Prágai Magyar Hirlap, 1923. február (2. évfolyam, 25-47 / 178-200. szám)
1923-02-04 / 27. (180.) szám
4 Vasárnap, február 4 — Eridj már, no, — mondja neki a szomszédja, egy jóképű oigányfiu. — Az az ottan, ha mondom. Hászen láthatod, hogy még a formája is magyar. Milyen derék. Ez az érvelés döntő volt. A kétkedő erre már megnyugodott, hogy az a zömök fekete ur az, aki az első sorban ül. A tábori lelkész oda ment az oltár helyén felállított moziiepedő elé s barátságos, meleg szavakkal üdvözölte a magyar papi vendéget. Csehül beszélt persze, de közben igyekezett magyarul belemondani azt, hogy... — „Református lelkész Béniké Viktor ur vendég jött...“ Ebből aztán értették a magyar katonák is. Harmadszor már baj lett volna a muskátlival Benkö Viktor sárosoroszi lelkész kilépett a bibliával ,a mozivászon egyik végében feláliitott kis asztalka elé s onnan beszélt a magyar íiuk- 1k>z. — Magyar fiuk, magyar testvéreim!... Es köszöntette őket és üdvözletét hozott nekik Be- régtől Komáromig mindenünnen. Azután kinyitotta a bibliát, felütötte ott, ahol Pál apostol levelet ir az efezusbelieknek. Ahol meg vagyon inva, liogyan kell felöltöztetni, mivel kell felvértezni az igazi katonát, Krisztus katonáját. Erre a gondos f elvé r te zésre, az ezerféle kísértés ellen való felkészülésre különösen a nagy városokban van szükség. Odahaza a kis faluban, a muskátlis ablakok során, távolról sincs annyi veszedelem, mint itten. A fiuk ragyogó szemmel, áhítattal hallgatták, szívták magukba a magyar szót A nagy tiszteletű ur a prédikációban, — mert hiszen végül mégis csak az lett belőle, olyan, minden keresztényre épületes prédikáció, még egyszer megemlítette a muskátlit. A nagytiszteletü urnái észre lehetett venni, hogy nem járatos erre, Prága felé... Ha harmadszor is szóba hozza a muskátlis ablakokat, akkor már bajok lettek volna az évszázados falak között. Kiszökkent volna a könny valamennyi szemből. Hiszen egyik-másik fin már az első említésre, már az első muskátlira kotorászott a1 zsebkendője után. Nem volt csütörtökön este istentisztelet az öreg Márton-templomban. A viszonyok, a körülmények nem engedtek formális istentiszteletet. Több lett hát belőle. Ünnepük, szent ünnepük Volt a magyar katonáknak Prágában. Áhítattal, az ige sokkal többszörös, nagyon sokszoros hatásával szivták magukba a szeretetet. a testvér! óvást, a tanítást a magyar pap szájából, akinek ha követői akadnának megbékültebb lépéssel menne itt Prágában az ekzercirozás. A magyar katonák nyűgöd tabban szolgálnák le a minden katonának keserves, a messzi Fátra, Tátra és Kárpátok aljából pedig kétszeresen keserű két esztendőt. És a muskátlis ablak se rifoatná meg szegényeket, talán a harmadik említésre sem. (—ách.) oocxxmxxxxmxxxmxxjoooooíxxx} Benes és Németország Berlin, február 2. (Saját levelezőnktől.) Benesnek beszéde a külügyi helyzetről Berlinben is élénk föltü- nést keltett. Nemcsak azért, mert a túlsó táborból most foglalkoznak először az uj német-francia konfliktussal, hanem mert oly divatos diplomata, mint Benes, próbálta megvilágítani a mai helyzetet. Levelezőjüknek alkalma volt úgy jobb-, mint baloldali politi- kusokal Benes fejtegetéseiről beszélgetni és összefoglalva a részben eltérő nézeteket, a következőket jelenthetem: Benes beszéde — úgy mondják Berlinben — voltaképpen vádbeszéd volt Németország ellen. Cseh-Szlovákia külügyminisztere úgy beszélt, mint egy közvádló, nem a maga, hanem láthatóan inkább Poincaré nevében. Szigorúan szeme előtt tartotta az államügyészek legnemesebb törekvését, sohasem személyeskedni és mindig a legnagyobb tárgyilagossággal összefoglalni a vádlott bünlajstro- mát. Benes tehát a legnagyobb nyugalommal kiindulhatott abból a tényből, hogy Csehszlovákja és a német birodalom között korrekt'viszony van. Még pedig szerződéseken alapuló korrekt viszony. Ezek a szerződések azonban nem akadályozhatják meg a diplomatát, hogy magas állásából kimerítő képét vázolja az eseményeknek még akkor sem, ha szavaival talán a hazájával korrekt viszonyban élő nemzetnek árthatna. Ez eljárás első föltétele azonban az olyan tárgyilagosság, amely az igazság földerítését tartja