Prágai Magyar Hirlap, 1922. szeptember (1. évfolyam, 76-98. szám)

1922-09-15 / 87. szám

szó és ez nemcsak nemzetileg, de anyagilag is a legérzékenyebben érinti nemcsak a ki­sebb vagy nagyobb vagyonnal bírót, de a teljesen vagyontalant is. Hogy pártunk a ma­gyar földmi velő és iparos népben látja a ma­gyar megújhodás és párt legszilárdabb alap­ját, ez csak természetes akkor, mikor az itt élő magyarságnak körülbelül 90 százaléka ezek közé tartozik s mikor a földmivelők és kisiparosok azok, kikben legkevesebb rombo­lást vitt véghez a nemzetet és Istent meg­tagadó nemzetközi szellem, kik törhetetlen ragaszkodnak magyarságukhoz és nemzeti eszméikhez. A gazdák, földmivelők és kisiparosok közti őszinte együttműködésnek sincs semmi akadálya, mert a kisipar léte és virágzása szorosan összefügg a földművelő boldogulá­sával és a kisiparos jóformán csak bennük ta­lál vevőközönséget. Az ipar és földmivelés egymásra vannak utalva, egymást kiegészí­tik, egymás nélkül nem élhetnek. Egyedül gazdasági szervezkedés alapján ma egy ré­teg sem érheti el érdekeinek hathatós védel­mét, tehát a kisiparosságnak politikailag is szervezkedni kellett, eredményre azonban számarányánál fogva, csak másokra támasz­kodva számíthatott — s igy a magyar kis­iparosságnak önként adódott a felelet, hogy a magyar kisgazda és kisiparos párthoz, hol érdekei őszinte és hathatós védelmét meg­találja, csatlakozzék, mely mindenekelőtt magyar s melynek legjobb kilátásai vannak arra, hogy hatalmas erőhöz fog jutni. Az 1919-i választások előtt a teljhatal­mú minisztérium csak az utolsó napokban ismerte el a pártot s így rendszeres szer­vezkedésről, sőt pártunk általános megis­mertetéséről is alig lehetett szó. Időnk nagy­részét azóta a szervezés vette igénybe, melynél fontosnak tartjuk, az eddig minden szervezkedéstől távolálló, attól bizonyos mértékben idegenkedő magyar nép politikai nevelését és felvilágosítását. Hisszük, hogy úgy a gazda és földmivelő, valamint a kis­iparos társadalom a jövőben még nagyobb erővel lát hozzá a szervezkedéshez, mert éppen ezek azok, kiknek érdekeit a kormány semmibe sem veszi, kik a mindenkori kor­mányoknak csak sújtó, de segítő és támogató kezét sohasem érzik* Ha soha, de mostani kétségbeejtő helyzetében meg kell találni a magyar föld népének és a magyar kisiparos­nak önmagát, mert ha nem lesz képes erő­teljes, eltökélt szervezetet létrehozni, úgy a most is uralkodó ellenséges irányzatok föltét­lenül keresztülgázolnak rajtuk — és pusz­tulás lesz a sorsuk. A szervezkedés mellett: nem hanyagol­tuk el azonban sem a nemzeti, sem az ak­tuális gazdasági kérdéseket. A kulturális sérelmekkel a legerősebb ellenállást helyez­tük szembe, a magyar iskolák érdekében nemcsak a most lefolyt mozgalomban, de egyes felmerülő esetekben is mindenütt a leg­erélyesebben szálltunk sikra. A magyarságot érintő összes gazdasági kérdésekben nem­csak az összességért, hanem egyesekért Is eljártunk és küzdöttünk az ellen a lehetet­len gazdasági politika ellen, mely különösen a magyar vidékeken érezteti rettenetes su­Péntek, szeptember 15* l'iHllW' M I il » Ilii III l II li II II ■■ Ilim Ilin III n min \ i li n n i l IIIIIIIIMBI flll — ■IIITIÍirTHTníTTr IIIIIIIÍIBMriFBWTirmTTTTTMinillU ilHI'l BHBiaeBiroJMi3BRíZaB«aEKZÍZaaElGul«E2S«SUE8?aK. lyát és melynek eredménye csak a kisebb és nagyobb gazdák, kisiparosok és munká­sok, — az egész