Prágai Magyar Hirlap, 1922. november (1. évfolyam, 119-129. szám)
1922-11-30 / 129. szám
wowrtanawiwajrijtwtea 9%j&trJA/i(?Mx7fmTAP ^EB ** **' ^y- ^ A nemzetgyűlés mai ülései. rA nemzetgyűlés mai ülését T o m a s e k elnök féltizenegy órakor nyitotta meg. Napirend előtt Skotek József rózsahegyi nyomdász, aki a mandátumáról lemondott Z v e r e c János szlovák szociáldemokrata képviselő helyébe lépett, letette a képviselői fogadalmat. A vita utolsó szónoka. rA költségvetés negyedik részének részletes vitájáoz elsőnek K r i z s Alajos csehszlovák szociáldemokrata képviselő szólt hozzá. A gazdasági krízissel s a munkásság helyezetével foglalkozott s hangsúlyozta, hogy a gazdasági krízis enyhítését célzó tervezeteket mielőbb valósítsa a kormány. Utána D r a x 1 cseh nemzeti szocialista emelkedett szólásra. Kijelentette, hogy a gazdasági krízis enyhítése szempontjából mindenekelőtt a szénadót s a vasúti díjszabási tételeket kell leszállítani. H á u s 1 e r német szociáldemokrata a drágaság kérdésével foglalkozva kijelentette, hogy a munkásság a legnagyobb határozottsággal foglal állást az agrárvámok behozatala ellen s követelte, hogy a közellátási minisztérium gondoskodjék a munkanélküliek ellátásáról. t ^ A következő szónok S í o d o 1 a Kornél szlovák agrárius főképpen a kormány forgalmi politikájával foglalkozott. Utalt arra, hogy a forgalmi politikára a jelenlegi gazdasági krízis következtében súlyos feladatok várnak megoldásra. Az államnak arra kel törekednie, hogy a szállítási díjtételek megfelelő szabályozásával a belföldi termelési előmozdítsa, különösen Szlovenszkón és Ru- szinszkóban, amelyek Cseh- és Morvaország értékes éléskamrái. Ugyancsak le kell szállítaná a tranzito- és kiviteli forgalom magas díjtételeit. A gözhajózást bele kell kapcsolná a kereskedelmi politikába s ezért a pozsonyi kikötő egy részét nemzetközivé kell tenni. A helyes tarifapolitikának kiegészítő része az államvasutak megfelelő igazgatása. Egyszerűsíteni kell a vasúti szállítási teendőket, takarékosságra kell törekedni, nemkülönben a vasúti hálózat célszerű megszervezésére. Kifogásolta, hogy a beruházási programba nem vette be a kormány az Eperjes —Kapi—Varannó közötti vasúti vonal kiépítését. Végül rámutatott a helyes forgalmi politikának nemzeti szempontból való nagy jelentőségére s kiemelte a cseh vasutasok e téren szerzett érdemeit. V o t r u b a nemzeti demokrata a kereskedők érdekeinek védelmét hagnoztatta. Követelte a kötött gazdasági rendszer teljes megszüntetését. Fölvilágositást kért a közellátási minisztertől arra vonatkozóan, hogy mennyire haladt előre az állami gabonahivatal megszüntetése és hogy megfelel-e a valóságnak az a hir, hogy a fogyasztási szövetkezeteknek az állami gabonahivatallal szemben fönnálló, több mint százmilliós tartozását leírták. Követelte, hogy a közellátási minisztériumban a közönséggel udvariasabban bánjanak. A drágaság enyhítése céljából szükségesnek tartja, hogy a posta, távirda és vasúti díjszabási tételeket leszállítsák s az adórendszert módosítsák. Utána Medinger dr német pá/ton- kivüli képviselő részleteiben is alaposan kidolgozott beszédében élesen rávilágított a költségvetés hibáira s Rasin pénzügyi p Etikájának túlzásaira. Hogy Ausztria és Németország ma nem tud vásárolni, ami lényegben hozzájárult a cseh-szlovák