Prágai Magyar Hirlap, 1922. október (1. évfolyam, 100-118. szám)

1922-10-01 / 100. szám

Vasárnap, október 1.

3

kát súlyos probléma elé állitja. Mind több és több helyről vesszük annak hirét, hogy birtokosaink birtokaiktól megválnak, eladván azokat többnyire cseh bankoknak s igy önként segítik elő a kormányzati politika denacionalizáló törekvését. Mert aziránt semmi kétség sem állhat fenn, hogy a vásárlóképpen fellépő bankok ugyanannak a telepítési célzatnak szolgálatában állanak, amelyet az állami földhivatal és a köréje csoportosuló politikai pártok képviselnek: a magyar birtokosok földjét átjátszani nem magyar nemzetiségű tulajdonosok kezére. A hivatalos apparátussal megindított íö dreformakciót a köztársaságban előállott gazdasági válság nagy mértékben megbénítja, mert az igényjogosultaK vásárlóképességét és földéhségét igen alacsony színvonalra szállítja le.

Magyar birtokosaink, kik a nehéz viszonyok hatása alatt az ősi rög egészben vagy részben való elidegenítésének gondolatával foglalkoznak, gondoljanak arra, hogy az a föld, melyet ma tulajdonuknak tekintenek, nemcsak az övék, hanem a magyar nemzet birtokállományához is tartozik,

A csehországi németség az ő nemzeti birtokállományának m : -őrzésére megalkotta a „Heimatsscholle“ cimu szervezetet, mi magyarok legalább önké.it ne mondjunk le ősi földünkről és ha már valamelyikünk kénytelen attól megválni, úgy gondoskodjon arról, hogy az magyar kezekbe jusson.

Négy kör

az erdélyi magyarról.

Irta Fekete Nagy Béla,

K Magyar Nemzeti Párt ügyvezető igazgatója Kolozsvárt.

Kolozsvár, szeptember 30.

A magyarországi nemzetiségek annak Idején elsőrangúan értettek hozzá, hogy panaszaikkal miként töltsék be Európa fülét a magyarok barbárságairól. Egyik legsötétebb színekkel dolgozó kombattánsuk az angol Scotus Viator volt, ki főleg az erdélyi románok szörnyűséges elnyomásáról irt. Annyit irt, oly meggyőző erővel irt, 'hogy a brit birodalom minden Jack-je és Tom-ja szentül meggyőződött, miképp a világ legelnyomottabb nációja az erdélyi román. Innen magyarázom, hogy a minap egyik kiválóan nagyrabecsült manchesteri barátom igy irt levelében hozzám:

— Önök, ott Transsylvániában csak most érezhetik az egyéni és kőzszabadságok igazi horderejét. Iparuk és kereskedelmük ezóta bizonyára föllendült, ami minden kultúrának legfőbb bázisa. Kérem, közölje velem azokat az uj szabadságjog-biztosító törvényeket, melyeket a múlt szomorú tapasztalatai alapján, az akkor hangoztatott követelményeknek megfelelően, a liberális román kormányzat léptetett életbe a Korábbi immoráls (!) törvények helyébe.Nagyon sokan lehetnek, kétségtelenül

vannak is európaszerte, akik szintazonmód gondolkoznak és ugyamigy következtetnek. Szükségét érzem tehát, hogy ezeknek a Prágai Magyar Hírlap nyilvánossága utján nyújtsak felvilágosítást.

Az én Írásom azonban nem akar panasz lenni. Mi magyarok egyszerűen lenyeljük a torkunkat fojtogató keserűséget. Hanem az igazságot mégsem hallgatjuk el, ha már kérdeznek bennünket.

Egy levél terjedelme nem igen engedi meg, <hogy a helyzet több ágazatára kiterjeszkedjünk, vagy hogy éppen az egészet felöleljük. Ezúttal tehát csupán a nervus rerum gerendarum: a gazdasági é'et megváltozására szorítkozom. Azon sem fogok elkalandozni, megelégszem azzal, hogy egyetlen jellemző jelenségre mutassak rá.

