Prágai Magyar Hirlap, 1922. december (1. évfolyam, 130-153. szám)

1922-12-24 / 149. szám

28 Vasárnap, december 24. nem terjed ki azokra a művészekre, akik a mű­rész-tábor legeién haladnak, akik a közönség kcd- reneei. Ezek nem tudnak annyi jó képet festeni, íogy azokat közönségük bármily magas áron is >1 ne kapkodja, de a már sorban titkunk követ- Őzöknek és a még mélyebben állóknak, akik, ba íem ie elsőrangú, de még' mindig derek mttvé- tzek, már jóval rosszabbul megy dolgok, sőt sokan nyomorognak is; a művészitjóságnak pedig a legkeserfibb nélkülözés jutott osztályrészéül innék a szomorú körülménynek elsősorban a riűvásárló közönség megfogyatkozása, másodsor­on a művészet munkájához szükséges anyagok* iák ijesztő Áremelkedése, harmadsorban, de a násik két okkal vetekedve, a megélhetésnek el- fiselhetetlen drágulása az oka. Hogy a vásárló cözönség miért fogyatkozott meg, azt elsősorban tz ország mai kiterjedése magyarázza, azután a mii Magyarország középosztályának válságos gaz­dasági helyzete, amely semmi fényűzést sem en­ged, hanem arra készteti a lateincr embereket, akik valamikor szorgalmas vásárlói voltak a sze­rényebb árú képzőmftvészi alkotásoknak, hogy a paládjukban három-négy évtized alatt felhal­mozódott műtárgyakat árveréseken vagy' vásárokon pladogassák. Mivel ezeket a képeket, szobrokat annak idején olcsón szerezték és mivel szorult helyzetük miatt kénytelenek azokat minden áron eladni, a mai képzőművészeti piac árainál jóval olcsóbban vetik képzőművészeti holmijukat a piacra és sajnos, ezzel is csak ártanak festőinknek vagy szobrászainknak, akik ma anyagértékbsa gyakran többet kénytelenek költeni képeikre vagy szob­raikra, mint amennyiért régebbi alkotásaik az efféle árveréseken kalapács alá kerülnek. Mert bizony manapság egy kép megfestése, vagy egy szobor kiöntése, kiíaragása rengeteg pénzt emészt fel. A régi időben festőink dédelgetette! ugyan [belga vagy francia, festékekkel dolgoztak, de legtöbbjük mégis beérte német gyárak termé­keivel. Átlagban egy tubus festék 40 fillérbe került, ezért az árért a legfinomabb anyagból készült olajfestékből 2-es számú, a kflzépfajából 4-es számú, mig az olcsó anyagú földfeetékekböl, amilyen pl. az okkersárga, vagy a torra di siena, 7-es számú tubust lehetett kapui. Ma ez az egységár nem 40 fillér, hanem 110 korona, ami kétszáz- ötvenszeres drágulásnak felel meg. Amig régente Agy négyzetméter középminöségü vászonnak ára 4 korona 50 fillér volt, ma a belföldi készítmé- nyfi silány árú 1260 korona, mig a külföldi kö­zépminőség 2500, itt tehát 3—-500-3zoro3 drá­gulással állnak szemben a művészek. Mig azelőtt a vászon felfeszítéséhez szükséges keretléc folyó­métere 60 fillér körül ingadozott, ma 120 korona, ami kétszázszoros drágulásnak felel meg. A különböző festőanyagok, terpentin, szikkativok os lakkok mai ára úgy aránylik a régihez, mint 50 fillér a 120 koronához, de ennél is drágább az ecset, mert a régi ecsetár 10 fillérje ma 40 koronába kerül, tehát a. drágulás négyszáz- szoros. Nem jár az sem jobban, aki nem. olaj íe sí ék­kel dolgozik, hanem pasztellel, vagy vízfestókkel. A papiros ugyanis a régi ár négyszázszorosára drágult, a külföldi, vfzfestékek