köztársaság gazdasági válságának kiélesedéséhez, annak részben a cseh-szlowák köztársaság magatartása az oka. Kifogásolta, hogy a kormány olyan görcsösen ragaszkodik a szén- és forgalmi adóhoz s rossz példával jár alő! az árleszállítás terén. Rasin — mondotta tovább — a termelő tőke védőiének tartja magát Ezzel azonban sehogy sem egyeztethető Össze a háború előtti járadékok visszatartása, a hadikölcsönök be nem váltása;-utóbbi kérdés a mai gazdasági krízis és pénz^zük ekö- vetkeztében sokkal nagyobb jelentőségű, mint volt eddig. Ugyancsak sürgős elintézésre vár a hadseregszállitások ügye. A költségve- téstés az adóalanyok teherbíró képességét túlságosan meghaladó adókra van alapítva. Kijelentette továbbá, hogy a pénzügyminiszternek mindenekelőtt az agrártörvény megszüntetésére kellene törekednie. A német mezőgazdák értelmes agrárreforrnot köveidnek, amelyet nem nélkülük és ellenük visznek keresztül és tiltakoznak az erdők állami kisajátítása ellen. A továl>’*ak folyamán utalt arra, hogy a földbirtokreformot minden megvalósítani s végül kijelentette, hogy ha a többsé gazt akarja hogy a németek fölhagyjanak a negációval, akkor magának a több ségnek is meg kell szüntetnie a németséggel szemben tanúsított ellenségeskedéseit s meg kell változtatnia eddigi magatartását. K o p r i v a cseh néppárti s V á v r a iparospárti képviselő után, aki a közellátási minisztérium megszüntetését, a posta- és vasut- ügyi, a közegészségügyi és népjóléti, az igazságügyi és az unifikációs minisztérium, valamint a földművelés- és közmunkaügyi minisztériumok egységesítését követelte, B e c s k a szlováp szociáldemokrata a szlovenszkói bányamunkások helyzetét ismertette s a szlovenszkói állami bányaüzemek részére külön igazgatóságot követelt. <K i r p a v n é szociáldemokrata képviselő kifogásolta, hogy a költségvetésben csak 7.3 millió korona van fölvéve a népbetegségek leküzdésére, úgy hogy ez az összeg nem elegendő a nemi betegségek leküzdésére. Bírálta az „ochrana diveík“ nevű intézményt, amely a prostituált nőket ismét az utcára kergeti. Követelte az éjjeli mulatóhelyek rendőri felügyeletét. A tuberkulózist szerinte előmozdítsa a lakáshiány. Blahó szlovák agrárius a szlovenszkói mezőgazdaságii iskolákról beszélt. Megállapította, hogy az iskolák egy részét nagyon kevesen látogatják, ínért a szlovák értelmiség nem küldi a gyermekeit szakiskolákba. Követelte a nagyobb látogatásnak örvendő iskolák fejlesztését, kétosztályu gazdasági iskolák létesítését és a bórádénak negyven fillére való leszállítását. Sürgette a telepítési akciót és e célra egy millió koronát kért. H v i z dá k szociáldemokrata képviselő a szlovenszkói munkásság szomorú helyzetéről és követelte az állami üzemek ezért vétkes tisztviselőinek minden igény nélkül való eltávolítását. Az ülés tart jt. A képviselőház munkarendje. A képviselőház ma befejezte a költség- vetési vitát, amely főbb mint két hétig tartott. A karácsonyig tartó ülésezések további munkarendjét ma álapitptta meg az elnökség. A képviselőház következő ülése, amelynek napirendijén az orosz és ukrán kereskedelmi szerződés és meghosszabbítandó törvények szerepelnek, december 5-én lesz. Azután a ház kedden, csütörtökön és pénteken fog tanácskozni. A szenátus mai illése. Prasch elnök napirend előtt meleg szavakkal parentálta