Ugy-e, a gazdasági erőgyűjtésnek egy ország határain belül alapfeltétele, hogy ne legyenek kizsákmányoltak és ne legyenek amazok hátrányára kedvezményezettek. A korábbi kormányzat idején a legsivalkodóbb panaszkodók sem állították, hogy egyeseket vagy csoportokat az egyenlő elbánás elve megkerülésével sérelem ért volna.

Ma más a helyzet. Románia területén az állampolgárok lakóterületükhöz képest más és más elbírálásban részesülnek. így van ez a földreformnál és igy van ez a megadóztatásnál is. Hogy rövid lehessen az Írásom, ezúttal csupán erre az utóbbira világitok rá.

Az Avarescu-kormány szépnevü minisztere, Titulescu, egységes adótörvényt alkottatott Románia részére. A Bratianu-kormány azonban a törvénynek csak azt a részét léptette életbe, mely az államhoz újabban csatolt területek lakosságára nézve hátrányos.

Ma Romániában más az adókulcs Erdélyben, más Bukovinában, más Besszarábiában és más a királyság régibb területén. Legsúlyosabb adóterheket az erdélyiek viselnek.

A királyság régibb területén most is csak négjrféle adónem vau. Ezek: a földadó, házadó, személyi adó és szabadalmi adó. A földadó progresszív. Hat hektárig a nyers jövedelem 4.5 százaléka, hattól tiz hektárig 7.37 százalék, azonfelül 9.92 százalék, ha a földet a tulajdonos műveli. Ha bérbe van adva, 13 százalék az adó. Az épületeknél a bérösszegből, illetve a becsük szerinti bérértékből leszámított 25 százalékon felül maradó összeg után 9.8 százalék, az 1915 óta megállapított bérérték után pedig 7.31 százalék. A személyi adó a magyar III. oszt. adónak felel meg és évi 10 leu. A szabadalmi adó a magyar II. oszt. adónak felel meg és 1920 óta ezrelékes kulcs szerint eme'kedő pótadóval vettetik ki. E négy adónemhez járul a behajtási illeték, mely a földadónál 125, a személyi adónál 95. a szabadalmi adónál 55 százalék.

Ezzel szemben Erdélyben érvényben vannak a régibb magyar adók:

1. földadó (a kataszteri tiszta jövedelem 20 százaléka):

2. a házosztályadó. mely községekben 1.50—150 leu közötti összeget tesz ki;

királyné komor tekintete elől szégyenlősen, zagy — a parlament akkori divatos szólásmódja szerint: in t i m i d ál v a — elcsondor- Sott. Máskülönben naphosszat a medvebőrön nyújtózkodott s körülbelül úgy élt. mint a régi nagypipás magyar nemes. Menjen a világ a maga, vagy a más utján, mindegy, csak nekem hagyjatok békét.

A krónika nem jegyezte föl, hogy hány tavaszt látott Zulejka. De azt igen, hogy olyan utódot hagyott hátra, amelyik az anyjának mindenben és kereken épp az ellentéte volt. Még abban is, hogy a derék és büszke sarj nem nő-, — hanem himnemii volt, aminélfogva aztán cé.zári nevet is kapott: Nérónak neveztetvén- Találó, teljesen megfelelő név ezúttal is- A négylábú zsarnok túltett cézári névősén is. Morózus, örökké morgó, marakodó, sőt harapós bestia volt, igazi kutyatermészet, abban a kedvezőtlenebb értelemben, amit csak káromkodás közben, kifakadva emleget az ember. Alighogy fölcseperedett, már kinyílt a szeme és egyszerre, mintha tudatára ébredt volna félelmetes erejének és hatalmának, nemcsak a háznak lett a réme, de az utcának is, sőt a környéknek is- Megtépázta, meg is harapta a kéményseprőt és a levélhordót s a bejáró egyéb hivatásos látogatót. A szegény pékinast mar a frász környékezte, mikor a reggeli kiflivel be kellett csöngetnie a kapun- Nero már ott várta, a fogát csattogtatva, hogy csak úgy kívülről is alig merte benyiijtogatni a kiflit. Mindenki rettegett, csak Róza királyné nevetett kárörvendőeo.

— Bezzeg most nem jönnek az ablakot beverni!

