Prágai Magyar Hirlap, 1923. március (2. évfolyam, 48-74 / 201-227. szám)

1923-03-20 / 64. (217.) szám

Kedd, március 20. A zavargáséit m£atü öezáriáSs a budapesti Közgazdasági eggefemet. Rakovszky belügymniszíor beszéde az egyetem tetőkhöz. Budapest, március 19. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A legutóbbi budapesti diáktüntetések ügyével a minisztertanács is foglalkozott Rakovszky bel­ügyminiszter részletes jelentést tett a történtek­ről és hangoztatta, hogy' a vizsgálat teljes pártat­lansággal folyt. Rövidesen meg fogják állapítani, vájjon a rendőrség kivezényelt közegei valóban tullépték-e a megengedett határt, vagy csak kö­telességüket teljesítették, mert ez a megállapítás a mai még mindig nem egészen normális viszo­nyok között fokozottan fontos. A belügyminiszter egy órán át tartó kihallga­táson a kormányzót is informálta a legújabb esc-, menyekről. Az egyetemi ifiuság délután ülést tar­tott, amelyen a belügyminiszter audienciájáról je­lentést tett a diákküldöttség. Az egyetemi ifiuság kötöttségének a belügyminiszter a következőket válaszolta: — A legnagyobb megdöbbenéssel értesültem, hogy a rendőrség összeütközött az ifjúsággal. Megdöbbenésem annál nagyobb, mert mindkét testület szivembe van zárva. A rendőrség hiva­tásszerűen biztosítja az ország közrendiét a fel­forgató akciók ellen. Az ifjúság keresztény nem­zeti megszervezettségc révén biztosiba, hogy minden íc’forgató akciót a társadalom is lehetet­lenné tegyen a maga sorában. Eddig csak egyol­dalú jelentéseket hallottam, amelyekből nem lehet az eseményeket a maguk tisztaságában megálla­pítani. Tudatában vagyok annak, hogy az egye­temi ifiuság mindig csak nemzeti eszményekért harcol, most is csak ilyen célok vezethették a fel­vonulásuknál. Az egyetemi ifiuság meg lehet győ­ződve róla, hogy mindig becsültem, szerettem és értékeltem a benne rejlő nemzetíentartó erőt. Vi­szont a legrosszabb esetben sem látok rosszmdu- latot, hmicm legfeljebb ügyetlenséget a rendőrség cselekedetében. Mindkét oldalon becsületes ma­gyar embereket látok. A faluról jött közrendőrök talán éppen a magyar virtusnál fogva lehettek kissé tapintatlanabbak, mint amilyeneknek a nem­zeti magyar ifjúsággal szemben lenniük kellett volna. Az ügynek legerősebb és legalaposabb ki­vizsgálását ígérem és ha netalán kiderülne, hogy hamis jelentésekkel félrevezettek, az egész esetet más világításban állították volna be, mint valóban történt, a bűnösök ellen a legszigorúbb megtorló eszközöket fogom használni és őket állásukból nyomban elbocsátom. A belügyminiszter végül arra kérte az ifjúsá­got. hogy várja be. bizalommal a vizsgálat ered­ményét, A „Turul Szövetség" parancsot intézett az if­júsághoz. hogy semm:f'1e felvonulásban vagy tün­tetésben parancs nélkül nem vehet részt és nem gyülekezhet. A keresztény községi párt állásfoglalása. A keresztény községi párt tegnap értekezletet tartott, amelyen az egyetemi ifjúság és a rendőr­ség között történt összeütközést tárgyalta. A párt hosszabb vita után követeléseit három pontban foglalta össze: Követelik, hogy az ifjúságot ért súlyos sére­lem ügyében pártatlan egyének szigorú vizsgála­tot folytassanak le és az esetleg bűnös rendőrkö­zegeket a legszigorúbban büntessék meg; köve­telik a rendőrtestü!eit keresztény nemzeti