Prágai Magyar Hirlap, 1922. október (1. évfolyam, 100-118. szám)

1922-10-01 / 100. szám

iii>wmm iTTiiriTTgiiOTiinTini'Ti műim....• r nimmTimT'-TTirtr----Vasárnap, október !.

lömbség nélkül az élet és szabadság teljes és tökéletes védelmét biztosítja41 (2. cikk) és: „Minden esdi-szlovák állampolgár faji,

nyelvi vagy vallási különbség nélkül a törvény előtt egyenlő és ugyanazokat a polgári és politikai jogokat élvezi.44 (7. cikk.) A nemzeti kisebbségekről még külön cikk is rendelkezik: „Azok a cseh-szlovák állampolgárok, akik faji, vallási, vagy nyelvi kisebbségekhez tartoznak, jogilag és ténylegesen ugyanazt a bánásmódot élvezik, mint a többi cseh-szlovák állampolgárok.44 (8. cikk.)

Ezeket a kikötéseket a világ hatalmasai valószinüleg lelkiismeretűk megnyugtatása céljából vetették papírra, a lelkiismeretük megnyugtatására, mely még azon a hallatlan cinizmuson is átderengett, amellyel országhatárokat teremtettek, a józan ész és minden emberi érzés ellen dacolva.

Hogy azonban ez a parancsoló rendelkezés nagyon hasonlít a „Vén Márkus44 esküjéhez, kitűnik abból, hogy a világ hatalmasainak tanácsa, melyet ma „Népszövetség44- nek hívnak, a mai napig sem tudja eldönteni, hogy tulajdonképpen mit is akart akkor, mikor ezeket a gyönyörű szakaszokat megíormulázta.

Itt van a mi helyzetünk különössége: Vannak jogaink, melyeket kéretlen, váratlan kaptunk, melyek egyszerűek, világosak, mint egy ideális törvény s melyek végrehajtását őszintén nem akarja senki, sem az, aki előírta, sem az, aki kötelezőnek elfogadta.

A békeszerződés 8. cikkének rendelkezése szerint a nemzeti kisebbségeknek: „joguk van saját költségükön jótékonysági, vallási, vagy szociális intézményeket, iskolákat és más nevelőintézeteket létesíteni, igazgatni és azokra felügyelni, azzal a joggal, hogy azokban saját nyelvüket szabadon használhatják és vallásukat szabadon gyakorolhatják44; a 9. cikk tovább megy és az államot kötelezi arra. hogy „oly városokban és kerületekben, ahol nem csehnyelvü csehszlovák állampolgárok jelentékeny arányban laknak, a cseh-szlovák kormány megfelelő könnyítéseket fog engedélyezni avégből, hogy ily cseh-szlovák állampolgárok gyermekeiket saját anyanyelvükön tanítsák.44 Ugyanezen cikk szerint a továbbiakban •„a kisebbségeknek méltányos részt kell biztosítani mindazoknak az összegeknek az élvezetéből és felhasználásából, amelyek a közvagyon terhére állami, községi vagy más költségvetésekben nevelési, vallási vagy jótékony célra fordittatnak.44

Hogy ezen erkölcsi váltó elfogadójának még kevesebb volt a beváltás iránti őszinte akarata, mint a kibocsátónak, bizonyítja az a pár szó, mely az 1920. évi 121. sz. alkotmánytörvényben a különben szószerint átvett szakaszok közül a népnevelés szempontjából a legfontosabbat, az iskolaalapítási és fentartási jogot bevezeti: „Amennyiben az állampolgárokat az általános törvények szerint megilleti a jog“ ... Melyek ezek az általános törvények? És volt-e joga az akkori kormánynak a később hozandó „általános ■törvényekkel44 a békeszerződésben kapott jogaink ^vgszükitését inaugurálni, mikor a

kit se ezen a Verek világon! A póruljárt notabilitás bizonyává összetévesztette valami csavargó kutyává?^ amit ki is kell nyomozni, kézrekeriteni, mivégbőí javasoltatik, hogy az ügyiratok az illetékes rendőri osztályhoz áttétessenek. .Mert a Stáció-utca közvéleménye is tévedett, amit bizonyítani is fölösleges, mert hiszen köztudomású, hogy a közvélemény mindig téved. (Csak a hivatal nem téved sohasem)

Erre aztán megnyugodott Róza királyné. Hálásan emlegette a rokoni kötelékeket s hogy a rokonnak még a hivatalos lelkiismeretét is megnyugtassa, becsöngette a szobalányt— Hozza be a Nérót!