No, néha nem sok hiányzott ehhez sem! Nero ugyanis, ha olykor némi csalafinta kutyafurfanggal kiszabadulhatott a kapun,

olyan zenebonát rendezett a ház körül, hogy összecsődült rá az utca. Nero minden nyilvános föllépése botránnyal végződött- Az egész Stáció-utca békéjét föidulta a harcias bestia. Alig volt nap, amelyiken a rendőrségnél panaszt ne tett volna valaki. A rendőrség állandó zavarban volt. Mi a fenét csináljon ezzel a döggel? Magát a dögöt, akármilyen szép állat volt is külsőképpen, nem igen sajnálták volna, de hát végre is a Jókai kutyájáról volt szó. A költő kutyája nem — akárki kutyája. Még akkor a magyar költőnek nimbusza volt, Jókai maga meg éppen a nemzet büszkesége, szemefénye, akinek még a kutyáját is kimélni kell- A derék rendőrség egész ügyosztályt tartott, amelyik egyebet se csinált, csak a Nero bita.ngságait tussolgatta.

Egyszer azonban végre is betelt a mérték. Elkövetkezett a nagyszabású skandalum, amin maga Thaiisz Elek se tudott segiteni. Nero császár valami Stáció-utcai notabilitást, városatyát vagy bankpotentátot úgy összemart, hogy hetekig nyomta az ágyat s alig tudták a város leghíresebb sebészei is rendbehozni. Az egész Józsefváros fölfortyant. Deputációk mentek a rendőrségre, sőt a belügyminiszterhez is- Nagyhangú szájiparosok erélyes szónoklatokban követelték a Stáció-utca hajdani békés csöndéletének a helyreállítását, a jogrend megsértésének a megtorlását és a Néró fejére a halált. A rendőrség nem térhetett ki, valamit tennie kellett, nehogy parlamenti vagy épp ujságháboruvá dagadjon a kényes kis kutyalagzi. A rendőrség elhatározta, hogy végképp véget vet a Nero-botrányoknak. Ami magyarul annyit teszen, hogy Nero halál a Ítéltetett. Igen. Papiroson- Elméletileg. Csakhogy a dolognak a gyakorlatban két bökkenője is tá-3. a házbéradó, mely városokban a házbér 9—14 száza éka;

4. elsöosztályu kereseti adó, a segéd nélküli kisiparosok 3—12 leu adója;

5. a másodosztályú kereseti adó, melyet a föld- és házbirtokosok fizetnek, fejenként 2—8 leu;

6. harmadosztályú kereseti adó, a szabad foglalkozásúak jövedelmének tiz százaléka;

7. a bányaadó, tizszázalékos kulcs szerint;

8. a részvénytársaságok jövedelmének tiz százaléka;

9. az általános jövedelmi pótadó, a fentebbi adók után 30—35—40 százalékos kulcs szerint;

10. örsz. betegápolási adó 5—20 százalék ugyancsak a föadók után;

11. a községi pótadó 200—400 százalék;

12. megyei póíadók 10—20 százalék;

13. útadó, szintén 10—20 százalék.

Ezeket követik az újabb háborús adók

és pedig:

14. a fentebbi 1—7 alatt felsorolt adók 100 százaléka, a részvénytársaságok adójának (8. pont) 60 százaléka, mint hadipótlék;

15. a 10 ezernél nagyobb jövedelmek után 3—6 százalék hadi jövedelmi adó:

16. a 20 ezer lent meghaladó értékű vagyon 0.1—0.6 százaléka, mint vagyonadó.

Ez a képe az ország területének két különböző részén szedett adóterheknek. Hogy a gyakorlatban ez mit jelent, azt a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara hivatalos jelentésében felsorolt példával igy világíthatjuk meg:

Vegyünk egy kis, tizhektáros — tizennyolcholdas — birtokot, melynek kataszteri jövedelme 1080 leu,' 1910-iki értéke pedig 3000 leu. Ez után a birtokos fizet a királyság régibb területén, a regáíban 288 leu 60 báni földadót és 360 leu behajtási illetéket, összesen 648 leu 60 bánit. Ellenben Erdélyben 1080 leu után fizet 20 százalék földadót, 216 leüt, ugyanannyi háborús pótlékot, általános jövedelmi és betegápolási pótadók címén 75.60, községi és megyei pótadóban átlag 449 leüt, háborús jövedelmi adóban 540 leüt, vagyonadóban 86.40, összesen 1583 leüt. Az erdélyi gazda tehát közel két és félannyi adóval van terhelve, mint a regáfbeli.