el Friedrich Henrik német agrárius szenátort. A napirendre áttérve a szenátus másodszori olvasásban is elfogadta a bűnvádi főtárgyalások hallgatóságának korlátozásáról s a határmenü területbeosztásról szóló törvényzavaslatot. Azután elfogadták első olvasásban a takarékpénztárak és azok szlovenszkói és ruszinszíkói fiókintézeteinek állami segélye, a katonai előfoga- t ok ért béke idején járó kártérítésre ás a gyámságra és gondnokságra vonatkozó törvényes rendelkezésének részbeni módosítására vonatkojó törvényjavaslatokat. A teljes ülést megelőzően a szenátus elnöksége és a klubelnökök tartottak értekezletet, amelyen a szenátus legközelebbi munkaprogramját tárgyalták. Az értekeztél éra elhatározták, hogy az 1923 évi költségvetési javaslatot, a mely tudvalévőén november 30-án kerül a szenátus költségvetési bizottságában, de- ocmbercember 12—16-ig úgy általánosságban, mint részleteiben letárgyaljk. izgalmas síécsal® a magpr Remzcifftulesen i numerus cinsis Körül. _ Mussolinit üdvözli a magyar nemzetgyűlés. — Bethlen visszautasította Rassay vádjait. Budapest, november 29. (Saját tudósítónk teleíonjelentése.) A nemzetgyűlés mai ülését meglehetősen telt padsorok előtt délelőtt féltizenegykor nyitotta meg Szcitovszky Béla elnök. Napirend előtt föiolvasta Teleky Pál gróf levelét, amelyben Teleky bejelenti, hogy betegségére való tekintettel a külügyi bizottság elnöki tisztségéről lemond. A Ház a lemondást sajnálattal vette tudomásul. Ezután Hermáim Miksa egységespárti képviselő, a közigazgatási bizottság előadója, terjesztette elő a mérnöki kamarák fölállításáról szóló törvényjavaslatról jelentését. K r a k k e r Kálmán, a közigazgatási és pénzügyi bizottság előadója, beterjesztette a két bizottság együttes jelentését az Akadémia megsegítéséről, amelyet tegnap utalt át a Ház a bizottságokhoz. Fáy képviselő indítványára a javaslat tárgyalására kimondják a sürgősséget. Ezután a napirend értelmében az Akadémia megsegítéséről szóló javaslat vitáját folytatták. Az első szónok Usetty Ferenc volt. U s e 11 y : Különös ötömmel kell üdvözölnöm ezt a javaslatot, amelynek kettős jelentősége van most, amikor szellemi életünk válsággal küzd és értékes kulturális intézményeink veszendőbe mennek. Rendkívül sajnálom azt a megokolatlan támadást, amely tegnap érte az Akadémiát Várnay Dániel szociáldemokrata képviselő részéről. Tagadom, hogy igaz lenne, amit Várnay állított, h°gy az Akadémia európai nevű tudósokat üldöz ki és hogy plagizált munkákat ad ki. P a k o t s József demokrata szónok; Tiltakozom az ellen, hogy amikor kulturális életünk nagy nehézségekkel küzd. akkor a tudomány műhelyéből kiüldözzenek európai nevű tudósokat. Kiüldözték a tudomány műhelyéből az ifjúság jelentékeny részét is. Végtelenül szomorú, hogy Magyarországon numerus klauzus van, amelyet éppen nemzeti tradíciónk és becsületünk szempontjából végzetes és szerencsétlen dolognak tartok. Kiss Menyhért (közbeszól): Fajvédelemből szükséges! P a k o t s ; Nem lehet jelszavakkal dolgozni akkor, amikor az életet reális old fiáról kell fölfognunk. Kiváncsi vagyok, hogy mit mondott (jeniben Bánffy gróf külügyminiszter, mikor a népszövetségi konferencián felelősségre vonták a numerus klauzus miatt. P i k I e r (szociáldemokrata): Mussolini belügyminisztere zsidó ember. Bogya János: Éljen