Prágai Magyar Hirlap, 1922. augusztus (1. évfolyam, 50-75. szám)
1922-08-30 / 74. szám
ggaragaatsrtss&r-'xvir —BOT 'TI....— Ausztria. Irta: Szent-Ivány József, nemzetgyűlési képviselő. Karlsbad, augusztus 28. Seipel kancellár felöltötte a kolduló barátok csuháját és elindult országa megmentésére. — Útja Prágába, majd Berlinbe vitt és harmadiknak maradt Olaszország. Arról, hogy mit végzett, a semmitmondó kommünikék nem számolnak be, a leadott nyilatkozatok sem derítenek teljes világosságot az elért eredményre. Mindazonáltal megállapítható, hogy sem Prága, sen} Berlin nem hozott felüdülést Ausztria beteg testének. A jelen pillanatban Olaszország kormánya igyekszik hóna alá nyúlni a haldoklónak. Hogy ez meg fog-e történni és életre kelti-e majd az uj Ausztriát, ezt előre megmondani igen kétes értékű jövendölés lenne, hiszen az ausztriai kérdés európai kérdéssé vált abban a pillanatban, amikor a kancellár a kisantanttal kacérkodni kezdett és igy sokan f-ognak még ebbe beleszólni. Meggyőződésünk ugyanis az, hogy Seipel bír annyi politikai látóképességgel, hogy iprágai tanácskozásaitól nem várt sokat. Tudnia kellett, hogy Prágának egészen más érdekei vannak Középeurópában, mint Ausztria ialpraáliitása. Tudnia kellett, hogy egy német nemzeti állam, amilyen ma az ő országa, egyáltalán nem kapcsolódhat bele tartósan a kisantant-hatalmak csoportjába s ha mégis tagjává válnék az együttesnek, úgy az csak szinleges odaadás volna. A'kisantant államai közé sorozott Ausztria a négy állam leg'- gyöngébbje volna és egészen szolgasorban levő uszályhordozója lenne oly érdekeknek, melyek egyenesen az övéi ellen irányulnak. Az osztrák kormányelnök azonban mégis helyesen cselekedett, mikor Benest kereste fel legelőször. Ez a politikai sakkhuzás, mint a villámütés kipattantotta Olaszország aggodalmait és újra felszínre vetette azt a már annyiszor sejtetni engedett valóságot, hogy az olasz politika céljainak nem kedves a kisantant hatalmának növekedése. Olaszország középeurópai érdekei nagyon erősen beleütköznek a kis hármasszövetség érdekeibe s hogy ma még nyíltan fel nem lép, azért van, mert a ■hozzájárulásával alkotott nemzetek szövetségét respektálnia kell. Schanzer külügyminisztert az ausztriai kérdésben nem vezetik és nem is vezethetik a humanitás- szempontjai. Olaszország reálpolitikája azt kívánja, hogy a középeurópai államok koncernjében vezető szerephez jusson. És igy Ausztria felsegitése és talpraállitása csak akkor bir értékkel Olaszországra nézve, ha politikailag is magához láncolhatja, vele szövetségre lép és érdekei szolgálatába állítja. Az olasz politika világos célja azonban nem egykönnyen vihető keresztül, mivel Európa hatalmasai és elsősorban Franciaország, ezenkívül az uj államszövetségek is beleszólhatnak ebbe a .kérdésbe- Franciaország céljainak látszólag kedves az olasz- osztrák összekapaszkodás (hiszen a nagynémet gondolat valóra válását késlelteti), de egészen bizonyos, hogy a kisantant országai minden eszközzel ellenezni fogják a tervet- Két okból. Először azért, mert Ausztria talpraállitása általában veszedelmes színben tűnik fel előttük, másodszor, mert az olaszosztrák együttes éle a kisantant ellen volna fordítva. Minden akció reakciót szül. Régi és egyszerű törvénye ez a fizikának és nagyon természetes, hogy a kisantant létesítése egyenes kihívás egy vele ellentétes s az ő hatalmát ellensúlyozó államszövetség alkotására. Mert nem szabad elfelejtenünk, hogy a kisantant — bármennyire szeretik hangoztatni az ellenkezőjét — a