szelle­mének helyreállítását és végül követelik, hogy az országrontásban bűnös sajtót törvényhozási utón büntessék meg. Takács István, a Csaba bajtársi egyesület széniora megköszönte a párt állásfoglalást és ki­jelentette, hogy az az ifjúság, amely jó volt a frontra, jó volt a kommünkor, a román megszállás alatt és a nyugatmagyarországi harcok idején, más elbánást érdemelt volna. Az ifiuság százszá­zalékos elégtételt követel cs ha azt nem. kapja meg, akkor azt minden eszközzel meg fogja magá­nak szerezni. Követeli, hogy a Vizsgálatot ne a rendőrség, amely részben megbízhatatlan, hanem a nemzeti hadsereg folytassa le. A párt ne tűrje, hogy Marínovics Jenő főkapitány megmaradjon állásában A budapesti központ1 Tudományegyetemen ma szünetelt az előadás. A szünet tulajdonképpen rektori szünet volt, amelyet azonban már napok­kal ezelőtt határoztak el. Holnap sem tartanak előadást Kossuth La>os halála napjának évforduló­jára való tekintettel. Bezárták a közgazdasági egyetemet is. A közgazdasági egyetem dékánja az egyetem előcsarnokában hirdetményt függesztett ki, mely szerint az egyetemen az előadásokat bizonytalan időre beszüntette. Ennek oka az. — mondja a hir­detmény — hogy az egyetem tanári kara nem tűrhet?, hogy az egyetem kapujában olyanok iga­zoltassanak hallgatókat, akik nem Is tartoznak az egyetem kötelékébe. Egyedül a tanári karnak áQ jogában azt megállapítani, hogy H vehet részt az előadásokon. Nemcsak zsidó, hanem olyan keresztény hadi- gatókat is kizártak az előadásokból, akik nem tagiai a ba:társi szövetségnek. Az egyetem mind- add’g zárva marad, amíg minden hallgató zavar­talanul nem folytathatja az előadásokat. A József-müegyetemen sem tartottak ma elő­adást, ennek oka azonban nem a zavargásokban keresendő, hanem abban, hogy ma van nevenapja I József főhercegnek, akiről az egyetemet elnevez­ték. lilább kihallgatások. A rendőrség tovább folytatja a kihallgatáso­kat a tüntetések ügyében. Eddig tizenöt egyetemi hallgatót hallgattak ki, akik homlokegyenest . el­lenkező vallomásokat tesznek, mint azt a rendőr­tisztek által fölvett jegyzőkönyvek állítják. A vizsgálat a belügyminisztérium kiküldöttje előtt folyik a rendőrségen. Negyven egyetemi hall­gatót tanúnak idéztek be. A rendőrtisztviselők és a rcndörlegénység ellen a fegyelmit megelőző vizsgálat megindult Zavargások a szegedi egyetemen. Szegedről érkezett telefonjelentés szerint ma délelőtt a szegedi egyetemen is megkezdődtek a tüntetések. Az egyetem kapuit ébredő és a baj­társi szövetséghez tartozó hallgatók szállották meg. akik a zsidó hallgatókat igazoltatták és meg­akadályozták abban, hogy az előadásokon részt vegyenek. Délig komolyabb verekedésre nem ke­rült a sor. ISSIRailBII 3BBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBH*MHfflBBHJBBBBS!RS8affl®S*i»aBBBB A szenátus második olvasásban elfogadta a rendtörvényt. A mithrlsch-ostraui sztrájk a szenátus előtt. — Srba miniszter nyilatkozata. Prága, március 19. A szenátus mai ülése féltizenegy órakor kezdődött. A rendtörvényről és az állami tör­vényszék szervezéséről szóló javaslatot a cseh koalíciós többség az ellenzék távollété­ben elfogadta. Az ellenzék csak a szavazás után vonult be ismét az ülésterembe. A kereskedelmi érmékről szóló javasla­tot Horácsok adta elő és emlékeztetett arra, hogy