Mussolini! Szociáldemokraták Bogya felé: Pakots Bogya felé: Ne tessék kiseb- .' biteni a liberalizmus jelentőségét. Széchenyi : István gróf is liberális volt. Haller István: Föl lehetne olvasni Széchenyi liberális nyilatkozataiból! Pakots: Én megértem azt, ha Haller ; képviselő ur, aki. ennek a szégyenteljes fcör- i vénynek a megteremtője volt, védelmébe veszi az>t és rossz álmai vannak, ha annak eltörléséről beszélnek. Horváth Zoltán: Zsidó kincstári tanácsosokat neveznek ki! Bogya: Zsidó és zsidó között különbség van. Esztergályos: A gazdag zsidókat szeretik, mert azoktól lehet pénzt kapni, (óriási zaj az egységes párton. A képviselők a padokat verik és kórusban kiáltoznak az elnök felé: Rendre, rendre!) M e s k ó Zoltán: A gazdag zsidó okos, a szegény zsidó buta! Pakots (folytatja beszédét): Kifogásolom, hogy a bizottság jelentései magyartalanul vannak megfogalmazva és magyartalan formában kerülnek a Ház elé. Annál inkább csodálkozom ezen, mert a bizottság elnöke egy magyar iró. Felkiáltások: Ki az? Pakots: Pékár Gyula, (óriási derültség az egész Házban.) A következő szónok Hermann Miksa volt, aki a javaslatot elfogadta. Kiss Menyhért: Megragadom az alkalmat. hogy’- az olasz vendégek itt-tartózkodása j alkalmával a nemzetgyűlés terméből Mussolini felé egy hangos ,,Ewiva“-t kiáltsak. (A jobboldalon óriási éljenzés. A szociáldemokraták némák maradtak.) A magvarok mindig liberálisak voltak és ez az oka annak, hogy a Kárpátokon túlról beözönfott faj ilyen nagy hatafomra tudott szert tenni. Igaz az. amit Friedrich István mondott, hogy a fajok harca dúl Magyarországon. Esztergályos (közbekiált): Miért állt akkor Friedrich a cionisták élére? Friedrich (indulatosan): Hazudik! F 1 n ö k: Friedricheí rendreutasitja. Popper és Peyer szociáldemokrata képviselők egyszerre kiáltanak Friedrich felé: Zsidó embert is kinevezett a kabinetjébe Polnavt! Kiss Menyhért beszéde során továbbra is a zsidókérdéssel foglalkozik és eközben olvan kifejezéseket használ, hogv az elnök több ízben is rendreutasUía és figyelmezteti, h-ogv maródion a tárgynál. Az ülés folyik. Csütörtök, november 30. Bethlen válaszolt Rassaynak. Cáfolja az októbrlzmus vádját. — A székely nemzeti tanács hazafias működése. Budapest, november 29. (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Az ellenzéki párt- szövetség múlt csütörtöki vacsoráján Rassay részéről elhangzott nyilatkozatra Bethlen miniszterelnök eredetileg úgy tervezte, hogy a nemzetgyűlés egyik jövő heti ülésén válaszol. Erre azonban már nem lesz szükség, mert a miniszterelnök a ma reggeli lapokban nyilatkozatot tett közzé, amely így hangzik: — Rassay tendenciózus feledékenység- gel vádol meg engem, amikor azt mondja, hogy 1919 augusztusában tervezetet dolgoztam ki, amelyben a polgári pártok és a szociáldemokrata párt együttműködésével szándékoztam a kormányhatalmat a Friedrich- kormánytól átvenni. Én nem dolgoztam ki a korra'nyhatalon? átvételéről vagy elvételéről semmiféle . tervezetet. A Friedrich-kormány annak idején meg bízást adott Heinrich Ferenc akkori kereskedelmi miniszternek, hogy kísérelje meg egy olyan kormány alakítását, amelyet az antant is hajlandó lenne elismerni Az antant budapesti képviselői ugyanis nem akarták a Friedrich-kormányt elismerni, azzal a meg- okolással, hogy nincsenek benne az összes pártok