háború szolgálatában áll, mert egy imperialisztikus alapokra állított békeszerződés védelmezője és azonfelül egyéb messzemenő céljai is vannak éppen Ausztriát érdeklő kérdésekbenOlaszország fogja megalkotni azt az állam- szövetséget, melyet a kisantant politikája vált ki- Hogy mikor érkezik el az ideje, az ott dől el azokon a konferenciákon, melyeket Lloyd George, Poincaré tartanak és amelyek a szövetséges és társult nagyhatalmak közé mindig több és több ellentétet ékelnek. Érdeklődéssel kell várnunk az Ausztria által felidézett nemzetközi helyzet kialakulását, mely nemcsak miránk, kisebbségekben élő magyarokra bir nagy jelentőséggel, de a trianoni Magyarország jövendője szempontjából is. végtelenül fontosk Kisantant az európai lehe szolgálatában. A cseh-szlovák—jugoszláv katonai konvenció. — A szláv korridor Ausztria megszállása utján. Prága, augusztus 29. A Prágai Magyar Hírlap tegnap közölte azt a Hágából származó hirt, hogy Cseh-Szlovákia és Jugoszlávia között katonai konvenció jött létre s hogy a két állam ordre de bataület dolgozott , ki Ausztria megszállására, A hirt teljes fentartással közöltük s el voltunk készülve arra, hogy a j prágai külügyi kormány ma reggelre megcáfolja ezt a híradást. Azóta teljes huszonnégy óra telt el, a budapesti lapok hasábszámra foglalkoznak a kérdés részleteivel, a magyar külügyminisztérium hivatalos közléssel ad nyomatékot a hir komolyságának s Prágában még mindig csönd van . . . gyanús, mélységes csönd. A cseh lapok egy része mint fantasztikus hírt közölte a jelentést, de a hivatalos körök egy cáfoló nyilatkozat erejéig sem mozdultak meg. A külügyi kormánynak ez a viselkedése azt a látszatot kelti, hogy a hir megfelel a valóságnak s hogy tényleg történtek a diplomácia takarója alatt oly dolgok, melyek az imperialista politika kategóriájába tartoznak s melyek mellett kirívó kontraszt a kisantant tegnapi konferenciájának az a közhírré tett re- zultátuma, hogy a kisantant Középeurópa és Európa békéje érdekében akar működni. A cseh-jugcsdáv katonai konvenció az európai krízis következménye. Budapest, augusztus 29. (Saját tudósítónk telefonjelentése-) Illetékes helyen a cseh- jugoszláv katonai konvenció ügyében a következőképpen informálták a Magyar Hírlapot: — Cseh-Szlovákia és Jugoszlávia közöt a szláv korridor megvalósítását célzó katonai megállapodásokról, sőt formális felvonulási tervről szóló hírek nem kelthettek meglepetést azok előtt, akik az európai események fejlődését a londoni konferencia csődje óta figyelemmel kísérték- A londoni konferencia befejezésével a nyugati hatalmak közötti kapcsolat meglazult s ezzel egy általános európai krízis vette kezdetét, amelynek most fordulópontja elé érkeztünk. A nyugati hatalmak közt fölmerült ellentétek, mely a nagyantant hatalmi egységét megbontotta, uj impulzust adott a kisantant hatalmi aspirációinak és bizonyos lehetőségek felcsillámlása uj alapot adott a cheh-jugoszláv militarista-nacionalista törekvéseknek* Ezek a hatalmi törekvések elvezettek Ausztriához, amely gazdasági agóniában van és teljesen elgyengült. Ebben az agóniában, amint az mindenki előtt világos, nem csekély része van a cseh politikának. A csehek és a jugoszlávok hatalmi vágya szembetalálja azonban magát az olaszokkal, akik az antant-nemzetek közül legközvetlenebbül vannak érdekelve ebben \ kérdésben s akik nem tűrhetik, hogy kikötővárosaikban szláv impérium vethesse még lábát. Magyarország számára a kisantant gyűrűje miatt az osztrák kérdés megoldása égető fontosságú, amelyet