megfizethetetlenek, a jóval gyengébb minőségű belföldi gyártmányok ára a réginek mintegy háromszázszorosa, a pasz­tellkréta pedig darabonként átlag 10 fillérről 12 koronára avanzsált, ami mint százhűsz&óros drá­gulás még mindig elég szép karriér. (Kőzbcvető- le azonban meg keli jegyeznünk azt, hogy hála egy kitűnő pasztellietáuk. Főtt Hugó buzgólkö- ' dúsának, ma már Budapesten olyan jó pasztell- j krétát tudunk gyártani, amely mindenképen fel- i veszi a versenyt a Leíranoféie világhírű francia j : pasztellkrétákkal.) Ha pedig végtére is elkészült [ , a kép és a müvével megelégedett piktor hóna 1 'alá veszi azt és elbaktat vele a rámáéhoz, mert! hiszen ma már hordárra alig telik, megadással I kell tudomásul vennie, hogy a régi jó és pompás j aranyozásé rámák minőségéhez közel sem érő I képkeretért ma a régi árnak. legalább i« potom [ háromszázszorosát kell megfizetnie. Ha pedig üveg j alá akarja rejteni képét, ami bizony pasztcllnéi, j vagy akvárelnél feli étlenül szükséges is, minden I alkalommal tőrszúrásKént nyilall a szivébe, hogy j az üveg ára a régi békebelihez képest hat-száztól- ezerszereséig emelkedett. De valahogy azt ne gondoljuk, hogy a szobrá­szoknak valamivel jobb a helyzetűk. Az agyag két-hái'omszázszorosába kerül, karravai márvány­ról pedig a legmerészebbek sem álmodhatnak, mig a belföldi márvány ára négy-ötszázszorosa a réginek. A bronzöntés ára hét-nyolcszázszorosra szökött fel, a kőfaragómunkáé négy* ötszáz szo­rosra és végül a. festőknél és szobrászoknál egy-1 formán gyakori és szükséges modell ma az álía- j János megélhetési indexnek megfelelően mintegy j két-háromszázszoros díjazásra tart igényt. Ha ebből a sok mindenféle adatból egy kő-! •/,ép indexszámot kornbinálgatonk össze, a festőknél! mintegy háromszáz-háromszázötvenszeres, a szob­rászoknál mintegy négyszáz-négyszázötvenszeres! anyagáremelkedést számíthatunk ki, amihez hozzá- j járul még a megélhetésnek mintegy háromszáz-1 ötvenszeres indexszáma. Ezzel szemben ismét hangsúlyozva, hogy aj legelső festői; és szobrászok leszámításával, a í képzőm övészeli termékek átlagárai a békebeli tér* j mókekhez viszonyítottan csak mintegy kétszáz- [ tizenötezer koronások váltották fel, az • egykoro­nás ebédeket ’ée húszkrajcárosj hideg vacsorákat a sok száz koronások. Miből fizessék ezt a legtöbb- nvive szegénysoron vagy ma szegénysorsúvá vált szülők gyermekeikért ? Mit érnek ma a régi ezer- ezerötszáz koronás ösztöndíjak, amidőn egy ing kimosatása 70 koronába kerül V Miből lehessen fű­teni a műtermeket és a közös rajzolótermeket, amidőn egy métermázsa szén ára 1200 koro­nától 2500 koronáig terjed? Elképzelhető, hogy milyen nyomorúságosán rnházkodnak ezek a. fiata­lok, amidőn a legsi.lányább viselt férfiruha ia csak ezrekért vásárolható? Bizony, a mai fiatal mü- vésznemzedék a lehető legkeservesebb küzdelmek között tengődik a fővárosban és még azzal sem lehet vigasztalódni, hogy ez a nyomorúság éppen a legtehetségesebbeket, választja ki közülük és juttatja későbbi érvényesüléshez. A művészeti tehetség kifejlődésnek egyáltalában nem jó isko­lája a nyomorúság. Tömérdek szubtilis tehetség kallódik így el, amely nem tud kifejlődni teljes