főcéljának. Az igazság persze ama szemüvegtől függ, amelyen keresztül az eseményeket szemléljük. Poincaré igazsága más, mint Cunóé, de aki a francia miniszterelnök álláspontját vádjaival együtt a magáévá teszi, arról hinni szabad, hogy át van hatva Franciaország igazától. Benes tehát úgy véli, hogy Németország könnyelműen idézte elő a mai helyzetet, hogy a német birodalom önmaga tette tönkre pénzügyeit, hogy Berlin soha komolyan vehető pozitív javaslatokkal nem lépett föl a reparáció kérdésében és mit sem tett az európai feszültség enyhítésére. Vájjon valók-e ezek a vádak? Ebben a tekintetben védőimül nem is kell a német fölfogásról beszélni. Anglia magatartása az utolsó párisi konferencián, az angol megbízott állandó állásfoglalása PoinICeSet kezet fog Európa ellep. cáré tervei ellen világosan mutatja, hogy Londonban Németország rosszakaratú politikájáról mit sem tudnak. Az angol közönség még élesebben elitéli a francia kormány akcióját, mint az angol hivatalos világ és Berlinben nagy büszkeséggel beszélnek ama tényről, hogy a Rajna vidékén az angol katonaság is gyűjtést rendezett a rulirvidéki számüzöí- tek érdekében és a Németországban megforduló angolok nagyon tekintélyes összeggel járulnak a franciák okozta nyomor enyhítéséhez. Erről a tényről eddig hallgatott a külföldi sajtó, de ideje, hogy megtudják mindenfelé és illő következtetést vonjanak belőle. Pontról-pontra lehet követni Benes fejtegetéseit és adatokkal, ténjtekkel bizonyítani, hogy részben tévedett, részben nagyon is téves francia információkra hallgatott. Hisz köziismert dolog, hogy a különböző német kormányok mást sem tettek, mint a sokféle szakértői véleményekből iparkodtak a jóvátétel kérdésében javaslatokat tenni és ha> Franciaország az utolsó időben még meghallgatni sem kívánta azokat, valóban sértés volna föltenni Poincaréról, hogy ő bármikor is valamelyes megegyezés lehetőségére gondolt. És ha az előző német kormányok közül egyik vagy másik nagyon is latolgatta és ez okból halasztgatta jóvátétel! javaslatait, ez a vád semmiképpen sem illik Cuno kormá- nyára, amely hivatalbalépése óta első föladatának tartotta, még a lehetetlent is megpróbálni és a birodalom anyagi erejének teljes kihasználásával Franciaország pénzügyi bajain segiteni. Benes, a közvádíó, persze megmutatta, hogy az éremnek másik oldala is van. Ismertette Franciaország sebeit, pénzügyi bajait és a német nemfizetés következéseit. Nos, ezek a következések nem fognak elmaradni még akkor sem, ha a francia erőszak véletlenül diadalmaskodna. Németország beismerte, hogy kötelességének tartja Észak-Franciaor- szág elpusztított területeit helyreállítani, ebbeli örekvései a birodalomnak ismeretesek, a Stinessel kötött francia szerződés is ezt a célt szolgálta, újból kitanitani a világot a németség eme erkölcsi kötelességére, mi szükség sem volt. De elfeledte Benes hozzáfűzni, hogy ismét csak Franciaország akadályozta meg Németországot tervei kivitelében. Még egy dologról feledkezett meg Benes. A jövendőről hallgatott. Mert ha igaz is az, hogy Franciaország, mint az első kontinentális hatalom, a kisantant útjait nem bolygatja. Benesnek szabad kezet enged a közeli Kelet felé és ezért elvárja Prága hü támogatását, mégis égető probléma marad Cseh-Szlovákia számára is, vájjon mi fog történni, ha véletlenül a francia tervek nem valósulnak meg. Cseh-Szlovákia politikai súlya ma kétségtelenül Franciaországtól függ, de mint Közép- európa egyik része, gazdasági fejlődését és jövendőjét nem szabhatja meg Franciaország kedve szerint és semmiesetre sem Németország ellenében. Németország gazdasági katasztrófája szükségszerüleg kihatással lesz a cseh viszonyokra is és jaj Cseh országnak, ha a német valuta romlása kizárólag csak arra szolgálna, hogy a cseh koronát a svájci frank magasságába emelje. Benes beszédében nagyon is ügyesen szétválasztotta a politikai meg a gazdasági kérdéseket és úgy tett, mintha a politikai problémákat az elsőség illetné meg. Ebben a tekintetben hü követője Poincarénak. De nem hihető, hogy Benes is oly gyorsan bukni akarna, mint az a francia kollégájával fog történni, mihelyt a francia nép