magyar nép romlása lehet. Pártunk volt az első, mely nyíltan, határo­zottan felemelte tiltakozó szavát a magya­roknak birtokaiktól való megfosztását célzó s nem szociális szempontokból irányított földbirtokreform ellen, mely amellett, hogy földönfutóvá teszi a gazdasági cselédséget, kenyerétől megfosztja a mezőgazdasági mun­kást és örök időkre lehetetlenné akarja ten­ni, hogy a magyar kisgazdák, gazdasági cselédek vagy munkások birtokaikat kiegé­szítsék, vagy földhöz jussanak. Ezen mindent, csak nem gazdasági célokat szolgáló „földreform** ellen erélyes küzdelmet folytat­tunk és folytatunk. A jövőben is az eddigi utón kívánunk haladni s nem zárkózunk el a legerélyesebb fellépéstől sem, ha a kormány mint eddig, a hatalomra támaszkodva, a magyar nép jo­gos kívánságait nem veszi figyelembe, lét­Prága, szeptember 14. C a s s e 1 Gusztáv stockholmi egyetemi tanár nevét meg kell tanulnunk. Ahogy a békekötéssel kapcsolatosan megtanulta a vi­lág K e y n e s I. M. cambridgei tanárét. A népszövetség nevében 1920 májusá­ban felszólították Casselt, hogy a brüsszeli nemzetközi békekonferencia előtt nyilatkoz­zék a világ akkori gazdasági helyzetéről. En­nek a meghívásnak felelt meg Cassel tanár, amikor „Memorandum on the world's mone- tary problems“-nek elnevezett emlékiratát megszerkesztette és 1920 junius végén a nép- szövetség békeértekezleténeK átadta. Az em­lékirat „Das Geldproblem dér Welt“ cim alatt a müncheni „Drei Masken-Verlag“-nál eddig két németnyelvű kiadást is ért. Egy évvel később, pontosan 1921 augusztus 21- én, Cassel újabb emlékiratot készített ugyan­erről a tárgyról a népszövetség Genfben ülésezett pénzügyi bizottsága számára. Az újabb emlékiratot is az említett kiadó cég adta ki német nyelven. Cassel huszonkét pontban foglalja össze a világ pénzügyi helyzetének megoldására tett javaslatait. Nincsen elég helyünk arra, hogy a két emlékiratot fejezetenként ismer­tessük, de ideírjuk a jeles tudós huszonkét pontját, amelyek felölelik a nemzetközi pénz­ügyi konferenciának tett javaslatait. 1. Emeljék fel a kamatlábat minden or­szágban oly fokra, hogy megfeleljen a való­ságban fennálló tökeszükének. 2. Korlátozzák szigorúan az állami ki­adásokat, hogy a fizetéseket az illető ország valutájának inflációja nélkül teljesíthessék. E végből hagyjanak fel a fogyasztásnak mes­terségesen alacsony árakkal, vagy közvetlen pénzsegélyekkel való támogatás rendszerével. Teremtsenek valóban békés viszonyokat a különböző nemzetek, valamint a társadalmi osztályok között, hogy csök­kenteni lehessen a katonai kiadásokat. i érdekeivel nem törődik, sőt azok ellen cse­lekszik. Mint eddig, továbbra is a magyar nemzet kulturális, nemzeti és vagyoni javai­nak megőrzését és fejlesztését, valamint a köztársaságban a magyarságot megillető hely kiküzdését tartjuk legfőbb célunknak. Sokféle és nehéz feladat vár reánk, tudjuk, hogy emberfeletti küzdelmek előtt állunk, amit még súlyosbít az anyagi kérdések meg­oldása, de hisszük, hogy sikerül az akadá­lyokat legyőznünk. Pártunk úgy Szloven- szkóban, mint Ruszimszkóban fokozatosan erősödik s igy joggal hihetjük, hogy a ma­gyar nép megérti a minden különbségeket félretevő összetartás szükségességét és a szervezkedés fontosságát, kellő akaratot, szívósságot és áldozatkészséget fog tanúsíta­ni, hogy megmutathassuk, hogy nem va­gyunk hajlandók tűrni, hogy tovább is az eddigi módon bánjanak velünk és el vagyunk határozva, hogy éreztetni fogjuk erőnket és hatalmunkat. 