virágzásáig, hanem hamarébb éllankad a küzde­lemben, mielőtt igazi értékét fel lehetett volna ismerni. Szomorú viszonyok ezek és még szo­morúbbá teszi ezt a helyzetet áz, hogy az utolsó három óv története ezen a téren nem javulást, hanem erős rosszabbodást mutat. Szendrey Júlia. Irta; Riedí Frigyes. vagy két évig, azután író, szerkesztő, költő: lelké­nek ellenállhatatlan heve, vajaim belső nyugtalan­ság világgá, Űzte és kereste, kereste — az ideált. Ez a. fiatal leány úa ez a legény 1846 szep­tember 8-án találkoznak. Ők egymásnak voltak teremtve, a természet mintha, az ifjúra, a szen­vedések emberére gondolt volna, midőn a leányt így alkotta meg, — egymásnak voltak teremtve, de csak egy főm') szerelmi nyárra: az ősz már [nem nekik való évszak lett volna. Szendrey Júliának apja, Ignác1 vagyonos jószág- igazgató volt, gr. Károlyi Lajos'erdődi uradalmában. Mint író is működött, do nem a szépiroda­lom terén, moly iránt nem volt, érzéke. Büszke, zárkózott ember volt. Felesége iránt, úgy látszik, hideg volt,2 Leányát, Júliát némi ‘gőggel szerette. 1 (Júlia apja és a költő között 1647 május 16-án lefolyt jelenetről): Petőfi szemébe könnyek tódultak ama heves jelenet alatt, mely közte és az apa közt [lefolyt. E könnyekét értjük. Eddigi élete úgy tűnt föl előtte, reint a meg nőm érdemelt szenvedések láncolata; most egyszerre a kálváriajárás fájdalmai közt a sors azt mondta neki; Vége a nyomornak, itt a felszabadu ás. a béke. a boldogság! Szenvedélyes lelke, izzó képzelete már-már valami ttindérországban I látta magát és most mindez összeomoljon és Ő, mint ! a régi Petőfi, isméi n szenvedések országúíját járja? s Hellebramit Árpád. Szendrey unokájának, Gyulai ' Arankának férje, családi adatokat gyűjtve, megkér­dezte többek közt, ■ mi volt feleségének családi neve. 1 Ag öreg úr ezt készségesen elmondta. Később azon­ban rájött Hellebrant, hogy a íollbamonöott név nem feleségének, hanem egy leánynak neve, kinek Szend­rey fiatal korában erősen udvarolt. Eésalet a szerkő Petőfiről szóló kiadatlan posthunms művéből, mely a Kisfaludy-Társaság kiadásában legkö­zelebb megjelenik. E részt a Kisfaludy- Társaöág (jögdelmóvel közöljük a könyv megjelenés© előtt. Volt egy büszke, szép, szellemes, gazdag tizennyolc éves úrileány. Előkelő fővárosi nevelő­intézetben tanult. Sokat olvasott, kivált az akkori híres regényeket, így George Sand-nak exaltált, szenvedélyei; regényeit. Romantikus hajlamait táp­lálta lakóhelye: régi középkori várkastélyban lakott, helynek ugyan már düledező tornyai még mindig gőgösen tekintettek lo a festői völgyre. Itt álmodozott a fiatal leány, aki nemcsak szép, de valódi költői teremtés volt, nevette udvarlóit és exaltált álmaiba merülve várt, várt — a bol­dogságra. És volt egy fiatal obsitos katona , ki már sok pályán megfordult,'- vándorszinészkedetri is már * A színészet páfhosza alatt mennyi nyomor! A nagy hang mellett mennyi, trivialitás éa nyerseség! A nyomor és a nyegleség komikuma. A színpadot és aa élet színpadját folyton összetévesztik, átviszik az élet durvaságát a színpadra, a színpadi páthoszt pedig az életbe. Ebben, van a színészet komikuma és tragikuma egyszerre. Ebben aa iskolában járt Petőfi. A