ez a javaslat Rasin legutolsó terve volt. Az aranyérmék értékének stabilizálásáról — mondotta — mindaddig nem lehet szó, amig a valuta szabályozva nincsen, mert a most veretendő aranyérme nem fizetési eszköz, hanem áru és igy az árukra vonatkozó sza­bályok állanak reá is. A javaslatot elfogadták. Brabec szenátor a távirdáról szóló ja­vaslatot terjesztette elő. A nemzeti demok­rata szenátor is kénytelen volt figyelmeztetni arra, hogy a törvényalkotás eddigi módja nem felel meg az élet követelményeinek. Utalt ugyanis arra, hogy ez a javaslat is kihirde­tése napján fog életbe lépni, úgy, hogy az ál­lampolgárok egy nagy része nem is fog tudni róla, miért a bíróságok előtt nem védekezhet majd azzal, hogy nem ismerte a törvényt. Kijelentette, hogy a szenátus a jövőben kény­telen lesz az ily javaslatokat visszaküldeni a képviselőháznak. Pollach német szociáldemokrata megál­lapította, hogy a távirdatörvény kiegészítő része lesz a rendtörvénynek. Különösen hi­báztatta a javaslat 10., 17. és 21-ik szakaszait, amelyek épp oly tág keretben mozognak, mint a rendtörvény határozatai. A szabadság és a szocializmus nevében tiltakozott a ké­szülő törvény ellen. Pianek (cseh nemzeti szocialista) szerint a javaslat a köztársaságot védi, mert megne­hezíti a kémkedést. Spiegel (német demokrata) a- javaslat ama intézkedésében, mely szerint a posta- ügyi igazgatás meg is tilthatja a távirda hasz­nálatát, az alkotmánnyal ellenkező intézke­dést lát. Ezután az ülést fölfüggesztették. Szünet után Brabec szenátor előadó elmondta zár­szavát, mire a javaslatot első olvasásban el­fogadták, A máimseh-ostraui sztrájk A szenátus ezután elismerte a cseh és német szociáldemokratáknak a mahrisch- ostraui bányamunkások sztrájkja tárgyában a közmunkaügyi miniszterhez intézett inter­pellációinak sürgősségét és elhatározta, hogy azonnal megindítja a vitát. A vita során Witt (cseh szociáldemok­rata.) visszautasította a polgári sajtónak azt az állítását, hogy a munkások nyughatatlan- sága idézte elő a sztrájkot és kijelentette, hogy a sztrájk okozói a bányavállaltok vol­tak, amelyek a szombati nyolcórai munkaidőt hat órára akarták leszorítani és ezzel megsér­tették a bání'amunkások és a munkaadók kö­zött létrejött ama megegyezést, hogy a mun­kaidőt a két fél kölcsönös egyetértéssel fogja szabályozni. Jaíolim (német szociáldemokrata) szerint a sztrájkot a munkaadók provokáló magatar­tása idézte elő, mert a munkabéreket le akar­ták szállítani. Élesen támadta Pfeifer minisz­teri tanácsost, aki — szerinte — nem járt el pártatlanul. Srba közmunkaügyi miniszter azt han­goztatta, hogy a kormány nagy figyelemmé! kísérte a sztrájkot és azt nagyfontosságunak tartja. A kormány még a sztrájk előtt közvetített, hogy a munkaadók és a munkások meg­egyezésre jussanak, de nem tudta megaka­dályozni a sztrájk kitörését. Szombaton a minisztérium vezette a munkaadók és a bányamunkások közötti megbeszélést és akkor a két fél fölfogása közeledett egy­máshoz. A megbeszélést ma délután foly­tatják és a kormány minden igyekezetével azon van, hogy minél előbb véget érjen a sztrájk. A ház a miniszter válaszát tudomásul vette. Kadlcsák elnök: erre az illést bezárta és bejelentette, hogy a legközelebbi ülést írás­beli utón fogja összehívni. A ¥oMR-páfi korntónuMohkof tervez