Egy bérház után, melynek 120 ezer leu a bérjövedelme, a régibb királyság területén 13.162 leu az összes adó. Erdélyben 63.304 leu. Tehát ötszörannvi.

Egy százezer leus jövedelmű kereskedő adóterhe a regáíban 18.800 leüt tesz ki. Erdélyben 55.800 lent.

A részvénytársaságok adója Erdélyben meghaladja a regátbeliek adója ötszörösét.

Emellet a regát lakossága panaszkodik a nagy adók miatt. A kereskedelmi és iparkamara szigorúan mérsékelt számítása szerint a Magyarországtól elcsatolt területek lakossága átlagban négyszerié nagyobb adói fizet.

Igen ám — mondhatja valaki —, csakhogy ez nem a magyarság gyarmati kizsákmányolása. hanem Erdélyé, ahol 1,705.000

madt. Az egyik a rendőrségen: ki meri ezt a halálos Ítéletet végrehajtani? Kivégezni a Tisza Kálmán legkedvesebb jóbarátjának, a nemzet legnagyobb költőjének — a kutyáját! A másik, az otthoni probléma a Jókai-házban még nagyobb: ki meri azt Gertrudis királynénak megmondani, hogy a kedves kutyáját halálra Ítélték? Laborfalvi Róza roppant szerette a vérengző bestiát és százszor is kijelentette, hogy jaj annak, aki bántani meri!

Volt akkor a rendőrségen, valami szerény kis állásban alkalmazva egy nyájas és nagyon szeretetrem&'íó kedves öreg ur, aki régi jó idők emlékéül drappszinü felöltőt hordott, lakkéi bőben járt és a kalapja mellett vaddisznósörtét viselt nyiríajdkakas follacskával. Komáromi ősmagyar nemes ember volt, aki valaha négy lovon járt és tükröket vert agyon pezsgős üvegekkel. A rendőrségen azt is suttogták róla, hogy rokona Jókainak. Ezt a kósza mithoszt az is hathatósan támogatta, hogy Jókait Móric bátyámnak szólította- De a kutyatörténet idejében már rövid szivart szívott, a pezsgőről sohase beszélt és a szeszesitaltól állítólag az orvosok végképp eltiltották. Egyszóval nagyon szelíd és nyájas bácsi volt, tele úri finomsággal és allűrrel. Minderre és charmeur természetére való tekintettel őt küldték ki, hogy végezze el a kellemetlen megbízatást. Tapintatosan és kedvesen, nehogy megbántsa a nagy költőt.

A rokon vállalta a megbízatást. Bókolva köszöntött be Jókaihoz. Eleinte csak könnyedén beszélt a küldetéséről, mintha atyafilátogatóba jött volna, a többi mellékes. Majd óvatos célozgatással terelte a szót Néróra és az utca elkeseredett hangulatára— Csekélység az egész! Egy kutya! Mi az! Móric bátyám maga is megunta és megmagyarral, 560 ezer némettel, 55 ezer szerbbel szemben 2,800.000 a román.

Hát ez igaz. A többség román. A lakosság többsége. Úgy ám, de az adózókkal másként áll a helyzet. Az 1910-iki statisztika szerint száz nagybirtokos közül Erdélyben 86.5 volt magyar, 2.7 német és 10.8 román. Száz középbirtokos közül 61.9 magyar, 8.4 német és 29.7 román. Az ötven holdon felüli kisbirtokosok közül 41.4 magyar, 12 német és 44.2 román. Az ötven holdon aluli birtokosok közül 24.8 magyar, 8.6 német és 66.5 román.