3. A bankjegykiadást és hasonló fezetési eszközök kibocsátását bízzák olyan intéz­ményekre, amelyek az ország kormányától függetlenek és helyezzék az ilyen intézeteket esetleg nemzetközi ellenőrzés alá. 4. Semmiesetre se pótolják a magánte­vékenységet állami tevékenységgel. A ma­mán tevékenység a szükségesnek mutatko­zott tőkekorlátozással lehetlenné vált. 5. Minden országbana a pénz .belső ér­tékét az árukhoz való viszonylatban stabili­zálni kell. A háború előtti pénzérték helyre­állítására irányuló utópisztikus eszmékkel fel kell hagyni, a jövő pénzügyi politikáját mielőbb meg kell állapítani és nyilvános­ságra hozni. 6. A különböző pénzegységek stabilizá­cióját valamennyi nemzet közös érdeke gya­nánt kell felfogni és a jövő szempontjából kö­zös figyelem tárgyává tenni. 7. Olyan eszközöket kell kitalálni, me­lyekkel leküzdhessék azt a romlásbavivő szokást, hogy a saját valutát idegen ország­ban áron alul eladják és ezzel a vásárlóere­jét rontják. Át kell alakítani a külföldön levő függő adósságokat (bankjegyek, más bank­papírok, vagy folyószámla-banktartozások) fix kamatozású kölcsönökké. 8. A honi piac javára mutatkozó árkü­lönbségeket, vagy olyanokat, amelyek kü­lönböző nemzetiségek idegen vevői között mutatkoznak, meg kell szüntetni. 9. Az egyes országok kereskedelmét gát­ló egyoldalú akadályokat el kell hárítani. 10. Be kell látni, hogy a nemzetközi ke­reskedelmet nem lehet újjáépíteni azzal, hogy megteremtenének valamely nemzetközi pénz- rendszert. 11. Be kell látni, hogy a világ közös ér­deke megakadályozni az arany újabb érték- emelkedését és e végből nemzetközi megál­i lapodásokat kall létesíteni, hogy az arany pénzbeli keresletét alkalmas határok közé szorítsák. 12. A szabadkereskedelem elvének messzemefiő alkalmazásával semlegesíteni kell azokat a gazdasági visszásságokat, ame­lyeket Középeurópa különböző országai között a rövidre szabott politikai határok okoztak és az ezen országokon át és azokon belül le­bonyolódó forgalmat minden korlátozástól meg kell szabadítani. 13. A termények és a származás orszá­ga közt tett bármely kereskedelempolitikai megkülönböztetést meg kell szüntetni. 14. Be kell látni, hogy a „nyitott ajtó el- ve“ a gyarmatok és hatalmi érdekköröknek háború okozta koncentrációját tekintve, el­sőrendű jelentőséggel bir. 15. A magántulajdon elvéi általánosan el kell ismerni és e tekintetben, valamenyi or­szág alattvalóinak egyforma jogokat kell biz­tosítani. 16. Az ínségbe jutott országok segé­lyezését azon őszinte szándékkal kell meg­szervezni. hogy termelésüket és kereskedel­müket tovább fejleszthessék és ezáltal abba a helyzetbe jussanak, hogy mielőbb önmaguk gondoskodjanak sorsukról és a világ háztar­tásának pozitív módon hasznos tagjai le­hessenek. 17. Az Ínségbe jutott országok törvény- hozásával. valamint azokkal a hatalmakkal, amelyeknek netalán ellenőrzése alatt álla­nak, el kell ismertetni a zálogjogót arra az anyagra nézve, amelyet az illető országok­nak juttatnak. 18. Különös figyelmet kell szentelni a köz épen rónai vasútüzemek szervezési kér­désének; evégből minden forgalom részére egyöntetű és lehetőén hatályos kezelést kell biztosítani, a vasutakat olyan alapokra fek­tetni, hogy kifizetődjenek és el kell látni őket azzal a tőkével, amelyre fejlődésükhöz mér­ten sürgős szükségük van. 19. Különös gondot kell fordítani az élel­miszereket és nyersanyagokat termelő nem- európai országok fejlődési szükségességének, valamint az európai kivándorlásnak, mely ebből a célból szükséges. 