Prágai Magyar Hirlap, 1922. december (1. évfolyam, 130-153. szám)

1922-12-24 / 149. szám

Vasárnap, december 21 n ■0C9BH A Prágai Plagffjar üirSap Unni ■BercnömptiaAzstántt crctrtfe A Prágai Magyar Hírlap október 1-án megjelent századik ünnepi számában jubilá- rls nyereménypályázatot irtunk ki, hogy némiképpen honoráljuk olvasóinknak azt a meleg szeretetét, amelyet topunk, a szlovenszkói és ruszinszkói magyarság harcos sajtóorgánuma iránt megindulása első percétől tanúsítottak. Mikor harcos munkánkban az első állomáshoz: a századik számhoz értünk, kötelességünknek tartottuk — ha csak egy percre is — megpihenni és visszapillantást vetni annak a munkának az eredmé­nyességére, amelyet végeztünk. Azt akartuk, hogy olvasóink is együtt érezzenek ve­lünk az ünneplés pillanatában és azt akartuk, hogy valami olyan tárggyal tudjunk nekik ; kedveskedni, amely még jobban összeforraszt bennünket velük. A posta nap-nap mellett csak úgy öntötte a sok nyereményszelvényt. Olvasóink kö­zül igen sokan résztvettek a pályázatban. A húzást december 16-án tartottuk meg a Prágai Magyar kiadóhivatalának helyiségében. A húzásnál jelen voltak: Szent-Ivány József, nemzetgyűlési képviselő, Vámos Béla dr., Ipolyság, Flache Irén urhölgy, Prága, j Tomory János klubtitkár, Prága, valamint a szerkesztőség és a kiadóhivatal tagjai. A húzást Szent-ívány József nemzetgyűlési képviselő és Vámos Béla dr. urak esz­közölték. A sorsolásra 752 pályázat érkezeit be. Az eredmény a következő: í. dij. Négyheti ingyenes teli üdülés és gyógykeze’és Pöstyéníürdöben. A Pro Pa­tria téli gyógyintézet első osztályán lakás, világítás, fűtés teljes étkezéssel (naponta négyszer), orvos által előirt fürdők és egyéb gyógytényezők, 1922 november hó 15-től 1923 április 1-ig terjedő időben négy hétre, azaz 28 napra szóló teljesen díjmentes hasz- | oáiatra. Nyertes: Baiter József, 17.504. számú előfizető, Aranyosmaröi. 2. dij. Utazás Prágába vonaton, onnan repülőgépen Bécsbe, tartózkodás Bécsben és utazás repülőgépen Budapestre. Másodosztályú vasúti jegy tartózkodási helytől Prágá­ba, repülőhöz autó, repülőgép Prága—Becs, egynapi bécsi tartózkodás költségei, más­nap repülőgép Bécs—Budapest. Autó Budapesten a szállodába. Nyertes: Rochlltz Béla, 12*022 számú előfizető, Dimes (Nyltramegye). 2a) dij. Négyheti tartózkodás Trencséntepllcen, lakással, fűtéssel, világítással és gyógykezeléssel. Nyertes: K.ég! Elemér, 3041. számú előfizető, Nagycsalonla (Hontmegye). 2b) dij. Négyheti tartózkodás Trencs&iíepHcen, lakással, fűtéssel, világítással és gyógykezeléssel. Nyertes: Zuber Oszkár, 15.118 számú előfizető, Késmárk. 3. díj. Kétheti tátrafüredi téli üdülés. Kétheti tátrafüredi teljesen díjmentes lakás, el- !í látás, világítás, fűtés, ami az elsőosztályu vendéget megilleti, 1922 december havában, j Nyertes: Bresztyák Sándor, 7104. számú előfizető, Somorja (Pozsonymegye). 4. dij, Tlznapi szanatóriumi tartózkodás a pozsonyi Grand Sanatoriumban. Lakás, fűtés, világítás, teljes ellátás az első osztályon december havában 10 napon át. Nyertes: Frandl Gusztáv, 15.104. számú előfizető, Késmárk. 5. dij. Teljesen komplett konyhaedénykészlet Nagyon szép kivitelű, negyven-ötven darabból álló zománcozott konyhaberendezés a fii'eki zománcgyár készítményeiből. Nyertes". Tarsovics Lajos, 6902. számú előfizető, (Somodl (Abaujmegye). 6. dij. Flache Gyula festőművész „Orgonanyifás" cimü keretezett pasztelje. (Érték® 1200 Kő.) Nyertes: Kovács Miklós, 14.037. számú oVffzeíő, Ungvár. 7. dij. Flache Gyula festőművész „Vásár" cimü keretezett pasztelje. (Értéke 1200 Kő.) Nyertes: Heutscliy Kálmán, 5491. számú előfizető, Peíerswald, Szilézia. 8. díj. Gyurkovits Ferenc festőművész „Utcarészlet" című keretezett olajfestménye. (Értéke 850 Kő.) Nyertes: Kary Lázárad, 3201. számú előfizető, Dalmad (Hontmegye). 