katonaélet nélkülözései után a vándorszínészéi. De e léha dolog­kerülök közt vannak nemesebb alakok: szerencsétlen idealisták, mint Arany és Petőfi, kiket a drámai köl­tészet és hazafisági eszmény csalt ide: önfelál­dozó, rezignáló tehetségek, kik fel akarják magukat küzdeni , , , ! Júlia is büszke volt, de amellett szeszélyes j és makacs. Az erdŐdi várban úgy uralkodott, i mint valami Károlyi comtesse. Exaltált volt és ! ez is közelítette őt Petőfihez, épp úgy, mint ro­mantikus hajlamai. Szeretett feltűnni, do társaságban szűkszavú volt, mint hiú emberek vigyáznak minden sza­vukra, mert nem akarnak valami gyengeséget el­árulni. A szabadságért és a forradalomért rajon­gott: 1848-ban a Nemzeti Színházban egyszer vörös jakobinus sipkában jelent meg. Fekete szeméből valami elbűvölő szenvedély sugárzott: kissé káncsal volt, — beszéli Jókai — de kény­telen hozzátenni, „neki ez jól állott". Síi magyarázza a leány magatartását? Júliának érdeklődése már eleve fel volt keltve Petőfi iránt, ki előtte már némi írói glóriától övezve jelent meg. Személyes érintkezésben az­után csakhamar megnyerte Júlia tetszését: Petőfi­ben némi érdesség mellett sok szeretetreméltó- ság volt, társalgása pedig (ha meg volt az ihlet) csupa szellem és tűz. Midőn aztán, első találko­zásukra tizenegy nappal Petőfi Papp Endrével és Riskóval meglátogatja az erdödi várat, hat órai ott tartózkodás ulán: — a leány is meg van fogva. Egyik legbizalmasabb barátnéjához, Térey Marihoz intézett levelében, melyet csak halála után adtak ki, Júlia a maga módján elws mondja ezt. Az a Petőfi — szerinte — gonosz egy fiú, oly szenvedélyesen tud az emberre nézni, hogy az úgyis tüzes szív fellázad az ész ellen. „Ha nem ismerném magamat jobban, azt hinném, hogy szerelmes vagyok." És a leány megkezdi Petőfivel szemben a rendes szerelmi játékot: maga még nincs elha­tározva, de azért kaeéran vonzza-ereszti, hívja és tartózkodik, elutasítja és reményt kelt benne; megtesz mindent, amit tesz a kacér odaadás, melynek külső alakja a tartózkodás. Valójában azonban mily két egyforma láng csap itt egybe az égnek! így mint most, Petőfi belseje se volt még felkavarva. Ez volt a nagy, az életet eldöntő szenvedély. Mi hódította meg a büszke, gazdag, előkelő leányt? A leány észrevette a férfi egynéhány fonák­ságát, tudta, hogy szegény, hogy mészáros fia, | hogy pályája bizonytalan; de úgy, amint abban ! az időben például Liszt Ferenc zongorajátékával, i úgy hódított Petőfi női szíveket költészetével. De a hóditó Liszt a zenének, a kezdő Petőfi ! a költészetnek Szárnyain csak a fogékony nőket tudta elragadni. Ilyen volt Júlia: élénk irodalmi érzéke volt, sőt írói hajlama és némi költői tehet­sége is. Efajta nőkre a költői hírnév mindig élénk hatást tett. Költészete Petőfit különben nemcsak rajongót olvasói képzeletében, hanem valósággal is meg­szépítette. Jókai szerint egész lénye, megjelenés* komor, zárkózott volt, nem barátságos. „Ámdo mikor ezt a rideg arcot a költészet lángja meg- világító, mikor egy költeményét elszavalta, akkor minden vonásában kigyulladt a lélek: tekintete, sugárzott, alakja megnőni látszott, szoborszerövé alakult; ilyenkor aki látta, hallgatta, belé