Mielőtt a jegyzÖKÖnyvct aláírnák, hadd lássa hát csakugyan magg a szigorú hiúság is, milyen nagyot tévedett a közvélemény! Győződjék meg róla a maga szemével, ahogy a jegyzők•yvhen előlegezte, milyen jámbor bárányka üldözött és megrágalmazott Neró.

S az ajtó kinyílt és Néró berontott a szobába. Azaz, hogy csak betoppant, mert.az ajtóban megállóit. Fölnyujtotta a fejét és szimatolva körülnézett. A következő pillanatban már vérben forgott a szeme s a foga csattogott- Mély, komor, dühös morgás tört fel az agyara között: észrevette az idegent. Egyetlen szökéssel vetette rá magát. Háromszor kapott hozzá. A gyanutalan látogató még rá sem ért, hogy védekezzék, a sárga kabát már nem kabát volt, csak rongy, összetépett cafat. Akkor az asztalon kiterített kész jegyzőkönyvre került a sor, azt is széjjelszaggatta. Hiába ordított rá Gertrudis

békeszerződés I. cikke szerint Cseh-Szlovákia kötelezi magát arra, hogy „semminemű törvény, rendelet, vagy hivatalos intézkedés ezekkel a rendelkezésekkel nem lesz ellentmondásban vagy ellentétben s hogy ezekkel szemben semmiféle törvény, rendelet, vagy hivatalos intézkedés nem lesz hatályos44?!

Törvény, rendelet, hivatalos intézkedés. A három közül egynek sem lenne szabad ellentétben lennie a békeszerződésben, illetve az alaptörvényekben lefektetett jogelvekkel.

A két első, a törvények és a törvényes hatályú rendeletek talán nem is ellenkeznek, annál több a hivatalos intézkedés, melyek nemcsak hogy ellentmondásban vannak azokkal, de egyenesen arculcsapásai minden jogérzéknek. És az a körülmény, hogy ezek a törvényellenes hivatalos intézkedések az egész köztársaság területén egyöntetűek, lehetetlen arra nem következtetni, hogy felülről jövő titkos utasítások alapján történnek. Fölösleges rámutatni minden egyes esetre. A nemrégiben megtartott iskolagyíilések a sérelmek olyan halmazát vetették föl, hogy mindenki bőségesen válogathat belőle.

Vannak tehát törvényeink, de azoknak szentségét nincs, aki megőrizze, a törvény csak papiros, melynek rendelkezései — pro foro externo — gyönyörűek, pro foro interno szabad prédái a túlfűtött sovinizmusnak, mely még a kisebbségek létét is szeretné tagadásba venni.

II.

A népnevelésnek három eszköze van: a népiskola, az iskolán kívüli népoktatás s a . nép önképzése népkönyvtárak által. i

A köztársaság még az alaptörvények megfogalmazása előtt törvényekben gondoskodott mind a három eszközről. Az 1919. évi 189. sz. törvény a népiskolák kérdését szabályozza, az ugyanezévi 67. sz. törvény a népszerű tanfolyamokét s a 430. sz. törvény a közkönyvtárakét.

A népiskolai törvény kimondja, hogy: „Nyilvános általános népiskola minden oly községben létesíthető, amelyben háromévi átlag szerint legalább 40 tanköteles gyermek van, ha az iskoliaközségben nincs oly tannyelvű nyilvános iskola, mely ezen gyermekek anyanyelve.