a legbehatóbb figyelemmel kell kisérni s mindent meg kell tenni abban az irányban, hogy semmiféle oldalról meglepetés ne érjen s hogy fel legyünk készülve arra az esetre is, amely a viszonyok alakulása következtében esetleg beállhat- A népszövetség szeptember 4-iki ülésének egyik legfontosabb tárgya az osztrák probléma megoldása lesz, amely a londoni konferencia után a nagyhatalmak elhatározása alapján a népszövetség hatáskörébe kerül. Olaszország a szláv terjeszkedés ellen. Róma, augusztus 29. (Stephani.) Az II Mondo kijelenti, hogy a holnapi minisztertanács felül fogja vizsgálni a szövetségi kancellárnak azt a követelését, amely az olasz és szövetségközi katonai intervencióval foglalkozik- Ez alkalommal az osztrák köztársaság területén életbeléptetendő esetleges intervenciók felől Párissal és Londonnal is megegyezésre fognak törekedni- A lap véleménye szerint Ausztria szomszédos államai nem fognak önálló akcióba kezdeni és Jugoszlávia esetleges akcióját Olaszország politikája, amelyet a középeurópai béke fentar- tása inspirál, meg fogja hiúsítani. Az Epoca kijelenti, hogy Jugoszláviának és Cseh-Szlovákiának határozottan tudíukra kell adni, hogy Olaszország sohasem fog beleegyezni e két államnak osztrák területen keresztül megteremtendő gazdasági közösségbe- Tagadhatatlan, hogy mind Ausztriának, mind Olaszországnak szüksége van arra, hogy visszanyomják a Középeurópát elárasztással fenyegető szláv terjeszkedési, amely végül is az Adriába fog torkolni- Róma, augusztus 29. A lapok jelentik: Paratore pénzügyminiszter és Schiller dr. mai megbeszéléseinek eredményét a minisztertanács elé terjesztik, amelynek döntése a nemzetközi megbeszélések szempontjából is fontos leszOlaszország részéről mindmáig semmiféle fenyegetés nem történt, azonban a külföldi olasz képviseletek már megkapták azokat az instrukciókat, amelyeknek értelmében a szövetségesekkel közölni fogják Olaszország szándékait. Jugoszlávia belső politikája fokozott figyelmet követel. Olaszország tekintettel a cseli-szlovák—jugoszláv szövetségre, számol Ausztria katonai és territoriális helyzetével. A cseh-szlovák sajtóiroda a fenti két római jelentést közli. A jelentések némi diplomatikus homályossággal ugyan, de azért elég világosan festik a középeurópai helyzetet, mely súlyos konfliktusok magvával teljes s melyet a kisantant, úgy látszik, a kirobbanásig akar kiélezni. A két római jelentés igazolása, annak, hogy a cseh-jugoszláv tervekre vonatkozó budapesti jelentések megfelelő s komoly alappal bírnak s hogy ezek a tervek az olasz politikai életet is nyugtalanságban tartják. A budapesti lapok a cseh-jugoszláv katonai konvencióról. Budapest, augusztus 29. (Saját tudósítónk távirata.) Budapesten a teljes érdeklődés az eseménytelen belső politikáról a külső politika felé terelődött, ahol fontos, jelentős események vannak küszöbön. Kétségtelen, hogy a békekötés óta Európában nem volt olyan kritikus a helyzet, mint éppen mostan. A feszültség egész Európában érezhető, az események középpontjában Ausztria áll. A haldokló Ausztria fölötti uralomért folyik a versengés Cseh- Szlovákia és Olaszország között. A lapok hangoztatják, hogy a magyar kormánynak kötelessége az osztrák kérdés megoldásánál teljes erővel megvédeni a magyar érdekeket. Ennél messzebbmenő, ennél kéznélfekvőbb feladata a kormánynak egyelőre nincs és azok a kombinációk, amelyeket különböző tájékozódások emlegetnek, alaptalanok. Ugyancsak teljesen alaptalanok azok a legkülönbözőbb hírek, melyek a legutóbbi