Prágai Magyar Hirlap, 1922. december (1. évfolyam, 130-153. szám)
1922-12-24 / 149. szám
Vasárnap, december 24. 9 .7*áöbAa>,Vittem A lélehcsempétz. — V4^ Bc«src£HCS<s&mi9£ r«afs-3®Bs2««RS. — Irta és rajzolta: Tlchy Kálmán. Rozsnyó, december 23. Ámor, a szeretetreméltó kis csibész, unatkozott. Unalmában íehöppent a felhők közé s azzal szórakozott, hogy célbalővöidözött veszedelmes nyilaival a gyanútlanul legelésző bárányfelhőkre. Mikor minden nyilát kilőtte, egyik felhőről a másikra ugrálva szedte össze a földiekre bajt hozó vesszőit. — Várj csak, majd becsapjuk az öregei, 9 te szépen besurransz. Bírd csak rám Gyere velem! És a felhőkről a tejutra kanyarodva megindultak a menyország felé s nemsokára odaérkeztek. Mikor már látszott a kapu és messziről a postás-ablakot is látni lehetett, Ámor oldalt kanyarodott védencével, hogy észrevétlen jusson Játéka közben egyszer csak azt vette észre, hogy egy felhőgyiirü közepén egy magányos lélek szádl fölfelé s egyenest a menyországnak tart Hamar odaröpüft s nagy szemeket meresztve a vándorra, a nála szokásos mcré&sen bizalmas bangón szólította meg: — Hová Igyekszel, leikecském? — A menyországba, — felelt a lélek oly busán, hogy vele egyszeriben meghazudtolta a kijelentéséi — Nono, — kötődött Ámor, — olyan biztos vagy benne, hogy jó helyre mégy? — Mehetek én már akárhová, —■ szóit a lélek; — sehol sem lehetek boldogl — Ujujju! De a tyúkokig vagy, kikecském! mt aztán miért? — Szerelmes vagyok.*. — Haha, hiszen akikor éppert az én reszortomba tartozol! — reménytelenül... — Ja, az mát súlyosabb eset De majd segi- tflmk! De hát mi is legyen veled, ha már odalent meghaltál s éppen a hetedik égbe igyekszel? Mondd csak, — tette hozzá aügondolkoasra — nagyon meghaltál? — Hogyhogy nagyon? m- Úgy értem, hogy egészén? — Amennyire csak lehet, — Ml bajod volt? — Főbelőttem magam! — s mutatta a kis piros lyukat a halántékán. — Tyüh, 1 élkecském, akkor mt a csudát keresel te a menyországban? Ha Öngyilkos voltál, pokolra mégy! — Csakugyan? — kérdezte a lélek reménye- vesztetten. — Azám! Szent Páter száz lépésről meg fogja érezni rajtad az öngyilkost és leröpit a felhők körül! Pláne, ha meglátja a halántékodon a sebet! Te, mutasd csak!? a menyországot kerítő felhő-fal tövéihez. Ott aztán egy felhő mögé támasztotta az Úját és tegezót s kicsi pogány istenke lévén, hatalma volt hozzá, hogy odavarázsoljon magának egy olyan ingecskét, amilyet az angyalkák hordanak s így — szárnya úgyis lóvén, olyan lett, mint tt több! kis angyalok. így előkészíti ve, szorosan a iaá tövéhez lapulva, nagyon óvatosan kúsztak a kapuhoz. Odaérve Ámor a lelket egészen a kapa sark* mellé rejtette el. — Most aztán jól vigyázz, — súgta. — 3 ha Szent Péter kijön, azonnal surranj be! S azzal odalopakodoti a postás-rabiakhoz. Fölágaskodott s úgy kocogtatta a csillagai! sárból szőtt ablakot: — Szent Péter bácsi! Szent Péter bácsi! — No, mi az már megint? — dönmögte az öreg odabent — Tessék kijönni egy percre! — Már minek mennék? Ki hiv? — Én. — Ki az az én? — Egy kis angyal. — Mit aüorsz? — Baj van idekiirt. Nem iSfteü scgtícrS, ha nem tetszik kijönni! Jól van, jól, már $5m«gyafc, de te meg mit kószálsz odakünH? Mi? — s közben már nyitotta a* irgalmatlan nagy kulccsal a kaput — Eltévedt bárinyíeRtöcsfc&cet hajtottam vissza a nyájhoz, azok után jártam. De tessék csak nézni, mi van itt? — No, mi? — s Szerit Péter kist veit, a kapu félig nyitva maradt utána, a lélek szerencsésen besurrant. — Hát az a felső csillag, amelyik ft kapu tetejét díszíti, alig pislog. Kendbe kellene homi, mert igv egészen elcsúfítja a gyönyörű kapunkat! — Melyik, te, én nem látom, — mondta Szent Péter erősen kémlelve a magasba, És á lélek lehajolt, s Ámor közelró!, nagy saakértelemmel vizsgálta a kis pörköltszélü sebet 5 ravaszul pisbntott. — Na, még lehet veled valamit csinálni. Mindenesetre csak akkor, ha a menyországba bejutsz. Ott aztán rajtad áll, hogyan kéred meg a jó Istenkét, hogy szánja meg sorsodat — Dehát hogy jussak be, ha Szent Péter olyan éber? — Az ott, ni! — erőaködött Ámor, alig türtőztetve kaján örömét, hogy a csei sikerült Persze, a* oromdlszitő csillagok hibátlanul ragyogtak. Szent Péter csali nézett az ókdájás, hol fel, hol meg le a kas angyalra. Egyszer csak gyanús lett neki a kis angyal villogó szeme, — egyáltalán nem úgy fényiéit a&> mint te égi angyaloké. — Te gyerek, —- mondta nagy lassan, — ha te — engem — Ámor rosszat sejtett, szökni akart, de elkésett. Szent Péter elkapta az fngécskéjét s azonnal megérezte rajta a pogány Olynipus-íllatot. — Hnhó! Hát te vagy az, kis imposztor! Hát velem űzöl tréfát? Mír nem elég a galiba, amit ott lenti a földön esináisz? No. várj csak, várj! Ez egyszer nem menekülsz! énekel Is benne. Észrevette az arkangyal Is, láng- pallosával dühösen lekopogta az egész kart s keresni kezdte átható pillantásával a bűnöst Meg is lelte hamar. Szegény lélek, reszketve állt ott * várta, most mi lese? — Hát te mit keresel itt? — dörgött az arkangyal szava. — Meghaltam ott lenn, hát..* S iawal kátrafoffta keményen Ámor szdr- Byacákái.t s cipelte be, gondosan bezárta maga mögött a kaput. Már zárhatta*.* — Hogy haltál meg? Megöltem... magam... — Tehát öngyilkos vagy! És ide mertél jönni?! Odabent azalatt nagy kavarodás támadt. Aj — De én szerettem és azért haltara meg • lélek ugyanis bejutott s azonnal beállt az Urat! a jó Isten a szeretet Istene! dtesőttő kórusba, melyet egy arkangyal dirigált; várta a jó szerencsét, míg az Ur színe elé járulhat, A mennyei karban azonban rögtön disszrv ttancáa támad, haesak egyetlen oda nem való lélek —• Ne merészelj szólni! — tiltotta le az arkangyal. — Az Ur majd ítél feletted. És hogy jöhettél be Ide? A kapun... — Ne gúnyolódj, félek! Megkerülheted!