Ily népiskola tannyelvének az illető gyermekek anyanyelvével azonosnak kell lennie.44

És: „Minden oly nyilvános népiskola mellett, amely valamely iskolaközségben az 1. §-ban megjelölt viszonyok alatt létesittetik, vagy ezen törvény hatálybalépte előtt létesíthetett és amelyet az iskolaközségfiől legalább 400 gyermek látogat, nyilvános polgári iskola létesíthető, még pedig a fiútanulók és leánytanulók részére különkülön, vagy pedig mindkét neműek részére együtt.44

A népszerű tanfolyamok szervezéséről szóló törvény egyoldalú, az igaz, csak az „állampolgári nevelést44, azaz az állam szervezetéről. \/, áik-u.-.po.ga-ok jogairól és kötelességeiről való szakszerű, „népies felvilágokirályné a kétségbeesés tragikus hangsúlyozásával— Nero! Takarodj! Gazember! Hagysz békét mindjárt! Ruhe! Csiba! Te!

Na, hiszen szavalhatott annak! A nekivadult bestia sorra tépett mindent, ami elébe akadt. Az asztalterítőt lerángatta az asztalról, a tintatartó fölborult, leesett, végigföcskendve a vikszos pallót meg a perzsaszőnyeget. A függöny bojtját leszaggatta. Végre is maga Róza asszony korbáccsal verte ki a szobából. Már ő se talált mentséget. A rokon lélegzethez is alig jutott- Csak az egyetlen néhai lebernyegét nézegette nagy keserűséggel.

— Hát nagyon sajnálom, Móric bátyám, de ezen már igazán nem segíthetünk. A notabilitást, a Stáció-utcát még csak letagadhattam. De .. • a -magam kabátját!..

Még aznap megjelent a Stáció-utcában az a bizonyos közeg, a hurokkal, akivel aztán maga Nero se birt. A végét sejthetjük. Zulejka zsarnok utódját elérte a kutyeák végzete. A Stáció-utca nyugalma helyre-bili ént, noha a Jókai-házról ugyanezt nem állíthatjuk. Róza. asszony uj kutyái keresett. Szerencsésebb és óvatosabb volt. Kapott, valahonnan a martosi tanyákról egy igazi, fehérszőrű jámbor komondort, aki csakugyan a légynek se vétett, nem bántott senkit se. Nem hívták Nérónak, csak Bodrinak s talán épp ezért, tudomást se v-ett róla se a rendőrség, se a Stáció-utca. Persze- A békés, a jámbor kutyának ez a sorsa. A Nérókat mindenki ismeri és rettegi, a Bodrikat senkise. Az igazi kutyákat a világ kutyába se veszi.

I

gositást44 tűzi ki célul, amiben a nép kulturális szükséglete egyáltalában nem merül ki, de így is jobb a semminél. Főbb rendelkezései, hogy : „Minden városban, mely az eddigi járási képviselet székhelye, illetve megyeszékhely, a politikai pártok megfelelő tekintetbevételével szakképzett egyénekből és a helység vagy község művelődési egyesületeinek és szövetségeinek kiküldötteiből álló külön kollégiumok létesittetnek. Ezen kollégiumok a körletük összes községeiben ilyen tanfórumokat rendezni tartoznak és jogosultak az egyes helységekben helyi csoportokat létesíteni-44

A községi közkönyvtárak létesítése kötelezőleg van előírva az erről szóló törvényben: „A lakosság minden rétege műveltségének kiegészítése és mélyítése céljából a politikai községek által valóságos benső értékkel biró, művelő, oktató és szórakoztató olvasmányokkal fölszerelt közkönyvtárak létesítendők.44

A nemzeti kisebbségek szellemi igényeiről is gondoskodik a törvény: „A nemzeti

kisebbségekkel biró politikai községekben a kisebbség számára is létesítendő egy külön könyvtár, vagy az általános könyvtárnak egy külön osztálya, ha ezen kisebbség az utolsó népszámlálás szerint legalább négyszáz személyt mutat fel, illetve, ha ezen községben nyilvános kisebbségi iskola létezik. Azon kisebbségek számára, melyek ezen feltételeknek nem felelnek meg, de az összlakosságnak legalább 10 százalékát elérik, mindig több község részére egy közös könyvtár létesítendő, minden érdekelt község aránylagos hozzájárulásával.44

A népművelésnek tehát mind a három eszköze biztosítva van, — papiroson, mert a valóságban az a helyzet, hogy a népiskolai törvény hatályosságának Szlovenszkóra való kiterjesztése még meg nem történt, (15. Sí a könyvtártörvényt kiegészítő íQ19. évi 607. számú kormányrendelet 60. cikke annak érvényességét Szlovenszkóra felfüggeszti s a népszerű tanfolyamok ügyével itten senki sem törődik.