i imimMm A pártvezetőség egy része ellene van a kooperálásnak. — Yoiosiuék és egyes szociáldemokrata vezetők prágai ntja. kai bármilyen megállapodásokat kössön a pártvezetőség előzetes tudta és beleegye­zése nélkül és a párthatározat megszegé­sével. Ezt a határozatot expresszlevélben küldték fel Bechyne vallás- és közoktatásügyi mi­niszternek. mint a szociáldemokraták köz­ponti vezérének, kérve őt, hogy e határozat­nak Prágában is szerezzen érvényt. A helyzet most hát felette bonyolult. A szociáldemokraták nevében a koalíciót a pártnak olyan vezető embere hozta létre, akit a ruszinszkói szociáldemokratákra felül­ről küldtek. Kétségtelen tehát, hogy Picim a szociáldemokraták nevében a kormány fel­hatalmazása alapján tárgyalt Volosinékkal- Bechyne a kormány tagja, világos tehát, hogy Picha egyéni akcióját a pártvezetőség többi tagjai ellenére is pártfogolni fogja. El fog jönni hát az idő. hogy Ruszinszkóban kormánytámogató blokk alakul egy kleriká­lis polgári és egy szociáldemokrata pártból. Kíváncsian várjuk, hogy a ruszin nép kilencven százalékát képviselő ruszin ellen­zéki pártok mit szólnak maid ehhez a politi­kai pikantériához, mely. ha valóban tető alá jut, Ruszinszkó politikai életében ismét for­dulópontot jelent. M állami löidbtrtoftbtvafal nir.HH támogatja csánhlrhot. Prága, március 19. Mivel a most alakult Csánky-íéle párt olyan híreket terjesztett, hogy a földosztás előnyeiben csak azok fognak részesülni, akik a párt tagjai, Füssy Kálmán magyar kisgazdapárti nemzetgyű­lési képviselő ma felkereste Hoiiíbek Józsefet, az állami földbiítoűdüvatal albínókét cs tőle a követ* kező felvilágosítást kapta: A födibirtokhivatal állatni intézmény és ezért mentes a politikától. A iüldbirtokhivaía! ettől az elvtől a guta! esetben sem tért el. Le­het, hogy egy párt agltációs eszközül használta fel azt, hogy földet ígért, de ezzel az agftációs eszközzel bármely más párt Is élhet. A föld- birtokhivatal a politikai pártokat magánjeUegu egyesüléseknek tekinti és ezért egy pártot séta részesít kedvezményekben. A gutái esetre nézve a íökiWrtokhlvatal elnöke kijelenti, hogy még a Csárrky-féle pártalakulás előtt egy gutái kül­döttség járt nála, amely rámutatott a nép íöid- iőségére és ezeknek megígérte, hogy a szánt­ba jövő esztergomi printaciáHs birtokokból kap­hatnak hosszú lejáratú bérleteket, de már akkor is azt hangoztatta, hogy ha erre sor kerül, ezt ne tekintsék semmiféle párt befolyása ered­ményének, mert a földosztás álmali ügy és a törvényes feltételek fönniorgása esetében min­denkinek van joga földhöz pártállásra való te­kintet nélkül. A Csánkl-párt megalakítása rót csak ezután hallott. Ennek semmi köze sincs a földosztáshoz. A löldblrtokhlvata! tudomására jutott az is, hogy egyes egyének, akik részt vesznek a Csánki-íélc párt megalakításában, a földbirtokhlvatal Ígéretét már személyek, illető­leg pártjuk érdemének akarják föltüntetni és a fel nem világosított néptől pénzt is szedtek föl. Erre a földbirtokhivatal kirendelt biztosa közzé­tette, hogy a pénz felvételére senki sem kapott felhatalmazást és hogy a földosztást, ha arra sor kerti!, az állami tisztviselők fogják végrehaj­tani, akiket az állam fizet és akik senki mástól pénzt nem kapnak. A Söldbirtokhivataf alelnöke a további fejleményeket a ,,Reggel" chnii