tisztán és világosan látja majd a mai helyzetet, amelyből már csak egy kiút van, mentül gyorsabban keresni a megegyezés útjait a legyőzött nemzetekkel. A németség ma élet-halálharcát vívja és ha Benes úgy gondolja-, hogy szinte páholyból nézve az eseményeket. a vádló és bíró szerepét látszhatja, rettenetesen rövidlátónak bizonyul. Mert a hatvan millió német elnyomásából és lassú sorvadásából csak oly betegségek, politikaiak és anyagiak, keletkezhetnek, amelyek megbolygatnák Cseh-Szlovákia mai látszólag szilárd gazdasági alapjait is. A németek nem fogják elfeledni Benesnek sem azt, hogy már eddig is jelentős szolgálatokat tett velük szemben Parisnak, például Felső-Szilézia kérdésében, sem azt. hogy most is mint Páris védője lépett föl. Nem fogják elfeledni minden korrektség mellett, amely ma a két birodalom között kétségtelenül uralkodik. V. Folytatják az angol-amerikai adósságok tárgyalásait. Washington, február 3. Az adósságok rendezésére leküldött amerikai bizottság, tekintettel ariv hogy az angol kormány az amerikai föltételeket elfogadta, tegnap megkezdte az angol követtel a további tárgya- gyalásokat. Lausaime, február 3. A sziriai-paleszti- niai delegáció meghívása folytán a keleti államok képviselői tegnap ülést tartottak egy keleti blokk létesítése tárgyában. Kijelentették, hogy keletei népek egységes frontja az európai imperializmussal szemben feltétlenül szükséges. Kifogásolják, hogy nem fogadták el a perzsák jelölését a népszövetségi tanácsba a legutóbbi népszövetségi gyűlésen és hogy a muzulmánoknak a népszövetségi tanácsban nincs képviselőjük. India delegátusa harcot követel az európai kapitalizmus ellen, amely utat nyit az imperializmusnak. Isméd pasa utolsó emlékirata Lausanne, február 2. (Havas.) Isméd pasa emlékiratot nyújtott át a szövetségeseknek, amelyben leszögezi Törökország végső követelések. A szövetségesek az emlékiratot mérlegelés tárgyává tették, Curzon kitart amaz álláspontja mellett, hogy a mosull kérdésben a népszövetség döntsön. Venizelosz uj görög kormányt követel Lausanne, február 3. (Havas.) Angol forrásból jelentik, hogy Plastiras ezredes táviratot intézett a forradalmi bizottsághoz, amelyben közölte, hogy a jelenlegi kormány visszalépését Venizelosz föltétlenül és sür- dősen szükségesnek tartja s hogy a forráéi almi bizottság összes tagjait képviselő uj Válásiul eláll s Jugoszlávia! magijarság Szabadka, február 2. Az S. H. S. királyságban élő — elszakadt és magára hagyatott — közel egymilliós magyar tömeg, amely hosszú ideig, nehéz és súlyos évekig a fásultság, árvaság, fájdalom és letargia lélek ölő hangulatában élt, csak rövid ideje kezdi érezni az élet lüktetését ereiben: a közelmúltban nyerte vissza formálisan politikai szabadságát, amellyel egyenrangú állampolgárként tekintik a szláv okkal és a németséggel — papíron. A formális fölszabadulás azután csodálatos hatással volt szezámszerüséggel sietett hatni az eddigi álmosságra, fásultságra, halkszavuságra és félelemre, amelyek oly szomorúan jellemezték a jugoszláviai magyarságot. A magyarság impozáns és nagykultúrám tömege a nemzeti kisebbségek számára' papiroson biztosított jogokkal sietve siet élni, intellektueljei közül fölös számmal válnak ki a vezetőszerepre alkalmas vagy erre a szerepre nevüknél, martiriu- muknál. esetleg politikai múltjuknál fogva hivatott magyarok, akik bizony nem egy- helyütt exponált vakmerőséggel szállanak síkra a rendőri hatóságok furcsa, alkotmány- ellenes álláspontjával — amely kereken megtilt mindenféle magyar szervezkedést, mert magyar — és rendre hívják életre a magyarok politikai szervezeteit Szabadkán, Zentán, Zomborban, Adán és más egyebütt is erős, impozáns falanksz- ként alakultak meg az egységes jugoszláviai magyar párt helyi szervezetei. És megalakult Zentán a központi pártszervezet is. Csodálatos és szinte hihetetlen: minden irigykedés, féltékenykedés és marakodás elült és elhallgatott ezeknél a szervezkedéseknél és mindenki csak ia magyar érdekeket nézve, deferál a mások érvényesülése, sikere, szerencséje, tudása előtt, amely vezetőszerephez juttatta az illetőt. S hogy ez a tömör magyar falanksz mekkora