9. díj. Komplett fésükazefta kozmetikai szerekkel. H. Laveczky, Institut de Beauté de Paris, Václavské nőni. 6. Nyertes: Kovács Miklós, 14.037. számú előfizető, Ungvár, 10. dij. Angyal Géza festőművész „Tlm úrmühelyben" cimü karca. (Értéke 800 Kő.) Nyertes: Kartik János, 1471. számú e!öf otJ, Errzíercebrnya. 11. dij. Angyal Géza festőművész „Bányász cimü karca. (Értéke 800 Kő.) Nyertes: Krusinszky Lajos 14002. számú előfizető, Tőke erebes. 12. díj. Egy szelelövel ellátott kukorica morzsoló. (A rimaszombati mezőgazdasági gépgyár készítménye. Értéke 700 Ke,) Nyertes: Bartai József 7553. számú előfizető. Bős (Pozsonymegye). 13. dij. Tichy Kálmán festőművész „Virágok" cimü akva entája. (Értéke 500 Kő.) Nyertes: Oszvald Juliska 15101. számú előfizető, Késmárk, 14. dij. Teljes asztalterítők. Egy abrosz, hat darab asztalkendő. (Wem KároÜy és tár­sai késmárki gyárának készítménye.) Nyertes: Mosonyl Ferenc 3027. számú előfizető, Ipolynyék (Hontmegye). 15. díj. Egy férfiruhára való szövet. A gácsi posztógyár ajándéka. Nyertes: Szinay Sándor 16437. számú előfizető, Nagyludince (Koinárommegye). 16. dij. Tichy Kálmán festőművész „Virágok" cimü akva.entája. (Értéke 500 Kő.) Nyertes: Majkuth Albert 1252. számú előfizető, Rozsnyó. 17. dij. Thayn János festőművész keretezett olajfestménye. (Értéke 400 Kő.) Nyertes: Szeles Árpád 14481. számú elöfize.ö, Tiszafüred (Zemplénmegye). 18. dij. Tichy Kálmán festőművész „Virágcsokor" cimü színes akvateníája. (Értéke 400 Kő.) Nyertes: Horváth József dr. 4021. számú előfizető, Újbánya (Barsmegye). 19. dij. Egy mosdókészlet. Fehér színben zománcozott teljes mosdókészlet. Schofz C. A. mateóci gyárának készítménye. Nyertes: Boleman János dr. 3594. számú előfizető, Léva. 20. dij. Angyal Gáza festőművész „Zólyom vára" cimü karca. (Értéke 300 Kő.) Nyertes: Tóth Zsigmcnd 3691. számú előfizető, Ujbars. 21. dij. Egy zománcozott angol mosdókészlet. (A fülek! zománcgyár készítménye.) Nyertes: Kovács Miklós 14037. számú előfizető, Ungvár, 22. dij. Hermély Viktor festőművész „Nvemberi táj" cimü karca. (Értéke 200 Kő.) Nyertes: Horváth Lajos 14636. száma előfizető, Beregszász. 23. dij. Egy pár női vagy férfi cipő. (Az érsekujvári László-féle cipőgyár készít­ménye.) Nyertes: Langfelder Artúr 1860a. számú előfizető, Hacsava. 24. dij. Ke'etabletta. Komplett keíegarnitura. (Grüneberg Károly pozsonyi kefegyárá­nak készítményei.) Nyertes; Kubinszky Leó 10351, számú előfizető, Trencsén. 25. dij. Keietabletta. Komplett kefegarnitura. Nyertes: Keczéry József 9S9. számú előfizet#, Losonc. 26. dij, Kefetab'etta. Komplett kefe garnitúra. Nyertes: Szíroné Béla 14S03. számú előfizető, Aknaszlatina. 27. d5j. Kefelabletía. Komplett keíegarni túra. Nyertes: Pakáry Géza 14.221. számú előfizető, Gálszécs. 28. d'j. Kefeíahletta. Komplett keíegarnitura. Nyertes: Schönwald Adolf 2121. számú előfizető, Maiinec. 29. dij. Kefelabletía. Komplett keíegarnitura. Nyertes: Szkalosné J. Erzsébet 7030. számú előfizet, Rozsnyó. 30. díj. Egy láda különleges kandlrozott gyümölcs. (A rimaszombati konzervgyár készítménye.) Nyertes: Kovács Aliklós 14.034. számú elöiizetö, Ungvár. 31. díj. Egy láda különleges kandlrozott gyümölcs. Nyertes: Maranecz János 1500/c. számú előfizető, Poljana, Beregmegye. 32. dij. Egy láda különleges kandlrozott gyümölcs. Nyertes: Uhrovlcs Piroska 7041. számú előfizető, Dunaszerdahely. 33. d’j. Egy láda különleges kandlrozott gyümölcs. Nyertes: Tímár Gyula 12.867. számú előfizető, Ógyaüa. 34. dij. Palackozott csemegebor. (Neumann Sándor és társai borpincéjéből.) Nyer­tes: Geruska Pál 5174. számú előfizető, Pop rád. 35. díj. Palackozott csemegebor. Nyertes: Kovács Miklós 1500/p. számú előfizető, Parchovlany. 