A szabad kereseti pályákon az iparral foglalkozó 95.827 erdélyinek több mint 70 százaléka magyar volt. A kereskedelmi foglalkozásúak ugyan a népességnek csak 2.6 százalékát tették ki, de ezek túlnyomó többsége is magyar meg német volt. A románságra alig egy törthányad esett.

A hiányos adóstatisztikát egy kulturstatisztikai adattal egészíthetjük ki. Erdélyben a magyar irni-olvasni tudók arányszáma 59.9, a románoké 27.9. A keresőképességről tudva van, hogy az a képzettség, a tudás arányában növekszik. Az ingatlan vagyon és a keresetjövedelem nagyjában egyazon arányszámot tüntetik fel, mint az értelmiség. Ezért van, hogy ha az erdélyiekről adóban négy bőrt húz le az állam, az az erdélyi magyarságnak fáj legjobban.

Vagy talán éppen azért a megtisztelő megkülönböztetés?

A iscpn€¥cl€s problémája.

Irta: Sziklay Ferenc dr.

A szlovenszkói és ruszinszkói magyarságnak egyik legégetőbb és egyúttal legnehezebb problémája a népnevelés kérdése. Talán éppen a nehézsége az oka annak, hogy ehez a kérdéshez úgyszólván még senki sem mert hozzányúlni.

A kérdés nehézsége a cseh-szlovák köztársasághoz nemzeti kisebbség gyanánt hozzácsatolt magyarság különös helyzetéből származik s nem is igen lehet remény a tökéletes megoldásra addig, amig a nemzeti i kisebbségek ügyét a nemzetközi jogban mindenki megelégedésére meg nem oldják. Ez a megoldás nem lehet más, mint a békeszerződésekben a nemzeti kisebbségek irányában kifejezett jószándék intézményes és nemzetközi ellenőrzés által biztosított végrehajtása az életben.

Miben áll a mi helyzetünk különössége?

A magasabb államjogi rezón, mely elszakította a magyarság egy tekintélyes részét a nemzet egységétől, elméletben gondoskodott arról, hogy ez az elszakított nemzettöredék egy más államhoz csatolva is folytathassa nemzeti életét, élvezhesse politikai és kulturális jogainak teljességét. Legalább erre kell következtetnünk a st.-gei maim békeszerződés imperatívuszából, mily a cseh-szlovák köztársaságot kötelezi aifra, „hogy az ország minden lakosának születési, állampolgársági, nyelvi, faji vagy vallási küsokaliotta már bizonyosan, amilyen szelíd ember.

Jókai azonban nem osztc^x^ebben a véleményben. j?'

— Fiam, először is: á Nero nem az

enyém, hanem a feleségemé. Ha valamit akarsz, akkor vele beszélj. Örája tartozik az ügy.

Róza királyné, persze, hallani se akart a dologról.

— Még csak az kellene! — fenyegetőzött és úgy villogott a szeme, mint Bánk bánban. — Az én kutyámat! Az én kedves, hűséges Nérómat!

A rokon kérlelgette.

—De kérem szépen ... Egy egész nagy utcát mégse áldozhatunk föl — egy kutyáért! A Józsefváros már lázong!

Gertrudis királyné nem engedett

— Mit lázong? Miért lázong? Hazugság, rágalom, irigység az egész! A Nero olyan kedves, olyan szelid és jámbor állat, akár a bárány. Az bántana valakit? Hiszen még a macskával is jóbarátságban van. Ami valóságos állattani unikum.

Denikve, annyi és olyan tűzzel védelmezte a bitang kutyáját, hogy a rokon végre is beadta a derekát: kiegyezett ötven percentre. Jól van, hát maradjon életben a Néró. De ígérjék meg, hogy ezentúl legalább nappal láncon tartják, csak éjszakára bocsátják szabadon, hogy a házat őrizze. Akkor úgyse tehet kárt senkiben se. A jeles egyezségről mindjárt jegyzőkönyvet is vettek föl. Az érdemes rokon fölsorolt benne minden érvet, ami Nero mellett szólhatott. Hogy milyen szelid, jámbor, engedelmes háziállat! Amint ö maga, a rendőrség kiküldött hivatalos közege személyesen, a helyszínén is meggyőződött róla- Nem bántott a Nero soha, sen-