értéket képvisel és mekkora suly- lyal esik az egész jugoszláv politika serpenyőjébe, azt mi sem bizonyíthatja jobban, mini az a heves érdeklődés és mézesmázos udvarlás, amellyel az egyes — még pedig hatalomra és számarányra nézve egyaránt tekintélyes — pártok iái magyarsággal szemben, különösen a szervezkedési mozgalmak lezajlása óta, viseltetnek. Szent István elárvult és a törzstől elszakadt itteni népe igy kemény és problematikus válaszút elé érkezett el. Derék föld- rnives- és iparosnép ez az itt élő magyarság, amely nehéz viszonyok között él, örökös zúgolódásban és elégedetlenségben, amit még fokoz az is, hogy politikai tanácsadóitól teljesen elszakadt és teljesen magára maradt. S ahogy most rászakadt erre a közel millió főt számláló földműves és iparos magyarságra a politikai fölszabadulás szabad légköre, nehéz dilemmájában nem tudja, kihez csatlakozzék a meglevő szláv pártok közül, kinek nyújtsa becsületes munkában megkeményedett, napba ml tóttá, izmos kezét. Ezért ia kézért pedig, hej, sokan, fölötte sokan pályáznak! A jugoszláviai magyarság becsületes tenyerét sok nagy politikus szekormányt kell alakítani. Szükségesnek tartja továbbá, hogy a békekötés után uj választások legyenek. Venizelos reméli, hogy a békeszerződést rövidesen aláírják. Törökország enged a Mosul-kérdésben? Páris, február 3. (Havas.) A Journal arról értesül, hogy a törökök hajlandók a nép- szövetség döntését a Mosni kérdésben elfogadni. Csicserin lesben áll Berlin, február 3. (Berlini szerkesztőségünk telefonjelentése.) Lausanneból jelentik, hogy az orosz delegáció hétfő előtt nem utazik el. Csicserin mindaddig ott-akar maradni, amíg lehetőség kínálkozik arra, hogy közbeléphessen. Poincaré indiszkrécióval vádolja az angol követet London, február 3. (Havas.) A külügyi hivatal Poincarétól jegyzéket kapott, amelyben erősen protestál az ellen, hogy az angol sajtó közzétette ama bizalams közlést melyet ő Franciaországnak a keleti kérdésben elfoglalt álláspontjáról a párisi angol követ előtt tett. Poincaré hozzáfűzi, hogy eme közlés felelősségéért elhárítja magáról a felelősséget. retné és nem átaJlaná megszorítani. Ámde a cél még nem látszik tisztán és a szervezkedő magyar millió még nem határozta el magát, kinek vagy kiknek nyújtsa a kezét. A magyarság még ingadozik, segitő karra bízza-e magát vagy pedig önállóan, a maga lábán, bízva ősi erejében és színtiszta igazában, menjen bele a küzdelembe. Különösen két párt vetekedik erősen, szinte gyanús türelmetlenséggel a magyar tenyérért azaz, hogy a magyar — vok- sokért. Pasics pártja az egyik, a radikális párt és a Davidovics Ljuba-párt, a demokrata párt, a másik. Kinek adja a kezét a magyarság ezek közül, az itt a fogas kérdés! — Talán a radikálisoknak? — kérdezi az egyik magyar politikus. — Akik derék jó étvágyukban mindent fölfialnának, ami nem szigorúan naeionális és cirill, akik előtt az itteni magyarság kultúrája, gazdagsága, önállósága mind-mind egy-egy bikavaditó piros lobogó; de legalább őszinte, nyílt ellenfelek, akikből éppen ezért könnyen lehetnek a magyarság legtisztességesebb támaszai jogaik megvédésében. Talán a demokratáknak, akik meggondolatlan, ad hoc politikájukkal tönkretették az ország tekintélyét bent és a külföldön, akik rendőrspiclikkel árasztották el az egész királyságot, a- hivatalokat megtömték oda nem való, képesítés nélküli tisztviselőkkel és lehetetlen egrár- refo rmjukkal kigázolhatatlan kátyúba vezették az államgazdálkodást? Lehet, minden lehet. Azonban ne siessünk olyan nagyon és ne feledkezzünk meg a harmadik lehetőségről sem, amely szerint viszont a magyarság a saját lábán kíván megállni és megélni és minden idegen támogatásoktól és agy ontámogatá soktól függetlenítve magát akar a szkupstína üléstermébe bevonulni, hogy a törvényekben szentesített, nemzetközi szerződésekben biztosított kisebbségi jogait megvédelmezhesse és kulturális s egyéb érdekeiért sikraszállhasson. És ez a harmadik ut, amelyre a válaszút elején fogja lábát tenni a jugoszláviai magyarság, ez az immár bizonyosan bekövetkező elhatározás lesz a leghelyesebb, a legbecsületesebb és a legcélravezetőbb! (h. r.)