36. dij. Palackozott csemegebor. Nyertes: ürge József 12J21. sz. előfizető, Ujvároska (Nyitramegye). 37. d'j. Palackozott csemegebor. Nyertes; Orosz Béla 7554. számú előfizető, Bős (Pozsonymegye). 38. díj. Palackozott csemegebor. Nyertes: Kovács Miklós 14.037. számú előfizető, Ungvár. 39. feij. Palackozott csemegebor. Nyertes: Krusinszky Lajos 14.002. számú előfizető, Tőketercbes. 40. dij. Kozmetikai abonnement, amely áll arcmasscgeból, testmassageból, pedikii- rözésből, manikürözéshől síb. Ez a nyeremény csak prágai előfizetőknek szól. H Laveczky, Václavské fiám. 6. Nyertes: Blum Rózsi 13.120. számú előfizető, Prága. A pályázaton résztvett többi előfizető értékes könyvajándékot kap. A pályázók között van olyan, aki több dijat nyert. Ennek magyarázata az, hogy egyes előfizetőink az előfizetők gyűjtésében olyan buzgalmat fejtettek ki, hogy nyolc- tiz, sőt tizenöt uj előfizetőt is szereztek. Az ajándékok elküldéséről teljesen dij- és portőmentesen a Prágai Magyar Hírlap szerkesztősége gondoskodik. A Prágai Magyar Hírlap karácséi# ligcreieéníjplpiaía. A Prágái Magyar Hírlap a karácsonyi Ünnepekre újabb kedves megelpetést ad elő­fizetőinek és olvasóinak. A magyar lélek őszinte és nyílt jókívánsága mellett odalép a szloneszkói s ruszinszkói magyar családok ládok asztalaihoz s a szeretet melegében fel­olvadt szivekkel a jókívánság meghittsége s a bizalom hangján beszélget. Elsírja mi a ba­junk, elsimcgatja a fel-fel törő kétséget s a sok gond elernlegetése után egy egyszerű, rövid kérdéssel szórakoztatja el hűséges barátait. Felteszi ezt a kérdést: KI ismert és RmszísisssMóí? A kérdés mellé egy képet is iktat s megmagyarázza, hogy ezentúl minden va­sárnap közölni fog egy képet Szfovenszkó, és Ruszinszkó városaiból s aki eltalálja, mely városnak mely épületét ábrázolja a kép, az kitölti a kép alatt levő szelvényt, Összegyűjti őket és a pályázat lezárása után beküldi kiadóhivatalunk címére. Aki a leközölt képeknek legalább felét eltalálja az pályázik a karácsonyi nyeremé­nyünkre, melyek a kővetkezők: Első nyeremény: Földközi tengeri utazás 1923, augusztusában. Utazás Prágából 1923 augusztus 4-én kü- lönvonattal Triesztbe. Érkezés Triesztbe aug. 5-én éjjei. Két napi tartózkodás Trieszt­ben. Utazás a „Wilson" oocánjáróval Ná­polyba. Három napi csodaszép tengeri ut után (mely Görögországot is érinti) megCi-j kezes Nápolyba s két napi ott-tartozkódás.j A nápolyi nevezetességek és a Vezúv meg-; tekintése. Nápdyből utazás gyorsvonaton j Romába, két napi oít-tartózkodás. Onnan utazás Firenzébe. Egy napi firenzei tartóz­kodás után utazás Velencébe s onnan a do- berdói véres emlékű csatatérre. Doberdó- bó! utazás Triesztbe s onnan egy napi pihe­nés után vissza Prágába. Az ut 14 n3píg tart. A főnyeremény magában foglalja az összes útiköltségeket, a reggeli, ebéd és va­csora költségeit s a szállodaiköltségeket, a borravalót, beléptidijakat és a balesetelleni biztosítást. MdSOtilft fitfCreiR€n!J: Utazás a Bódcm-tóhoz, a Rajna és Nekár vidé­kére, a Vierwaldstatti tóhoz 1923. évi julius 1-től 9-ig. Miíéííendé a Ji ffeép ..........................­..................................vóras&óí való ...........................-..................................... épületei á&vástafja. W ............................................................................................................... faftftelu. A ie&Sktözeíe&&i /képet az a$év>í szútmhan fo&zöjüfk. A nyeremény magában foglalja az ösz-| szes föntebb felsorolt költségeket. Megjegyezzük, hogy minden képűnketj neves szlovenszkói és ruszinszkói művészek: készítették, akiknek nevét azonban nem tün-i tétjük föl a képeknél, mert ebből könnyem kombinálni lehetne arra, mely városból valói a kép. Az első képünk: I

Next

/
Oldalképek
Tartalom