napokban elterjedtek. Ezek olyan forrásból származhatnak, amelyek talán szeretnék, ha alapjuk volna fantasztikus kombinációkra. A Magyarország értesülése szerint olyan intézkedés, amelyről az osztrák kérdés megoldásával kapcsolatban szó van, megtörtént. A magyar kormány követe utján Parisban a legilletékesebb helyen érdeklődött az osztrák kérdés megoldásáról és a magyar érdekek megvédésének ügyéről. Árról, hogy a csehek és a jugoszlávok szláv korridort akarnak létesíteni és erre katonai egyezséget kötöttek, a magyar kormányhoz eddig semmiféle értesítés nem érkezett. A kormánynak azonban az elsőrangú kötelesség- teljesités erejével kell fellépenie a cseh-jugoszláv imperialisztikus törekvésekkel szemben. Magyar hivatalos nyilatkozat a cseh-jugoszláv tervről. Budapest, augusztus 29. (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Az osztrák kérdésre vonatkozó ellentétes külföldi hírekkel kapcsolatosan a külügyminiszter sajtóosztálya a következőképpen nyilatkozott: A készülődések mindenesetre arra engednek következtetni, hogy valóban szó van Ausztria esetleges megszállásáról. Az egész tulajdonképpen az agresszív cseh és jugoszláv politika következménye. Az intranzingens cseh és jugoszláv politikai körökben pendítették meg sri az eszmét, mivel most, hogy Ausztriát gazdaságilag tönkretették, nem marad más hátra, mint hogy be is akarják kebelezni. A cseh és jugoszláv politika nem elégszik meg azzal, hogy tönkretette Ausztriát, hanem a maga számára -követeli a zsákmányt. Ez a körülmény nagyon megnehezíti a helyzetei, mivel megnyugtatás helyett újabb izgalmaknak teszi ki Középeurópát. Meglehetünk győződve azonban arról, hogy amilyen merész és tulkövetelő ez a terv, annyira szembe fogja magát találni Olaszországgal, amely semmiesetre sem engedheti meg, hogy a határmenti városaiban expanzív szláv politikát űzzenek. Szó van Karinthia megszállásáról. Az, hogy Nyugatmagyarországon át szándékoznak Ausztria ellen vonulni, legfeljebb azt jelentheti, hogy Nyugatin agy arországnak Ausztriához csatolt részéről van szó. Bennünket egyébként nem érint a külpolitika ez újabb eseménye és bármilyen komolyak is legyenek a tervek, válaszunk arra csak az, hogy nem szabad és nem lehet keresztülvinni azokat. Az olasz sajté Olaszország szembeszállásáré!. Budapest, augusztus 29. (Saját tudósítónk távirata.) A 8 Órai Újság szerint Jugoszlávia és Cseh-Szlovákia a legerősebb eszközöktől sem riad vissza, hogy Ausztriát a maga érdekkörébe vonja. Milánóban, Rómában, Bernben és Németországban hírek vannak arról, hogy Jugoszlávia és Cseh-Szlovákia katonai mozdulatokkal, csapatösszevonásokkal kíván súlyt adni törekvésének, hogy szoros gazdasági uralmat gyakoroljon Ausztrián. Olasz lapok hangoztatják, hogy Cseh-Szlovákia és Jugoszláia mohóságával szembe kell szállni és Olaszország nem nézheti nyugodtan az eseményeket. A cseh-szlovák—jugoszláv katonai mozdulatok ellensúlyozását látják abban, hogy az olasz hadügyminiszter tegnap Bozenbe utazott. Prágában legutóbb csehszlovák—szerb katonai konvenció létesült, amely Ausztria megszállására irányul. A konvenció tehát nem elvben maradt meg, mm áll a Korona? Aug. 29-én fizettek 100 cseh-szlovák koronáért: Zürichben 18.75 svájci frankot Budapestéit 7900.00 magyar koronát Berlinben 4694.10 német márkát jjf :j| ** évfolyam 74. szám. • Prága, szenl^^ Szerkesztőség: POLITIKAI MAPI! AP Kiadóhivatal: Prága-lí., Stépánská uíiee 40. L „ Prága-I., Na PerStyné 6. L Telefon: 30—349. Felelős szerkesztő: FLACHBARTH ERNŐ dr. Telefon: 3^—44.