lap­ban olvasta, de ezek semmifél eösszefüggésbeo nincsenek a földbirtok-hivatal felfogásával. Ungvári március 19. (Saját tudósítónktól.) A kormány halo­gató politikája, mely még a Frank-enberger- akciót sem veszi komolyan, eredményezte azt, hogy a kormánypénzen élő Ruszin sze­mélyi torzsalkodást provokálhatott. Ez a torzsa-kodás azonban ismét elült, mert ki­pattant, hogy a Volosin-párt tárgyalásokba bocsátkozott a szociáldemokrata párt egyik vezető egyéniségével, egy Picha nevű tit­kárral, akivel egy kormányt támogató blokk megteremtésén fáradozott. A ruszinszkói szociáldemokrata pártnak a vezetőségében ugyanis ma Picha dirigál- A szociáldemo­krata párt prágai központja a párt pgjitiká- jának ellenőrzésére Ieküldte Prágából Ru- szi-nszkóba Pichát, aki a pártvezetőségben foglalt helyet, noha a párttagok oda soha be nem ültették. Ez már abból is kitűnik, hogy a „titkár-elvíárs“ fizetését Prágából folyó­sítják. A politika nem ismer lehetetlenséget. Ennek tulajdonítható tehát, hogy a Volosin- párt — mindenáron meg akarván csinálni a ruszin ellenzéki pártok blokkjával szemben a kormányt támogató ellenblokkot —, tár­gyalásokba kezdett a ruszinszkói szociál­demokrata párt cselt frakciójának vezetői­vel. A tárgyalásokat annak rendje és módja szerint le is folytatták, anélkül azonban, hogy arról a pártvezetösé-g nagyobb része bármit is tudott volna. Mikor aztán a bíokktervezeí készen j volt, március 13-án Picha egy,behívta a szo-j ciáldemokrata párt vezetőségét és eléje ter­jesztette a megállapodásokat. A pártvezető­ség háta mögött végzett eme kooperál ás óriási vihar okozója lett. A pártvezetőség függetlenebb része arra az álláspontra he­lyezkedett, hogy a párt régi határozatának alapjáról le nem térhet. E határozat szerint pedig a szociáldemokrata párt semmiféle polgári párttal nem kooperál hanem minden esetben megőrzi függetlenségét. Úgy látszik azonban, hogy P-ichának mit sem számított ez a párthatározat, mert a párt nevében, annak megkérdezése nélkül-, mintegy hatalmi szóra megkötötte Volosi­nékkal az egyezséget. A blokk tervét tehát a pártvezetőség szavazás alá bocsátotta. Ek­kor sült ki, hogy a szociáldemokraták veze­tőségének csak a fele érzi magát független­nek, mert a tiz vezetőségi tagból öt tag el­fogadta a Picha-Volo sin-féle megállapodást, inig öt tag ellene szavazott- A szavazatok sorsát tehát az .elnök mint tizenegyedik lett volna hivatva eldönteni, ez azonban bölcsen tartózkodott a szavazástól. így történt aztán, hogy a kooperálás terve Prágába került Picha az ülés után Volosinnal, Bendával és Brascsajkóval Prá­gába utazott, hogy ott a kormányblokk ter­vét a kormány elé terjessze. A pártvezetőség ellenzéki magatartásit tagjai azonban nem hagyták annyiban az ügyet, hanem határozatot hoztak, melyben tiltakoznak az eílen, hogy a párívezetőség egy tagja a párt nevében polgári pártok­Scotus Viator utazása Sziovenszkóba. Seaton Watson (Scatus Viator) több cseh és szlovák lapban nyilt levelet tett közzé Hlin- kához, amelyben abbeli reményének ad kife­jezést, hogy május havában Szlovenszkót meglátogathatja. — Scotus Viator szloven- szkói utajását érdeklődéssel várjuk, mert meg vagyok győződve arról, hogy az angol pub­licistát nagyon sok csalódás fogja érni. Hz egész életre

Next

/
Oldalképek
Tartalom