Nemcsak a kizártak között, de általában a közvéleményben is téves fölfogás uralkodik arról, hogy nu a politikai tisztesség, mert különbséget tesznek egyéni és politikai tisztesség között. De a tisztesség egyforma úgy a közéletben, mint a magánéletben. Ha valaki belépett egy pártba, majd elfogadja a mandátumát és ellene dolgozik, ez a kötelesség megszegése. Chlumecky (kommunista): És a program föladása talán tisztességes dolog? Klimkó (szlovák néppárti): Akkor Vrabec eljárása is tisztességtelen. S t r á n S\k y : A mandátum tulajdonosa a párt, ha tehát valaki nem saját meggyőződése szerint, hanem klubja határozata értelmében szavaz, nem kerül összeütközésbe saját lelkiismeretével, mert nem saját nevében, hanem pártja nevében jár el. Niiessner (német szociáldemokrata): A mentelmi bizottság az utóbbi' időben azt a gyakorlatot követi, hogy következetesen az ellenzéki szenátorok (kiadatása mellett és a korménypáirti szenátorok kiadatása ellen berek vagyunk. És — hinni, hirdetni, hogy emberek vagyunk. Hinni, hirdetni, hogy testvérek leszünk, hogy csak egyetlen vágy van bennünk: a melegség akarása, ajándékozása, a melegség élete: szeretet. Hinni, hitetni, hogy ősidőktől ez van bennünk, hogy ezért fájt minden fájda'om, ezért minden bűn, minden büntetés. Hinni, hitetni, hogy ezért minden elégetlenség, lázongás, lázítás: a szeretetért, a jóságért — az egyformaságért. Hinni, hitetni és megmutatni az egyetlen halálos, életnémitó szorítást, a zsarnokság parancsoló, gőgős ijesztését: az erőszak és terror embertelenségét... Tehetetlenül vergődni bilincsek, paragrafusok között, hagyni, hogy ránksüssék az adóivek, katonalajstromok, szakszervezetek szentesítő, másithatatlan sorszámait: az állatok bőrébe égetett ismertetőieleket... gép, gép, millió gép. melyeket fonalakon rángatnak ide-oda: tedd ezt. tedd azt... az elhasznált gépet kilökik, nj lép a helyébe. U.i ember, uj gép, uj sorszám. Tehetelentil vergődni és mégis hinni, hitetni. Hinni, hitetni... Itt hinni, itt hirdetni! Állatokra, gépekre kiáltani: ember, ember; ébreszteni, ösztökélni: ember. Hinni, hitetni, ahol nincsen hit. ahol nem szabad a füleket kinyitni, ahol nem szabad hallgatni zagyva beszélőkre... Itt hinni, hitetni, ahol elölről kell kezdeni mindent, ahol évezredeket kell áthidalni egyetlenegy szóval, ahol kiabálni kell, hívni, toborozni, életet adni, életet ébreszteni: — ember, ember... — itt hinni, itt hitetni, nagy rettenetes erőfeszítés, rettenetes, gyilkoló küldetés: a költő küldetése. René Schickele küldetése ott van a másik mondatban: „Azt akarom, hogy az 'erőszak fogalma eltűnjön a világból". * „Nem akarunk meghalni": ez nem egy verseskötet elme. Egvszerti prózakönyv. Feljegyzések, naplós oldalak. Egyszerű prózakönyv: a mai élet és irodalom legfontosabb dokumentuma. Világos átjelölés. a személyes élet és tapasztalat bizonyító erejével — a jövőnek lendülő Írás. Egyszerű prózakönyv: a tiszta emberi költészet, hangja meleg élctlüktctésscl ér szivünkhöz, hogy a következő pillanatban felsírjon, zokogjon, lázit- son és a bizonyító erő, a józan ítélet korlátáit sebes lávafolyással töri át a hit melegének, akarásának ragyogó, szenvedő szózuhataga. — Ez a könyv: vallomás, ez a könyv — Ítélet. Dokumentum, okmánytár és jövő: Nem akarunk meghalni. René Schickele: Elszász szülötte, a porosz és francia militarizmus egyforma üldözöttje. Mert benne nincsen más, csak szeretet. Neki csak egyetlen egy dolog fáj: az erőszak. Az ember- gyilkos évek számüzöttje svájci magányában szervezi a szeretetgyüjtő és irányitó-állomását. Lapja: „Die weissen Blattéi" a magyar Latzkó Andortól Barbusse-ig egyesit mindenkit, aki az erőszak eflen küzdve — a jobb jövőért akar dolgozni. A háború elmúlt, de az erőszak komplexuma még rettenetesebb szorítással él egyre, rettenetesebben, veszedelmesebben, mert álarcban éi: a szereet álarcaiban, a testvériség tévesztő jelszavával, a legundokabb, leghazugabb zsarnokság: az embert teljesen géppé nyomorító terror: a — bolsevlzmus! René Schickele: a pacifista, a mindenkitől megvetett szenetetapostol — már nem a régi mi- lítarizmus ellen feszíti kis, végtelen erejű emberi szívót, de az uj, a még rettenetesebb ellenség felé fordulva kiáltja el az ördögűző szót: szeretet. És a hangra gyilkos meztelenségben előbukkan a lenini zsarnokság álcázott gyülöletairca... És Schickele szól: „Szocialista vagyok, de ha valaki meggyőz arról, hogy a szocializmus csak a bolsevlzmus eszközeivel valósítható meg. akkor én a megvalósításáról lemondok", mert „a bol- sevizmus teoretikusainak százszor igazuk lehet, de én nem mennék velük, mert ők az ember ellen Indulnak". A költő lerántja az álarcot: minden megvan, csak az hiányzik, ami a vágyódó, sóvárgó embernek kell: a szeretet hegyibeszéde. Ez ki van küszöbölve a Leninek, országából. Ez ki van üldözve. A szeretet — sehol, a lebimkózott ember — mindenütt. Itt csak egy ut van: a René Schickele útja: küzdeni még vadabból, még lángolóbb Írttal az uj pokol — a bolsc- vizmus ellen. %