20. Be kell látni, hogy nemzetközi köl­csönöket a bajbajutott országok számára csak folyó megtakarítások utján lehet sze­rezni; hogy egy országtól sem lehet elvárni azt, hogy kölcsönöket szerezzen mestersé­ges vásárió erő teremtése által, mély valu­tájának további inflációját jelentené, vagy hogy olcsóbb kamatláb mellett nyújtson köl­csönt, mint amilyen saját országában dívik. 21. Be kell látni, hogy az újjáépítésnél a legközelebbi jövőben csak a legfontosabb szükségleteket szabad kielégíteni és az újjá­építés munkaiéi vezetőnél megfelelő megkü­lönböztetéseket és korlátozásokat kell alkal­mazni. 22. Minden szükséges tekintettel kell len­ni azoknak az érdekeire, akiktől Európa újjá­építésére tőkét akarunk kapni. Ezeknek kö­veteléseit kiadós módon előnyben kell ré­szesíteni, ha arra akarjuk rábírni őket, hegy fizetésképtelen országoknak kölcsönöket nyujtsának. ■WeBBOT53XrUf.>-n -rjr Cassel huszonkét pontja. TÁRCA Inierior. Irta: Szentgyörgyi Ferenc* A leány, aki ebben a jelenetben szerepel, abból a fajtából való, amelynek szülőhazája a Ferencváros. Tizennyolcéves, egészséges, szép, büszke szájú leány, aki már túl van az élet örök nagy problémáin, de szárnyairól még nem per­gett ie a himpor és az árok, amit nagy sietsé­gében átugrott, nem szennyezte be szoknyája szegélyét. Most egy előkelő, gazdag ur petyhüdt arcán szokta elsimítani nem a gond, hanem a túl­hajtott élet ráncait. A partnere ebben a jelenet­ben egy férfi,'egy az álmokban élő'és a tétlen­ségbe belefáradt lovag; újságíró. Haja megszíir- kült már és cinikus, mert úgy tudja, hogy ezüst- hajhoz föltétlenül szükséges bizonyos adag ciniz­mus. Az újságíró barátja az előkelő, gazdag ur­nák és mint ilyen, jogot formál arra, hogy a leányt tegezze. Mind a ketten gyűlölik és irigy- Jik a gazdag, előkelő urat és egyik tudja a má­sikról, hogy élete hozzá van láncolva' ehez a pénzeszsákhoz, mint a szegénységhez a rossz szag. A színhely az előkelő és gazdag ur Nagy lános-utcai palotája, ahova, most május egyik vi­rágos estéjén azért jött el az újságíró, hogy a leánynak tudomására adja: fiam, pauza követke­zik. Az előkelő gazdag urnák kellemes kalandja akadt és a lány egyelőre teher. Tehát az újság­író belép a palota halijába, ahol az inas éppen akkor gyömöszöli zsebre a finom, illatos, drága szivarokat. Az újságíró: Ne zavartasd magad, fiam- Az életben úgyis az*a mienk, amit lo­punk. (Más hangon.) A kisasszony, hol van? Inas (zavarán már túltette magát, nyu­godtan felel): A zongoraszobában, a sezlonon fekszik. Az újságíró: Úgy? (Kissé elgondol­kozik.) Nna ... Jól van... Kimehetsz. (Ami­kor az inas távozik, az ujságiró a zongora- szoba felé indul- A küszöbön megáll. Kiált.) Bözsi! (Csend-) Böö •.. zsi! (A szomszéd szo­bában mozgolódás, majd álmos, lusta női hang: Nna, ki az?) Az ui ságjró: Gyere ki, Bözsi! (Elő­rejön a szoba közepéig, majd odalép egy szek­rényhez. Konyakos üveget vesz elő, pohara­kat és cigarettát. Leül egy asztalkához, ké­nyelembe helyezkedik. Tölt magának. Iszik- Megtapogatja a fotel selyem kárpitját. Ciga­rettára gyújt. Otthon érzi magát-) A leány (balról jön. Kissé kócos és a szemei vibrálnak. Észreveszi a fotelben