Ily körülmények között a magyar kisebbség népnevelése a köztársaság fennállása óta stagnál, sőt bátran mondhatjuk, hogy az 1918-lki állapothoz viszonyítva évtizedes visszaesést mutat. Az állami kisebbségi iskolák teljesen ki vannak szolgáltatva a tanfelügyelők önkényének és rosszakaratának, úgy a tanszemélyzetet, mint a tanterveket, de magát az iskolahelyiséget illetőleg is. A felekezeti, községi és magán népiskolák a legjobb esetben magukrahagyatva tengődnek, ha ugyan az akadékoskodás, az autonóm egyházközségek jogaiba való illetéktelen beavatkozás egészen meg nem fojtja őket. Száz számra vannak magyar községek, melyek nem kapták meg a fentidézett 189. sz. törvénynél sokkal szűkkeblűbb 122. számú nyelvtörvény értelmében sem az őket jogosan megillető iskolájukat, ahol igy a magyarnyel vü oktatás évek óba szünetel. De szünetel az iskoláztatás más oknál fogva is. Egyedül Ruszinszkóban huszonhat magyar község van, melyekben évek óta nincs tanítás, mert az iskolaépület életveszélyes állapotban van s a hivatalos körök vagy nem tudnak, vagy, ami valószínűbb, nem akarnak az ázsiai állapotokon segiteni. Sok helyütt névleg megmaradtak az iskolák, de a kipróbált tanerők elbocsátása után a magyar nyelvet nem beszélő személyzetet helyeztek oda s igy a magyar iskolaköteleseket egyszerűen Iskolakerülésre kényszerítik.

A közkönyvtárak ügye sem vigasztalóbb. Régen minden községnek megvolt a maga kis népkönyvtára legalább is az iskolával kapcsolatban. Ezek mind elpusztultak, a megszálló katonaság, vagy a helyükbe odakerülő falusi potentátok, csendőrség, mi egymás, tűzre hányta őket. Sehol semmi. Minden újabb népmüvelődési mozgalomra sanda szemmel néznek a hatóságok s az ilyen célú mozgalmakban irredentát szimatolnak.

*

Röviden vázoltam a szlovenszkói magyar népnevelés mai helyzetét. Tapasztalásból tudom, hogy a falvak magyarsága nem tud belenyugodni a kulturáltan helyzetébe, kívánja, szomjazza, követeli a kulturális foglalkoztatását. Fáj a lelke, ha látja, hogy a gyermeke a haladás helyett visszafejlődik a műveltség terén. Ö maga dolgozik a saját erejéből, egészen kis falvakból jönnek hozzám a levelek, melyekben kultúrkörök alapítására kérnek tanácsot és támogatást.

A népnek ezt a hangulatát nem szabad elposványosodni engednünk. Itt rendszeres munkára, céltudatos és egységes vezetésre van szükség, mert az általános közművelődés csak úgy mutathat föl eredményeket, hogyha nem elszigetelt jelenségekben merül ki, hanem kiterjed a cseh-szlovák köztársaság magyarságának egyetemére. Valami módot kell találnunk, hogy — ha lehet — a kormánnyal egybefogva, a törvényekben vállalt kötelezettségeire appellálva, a népművelés régi munkásainak igénybevételével, — ha nem lehet, ha a kormány még nem emelkedett arra a magasabb szempontra, hogy a magyar kisebbségnek joga van nemcsak politikai, gazdasági, de kulturális szempontból is a teljes szabadságra, kulturértékeinek megtartására, sőt fejlesztésére, — akkor nélküle, a magunk erejére támaszkodva.

Hogy a kérdés minden oldalról megvilágittassék, ezennel fölkérek mindenkit, aki szivén viseli népe művelődésének ügyét, szóljon hozzá a kérdéshez szakszerűen, tanáccsal, vagy indítvánnyal.

Nem szabad a kérdést pihentetni, nehogy a kulturszomj a lelkekbe avasodjék s kielégítést keressen a — korcsmái életben.