képviselve. Heinrich tehát saját kormánya felhatalmazásából kezdett tárgyalásokat a szocildemokrata és a polgári pártok között. Ezek hosszabb ideig tartottak és ezek folyamán engem is felkéri Heinrich, hogy a tárgyalásokban, mint politikai barátja, vegyek részt. Heinrich ugyanis tudta, hogy a kommün alatt Bécsben több ízben tárgyaltam az antant megbizottaival és igy ismertem az antant fe'fogását arra nézve, hogy milyen összeáilitásunak kell lennie annak a kormánynak, amelyet az antant is hajlandó lenne elösmerni. — Hogy ezeknek a tárgyalásoknak a során szó volt a néptörvények eltör'éséről is, a köztársasági államformát megállapító törvény kivételével, annak az a magyarázata, hogy az antant képviselői ragaszkodtak ahhoz, hogy az államforma felett csakis az általános, egyenlő, titkos és nőkre is kiterjedő választójog alapján összeülő nemzetgyűlés döndvt — Amikor azt állítja Rassay, hogy erős meggyőződésem volt, hogy a köztársasági államformát fenn kell tartani, akkor az antant követeléseit úgy állítja be, mintha azok az én követeléseim lettek volna. Ugyanígy tesz az általános, titkos, egyenlő választójoggal is. Rassay megemlítette továbbá, hogy a tárgyalási tervezetben én a szocializálás me’Ieít foglaltam állást. A Rassay által idézett rész bizonyítja éppen, hogy a szocializálást a polgári pártok követelték. De a po'gári pártok is hangoztatták, hogy a szocializálást csak oly mértékben lehet keresztülvinni, amint az a nyugati államokban, Angliában és Francia- országban is megtörtént. — Ilyen körülmények között nevetséges engem az oiktóbrizmus vádjával ilfotni. Meri hogyan kezdhetett volna valaki 1919 augusztusában a kommün bukása után októbrista politikát, mikor már az októbristák között is csak menekült patkányok voltak. Hogy a székely nemzeti tanácsnak tagja voltam, arra büszke vagyok és büszkék lehetünk mindannyian, akik annak működésében résztvettünk. — Tájékozatlansággal párosult rossz- indulat nyilvánul meg Rassay részéröl, mikor velem együtt azoknak a hazafias működését is sárba akarja tiporni, akiik a magyar haza iránti kötelességüket teljesítették. — Ama kijelentésre, hogy internálásomról volt szó, azt válaszolom, hogy ennek igazsága teljesen kitűnik az 1919 február 22.-i minisztertanács jegyzőkönyvéből. A jegyzőkönyv huszonnyolcadik pontja hozzájárult a ruszkakrajnai miniszter előterjesztéséhez, aki kérte, hogy a nemzeti egyesülés vezetőit, köztük Bethleh Istvánt is, internálják. Elhatározták, hogy Mikes József gróf püspököt, Perényi Zsigmond bárót és Szur- may Sándort internálják, Károlyi József grófot, Bethlen István grófot, Wekerle Sándort és Pallavicini György őrgrófot pedig rendőri felügyelet a1á helyezik. Az egységes párt külügyi albizottságának ülése. Budapest, november 29. (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Az egységes párt külügyi albizottsága tegnap ülést tartott, amelyen Moser Ernő képviselő ismertette azt a törvényjavaslatot, amely Magyarországnak a népszövetségbe való felvételéről, illetve annak becikkelyezéséről szól. Bcth’en István gróf miniszterelnök rámuatott arra, hogy Magyarországnak eddig nem volt módja arra, hogy különböző előterjesztéseket tegyen a népszövetség £lé, most pedig közvetlenül nyújthatja be javaslatait iontolás és előkészítés nélkül kezdték meg-Miért nem iszik konyakot?