kellett szeretnie: férfit és nőt magával ragadott." Midőn bemutatták Júliának a bálteremben a már híres fiatal írót és a leány kacérkodó hiú­sággal fogadta a szaggatott, szenvedélyes udvar­lást, nem sejtette, hogy sorsa eldőlt, nem sej­tette, mennyi boldogság és mennyi boldogtalanság lesz e nap következménye. Nem sejtette, hogy belép ezzel az irodalomtörténetbe, a halhatatlan­ságba, a Beatricék, a Laurák körébe. Nevét fel­kapja az örök hír, de majd mennyi szenvedés árán! Az irigység, a kíváncsiság megfigyeli min­den tettét, minden szavát; minden lóvéiét meg­őrzik, hogy bizonyítókot szerezzenek ellene és midőn eltéved, tévedéséről könyveket írnak, a legnagyobb magyar költő, Arany pedig haragjá­nak izzó bélyegét nyomja e szép fehér homlokra. Nem lett volna-e boldogabb sorsod, ha vidéki körödben maradva, a szatmármegyei ndvarlók egyike vitt volna békés kúriájába feleségül ? Bizony majd meg fogod tudni, mennyire igaza volt Sán­dorodnak, midőn azt írta a hírnévről, hogy az szivárvány, a napnak könnyekben megtört sugara. H& ■■«*■*■■■&a8faBIUBBB3 Karácsonyest idegenben. Irta: Farkass Jenéig KarácSonyeste. Sötéten mered az égnek az épülő ház. Olyan, mint régi idők romját újkori mulatók ha kivilágítják. A gerendásairól, magas rúdon, vakító világot vet a lámpa. Az ablak- nyilasokon áttör a fény, hogy megláttassa a tégla, deszka és homokhalmazt, mely arra mutat, hogy a kőtömeg nem rom, hanem épülő ház. A munkások már korán elmentek. Ma na­gyon siettek. Csak Matykó, a tót napszámos ma­radt az épülő emeleten, hogy a téglát, vasat, deszkát őrizze és vigyázzon a megtámogatott falakra. A belváros csendes, ltt-ott siet valaki haza., csomagokkal megrakodva. Ma este mindenki ott­hon marad, mindenki otthon akar lenni. Matykó a tarisznyában motoz. Ö nem mehet haza. Egyre megy, rhogy itt íii, vagy piszkos szállásán kuporog. Egészen egyre megy. Innen szoros emelkedést mutatnak, amiből nyilvánvaló, hogy a festőnek és szobrásznak keresete ma jó­val kevesebb, mint annakelőtte. Vágy másfélszer- kétszer annyit kellene dolgoznia, mint. azelőtt, ha. ez egyáltalában lehetséges volna és el tudná adni a felvevőképességében megcsökkent piacon mind­azt, amit termel, vagy pedig bele keli törődnie abba, amire bizony a magyar középosztály többi része is kénytelen-kelletlen ráfanyalodott, hogy életigényeit erősen redukálja, azaz rosszabbul kell étkeznie, rosszabbul ruházkodás©, jóval keveseb­bet, vagy semmit sem szórakozhaíik és utazásainak beláthatatlan időre végük van. Mindezek után elképzelhető, hogy milyen azok­nak a művésznövendékéknek a helyzete, akik még eladásra nem tudnak termelni, hanem csak fo­gyasztanak. Ellentétben a zenészekkel, akik játé­kukkal anyagot alig pusztítanak, ellentétben a színi pályára készülőkkel, az énekesekkel, a képző­művészeti növendék, akinek legalább is annyit kell gyakorolnia, mint emezeknek, festékben, ceru­zában, papirosban, a büszke vászon helyett per­sze csak pappendekliben nagyon sokat fogyaszt. Valamikor a dolgok néhány fillérbe' kerül­tek, ma számos ezer koronát emésztenek fel. Azután következik a megélhetés gondja, a. régi hat-tizenötforintos hónaposszobákst a háromezer-

Next

/
Oldalképek
Tartalom