Bukaresti levél.

A Capsában. — A Pilsudszky rendjele. — A törökök. — A koronázás. — Udvari pletykák.

— Saját tudósítónktól. —

Bukarest, szeptember 29.

Vendég vagyok a román fővárosban, — természetes tehát, hogy sietek fölkeresni a Capsát. Ez Bukarest Gerbeaud-ja, hó! találkát ad egymásnak mindenki, aki itt „valaki11. Pompázó gépkocsik, orosz ügetőkjpl, besszarábiai fekete ménektől húzott hintók sora az üzlet előtt és a kozmetikumokat a párisinál is pazarabbu.1 használó szépek az üzletben. Sötét angol tea, törökösen főzött kávé, dulcsásza és más keleti édességek, francia gateau-k, mignonok és likőrütegek. Ez a Gapsa.

Magam is rendez-vous-ra jöttem. Egy amerikai útlevél vizuma érdekében protekciót keresek. Pártfogó barátom nagy társaságban találom. Csaknem valamennyié most tért haza a fővárosba, ki falusi kastélyából, ki valamelyik erdélyi fürdőről, ki külföldről. Van mit elmondjanak egymásnak.

— Ah Tr-ouville!

— Igen. Szováta, ez a páratlan kincse a fürdőknek.

— És Biaritz?

Röpködnek a nevek' és nárman is beszélnek egyszerre. Hagosan, amint idehaza Keleten szoktuk. A nyári élmények után a főváros őszi eseményeire kerül a sor, amik felől jó orientálódni. Egy bájos asszonyka a társaság diplomatáját inteview-olja meg Pilsudszky marsall látogatása felől. Lehetetlen kitérni a válaszadással.

— Óh, a marsall igen kellemes egyéniség. Igazi katona. Kár volt a sé-jour végén az a kis baleset.

— Az ordókra gondol?

— Nem. A katonai parádéra.

Egy másik hölgy szól közbe. Kínos eleganciáin asszonya a haut-fimances egyik vezetőemberének.

— És miféle baleset volt az ordókkal? — kérdi élénk kíváncsisággal, mint aki el sem bírja képzelni, hogy a gombjuk-tájon is történhessék baleset. Fölvilágosítják.

— A Pilsudszkynak adott katonai rendjelt félhivatalosan azzal indokolták, hogy ő az egyetlen államfő, aki a fronton volt. Az indokolást rossz néven vették a magyar követségen.

— Meg a belgán, — toldja meg a jólértesültséget egy ezredes.

De ha az ezredes ur oly jól van értesülve, akkor tudnia kell a katonai konvencióról.

— Ah, az már régi dolog. Most nem történt semmi.

— Még sem ártott az előrelátás. íme, a török előnyomulás. Be fog avatkozni az orosz?

— Kizártnak tartják.

— Akkor holtbizonyos.

— Semmi sem bizonyos.

' — De a koronázás csak az? Részt vesznek az edélyiek.

Ez a kérdés már hozzám van adresszálva. — Kétségtelen, — felelem, — részt fognak venni az erdélyiek.

— Juj, juj! — sipitja egy volt miniszter mindent tudó neje, — maga nem diplomata, — egyenesen is felelhetne.

— Hja kérem, én csak magamért felelhetek, engem pedig nem hívtak meg.

— De a magyarságot? — faggatnak tovább.

— Azt ha akarnák sem tudnák meghívni. Egyszerűen nem ismerik el létezőnek.

— Ugyan! Hisz két millión vannak és szervezkedtek a Magyar Szövetség megalakításával.

— Amit a kormány nem fog jóváhagyni.

— Ez csak kifogás, — állapítja meg a miniszternő.— Nem szép maguktól, hogy Maniuval fújnak egy követ.

— Mi fújunk Maniuval? — kérdeni csodálkozva, mert ezt ia vádat még nem hallottam.

— Igen, igen, maguk. Mert nem sikerült Maniuéknak rátenni kezüket az egész ország kormányzatára, most a regionalizmus ürügye alatt disszidálni akarnak. Tönkre teszik ezt a szépen kigondolt országot.

— Pedig mennyire szereti Erdélyt a királyné