ter­peszkedő, cigarettázó újságírót- Fölbiggyeszti az ajkát, úgy mondja): Hja, maga az? (Lus­tán, ahogyan csak asszonyok tudnak menni, odalépked az asztalkához. Leül. A haját iga­zítja, fésűnek használja az öt ujját-) (Hallgatás-) Az ujságiró (a konyakos üveg után nyúl. Tölt. Iszik. Aztán odafordul a leány­hoz): Neked is kell? A leány (látja, hogy konyak, de azért megkérdi): Konyak? Az ujságiró: Az- Konyak. Kell? A 1 e á n y (tagadólag rázza a fejét): Nem. Én csak likőrt iszom- Francia likőrt­Az ujságiró: Úgy? Hát csak igyál, francia likőrt. (Újra tölt a konyakból és föl­hajtja.) Az ujságiró: Rágyújtasz? A leány: Milyen? Az ujságiró: Magyar királyi állami Memphis. A leány: Nem. Én csak egyiptomit szí­vok- Valódi egyiptomit. Az ujságiró: Úgy? Hát csak szívjál egyiptomit. (Rágyújt egy-Memphisre és nagy élvezettel fújja a füstkarikákat.) (Hallgatás.) Az ujságiró (nem néz a leányra, úgy kérdi): őt várod? A leány: Igen. Azujságiró (kis pauza után): Hát csak várd, fiam. A leány (nem érti- Bámul): Mi..-mi az? Mit mondott? Az ujságiró: Semmit- Azt, hogy vár­jál- Az ember egész élete úgy sem egyéb, mint örök várakozás. Közben a vonat elro­bog és mi lemaradunk. Le- bizony, fiam, le. Akik ügyesek, azok fölkapaszkodnak az üt­közőre, azok, ha későn is, de mégis csak megérkeznek- Mi azonban lusták vagyunk, ügyetlenek és nem kapaszkodunk. Mi nem utazunk, fiam, sem az első, sem a harmadik osztályon, de még az ütközőn sem. Mi csak ülünk a nyomorúság podgyászán és várunk, várunk, amig meg nem gebedünk- Hát ha jólesik, fiam, csak várjál te is­A 1 e á n y (az egészből csak annyit értett meg, hogy itt valami nincsen rendén. Kissé remeg a hangja): Mondja..- mondja, ké­rem .. • hát - - • hát... mi az? Mi van? Az ujságiró (fölnevet): Meg vagy ijedve, fiam. Látom. És meg is értem. Utó­ji végre csak igy, ilyen kegyetlen egyszerü- j séggel tudomására adni valakinek - • • egy ... j egy nőnek, ha éppen te is vagy az a nő, — riiogy most már, legalább is jóidőre... hát... j (A kezével olyan gesztust csinál, amely kö- I ríilbelül azt jelenti, hogy „köszönöm, de elég ! volt*1-) A leány (megérti a gesztust. Az első ! pillanatban nyitva marad a szája, levegő után I kapkod, majd egyszerre kivörösödik- Fölri- i költ.) Mit? Hogy engem? Hát ő azt hiszi, hogy engem lehet? Hogy velem csak igy-.. igy elbánni lehet? Hát ő azt hiszi? Az ujságiró (ciiiikus nyugalommal): Azt, fiam, azt. A leány (izeg, mozog a helyén): Na, hát én majd megmutatom. Én - -. (két öklé- ! vei veri az asztalt)... én meg •.. mu ... ta ... i tóm - - • (Hirtelen elcsöndesedik, majd egy- \ .szerre hangos, kisgyerekes sírásba tör ki és í kövér cseppekben hulló könnyein át, pitye- ! ’-egve mondja.) Nem ... nem ... is tudom, : hogy mit. •. mutassak .. • meg- (Sir-) Az ujságiró (megvárja, amig a leány sírása csendesedik, aztán megszólal): Látod, fiam, hát ne hencegjél. Ne verd az asztalt, mert az neked fáj. Szépen, nyugodtan, előke­lőén tudomásul veszed, hogy egyelőre passz, vége, nincs tovább. De ne lázadozzál, ne handabandázzál, mert te sokkal okosabb nő vagy, semhogy előre ne tudtad volna ezt. Leg­feljebb a dátumban tévedtél. Ebben pedig mindnyájan szoktunk tévedni. Látod, én is azt hittem, hogy negyvenesztendős koromra én leszek a legnagyobb magyar iró és hatvan­éves koromban guta fog megütni a — jó­(Szünet.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom